Petőfi Népe, 1976. június (31. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-27 / 151. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET • IRODALOM • MŰVÉSZET Egy bibliográfia tanulságai Szobrok - betonból Párbeszéd Vili Tiborral Elkészült a világhírű szovjetorosz író, Solohov műveinek válogatott bibliográfiája, a Katona József nevét viselő Bács-Kiskun megyei könyvtárban. Az összeállításra Ramháb Mária vállalkozott, aki felhasználta a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár összefoglaló jellegű, 1963-as Írói arcképvázlatát és bibliográfiáját, majd a Magyar Könyvészet jegyzékei és a Magyar Folyóiratok Repertóriuma alapján csoportosította, s rangsorolta is az időközben napvilágot látott tanulmányokat, kritikákat, riportokat, interjúkat. Különböző ajánló jellegű, főleg évfordulóhoz kötött összeállítások korábban is megjelentek. A kaposváriak például kis füzeikében adtak ízelítpt tavaly a Nobel-díjas író életművéből. A legújabb, kecskeméti gyűjtemény összehasonlíthatatlanul gazdagabb, felsorakoztatja a magyar- országi, szakirodalom többségét Illés Béla 1929-es bemutató cikkétől a 70 éves Solohovot köszöntő tavalyi méltatásokig. Irodalmunk jeleseinek mindig is volt mit mondaniuk a XX. századi prózairodalom egyik legkiválóbb művelőjéről. Radnóti Miklós az „érzelmesSégtőL mentes, pontos és kemény Iíraiságá- ban szinte egyedülálló valóságábrázoló erőt” emelte ki. Kassák Lajos, is elismerte, hogy a ..Csendes *bon a nagy orosz irodalom egészségesen virágzó ága”. Veres Péter egy évvel később, 1936-ban Traven: Fehér rózsa és Solohov: Csendes Don című regényéről szólva azt hangsúlyozta, hogy mindkét műben önmagára ismerhet a parasztság. Ám szinte ugyanekkor Szakáts László annak a véleményének adott hangot a Napkeletben, hogy a Csendes Don naturálista-realis- ta irányzatú, pesszimista alkotás. Tudni kell persze, hogy a Napkelet című folyóirat korántsem a haladó, hanem épp a konzervatív és a nacionalista tábor lapja volt. Solohovnak nem ártott á téves minősítés. S megmaradt az élő tanulság, hogy aki másokat minősít így vagy úgy, ezzel óhatatlanul önmagát is mérlegre teszi. Halász Ferenc. Meg kellene kérdeznem: ő maga vajon miképpen munkálná meg a saját arcát. De hát megmunkálták azt a köz- és magántörténelem tektonikus és eróziós erői: csúcsokat, árkokat.,hajlatokat, figyelő tekintetet, szólásra kész szájgörbületet, erőteljesen túlrajzolt füleket formált arra az idő. Szívós, hajlékony testét mindenesetre Csupán egy dinamikus pillanatában ragadhatná meg az önportrékészítő szobrász. S persze a szüntelen vibrálást meg a pápaszemet sem hagyhatná figyelmen kívül... — Kis- és nagyméretű kompozíció, /hagyományos és teljesen szokatlan mű egyaránt megtalálható a művészetében. A laikus elcsodálkozik, némelyik szakember gyanakszik e sokrétűség láttán ... — A művészi munkát nagymértékben megszabja a feladat, amely, egyben az alkotás műfaját is pontosan kitűzi, meghatározza. Más dolog egy' harminc centiméteres bronz kisplasztikát, s egészen más egy huszonöt mé-teres.1 természetétől fogva szigorúan megszabott geometrikus szerkesztésű tárgyat elkészíteni, amely — tegyük fel — a városkapu funkcióját látja majd el. A sokrétűség csak ennyi tehát: megtalálni a megfelelő formát, elvégezni a tartalom adta feladatokat. — Olvastuk, hallottuk, láttuk: újabban egy alkotó kollektíva tagjaként különösen nagyméretű szobrokat tervez... — A Gulyás—Kass—Vilt kollektíva a nagy autósztrádák, óriás lakótelepek plasztikai igényeit óhajtja kielégíteni. Két. kiállításon is beszámoltunk ilyenféle elképzeléseinkről. Ezek minden esetben a legszélesebb értelemben vett közösségi igény kielégítésére irányulnak. A Beton- és Vasbetonipari Művek megértésével találkozott a gondolatunk. Így tehát — reális költség-előirányzattal — megvalósulhatnak ezek a nagyméretű munkák. A BMV- gyártotta hatalmas épületszerkezeti elemeket kívánjuk plasztikái alakítás céljára kifejező módon felhasználni. Hogy miképpen? Most dolgozom például egy modellen, amely két huszonnégy és fél méter hosszú hídelemből készül. Ügy kerül egymás mellé a két test, hogy éjjel egyetlen reflektor fénye húszméteres világító csíkot rajzol majd közéjük. Nappal pedig'az óriás oszloppár jelzi már messziről: itt van a cementgyár. S ami egyáltalán nem mellékes: más plasztikákhoz képest ez az épületszerkezet-szobor sokkal-sokkal olcsóbb. — Közismert gond a lakótelepek, új üzemek, s egyéb beépített térségek szabad területeinek sivársága, egyformasága. Az elképzelésűk alkalmas-e ezek tagolására, egyfajta szabadtéri „lakályosság” megteremtésére? — Épp ez az ilyen betonelemek egyik feladata Véleményem szerint. Voltaképpen ősi hagyományt újítunk fel: munkáink egy része a városkapu funkcióját látja el. Az efféle, gyakran színes plasztikai mű idővel az adott település jelképévé válhat ... Egy-egy városba, községbe betérve minden új beépítés körülzár bizonyos tereket. Hagyományos értelemben ezeknek mindig van egy tengelye. S épp ez a tengely teszi a térséget térré. (Ilyen szerepet tölt be sokhelyütt a Kossuth-szobor. a fel- szabadulási emlékmű stb.) Ez a tengely-szerep az általunk alkal— mazandó elemek másik fontos rendeltetése... Ugyanakkor e plasztikák a sakktáblaszerűen elhelyezett, egyforma épületek között bizonyos útmutató funkciót is betölthetnek. Hogy miért beton e térformák anyaga? Nemcsak a költségmegtakarítás szándéka diktálja ezt. A Rómában és másutt felállított obeliszkek is ugyanúgy kőből vannak, mint az őket körülvevő épületek. A szobor és építmény anyagi mivoltában homogén tehát! S hasonlóképpen: egyneműek a betontechnikával előállított plasztikák, s a körülöttük elhelyezkedő paneles házak, épületszerkezetek ... — Eljut-e a szobrász műve a ki.-ebb városokba is? — Franciaországban utaztam egyszer. Egésznapos út volt, elel.szundikáltam. S a városokat, falvakat körülvevő építkezések olyannyira hasonlóak voltak, hogy' amikor fölriadtam, azt gondoltam: még el sem indultunk egyik településből a másikba. Csak a régi városrészek különböztek egymástól, megnyugtatóan ... Idehaza talán még rosz- szabb a helyzet. Város és falu, ha megújul, gyakran uniformizálódik! A szobrász vágya: legalább plasztikai megkülönböztető jelek legyenek az ilyen egyenrur hán. Hiszen a sivár környezet egész közérzetünkre visszahat. Jó volna, ha a lakók, s az átutazók kedvére, örömére minél változatosabb. színesebb lenne az a lánc, mely a meggyorsult utazással közelkerült helységeinket összefűzi. — Csupán megrendelésre dolgozik, vagy akad azért idő és szándék más munkákra is? — A magam kedvére éppen úgy dolgozom, mint az elmúlt öt évtizedben bármikor. Ha a fent elmondottak után meglepő is: erőteljesen foglalkoztat az úgynevezett figurális ábrázolás. Ez nem más, mint-a realizmus címszóval megjelölt kívánalom. Ami persze sokféleképpen értelmezhető. Nem bizonyos például, hogy akár a legcsodálatosabb görög szobrászatot, mely oly behatóan és érzékenyen ábrázolta a valóságot, e kategóriába sorolhatná minden műitész. Mert e szobrászat teljességigénye volt realista. Ez utóbbira gondolva próbálom a magam szerény eszközeivel • tágítani a figurativ művészetet, a realizmus fogalmát. Nádor Tamás GYURKOVICS TIBOR Kérés Kis napot adj, kicsiny napot, amilyen embereknek juthat, őrjítő-puha meleget, kétségbeejtöt, nyomorultat. Kis napot adj, kicsiny napot, a háztetőkön épphogy élőt, ar fejünkön, a hajunkon rajongva érezzék az élők. Kis napot adj, kicsiny napot, kifordultat, elveszitettet, amilyen jut, ha elhever, egy nyitott ingű tizedesnek, f Kis napot adj. kicsiny napot, nem nyarat kérek, csak hogy este húsba burkolt csontjaimat valami átmelegithesse, kis napot adj. t Bodri Ferenc: Lovas, PARDI ANNA Idő Bizony elkel, elkél a vigasz mindenkinek. A dél nagy hanggyűjtő bokrán szól a Nap-madár; este lesz, és az árnyék elégett csontvázait átadja a sötétedésnek, , s az ének nyugtalansággal zengi az átmenetet; hirtelen múlt el a dél, s hirtelen lett újra est. MáV-f • Klossy Irén rajza. SZALAI CSABA Megbeszélt jel, ködöt durrant a kúp. Bemászok gyomvidékem sárga kráterébe állam alá lóbált dudvaporfüstölőkkel, — érzem, erőmből herdálhatok. Hörcsögök oltárán közeleg őszi lánctalp, gránátos testőr tengeri csörömpöl mellettem tovább: hü csatlóst had, — megnyílt az ég, besurran toprongyos verébcsapat. LÁZÁR TIBOR Elmentél Elmentél mikor megtaláltalak tested helyén viz nélküli tavak és hullámverés jött akár a sírás tajtékos hab félszeg bátorítás elvesznek naponta szelet kenyér másnak étke vagy és kolduskenyét az arcom büszkén fillért gyűjtöget morzsolgat percet reménylö rügyet EMBER MARIA Hopp! I — Margitnak meg egyetemre jár! — mondta az öreg mama. Féloldalason nézett rám, kissé restellkedve, és némi vidám gúnynyal: mit szólok hozzá. — A színiakadémiára? — mondtam mohó örömmel. Micsoda téma! Margit már akkor színésznő akart lenni, amikor még az elemi iskola padjait hin- táztattuk együtt, egészen elfeküdve vízszintesen elnyújtott karjaink között, és vágyakozva énekeltük a szünetben, miközben a pocsolyákat kerülgetve ugrán-' doztunk az agyagos udvaron: „Pesten jártam iskolába, térdig jártam a rózsába" láttam a Bős- két, szedte a büszkét, kértem tőle, nem adott, hopp!” Karunk ilyenkor , egymás felé feszült, mint az andráskereszt, a„hopp"- nál összehangoltan együtt fordultunk. Micsoda riportot fogok én ebből írni... Csak az bántott, hogy akadémiát találtam mondani a nagymamának. Fölényesnek tűnhettem, holmi beavatottnak, foiiToskodónak. — Nem — ingatta meg a fejét, füle fölé hajtogatott barnakockás kendőjében, az öregasszonyk — fogorvosira jár. Átirányítottak. Naiv, amilyen voltam: fellel-, kesültem egy percre. Mindig túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítottam a szavaknak. Most például annak, hogy ez a pa- rasztasszony, aki a vasárnap tiszteletére még mindig téglaformán vasalt, fényes fekete kötényt illeszt a hasa elé, ilyen természetesen bánik modern korunknak ezzel a tervgazdálkodá- sos alapfogalmával. „Átirányították”. De ugyanakkor le is hervadtam valahogy. Elment a kedvem a lelkesült riporttól. Evekkel később azt hallottam aztán, az éjjel-nappal Közértben összeakadván a szülőfalunkbeli volt úriszabó irigy özvegyével, hogy Margitnak igencsak felvitte az isten a dolgát: hozzáment egy évfolyamtársához, szintén fogorvoshoz, s az egyik távolabbi Tisza menti községben „nyitottak praxist". így mondta, tudálékosan, — mintha üzletet. Hány év telt el közben? Tizenöt, huszonegy? Az embert úgy elsodorja a saját élete: nem is jutottak eszembe szinte soha. De a Margit nevét, előtte a Dr., mögötte, hogy fogszakorvos, azonnal felisipertem a nagy zomán- coS táblán, habár az volt a második, a középső — fölötte a férjéé, alatta meg, külön-külön, a rendelési idők. Riportúton megint az a környékbeli tanító vitt oda a Trabantján, aki helytörténeti tárgykörben irogatni is szokott. De én most nem muzeális témában utaztam, hanem a falu jelenkori egészségügyi ellátása érdekelt. A tanító egy férfinevet mondott (nem tudtam, hogy a Margit fér- jéét). Még akkor sem gondoltam semmire, amikor lefékezett a villa előtt. — Ügy látszik, rendelés van — mondta nagy helyismerettel. — Épp jókor jövünk. Tiltakozni akartam, de bennem rekedt a szó: hogy dehogyis akarnám én munka közben zavarni. A ház előtt annyian vártak — az hökkentett meg. Az árok partján ülve, néhányon a lépcsőn szorongva, békés terefe- rében, lehettek vagy százhúszon. Egész hetivásár — csúszott ki a számon. A házat drága kovácsolt vaskerítés vette körül, alighanem a felkelő napot ábrázoló sugárkévékkel, ha jól tudtam kiegészíteni a terméskő alapzaton is sorbaülö nép háta mögött. A tanító becsöngetett, bágyadtan tiltakozó mozdulatomról tudomást sem véve. A lakkozott parkettához hasonló, aranybarna ajtó nem nyílt ki. De legalább lenézett egy nő az ugyancsak felkelő napot mintázó vaskorlát mögül, az emeleti teraszról. Bikiniben volt, napozás közben zavarhattuk; hogy jobban odanéz\tem, a nyugágy tarka vásznát is láttam, s a napernyő hosszú felkér rojtjait. — Pá, Bercikém, — szólt le a Itanitónak. — Gyulámat keresift? __ Már rég itthon kellene le nnie, rendelési ideje van. — Jobbkeze üres tenyerével a várakozók felé intett. — Látom — nevetett a tanító. — Egész hetivásár, ha nem országos! Margit visszanevetett a teraszrács mögül. Még mindig arányosan szép volt a teste, egészséges. napbarnított a fénylő olajréteg sugárzásában. A fehér fogorvosi köpeny is jól állhat fekete-kun fejéhez. — Az elnök hivatta — nyújtott készséges felvilágosítást. — Golfpályát akarnak csinálni, vagy mit. Mondaná meg neki, Bercikém, hogy már kezdek ideges lenni — az a tenyér megint a várakozók felé inteti. — Dolgunk van estére! — Haza zavarom, Gréti, legyen egész *nyugodt! — integetett a tanító, és már nyitotta előttem a kocsi ajtaját. Töprengve szálltam be, s felszabadulva is, hogy nem kellett felújítani a régi ismeretséget. Nem Margitnak hívják? — kérdeztem mégis. — A táblán mintha... — A táblán — legyintett a tanító. Azután kissé elbátortala- nodva rámnézett. Asitást vagy sóhajtást nyomott el. — Akkor hát: az elnökhöz? Szerencsém volt: mégcsak nem is kellett latbavetném minden rábeszélő képességemet, hogy dolgom végeztével térhessek vissza Pestre. Müvészmosoly Az irodalmi anekdotakincsből Az apostagi születésű Nagy Lajos sakkozott egyszer a kávéházban. Bejött egy férfiú, nézegeti a kávéházban összegyűlt írókat, és megkérdi valakitől. Nagy Lajosra mutatva: — Hát ez kicsoda? Az illető meglepetten félelte: — Ez Nagy Lajos. Nem ismeri? Most kapta meg a Baumgar- ten-díjat! A férfiú arca félderült: — Ügy, — válaszolta. — Olyan jól sakkozik?... • Móra Ferencet szülővárosa, Kiskunfélegyháza 1929-ben díszpolgárrá választotta, és a Daru utcát, — ahol született — Móra Ferenc utcának nevezték el. Eiste, a diszünnepségen, Móra Ferenc így emlékezett az eltelt harminc esztendőre, amióta Kiskunfélegyházáról elindult: — Mi történt azóta? Harminc esztendővel ezelőtt elment innen .egy foltozó szűcsnek és egy kenyécaükögető asszonynak a fia, feketehájú diákgyerek, akinek hátán a háza, kebelén kenyere. Harminc év után hazajött egy öreg ember. A diákember haja megfehéredett,' de folytatja az apja mesterségét... tollal. Tollal hímezi a virágokat, a rozmaringokat és tulipánokat. Az anyám mesterségét is folytatom. Kenyeret sütök a magyar irodalom asztalára. Nincs változás. Ma sincs egyebem, mint a raj- tamvaló, ma is isten szegénykéje vagyok... Révész Tibor \
