Petőfi Népe, 1976. május (31. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-25 / 122. szám

1976. május 25. • PETŐFI NÉPE • KECSKEMÉTI HELYZETKÉP i Munkásfiatalok - klubokban • A Fémmunkás Vállalat kecskeméti KISZ-kluhja. (Fotó: Szilágyi Mihály) Megtalálták a pécsi domonkos klastromot A középkori Pécs egyik leg­jelentősebb épületegységének — az évszázadok viharában elpusz­tult dominikánus kolostornak és templomnak — falaira bukkantak a régészek a belváros alatt. A kutatás nyomán rövid idő crtatt egy hatalmas középkori egyházi épületkomplexum vonalai bon­takoztak ki: a templom 110 cen­timéter széles alapfala és egy nagy tartópillér alapzata, vala­mint a templomhoz csatlakozó kolostor kerengőjének falrészle­tei. Minden bizonnyal a domon­kos rend kolostora került nap­világra, az a középkori épület, amelyet régóta .kerestek és nem találtak a szakemberek, de sejtet­ték. hogy a városnak, ebben a ré­szében állt. A pápai tizedjegyzék 1238-ban említi először, s felte­hetően a török hódoltság idején pusztult el, később azután a he­lyét is elfeledték. Évszázados vi­ta dőlt el most. Az ősi klastrom felfedezése ugyanis fontos sze­repet játszik majd Pécs középko­ri képének megrajzolásában, a hajdani városszerkezet pontosabb meghatározásában. ÖTVÖS KIÁLLÍTÁS klsö Ízben rendezték meg az idén az ötvös iparművészek Szentpéteri-versenyél. A nagy magyar ötvösművészről elneve­zett vándordíjakért pályázók al­kotásait a KIOSZ Budapest, Va­dász utcai helyiségében állították ki. Képünkön: a Szentpéteri-ván- dordíjak. í (MTI Fotó — Fényes Tamás fel­vétele — KS) Társadalmi fejlődésünk egyik kulcskérdés’-' napjainkban tagad­hatatlanul a munkásművelődés. Érthetően, hiszen egyáltalán nem lehet közömbös senki számára, hogy szocializmust építő orszá­gunk vezető osztályának tagjai miként látják a világot, oz éle­tet, mennyit értenek meg mind­abból, ami bonyolult korunkban körülveszi őket. A messzebbre te­kintő, logikusabban gondolkodó, műveltebb ember nemcsak job­ban képes dolgozni, de egész éle­te, életberendezkedése is jobban összhangban lehet a legnagyobb közösség a társadalom egészé­nek életével, s törekvéseivel. A párt közművelődési határo­zatából idézünk két idevágó részt az alábbiakban. Mindkét idézet a sürgetően előttünk álló feladato­kat fogalmazza meg sűrítve. „To­vább kell fejlesztenünk az ifjú­ság művelődési lehetőségeit’’ — olvassuk a határozatban, mély le­szögezi továbbá, hogy „Meg kell találni és lel kell használni azo­kat a módszereket, amelyek tar­talmasán kielégítik az ifjúság közösségvágyát, aktivitásigényét.'’ Nem véletlenül szerepel egy­más mellett az a két szó, hogy igény és lehetőség. Hiszen ha még oly erősen mutatkozik is meg egyesek, vagy sokak művelődési vágya, nem vezethet sok ered­ményre a rendszeres törődés, gon­doskodás, segítés nélkül. Más szó­val: a lehetőségek megteremtése nélkül. A lehetőségek sorában te­kintélyes helyet foglalnak el a klubok. Elsősorban otthonias, csa­ládias jellegük miatt; azért, mert az így szoros kapcsolatban levő fiatalok kis közösségekké formá­lódnak a rendszeres és tervszerű cselekvés közben. Éppen a fenti célkitűzésekből kiindulva fejlődtek örvendetesen a klubok az utóbbi esztendőkben. Ügyannyira, hogy ma már jogo­san beszélhetünk ezzel kapcsolat­ban országos mozgalomról. E cikk keretébem most a kecskeméti munkásifjúság művelődési törek­véseinek eredményeiről szólunk. A jelek szerint ez ideig két olyan igazi ifjúmunkás klub mű­ködik a megyeszékhelyen, mely az előírt követelményeknek általában mindenben megfelel. Az egyik — az SZMT Művelődési Központ ke­retében működő — már három évvel ezelőtt kiérdemelte a „Ki­váló klub” kitüntető címet a mi­nisztériumtól; teljes joggal. Az ott folyó tervszerű és sokoldalú mun­ka, aktivitás és kezdeményezés magáért beszél. A különböző ta­lálkozók, viták, kiállításpk, elő­adások éppen úgy a munkásfia­talok szórakozását és tanulását szolgálják, mint a .szavalóverse­nyek, házi „Ki mit tud’’-ok. vagy a közös színház- és mozilátogatá­sok. A kecskeméti „Fémmunkás”- ban dolgozó fiatalok a gyár mel­lett hozták létre — részben tár­sadalmi munkával — az ízlése­sen és célszerűen berendezett, otthonias és kényelmes ifjúsági klubot. Azóta több esztendő telt el, ám a kezdeti lendület nem csökken, az ötletek - nem szűn­nek. Ha a hírős város többi ifjú­munkás klubja nem is ért el még akkora sikereket — legfeljebb ideig-óráig egyik vagy másik —, azért a figyelmet mégis megér­demli. A MÁV-klub időnként ne­kilendül; hallatnak magukról a nyomdász fiatalok; a BRG ifjú dolgozói a Zrínyi iskola pince­klubját kérték kölcsön; a ZIM- ben heti egy alkalommal jönnek össze a fiatalok; a konzervgyár­ban újra és újra keresik a jó módszereket stb. S ami egyálta­lán nem lehet közömbös: a vá­rosban működő két szakmunkás- képző intézetben is megszervez­ték már jó ideje a klubokat. Amikor e napjainkban oly fon­tos, érthetően előtérbe került té­máról szólunk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a megyei műve­lődési központot sem. Ez az új és vonzó intézmény mindenképpen szerepet kell, hogy kapjon a jö­vőben a városi klubmozgalom fej­lődésében. Tudomásunk szerint történtek is már kezdeményezé­sek a felkarolásra, a segítésre. Ha az épület falain belül ma még nem is áll rendelkezésre külön helyiség egy városi ifjúmunkás­klub létrehozására, részükről a jó indulatú támogatás mégsem marad el. A jól felkészült — kü­lönösen fiatal — közművelődési szakembereik a helyszínen is hoz­zájárulhatnák egy-egy gyári, vál­lalati klub további tartalmas munkájához. Tanácsaikra, kezde­ményező ötleteikre, bíráló meg­jegyzéseikre nagy szükség van. A hívó, kérő szóra bizonyára meg­mozdulnak. Befejezésül ismét egy idézet a közművelődési határozatból: „Az ifjúság szocialista művelődéséért felelősséggel tartozik minden üze­mi, termelőszövetkezeti vezető, minden pedagógusi és népművelő, valamennyi érdekelt társadalmi szerv és intézmény.” Ez mínd- annyiónk felelősségét jelzi. Varga Mihály HAGYOMÁNY ÉS MEGÚJULÁS Párbeszéd Marton A nemzet színházának, a Nem­zeti Színháznak igazgató-főrende­zője. j Sokra hivatott poszt: színi életünk történetében mindig fon­’ tps volt, ma talán még fontosabb, ki és milyen szándékkal, indulat­tal, erővel és hatással irányítja a társulatot, s annak programját. A Nemzeti Színház mai vezetőjével beszélgetni éppen ezért: a hagyo­mány, s megújulás mai értelmezé­séért érdemes. — Egy szék, nem is tudom, karos-e vagy karfa nélküli, ta­lán épp olyan, mint a riporter széke, mégis az igazgató-főren­dezőé. Miképp lehet abba bele­ülni? — Roppant egyszerűen: cserél­jünk helyet. De • félretéve a tré­fát: természetesen életnyi igye­kezettel, s készüléssel, s a szék­ben sem a székre figyelve. Jóma­gam díszlettervezőként, tehát kép­zőművészként kezdtem, s csak az­után lettem rendező. Pünkösti Andor mellett dolgoztam a régi Madách Színházban, míg négy esztendőre, közbe nem szólt a há­ború. 1945-ben, Jób Dániel Víg­színházában lettem segédrendező, majd alig két esztendő múltán főrendező. 1949 augusztusában szerződtetett a Nemzeti Színház, itt 1956 óta vagyok főrendező, né­hány esztendeje igazgató is. é szabályos „karriertörténet” mö­gött azonban nemcsak tervszerű készülés van, hanem nagyon sok erőfeszítés és bonyodalom is — mint minden sorsban, ha az em­ber a látványos kulisszák mögé pillant. Ezért is örülök, ha ren­dezéseimről szólva a látvány dra­maturgiájáról beszélnek. Hiszen (ahogy életemet is megterveztem) nem tudom rendezéseimet sem másképp elképzelni, mint hogy az alapteret magam építsem fel. — Ha jól értettem iménti sza­vait: mindig a nemzet színházá­ba készült, ez volt életprogramja, e teátrum arculatáról volt már fiatalon határozott elképzelése. —! Noha lényegében helytálló, amit mond, mégsem ilyen egysze­rű az egész. Mert ebbe a szín­házba senki sem érkezhet úgy, hogy ne ismerje tradíciójának minden lényeges pontját, s csak úgy könnyedén kijelentse; márpe­dig én a Nemzeti. Színház művé­sze vagyok. Ez a színház mindig is egyfajta figyelőállás volt, lété­vel kapcsolódott nemzeti létünk nagy fordulataihoz, műsorpoliti­kája, szemlélete (töÖb-kevesebb sikerrel) szeizmográfszerűen je­lezte a történelem - és a társada­lom mozgásait. Mindezek bizo­nyos fokig eleve meghatározták vágyaimat, elképzeléseimet is. De természetesen — mint minden fiatal (és önmagát megőrző idő­sebb) — én is meg akartam válta­ni a világot. Ám a realitásokhoz szintén alkalmazkodnom kellett. A negyvenes évek végétől hat olyan év következett, mely sok önfegyelmet kívánt. Meghirdették „az új idők új dalait”, és való­jában senki sem tudta, hogy az mi. Hírhedt sematikus darabokat rendeztem, s azt hiszem monda­nom sem kell: mindez számomra nagyon nehéz perceket szerzett. De utóbb visszapillantva mégis azt mondom: épp ezek árán sok mindent akkor tanultam meg. Ak­kor fogant meg bennem pontosan, hogy végül is mit akarok, mit szeretnék. — 1975 májusában a Nemzeti Színház az ön rendezésében be­mutatta Garda Lorca Bernarda háza című darabját. Ügy tet­szik, ez volt pályáján az igazi fordulópont... — Ha nem is volt fordulópont (hisz nem fordítottam hátat ko­rábbi önmagámnak), mindeneset­re akkor mondhattam el először azt, ámít akartam. A magam vá­lasztotta témában kifejezhettem elkötelezettségemet, képzőművé­szeti , szemléletemet, egyszóval: rendezői stílusomat. Azt tehát, amire mindaddig készültem (amit mindmáig kutatok, s egyszer, ha lesz rá időm, talán meg is írok majd): miképpen értelmezem én a Nemzeti Színház fogalmát... — Már e darabválasztásból is kiderülhet: nem monomániám a magyar klasszikus dráma kizáró­lagossága színházunk repertoárjá­ban. De persze megfelelő körül­tekintéssel az elmúlt évtizedek­ben igyekeztünk korszerű értel­mezésben megszólaltatni a nem­zeti dráma hagyományait Éor- nemissza, Csokonai, Vörösmarty, Endrével Katona, Madách, éppúgy műsor­ra került, ahogy az olyan új klasszikusok, mint Németh László, vagy Illyés Gyula. E nagyjaink drámai életműve úgyszólván ál­landóan műsoron van: a Czillei és a Hunyadiak, a Csongor és Tünde, a Mózes, a Magyar Elektra stb. Csak Az ember tragédiája hiány­zik. Ezt a nagy adósságot szeret­nénk nemsokára törleszteni: a Tragédia is újból színre kerül majd, rendezésemben. — A kritika és a közönség egy része aggódva figyelt annak ide­jén, attól tartva, hogy nemcsak portörléssel, retusálással, hanem kegyeletsértéssel is jár a klasz- szikusok „restaurálása”. — Még ma is ingerült leszek, ha erre visszagondolok. Miért természetes mindenki számára, ha mondjuk most megtalált gó­tikus szobraink megkapják az értékük felmutatásához szükséges (olykor csupán statikai) kiegészí­tést? Nem kevés vitával járt az a ma már lényegében elfogadott módszer, amellyel nemcsak vá­gyunkat, kötelességünket is tel­jesítettük. A remekműbe termé­szetesen nem írunk be még egy vesszőit sem. Ám ahol szükséges, amikor értékel felszínre hozha­tunk, megmenthetünk: nagy gonddal elvégezzük a restaurá­lást, a megújítást. Ezért legyen lglikiismeretfurdatásunk ? Hiszen mi semmiképpen sem lépünk be a felelőtlen átírások világdivat­jába! Felfedező expedíciónk vi­szont tovább folyik. Dramatur­giánk azt vizsgálja, hogy a XIX. század második, felében színhá­zunkban játszott magyar drá­mák közül akad-e ma is színre kívánkozó. — Aki a nemzet fogalmát nem tekinti valamiféle mozdíthatat­lan történelmi kövületnek, bizo­nyára a jelen drámájára, a kor­szerűségre is gondol... — Sokat jártam külföldön, sokféle előadást láttam, számos színházi' emberrel tárgyaltam, beszélgettem az elmúlt eszten­dőkben. Űjat akart a szélsőbal, újat a szélsőjobb, de a legva­dabb avantgarde is csak felme­legítette a húszas évek divatját, s „feltupírozta” némi zavaros anarchizmussal. Áz „újsütetű” divat pápái ötven-hatvanéves urak voltak. Mindettől az egész színházi élet erkölcsileg drámai helyzetbe került, s csaknem bele­roppant ... A mi színházi éle­tünk? Egyesek szerint; válság­ban van. Az én véleményem szerint: mindig abban volt,mert a színháznak is szép mozgató- tórvénye: mire valami megérik, érett a megújulásra is. Nem vál­ság ez tehát, hanem — elnézést a divatos szóért —, dialektika. A baj az, hogy a csata nem a színházban dúl, hanem kikerült a folyosókra... — Sokáig már-már közhely­ként hangoztattuk: néhány kivé­teltől eltekintve, nincs új ma­gyar dráma. Most viszont a ké­telkedők is kezdik észrevenni a pezsdülést... — Miközben egyesek a túl sok klalSszikus miatt elmarasztalnak bennünket, íróink azért (eleven cáfolatként), fölajánlják drámái­kat. Igaz, színpadunkon még mindig sok a kosztümös darab. A magyar írók talán azt hiszik, hogy a Nemzeti Színháznak csak ilyet lehet írni? Természetesen szíves-örömest várjuk azt, aki képes a ma emberét valóban hi­telesen megszólaltatni. Ezért is készülünk oly kedvvel Csák Gyula „Leányszállás” című da­rabjának bemutatására. Vészi Endre szintén mai témáról ír. Koppányi György „Bábel tor­nya” címmel készít drámát, Hu- bay Miklós és Szakonyi Károly is új darabot ígért. Nádor Tamás A magyar szólásokról Már egy évtizede olvasható O. Nagy Gábor Magyar szólások és közmondások című gyűjtemé­nye. ' Nemcsak értékre,' hanem terjedelemre is hatalmas munka, több mint 16 ezer szólást és köz­mondást tartalmaz. Megérdemli, hogy belelapozgassunk. E szólásgyűjtemény az eleven stílus kincsesbányája. Szemléle­tes hasonlatok, az emberek és a külső világ dolgait jól jellemző, ötletes megjegyzések, eleven lá­tásmód, sokszor a ritmusos so­rok, alliterációk, sőt rímek te­szik ezt a gyűjteményt élveze­tes olvasmánnyá. Mondanivalónk szellemes, ötletes kifejézésére is fölhasználhatjuk a mindennapi beszédbe bevonhatókat. A köz­mondások közül csak mutatóba közlünk néhányat: Zab hajtja a lovat, nem ostor. Kamukába is el lehet inni a szűrben szedett pénzt (a kamuka damaszt szö­vet, tehát a jelentése: a szegé­nyen szerzett vagyont könnyű el­inni gazdagon). Kuna (menyét) kunával, béka békával (mindenki a hasonlók* társaságát keresi). A szólások közül sokat isme­rünk, és naponta élünk is velük. Pl. kőbölcsőben ringatták, nem szereti a bort szájában tartani, balfenéken távozik, most légy okos, Domokos, Samu nadrágja. Sok szólásunk a tolvajnyelvvel is kapcsolatban van. Pl. kiveri a balhét, ’ elkapta a gépszíj, kihúz­za a gyufát, palira vesz valakit. A szólások alig ismert népi és régi szavakat őriztek meg. Pl. olyan friss, mint a tündelevény (denevér), azsagon (piszakfán) jár: boszorkányos gyorsasággal mozog, beleznát (szövéshibát) csi­nál bonyodalmat kelt, megátal­kodott, mint a tokmányba (ka- szakőtartóba) szorult kaszakő, viszi, mint kurhéja (kánya) a fiát, gantáron (ászokfán) fekszik: súlyos beteg, lefonta a gugyelát (fonnivalót): elment a haragja, kiosztották neki a szűrkankót (szűrposztóból készült kabátot); elpáholták. A ritmusos, rímes szólások kö­zül is mutatóba néhányat:. Akit ilalolásra . unszolnak, de nincs kedve hozzá, ezt mondja: Sárga­répa, csicsóka, ez is mindjárt egy nóta. Haragos asszony, füstös konyha, lyukas -tál, három go­nosz a háznál (ezt nem is kell magyarázni). Ecetágy, mire »vágy? (a nagyravágyónak). Retye, reltye, fakakas, bújj az ólba ne ugass! (ne feleselj). Kitesz magáért, mint a szentesi kutya a ha­záért (derekasan végez valamit). Félre ület (ülep), nincs becsü­let! (oda a becsület).- Káposzta, derelyé, ez az ember ereje. Ne bántsd a fatálat, miből eszel vasárnap? (az mondja, akinek az ülepére ütöttek). * Népi tréfás kedv, játékosság jut kifejezésre a mondókaszerű szólásokban. Kitérő válgszok. Hol van? Előbb vitte két szú­nyog rúdon. Budában. Bécsben, lyukas kemencében. Akit nógat­nak: Nem engem hívnak Ha­marnak. Aki nem akarja a ne­vét megmondani, ha kérdezik: Ebkérdi Pál. Hogy vagy? Mint a szösz, fonatlan (nem valami jól). Ha egy edény eltörik: Kacag a fazekas. Ha valakit ki akarnak tenni: Vége a füstnek, katlan­ból eszik a tehén. Tréfás átok: Szakadj meg a tetűölésben. A szomorkodó szerelmes gúnyolása: Jaj, szegény beteges, nem eheti a levest. Nagyon sok ötletes, szellemes szólásunk van. Gyerünk Bécs alá* * 1 (a múlt század első felében ezzel utasították a cigányt a Rákóczi-nóta eljátszására). Kiszá­radt a szégyenía még 48-ban (nem tudja, mi az illem). Bele­esett a vasféreg (a kapával vé­letlenül kivágott növényre mond­ják). Bizonytalan, mint a ku­tyavacsora (bizony sokszor az). Szárazon mosdik (ravasz ember módjára dörzsöli a kezét). Mos- tohasiratásra vöröshagyma kell. Szurok van a hóna alatt (lopós természetű). Ennek a bornak sem kelepeltek (nem szőlőből készült). Kiugrott a Rigómezőre (szájhős- kötíik). A példákat még folytatjuk. Kiss István • Iglódi István rendezi á „Szürke zakós” című TV-játékot a Magyar Televízió I. stúdiójában. Főszereplők: Kállai Ferenc és Dayka Margit, akik mellett — képünkön — még Kiss Mari látható. (MTI-fotó — Naszályt Kornélia — KS) AZ ÖCEAN TITKA FANTASZTIKUS KÉPREGÉNY IRTA: Szigethy András — RAJZ: Greskqvits L J- jelenteni teljesen XtiátszS felsón 3 EÖLÉ &KTÜMK, AMINEK MN BUY S2/LXR0 _ BELSŐT HW-LM. PfTMÉKöSE -ff-20 Ae/toAtélBi MAAASSXtíA VÁLTOZÓ HEX, MENEKÜLJÜNK ez ear MeetffttjüLTfri ? fnísz kiu>m€tek lEny a vuägom SINCS- - /EAl, Mozoa/oe . van a m/Tení-NOS, (/KAIM. A KBJTELV, AzevezKSoes legenda K6S2Öeenez EKTÍ/Nk f te*, ka a Müszenei Hem Jeleznek VESZT, EKESZKEOoé* jfSzNN A FÖM8KEí/fr-.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom