Petőfi Népe, 1976. június (31. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-17 / 142. szám

Országgyűlési bizottságok ülése pctőfi népe A Petőfi Népe fotópályázata fiataloknak A Petőfi Népe szerkesztősége ifjúsági fotópályázatot hirdet. A pályázat témája: a megye fejlő­dése, ahogy a fiatalok látják. A pályázaton részt vehet a megyé­ben élő minden fiatal műkedvelő fényképész. Az ifjúsági fotópá­lyázat korhatára 20 év. Pályázni lehet egy évnél nem régebbi fel­vétellel. Egy pályázó öt darab 18x24 cm méretű, fekete-fehér képet küldhet be. . A beküldött képeket hetenként értékeljük és a legjobbakat a va­sárnapi lapszámunkban közöljük. Ezért a szerzőnek honoráriumot utalunk ki, és egy hónapig tiszte­letpéldányként kapja a Petőfi Népét. A pályázat július 4-től augusztus 15-ig tart, s a végered­ményt a zsűri értékelése alapján az augusztus 20-i lapszámunkban közöljük. Díjban részesül az első három helyezett. I. díj: 1500 fo­rint, II. díj: 1000 forint, III. díj: 600 forint. A IV. és V. helyezést elért képek készítőinek jutalom­ként a Petőfi Népe egy évre szó­ló előfizetése jár. A képek a Petőfi Népe címére küldendők (6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/a.) A borítékra írják rá: Fotópályázat. A levél­ben kérjük közölni a pályázó ne­vét, születési évét és a lakhelyét is. A kép hátuljára a szerző ne­vét, a kép címét és a felvétel helyét kérjük ráírni. Tegnap az Országházban az el-j múlt év költségvetésének vég-« rehajtásáról tanácskozott az^ országgyűlés kulturális bizott-t sága. Az Oktatási Minisztérium,-: a Kulturális Minisztérium, a i Magyar Tudományos Akadémiai, az Országos Testnevelés és Sport­hivatal, valamint a Rádió és Te­levízió közös tájékoztatójához, számosán szóltak hozzá. Csupán jelzésként a számvetés gazdag, sokatmondó tényei közül: az el-7 múlt évben hatékony intézkedé­sek történtek az általános isko-' lai oktatás színvonalának eme-, lésére, és az ellátottságukban fennálló különbségek fokozatos) felszámolására. Javultak a test-: nevelés anyagi feltételei a kö-r Tegnap délelőtt Kecskeméten ülést tartott a megyei tanács köz- művelődési bizottsága. A megbe-. szélésen, amelyen a Kulturális Minisztérium és a Filmfőigazgató- ság képviselői is jelen voltak, a filmművészet Bács-Kiskun kultu­rális életében betöltött szerepét vitatták meg. A megyei moziüzemi vállalat munkájáról készült beszámolóje­lentés a forgalmazás helyzetéről adott részletes tájékoztatást, Bács-Kiskun megyében 150 mozit működik, ezek összbefogadóképes- sége meghaladja a 28 ezer nézőti Évente átlagosan több mint há-i rom és fél millió ember látogat- el a vetítésekre. Az elmúlt öt-í éves tervben némiképp csökkent a mozik nézőszáma, egyenletesen emelkedett viszont az eszmeileg- politikailag értékes filmalkotások; látogatottsága. Jól bevált és meg-" erősödött az 1971-ben létrehozott- művészmozi-hálózat, amely első­sorban a kortársi filmművészet legújabb irányzatainak megismer­tetését szolgálja. A közönség dif-i ferenciált érdeklődését tükrözi az is, hogy ezzel együtt szépen fej­lődtek a filmklubok is. zép- és a felsőoktatási intézmé­nyekben. Számottevőek voltak a központi felújításokra fordított kiadások, kereken 95 millió fo­rintra rúgtak. • Gyarmati János elnökletével ülést tartott az országgyűlés építési és közlekedési bizottsága is. A képviselők az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, valamint a Közlekedés- és Posta­ügyi Minisztérium 1975-ös költ­ségvetésének teljesítését elemez­ték. Az 1975. évi népgazdasági terv fokozott követelményeket támasz­tott az építőiparral szemben, az országos építőipar az előző évi­hez viszonyítva a tervet megha­A vállalat nagy figyelmet for­dított az ifjúság filmművészet iránti érdeklődésének változatos kielégítésére, a diákság vizuális nevelésére. Rendszeressé váltak az óvodai és alsótagozatos gye­rekek számára forgalmazott me­sesorozatok, az iskolákkal pedig szocialista szerződéseket kötöttek a tananyaghoz kapcsolódó témájú különvelitésekre. Kecskeméten 1974-ben indult meg az első ön­álló mesemczi. s a szervezés új formái közé tartoznak az éjszakai előadások és a szocialista brigá­dok számára készült ajánlások. A megye elmaradott moziháló­zatának korszerűsítésére évente átlagosan 6 millió forintot költött a vállalat, az ötéves terv során 19 moziban végeztek nagyszabá­sú korszerűsítést. A filmforgalmazás helyzetének megvitatását követően a közmű­velődési bizottság a • megyeszék­hely két alkotóműhelye, a Pannó­nia Filmstúdió kecskeméti mű­terme és a megyei filmstúdió te­vékenységét vizsgálta meg. Az animációs műterem ötéves múltra tekint vissza. Az eltelt ladóan, 6,4 százalékkal, ezen be­lül a kivitelező építőipar 8,4 szá­zalékkal több építésszerelési munkát végzett el. Az építési igényeken belül csökkent az el­vállalt munkák és emelkedett az elutasítások értéke. Az el nem vállalt építési munkák összege 'csaknem kétszerese az előző évi­nek, és emelkedett a visszautasí­tásoknak ‘ az összes kereslethez viszonyított aránya is. A vállalatok kapacitása a kije­lölt feladatokkal erősen terhelt, teljesítményüket a munkaerőhi­ány, továbbá az előkészítésben tapasztalható hiányosságok miatt nem tudták a kereslettel össz­hangban növelni. (MTI) időszakban a nagyobbrészt fia­talokból szervezett közösség tagjai elsajátították e bonyolult szakma ismereteit és a részfeladatok ellá­tását már egyre inkább önálló al­kotások is kiegészítik. Tavaly kül­földi megrendelésre készítettékel az „Egér a Marson” című 13 ré­szes produkciót, a televízió szá­mára gyártott „ML van a zse­bünkben” című sorozatot, és több kisebb alkotás felvételeit fejez­ték be. A megyei művelődési központ szervezeti keretei között tevé­kenykedő megyei filmstúdió mun­katársai a televízióhíradó számá­ra készítenek sugárzásra kerü­lő tudósításokat és közérdekű rö­vidfilmeket forgatnak. Jelenleg a Duna menti folklórfesztivál, és a Kiskunsági Nemzeti Park című filmek munkálatait végzik, s meg­kezdték a 900 éves Tisszaalpárt bemutató dokumentumalkotás for­gatásának előkészületeit is. A megyei tanács közművelő­dési bizottsága megvitatta és el­fogadta mindkét intézmény mun­kájáról készült beszámolót. P. M. A film a művelődés fontos eszköze Ülés tartott a közművelődési bizottság egy iskola” „Egy üzem ­Az MSZMP Kecskeméti Városi Bizottsága tegnap tanácskozásra hívta össze a megyeszékhely is­koláinak és üzemeinek igazgató­it és párttitkárait. Napirenden szerepelt ez alkalommal az „Egy üzem — egy iskola” mozgalom eddigi eredményeinek számbavé-* tele. A témával kapcsolatosam előadást tartott Fekete László, a’ városi pártbizottság titkára. A-' megbeszélésen jelen volt dr. Kö­rös Gáspár, a városi pártbizott­ság első titkára és Gyapai Jó­zsef, a városi tanács elnökhelyet-’ tese. A kalocsai táncosok Finnországban Gyönyörű repülőutak, sok fellépés, hatalmas siker, tö­mött tarisznyára való élmény, új barátok, kitűnő sajtóvissz­hang: így foglalható össze címszavakban a Kalocsai. Né­pi Együttes finnországi ven­dégszereplése. Harminckét táncos és Fuchs Ferencné irányításával mind­végig kitűnően muzsikáló hattagú zenekar vett részt Kiss Márta megyei főelőadó vezetésével a Tamperében rendezett Pispalan Sottiisi el­nevezésű nemzetközi néptánc­fesztiválon. Finn együttesek mellett norvég, holland, szov­jet csoport lépett fel a talál­kozón. Tóth Ferenc művészeti ve­zető nagyszerűen felkészítette a jó közösségi szellemű kalo­csai táncosokat a sokféle fel­adatra, a nagy fizikai igény- bevételre. Műsort adtak Hel­sinkiben, Hemeenlindán és egy faluban is. 45 perces fel­vételt készített róluk a tam- perei televízió.* A szakembereket az lepte meg, hogy a fiatal táncosok milyen ügyesen alkalmazkod­tak a változó körülményekhez: a kisebb-nagyobb színpadhoz igazították a térformákat. Vezető finn lapok nagy ter­jedelmű fényképes cikkekben méltatták a magyar csopor­tot, amely mindvégig tapasz­talhatta a vendéglátók meg­különböztetett rokonszenvét. »Bl— • Szombathely és Sárvár között nagyszabású vasútvonal-korszerűsítés : folyik. Az első szakaszon, Sárvár és Porpác között a napokban ^ befejezik a vágány cseréjét az építők. (MTI.fotó: Rózsás Sándor—KS) A közlekedésren­dészeti szabályzat 41. § (2) bekezdésének c) pontja kimondja a következőket: - „„Tilos várakozni, ahol a jármű az útmenti in­gatlanra való behaj­tást akadályozhatja.” Nos, a képen látha­tó eset klasszikus példája annak, ami­kor a figyelmetlen, a szabályokat sem­mibe vevő jármű ve­zetője nem az út­menti .ingatlanra va­ló behajtást akadá­lyozza, hanem kapu­kijáratba állt be. Az UD—51-24 forgalmi rendszámú Polski- Fiat vezetője napo­kon keresztül vára­kozott a kapu előtt, megnehezítve a sze­mét elszállítását, .il­letőleg a járművek be- és kihaj­tását. A közlekedési szabályok be­tartása, alkalmazása minden jár­művezetőnek kötelessége, s aki ezt nem teszi,, az nyilvánvalóan szabálysértést követ el. Jó volna, ha ezt megszívlelné a már idé­zett rendszámú gépkocsi vezetője is, nehogy véletlenül többe ke­rüljön a várakozás, mint egy fizető várakozóhelyen. Baleset a vadászaton Tragikus eset történt vasárnap délelőtt 10 és 11 óra között a nyárlőrinci erdőben. Kovács Jó­zsef 35 éves, Kecskemét, Kapiszt- rán utca 10. szám alatti lakos egyik ismerősével, s két fiával egy kölcsönkért GAZ—69-es sze­mélygépkocsival vadászni indult. Tette ezt annak ellenére, hogy sem fegyvertartási engedéllyel, sem vadásztársasági tagsággal nem' rendelkezett. A saját tulaj­donát képezd kétcsövű vadász- fegyverrel, amelynek mindkét csövét betöltötte és felhúzta, az egyik csőből egy fácánra lőtt és eltalálta. Ekkor szólt a fiámnak, Ittasság miatt halálos Kedden esté 8 óra után néhány perccel Ágasegyháza határában halálos baleset történt. Csákó Im­re 49 éves, Ágasegyháza, Béke ut­ca 26. se. alatti lakos feltehetően ittas állapotban vezette motorke­rékpárját Ágasegyháza irányá­ban. Későn vette észre az úttest közepén szabályosan kivilágított lovas kocsit, amelyet Góbor Fe­renc, Ágasegyháza, Vörös Hadse­reg u. 5. szám alatti lakos hajtott ittas állapotban, s a lovas kocsi­nak ütközött. Csákó Imre olyan súlyosan megsérült, hogy a kór­házba szállítás közben meghalt. Csákó Imréné súlyosan megsé­rült. Jakabszállás határában kerék­pározott Fazekas János, Bugac, Kisbugac 37. sz. alatti lakos, s hogy ugorjának le a kocsiról a fácánért. Miközben a két gyer­mek leugrott, Kovács József a fegyvert a gépkocsi két ülése kö­zé, csővel a gyermekek felé le akarta tenni, ám. a fegyver el­sült és a sőrétek eltalálták a 12 éves Kovács Zoltánt, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a kór­házba szállítás közben meghalt. Kovács Józsefet letartóztatták, s ellene foglalkozás körében elkö­vetett halált okozó gondatlan ve­szélyeztetés, lőfegyverrel és lő­szerrel való visszaélés, valamint ittas vezetés miatt indítottak el­járást. szerencsétlenség eléje kanyarodott Fábián János, Kiskőrös, Nagyatádi u. 48. sz. alatti lakos személygépkocsijának. Fazekas Jánost súlyos sérüléssel a kórházba szállították. A balese­tért a személygépkocsi vezetőjét felelősség nem terheli. Kiskőrös és Akasztó között Ondrovics Ferencné, 36 éves, Kis­kőrös, Bajcsy-Zsdlinszky u. 32. sz. alatti lakos kerékpárjával irány­jelzés és körültekintés nélkül ka­nyarodott balra egy földes dűlő- útra, s összeütközött az őt már előző Galambos! Kálmán, Kis­kunhalas, Linhardt u. 21. sz. alat­ti lakos személygépkocsijával. Ondrovics Ferencnét súlyos sé­rüléssel szállították a kórházba. G. G. NAPTÁR 1976. június 17., csütörtök Névnap: Alida Imre Gábor- sakkemlékverseny Napkelte: 3 óra 46 perc. Napnyugta: 19 óra 44 perc. Holdkelte: 3 óra 46 perc. Holdnyugta: 9 óra 40 perc. . IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: fel- hőátvonulások, elszórtan zápor­ral, élénk, időnként erős észak- nyugati, északi szél. Hűvös, sze­les idő. A legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet 7—12, a legma­gasabb nappali hőmérséklet 15—20 fok között. A Balaton vi­zének hőmérséklete Siófoknál szerdán 11 órakor 21 fok volt. (MTI) A Kecskeméti Katona József Színház táj műsora Június 17-én, Kiskőrösön, 19 órakor: CSENDES DON MOZIMŰSOR 1976. június 17. s KECSKEMET VÁROSI fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor A FEHER AGYAR VISSZATÉR 14 éven aluliaknak ném ajánlott! Felemelt helyárúi (50 százalék) Az Hiúsági bérletek nem érvényesek! Színes olasz kalandfilm KECSKEMET ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 3 órakor BOSZORKANYMESTER Magyarul beszélő, nyugatnémet búnügyi film MESEMOZI háromnegyed 6 órakor A CSODABOGYÖ színes, magyar—lengyel—román rajzfilm PARK MOZI fél 9 órakor A FEHÉR AGYAR VISSZATÉR 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Felemelt helyárú! (50 százalék) Az Ifjúsági bérletek nem érvényesek! • Színes olasz kalandfilm — BEETHOVEN-ESTEK. Az idén is megrendezik a marton- vásári Beethoven-esteket a Ma­gyar Tudományos Akadémia Me­zőgazdasági Kutató Intézetének parkjában, híres külföldi ven­dégművészek és hazai előadómű­vészek fellépésével. Az estekre július 16-án, 3t-én és augusztus 14-én kerül sor. (MTI) — Térzene Kecskeméten. Hol­nap, pénteken a Megyei Munkás- , őrzenekar a Szabadság ,téi;en tér­kőiéi i ’adr fAt '•Üéhr8ánn,3*-6! ''óráig tartó hangversenyein főleg induló­kat, mozgalmi dalokat játszanak. — Nemzetközi tv-fesztivál. Szerdán- délelőtt a Szmetana-te- remben ünnepélyesen megnyílt a 13. prágai nemzetközi tv-feszti­vál, amelyen 28 ország 33 tele­víziójának 52 produkciója „mér­kőzik” majd az Arany Prága fő­díjért, valamint hét egyéb fődí­jért és számos más elismerő ki­tüntetésért. Az európai szocialis­ta országokon kívül képviselteti magát többek között Anglia, Ausztria. Belgium, Hollandia, Ka­nada, Japán, Irak, Szíria és elő­ször e fesztivál történetében a Mongol Népköztársaság és Etió­pia. — Közepes termés őszibarack­ból. Csongrád megye legrango­sabb gyümölcse az őszibarack. A felvásárló vállalat szakemberei megtartották az ilyenkor szoká­sos szemlét az ültetvényeken, s becslésük szerint jó közepes tér- , més ígérkezik. A szatymazi táj­körzet gyümölcsének nagy fel­használói a konzervgyárak. Sze­geden befőttet, Nagykőrösön pe­dig ivóiét és dzsemet készítenek , őszibarackból. (MTI) — Rossz kapcsolók. A vásárlók reklamációi miatt, a KERMI ké­résére a Magyar Elektrotechni­kai Ellenőrző Intézet megvizsgál­ta a kereskedelemben árusított, a Kontakts Alkatrészgyár mezőtúri üzemében készült TAK típusú nyomógombos talpkapcsolókat. A vizsgálat eredménye szerint a kapcsolók nem felelnek meg a követelményeknek, konstrukciós ' és kivitelezési hibák miatt ren­deltetésszerű használatra alkal­matlanok. Ezért a KERMI az ér­vényes miniszteri rendelet alap­ján a kifogásolt kapcsolók to­vábbi árusítását megtiltotta és intézkedett, hogy azokat hala­déktalanul vonják ki a forgalom­ból. (MTI) kocsiatvételi sorszámok JÚNIUS 15-ÉN Trabant L. 3919 Trabant special 5975 Trabant Combi 18291 Trabant Hycomat 4377 Wartburg 353 L. 1214 Wartburg 353 L. tolótetős 321 Wartburg 353 de Luxe 1579 Wartburg 353 de Luxe tolótetős 957 Wartburg Tourist 682 Lada 1200 76708 Lada 1200 Debrecen 34350 Lada 1300 637 Lada 1300 Debrecen 633 Lada 1500 3456 Lada 1200 Kombi 7600 Skoda S—100 76483 Skoda S—100 L. 7843 Skoda S—110 L. 5711 Polski Fiat 125p (1500) 11140 . Polski Fiat l26p (600) 756 Zaporozsec 23464 Dácia 7792 Ahol kUlőn nem Irtuk, ott sorszá­maink a MERKÚR budapesti átadó­helyére vonatkoznak. A kecskeméti nyugdíjasok klubja Imre Gábornak, a klub volt elnökének emlékére sakk­versenyt rendez, amelyen minden klubtag részt vehet. A versenyt kétfordulósra tervezik és az a Magyar Sakkszövetség által meg­állapított szabályok szerint zaj­lik majd le. Az eltérés csupán annyi, hogy a játszmák írása és a sakkóra használata nem kö­telező. Az első mérkőzéseket jú­nius 20-án ! rendezik, az utolsó játszmákra ; pedig október végén kerül sor. A verseny helyezettjei értékes tárgyjutalomban, illetve oklevélben i részesülnek. AJÁNDÉK Szöveg nélkül. (A Stern-ből) OLIMPIA' ELjÖTT • Montrealban most már minden! téren folynak az olimpiai elő­készületek. A képen: a bizton­sági erők «gyakorlata a repülő^ téren. 11 (Telefotó—AP—MTI—KS) ff PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun : megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszlnger András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér l/a Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, 11-132. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István index: 25 065

Next

/
Oldalképek
Tartalom