Petőfi Népe, 1976. június (31. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-10 / 136. szám
PETŐFI NÉPE Módszertani bemutató zöldségtermesztésből Szerdán, a Kertészeti Egyetem Kecskeméti Főiskolai Karának kísérleti kertjében országos bemutatót tartottak. A kertészek a korai zöldségtermesztés egyszerű, olcsó módszereit tanulmányozták. Nagy jelentőséget tulajdonítottak annak a magyar gyártmányú génnek, amely a szántóföldi zöldségesek fóliatakarására alkalmas. A gép kihúzza és rögzíti az ikersorba vetett növények felett a széles fagyvédő fóliatakarót. A szellőzőnyílásokkal ellátott fóliacsíkok tartására, magasítására barázdát nyit és zár a gép a terítéssel egyidejűleg. Ezzel a módszerrel három héttel rövidíthető a száh+^f-tai zöldségtermesztés, s különösen jól hasznosítható a koratavaszi napfényben bővelkedő vidékeken. Ugyanis mire a növények ..kinövik” takarójukat, már nincsenek veszélyeztetve az időjárástól. (MTI) 690 lakás házgyári elemekből Az ötödik ötéves tervben 690, házgyári elemekből összeállított lakást építenek Kiskunhalason — háromszázat célcsoportos beruházással állami költségvetésből, háromszázat az OTP építtet. A fennmaradó kilencven pedig egyéb állami beruház--' lakás lesz. Fejünkre nőnek a gyerekek... A fejünkre bizony. És nemcsak átvitt értelemben, valóságosan is. Az emberiség termetátlagának a növekedése világjelenség. A jobb táplálkozás, az egészségesebb életvitel következményeként a Föld legtöbb országában nagyobbak a gyerekek, mint a szülők voltak annak idején. Az Anthropológiai Közlemények most megjelent számában dr. Henkey Gyula, a Katona József Múzeum tudományos kutatója a Duna—Tisza közi népesség növekedésváltozását elemzi. Nyolc községben 3800 személyt vizsgált. Megállapította, hogy az 1937 után születettek nagyobbak mint az idősebb korosztályok, bár kisebb mértékű termetnövekedés már 1924-től kimutatható. A felnőtt férfiak átlagos test- magassága 167,9—170,1, a nőké 156,5—158,4 cm között határozható meg. A 24—33 éves férfiak általában 1—1,9 cm-rel, a nők 0 8— 1,7 cm-rel nagyobbak a 24—50 éveséknél. Az adatok szerint a férfiak termete valamivel gyorsabb ütemben növekszik. — in — Szocialista brigádvezetők tanácskozása A Szakszervezetek Megyei Tanácsa tegnap értekezletre hívta össze a megyeszékhelyen dolgozó szocialista brigádok vezetőit. Princz László, az SZMT titkára a mintegy százötven brigádvezető előtt tartott vitaindítójában elismerését fejezte ki a mozgalom résztvevőinek az eddigi eredményeikért. Elmondotta, hogy a brigádmozgalom az elmúlt tervidőszakban jelentősen fejlődött. A kollektívák nemcsak a termelésben mutattak példát, hanem jelentős részt vállaltak a város szépítésében és fejlesztésében is. A továbbiakban részletesen is-' mertette az V. ötéves terv célkitűzéseit, s hangsúlyozta, hogy a megyei ipar évi 7—7,5 százalékos fejlesztésén belül Kecskemét iparának is gyorsabb ütemben kell fejlődnie. El kell érni például, hogy a megyében termelt élelmiszeripari alapanyagok nagyobb hányada kerüljön feldolgozásra. A gépipart fokozottabban kell bekapcsolni az országos termelési programok végrehajtásába. Továbbfejlesztésre vár a könnyűipar, s jelentősen megnövekedtek az igények a szolgáltatások területén. Az építőiparra többek között a lakásépítési program teljesítése hárul. A mezőgazdaság feladatainak ismertetése során hangsúlyozta az SZMT titkára, hogy a termelés növelésén túl a termelési szerkezet olyan jellegű átalakítására van szükség, ami jobban igazodik az adottságokhoz és a fogyasztói igényekhez. Feladat még az exporttevékenység fokozása és a jobh együttműködés megteremtése az élelmiszeripari üzemekkel. A továbbiakban részletesen elemezte Princz László, hogy a szocialista brigádok milyen segítséget nyújthatnak az V. ötéves tervfeladatok megvalósításában. A versenyben résztvevő kollektívák segítségével jelentősen növelni lehet a munka termelékenységét. Az újítómozgalomban eddig is élen jártak a szocialista brigádok, s ezen a területen továbbra is nagy feladatok várnak rájuk. A célok elérésében nagy szerepe volt és lesz is a munkafegyelem megszilárdításának, a munkaidő teljes kihasználásának. Ugyanakkor az üzemi demokrácia fejlesztése, a munkahelyi vezetőkkel való szoros kapcsolat, a verseny állandó és reális értékelése, a brigádmozgalom kiterjesztésé igen fontos feltétele az előrelépésnek. A vitaindító végén az előadó hivatkozott a párt és a kormány vonatkozó határozataira. Ezek kiemelik a minisztériumok és munkahelyi vezetők felelősségét és feladatát a szocialista munkaverseny céljainak meghatározásában. A jól szervezett verseny a termelés hatékonyságát, korszerűsítését, az exportképesség növelését, az eszközök gazdaságos hasznosítását, az anyag- és energiatakarékosság ésszerű fokozását, a kooperációs, szerződéses fegyelem betartását kell, hogy szolgálja. Végezetül arra hívta fel a figyelmet, hogy minden vállalatnál és szövetkezetnél június 30-ig meg kell tárgyalni a szocialista brigádokkal a vállalati feladatokat és a munkaverseny számára ajánlott főbb feladatokat. A vitaindító után elsőnek Horváth János, a 9. sz. Volán Munka Vörös Zászló Érdemrenddel kitüntetett Május 1. brigádjának vezetője kért szót. Elmondotta, hogy milyen nagy jelentőséget tulajdonítanak az állandó tanulásnak. Nagy figyelemmel hallgatták az értekezlet résztvevői dr. Kőrös Gáspárnak, az MSZMp kecskeméti városi bizottsága első titkárának felszólalását.. Elismerését fejezte ki a szocialista brigádoknak azért, hogy nem utolsósorban az ő segítségükkel a 30 év 30 óra Kecskemétért mozgalom 28 millió forint értékű társadalmi munkát eredményezett. A szocialista brigádmozgaiom segítette hozzá az üzemeket a különböző kitüntetések elnyeréséhez is. A feladatokat ismerve dr. Kőrös Gáspár elmondotta, hogy Kecskeméten az ipari termelést évi 8—8,5, az építőiparét 10, a mezőgazdasági termelést 3,5—4 százalékkal tervezik növelni. A városban mintegy 7 milliárd forint értékű beruházásra kerül sor 1976—1980 között. Kérte a szocialista brigádok vezetőit: kollektívájukkal vállaljanak minél nagyobb részt a célkitűzések megvalósításában. Borsodi György, az SZMT vezető titkára felszólalásában részletesen elemezte a brigádmozgalom hármas jelszavának jelentőségét. Szólt arról, hogy az eredmények mellett nem szabad elhallgatni a gondokat sem. Felhívta a figyelmet a munkafegyelem további szilárdítására és a társadalmi tulajdon védelmének fokozására. A vitában felszólaló tíz brigádvezető az eredmények és problémák ismertetésén túl hangsúlyozta: vállalásaik teljesítésével mindent elkövetnek az V. ötéves tery sikeréért, .„„ Princz László összefoglalója után Borsodi György zárszavával ért véget a szocialista brigádvezetők értekezlete. O. L. Varsói könyvvásár Május harmadik hetében Varsó az egész világ kiadói találkozójának helye volt: a hagyományos nemzetközi könyvvásáron 30 országból 2 ezer cég mutatta be kiadói termését. A magyar kiadványokat három standon mutatta be az Akadémiai Kiadó. A Varsói Nemzetközi Könyvvásár nem csupán rangos esemény Lengyelország kulturális életében; számottevő kereskedelmi sikereket is hozott. Érdekes szerződést írtak alá a lengyel és magyar kiadók művészeti művek sorozatkiadására — lengyel és magyar nyelven. A szerződés megvalósításának határideje 1980. A sorozat első kötete Lengyelországban jelenik meg Munkácsy Mihály művészetéről. Magyarországon viszont kiadják az El Grecóról és Tadeusz Kulisiewiczről szóló albumokat. Rövedesen megjelenik lengyel nyelven a „Magyar Anjou-legendárium” valamint Szántó Ti9 A Kultúra az idei vásáron 1000-nél több könyvet és publikációt állított ki. bor „A betű” című könyvének bővített és átdolgozott második kiadása. Közös kiadásban megjelenik a nagy sikernek örvendő új magyar—lengyel és lengyel—magyar útiszótár. NEM REJTVÉNY! A képen négy gépkocsi, s több kerékpár, no meg egy tábla is látható. Néhány hivatásos gépkocsivezetőtől — többek közt azoktól is, akik járműveiket itt állították meg — megkérdeztük, mi e tábla jelentése? Legnagyobb részük a következőket mondta: „Átmenő forgalom tilos!” Sajnos, nemcsak a megkérdezettek, de a közlekedők közül is nagyon sokan — nem tudni miért — arról vannak meggyőződve, hogy e tábla csak átmenő forgalmat tilt meg, vagyis be lehet hajtani. Szeretnénk eloszlatni a kétségeket, s a tábla jelentését egyértelműen tisztázni: A tábla azt jelenti (KRESZ 14. §. 1. bekezdés n/ pontja) mindkét irányból behajtani tilos, azaz az útra mindkét irányból tilos behajtani. Kétségtelen, ha a jelzőtábla alá kiegészítő táblát helyeznek el. amely időszakot jelöl meg, akkor a tilalom csak a tiltott időszakban vonatkozik a behajtásra. Amennyiben kiegészítő táblán ez áll: „Kivéve célforgalom ”, akkor úticél esetében be lehet hajtani. Ez az úgynevezett átmenő forgalom tilalma. Miután e táblán semmiféle kiegészítő tábla nincs, az FK—81— 77 forgalmi rendszámú Moszkvics furgon szabálytalanul hajtott be az utcába. A kerékpárosokról nem is beszélve, ugyanis a tilalom rájuk is vonatkozik. Mint már a címben is jeleztük, a közlekedésrendészeti előírások nem rejtvények, hanem szabályok. Nem kitalálni, hanem ismerni kell őket, de még ez sem elég. Be is kell tartani! G. G. Szabálytalan kanyarodásból súlyos balesetek Kecskemét és Hetényegyháza között Kovács Ferenc Hetényegyháza, Ürihegy 102. szám alatti lakos segédmotoros kerékpárjával figyelmetlenül, körültekintés nélkül akart balra kanyarodni, s elé hajtott • Zubornyák Sán- domé Hetényegyháza, Szarkás 90. szám alatti lakos személy- gépkocsijának és összeütköztek. Kovács Ferencet súlyos sérüléssel a kórházba szállították. A balesetért a személygépkocsi vezetőjét felelősség nem terheli. Fischer Lászlóné 49 éves, Kun- fehértó, I. kerület 26. szám alatti lakos Kunfehértó határában kerékpárjával szabálytalanul balra kanyarodott, s a vele szemben közlekedő Kiss Benedek, Jánoshalma, Bajai út 81. szám alatti lakos személygépkocsijának ütközött. Fischer Lászlóné súlyosan megsérült. Mozgai Magdolna Kiskunhalas, Alsó-öregszőlők 101. szám alatti lakos a város belterületén, a Szász és a Magyar utca kereszteződésében kerékpárjával szabálytalan balra kanyarodás miatt összeütközött Király Dezsőné 63 éves, Kiskunhalas, Zalka Máté utca 16. szám alatt lakó kerékpárossal. Király Dezsőné súlyosan megsérült. Kecskemét határában, az 54- es számú úton Juhász János ittas állapotban kerékpárjával körültekintés nélkül egy földes dűlőútra kanyarodott, s összeütközött az őt már előző Detrányi Gábor Orgovány, I. kerület 155. szám alatt lakó motorkerékpárossal. Juhász János és a motorkerékpár utasa, Tenke Ferenc megsérült. Kecskemét és Nagykőrös között nem a forgalmi és útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette a rábízott tehergépkocsit Nagy Sándor karcagi lakos. Egy kerékpárost előzött meg, ám visszatérés után fékezétt, elvesztette uralmát a jármű fölött, a gépkocsi az úttesten keresztbe fordult és felborult. A gépkocsi utasai, Gerécze József és Tóbi Kálmán nagykőrösi lakosok megsérültek. A gépkocsiban 25 ezer forint anyagi kár keletkezett. IÜtí5 G. G. NAPTAR 1976. jún'us 10., csütörtök Névnap: Margit Napkelte: 3 óra 47 perc. Napnyugta: 19 óra 41 perc. Holdkelte: 17 óra 47 perc. Holdnyugta: 2 óra 24 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: kevés nappali felhőképződés, valószínűleg eső nélkül. A többfelé élénk, időnként erős északi, északkeleti szél lassan mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8—13, legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál szerdán 11 órakor 18 fok volt. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: június 8-án a középhőmérséklet 19,4 (az 50 éves átlag 19,7), a legmagasabb hőmérséklet 25,0 Celsius-fok volt, a nap 9 órát sfl- tött. Tegnap reggel 7 órakor 18,0, 13 órakor 21.1 fokot mértek, a legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 16,9 Celsius-fok volt. A Kecskemétig Katona József Színház tájmüsora Június 10-én Kiskunmajsán: 20 órakor: CSENDES DON MOZIMŰSOR 1976. június 10.: ' KECSKEMÉT VÁROSI fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor PÉNZT, VAGY ÉLETET! Színes, magyarul beszélő amerikai kalandfilm Felemelt helyárú! (50 százalék) Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4 órakor ZAHAR BERKUT Színes, magyarul beszélő szovjet történelmi film háromnegyed 6 és 8 órakor VÁLÁS ELŐTT Színe? amerikai film 14 éven aluliaknak nem ajánlott! MESEMOZI háromnegyed 6 órakor KOMA KALANDJAI Színes, magyarul beszélő PARKMOZI fél 9 órakor PÉNZT, VAGY ÉLETET! Színes, magyarul beszélő amerikai kalandfilm Felemelt helyórú! (50 százalék) Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! — Gépek tízmillióért. A jánoshalmi Petőfi Tsz az idén 19 millió 241 ezer forintot fordít beruházásokra, ezen belül 10 millió 610 ezer forintért gépeket vásárolnak. — Figyelemreméltó eredményt hozott a nyíregyházi járásban a párt- és állami szerveknek az a kezdeményezése, hogy a Magyar Űttörőszövétség megalakulásának 30. évfordulójára a települések lakói társadalmi összefogással bővítsék a gyerekek mozgási, sportolási, szórakozási és művelődési lehetőségeit. A községek dolgozói 176 millió forint értékű munkával járultak hozzá az akció sikeréhez, és 21 településen épült, vagy épül sportpálya, illetve út- törőpark. — Júniusig ötven millió nyolcszázezer forint kártérítést, fizetett ki- az Állami Biztosíts Bács-Kiskun megyében. három millióval többet, mint tavaly Ilyenkor. — Kiveszik a részüket a társadalmi munkából a kiskunmaj- sai. ÁFÉSZ KISZ-tagjai is. A tavaly átadott áruház építésénél 28 órát dolgoztak, egész évben pedig ezen felül hétszáz óra társadalmi munkával segítették a szövetkezeti célok megvalósítását. — Évről évre több társadalmi munkát végeznek a kalocsai járásban lakók, tavaly például egy emberre háromszázhanroinchá- rom forint értékű munka jutott. — Megváltoztatták a kartonméreteket a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalatnál, s ezzel elérték azt,- hogy a hűtőtárolókban 40 százalékkal több árut tudnak elhelyezni, ami természetszerűleg a hűtési költségek csökkentését is eredményezte. — Hétezer forinttal nőtt öt év alatt a Kiskőrösi Állami Gazdaság dolgozóinak átlagkeresete, s jelenleg már megközelíti az országos átlagot. A IV. ötéves terv első esztendejében 24 ezer 800, tavaly pedig 31 ezer 570 forint volt A fizikai dolgozók átlagbére 6,19 százalékkal emelkedett. — Andrejt Ficon lengyel történész-közgazdász „A lengyel oktatási rendszer időszerű kérdései” címmel tartott tegnap délután előadást a tiszakécskei művelődési központban. Ma délután 2 órakor a járási hivatal kistermében a bajai pedagógusokkal találkozik a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat vendégeként megyénkben tartózkodó oktatási szakember. ■— Tömegsport-centrumot létesített dolgozói részére Győrött az Építőipari Szállítási Vállalat. Az 50 ezer négyzetméteres területen kézi-, kosár- és röplabdapályák, kulturált pihenőpark is található. A vállalat dolgozói csaknem 4500 óra társadalmi munkával segítették a sporttelep létrehozását, amelyet egyébként még az idén automata tekepályával is bővítenék. — Aktuális gazdaságpolitikai feladatok, a gazdasági vezetők feladatai ennek végrehajtásában — címmel tart! előadást ma Kiskunfélegyházán dr. Perczel György, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa! a városi pártbizottság nagytermében, délután 2 órakor. — Érdekes sorozatot indított a kalocsai Petőfi Sándor Művelődési Központ Fórum klubja, „Hazánk a nagyvilágban” címmel. A hatodik előadásra ma este 7 órakor kerül sor, Tóth Jáno« a magyar és a világkultúra kölcsönhatásáról beszél, „Számítunk-e?”. címmel. — ÁBRAHÁM RAFAEL legújabb grafikáiból nyílik ma kiállítás a fővárosi Csók István Galériában délután fél 6-kor. A 45 éves művész hosszabb ideig a kecskeméti alkotóházban dolgozott. A bemutatót Buda Ferenc költő nyitja meg. „„PÁSZTORÓRA” (A Schweitzer Illustrierte karikatúrája) kocsiatvételi SORSZÁMOK JONIUS 9-ÉN Trabant L. 3809 Trabant Special 5926 Trabant Combi 182011 Trabant Hycomat 4377' Wartburg 353 L. 1214 Wartburg 353 L. tolótetős 321 Wartburg 353 de Luxé 1581 Wartburg 353 de Luxe tolótetős 957 Wartburg Tourist 682 Lada 1200 76657 Lada 1200 Debrecen 34269 Lada 1300 604 Lada 1300 Debrecen 633 Lada 1500 3401 Lada 1200 Kombi 7600 Skoda S—100 76483 Skoda S—100 L. 7843 Skoda s—no L. 5605 Polski Fiat 125p (1500) 11160 Polski Fiat I26p (600) 756 Zaporozsec 23464 Dácia 7741 Ahol külön nem irtuk, ott sorszámaink a MERKÚR budapesti átadóhelyére vonatkoznak. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/á Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, il-132. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 jelzőszámára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út I. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 • Princz László vitaindítót tart. 9 A brigádok vezetői figyelemmel hallgatják a vitaindítót. (Tóth Sándor felvételei)