Petőfi Népe, 1976. június (31. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-30 / 153. szám

1976. június 30. • PETŐFI NÉPE • 5 KITÜNTETETT PEDAGÓGUS Szerencsés ember? A kecskeméti tanárnőt jól is­merik hazai és külföldi szak­mai körökben. Egyik tanulmá­nyát éppen most adták ki japán nyelven, olvashatók Írásai ola­szul, németül. több országban tartott előadást Az Oktatásügy kiváló dolgo­zója címmel kitüntetett nevelő az óvodai ábrázolás és kézimunka módszertanát érzi legkedvesebb­nek. Izgalmas ügy. „Szerencsés­nek mondhatom magam, hogy megbíztak az új óvodai program kidolgozásában való részvétellel, mert az embereket megnöveszti a bizalom. Óriási apparátus töké­letesíti különféle iskolatípusok oktató-nevelő munkáját, az óvo­dapedagógiára csak a legutóbbi időkben irányult a figyelem.” Tevékeny, mindvégig humánu­mot sugárzó pedagógusi pályát méltányolt államunk a Munka Ér­demrend ezüst fokozatának az adományozásával. Az aktív taní­tást befejező intézeti vezető ta­nár meghatottan vette át a ki­tüntetést a közelmúltban az ok­tatási minisztertől. amelyben nagy felelősséggel, sze- - retettel és hozzáértéssel kereste az ember jobbításának hatéko­nyabb módszereit. Hitét a csaló­dások sem felhőzték, nem csök­kentették munkakedvét. Az ötvenes évek elején ki­szorult az igazi folklór az isko­lákból, gyanúsakká váltak a né- pi együttesek. A sokoldalú ne^1 vélő más elfoglaltságot, terepet keresett. Némi öniróniával így idézi föl érdeklődésének, tevé­kenységének módosulását. „Át­csaptam a bábra, mivel az egér mindig rág, ne nőj jön a foga.” Megkért az akkori népművelési felügyelő, hogy tervezzek bábfi­gurákat. A rendezésbe is bele­csöppentem: kalocsai népszoká­sokat' mutattunk be. Ma hogy festene, nem tudom, de akkor vá­ratlanul tetszéssel fogadták. Két­szer hívtak föl bennünket Pest­re országos fesztiválra, elküldték Gink Károlyt felvételek készíté­sére.” Munkásságát ennél az elisme­résnél is jobban dicséri tanítvá­nyainak ügyszeretete, tudása. Sokezer óvónő tanult tőle közös­ségi gondolkodást, a kisgyerekek okos szereteiét, a mindenkiben meglevő tehetség kicsiráztatásá- nak a tudományát. Dr. Bakkay Tiborné soha nem feledte szép 'hivatásának falán legfontosabb Stfn'etelményéh ír. Síétrtélyéá ‘pél­daadást. Szerencsésnek és boldognak tartotta életét. Kétségtelen, a kö­rülmények kedvező alakulása is hozzájárult ahhoz, hogy azt csi­nálhassa, amihez kedve és tehet­sége van. Szocialista államunk helyezte magas polcra a legki­sebbek nevelésének és ügyét, és mostanában lesznek az óvodák a nevelési intézményhálózat szerves, egyenrangú, megbecsült részei. A legkiválóbb tanárok, óvónők hasznosíthatják Kodály Zoltánnak a legkisebbek érzelmi nevelését szorgalmazó tanácsait. A szerelem életre szólt. Dr. Bakkay Tiborné nélkül aligha tar. tana ott a bábmozgalom a me­gyénkben, ahol tart. Növendé­keit rávezette a sokféle készséget serkentő játék, művészet szépsé­geire. Egyszer így foglalta össze a bábjáték varázsát: „Ez is egy híd az emberek között. A nem­zetközi találkozókon hinduk és amerikaiak, oroszok és japánok borulnak egymás nyakába. A kö­zös munka meghozza a valahová tartozom tudatát, megadja a kö­zös siker örömét.” Ezek a feltételek is hozzájárul­tak ahhoz, hogy olyan hatékony legyen a kecskeméti tanárnő munkája, mint amennyire talán e cikkből is érződik. Nagyon kevesen éltek annyira tudatosan, következetesen, igé­nyesen a lehetőségekkel, mint dr. Bakkayné, akivel tehát jól járt a megye. Kulturális közéletünkben továbbra is számítunk jelenlété­re. Heltai Nándor Két könyv a fasizmusról Több mint 31 éve az ágyúk dísztüze világszerte azt hirdette, hogy Európában véget ért a‘ fa­sizmus rémuralma. Az eltelt idő viszont azt bizonyította, hogy to­vábbra is szükséges beszélni ró­la, tenni ellene, mert a világ egy részének eseményei aggasztóak. Jóllehet, a történelem nem is­métlődik meg azonos módon, de a veszélyekre nem árt figyelni, még akkor sem, ha bennünket közvetlenül már nem érinthet­nek. A közelmúlt — Görögország 1967, Chile 1973 — arra int, hogy jelentkezik a fasizmus, ha nem is oly módon, mint Euró­pában 1919—1939 között. De „bi­zonyos, ugyan akkor, hogy akkor és ott jelentkezik, amikor és ahol egy kiegyensúlyozatlan gazdasá­gi fejlődés és a megoldatlan tár­sadalmi és nemzeti problémák következtében mély belső válság keletkezik”. Erre éppen úgy hasznos figyelni, mint arra, hogy a fasizmustól évtizedek óta folyó vita felerősödött az utóbbi idő­ben. Az ideológiai kutatásaik termé­keit nagy apparátussal terjesztő kapitalista országok polgári tu­dósai közül nem egy nyíltan tá­mogatja az újfasiszta mozgalma­kat, mások pedig azt állítják, hogy a fasizmusnak voltak „pozi­tív” oldalai, sőt „történelmi sze­repet” töltött be a kapitalizmus új korszakának kifejlődésében. A fasizmus „tudományos” megszé­pítésére irányuló magyarázatok — írja Nemes Dezső a most meg­jelent munkájában — akarva, vagy akaratlan, messzemenő po­litikai célzatú törekvéseket segí­tenek, s szinte kínálják magu­kat az imperialisták hírhedt fel­lazítás! propagandájában is, min­denekelőtt a társadalomtudo­mánnyal foglalkozók körében. Ez a vita az ideológiai harc szerves része, amelybe a fasizmust szé- pítők mellett részt vesznek olya­nok is, akik marxistáknak vall­ják magukat, de a Komintern ál­lásfoglalását . alapvetően elutasít­ják, mások pedig megmerevítik az ismert dimitrovi meghatáro­zást. A kommunista történészek vállalják a tudományos vitát, amelybe bekapcsolódtak a ma­gyar társadalomtudósok is. Vita közben született az a két tanulmány — Nemes" Dezső: A fasizmus kérdéséhez, és Ormos' Mária—Incze Miklós: Európai fasizmusok 1919—1939 — amely a közelmúltban látott napvilágot a Kossuth Kiadó gondozásában. A hetven évvel ezelőtt még is­meretlen fogalom, a fasizmus megjelenését és térhódítását is vizsgálja az Ormos—Incze szer- zőpár. Elemzik az okokat: a ka­pitalizmus általános válságát, az országok gazdasági, társadalmi és politikai szerkezetét és az orszá­gonként változó, kiváltó, ténye­zőket. A fasizmus minden sikere esetében olyan országokról volt szó, melyekben a feudalizmus a korán kapitalizálódó országok­hoz képest sokkal tovább tartott és a kapitalizálódás többnyire megkésve bontakozott ki. Az úgynevezett középosztályok tönk- remenését gyorsították a feudá­lis eredetű kötöttségek, gondol­kodási normák és a gazdasági problémák, önállósulási törek­vésük és politikai aktivizálódá­suk össztársadalmi jelenség kö­vetkezménye, de a fasizmus nem kizárólag a középréteg mozgalma — állítják a szerzők. Ormos Má­ria és Incze Miklós könyve sok forrást felhasználva mutatja be az európai fasiszta mozgalmak szer­teágazó és néha az egyes orszá­gokon belül is különböző, bonyo­lult arculatát, a fasiszta «mozgal­mak helyét és kapcsolatait. Külön fejezet foglalkozik az új fajtájú burzsoá diktatúrák történeti ki­alakulásával, osztály-meghatáro­zottságuk és ideológiájuk elem­zésével, kormányzati módszereik­kel. Bár a könyv nyelvezete nem nélkülözi az idegen kifejezéseket, s bizonyos fokú tényismeretet igé­nyel, ennek ellenére és ezzel együtt nem csupán a szűkén vett szíakmai, hanem a szélesebb ol­vasóközönségnek is érdekes ol­vasmánya lehet. Nemes Dezső tanulmánya a méltán nagy népszerűségnek ör­vendő „Gyorsuló idő” sorozat egyik jeles darabja. A tanulmány az olasz és a német fasizmusról, annak osztályjellegéről, a róla fo­lyó vitákról és a két világhá­ború közti magyar fasiszta rend­szerről közöl fontos tudnivaló­kat a népszerű tudományos isme­retterjesztés nyelvén, a történet- tudomány módszerét alkalmaz­va. Számunkra különösen fontos, hogy kiemelten foglalkozik a szerző a vita egyik központi kér­désével, a fasizmus osztályjelle­gével. Cáfolja a polgári ideológu­sok és néhány más kutató állítá­sát, akik a középrétegek önálló­sulási törekvéseit anélkül vizs­gálják,. hogy e törekvések lénye­gét kellő módon megvilágítanák. „Ha ugyanis ezek mélyére né­zünk, — és nem elégszünk meg a középrétegek megtévesztését és felhasználását célzó fasiszta ideo­lógia és propaganda felszíni is­mérv,CÁVél —„ úgy, az, derül,,ki, hogy a fasiszta mozgalom veze­tésében szerepet játszó kózépré- tegbeliek' a monopolkapitalista rendszerbe akarnak „beleönálió- sulni”. Ennek a vitának lehet közvet­ve részese, aki elolvassa a két tanulmányt. Komáromi Attila A Hotel Pannónia befejezés előtt 0 Pécs egyik legszebb pontján épült Hotel Pannónia nyitását őszre tervezik. A 118 szobás szálloda erkélyeit Zsolnay pirogránittal burkolták. (MTI fotó: Kálmándy Ferenc feiv.) A HALOMSÍROK NÉPE (2.) Temetkezés és rablás A madarasi temető feltárásának munkálatait kezdetben csak 3—4 évre tervezték, de időközben bebizonyosodott, hogy ennek többszö­rösére lesz szükség. Amikor kiderült ugyanis, hogy nemcsak a halmok alatt, hanem azok között is rejtőznek sírok, nem lehetett mit tenni: a földterület teljes egészét át kellett vizsgálni, hogy egyetlen lelet se kerülhesse el a régészek figyelmét. • Egy fénykép azon ritka madarasi sírok egyikérői, amelyben a csontvázat érintetlenül találták meg a régészek. A feltárás úgy történik, hogy a földhányás tetején levernek egy karót, s erre északi és déli irányba fektetve egy-egy képze­letbeli egyenest, megfelezik, il­letve negyedelik a dombot. A földet elhordva előbukkan a sír. Ez nem a szokásos terjedelmű gödör, hanem nagyméretű, oly­kor 3x4 méteres „halotti ház”. A feltárás során a temetkezés menetére is fény derült. Az ere­detileg sík földbe beásták a göd­röt, és a koporsó elhelyezése után nemcsak betemették, hanem nagy mennyiségű földet is hord­tak rá, majd halotti tort ren­deztek. Erről az eldobált állati csontok és egyéb maradványok tanúskodnak. A környék valamennyi halmát már az ókorban kirabolták. A fosztogatás régen történt. Ezt onnan tudják, hogy a tetemek csontjait a régészek megbolygat­va találták, és a feltárás során a rablók föld alá ásott aknái is napvilágra kerültek. A fosztoga­tók nem sok tárgyi emléket hagytak a kutatóknak. Néhány edényen, gyöngyön, csontmarad­ványon kívül a sírokban alig maradt leletanyag. Lassan-las- san, a töredékek vizsgálatával mégis el lehetett dönteni, hogy a madarasi határban az időszá­mítás utáni 2. és 3. században szarmata népcsoportok temetkez­tek. A rejtőzködő szegényék Kőhegyi Mihály elmondotta, hogy az ásatást végző madarasi munkásokkal közösen töprengve jöttek rá a temető egyik titká­ra. „ — Két gondolat zavart kezdet­ben bennünket — mesélte. — Az egyik az volt, hogy a halmok alatt csak asszonyok tetemeit ta­láltuk, másrészt az is különös­nek tetszett, hogy valamennyien tehetősek lehettek. Valahol meg kellett találni az egyszerű em­bereket és a fegyveres férfiakat is. A rejtélyre közösen jöttünk rá. A halmok növényzete hal­ványsárga színével ütött el a környezettől. Ez mindnyájunk számára érthető volt, hiszen a talaj vízellátása itt érthetően kü­lönbözik . a háborítatlan terület­től. Jól megfigyelve azonban azt is észrevettük, hogy a halmok között ugyancsak láthatók sár­gás foltok az odavetett lucernás­ban. Kutatóárkot húztunk az el­színeződések felé, és nyomban kitűnt, hogy azok is sírokat ta­karnak. Nem egyet, hanem so­kat. így azután kiderült, hogy itt rejtőzködik az a köznépi te­mető, amelybe az akkoriak túl­nyomó többsége temetkezett. Az ásatás folyamán végül tízszer- annyi egyszerű sírt találtunk, mint amennyi gazdagot, és ez az arány meg is felel a kor, il­letve a település társadalmi be­rendezkedésének. — A leletanyag gyarapodásá­val azután az is megvilágoso­dott, hogy a halmok alatt nem csupán nők feküdtek. Ezt az új­szerűnek ható megállapítást a fibula, a római eredetű ruhakap­csok gyakoriságából szűrtük le. Bebizonyosodott ugyanis, hogy nemcsak a nők, hanem a fér­fiak is tűvel kapcsolták össze bal vállukon a ruhájukat, kö­vetkezésképpen a „fibulás” síro­kat nem szabad csupán a lelet alapján női eredetűnek tekinte­ni. A rablók módszere A régészek jószerével már csak a fosztogatók által ottfólej tett le- letanyagot találják meg a föld mélyében. A kincsásók nem vé­geztek akkora földmunkát, mint a mai kutatók, hanem csak a sírba hatoltak be. Keskeny, szűk kis aknái ástak, akkorát, amelybe egy ember épp belefért. A rablók még látták a legkisebb halmokat is. Ebből megállapí­tották a tetem fekvését. Ezért tudtak nagy pontosággal leha­tolni arra a területre, ahol a legtöbb értéket szerezhették. — A rablók jól ismerték a lent nyugvókat — magyarázta Kőhe­gyi “'Mihály. — Ezt onnan is tudjuk, hogy a szegény embert, akinek alig volt egy kis bicská­ja, á szegény asszonyt orsógomb­jával, néhány szem gyöngyével háborítatlanul hagyták pihenni. A gazdagabbakat azonban kivé­tel nélkül mind kifosztották. Az ásatás során tisztázódott a temetkezés módja is. A szarma­ták cigányteknő formára kivájt rönkfa koporsóba temetkeztek. A két fél-darabot „S”-szerű, vasból készült kapcsokkal fogták össze, és egy négyszögletes kereten vit­ték ki a temetőbe. Ezt az egyszerűnek tűnő állí­tást hosszú hónapok gondolko­dása előzte meg, hiszen a ko­porsók faanyagát már régen szétporlasztotta az idő, csupán a kapcsok árulkodhattak egykori szerepükről. Néhány rozsdás vasdarab, a sírgödrök falának faerezetű lenyomata és a Szent Mihály lovára emlékeztető ke­ret maradványai alapján kellett eldönteni azt, hogy az eddigi feltételezéssel ellentétben nem gerendavázas sírbolt szolgált a halottak nyughelyéül, hanem kö­zönséges koporsó. Pavlovits Miklós (Folytatjuk.) Az üzenet (4.) Konyakot i$ ittak. Foster egészen belemelegedett, jó volt fgy az érdeklődés középpontjá­ban lenni, szürke kis tisztviselő volt otthon, s most szinte az egész világot a tenyerén tartot­ta. Már két hónapja utaztak, ti­zenkét év óta gyűjtöttek erre az utazásra. Repkedtek a kérdések, s ő be sem várta szinte őket, bár most már nagyjából megér­tette Irénkét, sőt többször bizto­sította, hogy kitűnő az angolsága, bár korántsem volt az. Jessie a férje karján tartotta kezét egész idő alatt, s nézte, milyen kedvvel beszél. Jól élhettek egymással. — Hogy hol jártunk' eddig? Görögország, Olaszország, Ber­lin, Bécs, Bécsből jöttünk Buda­pestre. Innen majd Finnországba megyünk, onnan Angliába. Igen, természetesen Glasgowba is, saj­nos, már nem a szüléinkhez, csak a sírjukhoz, de Jessienek van két húga, ők ott élnek. Fur­csa lesz Anglia annyi év után, biztos, tulajdonképpen már nem is tudnánk eldönteni, melyik az igazi hazánk. Élnek emlékek az emberben, de nem valószínű, hogy a mai valósággal megegyez­zenek, sőt, tán az emlékszülte valósággal sem egyeznek meg. Nehéz dolog ez mindenképpen, nagyon meg tudom érteni azt a bécsi emigránst, aki így fogal­mazta meg igen röviden és ta­lálóan a dolgot Emigrieren heisst halb krepieren, A szomszéd szobából óriási zaj hallatszott. Az öregek hálószobá­jából, itt volt az unokának egy játszósarok berendezve. Hernádi felállt, hogy utánanézzen, mit művel a kölyök. Kölyöknek hív­ta magában, pedig lány volt nyolcéves, tömzsi, barna, kerek­fejű, mint egy fiú.'A szeme volt csák egyedül lányos: kék, hosz- szú, sötét pillákkal. Nem bánták, ha fiús, mert valójában fiúnak szerették volna. Három mackója, kilenc öltöztethető babája, egész polc képeskönyve volt Babszinak, de most mindet elunta, s szép csendesen fel akart mászni a szekrény tetejére, csuda hecc lenne, ha jönnének keresni,' s 6 föntről rájuk huhoghatna. Nem sikerült a zsámoly lebillent a székről. De szerencsére nem tör­tént semmi baj, ügyesen leug­rott Most a legkisebb bűntudat nélkül hallgatta nagyapa korho- lását. — Olaszországban Capri szige­te tetszett legjobban. Olyan kék tán sehol sincs a tenger. Először azt hittem, ezt a külön kékséget fizettetik meg az emberrel, mert mielőtt a hajó kifutna Nápoly- ból, szerzetesek tartják oda az ember orra alá a perselyüket. Nem tudom, milyen szerzetesek, barna csuha, saru, a fejük teteje ki van borotválva, szóval nem is­merem étí őket. De aztán kide­rült, hogy Szent Antalnak gyűj­tenek, hogy a tengeren kiterjesz- sze védő kezét az adományozó utas fölé. Persze nevetséges, mert aki nem ad, az is azon a hajón utazik. S mit jelentett ne­künk ez a kis rövid hajókázás, annyi mérföld után az óceánon!? Egyébként Olaszországot szegé­nyebbnek képzeltem. Ügy élt bennem, hogy minden utcasar­kon koldus áll, s a száradó 1 fe­hérneműk rongyosak. Nos, nem így van. Bejártuk Rómát, Milá­nót, Firenzét, Velencét, de kol­dust mindössze hármat láttunk. Milánó .ultramodern város. Bu­dapest nagyon szép, de elképesz­tően sötét az olasz városok után, mintha gyertyával lenne kivilá­gítva. — Ugye?! — mondta a nagy­bácsi. Előrehajolva kavargatta a feketéjét. Egészen felélénkült. — Párizsról én is . meséltem, nem? — jegyezte meg Ernő, kis­sé sértődötten. , — A Margitsziget nagyon szép, a királyi vár is, s a szálló, a Gellért, minden igényt kielégít, de sehol ilyen drágán nem száll­tunk meg. — Drága, ugye? — mondta a nagybácsi. — Mit mond? — kérdezte Fos­ter. — Hogy: ugye drága? — Roppant drága. Majdnem rablás. És főleg nincs választék, előre ki van kötve, hogy csak ott lehet megszállni. Hemádiné csodálta Irénkét Milyen nagy szó is, ha valaki tud idegen nyelveket Most ül­hetnének itt mint a némák. És az angol nem gyerekjáték. Klári is írta, hogy az angol nehéz dió. „Töröm az angolt de inkább az angol tör engem. Viszonylag fo­lyékonyan, de rengeteg hibával beszélem, s ami a legnagyob baj, igazi pesti kiejtéssel, az itteni ismerőseim néha nyakig pirul­nak a tapintatosságtót mielőtt kitörne belőlük a röhögés egyes, szerintük charming mondato­mon. öszbevegyült fejjel azonban az ember mind kevés­bé érezné magát charmingnak a clown szerepében.” Meg: „Per­sze, hogy mi innen európai tú­rára indulhassunk, ahhoz a fő­nyereményt kellene megnyerni, hiszen olyan messzire futottunk. Azért állandóan tervezgetjük, hogy majd egyszer...” Már nem is hallotta mit beszélnek. Sze­rette volna megkérdezni, mit üzentek, hogy vannak, de egyre csak a levelek, a ritka levelek idéződtek fel gondolataiban. „Ha az ember belekerül a sodrásba, egyik partra sem tud kimászni már...” „ __Utoljára tavaly m ájusban jártuk az utakat (má­jusban kellemes az időjárás, ja­nuárban van itt a kánikula,. Queenslandben jártuk végig a Goldcoastot egy kölcsönkocsival. Az első ültetvény, ahova be­mentünk néhány fürt banánt és ananászt venni, magyaroké, ott­hon tán el sem tudjátok képzel­ni, milyen megható az ilyesmi... Érdekes, gyönyörű rainforestokat láttunk, ez már valóban trópus, arasznyi mohafélékkel, égbe-el- vesző pálmákkal, s olyan lián­hálókkal, melyeket ifjúkorunk Tarzan-íilmjeiben hamisítvá­nyoknak tartottunk. Ilyen helye­ken felmerül bennem a gondo­lat, hogyan a fenébe is kerültem ide. És nem ér az egész semmit, mert akkor érne, ha hirtelen ott teremhetnék utána nálatok, s elmesélhetném nektek, mit lát­tam, s ez egyszer tán dicső só­gorom se mondhatná, hogy ő ilyén liánokon himbálózta végig a gyerekkorát A harcos kommu­nista!” Persze nem felejtette el. Nem is felejthette el. Az egész emiatt volt és, úgy érezte, őmi­atta. A gyűrű is hozzájárult Minden együttesen, s hogy me­lyik milyen mértékben, tán még Klári sem tudná megmondani. (Folytatjuk) \ M Jól járt Bács-Kiskun megye Bodor Évával, azaz dr. Bakkay Tibornéval, a pedagógusi pályá­tól most búcsúzó tanárral. Erdélyi, fővárosi diákévek után friss rajztanári diplomával a zsebében az elhelyezkedés gond­jai vetették Kecskemétre. A fia­tal rajztanár addig nem gondolt arra, hogy a tordai hegyek, a pesti paloták után a földszintes Kecskeméten talál végleges ott­honra. A „leköltözés” megszüntette közvetlen kapcsolatát azzal a kó­russal, ahol „bartókoztunk, ko- dályoztunk”, az elhagyott, tén­fergő gyerekek számára édesany­ja által szervezett tanfolyammal, Győrfi István faluzó néprajzi kö­rével. A szellemi felemelkedés külső forrásait az egyéniségben levő, tudatosan fejlesztett igé­nyességgel pótolta. Szerencséje is volt. „jó nevelő környezetet, ki­tűnő kollégákat kaptam három évtizede”. A református leány- gimnáziumban néptánccsoportot, szavalókört szervezett. Közben 30 i nrát tanítnt.fr hptpnkpnt Példázta: éle­tünk minősége elsősorban tő­lünk függ. Ha­marosan a kép­zőben és az ez­zel párhuzamo­san működő óvónőképzőben foglalkoztatták. A kicsi gyere­kek pedagógiá­jával eddig alig-alig törőd­tek, a kiala­kult gyakorlat .öröklődött. Dr. Bakkay Tibor­né —; mint mindig — a napi feladatot összekötötte el­mélyült vizsgá­lódással. Szá­mára a tanítás kísérleti mű­hely volt.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom