Petőfi Népe, 1976. május (31. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-28 / 125. szám

I — &LÖHK f ^ ÍS MHk Mfey SnXnk van ARQA'Hoav bzt a aöMtee tejTVTr cAS/A/NTvsr teM UK. eked. ez fantasztinvs ! ~Z VEGYÜK LEA . StSAKOT vfW- Bátkan, Elő. nr^VfsszAVT ufcr sincs. ,-Kicsi t nehéz ee akik ezr csinálták, i veyANiifY oxtsffNr LÉLEGEZTEK, MINT Ml.-eked, vearfc ear M* mely tÉLESZSTET ÉS *1 IN OEM OKÉ -! or vHÄsorsXtor iátok ÜJ MAGYAR DRÁMA 'íERNÁDI GYULA: tatott le a színpadról Arthur, a géprabló, hogy a földszinti fo­lyosón kémlelje a tájat. A nézők között elhelyezkedő színészek nem segítették a „mi is részesei vagyunk a történetnek!” érzés tudatosulását. Különben is: le­hetőleg ne a színész jöjjön le a színpadról, vigye oda a nézőt, ~ természetesen képletesen. A magatartásformákat jelképező szerepek megjelenítése gondot okozott a színészeknek. Egyikük- másikuk hosszú időre kiesett a cselekményből. Nem tudta: mit csináljon olyankor, amikor a szerző „megfeledkezett” arról, hogy a színen van. Gyorsan hoz­záteszem, ez a fajta láttatás tu­datos törekvés Hernádinál, ta­pasztalhattuk a Jancsóval készí­tett filmekben. Más azonban a színpad és a film. A nézők fi­gyelme egyelőre nem működött a lényeget kiemelő, a pillanat­nyilag érdektelen részletet elho­mályosító, semlegesítő kamera­ként. Szakács Eszter megfelelő esz­közöket talált Mária elkötelezett­ségének az érzékeltetésére. For­gács Tibor (Schmith) hagyomá­nyos módon jelenítette meg a re­pülőgép-parancsnokot, lényegé­ben jól visszaadta gondolkodás- módja átalakulásának folya­matát. Trokán Péter (Lázár) csak időnként volt létünket fe­nyegető jelenség. Az isten-tábor­nokok (Kölgyesi György, Hetényi Pál, Csernák Árpád) részben ren­dezői félreértés, részben rutinjuk áldozatai. A groteszk megjelení­tésében kevés gyakorlatuk lévén, bevált, operettes gesztusokhoz fo­lyamodtak. Aligha így képzelte el a gyönyörgép hatását az író, mint azt Sára Bernadett (Anna) tolmácsolta. Soproni Ági (Judit), Mezey Lajos (Szókratész), Fará- dy István (Arthur) a helyén volt. Pécsi Ildikó rossz nyomon keres­te szerepét. Nem sikerült — mint az eddi­giekből is kiderült — az egysé­ges játékstílus megteremtése. Najmányi László díszletei cél­szerűségre törekedtek, de a játé­kot kevés ötlettel segítették. Poós Éva jelmezei ügyesen hangsú­lyozták a figurák típusmivoltát. Angyal Mária váltakozó siker­rel birkózott a nem alkatá­hoz, egyéniségéhez illő szokatlan feladattal, a kétrészes játékban meglevő ellentmondások, vázla­tosság feloldásával. Rendezéséből a következtességet hiányoljuk el­sősorban/A Csillagszóró — min­dent összegezve — a színház kísérletező kedvét bizonyítja. Jó és kedvezőtlen értelemben egy­aránt föladta a leckét a néző­nek, a szerzőnek, és a színház­nak, és az új utak további ke­resésére biztat. Bízunk abban, hogy ezt a Hernádi-művet má­sutt is láthatjuk és az író más alkotásaival is megismerkedhet a kecskeméti közönség. Heitat Nándor A kisváros piacán, szemben a könyvkereskedéssel, zöld galy- lyakkal díszített sátor állott. A könyvkereskedés nem olyan volt, mint napjainkban. Megfelelt a mai papír- és írószerboltnak, a könyvek Csak egyharmadát fog­lalták el az üzletnek. A kisisko­lások és nagyobb diákok bevá­sárlóhelye volt, ahol a radírgu­mitól, rajzlaptól kezdve a füzetig és tankönyvig mindent lehetett kapni. Az igazi könyv, az úgy­nevezett olvasnivaló inkább csak szerénykedett ebben a boltban, mint manapság a falusi, tanyai szövetkezeti boltok zugában, ahogy mondani szokás: tisztes­ségből. De azon a bizonyos napon, il­letve napokon a könyv mégis előlépett a rejtőzködésből, és ki­vonult az utcára. Szokatlan do­log volt ez. A piac akkor még uralta a város közepét, sőt a főtérre vezető utcákat is. Az egyik térségen a pékek és hente­sek rakták ki illatozó árujukat, a másik oldalon hosszú sorban a kisiparosok portékái kellették magukat. Külön helyet kaptak a „zsibajosok" vagyis a zsibáru- sok, az ócskások, mai nyelven a használtcikk-árusok. A hajnali piac a gyümölcsfélék nagy vá­sára volt, kocsik, szekerek, tali­gák sorakoztak megrakva a kör­nyező homoki világ ízes, zama­tos portékáival. De a reggeli, délelőtti órákra már a garabós, ko­saras nénikék foglalták el ezt a helyet, s a bevásárló cselédek, háziasszonyok zsongtak-bongtak, alkudoztak. Csak azért írtam le mindezt, hogy érzékeltessem a „miliőt”, a környezetet, ahol az a bizonyos zöld gallyakkal ékesített sátor állott szinte ünnepélyesen és mégsem hivalkodóan. A piacotokat a könyvek nem érdekelték. A helyi újság, éven­te egy-egy kalendárium, füzetes ponyva — ez volt minden olvas­mány akkor ott, ahol laktunk, a városszéli kis házakban, és kint a tanyavilágban még ennyi sem. A sátor előtt megálltak bön­gészgetni az iskolába igyekvő ta­nár urak, a városházi, a banki tisztviselők, ott őgyelgett néhány kereskedősegéd, délben közre­fogták a bakra helyezett deszka­asztalt a menzára váró prepák vagyis tanítóképzősök és a felsős gimnazisták. De könyvvel a ke­zében alig távozott valaki. A ti- zenöt-húszpengős árak elérhetet­len magasságba helyezték a könyvet, a díszes kötésű regényt, útleírást és tudományos kiad­ványt. A magamfajta kisinasok és kifutólegények csak füttyent- ve mentek el a sátor előtt, s leg­feljebb azért lassítottak egy pil­lanatra, hogy szemügyre vegyék, mitől vallott az a csődület. Ké­sőbb már nem is állt meg a szép MAGVETŐ MÓRICZ ZSIGMOND GYŰJTEMÉNYE BUDAPEST 1940 gallyas-oltár előtt senki. Másnap reggelre csak a váza maradt meg az egésznek, amiből kide­rült, hogy közönséges kifliárus sátor, kölcsönbe vették erre az alkalomra. Hogy milyen könyvcímekre emlékszem a 35—40 év előtti időkből? Bevallom, szinte egyre sem. Szépíthetném a dolgot, elő­kereshetnék egykori reklámcédu­lákat, de minek. Csak félreve­zetném magam és az olvasót. Pedig voltak jó könyvek, tudom. Később olvastam Móricz Zsig- mond kesergését, aki panaszolta, hogy a városban hónapszámra alig adnak el a könyvei közül. Talán ez vezette ahhoz a gon­dolathoz, hogy egy viszonylag olcsó, fűzött könyvet szerkesz- szen és- adjon közre, amely affé­le népszerűsítője és kivonata a magyar irodalomnak. MAGVETŐ volt a, címe, s a belső oldalon még egy alcíme: A magyar iro­dalom élő könyve. A magyar népnek, a magyar ifjúságnak ajánlotta Móricz Zsigmond. „Anonymus és a Halotti Be­széd óta az egész anyagot átfor­gattuk, megrostáltuk, s csak azo­kat a műveket, s a műveknek csak azokat a részeit, vagy rész­leteit gyűjtöttük össze, ahol a mai szemmel és szívvel valóban élőnek éreztük az írást.” — ez állt a bevezetőben. S a 320 olda­las, kis alakú, akár zsebben is elhordható kötetbén Ady Endre 13 verse után Tóth Árpád, Kosz­tolányi, Juhász Gyula, Babits Mihály és Kassák Lajos versei sorakoztak. Majd végül József Attila Holt vidék, Elégia és A vá­ros peremén című versei, Illyés Gyula Ozorai példa és Oda Euró­pához című nagyhatású poémája zárta a sort. Az a verse, amely­nek egy egész fejezete moszkvai élményt sugároz, mai szóhasz­nálattal élve: internacionalista módon, s fennkölt lírai ragyo­gással. A könyvet népdalok és közmondások rekesztették be, a gyűjtemény lelőhelyeire is utal­va. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mint 17 éves suhanó kö­lyök felfogtam ennek a köny­vecskének az igazi értékét, nagyságát, varázsát. Talán csak megsejdítettem valamit belőle, amikor belelapoztam, s legube­ráltam a könyvárusnak az érte járó egy pengőt. Egy pengő — egy napi napszám volt akkor. Mintha azt mondanám, hogy ma egy könyv száz, vagy százötven forintba kerül. Mégis ez lega­lább elérhető volt, megvehető. Alig tízszerese a füzetes detek­tív- és co-ivboyhistóriáknak, s egyazon áron a Pengős regények­kel, a ponyvákkal... Csakhogy ez értékes „ponyva” volt, mint a szerkesztője írta: „a magyar irodalom kis bibliája." Ma is őrzöm, s féltve forga­tom. sgrgult lapjait. Vajim a mai könyvnapok sát­rai eiött ácsorgó legénykék szi­vét is megdobogtatná még nagy­apa korukban is valami hasonló érzés pgii ronggyá olvasott könyv fölé hajolva. F. Tóth Pál Az Új Tükör margójára Négyszer jelent meg eddig az Oj Tükör. Mérleget vonni persze, még tú­lontúl korai lenne, de hadd említ­sük fel egy-két kitűnő elbeszélé­sét — például Palotai Boris mu­latságos történetét —, vagy a kö­zölt külföldi novellák közül egy háborús légyott, illetve a repülő tanácstitkár meghökkentő, külö­nös históriáját. Régi, ismeretlen fotók eleve­nednék meg a lap hasábjain, pél­dául József Attiláról, és teljes­séggel mai képek) vezetnek a tu­tor i port erek által felfedezett vi­lágokba, itthon és messze földön. Neves írók az olvasó színe előtt beszélgetnek, vitáznak, máskor a tévéről mondják el nézeteiket. Egyébként is bő teret ad a lap a televíziós témáknak, egyebek között „a Hét nézője”-ként hol egy híres rendezőt, hol egy szobrászt, hol pedig a közismert pszicholó­gust, vagy akár az állatkert igaz­gatóját szólaltatja meg a látottak­ról. A gazdagon illusztrált riportok olykor az izgalmas múltba' ka­lauzolnák — Mohács tömegsírjai­hoz —, máskor a legmaibb jelen­be, falu és város és a benne élő­érző ember legsajátabb ügyei-dol- gai közé.' így jut el a lap egyik számában a többi, között a sokat vitatott — és a szerző szerint ép­penséggel a legkevésbé sem vi­tatható — szex problémájához. A kintekintést az Új Tükör már a régi által népszerűvé tett nemzetközi képeslap-szemléjével biztosítja. És minthogy akár ösz- sze is gyűjthető, érdekes soroza­tok közlésére is ígéretet kaptunk, most — a regényfolytatásokon túlmenően — világtörténelmi so­rozat közzététele indult meg, heti 4 oldalon, gazdag, színes kép­anyaggal, az emberiség emléke­zetes, nagy kultúráiról, amelyek a mitikus régmúltban gyökerez­nek és vezetnek el a história is­mertebb lapjaihoz. A humor, a karikatúra, a gyer­mekoldal és a rejtvény csak még közelebb viszi a családhoz az im­már 48 oldalas képes magazint, még inkább a bőséges tévé-, rá­dió-, film-, színház-, kiállítás és sportesemény-tájékoztató, afféle heti kulturális „étlap”, amiből kóstolót ajánl olvasóinak az Új Tükör. Mi — a mondottak alap­ján — a megújult képeslapot mindenesetre jó szívvel ajánljuk. A Film Színház Mu­zsika általában bátorító figyelemmel számol be a vidéki színházak tá­mogatásra érdemes tö­rekvéseiről, sikereiről. Alig akartam hinni a szememnek, amikor e hetilap legutóbbi számának Szerkesztői üzenetek rovatában azt olvastam, hogy jeles művészek vidé­ki tartózkodása csak akkor helyesel­hető, ha az átmeneti. Hozzátették: természetesen, nehogy valakiben bár­milyen kétely felmerüljön. Az elv szempontjából nem döntő, Átmeneti? hogy Gábor Miklós megtalálja-e számí­tását, s meddig* ma­rad a hírős város­ban. Tudjuk azt is, hogy a túlzott érzékenység a rossz értelmű vidékiség egyik megnyilvánulása. Nem csinálunk a szerkesztői üzenetből nagy ügyet, s nem háborgunk túlságosan. Csak csendesen megjegyezzük: azt a vélekedést tekintjük átmenetinek, hogy valamennyi szellemi értéknek a fővárosban a helye. Végtére is Magyarország nem azo­nos Budapesttel. Természetesen! H. N. r AZ ÖCEÄN TITKA FANTASZTIKUS KÉPREGÉNY RTA Szigethy András — RAJZ: Greskovits L Csillagszóró Vallomás könyvnapon Aggasztóan időszerű a Csillag­szóró .mondandója. Néhány őrült pernyévé változtathat milliókat, maroknyi fanatikus a megkapa­rintott hatalom birtokában meg­alázhatja, elpusztíthatja ember­társait. A tegnap szörnyűségeit ismételheti a folytatás, ha nem vigyázunk. Múltat és jelent mindig a jö­vő felől vallató Hernádi a kró­nikás már-már szenvtelen szűk­szavúságával állapítja meg, hogy azért tűrik el sokan a gazságo­kat, viselkednek áldozati birka­ként, mert mindenáron túl akar­ják élni a gyilkosokat. Ezt a fé­lelmet használják fel a hatalom megszállottjai céljaik érdeké­ben. Arra keres választ a Csillag­szóró, hogy kik és hogyan ment­hetik meg a világot, vezethetik jó irányba a Föld-gépet. A racionális Hernádi szerint a XX. században komikusán tehe­tetlenek az istenek, az egyházak. Nincs beleszólásuk a dolgok me­netébe, az emberek életébe, di­vatjamúlt figurák. A titkos dip- . lomácia, az agyafúrt elnyomó gépezet sem képes a tragédiák megakadályozására. Az író ro- konszerive Máriáé, a kommunis­ta utaskísérőé, aki képtelen el­viselni a földre lapított emberek látványát. Az életveszélyt vál­lalva kéri, követeli: álljanak fel. A mártíromság kockázata nélkül nem lehetnek szabadok. A veszélyhelyzetből végülis Schmith főpilóta vezeti ki a megmaradottakat, pusztítja el a tébolyult fantasztákat. (Szaktu­dását a terroristák sem nélkü­lözhetik.) Hideg fejjel számítja ki a beavatkozásra legalkalma­sabb pillanatot. A végítélet-bom­bát az emberiség legjobbjaival szövetkező tudomány hatástala­nítja és a fizikában kiteljesedő emberi humánum csinál csillag­szórót a felhalmozott antianyag- ból. A terroristák golyójától pusztu­ló Mária halála sem volt hiába­való: az ő példájából tudja meg a semleges műszaki, a technok­rata főpilóta, hogy merre kell re­pülnie. A kecskeméti színház évadvé­gi bemutatója fontos kérdések­hez szól hozzá. Alapállása rokon­szenves, noha vitatkozunk a tu­domány, a tudósok szerepének eltúlzásával még akkor is, ha a felfedezések, a műszaki vívmá­nyok látszólag egyformán változ­tatták meg a világ képét keleten és nyugaton. A Csillagszóró igazolta, hogy „Hernádi Gyula a mai magyar irodalom egyik legeredetibb, leg­izgalmasabb egyénisége.” Drámáiban kitalált, de minden elemében ésszerű helyzeteket te­remt, s ebben játszatja le hő­seinek ridegen kiszámított, téte­leket, gondolatokat kifejező cse­lekvéseit. Tarján Tamás — a Színház 1975 augusztusi számában meg­jelent nyolcoldalas tanulmányán ból idéztünk — elemezte a szo­katlan iránti vonzalmát, tömör líraiságát, céltudatosan feszes stílusát. A kínzó helyszűke arra késztet bennünket, hogy néhány utalás­ra szorítkozva jelezzük: miért is keltünk föl némi csalódással az előadás után, miért maradt kí­vül a közönség egy része a mű áramkörén, miért nem érte el a vitatható megoldásaival, elna­gyoltságával együtt is a jelentős mű a remélt hatást. Egy új magyar dráma bemu­tatása csak akkor sikerülhet, ha a színház ügynek tekinti a vál­lalkozást. A kecskeméti társulat­tól szokatlan stílust követelő Her­nádi-műnél fokozottan érvényes ez a kívánalom. A modern ma­gyar drámák tolmácsolásában je­leskedő pécsi színházban hosszú műhelymunkával, az író aktív közreműködésével készítették elő a Falanszter, a Vérkeresztség, az Antikrisztus, a Tolmács bemuta­tóját. Különböző okok miatt itt el­maradt az oly szükséges gyötrő­dés, elmélyült elemzés, izgalom, az új meghódításának, a sajátos játékstílus elsajátításának a szen­vedélye. Sokakat a komikus, groteszk motívumok vezettek félre. Sajná­latos balhiedelem, hogy komoly dolgokról csak komoran szólha­tunk. Dürrenmatt A nagy Ro­mulus című művében komikus jelmezt ölt, már-már parodizálja a tragédiát, noha igencsak tragi­kus dolgokról szól. Hivatkozha- ' tóm Majakovszkij egyik-másik művére, vagy Brecht Állítsátok meg Arturo Uit című remekére példaként. Az előadás nagy hibája, hogy nem találta meg a tragikum és komikum megfelelő vegyítésének a receptjét. Elfeledkeztek arról: a bohóc kimondhatja az igazsá­got, de az igazságot sohasem szabad kifigurázni. A szituációk­ban, a tragikomikus helyzetek­ben levő ironikus elemék kibon­tása helyett vicceltek, így akar­t A veszélyben egymásra talál Mária és a főpilóta (Szakács Eszter és Forgács Tibor). (Tóth Sándor felvételei) ván „eladni” a színdarabot. A tréfáért feláldozták a mondandó lényeges elemeit, akaratlanul is megkérdőjeleznék a filozofikus viták, drámai helyzetek komoly­ságát. A közönség — például — jót derült azon, hogy Buddha mu­latságos némajáték után enge­dett a borospalack csábításának és alaposan meghúzta az üveget. Ki figyelt oda, hogy a színpad másik oldalán Smith parancsnok ezekben a pillanatokban eszmél rá: másként kell élnie.. Meggyőződésünk, hogy a ka­maraszínházban perzselő izgalom­mal várták volna a néző-utasok, hogy mi lesz a sorsuk az eltérí­tett gépen. Az aranyozott, stuk- kós, gipszangyalos színházban — a szerző által előírt jelzések megvalósítása nélkül — csak ki­vételes képzelőerővel érezhettük, hogy húszezer lóerővel száguldó gépen ülünk. A szövegben sem áll össze vegytisztán a mű való­ságos és képzeletbeli rétege. Égy- egy ötlet, színpadi bravúr ked­véért Hernádi maga is ki-kilé- pett a körből. A rendező nem tudta eldönte­ni, hogy mennyire bízhat a mű vonzásában, a nézők fantáziájá­ban, azonosulási szándékában. Emiatt olykor aprólékosan ra­gaszkodott a naturális részletek látsza'ához. Ha föltételezte, hogy elhisszük: ötszázad-magunkkal a Szaharában vagyunk, miért bak­• Hová utaznák az istenek? (Kölgyesi György, Csernák Árpád, Hetényi Pál). 9 A terroristák fegyverei előtt (Farády István, Trókán Péter, Pécsi Ildikó, Horváth Ferenc Forgács Tibor).

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom