Petőfi Népe, 1976. május (31. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-19 / 117. szám

1976. május 19. # PÉTÓF1ÍÍÉPE • 7 SPORT • SPORT Már csak jobb gólkülönbséggel vezet a Császártöltés EZREDSZER ijs Edzőtovábbképzés, szakmai tanácskozás A megyei labdarúgó-szövetség edzőbizottsága május 24-én, hét­tőn délután 15 órai kezdettel tart edzőtovábbképzőt és szakmai ta- »nácskozást, Kecskeméten, a Fém­munkás Vállalat ifjúsági klubjá­ban. Először Biácsi Sándor, a Kis­kőrösi Petőfi Spartacus edzője tart előadást a szakmai követel­ményrendszerről az 19T6j77-es bajnoki évre vonatkozóan. Ezután Varga Imre, a Bajai SK edzője az alapozás, formába hozás ez évi tapasztalatairól beszél. Végül Zag József edző, a technikai és tak­tikai gyakorlatok edzésanyagá­ból tart előadást. A részvétel a felnőtt, ifjúsági és serdülő csa­patoknál működő edzők részére egyaránt kötelező. • A magyar ejtőernyős váloga­tott keret az MHSZ dunaújvá­rosi terepén 10 napos gyakorló táborozást tart. A minap ke­rült sor Pintérné, Boros Erzsé­bet ezredik ugrására. Az ug­rás után Kiss Lajos vezérőr­nagy. az MHSZ főtitkára vi­rággal köszöntötte a jubiláló versenyzőt. (MTI-fotó — Szilá­gyi Pál — KS.) Üttörőolimpia LABDARÚGÁS: Kispályás II. korcsoport: í. Izsák, 2. Városföld, 3, Tisza - kécske. Nagypályás I. korcsoport: 1. Lakitelek, 2. Izsák, 3. Kerek­egyháza. Kézilabda, leány: 1. Lakitelek, .2. Kunadacs, 3. Szabadszállás. Fiú: 1. Lakitelek, 2. Lajosmizse, 3. Bugac. ATLÉTIKA Kisdobos háromtusa: Leány egyéni: I. Kutasi Zsuzsa (Laki­telek) 124, 2. Zubor (Lakitelek 122, 3. Tompái (Kunpeszér) 116. Leány csapat: .1. Lakitelek 355, '2. Kunszentmiklós 297, 3. Tisza- alpár 297. Fiú egyéni: 1. Szabó László1 (Lakitelek) 142, 2. Vajgel (Lakitelek) 136, 3. Németh (Kun­peszér) 129. Fiú csapat: 1. La- kitelek 395, 2. Kerekegyháza 316, 3. Kunpeszér 295. II. ■ korcsoport, négytusa, egyéni lányok: 1. Csernus Mária (Nyái- lőrinc) 195, 2. Kisjuhász (Lajos­mizse), 190, 3.' Subicz (Lakitelek) 171. Fiúk: 1. Dombi János (Laki­telek) 167, 2. Aszódi (Szabadszál­lás) 157, 3 Baranyi (Lajosmizse) 146. 1. korcsoport, leány 100 m: 1. Garai Márta (Kunszentmiklós) 13,9, 2. Gajdácsi (Orgovány) 14,0, 3. Csernus M. (Nyárlőrinc) 14,1. 500 m: 1. Ficsor Mária (Orgo­vány) 1,27,2, 2. Czinege E. (Nyár.- lőrinc) 1,32,1, 3. Feszt J. (Sza­badszállás) 1,37,2. 4x100 m: 1. 'Kunszentmiklós 59,2, 2. Szabad- szállás 59,6, 3, Orgovány 59,9. Magasugrás: 1. Kohan Ilona (Kunadacs) 135, 2. Gudmon I. . (Kunszentmiklós) 130, 3. Bállá Zs. (Tiszakécske) 130. Távolugrás: 1. Garai Márta (Kunszentmiklós) 429, 2. Csernák (Nyárlőrinc) 426, 3. Csernus M. (Nyárlőrinc) 421 Kislabda: 1. Virágh Erzsébet (La­kitelek) 59,82, 2. Csányi A. (La- kitelek) 54,96, 3. Szitár É. (Tisza­kécske) 43,95. Súlylökés: 1. Kore- sánszky Kata (Kunadacs) 7,87, 2. Kiss M. (Lakitelek) 7,57, 3. Tán- czos M. (Kunszentmiklós) 7,55. Négytusa, egyéni: 1. Csányi Andrea (Lakitelek) 235, 2. Virágh E (Lakitelek) 232, 3. Kohan 1. (Kunadacs) 229. Négytusa csapat: 1. Lakitelek 1033, 2. Kunszent­miklós 892, 3. Tiszaalpár 881. Fiúk, 100 m: 1. Herczeg Zoltán (Kunszentmiklós) 12,4, 2. Németh (Nyárlőrinc) 12,8, 3. Sahin (Tisza­alpár) 13,0. 1000 m: 1. Csörgő Mihály (Kunszentmiklós) 3,03,8, 2. Bencsik (Lászlófalva) 3,04,6, 3. Móra (Lajosmizse) 3,07,8 4x100 m: 1. Németh János (Nyárlőrinc) 170, 2. Sahin (Tiszaalpár) 145, 3. Mihály (Nyárlőrinc) 145. Távol­ugrás: 1. Mihály Árpád (Nyárlő­rinc) 580, 2. Pokornyik (Kmiklós) 557, 3. Herczeg (Kmiklós) 526. Kislabda: 1. Pádár János (Nyár­lőrinc) 80,20, 2. Németh (Nyárlő­rinc) 74,44, 3. Pádár (Nyárlő­rinc) 73,20. Súlylökés: 1 Guth János (Lakitelek) 10,74, 2. Varga (Izsák) 10,05, 3. Csesznék (Kszt- miklós) 10,00. Négytusa, egyé­ni: 1. Sahin Csaba (Tiszaalpár) 237, 2. Herczeg (Ksatmiklós) 228 m,, 3. Csinger (Lakitelek) 220. Négy tusa, csapatban: 1. Lakite­lek 966, 2. Kunszentmiklós 901, 3. Tiszaalpár 881 TEKE Idegenben nyert a MÁV férficsapata Vasas Ikarus—Kecskeméti MÁV 3:5 (2582—2586) NB II., férfi. Bp. Mátyásföld. V. Ikarus: FOGARASI 451, BALLAI 448, BATÓ 440, Maksai 434, Rizner 374, Márkus 435. K. MÁV: SZABÓ D. 437, Villám 394, BAUER 449, Halász 418, Szunyogh 432, MOZSÁR 456. Izgalmas, színvonalas mérkőzésen nyert a MÁV, ahol 435-tel már nem lehetett pontot szerezni. Bp Postás—Kecskeméti SC 8:0 (2671—2298) NB II férfi. Budapest. Bp. Postás: CSISZÁR 439, SZANYI ^49, BUDAI 433, FISCHER 440, SZA- KAL 448, KÓSA 462. KSC: Orbán 409, Gyebrovszki 320, Kiss 368, Katona 417, Dorogi 404, Munkácsi 380. A Postás-pályán a hazaiak nagy fát, a kecskemétiek viszont gyenge har- . madosztályú eredményt ütöttek. Kiskunhalasi MEDO’SZ—ZIM Vasas 3:5 (2471—2502) NB III férfi. Kiskunhalas. Kh. MEDOSZ: Csányi 400, Tóth P. 398, Jakus 422, Jónás 431, Orbán S. 374, Hideg J. 446. ZIM Vasas: Kardos 397, Kovács 420, l.énárt 419. Gogasov *429, Tanács 367, Tanai 470. Kecskeméti Építők—Szegedi Postás 2:6 (2349—2389) NB III férfi. Kecskemét. K. Építők: Kusák 384, Nagy I. 385, Hevér 390, Szűcs 390, Kecskés^ 406, - Kiss 394. Sz. Postás: Fórián 397, Bata 404. Tamás 399, Abrahám 383, Czakó 378, Németh 428. A MEGYEI BAJNOKSÁG EREDMÉNYEI KTE A.—K. MÁV női B. 6:2 (2432—2172) ZIM Vasas B.—KSC B. 6:2 (2562—2286) K. Vörös Meteor—K Sütőipar 2:6 (2329—2381) K. Epitők B.—K. MÁV B. 3:5 (2210—2273) Tiszaalpár—Honvéd Radnóti SE 2:1 (1:1) Tiszaalpár, 400 néző. Vezette: Nemcsok. Csapkodó, gyenge játék folyt. A Tiszaalpár valamivel többet tá­madott. Góllövők: Kállai I., Pa­lásti, illetve Rab. Jók: Dudás, Szabó, illetve Gere, Rab. Lajosmizse—Honvéd Szamuely SE 3:2 (1:1) Lajosmizse, 300 néző, Vezette: Márkli. A Szamuely SE már a 3. perc­ben megszerezte á vezetést, majd a Lajosmizse a második félidő­ben, lelkes játékkal kiharcolta a győzelmet. Góllövők: Tömöri, Ug- rai, Kocsis, illetve Bánhegyi, Tóth. Jók: Tömöri, Kisdőrincz, Kucsera, illetve Tóth, Magyar. Katymár Bácsbokod 2:0 (1:0) Katymár, 400 néző. Vezette: Turcsányi. Izgalmas, jó iramú mérkőzés. A bácsbokodiák kemény belemené- sekkel igyekeztek fékezni a hazai' rohamokat. Góllövők: Balogh, Róth (öngól). Jók: Tacskó, Szita- rics, Ispanovics II., illetve Kolos, Berger. Ifjúsági eredmény: Katymár— Bácsbokod 3:0 (1:0). Góllövők: Mándity 3. A háromgólos Mán- diityot a 75. percben lábtöréssel kórházba szállították. Vaskút—K. MFSC 4:1 (2:0) Kecskemét, MFSC-pálya. 150 néző. Vezette: Csider. • A Vaskút jól kihasználta a kecskeméti védelem megingásait. Góllövők: Péter 2, Bedgyula, Ger­mán I., illetve Török. Jók: Bed­gyula, Péter, illetve Kolek, Nagy E. Ifjúsági eredmény: KSC—Vas­kút 3:2 (1:1). Góllövők: Kaszala, Farkas, Bodrics, illetve Szabó 2. Kiskunfélegyházi Vasutas— Lakitelek 1:1 (1:0 ) Kiskunfélegyháza, 150 néző. Ve­zette: Almási. A 20. percben Tímár 11-esből szerzett vezetést. 1:0. A 78. és 80. percben Hankovszky és Harczos (mindkettő Lakitelek) a kiállítás sorsára jutott. A 9 emberrel ját­szó vendégcsapat a 89. percben Békési góljával egyenlített. 1:1. Jók: Tímár, Vidéki, illetve Sütő, Kakó. Ifjúsági, eredmény: Kkfh. Vas­utas—Lakitelek 1:0 (0:0) Góllövő: Kosa. Hetényegyháza—Kecel 1:1 (1:1) Hetényegyháza, 300 néző. Vezet­te: Szabó. A Hetényegyháza nem tudta gólokra váltani a nagy mezőny­fölényét. Góllövők: Varga, illetve Szabó 11-esből, Jók: Varga, Sö­röl l Kócsó, illetve Káplár, Ha- sziló, Szabó. Ifjúsági eredmény: Hetényegy- háza—Kecel 1:0 (0:0). Góllövő: Tóth. Madaras—Solt 3:3 (2:1) Madaras, 200 néző. Vezette: Da­nis. Változatos játék, s igazságos döntetlen eredmény. Góllövők: Babos, Varga, Fülöp, illetve Fe­hér II., Vitek; Vajda. Kiállítva Fehér II. (Solt) és Varga (Mada­ras). Jók: Bízik, illetve Fehér I., Vitek Ifjúsági eredmény: Madaras— Solt 4:1 (2:1). Góllövők: Sörös 2, Barta, Vaczurka, illetve Nacsa. Dávod—Császártöltés 4 & (3 £) Császártöltés, 200 néző. Vezette: Török. Lakner és Varga góljaival a 10. percben már 2:0 arányban a Csá­szártöltés vezetett. A 20. percben Györgye (Császártöltés) a kiállí­tás sorsára jutott. A Dávod át­vette az irányítást, s már a fél­idő végéig nemcsak kiegyenlített, hanem vezetést is szerzett, majd teljesen megérdemelten nyerte meg a találkozót. Góllövők: Zel­ler, Borkovics, Nagy, Valkai II., illetve Lakner, Varga. Jók: Pál­mai II., Valkai II-, illetve Lak­ner, Varga. ' Ifjúsági eredmény: Császártöl­tés—Dávod 9:0 (4:0). A MEGYEI II. O. LABDARUGÓ-BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Császártöltés 24 19 7 4 63-32 33 2. Vaskút 24 14 5 5 46-21 33 3. Kecel 24 13 6 5 51-27 32 4. Lajosmizse 24 13 4 7 49-32 30 5 Dávod 24 12 4 8 59-37 28 6. Szamuely SE 23 11 6 6 44-32 28 7. Bácsbokod 24 13 1 10 47-41 27 £. Tiszaalpár 23 12 3 8 35-38 27 9. Kkfh. Vasutas 24 12 2 10 38-35 26 10. Radnóti SE 24 10 2 12 49-56 22 11. Katymár* 24 7 7 10 35-51 19 12. Lakitelek 24 6 6 12 33-47 18 13. Hetényegyháza 24 6 4 14 32-46 16 14. MFSC 23 5 4 14 26-51 14 15. Madaras 23 4 5 14 31-55 13 16. Solt* 24 5 3 16 38-75 11 Megjegyzés: A *-gal jelzett csapa- toktól 2—2 'büntetőpont levonva. könnyObűvArsport :.V ..j: X_ . I ” • 1, f JÄK f Pontversenyben második a Kinizsi Klub A könnyűbúvár uszonyos és búvárúszó szakosztályok idei má­sodik nagy találkozója volt Eger­ben a hagyományos Dobó István Kupa emlékverseny, amelyre valamennyi szakosztály elküldte képviselőit. Az MHSZ Kinizsi Könnyűbúvár Klub kecskeméti versenyzői folytatták eredményes szereplésüket. Tóth Árpád három ifjúsági számban győzött, s a 400 m-es uszonyos úszásban új orszá­gos csúccsal. A további mérleg: 2 ezüst, 1 bronzérem, s igen sok 4—6. helyezés. A kecskemétiek végül a pontversenyben az egriek mögött megszerezték a második helyet, ismét megelőzve a szegedi Muréna és a budapesti Izzó Klub versenyzőit. Eredmények: FÉRFIAK: 25 m ifj. búvárúszás: 1.. Tóth A. (Kinizsi) 9,4, 2. öllei A. (Kinizsi) 9,7, 3. Már T. (Dobó) 10,0. . 5. Pomozi (Kinizsi) 10.2, 6. Lórántfv (Kinizsi). 10,25. 50 m búvárúszás: 1. Kiss (Muréna) 19.05, 2. Péterbence (Izzó) 21,25, 3. Kaskó (Dobó) 23,65. 100 m ifj. uszonyos úszás: 1. Tóth A. (Kinizsi) 47,55, 2. öllei A. (Kinizsi) ’1.45. 3. Gyulavári (Debrecen) 52,15 . .. 5. Lorántfy (Kinizsi) 52,6. 100 m uszonyos úszás: 1. Kiss (Mu­réna) 46,1, 2. Rétsán (Izzó) 48,55, 3. Péterbence (Izzó) 49,45. 400 m ifj. uszonyos úszás: I Tóth A. (Kinizsi) 3:54,65, új országos ifj. csúcs, 2. Gyulavári (Debrecen) 4:11,8, 3. Már T. (Dobó) 4:26,6'... 6. Pomozi (Kinizsi) 4:28,55. 800 m uszonyos úszás: 1. Kiss (Mu­réna) 8:39,65, 2. Kaskó (Dobó) 8:40,75, 3 Rétsán (Izzó) 8:53,3. NŐK: 25 m ifj. búvárúszás: 1. Buzinkai (Izzó) 11,1,' 2. Árvái (Dobó) 11,15, 3- Katona (Dobó) 11,65... 5. Horváth I. (Kinizsi) 12,52, 6. Böle E. (Kinizsi) 12,92. 50 m búvárúszás v 1. Fodor (Dobó) 21.05, 2 Szekeres (Muréna) 23,9, 3. Hirschberg (Delfin) 24,1___6. Böle A. (Kinizsi) 27,9. 100 m ifj. uszonyos úszás: 1. Katona (Dobó) 54,0, 2. Buzinkai (Izzó) 56,35, 3. Horváth I. (Kinizsi) 1:00,5 ... 6. Bö­le E. (Kinizsi) 1:02,25. 100 m uszonyos úszás: l. Fodor (Dobó) 52v7, 2. Szekeres (Muréna) 55,2, 3. Fekete (Muréna) 56,5 ..,7. Böle A. (Kinizsi) 1:0l,6. 400 m ifj. uszonyos úszás: 1. Bu­zinkai (Izzó) 4:22,75, 2. Katona (Dobó) 4:34,05, 3. Murányi (Tatabánya) 4:41,05, 4. Horváth I. (Kinizsi) 4:51,2, 5. Böle E (Kinizsi) 4:52,1... 9. Benkó G. (Ki­nizsi) 5:12,5. 800 m uszonyos úszás: 1. Fodor (Dobó) 9:00.95, 2. Fekete (Muréna) 9:41,05, 3. Lázár (Rába) 9:46,2... 5. Böle A. (Kinizsi) 9:57,45. A pontverseny végeredménye: 1. MHSZ Dobó István Klub 590 2. MHSZ Kinizsi Klub Kecskemét 500 3. MHSZ Muréna Klub Szeged 400, 4 MHSZ Izzó Klub Budapest 380, MHSZ Debrecen 220, 6. MHSZ Szol nők 130 pont. A bajnokjelölt hétköznapja A Petőfi Népe TOTÓ-tanácsadója Csak magyar mérkőzések a szelvényen A Kiskunha­lasi MEDOSZ- tói már nehéz lesz elvenni a bajnoki címet. Biztos befutó­nak számít. A csapat mérkő­zésről mérkő­zésre javult a tavaszi baj­nokság során: erőnlétben, a technikai ele­mek gyakorlá­sában, a taktiz. kai elképzelé sek alkalmazá­sában, helyzet- kihasználásban. Mi a ME­DOSZ sikeré­nek titka a többi csapattal szem­ben? Erre kerestük a választ egyik hétközi edzésén. Ezúttal nem az edző, a szakosztályvezető bizonyítvány-magyarázatában,ha­nem abban, amit láttunk, s a fényképfelvételek segítségével láttatunk. A hétközi edzés szokványos módon kezdődött. Semmivel sem rosszabbul vagy jobban, mint bár­melyik NB 111-as csapatunknál. Ami szembetűnt, az a gyakor­latok végzésének intenzitása volt. A bemelegítő futástól a kombinált labdás gyakorlatokig. A lelkesedéssel, örömmel stb. # Páros fejelőgyakorlat. frázisok azonban sehogyan sem illettek a kiskunhalasi játékosok­ra. Amit csináltak, azt könnye­dén, természetes egyszerűséggel tették. Megjegyzések, egymás kö­zötti traccsparti nélkül. Csak egy ember hallatta hangját: Vi­rágh István edző. Síppal vagy szóval irányított. Ahogy a gya­korlat megkívánta. A hangulat ennek ellenére sem volt gyászos. A játékosok sem közömbösek az iránt amit csinál­tak. A munka egyértelműen tük­rözte: azt teszik amit vállaltak. B. I. t A kombinált edzés egyik eleme a labda nélküli rúgógyakorlat ma­gas lábemeléssel. (Banczik István felvételei.) A totó 21. heti, május 23-i ~szelvé­nyén nem találunk olasz együttese­ket, s így magyar NB Il-es és NB Ul-as csapatokra kell tippelni a fo­gadóknak. A két osztályból csupa olyan mérkőzések szerepelnek, ame­lyek a feljutásért, a kiesés elkerülé­séért és a jobb helyezésért kerülnek sorra. Az NB H-ből hat (Volán—Deb­recen, Kossuth KFSE—Dorog, Nagy­kanizsa—V. Izzó, Bp. Spartacus—Bu­dafok, FÖSPED—Szolnok, Szekszárd— Komló) mérkőzés található a szelvé­nyen és tulajdonképpen mindegyik­nek nagy a jelentősége, de főleg azoknak' a. csapatoknak, akik a ki­esés ellen küzdenek. Az NB Ill-ból tfz mérkőzés találha­tó a szelvényen, amelyek közül a leg­nagyobb figyelem minden bizonnyal a Délkeleti csoport rangadóját kísé­ri. (Szegedi Dózsa—Szarvas). Nagy küzdelmet vívhat még az Északnyu­gati csoport éllovasa, a . Fűzfő Répce­lakon. Ismét felkerült Kecskemét két csapata a szelvényre. A KTE idehaza játszik a Szegedi VSE-vel, míg a KSC Hódmezővásárhelyre látogat a HÖDGÉP együtteséhez. Ez csak pót- mérkőzés. Tippjeink: 1 Volán SC—Debreceni VSC. NB II. A két együttes közel egyformán sze­repelt eddig. A Volán súlyos veresé­get szenvedett Dorogon az elmúlt fordulóban, a Debrecen sem bírt ha­zai pályán a Dunaújvárossal. Döntet­len eredmény a legvalószínűbb.' Tippünk: x. 2. Kossuth KFSE—Dorogi AC. NB II. A dorogi együttes felkerüléséhez már nem sok hiányzik és a megle­pően jól szereplő főiskolás együttes ellén, egy esetleges pontszerzés csak növelné esélyeit. Tippünk: x, I. 3. Nagykanizsai Olajbányász—Vasas Izzó. NB II. Ügy tűnik, hogy a hazai együttes végleg elkerülte a veszélyes zónát, mely után nyugodtan várhatja a Vasas Izzó csapatát, akiket viszont még fenyeget a kiesés „réme” A ha­zai környezet Olajbányász sikert hoz­hat. « Tippünk: 1. 4. Bp. Spartacus—Budafoki MTE. NB II. A két együttes számára, * de főleg a hazaiaknak döntő jelentőségű ez a mérkőzés. Amennyiben a Spar­tacus veszt, már nincs reménye a bentmaradásra. Háromesélyes találko­zó, némi hazai esély többlettel. Tippünk: 1, x. 5. FÖSPED Szállítók-Szolnoki MTE. NB II. A Szállítók együttese tagja annak a bolynak, akik a kiesés ellen harcolnak , Az elmúlt fordulóban mindketten* sok gólt kaptak, amely a támadások erőltetését jelenti és a vé­delmek fellazulását eredményezte. Nagy küzdelemben, hazai győzelmet várunk.’ Tippünk: 1. 6. Szekszárdi Dózsa—Komlói "Bá­nyász. NB II. Az utóbbi hetek gyen­ge javeka után a szekszárdiak leestek a kieső zónába. Ahhoz, .hogy tovább­ra is ta'gjai maradjanak a második osztálynak, lényegesen többet kell nyújtaniuk. . * Tippünk: x, 1. 7. Szegedi Dózsa—Szarvasi Főiskolai Spartacus. NB III. Délkeleti csoport. A Szegedi Dózsa, nagyszerű játékkai verte meg a KSC együttesét, Kecske­méten, míg a szarvasiak éppen hogy elkerülték a vereséget két héttel előbb,, szintén Kecskeméten. Igaz, ez az összehasonlítás nem jelent sokat, de annyit mindenésetre, hogy Szege-' * den lényegesen esélyesebb a‘Dózsa. Tippünk: 1,* x. 8. Kecskeméti TE—Szegedi VSE. NB III. Délkeleti csoport. A KTE súlyos vereséget szenvedett Szarvason, de még mindig tartja a középmezőny­ben a helyét. A vendégek nem job­bak, s így hazai pályán van remény a győzelemre Tippünk: 1. 9. Táncsics SE (Kaposvár) —Siófoki Bányász. NB III. Délnyugati csoport. A két együttes közül a vendégek áll­nak jobban a tabellán és «idegenben is van esélyük a pontszerzésre. Tippünk: x, l. Nb III. Délnyugati csoport. Az Előre 10. Enyingi MEDOSZ—BKV Előre, változatlanul tartja jó helyezését á . csoportban és az utóbbi hetekben re­mekül szerepelt. Enyingre sem utaz­nak esélytelenül. Tippünk: x. 11. Győri Textiles—Soproni KSE. NB Hl. Északkeleti csoport. A győ­rieket a kiesés fenyegeti még és ha n?m szereznek pontot, vagy pontokat, könnyen elbúcsúzhatnak az NB in­tól. A hazai pálya előnye most sokat segíthet rajtuk. Tippünk: L x. 12. Dunakeszi VSE—Váci Híradás. NB III. Északnyugati csoport. A ha­zai együttes közel került a veszélyes zónához, de még van reményük a megmeneküléshez. A jobb vendégek ellen nehéz másfél óra vár rájuk, még hazai pályán is. Tippünk: x, 1. 13 Répcelak! Bányász—NIKE Fűzfői AK. NB III. Északnyugati csoport. A Bányász sem érezheti még biztonság­ban magát, mivel közel van a veszé­lyes zónához és a bajnokságra törő fűzfőiek ellen nem sok esélye van a pontszerzésre. Tippünk: 2, x. + 1 mérkőzés: 14. Szabó L. SE—Gyulai SE. NB III. Délkeleti csoport. A hazai együt­test a kiesés fenyegeti. A gyulaiak jól hajráznak és felkerültek a közén- csoportba. Az egyik pontot érzésünk szerint most is megszerezhetik. Tippünk: x­A további mérkőzésekre tippjeink: x, x. D. I. Labdarúgás Előkészületi mérkőzés: KSC— KTE, Széktói Stadion 16 óra. Ifj., és serdülő városi válogatottak! visszavágója: Kecskemét—Kis­kunfélegyháza. Széktói pálya 15.30-tóL Kosárlabda Kecskeméti SE—Kiskunfélegy­háza. Serdülő fiúmérkőzés Ker­tészeti Főiskola-csarnok 14.30. Üttdrőolimpia Kecskemét városi atlétikai dön­tők; Széktói Stadion 8.30-tól. S A K K A Bajai Spartacus a megyei Cs. B- élén A megyei csapatbajnokság III. for­dulóját játszották vasárnap: Megle­petésnek számit a kecskeméti főis­kolások hazai vereségé, s az Építők II. győzelme Kkf.házán. Részletes eredmények: Kiskunfélegyházi Műanyag— Kecskeméti Építők n. 5:7 Baksai—Lévai l :0, Vass—Komróczky 1:0, Farkas K—Ceglédi 0:1, Nánási—| Centgráf 6:1, Pallos J—Donkó 0:1,’ Szórádi—dr. Vandlik 1:0, Mészáros— Lénárt M. 1:0, Kukucska—Macii 0:1, Rácz—Hirváth _0:í, Véninger—Kuthy 0,5 :ö,5, Peszleg—Polónyi 0,5:0,5, Ko­vács—Pólyák 0:1. v Bajai Spartacus—Kecskeméti sp. 9,5:2,5 Sztrikinácz—Gömöri 1:0, Szemző— Andrássi 1:0, Höfváth-^-Torma 1:0, Pestalits—Szabó 0,5£&5, Lajdi—Merász 1:0, Borsodi—Gara dr. Sásdi—Ko­vács L. 0:1, N a gy-^zabfr—Kovács Gy. 1:0, MatkoVÍcs—T. Nagy Schön —Kovács II. 0,5:03r Csa&íi—Maráz 1:0, Mándity—Vida 1:0. V Jánoshalmi Spartacvs^Kecskeméti Tipográfia II. Kurucsainé—KÖk^Sy". 0,5:0,5, Faddi— Garaguly 0,5:0,5, Török—ifj. Polgár 0:1, Kurucsai—Tóth' L. 0:1, Kriván— Letanóczky 0,5:0,5, Tgnatovics—Bal'a- nyi 0,5:0,5, Tóth I—Solti 0^5:0,5, Tenk —Kovács I. 0:1, Juhász—Marosi 0:1, Nagy—Kátay 1:0, Somogyi—Bópa 0. 5.0,5, Mizser—Kutas 0,5:0,5. Kecskeméti MFSC—Kalocsai SE 5:7 Galbács—Szántó 0,5:0,5, Kalmár—dr. Németh 1:0, Bottá—Ruppáner 0:1, Csillag—Czibulka 0,5:0,5, Sziráki— Bükkös 0:1, Dósai—Kórodi 1:0, Sza­bó—Faragó 0,5:0,5, Fazekas—Krieg 0:1, Gyöngyösi—Bakos 0,5:0,5, Papp—Mar­kó 0:1. Bognár—ifj. Romsics 0:1, Fin- ta—Markó 1:0. A forduló után már némileg tisztá­zódott sok minden.. A kecskeméti fő­iskolások második Vereségükkel min­den lehetőségéi ei^&aztettek a felju­tásért, illtve bajnoki címért vívott harcban. Vereségük Után a kalocsaiak is csak a helyezésekért küzdhetnek. A bajnoki cím jogog várományosa a veretlen bajai csgpáf. A bajnokság állása: ; 1. Bkjai Sp. ^ 3. 3-------23:13 6 2. K. Tipogr. U. -T 2 — 119.5:16,5 4 3. Kalocsai SE' t>£'^ 1 19:17 4 4. K. MFSC : .3 i 2 13:18 2 5. Jánosh. Sp. X I . 2 17:19 2 6. Kkfh. Műanyag fc- 1 — 2 17:19 2 7. K. SP. ft 1 — 2 16:20 2 8. K. Építők II. r3T 1 — 2 14,5:21,5 2 A bajnokság állása a továbbjutás szempontjából: 1. Kalocsai SE 3 2 — 1 19:17 4 2. Bajai Sp. 2 2--------16:8 4 3. Jánosh. Sp. 2 1—1 12,5:11,5 2 4. Kkfh. Műanyag 1 1 — — 7:5 2 5 .K. MFSC 2-----------2 10:14 0 6. K. sp. 2-----------2 7,5:16,5 0 A versenybíróság a csapatok kéré­se és közös megegyezés alapján hoz­zájárult az V. hó 30-ra kisorsolt Kecs­keméti Spartacus—Jánoshalmi Spar­tacus mérkőzés V. hó- 23-i előrehozott lejátszásához. HÍREK — Kecskemét város üzemi csapat­bajnokságának állása a II. forduló áfán: - r ^ - , Építők Uí. 7r Pfetőfi Nyomda 5,5 (1) , Építők IV. iS, Tfervezök 4,5, Köz­úti Építők 4 (1). Ä’iftyi Alt. Isk. 4, IGV 4, MEZŐGÉP 2 (4), Megyei Ta­nács 1,5, Reszelőgyár 1 (4), Kuruc téri Alt. Isk. 0 (4K Kóssuth Mg. Tsz ’0 (4). — Ai kecskeméti mesterjelölt-verr seny eredményei: I. forduló Balogh—Krizsány. 1:0, Hajagos— Tóth J. 1:0, Abel-^Öorsos 0:1, Miklós —Molnár 0,5:0,5, Haragos—Kiss 1:0, Zsíros—Körösi J. 0,5:0,5. IL forduló Balogh—Hajagos elhalasztva, Tóth j_Abel 0:1, Borsos—Miklós Oü, Mol­nár—Haragos 0,5:0,5, Kiss—Zsíros 0:1, Krizsány—Körösi J. elhalasztva. III. forduló Abel—Balogh 1:0, Hajagos—Krizsány 1:0, Miklós—Tóth J. l:0f Haragosr Borsos 0,5:0,5, Zsíros—Molnár 0:1, Kö­rösi J—Kiss 1:0. IV. forduló .. , Balogh—Miklós 0:1. Hajagos—Abel 0*1, Molnár—Körösi J. 0,5:0,5, Borsos —Zsíros 1:0, Tóth J—Haragos 0:1, Kri­zsány—Kiss O,5:0/5. V. forduló . . . Abel—Krizsány függő« Miklós—Ha­jagos 1:0, HaragöSí-^alQgh 1:0, Zsiros —Tóth 0:1, Körösi J—Bortos 0,5:0,5, Kiss—Molnár 0:1. . VI. forduló Balogh—Zsiros Ö,(£0$5, Hajagos—Ha­ragos, Abel—Mikló^giindkettő függő, Borsos—Kiss Köt TaS|h J—Körösi J. 1 :b, Krizsány—MdliArt 0,5!0,5. Az állás « Vl. forduló után: Miklós (Építők): /4j5 (1), Molnár (Építők) 4, Borsos f&bitők). 4, Hara­gos (Építők) 4 (1), Abél (Építők) 3 (2) , Körösi J. {Tipográfia) 2,5 (1), Zsiros és Tóth (mindkettő Tipográfia 2—2, Hajagos 2 (2K Batogh ^Tipográ- fia) 1.5 (1), KrÜSáfty (Tipográfia) 1 (2), Kiss D. (Tipográfia) 0,5. Gftnes György Tanfolyamok A megyei TSH.vezetői tájékoz­tató és továbbképző tanfolyamo­kat szervez Kunfehértón. Május 20—22. között -a. tömégsport-fele- Tősök. május 25*—$7- között pedig a sportegpesületi vezetők lesznek a sportvezetői* ét' édzőképző tá­bor lakói. *«<;. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom