Petőfi Népe, 1976. június (31. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-05 / 132. szám

1976. június . 5. • PETŐFI NÉPE • 3 HÚSZMILLIÓ FORINTOS BERUHÁZÁS Megkezdődött a VII. országos úttörőtalálkozó Megvalósul Kunfehértón a baromfiprogram \ Három évvel ezelőtt határozott úgy a kunfehértói Előre Terme­lőszövetkezet vezetősége és tag­sága, hogy az adottságoknak leg­jobban megfelelő baromfitartást, hizlalást helyezik az állattenyész­tés középpontjába. E kis gazda­ságban csupán 1200 hektár szán­tóföldön termesztik meg az áru- és takarmánynövényeket. Nincs takarmánykeverő üzemük, ezért a kukoricát a gabonaforgalmi vállait ik adják el, s innen vásárolják meg a baromfihizla­láshoz szükséges tápot. A szántó­földi növénytermesztés bevételé­nek jórésze így a hústermelésben mutatható ki, ugyanis az egy hektár szántóterületre számítha­tó húsmennyiség meghaladja a tíz mázsát, ami 25 ezer forint­nak felel meg. A baromfiprogram végrehajtá­sa érdekében 1977. végéig 20 millió forint értékű beruházás megvalósítását határozták el. Nagyrészt saját pénzből, de kap­tak állami támogatást és hitelt is. Eddig nyolc baromfinevelő épületet helyeztek üzembe, ame­lyekben az idén 1 millió 200 ezer baromfit nevelnek, csaknem fél millióval többet, mint tavaly. A baromfitartás fejlesztése ér­dekében jelentős szakosodás kezdődött el a szövetkezetben. Néhány gazdaságtalan ágazatot felszámoltak. Ennek tulajdonít­ják, hogy . például az árbevételük az elmúlt öt év alatt megkétsze­reződött, a tsz tiszta jövedelme pedig háromszorosára emelke­dett. Az elmúlt évben elért több mint 59 millió forintos árbevé­telből a baromfiágazat csaknem 30 millió forinttal részesedett. Jól mutatja a fejlődést az is, hogy a csirkehizlalásból 1971-ben ^csupán 5 millió forint volt az árbevételük. Az új baromfinevelő épületek­ben a legkorszerűbb berendezése­ket üzelmetetik. Emellett a dol­gozók munkakörülményei is a lehető legmegfelelőbbek. Egy-egy épületben, amelyben egyszerre 23 • Nyolc baromfi- nevelő épület készüli el a kunfehértói Előre Termelő, szövetkezetben. ezer csirkét’ nevelnek, három dolgozó három műszakban végzi el a szükséges munkákat. Ez jó­részt felügyeletből áll. hiszen fi­zikai munkára nincs szükség, csupán a gépeket, berendezése­ket kell megfelelően működtet­ni. Lelkiismeretes munkájuk alapján kereshetnek többet, vagy kevesebbet. A kétezer forintos fix fizetésük mellett ugyanis je­lentős prémiumhoz is hozzájut­hatnak, ha a követelményeknek eleget tesznek. Így fizetésük 40 százalékát is megkaphatják pré­miumként. Eddig dicséretre mél­tóan végezték a dolgozók mun­kájukat, egy hónap kivételével minden esetben eleget tettek a 9 Szakáll Márta egy műszakban 23 ezer baromfit gondoz. (Szilágyi Mihály felvételei) prémium-kifizetés feltételeinek. Igen jó gazdasági "eredménye­ket értek el a baromfi hizlalás­ban. Másfél kilósak átlagban az állatok, amikor 54—56 napos lesi ban értékesítik. Egy kiló élő­súly eléréséhez 13—14 forint ér­tékű takarmányt használnak. Évente ötször cserélik ki egy-egy épületben az állományt, s ez egyben azt is- jelenti, hogy 9 millió forintjukat ötször „forgat­ják". A baromfiprogram befeje­zése után évente . 22 és félezer mázsa húst ad el a termelőszö-' vetkezet s ezzel jelentősen hoz­zájárulnak a hazai ellátás javí­tásához. Cs. I. Nyári előkészületek a megyeszékhely gazdaságaiban Kecskemét mezőgazdasági nagy­üzemeiben, de a kisgazdaságok többségében is időben befejez­ték a tavaszi munkákat. A vá­ros öt mezőgazdasági termelő- szövetkezete és négy szakszövet­kezete több, mint 20 ezer hek­táron, a kisüzemek pedig 7 ezer hektáron gazdálkodnak. A tavaszi határszemlék során az illetékesek felszólították a par­lagterületek tulajdonosait föld­jük megművelésére. Amennyi­ben ennek nem tesznek eleget, birtokukat állami tulajdonba veszik és átadják a területileg illetékes téesznek vagy szakszö­vetkezetnek. Az így összevont földeket a nagyüzemek táblásít- ják vagy kiosztják tagjaik ré­szére. Az elmúlt esztendőkben is több, mint 72 millió 'forint érté­kű árut termeltek meg a kisgaz­daságokban. Sertésből például 11 ezret értékesítettek a szövet­kezeten keresztül, s átadtak 8 millió forint értékű tejet, 43 ezer hízottlibát. Most a nyárra készülnek a gazdaságok. Jól haladnak a ga­bonabetakarító, valamint a szál­lító járművek javításával, hogy az 5200 hektár kalászost idejé­ben betakaríthassák. Egy kom­bájnra a termelőszövetkezetek­ben mintegy 150—160 hektár te­rület jut, a szakszövetkezetek­ben pedig 80 hektár. Az utóbbi­aknál a tagsági területek többsé­géről is géppel vágják le a ga­bonát. A kisteremelők részére három cséplőgép áll rendelke­zésre a városban. A mostani esőzés jól jött a növényeknek. A lehullott min­tegy 10—15 milliméter csapa­dék 60—70 százalékra növelte a talaj víztartalmát. Ha az eső után felmelegszik a levegő, ak­kor a meleg és a lehullott csapa­dék hatására gyors fejlődésnek indulnak a növények. B. Z. Kék és piros nyakkendők sokasága, ugyanannyi virág­csokor, zászlódísz, vidám köszöntés a főváros kapuiban: pén­teken délelőtt az ország valamennyi megyéjéből megérkeztek az úttörőcsapatok küldöttei. A budapesti pajtások, a vendég­látó testvérkerületek képviselői ünnepélyesen fogadták a 4000 kisdobost és úttörőt. Megkezdődött a VII. országos úttörő­találkozó, a Magyar Úttörők Szövetségének jubileumi ünnep­ségsorozata, amelyen részt vesznek a szocialista országok testvér-gyermekszervezeteinek meghívott vezetői is. Az egy hétig tartó rendezvé­nyek sorát csapatgyűlések nyi­tották meg. A kerületbeli paj­tások a testvérmegyék küldöt­teivel együtt idézték fel a moz­galom három évtizedes. történe­tét, részt vettek a „Háromszor lobban a láng” úttörőjátékban. A csepeliek a Fejér megyei paj­tások 148 tagú küldöttségét és 17 vezetőjét látják vendégül. A csepeli táborban, mint régi is­merősök üdvözölték egymást. Az ünnepi csapatgyűléseken mozgalmi életükről tanácskoz­tak, kölcsönösen ismertették módszereiket, eredményeiket. Az újpesti pajtások a Heves me­gyeikkel ünnepelnek. Pénteken a szovjet hősök kerületbeli em­lékművénél tisztelegtek, és meg­gyújtották a találkozó lángját. Kovács Ferenc, a kerületi tanács elnöke köszöntötte a jubiláló szövetséget, s a kerületbeli sok ezer pajtást. Az üzemek, válla­latok képviselői születésnapi ajándékokkal szereztek megle­petést a gyermekeknek. Beje­lentették: a Chinoin KlSZ-szer- vezete a kommunista műszakok bevételéből fedezi a Braun Éva úttörőcsapat 80 tagja nyári tá­borozásának költségeit. Az Egyesült Izzó KISZ-fiataljai sportudvart építenek a Kaffka Margit úttörőcsapat számára. Újpesten az Attila utcai és a Langlet utcai iskola közös tor­natermet kap a Duna cipőgyári­ak társadalmi munkája nyomán. A MAHART és a Magyar Gyap­júfonó és Szövőgyár KISZ-fia- taljainak születésnapi ajándéka: egy hajóhíd, ahol a vízi úttörők kiköthetnek majd. (MTI) de korszerűen! Normát ­Tovább csökken — minden eddigi határozat, rendelet és figyelmeztetés ellenére — a teljesítménybérben dolgozók száma. Ez annyit jelent, hogy egyre kevesebb munkakörben alkalmazzák a munkanormákat, ami önmagában — a normá- zás jelenlegi és bizony elavult gyakorlatát tekintve — nem is lenne olyan nagy baj. Nem lenne, ha a rossz módszerek helyett jobbat alkalmaznának, ha egyáltalán normamunkát végeznének az üzemekben, a szó valódi értelmében. A folyamatok összehangolása, szervezése A norma ugyanis — mint hit­ték és vallják sokan — nem vala­miféle bérszorzó. Nem az a célja, hogy segítségével megválaszolják a „ha ennyit gyártasz (mondjuk egy présgépen), akkor mennyit keresel?” kérdést. Való igaz: a norma a teljesítménybérezés egyik alapja lehetősége: de csak ezért normákat kreálni — a lo­gika megcsúfolása és lemondás egy olyan eszközről, olyan mód­szerről, amely a munkafolyama­tok racionalizálásának lehet a ki­induló pontja. Ipari üzemekben dolgozóknak nem kell megerőltetniük a fantá­ziájukat a következő — csak il­lusztratív példáiként használt — eset elképzeléséhez: vadonatúj, nagyon modern, sok pénzért vásá­rolt gépsor kerül a műhelybe. Megvalósulhat végre a régóta áhí­tott helyi technológiai forradalom, a gépsor segítségével — elvileg ugrásszerűen növelhető a terme­lékenység. Üzem behelyezés, pró­baüzem, betanulási idő — több­ször is meghosszabbítva — és a munka csak nem megy. Sőt: a helyzet rosszabb, mint a korábbi, elavult módszerek alkalmazása idején. Amikor már majd min­denki a pokolba kívánja az egész csodaberendezést, valakinek eszé­be jut: nézessük meg az egész fo­lyamatot a szervező szakembe­rekkel. A szervezők külön mérik az egyes műveletek, munkafázisok idejét és gyorsan kiderül, hogy a gépsor melletti munkafolyamatok időben „összerendezetlenek”. Van ahol túl sok az idő, másutt haj­szoltan, pillanatnyi megállás nél­kül sem képesek győzni a tempót. A szervezők — akik ez esetben tulajdonképpen normamunkát vé­geznek — a kapott időadatok alapján korrigálják, időben átren­dezik, összehangolják a folyama­tot és a korábbi panaszok meg­szűnnek. A norma : a munka mérése A példából is kitűnik, hogy a norma: a munka mérése. A kü­lönböző munkafolyamatok — egy­máshoz sokoldalúatn kapcsolódva — időben zajlanak le. Közöttük az optimális összhang — amitől alapvetően függ a munka haté­konysága — elsősorban időbeli ökázebangoitságot jelent és köve­tel. Az időbeli összehangolatlan­ság (példa erre az iménti gépsor melletti zűrzavar) soha sem csak a fizetési boríték vastagságát be­folyásoló veszteségeket idéz elő, hanem együttjár a termelési esz­közök kihasználatlanságával, a gépek és berendezések állásidejé­nek növekedésével a felesleges készletek, selejtek és hulladékok keletkezésével. Nemcsak a fizikai tevékenységet lehet Jellemző — és ez is a korsze­rűtlen, majdhogynem semmire sem jó normamunka konzerválá­sát jelzi —, hogy „normázni” ki­zárólag a fizikai munkakörökben szoktak. Az alkalmazottak min­denféle munkanorma vagy egyéb teljesítménykövetelmények nélkül dolgoznak. Munkianorma az íróasztalok vi­lágában? Alighanem kevés ennél bizarabb dolog létezhet az íróasz­talok mellett ülők számára. Pedig akadnak erre példák jócskán, olyan országokban, ahol a belső tartalékok kihasználásával amúgy sem állnak rosszul, minek követ­keztében esetleg könnyebben megengedhetnék maguknak, hogy például az adminisztratív munka­erőt a nálunk szokásos módsze­rek és ne szigorúan körülhatárolt teljesítménykövetelmények szerint foglalkoztassák. Mi a normakarbantartás A termelékenység növelésének fontos hajtóereje a normák folya­matos rendbentartása, ami viszont nem azonosítható a nálunk alkal­mazott — és általában nyugtalan­ságot, ideges hangulatot keltő, rá­adásul műszakilag többnyire meg­alapozatlan — úgynevezett nor­makarbantartással. Mert lehet úgy is normamunkát végezni, ahogy például a közelmúltban tettek - Mosonmagyaróvárott a Fémsze­relvénygyárban. Pontos, megbíz­ható időadatokkal dolgoztak, ezek alapján forgattak át az egész ter­melési rendet, korszerűsítették a munkahelyeket, g tették nemcsak termelékenyebbé (a régihez ké­pest 70 százalékkal), de kényel­mesebbé is a munkát. Mindennek együttes következményeként 17 százalékkal növekednek a gyár­ban a kereseti lehetőségek. Mindezt nem a régi módszere­ken nevelődött „stopperórás” em­berek, hanem az idővel gazdál­kodni tudó, az időben gondolkodó szervezők végezték. V. Cs. Egy választás krónikája Olló helyett lézer © A másik számottevő ellen­zéki tényező a Demokrata Néppárt lett. Katolikus egyházi színezettel, viszonylag mérsékelt ellenzéki programmal lépett fel a választásokon. (Hazánk, 1947. augusztus 2.) A párt vezére. Ba- rankovics, tudta, hogy az ellen­zéki pártok közül az kerül ki győztesen, amelyik a katolikus egyház abszolút támogatását él­vezi. Mindszenty és az egyházi körök — jóllehet formálisan egyik ellenzéki csoportosulással sem léptek szövetségre, hogy megőrizzék a pártatlanság szí­nezetét — elsősorban a Demok­rata Néppártot támogatták a választások idején. A. támoga­tás feltétele nyilvánvalóan az volt, hogy beleszólhassanak a párt vezető testületének szemé­lyi összetételébe. Többek között ezzel magyarázható, hogy a Ba- rankovics—Eckhardt Sándor-fé- le, viszonylag lojális taktikájú el­lenzéki irányzat szószólói mel­lett vidéken, elsősorban KÁ­LÓT vezéregyéniségei, valamint a volt jobboldali kisgazdák ju­tottak döntő szerephez. Válasz­tási jelszavukat slágerversikében fejezték ki: „Lendülj kereszt a magasba, keresztet a hatosba!” A további négy ellenzéki párt közül még a Független Magyar Demokrata (Balogh) Párt szere­pelt gyakrabban a korabeli új­ságok hasábjain. Ezt a pártot a legkülönfélébb politikai utat megjárt közéleti személyiségek tákolták össze a választások kü­szöbén: dr. Balogh István — vagy a korabeli szóhasználattal élve, Balogh páter —, aki a deb­receni Ideiglenes Nemzeti Kor­mány miniszterelnökségi állam­titkáraként jutott politikus pá­lyafutásának csúcspontjára, Ko­vács Imre, aki 1947 áprilisig a Nemzeti Parasztpárt főtitkára volt, majd a párton belüli jobb­oldal szóvivőjeként vereséget szenvedve kilépett a pártból, valamint Parragi György, a Ma­gyar Nemzet szerkesztője. Ide, a Független Magyar Demokrata Pártba gyülekezett az akkor már feloszlatott, eredetileg szintén a Kisgazdapártból kivált Sulyok­párti képviselők egy csoportja és a megújult Kisgazdapártból ki­szorult jobboldali képviselők egy része is. Az újságok a pártot találóan nevezték Balogh-pártnak, mert önálló programja nem volt. Jó­formán semmi egyéb nem tartot­ta együtt, mint Balogh páter sze­mélye és politikai rutinja. A másik három ellenzéki párt a felfokozott választási harcban szinte alig jutóit szóhoz, a Ke­resztény Női Tábor például csu­pán röplapokon próbálkozott to­borozni választásra jogosult hí­veket. A választási harcok finisében a Kommunista Párt központi lapja, a Szabad Nép, amely eb­ben az időben már az ország legnagyobb politikai napilapja volt (hétköznap 110 ezer, vasár­nap 160 ezer példányban jelent meg), az ellenzéki pártokra és természetes szövetségesükre, a rémhírterjesztőkre irányította az össztüzet. Pfeifferék már idézett válasz­tási jelszavára utalva a Szabad Nép felteszi a kérdést: „Ki él­jen félelem nélkül?” „Azt a félelemnélküliséget, amit ezek az urak visszahozni szeretnének, a tízezer holdas bir­tokok parkjaiban lakó földesurak félelemnélküliségét, vagy a ba­nyabárók rettenthetetlen bátor­ságát negyvenezer csendőr szu­ronya őrizte — szögezi le a lap. — A néhány ezer kastély, vagy villa lakóinak félelemnélkülisé­ge hárommillió magyar állandó rémületét, s a másik hárommil­lió nyugtalanságát és bizonyta­lanságát jelentette. Pfeiffer és társai mögött felrémlik az össze­esküvők, a gyújtogatok alakja. Ott sötétlenek a hazaáruló poli­tikusok, a már megszököttek és a még itthon levők, akik készül­nek eladni az országot...” Augusztus 5-én a Szabad Nép csaknem egész oldalas riportot közöl Fehér Klára tollából: „Be­léptem mind a négybe!” Vagyis néhány forint ellenében — egy délelőtt belépett mind a négy ellenzéki pártba. Mindegyik kép­viselője biztosította az újságírót arról, hogy saját pártja „terem­ti meg egyedül a szabad, ke­resztény magyar életet”. Miközben a polgári sajtó olda­lakon át borzalmas gyilkossá­gokban „vájkált”, a Kommunis­ta Párt központi lapjának mun­katársai — elsősorban Máté György és György István — fel­derítették: a tőkések hogyan emelik az árakat, hogyan pró­bálják szabotálni a hároméves terv beruházásait, mit tesznek a körzeti pártszerveztek a maguk­ra maradt, idős emberek, a na­gyobb családok gondjainak eny­hítése érdekében. A lap másik riportere. Patkó Imre az ellenzéki pártvezérek pályafutását derítette ki a leg­apróbb, legintimebb részletekig. Sorra-rendre megszellőztette azt is: „Hogyan vélekednek egymás­ról az ellenzéki pártok képvise­lői?” Ami a rémhíreket illeti: a Sza­bad Nép több alkalommal meg­írja, hogy választási fegyver a rágalmazás és a hazugság. Azok­nak a fegyvertárából kerül elő, akik nem a munkájukkal, nem elért eredményeikkel, szándékaik tisztaságával, hanem olcsó vá­lasztási trükkökkel igyekeznek megszerezni a nép rokonszenvét. A legsandább rágalom az volt: ha a kommunisták uralomra ke­rülnek, közös vályúból, csajkával fogják etetni a népet. A Szabad Nép minden alkalmat megraga­dott, hogy ezt a rágalmat vissza­verje. Augusztus 19-én külön tu­dósítást közöl a lap dr. Kemény Györgyné kecskeméti kommunis­ta képviselőjelölt gyűléséről, amelyen kijelentette: „azok ter­jesztik a csajkamesét, akik már nemegyszer csajkát adtak a ma­gyar dolgozó nép kezébe. Ami­kor elkezdődött a háború, a régi rend urai tejjel-mézzel folyó Kánaánt ígértek, de csajkával való sorbanállás lett belőle a Don partján...” Kőszegi Frigyes (Folytatjuk) Talán a felfedezőik sem lát­ták előre 1958-ban, amikor a lé­zersugarakat felfedezték, hogy alig 20 év alatt az élet milyen sok és eltérő területén fogják felhasználni találmányukat. A lézer lényege, hogy elektron­sugárzással fényhullámokat ger­jesztenek. A legnagyobb mérték­ben párhuzamosra fókuszált su­garak ily módon rendkívül nagy energiasűrűségű hatást hordoz­nak. A lézerfény megolvasztja a vékony fémtárgyakat is. Gyakor­lati alkalmazásának óriási távla­tai vannak, főleg az optikában, a híradástechnikában, az ipar­ban és a rádiócsillagászatban egyaránt, de az orvostudomány is felhasználja pl. műtétek vég­zésére. Most új alkalmazási területről érkezett hír. A drezdai Műszaki Egyetemen az NDK ipari szak­emberei a textiliparban próbál­ták ki a lézert. A konfekció- iparban a szövet vágására hasz­nálják fel a lézersugár energiá­ját. A lézersugár a megfelelő területeken megolvasztja az anya­got, és ez a technológia sokkal előnyösebb a hagyományos vágá­si technológiánál, de előnyös a munka termelékenysége szem­pontjából is. Amióta lézersugarat használ­nak olló helyett, nincs közvet­len kapcsolat a vágóeszköz és a szövet között, és nem kell az anyagot keményíteni, vagy fixál­ni a vágáshoz.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom