Petőfi Népe, 1976. június (31. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-13 / 139. szám
M Ű VELŐDÉS • IRODALOM • MŰ VÉSZET • IRODALOM • M ÜVÉSZÉT # „Kodály.” Vigli Tamás bronzba öntött portrészobrát — sok más kisplasztikával együtt — a bajai városi tanács művelődésügyi osztálya készíti elő kiállításra. BÁRDOS1 NÉMETH JÁNOS: Anyaszerelem Anyánkat úgy becézi a dal, hogy felnevelő dajka, ki édes csókkal indított első útra. Tejet és könnyet adott, kimosta kisded ingünk, fmétf, a folyó mellett, erős volt óvó szárnya. Védett a naptól, széltől, szerelmes nem szeret úgy, ahogy ö anya-szívvel aggódott annyi bajban. S amire örömet lelt, könnyedén odahagytuk, könnyezve intett búcsút: hűség a hűtlenségben. Ma már a nehéz útban úgy látjuk könnyes arcát, ragyog a messzeségben, akár egy fénylő csillag. Z. NOVAK JÓZSEF: Visszavisz a házhoz íz alkonyai mindig visszavisz a házhoz mész-falak világítanak olajlámpa serceg apám seprűt köt nyírfa seprűt köt — darabja hat forint anyám öltögetö keze remeg aprópénz-mosolyú arccal néz fátyolos fényben nézem az arcokat nézem a szemeket nehezedik az éj ígyterílő riadl-szele szalad a szobában VENDÉGÜNK VOLT Bemutatkozik a pécsi képtár Viktor Vasarely Tlinko című alkotása Kecskeméten, a megyei művelődési központ földszinti kamaratermében látható a „Bemutatkozik Baranya és Pécs” elnevezésű rendezvénysorozat keretében 42 más gralikával együtt. A felsorakoztatott művek a pécsi Modern Magyar Képtár gazdag gyűjteményét reprezentálják. A kiállítás azt a fejlődést érzékelteti. amely bekövetkezett a századforduló mezsgyéjén és később alkotó Gulácsy Lajos és Med- nyánszky László műveitől a század első évtizedeinek progresszív törekvésein, a ..Nyolcak” és az aktivisták tevékenységén, majd a felszabadulás, utáni Európai Iskola jelentőségén át a kortárs magyar képzőművészet sokszínűségéig. A bemutatón szerepelnek az iskolákhoz és csoportokhoz közvetlenül nem sorolható művészek is. mint például Rippl-Rónai József, Nagy Balogh János és Egry József is. A tények tisztelete indította a rendezőket arra, hogy felsorakoztassanak néhány olyan alkotást is. amelyek a kísérletező kedvet érzékeltetik. 1 mumMMWU mwmwwwm isi:::: #nmi mu000 ■ ■000 mm000 Pável Weiss zenepedagógus a Szovjetunióból LÁTÓHATÁR Az idei Körképről Pável Weiss zenepedagógiai kandidátus a Szovjet Zeneszerzők Szövetségében a világhírű zeneszerző és pedagógus, Dmiti'ij Kabalevszkij által vezetett zeneesztétikai nevelési bizottság tagja. a Szovjetunió Pedagógiai Akadémiája mellett működő Művészeti Nevelési Tudományos Kutató Intézet szaktanácsadója. Mintegy tíz éve gyakori vendége a magyar zenei életnek, a különböző konferenciáknak. A II. Nemzetközi Kodály Szimpózium alkalmával Kecskeméten is járt. Azóta tagja a Nemzetközi Kodály Társaságnak is. A szimpóziumról tárgyilagos, szép cikket irt a Szovjetszkaja Muzikában. Magyarországra kicsit, mindig hazatér, hiszen itt született, s , bár fiatalon, .külföldre szakadt, ma is kitűnően beszéli anyanyelvét: — 192i)-ban többek között Hindemith tanítványaként szereztem zeneszerzői oklevelet a Berlini Zeneművészeti Főiskolán. Pedagógiai érdeklődésemre nagy hatással volt Fritz Jöde munkássága. Az ő előadásainak vendég- hallgatójaként találkoztam először a magyar zenepedagógia alapelvei között oly nagy szerepet játszó relatív szolmizációval. — 1930 óta élek a Szovjetunióban — folytatja —. Hosszú ideig laktam Uhtában ahol a hatvanas évektől kezdve gyakorlatban is alkalmaztam Kodály énektanitási koncepcióját módszerét. Az 1965 és 68 között írott kandidátusi disszertációm történeti, elmélet, és gyakorlati szempontból foglalkozott az abszolút és relatív szolmizáció kérdéseivel, különös tekintettel a magyar eredményekre. Nagy örömömre szolgált, hogy egy alkalommal személyesen is találkoztam, beszélgethettem Kodály Zoltánnal ezekről a kérdésekről. Természetesen azóta is rendszeresen adok közre cikkeket, ismertetéseket zeneoktatási, módszertani problémákról. Most például sajtó alatt van egy huszonöt ívnyi könyvem, amely a zeneiskolai előkészítő tanfolyamok tanárai számára ad módszertani útmutatásokat. Célom, hogy gyakorlati szempontok alapján összefoglaljam Kodály és Kabalevszkij elgondolásait. Kodály Zoltán ugyanis főleg a zenei hallás, valamint a zenei irás-olvasás készségeinek kifejlesztését dolgozta ki részletesen a rendszerében: Kabalevszkij pedig a zenei műfajok és formák megismerésére, a művek érzelmi és eszmei tartalmának átélésére helyezi a hangsúlyt. .Ügy., gortdpjanri, jtogy íjjeg kell teremteni a két terület szerves egységét. — Bár a zenepedagógia igen gazdag és sokrétű, bizonyára más területen is dolgozik. — Zenetörténettel foglalkozom s elsősorban a magyar muzsika, a magyar mesterek népszerűsítését érzem feladatomnak. Több írásom jelent meg már Bartók és Kodály munkásságáról különböző zenei folyóiratokban. A Szovjetunió Művészettörténeti Intézetének munkatársaként jelenleg nagyszabású, kollektív munkában veszek részt. A szocialista művészetek keletkezése a keleteurópai országokban címmel ösz- szefoglaló mű készül, amelynek első kötete már nyomdában van. Ebben a szocialista művészetek előzményeit tárgyaljuk a XIX. században és a századfordulón, 1917-ig. A második kötet az 1917-től 1945-ig történteket foglalja össze, míg a harmadik a Nagy Honvédő Háború, illetve a felszabadulás utáni idők fejlődését elemzi. — Mi volt a célja a legutóbbi magyarországi és kecskeméti látogatásának? — Anyagot nyújtok a magyar zenét bemutató tanulmányomhoz, mai magyar szerzők alkotásaival ismerkedem. Ezen kívül Szőnyi Erzsébet professzorral dolgozunk alapvető művének, A zenei írás- olvasás módszertanának orosz fordításán. Persze nemcsak fordításról van szó, mert a Szovjetunió népeinek zenéjéből vett példákkal, azok szerves beépítésével szeretnénk tanáraink számára még hasznosabbá tenni a kötetet, amely a Lev Barenboim szerkesztésében megjelenő zene- pedagógiai kézikönyv-sorozatban lát majd napvilágot. S szó volt arról, hogy továbbképzésre csoportokat küldenénk a Kodály Intézetbe. — Ügy tudjuk; hogy az 41 lobbi évtizedben a Szovjetunióban is igen megnőtt az érdeklődés a magyar zeneoktatási módszerek iránt. — Szinte minden köztársaságban. nagyobb városban van mór néhány tanár, aki a Kodály-mód- szert alkalmazza. Különösen szép eredményeket értek el a balti államokban. Tallinban Heino Kai juste vezetésével már 1966— 67-ben rendeztek tanfolyamokat. Lettországban mintegy húsz, Észtországban pedig körülbelül fél tucat iskola követi a kecskeméti énekes iskola példáját. Grúziában és örményföldön is népszerű a Kodály-módszer. de említhetem Moldáviát, Ukrajnát (Kijev, Harkov, Ungvár), sőt Novoszibirszket is. Moszkvában az óvodai énekszaktanárok, kórus-stúdió vezetők, általános és szakközépiskolai tanárok huszon- ötös létszámú csoportja ismerkedik kétéves tanfolyamon a magyar zenepedagógia eredményeivel és módszereivel. Azt szeretnénk. hogy 1977-től évente egykét hasonló csoportot elhozzunk néhány hetes továbbképzésre a kecskemétii Kodály Intézetbe. Ittzés Mihály Csaknem egy évtizede már, hogy a Magvető Könyvkiadó minden esztendőben megjelentet egy válogatást Körkép címmel a megelőző év legjobbnak tartott novellaterméséből. Azért írjuk így, hogy a „legjobbnak tartott", mert nyilvánvalóan belejátszik a válogatásba a szerkesztő egyéni ízlése és színvonal-igénye, az egyéb szubjektív tényezőkkel együtt. Ezért van aztán az, hogy a legritkább esetben válthat ki az összeállítás osztatlan egyetértést és elismerést. Ám maximalista kivánalom lenne bárki részéről is az abszolút tárgyilagosságot elvárni. Az elmúlt esztendőkben napvilágot látott antológiákban — mindig az ünnepi könyvhétre jelennek meg — alkalmunk volt olyan írásműveket olvasni, amelyekre évek múltán is kellemesen emlékezünk vissza; a hatásuk nem volt illékony, gyorsan tovatűnő. Most csak egyet említünk meg ezek közül: Kertész Ákos Kasparek című remekét. Nos, aligha hiszem, hogy _ a legújabb Körképből valamelyik novellára is sokáig és elevenen emlékeznének akár a legéberebb olvasók is abban a könyvkiadási dömpingben, melynek ' napjainkban — egyébként szerencsére — tanúi lehetünk. Egyik írás sem emelkedik ki a jó átlag közül olyan mértékben, hogy ez így lehessen. Ezzel azt akartuk jelezni sietve, hogy a legújabb Körképet átlagos és viszonylag egyenletes színvonalúnak tartjuk. örvendetes, hogy a novellák tematikája igen széles skálán mozog. A mai magyar falu éppen úgy színhelyül szolgál a történéseknek, mint mondjuk Ausztrália vagy Franciaország' Vagy éppenséggel a főváros utcai és lakásai. Változatos képet mutat a kötet akkor is, ha a novellák szereplőit nézzük, öregek, művészek, mai fiatalok élnek és cselekszenek a könyv lapjain, meg katonák, írók és parasztok. Legfeljebb azt hiányolhatjuk teljes joggal, hogy egyetlen munkásembert sem találunk a Körkép oldalain. Ez — gondolom — elsősorban nem az írók aránytévesztésével — vagy közömbösségével magyarázható: sokkal inkább a szerkesztői gondatlansággal. Ugyanakkor például a művészvilág aránytalanul nagy helyet kapott a néhány száz oldalas kötetben. Talán a Körkép legfőbb erénye az idén az, hogy a humanizmus, az emberiesség hatalmas szerepet kap benne. Csapiár Vilmos, Kardos G. György, Karinthy Ferenc, Vészi Endre és Tatay Sándor novellái a legjobb példák erre. Az esendő emberek csetlő- botló életét, a rászorulók segítését. az emberi együttérzést egyaránt a valósághoz hűen, szép magyar nyelven, meggyőzően tudják a szerzők közelhozni az olvasókhoz. Ügy, hogy közben vélemény-nyilvánításra és állás- foglalásra késztetnek minket. Az antológia java írása művészileg hiteles. Hernádi Gyula (Az utolsó ítélet) nagy erejű, láto- másos novellája kozmikus és szürrealista képeivel gazdag; időtlenségével és egyetemességével egyaránt megragadó. Kardos G. György (Hódítók) szemléletes, vérbö képekkel teli leírást ad az arab—izraeli csatározások egyik köznapi színteréről. Finom iróniája külön is érték. Vészi Endre (Inkognitóban Budapesten) kisregénynek is beillő elbeszélése (feldolgozását láttuk már a televízióban), egy író töprengéseiről és őszinte önvizsgálatáról ad számot. Tatay Sándor (Hüb- nerné, die Hexe) az átalakuló életet, formálódó emberi sorsokat tárja elénk hitelesen. Gulyás János lírai naplója a háborúra és beteljesületlen szerelemre emlékezik, s egyben a magány megragadó leírása is. Szatirikus hangjával tűnik ki Vámos Miklós (Váltás) és Csurka István (Utasok). A lemeztelenített lényeget feltáró, „szikár” irásmű Illés Endréé (A 212-es) és Galgóczi Erzsébeté (Halottsirató). Ironikus. hangú emlékezés a háborúra Si- monffy András Egykori gödreink című novellája. Keszi Imre lázálomszerű naplójával, s Kolozsvári Grandpíerre Emil a krimiket idéző, érdekfeszítö lélektani leírásával vívta ki az olvasó fokozott figyelmét. Szobotka Tibor hosszabb lélegzetű elbeszélése a szerző Goethe-élményeinek míves rajza. Mándy Iván abszur- doidja érdekes írás. Nem hallgathatjuk el azonban azt sem, hogy néhány mű kevésbé. vagy alig nyerte meg tetszésünket. Marosi Gyula (Korunk legendáriumából) otromba cinizmusával túlzó és egyoldalú. Bárány Tamás (Az utolsó film) gyakran feleslegesen részletezd. Ugyanez mondható el Sőtér Istvánról is: a Piros pünkösd című novella szerintem hosszadalmasabb a kelleténél, s így bizony sokszor érdektelenné válik előttünk. Mesterházi Lajos (Első péntek a piros ászban) mai életünk néhány etikai kérdését úgy veti fel. hogy közben nem ad meggyőző választ, s a tágabb összefüggésekre nem mutat rá. Palotai Boris (Koprodukció) közhelyekkel tarkított rutin-novellával jelentkezett a Körképben. Varga Mihály gymás mellett lépdeltek. Szélcsend volt. A víztükör alig fodrozódott. Először a lány szólalt meg. — Szeretem a vizet. A fiú a túlsó partot bámulta. A víz még csak derékig ért. A lány lelocsolta az arcát. — Hajnalban sokkal szebb — mondta a fiú. — Még nem láttam — mosolyodon el. — Szebb pedig, mint a naplemente. — Miért? — Nekem az tetszik jobban. — Nekem az éjszaka. A fiú nem válaszolt. A lány leguggolt, beleereszkedett a vízbe. Megborzongott. — Húsz fokos lehet... A fiú a fejét rázta. — Több annál. — Hajnalban is ennyi? — Nem tudom. Nem sokkal hidegebb. A lány is hallgatott. A víz már mellig ért. A szemközti hegyek elmerültek a párás levegőben. A fiú is lebújt. Üszott néhány tempót. — Lehetne melegebb is. — Inkább hideg legyen! Egyszerre álltak fel. A lány letörölte csepegő arcát. A fiú gyengéden lelocsolta. — A hajamra vigyázz... Nevettek. VARGA CSABA: Fürdés — Mióta vagy itt? — Nem mindegy? — kérdezte a lány. — Remélem ma jöttél és ak- kor sokáig maradsz. — Majd meglátjuk. Néhány pillanatig hallgattak. — Kitől függ? — Akire rábízom magam! A fiú nem nagyon értette a választ. A viz már a lány haját mosta. A nap kíméletlenül tűzött. Egyre beljebb mentek. — Ússzunk — mondta a fiú. — Jó. — Sokáig bírod? — Nem. Es félek is. Dél felé járt az idő. Nem néztek hátra. A part már messze volt. Úsztak, közel egymáshoz. — Sokat bámultál — mondta a lány. — Hol? — A parton. — Te kezdted. Én csak válaszoltam. — Hát persze — mosolygott a lány. — Te voltál az egyetlen csinos srác. — Csak ezért hívtál fürödni? — Az majd kiderül. A fiú nem felett. Nem értette, hogy a lány miért titkolózik. A víz zöldebb lett. — Leérsz még? — kérdezte a lány. A fiú kiegyenesedett, kezét maga fölé emelte és leereszkedett a tófenékig. A viz ellepte a kezét is. Sokáig nem jött fel. Talpa alatt hidegnek érezte az iszapot. — Már féltem... — fogadta a lány. A fiú úgy tett, mintha nem hallotta volna a megjegyzést. Levegő után kapkodott. — Alig értem le. Itt már nagyon mély — mondta. — Megfulladhatunk? — Meg. — Forduljunk vissza, jó?! Úsztak visszafelé, szemben a parttal. A fenyőfák mögött nem látszottak a nyaralók. A lány nem tudott mit kérdezni. Előttük két lány napozott gumimatracon. — Ismerem őket — mondta a fiú, hogy megtörje a csendet. — A hosszú hajút én is. — A másik csinosabb. A lány erre nem válaszolt. A fiú nyugtalanul tempózott. A lány hirtelen feléje fordult. — Jársz valakivel? — Merész vagy! — Miért? — Mert nyíltan megkérdezted.' — Már tanultam — a lány elfordult. — Nem szeretek bújócskát játszani. A fiú várta a folytatást. — Jártam egy sráccal... — elharapta a szót. A fiú kérdően nézett. — Más lehetőségem nincs. — Hogy érted? — Ha együtt akarunk menni a partig, őszintének kell lennem. Ha most hazudok, mindig hazudni kell. A fiú újra hallgatott. — Mit gondolsz, hány éves vagyok? — kérdezte a lány. — Nem tudom. — Na, mégis? — Tizenhat. A lány nem nevetett. A fiú lespriccelte. Végre elmosolyodott. — Három hétig jártunk együtt. A fiú a partot bámulta. — Fekete hajú srác volt. Barna bőrű. Mindig simogatott. Szépnek látott. Talán ezért szerettem. A lány a fiú arcát vizsgálta. Már nem úsztak. Hasig ért a viz. — Táncolni jártunk. Mindig hazakisért. A lány elkapta a tekintetét. Nem néztek egymásra. — Az utolsó vasárnap kirándulni mentünk. Az első meleg, nyári nap volt. — Boldog voltál? — Igen. Lágy szellő jött. A tó vize bod- rozódott. — Levetkőztünk, mert melegünk lett. Odabújt hozzám. Az arca forró volt. A lány szeme összeszűkült. Mögöttük evezős ladik húzott eL A fiú nem mert a lány felé fordulni. — Nem csak ezért leltem az övé. A fiú hallgatott. — Nem kérdezed, hogy miért? Nem jött válasz. A fiú lemosta az arcát. — A villamoson már otthagyott. — Miért? — Azt hitte, haragszom rá, pedig akkor szerettem meg. Nagyon meleg volt. A viz sem hűsített. Gyerekek jöttek befelé. Labdáztak. Lármáztak. — Én nem féltem tőle.:. — Nem 1 is haragudtál? — Nem. Mikor elment, mégis könnyebb lett. — Nem értem. — Nehéz elmondani. A lány maga elé nézett. A fiú is. Lassan kiértek a stégekig. A bokáig érő vízben kisgyerekek hemperegtek. — Csak napok múlva hiányzott. Talán nem is ő. ,— Hát ki? — kérdezte a fiú. — Bárki. Akinek meleg az arca. Egy táskarádióból gurgulázó nevetés hallatszott. — Miért mondtad el ezt? A lány felnézett. — Nem tudom. Talán azért... — Miért? — Mert azt mondtad.... — Mit? — Hogy reméled, ma jöttem és sokáig maradok... — Lehet —j mondta a fiú. A stégre először a lány mászott fel. Véznának és fejletlennek láiszott. Apró melle és pipaszár lába volt. Még csak tizennégy éves volt A fiú erős, izmos volt Egyetlen mozdulattal felhúzta magát. Hasra feküdt, kinyújtózott. Napozott. — Én a hátamra fekszem. — Jó. — mondta a fiú. Szemét . becsukta. Elaludt. Téli hóesésről álmodott.
