Petőfi Népe, 1976. május (31. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-29 / 126. szám
XXXI. évf. 126. szám Ára: 90 fillér 1976. május 29. szombat MEGYEI ÚTTÖRŐTALÁLKOZÓ KECSKEMÉTEN tül a megye valamennyi pajtását. A szemle résztvevőinek, a né- zőknék, a meghívottaknak egyaránt emlékezetes marad ez az esemény, mely minden mozzanatában méltó volt a mozgalom nagy ünnepéhez, a harmincadik évfordulóhoz. A szemléhez hozzátartozott az elvonulás után kezdődő jelvény- és nyakkendőcsere, a fel-felcsendülő vidám dalok, amelyekkel egymást és a jelenlevőket is köszöntötték az úttörők. A vacsora után új esemény várta a vendégeket: tábortűz. A nyári táborozások idején is kedvelt program most is jól sikerült. Szép műsort mutattak be a kecskeméti Molnár Erik iskola úttörői, majd a Béke téri iskola pajtásainak csatakiáltásait hallhattuk. Ezután a magasra csapó lángok fényénél sorra csendülték fel az ismert és ritkán hallott úttörődalok. A résztvevők bizonyára fáradtan tértek nyugovóra, de a sok szép esemény bőségesen kárpótolta valamennyiüket, hiszen tanúi voltak a találkozó első részének, a díszszemlének. S. K. Az idén ünnepli harmincadik születésnapját a Magyar Cttörők Szövetsége. Az évforduló tiszteletére úttörőtalálkozó kezdődött tegnap Kecskeméten, ahol a kék- és vörösnyak- kendősök, úttörővezetők, valamint azok jöttek össze, akik három évtizeddel ezelőtt az első úttörők voltak. Tegnap fanfárosok, a kecskeméti Ének-Zenei Általános Iskola úttörői adtak jelt a városi tanács erkélyéről a találkozó megnyitójára, majd a madarasi, a mélykúti, a kiskőrösi és a ke- ' rekegyházi úttörőcsapat fúvószenekarai mutatkoztak be: a Május 1., a Komszomol, a Kossuth téren, valamint a Tudomány és Technika Háza előtt mozgalmi dalokat, népdalfeldolgozásokat és indulókat játszottak. Sikerüket mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a térzenének sok hallgatója volt. A délelőtt folyamán tíz kiállítást nyitottak meg. Az úttörőházban három bemutató kapott helyet. A mozgalomtörténeti kiállításon a múltra visszatekintő naplókat, jelentéseket, tárgyi emlékeket foglalták keretbe. Az úttörőház szakköreinek munkáit mutatják be a, másik kiállításon, majd az ifivezetők klubjának pályázati anyagai képezik a harmadik tárlatot. A Tudomány és Technika Házában a soltvadkerti úttörők kerámiáit, valamint a tudományos, technikai úttöipszemle díjnyertes munkáit rendezték el. Mindkettőt Bodor Jenő, a megyei tanács művelődésügyi osztályvezetője nyitotta meg. A megyei művelő-., dési központban a kisdobosok rajzpályázatának díjnyertes képeit. illetve az MHSZ tevékenységét bemutató dokumentumokat állították ki. A kisdobosoknak és úttörőknek szánt könyvújdonságokat a gyermekkönyvtárban mutatták be. A kecskeméti iskolákban, csapattörténeti kiállításokat rendeztek a találkozó tiszteletére. Az első napon a megnyitók után a vendégkönyvekbe már sok elismerő bejegyzést írtak a látogatók, nézők. Tíz órakor a megyei pártbizottságon a megyei úttörőelnökség nevében Csányi Anikó mondott köszöntőt a találkozó ötven meghívottja előtt. A veteránokból, csapatokat pártolókból, kiDíszszemle ötezer résztvevővel váló csapat- és úttörővezetőkből álló delegáció minden tagja tiszteletbeli vendégként vesz részt a kétnapos eseményen. • A megyei művelődési központban az MHSZ kiállítását tekintik meg a pajtások. A déli órákban sorra érkeztek a megye minden csapatától a küldöttek, csaknem háromszázan. Fogadásukra a pályaudvarokra, illetve iskolákhoz a kecskeméti csapatok küldöttei sorakoztak fel. A megyéből érkezetteken kívül megjöttek a budapesti vendégek is; a nyolcadik kerület csapatainak delegációja. A nap fénypontjára délután került sor: kétórás díszszemle a Széktói Stadionban. A kecskeméti pajtások, a küldöttek, a kitüntetett csapatok képviselői, a zenekarok pontos rendben sorakoztak fel. A díszszemlét Csányi Anikó, megyei úttörőelnök nyitotta meg, aki köszöntötte a jelenlevő Horváth Istvánt, a megyei pártbizottság első titkárát, Németh Ferencet, a KISZ megyei bizottságának első titkárát és Tohai Lászlót, a megyei tanács általános elnökhelyettesét. Kedves színfoltja volt a megnyitónak, amikor Bárány Éva, a kecskeméti Zrínyi úttörőcsapat tagja átadta Horváth Istvánnak az úttörők ajándékát. Ezután Terhe Dezső, a megyei pártbizottság titkára köszöntötte a díszszemle ötezer úttörőjét, s rajtuk keresz9 Terbe Dezső, a megyei pártbizottság titkára köszönti a díszszemle résztvevőit 9 Az úttörők ajándékát Bárány Éva adta át Horváth Istvánnak, a megyei pártbizottság első titkárának. (Tóth Sándor felvételei.) Magyar ifjúmunkások napja Moszkvában Pénteken délelőtt a fiatalok tudományos és technikai alkotómunkásságát reprezentáló nemzetközi kiállítás magyar napját rendezték meg Moszkvában, amelyre Pásztor Gabrielláinak, a KISZ KB titkárának vezetésével háromtagú delegáció érkezett a szovjet fővárosba A magyar nap keretében tartott ifjúmunkás-találkozón Dimitrij Filippov, a Komszomol. Központi Bizottságának titkára átnyújtotta a kiállítás érmeit és okleveleit a legkiválóbb magyar résztvevőknek. Délután írta alá Moszkvában Pásztor Gabriella, a KISZ Központi Bizottságának titkára, Jev- genyij Grigorjev, a Komszomol Központi Bizottsáigának titkára és Nyikolaj Szergyukov, a Szovjetunió energetikai és villamosítási miniszterének helyettese azt a megállapodást, amelynek értelmében Hanyecz Istvánnak, a KISZ KB osztályvezető-helyettesének vezetésével kétéves időtartamra háromszáz tagú ifjúsági építőbrigád utazik Szibériába, az uszty-ilimszki faipari komplexum' keretében épülő cellulózgyár építkezésére. Jevgenyij Tyazselnyikov, a Komszomol Központi Bizottságának első titkára pénteken fogadta a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Moszkvában tartózkodó delegációját, amelyet Pásztor Gabriella, a Központi Bizottság titkára vezet. A Komszomol és a KISZ vezetői között szívélyes, baráti eszmecsere zajlott le. (MTI) AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Az előadó ezután ismertette megyénk olvasási kultúrájának, könyvtári és könyvterjesztői hálózatának eredményeit. Elmondta, hogy a negyedik ötéves terv során Bács-Kiskunban lakosonként huszonegy forintot fordítottak könyvek vásárlására az intézmények. S ma már a népesség csaknem egyötöde beiratkozott könyv-" tári olvasó. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK J Diplomaosztás és tanévzáró a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetben Az emlékezetes felavatás óta eltelt hónapok alatt külföldi zenei szakemberek tervszerű keretek között, vonzó környezetben sajátították el a. Kodály-módszert a hírős város egyik új büszkeségének, a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetnek a falai között. Kanadából, Norvégiából, Svájcból, Japánból, Dániából és az Amerikai Egyesült Államokból jöttek el a zenepedagógusok, szakszerű továbbképzésük céljából. Tegnap tartották a tanévzárót az intézet első egyéves tanfolyamán. Erdei Péter igazgató mondott beszédet. Hangsúlyozta, hogy kezdettől egyik legfőbb igyekezetük: az egymástól eltérő zenei kultúrájú országokból érkezők egységes szellemben való képzése. Elmondta, hogy nemrégiben megjelent az UNESCO-nak egy kiadványa, melyben -az olvasható, hogy az intézetben a zenén keresztül ragyogóan megvalósul, erősödik a népek közötti barátság. A beszéd után kiosztották a tanfolyam hallgatóinak a szakmai tekintélyüket erősítő diplomákat; majd a friss diplomák külföldi tulajdonosai bemutatták az énekszámokból és hangszeres művekből összeállított műsorukat. A tanfolyam végzős hallgatói a napokban utaznak vissza hazájukba. bort. Kertész Ákost, Zám Tibort ségnek, majd a meghívottak mü- és Ördögh Szilvesztert — Tóth- veikből olvastak fel részleteket. Pál Zoltán mutatta be a közön- v. M. ÍRÓVENDÉGEK LÁTOGATTAK BAJÁRA Az üdvözlő szavak után Cera Sándor, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottságának propaganda és művelődési osztályvezetője mondott beszédet. Szólt arról, hogy a könyv a rádió és a televízió térhódítása után is leglényegesebb eszköz maradt az ember számára tudása gyarapításában. Az egyre javuló életkörülmények közt munkálkodó emberek számára ma már nem a „miből”, hanem a „hogyan élni” kérdése vetődik fel elsődlegesen. Az a probléma került előtérbe, hogy miként használják ki legjobban az idejüket, s hogyan éljenek értelmesebb életet. Mindebben óriási szerepe van a könyvnek. 9 Az első érdeklődők. 9 Mary Bat Mould átveszi a diplomát. A beszéd után a bajai Alsó- dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság SZMT-díjjal kitüntetett kamara- zenekara előadta J. S. Bach: D-dúr szvitjének néhány részletét. Az eseményre Bajára látogató íróvendégeket — Cseres TiA mai szombathelyi országos vidéki megnyitó előtt egy nappal Bács-Kiskunban megkezdődött az idei ünnepi könyvhét. A változatos, gazdag rendezvénysorozat nyitányaként tegnap este hat órai kezdettel tartották meg a bajai Fegyveres Erők Klubjában a kulturális műsorral egybekötött irodalmi estet Megnyitották az ünnepi könyvhetet