Petőfi Népe, 1976. május (31. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-30 / 127. szám

Könyvheti szemle

A ,yox Humana“ szolgálatában

\ „Műveltség ma nem létezik — nem létezhetik! — nyomtatással közkinccsé: tett gondolatok: könyvek nélkül.”

Pár évvel ezelőtt sokan és gyakran hangoztatták, átmenetileg már- már divattá is vált, hogy vége a Gutenberg galaxisnak: vége a könyvek világának, jön a tömegkommunikációs eszköz uralma. Azóta bebizonyosodott, hogy a hírközlő eszközök sok mindenre kitűnőek, sőt nélkülözhetetlenek, csak éppen a könyvet nem pótolhatják.

Egy-egy kötet egyszerre szellemi munkaeszköz, élmény-, és ismeretforrás: önmagunk belső gyarapításának kútfője, önmagunk formálásának szerszáma. A könyvek által lesznek igazán bensőséges^ társaink a tudósok, az írók, lesznek olyan segítőtársaink, akiknek érdemes — és szükséges — megfogni a kezét. A könyvek hatása' — a szó jó és rossz értelmében egyaránt — évekig, némelyiké életünk végéig eltart. A megfelelő időben és helyzetben kiválasztott könyv kikerekíti ismereteink körét, finomítja ízlésünket, határozottabbá teszi jellemünket: a tévesen, gondatlanul kézbevett, kezünkbe adott pedig eltorzíthat bennünket.

Az évről évre^ megismétlődő ünnepi könyvhétnek ez adja meg sajátos arculatát,, állandó éberségre intő, felelősséget követelő rendjét.

Bízom benne,, hogy az idei ünnepi könyvhét, amelyet két nagy magyar történelmi személyiség — II. Rákóczi Ferenc és Berzsenyi Dániel — születési évfordulója jegyében rendeztünk meg, híven szolgálja, majd a „vóx humana’Vt, az emberi hangok kórusát —, egyebek között így ír ünnepi köszöntőjében Fábián Zoltán, az Írószövetség titkára.

A pénteken kezdődött eseménysorozatra, mint a tudósítások hírül adták, összesen 126 kötet jelent meg, illetve lát napvilágot. Bőven van miből válogatni. Most kezdődő és, egész héten át folytatódó szemlénkben több fontos, szellemi izgalmat nyújtó kiadványra hívjuk fel olvasóink figyelmét.

Balázs József elkötelezettsége

Egyetlen esztendő leforgása alatt három kisregényt publikált Balázs József, aki elkötelezettségével, tematikájával érdemelte ki az idei SZOT-díjat. A könyvhétre jelent meg a Magvető Kiadónál legújabb regénye, a Fábián Bálint találkozása az Istennel. Ebből az alkalomból adunk áttekintést a fiatal író pályakezdéséiről.

Fiatal prózaíró jelentkezett 1974 őszén egy remek kisregénynyel a Forrás szerkesztőségében: Balázs József. A mű címe: Ko- portos. Első ízben a kecskeméti folyóirat 1975-ös első számában jelent meg teljes terjedelemben. A szerencsés „íróavatást”' fémjelezte az is, hogy a Látóhatár újraközölte a kisregényt. Így indult Balázs József írói pályája.

Mit tudunk a szerzőről? 1944- ben született Szatmár megyében, Mátészalkán érettségizett. Két évig Budapesten dolgozott. Majd az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen tanult. Magyar—történelem szakos. Doktori disszertációját Antonioni filmjeiről írta. Űj-. ságíró.

□ □ □

Balázs József elkötelezett alkotó. Kisregényeinek témái a magyarság jelentős történelmi fordulóit idézik: egyik szereplője az első világháborúban harcolt, a másik a német megszállás idején dolgozik, a harmadik a második világháború utolsó napjaiban él, a negyedik napjainkban kerül végzetesen elkeseredett helyzetbe. Kisemberek a hősei. K i szolgál tat ot ta k. kisemmizettek. Olyanok, akiket magával sodor

a történelem. Szinte folyó-sodorta kavicsként kerülnek a partra, a folyómeder egyik vagy másik oldalára. De Balázs nem hidegen nézi kisemberéi sorsát. Velük együtt lélegzik, együttérez, pártjukon áll, akárcsak idősebb pályatársa, Sánta Ferenc. S talán nem is indokolatlan Sántát említeni, Balázs József műveit olvasva. Hiszen Az ötödik pecsét és a Húsz óra alkotója — úgy hisszük — közel áll hozzá. írói magatartásban, eszményekben. De ez korántsem jár együtt epi- gonsággal. Csak rokonság. Balázs szélesebb sodrású epikai műveket hoz létre. Sántában több az elvontság, a jelkép, a parabola. Balázs hősei vérbő emberek, parasztok, katonák.

□ I |

A Koportos Balázs eddigi legsikerültebb műve. Csaknem tökéletesen csiszolt, klasszikusan tiszta. Mint a remekművek. (Nem félünk ezt kimondani, és örvendetes, hogy. a magyar kritika szinte valamennyi Balázs-művet igen magasra értékelte.) Egy cigányember kálváriáját írja meg: hogyan értesül felesége haláláról, miként utazik haza, készül a temetésre. Ez a vállalás, ez a nagy feladatra készülés növeli meg alakját.

Újabb művei visszanyúlnak a múltba. A Magyarok című kisregényében a nincstelen parasztemberek „nagy” vállalkozását állítja elénk a második világháború utolsó napjaiban, amikor a németek gazdasági munkára viszik őket Németországba. A „Fábián Bálint találkozása Istennel” egy Kraszna melléki kis faluba kalauzolja el az olvasót az első világháború utáni időben. Teljesen még nem publikált új regénye, Az ártatlan pedig a második világháború utolsó napjaiban idézi fel a nyíregyházi huszárezred felesleges szétmorzsolódását a lengyel fronton és hátországban. Főhőse, Batár János fiatal parasztember, aki katonaként gépkocsivezető lett. És értelmetlen áldozata a harcoknak — ártatlan, innen a cím! A Forrás idei 5—6. számában olvashatjuk a mocsáron való átkelés végzetes pillanatait.

□ □ □

Az író különös érzékkel ábrázolja a drámai eseményeket. Egy haláleset híre, félelmetes kézitusa az Isonzónál, gyilkosságba menő bosszúállás a faluban, borzalmas repülőtámadás — megannyi lehetőség a légkörteremtésre. De sosem merül naturalizmusba. Például: az isonzói mocsaras, párás területen a rummal itatott katonák szuronytusában vesznek részt. Most „részletezhetné” a gyilkosságokat, ám nem teszi. Szűkszavúan megjeTenít, megelevenít. Szinte filmszerűen. Balázs kisregényeket ír arányosan, sűrítve.

Lássuk egy parányi rész alapján atmoszférateremtő erejét. „Kétszer érezte: megsemmisül, szétszakadnak a csontjai, belesüllyed a végtelen mélységbe. A szemébe belemart a sötétség. Ahova nyúlt, amit érintett, amihez közeledett — sötét volt, 6 maga is eggyé vált a sötétséggel. Zuhant, és tudta: fokozatosan kisebbedik, már csak akkora, mint egy ököl.” (Koportos).

Szekér Endre

™ Egy tárgyalás jegyzőkönyvéből

O

— Kérem, elnök úr, ha módjában állna végighallgatni, talán elmondhatnám azt a megfigyelésemet, hogy mi az, ami nap mint nap tönkreteszi az ember napját. Azt vettem észre ugyanis, hogy az ember, mihelyt kimozdul a négy fala közül, csak és kizárólag elégséges tanulókkal találkozik. Bemegyünk az üzletbe. ott álldogálnak az általános iskolában elégségessel éppen csak átcsúszott tanulók; mogorván maguk elé merednek vagy egymással foglalkoznak, éppúgy mint az iskolapadban; felébreszthetet- lenek. A múltkoriban a pénztárnál egy ilyen kislánnyal akadt dolgom; nem az a baj, hogy nem tud számolni, azt elvégzi helyette a gép, arra való, csak b'e kell ütni a, zacskókra irt számokat. Hanem amiftor visszaad, letesz elém egy végighasadt húszast. Mondom neki, legyen szíves, adjon helyette másikat, tőlem azt nem fogadják el sehol, ök pedig este úgyis beviszik a pénzt a bankba, ott majd kicserélik. Nem is válaszol, már tolja odébb a kosaramat és a pénzt, veszi a következőt. Mondom neki, legyen szives kicserélni, én ezt nem fogadhatom el... mintha süketnek beszélnék, lepereg róla minden és képtelenség a leikéhez közelférkőzni, nem használ a szép szó, • az ép ész, csak hallgat, mint aki megátalkodott. És akkor az ember már reszket a dühtől és. hazamegy és talál egy cédulát bedobva az ajtón, hogy kint voltak á házkezelöségtöl, de hiába. Kérem, az ember hetekig, hónapokig könyörög, kérvényt ir, telefonál, hogy jöjjenek már ki, meghagyja a telefonszámát, de vissza nem hívják sosem, nem lehet megérteni, miért nem bírják felemelni a telefon- kagylót, rpegbeszélni egy időpontot, miért jobb nekik kijönni és dolgukvégezetlen távozni, nem ismerik ai idő értékét, nem képesek beosztani a napot... csupa elégséges tanuló. Én nem tudom, hol vannak a kitűnőek, a jelesek, egyetemi tanszékeken vagy 'könyvtárakban vagy ipari irányító posztokon talán, nem tudom, velük nem találkozik az

ember sehol, a mindennapi életre az elégséges tanulók nyomják rá egyéniségük bélyegét. És aztán gázszerelők dolgoznak a házban, és az ember kinyitja a frissen mosott bejárati ajtaját és belé van karcolva egy kereszt, mert az a lompos fiatalember, aki be- csöngetett, játékos kedvében nem bírt magával, nem bírt ellenállni a vonzásnak, amit a tisztára mosott felület gyakorolt rá, és úgy lép be az ajtón, hogy a fekete olajos kezenyomát is rajta hagyja, nem tanították meg rá, hogy a kilincset kell megfogni. És elvonulnak a gázosok és a lépcsőház fala tele van firkálva, Saci, olvasom, és nyíllal átlőtt szíveket látok minden fordulóban, gyerekek — mondanám mosolyogva. de nem mondhatom és nem tudok mosolyogni, hiszen ezek azért csinálják, mert már nem gyerekek, mert kinőttek az iskolapadból, ahol hátul ültek, és azt hiszik, most már felnőttek, most már mindent szabad. És aztán jönnek a tatarozók, v és üvegcsörömpölésre riadok, és látom, hogy egy jókedvű fiatalember kalapáccsal tör be egy ablaküveget, ,és akkor én., k elnök úr kérem ...

&

— Kérem elnök úr, én csak annyit mondhatok, hogy a Jóska jó gyerek, rendes gyerek és nem szabadna lenézni őt ■ azért, hogy csak anyagmozgató. minálunk és nem tudja választékosán kifejezni magát. Az a fiú annyit állt ki, egészen meg volt riadva, amikor hozzánk került, de tessék nekem elhinni, hogy egy aranyos jópofa, csak. hagyni kell, egészen felszabadult közöttünk. Hordja a .ládát a szerelő után, mindig .elfelejt belőle valamit, nem győzünk nevetni. Az emberek olyan kicsinyesek, kérem, a múltkoriban is kifogásolta az egyik lakó, hogy az ő kalapácsát kérték kölcsön és csupa mész volt, amikor visszakapta. hát tessék mondani, miért nem lehet kölcsönadni egy kalapácsot, mi az, oltáriszeiitség? Mi a brigádban olyanok vagyunk, mint a testvérek, örülünk, ha valakinek jó kedve van, de az emberek olyan értetlenek, a múltkor azért szólamlott fel valaki, bár ez nem tartozik ide, hogy 'Beénekeltek a tatarozók az ablakán; csak egy napra állna be az ilyen a hákáihoz, tudom, nem irigyelné többé. Csak egy bicskát kért a múltkor az egyik fiú, hogy egy drótot elvághasson, hát nem azt mondta az a sebész főorvos, akinek a lakását tettük rendbe, hogy nem tart bicskát? És amíg egy létrát kapunk, elvárnák, hogy mindenüvé mi cipeljük magunkkal, micsoda kifogásokat tudnak kitalálni! Azt mondja egy asz- szony, nem adja oda, mert neki az áll a kádban, azon szárítja az alsóneműt... megáll az ész. És én néni hiszem el, elnök úr kérem, már a tárgynál vagyok, hogy a Jóska bevert volna egy ép ablakot, mi ismerjük egymást a brigádban, nincs rá bizonyíték, hogy az az üveg ép lett volna, különben is megcsinálja a biztosító, csak le kell vinni az üvegeshez a keretet, és amikor a tanárnő megpofozta azt a fiút... kérem, én is szülő vagyok, szülői munkaközösségi tag vagyok, mert arra jó a munkásember ugye, hogy rendbe tegyen az iskolának ezt-azt, olyankor kedves apuka így, kedves apuka úgy. még csak ezt a kis vitrázst rakja fel, még csak azt a küszöb- lécet nézze meg, meri képtelenek beverni egy szöget, de azért én sem estem a fejem lágyára, tudom, hogy a tanárnőnek ütni nem szabad, az iskolán* kívül sem szabad, .elmondták azt nekünk a szülői munkaközösségben, hogy ezért fegyelmi jár. az iskolában a tanárnő sem merné, ebben biztos vagyok, csak nyeli a mérgét, aztán otthon adja ki. a lakása ablakán, mert ott azt hiszi, ott mindent lehet. Kiokositottak minket a szülői munkaközösségben, igen, kérem a tárgynál vagyok, azt mondta az igazgató, hegy a pofon a tehetetlen düh jele, a pedagógusra vet rossz fényt, ha tehetetlen, hát csak ezt akartam még elmondani, hogy a tanárnő sem állt, kérem feladata magaslatán.

0 Bozsó

János

grafikája.

A kecskeméti

festőművész

alkotásaiból

Pécsett,

a városi

tanács

kiállító.

termében

nyilt

bemutató.

WEÖRES SÁNDOR

Bújócska

Keskeny út, széles út,

kettő közt egy csorba kút.

Ha benéznél, jól vigyázz, rése száz és odva száz, ha sokáig kandikálsz, virradóra megtalálsz.

Kis dió, nagy dió,

kettő közt egy mogyoró. Épült benn egy cifra ház, terme száz és tornya száz, ha sokáie benne jársz, esztendőre megtalálsz.

• Diószegi Balázs gyermeknapi rajzaGAZDAG ERZSI

Mosolyra biztató dal

Hozok neked galagonyát.

— Éír^^e- még ?s

Hozok neked kerek almát.

— Rísz-e még?

Egyet nevetsz; kettőt adok.

— Hadd látom:

Érik-e a piros mosoly orcádon?

Piros mosgly: piros alma itt terem.

Mosolyogj hát! Hadd legyen bő szüretem!

A terem déli oldalán kivágódtak az ajtók, az egyikben rövidnadrágos, úttörőnyak- kendős fiúcska tűnt fel. Bal kezében fényesre pucolt, ragyogó kürtöt tartott, jobb kezével megvakarta meztelen combját. A sarokban állomásozó idős hölgy titkos intésére abbahagyta a vakaródzást, szájához emelte a kürtöt, és megfújta. A kürt, amellett, hogy ünnepi fényességbe vonta magái, ráadásul makacs is volt. Néhány hang nagyon tetszett neki, azokat elnyelte, a többit, meg egyszerre zúdította ránk. Szegény kis kürtös megizzadt Végül leengedte a győztes hangszert, és pirulva pislantott az idős hölgy felé. A hölgy elismerően bólintott, mire a kisfiú arcán á kürtnél is fényesebb mosoly jelent meg.

Ekkor mindhárom sarkáig tárt ajtó megtelt úttörőkkel, egy-egy bokor szekfűt szorítottak magukhoz, úgy énekeltek, majd kivált közülük egy apróság, elszántan végigcsörtetett az asztalok között, felkapaszkodott a szónoki emelvényre. A szónoki asztalról elmaradhatatlan Vizeskancsó eltakarta az arcát. A kisfiú észrevette ezt, és kirakta a kancsót az asztal szélére. Láttuk, hogy szólni készül. Az elnöki emelvényről valaki leszaladt hozzá, beállította neki a mikrofont. A kisfiú, kiváncsi természetének engedve, babrálni kezdte az elérhető távolságba került titokzatos szerkentyűt: a hangszóró sercegett, recsegett. A kisfiú szívesen játszott volna tovább a mikrofonnal, de a terem sarkában őrködő hölgy megköszörülte a torkát, mire a kisfiú megszeppenve felkapta a fejét, kinézte magának a fejünk felett lebegő semmi egy pontját, és beszélni kezdett:

— Kedves fiatal barátaink! — Senki nem nevetett. — Kedves fiatal barátaink! — mondta

HORVÁTH PÉTER

Egyszerű történet, szekfűkről

mégegyszer a csöppség. — Tudjuk, hogy komoly tanácskozástokon megtárgyaljátok a mi dolgainkat is. Nagyon szépen köszönjük, hogy... kitüntettetek bizalmatokkal és szeretnénk, ha felnőve majd mi is méltó tagjai lehessünk a ko... Itt elakadt, de nem vette le a szemét a semmi lebegő pontjáról.—Méltó tagjai lehessünk a komuo ... — Ebben a pillanatban megszakadt összeköttetése a semmivel, segélykérőén pillantott ránk, látszott rajta, hogy mégis csak egy valóságos kisfiú ő, olyan, mint amilyenek mi voltunk tízéves korunkban; és amikor súgtunk neki: kommunista, magunknak súgtunk. A gyerek annyira szégyell- te magát, olyan izgatott volt, hogy nem hallotta meg a súgást, tekintete az idős hölgy pillantását kereste, és mégegyszer nekiszaladt: — ...méltó tagjai lehessünk a ... szóval a KISZ- nek! — vágta ki magát, és villámgyorsan lerohant a szónoki emelvényről, hogy eltűnhessen az egyik ajtóban.

Sokáig, szivvel-lélekkel tapsoltunk a kisfiúnak, aki egy pillanatra elárulta, hogy valóban segítséget vár tőlünk, szeretetetés megértést.

Az úttörők vidám dalba kezdtek, kipirult arccal fújták; talán megérezték, hogy valóban számíthatnak ránk, KISZ-esekre, hiszén azon a délutánon többek között arról is szó volt, hogy jobban kell segítenünk az úttörőcsapatok munkáját, hogy ezek a srácok ne csak a jelszavakat tanulják meg, ne csak a szónoki emelvényeket és az ünnepségeket ismerjék meg a mozgalmi munkából, hanem a hétköznapokat is, amelyek közelebb hozzák őket egymáshoz, és megismertetik velük a közösségi élet, a valahová tartozás ritkán- érzett örömét is.

Énekelve indultak meg az asztalok között az elnöki dobogó felé, útközben mindannyiunknak adtak egy-egy szál szekfűt A kisfiúkkal férfiasán kezet szorítottunk, a kislányokat megpusziltuk, kezdtük jól érezni magunkat; de az úttörők elérték az elnöki dobogót, visszafordultak, tekintetük találkozott az ' idős hölgy pillantásával. A hölgy integetett nekik, ők zavartan egymásra néztek, végül megértették mi a baj: egy-egy félbokor szekfűt még a markukban tartottak. Újabb szekfűt kaptunk hát újabb kézszorítások és puszik kíséretében, de a szekfűk/ még így sem fogytak kielégítően, a gyerekek megzavarodtak. Hirtelen mindegyikük odalépett a hozzá legközelebb álló KISZ- esekhez, ölébe szórta a maradék szekfűt — immár puszi és kéz- szorítás nélkül.

Én is kaptam vagy húsz szálat.

A kisfiú kerülte a pillantásodat, társaival együtt kiszaladt a teremből. Ekkor újra megjelent a kürtös, elrecsegte a dallamot, majd meghajolt és kimenekült a teremből.

Az ajtók becsukódtak, az idős hölgy büszkén nézett ránk, majd tanítványai után sietett. Mi magunkra maradtunk a teremben, hogy valóban komoly tanácskozásunkon megtárgyaljuk az úttörők dolgait is.

A szekfűkről senki sem beszélt