Petőfi Népe, 1976. június (31. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-25 / 149. szám

1976. június 25. 0 PETŐFI NEPE • I Nyolcvanöt esztendős a Katona József Tár saság A kecskeméti Katona József Társaság — sokáig a Katona József Kör nevet viselte — 'most nyolcvanöt éves. Annak idején, a múlt szájad utolsó évtizedének kezdetén a hírős város lelkes polgárai $ jobbítás, s szellemi gazdagítás szép szándékával hozták létre. Erről a nyolc és fél évtizedről s a jelenben folytatott tevékenységé­ről, valamint a tervekről beszélgetünk Fehér Sándor elnök­kel. Beszélgetés Fehér Sándorral ,,Fogynak a szemtanúk” — Mi az, amit e beszélgetés keretében a legfontosabbnak tart megemlíteni? — Két dolgot. Először — szo­morú, de ez a valóság — azt, hogy fogynak a szemtanúk. Azok, akik a régebbi évtizedek törté­néseiről az élményeik, saját sor­suk alapján adatokat tudnak szolgáltatni a ma emberének, a múlt kutatójának. A társaság egyik fő feladata tehát: segíteni az emlékek megmentését. S má­sodszor: súlyos örökséget vettem át hét évvel ezelőtt, amikor meg­választottak — Tóth László gazdag évei után — elnöknek. Kezdettől érzem, mekkora fele­lősséget ró ez rám. — Közelebbről: milyen em­bernek ismerte Tóth Lászlót? — Neki, mint világhírű sakk- szakembernek, jónevű nyomda- igazgatónak, s egykori polgár­mesternek kiterjedt, gyümölcsö­ző kapcsolatai voltak. Különös adottsága alakult ki, hogy a szer­teágazó kapcsolatait a köz javá­ra hasznosítsa. Pontossága és fi­gyelmessége legendás volt, S olyan lelkesedés, lobogás fűtötte, mint amilyen egyikünket sem. Sajátos légkört teremtett mindig maga körül. — Kikre gondolt elsősorban, amikor azt mondta: fogynak a szemtanúk? — Elsősorban természetesen Tóth Lászlóra. S hogy a legfris­sebb veszteségünkkel folytassam: az egyszerűségében nemes, em­beri Imre Gáborra. Meg a költő Sántha Györgyre. De Váry István, Bodócs Gyula, Hajnal József, Nemesszeghy Lajosné, M. Bodon Pál neve sem maradhat említés nélkül. Veszteségünk, hogy nem jegyeztük fel időbgn az emléke­zéseiket. Találkozások, kiadványok — A Katona József Társaság előtt egyik fő feladatként állta névadó kultuszának* ápolása. Emellett mit tartottak — s tar­tanak — fontosnak a tevékeny­ségükben? — Legnagyobb drámaírónk életének, életművének közkincs- csé tétele mellett a kortárs ma­gyar irodalomra,, s a múlt örök értékeire egyaránt igyekeztünk, s igyekszünk ráirányítani a fi­gyelmet. Többek között — csu­pán *az utóbbi esztendőkben — éyfordulók kapcsán megemlékez­tünk Juhász Gyuláról, FábryZol- táról, Petőfiről, Vörösmartyról, Apáczairól, Berzsenyiről és Rá­kócziról. — A felszabadulást követő években Molnár Erik, Erdei Fe­renc, Németh László, Verés Pé­ter és Simon István kötődött erősebben a társaságunkhoz. Az irodalomtörténészek közül pedig Sőtér István, Czine Mihály, Vargha Balázs és mások. — A társaság nyolcvanöt éves története alatt mindig arra tö­rekedett, hogy bővítse a tagok publikációs lehetőségeit. Ma is így van ez? — Több-kevesebb sikerrel ez a törekvés tényleg állandó maradt; s megvan ma is. 1971-ben év­könyvet jelentettünk meg, majd napvilágot látott Joós .Ferenc színháztörténete. Kiadtuk hosszú szünet után az alapszabályt, fü­zet alakban. Közreműködünk a kritikai Katona-kiadás elkészíté­sében. Néhány tagunknak önálló kötete jelent meg mostanában. Elsősorban Orosz Lászlóra, Sze­kér Endrére, Goőr Imrére, Hat­vani Dánielre, Buda Ferencre, Bognár Andrásra, Gál Farkasra és Zöm Tiborra gondolok. E mű­vek életrekeltése közvetlenül nem a társaságunkat dicséri, ám még­is saját ügyünknek érezzük ezt is. ‘ . . Emlékek, elismerések Közben Fehér Sándor otthoná­ban az évek hosszú során át fel­gyülemlett emlékeket nézeget­jük. A fotók, levelek, feljegyzé­sek, meghívók, éppen úgy a munkában eltelt gazdag évekről mesélnek, mint a körülöttünk le­vő festmények, rajzok, szobrok, íme, néhány emlékezetes fotó: együtt a vietnamiakkal; díszőr­ségben Kodály temetésén; isko­laavatáson Szimferopolban; Lon­don főpolgármesterének az iro­dájában; Shakespeare szülőváro­sában; együtt Vásárhelyi Zoltán­nal stb., stb. — A találkozások minden jel szerint nagy szerepet játszottak az életében eddig. — Barátkozó természet vagyok. És kíváncsi; sok minden érdekel. Talán ezért alakult szerencsésen az élelem. Mint a Hazafias Nép­front városi bizottságának az el­nöke, megismerkedhettem az-író- kon, művészeken kívül sok-sok politikussal, közéleti emberrel is. Sok emlékem van például Dobi Istvánról, Vas Zoltánról. De együtt lehettem például Alje- chinnel is, a sakkvilágbajnokkal. — A szavaiból könnyű kiérez­ni, hogy elégedett ember. így van? — Tökéletesen. Ahogyan az egyik cikk címében olvastam az Élet és Irodalomban legutóbb: „Barátaim az évek”. Ezt én is el­mondhatom magamról. (Itt jegyezzük meg, hogy Fehér Sándor felelősséggel végzett több irányú munkájáért magas kitün­tetésekben részesült. Á „Város Kulcsa” kitüntetés, a „600 éves Kecskemét” emlékplakett, a „Ha­zafias Népfront kitüntető jel­vénye”, a „25 éves tanácsi mun­káért” épp úgy ezt igazolja, mint a /.Munka Érdemrend” arany fokozata, a „Szocialista Munka-, ért” érdemérem, vagy az Elnöki' Tanácstól kapott „Felszabadulási Jubileumi Emlékérem”.) Tervek a jövőre Beszélgetésünk végén a ter­vekről kérdezzük a Katona Jó­zsef Társaság elnökét. — Ez év őszén drámai szöveg­mondó versenyt rendezünk a fia­talok részvételével. Meghívjuk Kocsis István romániai magyar írót, 'hogy tartson előadást a munkásságáról. Segítséget nyúj­tunk a helyi múzeumbaratok kö­rének a tevékenységéhez. S to­vábbi törekvésünk: minél több fiatalt megnyerni az ügyünknek. Néhány hónap múlva megnyílik a klubunk a megyei művelődési központban. — Gondolnak-e új kiadványok­ra? — Szorgalmazzuk Sántha György legjobb verseinek kötet­ben való megjelentetését. Ter­vezzük az új évkönyvünket. És továbbra is siettetjük Katona kritikai kiadásának a megvalósí­tását. Ebben oroszlánrésze van az alelnökünknek, dr. Orosz Lászlónak. —a —Iy ® Ä lengyel népdalok és népi táncok küllői, dőn is hírnevet szerzett tolmácsolnia á Mazow- sze együttes. (Fotó: MTI Külföldi • Képszolgálat — KS.) Dallal, tánccal Az egy főre jutó kiadott köny­vek számát tekintve Latin-Ame­rikában Kubát illeti meg az első hely. Az országban évente több tucat milliónyi példányban jelen­nek meg szépirodalmi és tudomá­nyos-műszaki könyvek, iskolai ta­nulók és egyetemi hallgatók szá­mára készített tankönyvek. A Ku­bában kiadott könyvek és brossú­Pablo Picasso A nagy művész, Pablo Picasso örökségében Í885 festmény és 7089 rajz szerepel, összesen 1,2 milliárd frank értékben — jelen­tette be Grasse örökösödési ügyekkel foglalkozó bírósága. A festő hagyatékának leltárát közel háromévi munkával készí­tette el Maurice Rheims és szá­mos munkatársa. A festmények értékét 760, a rajzokét 100 millió frankra becsülik. rák teljes példányszáma csak az elmúlt egy esztendőben megha­ladta az 50 milliót A most folyó ötéves terv végére pedig 100 mil­lió kötetet fognak kiadni évente a köztársaságban. A kubai nyom­daipar gigásza az a kombinát lesz, amelyet most építenek az Oriente tartomány beli Guanta- namóban. öröksége A katalóguson az említetteken túl szerepel még 3222 kerámia (13,5 millió frank), 1723 "rézmet­szet és 17 411 vázlat (90 millió frank), 1228 szobor (101 millió frank), 453 litográfia és 6121 váz­lat (36 millió frank), 181 linó­leummetszet és 3176 vázlat (9 mil­lió frank), továbbá 8 szőnyeg és 11 falikárpit. Járjunk giccsben ?! Meglátni és meghökkenni egy pillanat müve volt. Jön velem szembe, a kecskeméti utcán egy ízléstelenül rikító plakát, amely­ről * hamarosan kiderül, hogy va­lami fényes, műselyem trikó. Az elejére őszi tájképet festettek, a giccspiktorokra • jellemző alapos­sággal és egy ernyő alatt össze­ölelkezve andalgó ifjúi párral. Ha falragaszon látom, talán fel sem tűnik, de egy formás,-fiatal női testen meglehetősen furcsán, mi több, kifejezetten ízléstelenül fes­tett. Kérdésemre a boldog tulajdo­nos elmesélte, hogy nem minden­napi öltözékét Budapesten sze­rezte be, egy divatos, belvárosi kötöttáru-üzletben. Büszkén ma­gyarázta, hogy ez nem ám vala­mi „ócska" magyar holmi, va­lódi nyugati „cucc”, Hongkong­ban gyártották és ..csak" 230 fo­rintba került. Már Scsak azért is megérte, mert tudomása sze­rint több nem szaladgál belőle Kecskeméten. Szlovákiai utazás <«•) Ügy látszik, soha nem fogyunk ki a szép tájakból. Amerre csak megfordulunk, mindenütt akad sók szemet-lelket gyönyörködte­tő látvány. S azok, akik az it­teni életberendezkedés, az e tá­jon élő emberek iránt is érdeklőd­nek, azok mindig találnak olyas­mit maguknak, amiről érdemes elgondolkozni. Madách szülőházában Az útitársak nem győzik k di­csérni Szabó Ágnest, a minden­kihez kedves IBUSZ-kísérőnket, amiért az alsósztregovai kitérőt ajándékul adta nekünk. Hogyne, hiszen beléphetünk abba a ház­ba, amelyben a világhírű drá­maírónk meglátta a napvilágot. S amelynek falai között lépésről lépésre egésszé kerekedett, meg­született a mű: Az ember tragé­diája. Nágy az izgalom hát. Alsósztregova — szlovák ne­vén: Dolná Sztrehová — kicsi falu, nem messze a magyar ha­tártól. Girbe-gurba út vezet el hozzá. Kicsi hídon megyünk át, várjuk a közeledő izgalmas él­ményt, a nagy találkozást. Azután előttünk áll a felmagaso­dó remek kastély, kitűnő állapot­ban. Lila színű falak, árnyas kelle­mes udvar. A falon emléktábla magyarázza az értékes-becsgs emlékhelyet. Puha poszfópapu- csokba lépünk. Templomi csend vesz körül bennünket, mikor a múzeummá alakított kastély ter­meit járjuk. Az egyik szobában családi fotók. Körbe a falakon á családtagok láthatók a képe­ken. Egy vitrinben a drámaíró feleségének. Fráter Erzsébetnek drámai hangú, megrendítő leve­le az anyósához. Arról szól a könnyekkel írt levél, hogy a fél­reértett hitves szeretne vissza­térni a férjéhez, akitől méltat­lanul kellett elszakadnia. Aztán egy rajz, még az egykori kisfiú Madách rajzolta. Rajta a fel­irat: „A drága édesanya neve- napjára — a fiúi szeretetnek és tiszteletitek jeléül rajzolta Ma­dách Imre, 1829-ben". A hatéves gyermek beszédes önkifejezése, íme.. Hallgatagon, némán lépege­tünk a többi termekben is. Van elég látni, megemészteni való. Az ember tragédiájának fotói, az előadások dokumentumai. Az egyik vitrinnél hosszabban el­időzünk. Hogyne, amikor a hí­rős városhoz kapcsolódik a vit­rinben látható könyv. A címe: Az ember tragédiája a színpadon. Szerzője az a Németh Antal, aki egy időben a kecskeméti szín­ház rendezőjeként tevékenyke­dett nálunk. A kastélytól néhány száz mé­terre. az útról jól láthatóan ott áll az író ég felé nyúló, impo­záns emlékműve. Miközben ezt nézzük, látom, hogy többen em­léktárgyakat keresgélnek .ma­guknak. Ki egy kis kavicsot, ki pedig egy-egy falevelet, pici ágat tesz el a zsebébe, táskájába. Mi volt a legszebb ? Miután hazafelé tartva átlép­tük a határt, faggatom a busz­ban az utasokat: ki hányszor volt eddig külföldön? íme, egy kis statisztika: háromtól többször tizenkettőn, háromszor éppen hárman, kétszer kilencen, egy­szer pedig heten utaztak el más országba. S hárman vannak olyanok, akiknek ez volt az első külföldi útjuk. Ám ez a kirándulásunk — 0 A Madách- kastély,, Alsó. sztregován. sok jel mutat erre — nagyban növelte a résztvevők utazási ked­vét. Többen hangoztatják: ide eljövök máskor is. Meg azt, hogy „Nem is hinné el, aki nem járt még más vidékeken, ilyen csodálatos tájakon, hogy meny­nyivel több lesz az ember ezál­tal!” Bieliczky Ádámné tanács­tag Dávodon. Elmondja, hogy elvállalta: előadásokban számol be az élményekről a faluban. Kinek mi tetszett a legjobban, kinek mi volt a legszebb az utunk alatt? Íme, a válaszok összesítve: A legtöbben — ti­zenöten a tarpataki vízesésre szavaztak. Ezt követte a Magas- Tatra, tizenhárom szavazattal. A legnagyobb élmények között em­lítették még Besztercebánya mű­emlék-főterét, a Csorba-tó szép­ségét, a kassai dómóf, Lőcse vá­rosát és a barlangot. Legtöbben kiegészítették a szavazatukat az- 'zal, hogy „persze az egész út gyönyörű volt!” □ □ □ 0 Az útról látható az emlékmű. (A szerző felvételei.) el akartunk volna mondani, amit láttunk, átéltünk, amiben al­kalmunk volt gyönyörködni- — akkor legalább tízszer, hússzor ennyit kellett volna írnunk. Ám úgy hisszük, e néhány szűkebb- re szabott riportunkban is sike­rült azért — legalább részben — visszaadni ennek a számunkra emlékezetes kirándulásnak < hangulatát, s örömét. (Vége) Varga Mihály íme, egy szlovákiai körutazás tömörített naplója. Ha mindent 0 Csoportkép — a búcsúzás előtt. ' Ami azt illeti, ebből az úgyne­vezett divatcikkből ez' az egy is sok. Nem tudom megérteni, mi szükség volt a behozatalára? Talán az,' hogy minél többen járjanak giccsben, ha már álla­munk milliókat áldoz a tömeg­ízlést fejleszteni hivatott ’kultúra támogatására, népszerűsítésére? Azon is érdemes eltűnődni, hogy miért nem lehet az elviselhetöség és a jóizlés határai közé szorí­tani hazai, maszek trikópiktoraink áldásosnak egyáltalán nem ne­vezhető tevékenységét? Elvégre nemcsak esztétikailag, hanem politikailag is kifogásol­ható az az üzleti törekvés, ame- lyik a kapitalista országok nem­zeti lobogóiba öltözteti ifjúságun­kat, hogy csak egy példát ra­gadjunk ki a sok közül. Persze, a kebleken vágtató» vadnyugati lovasok, motorosok látványa sem szívderítőbb. Mégis, tele van- ve-1 lük minden maszek butik, sőt« úgy látszik, most már az állami szaküzletek is részt kívánnálc venni a giccsdivat széles körű ter­jesztésében. Nem tudni, milyen meggondo- . lás vezérelte üzletkötőinket, hogy ilyen ócska, vásári portékára pazarolták államunk pénzét? Le­het, hogy fillérekért adták és emiatt éppen belefért a köztu­dottan takaréklángra állított va­lutakeretünkbe? Dehát az ész­szerű gazdálkodás 'nemcsak ab­ból áll, hogy kevesebbet költünk, hanem azt is jobban megnéz­zük: mire? Elképzelhetetlen, hogy ez a vétel nagyot lendített. volna külkereskedelmi mérlegün­kön. Akkor meg mire volt jó? Arra semmi esetre sem, hogy vi­seljük. Legfeljebb arra, hogy fel­hívja a figyelmet: az ízlésneve- ' lés nem kizárólag művelődéspoli­tikai feladat. És hiába hadako­zunk a silány termékek, izlés- torzitó jelenségek ellen, ha a kereskedelem nem tart velünk. Persze, ha megtehetik, ákkbr ezen nem is lehet csodálkozni!'... V. Zs. \ I Könyvkiadás Kubában

Next

/
Oldalképek
Tartalom