Petőfi Népe, 1976. április (31. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-30 / 102. szám
Kecskeméti tervek a víz- és csatornahálózat bővítésére Diákszövetkezők A kalocsai I- István Gimnázium 100 tanulója a városi ÁFÉSZ iskola-szövetkezetének tagja. Két éve 77, tavaly 102 ezer forint értékű péksüteményt, tejterméket és iskolai difiteket adtak el. A múlt évi 17 ezer forint haszonból 2500-at a gimnáziumnak ajánlottak fel. Természetesnek vesszük városon, de sokhelyütt a községekben is, hogy megnyitjuk a csapot és folyik a víz. Azt viszont már kevésbé tudjuk, hogy. a víz- és a csatornahálózat építése, bővítése milliókba, tízmilliókba, a nagyobb városokban százmilliókba kerül. Mint például Kecskeméten is. A városi tanács március 25-i ülésén fogadták el a víz- és csatornahálózat bővítésének ötéves tervét E szerint 1980-ig a város vízellátásának fejlesztésére 65 millió 976, a csatornahálózatra pedig 187 millió 423 ezer forintot költenek. E több mint negyedmilliárdos beruházás jelentősen javítja a megyeszékhely közmű-ellátottságának színvonalát Az úgynevezett II. számú vízműtelep első ütemét 1977-ben fejezik be. A IV. ötéves tervről, áthúzódó beruházás a program szerint készül; víztermelő kapacitása naponta 13 ezer köbméter lesz. Ezt követően 1978-ban a II. ütem építésével folytatódik a munka, s 1980-ra újabb 25 ezer köbméter napi. kapacitású telepet kapcsolhatnak a hálózatra. A déli körvezeték szintén két ütemben valósul meg. A Mártírok útja és a Talajerőgazdálkodási Vállalat közötti i szakaszon még az idén végeznek a munkákkal, a Kiskőrösi út és a Tejüzem közötti szakaszon pedig 1978-ban, Ugyanebben az évben kezdik meg egy víztorony1 építését: a mostani tervidőszakban a 26 milliós beruházásból 18 millió forint értékűt valósítanak meg. A lakossági vízellátás javítására mintegy 7 milliót költenek majd. E munkák tervezését a Vízmű Vállalat társadalmi munkában vállalta. Az új szennyvíztisztító telepre ebben a tervidőszakban 88,5 millió forintot költenek. A déli ipar- terület szennyvízcsatornáinak építését 1977-ben kezdik meg és egy év alatt befejezik; költség 20 millió forintra tervezik. A Széchenyiváros III—IV. üteméhez a szennyvíz- és csapadékvízelvezető csatornákat 1980-ra készítik el, 29 millióba kerül. Befejezik a Csukásér rendezését, továbbá 1977-re kész lesz az Erzsébet körút és a Kőhíd utca közötti szennyvízcsatorna, amely 11 millió forintba kerül. . Természetesen, folytatódik a lakótelepekhez kapcsolódó alapközművek, valamint a lakótelepi csatornák építése is. CS. K. A légiközlekedés fejlesztéséről Országgyűlési képviselők tájékoztatása A polgári légiközlekedés helyzetéről volt szó csütörtökön az országgyűlés építési és közlekedési bizottságának ülésén, amelyet a Ferihegyi repülőtér új in- dulócsamokában rendeztek. A tanácskozáson dr. Ábrahám Kálmán közlekedés- és postaügyi minisztériumi államtitkár ismertette a képviselőkkel a közforgalmú légiközlekedés eredményeit és megoldásra váró feladatait, fejlesztésének terveit. A beruházások jelentősebb „tételei” közé tartozik az új TU—154-es típusú repülőgépek vásárlása, valamint a JAK—40 típusú, úgynevezett kalibráló — a földi rádiónavigációs és radar-berendezések légi ellenőrzését végző — repülőgép és a korszerű követelményeknek megfelelő tűzoltóberendezések beszerzése. Az államtitkári tájékoztatás szerint a személy- és áruszállítás szakosodása feltétlenül szükségessé teszi a polgári légiforgalom műszaki és utaskiszolgáló részlegeinek jelentős féjlesztését. A nagyberuházásként megvalósuló rekonstrukció 1977-ben megkezdődik — és a tervek szerint — három ütemben, 1990-ig fejeződik be. Hartai változások Hartán 1974-ben két termelőszövetkezeti közösség összefogott. Az Űj Élet és az Erdei Ferenc nevét felvett Béke Tsz egyesülése az ésszerű szakosodás, a termelési szerkezet változtatása megnövelte a gazdálkodás hatásfokát, a tsz-tagság munkájának a sikerét. Bizonyság erre a Kiváló termelőszövetkezet cím, amelyre tavalyi működésével méltán rászolgált a közös gazdaság. Az 5460 hektáros nagyüzemi terület átlagos aranykorona értéke nem haladja meg a homokhátsági körzetét A szakszerű talajművelés, tápanyag-gazdálkodás, az iparszerű módszerek alkalmazása azonban megsokszorozta a föld termőképességét a hartai határban. Az Erdei Ferenc Tsz tavaly 43,3 mázsás búzatermést takarított be hektáronként A kukorica átlagtermése 69,7, a cukorrépáé 429,7, a fűszerpaprikáé 166,3, a lucernaszénáé 84, a szójáé 20 mázsa lett. Számottevő az állattenyésztés hozamának növekedése. Az egyesülés óta különösen a sertéshizlalásban és a baromfinevelésben kiemelkedő az ered- isiény. A közös gazdaság szakosított telepén 420 anyakoca szaporulatából 7700 sertést hizlaltak meg 1975-ben. A baromfitelepen 300 ezer pecsenyecsirkét neveltek fel úgy, hogy egy kilogramm élősúly előállítására 2,46 kilogramm takarmányt használtak fel, ami jó eredménynek számít. Az Erdei Ferenc Termelőszövetkezetben kibontakozott a szocialista brigádmozgalom. Tavaly négy- százharmincnyolcan dolgoztak szocialista címért küzdő munkacsoportban. Ebben az esztendőben már négyszázhetvennyolean 23 brigádban pályáznak erre. A legjobbakat a szövetkezet minden évben megjutalmazza. 1975-ben a szocialista címet elnyert 18 brigád tagjai munkafelajánlásuk teljesítésével 2,2 millió forinttal emelték a közös gazdaság termelési értékét. Az Árpád vezérről elnevezett építőbrigád tevékenysége talán a legszembeötlőbb a termelőszövetkezetben. Á terményszárító, magtár, baromfitelep • A takarmánykeverőt építi az Orbán József által vezetett szocialista brigád Hartán. (Szilágyi Mihály felvétele) építése, újabban pedig a takarmánykeverő épületeinek a felhúzása a legjelentősebb munkája az Orbán József által vezetett nyolctagú brigádnak. Társadalmi hozzájárulásként emlékparkot építettek Hartán, s lakóhelyükön Solton is részt vállaltak a közösségért végzett munkában. 1975-ben ez a brigád is elnyerte a szocialista címét. K. A. Gazdagodó Budapesti Nemzetközi Vásárközpont CIKKÜNK NYOMÁN Intézkedett a Volán A közelmúltban olvasói panaszok rjyomán szóvátettük la- punkbán, hogy a helyi autóbuszjáratokra érvényes bérletigazolványok kiváltását Kecskeméten csak a távolsági autóbusz-pályaudvaron lehet elintézni, holott a városközpontban több jegykiadója is működik a Volán Vállalatnak. A Volán 9. sz. Vállalat most említett cikkünkre hivatkozva arról értesítette szerkesztőségünket, hogy május 2-től kezdődően Kecskeméten a Volán-irodában Is érvényesíteni' fogják a helyi- járati bérletigazolványokat. Az ésszerű intézkedést örömmel üdvözöljük, s ezúton is felhívjuk rá az utazóközönség figyelmét. Évről évre világszerte növekszik az érdeklődés a nemzetközi vásárok, kiállítások iránt, s ez fokozott követelményeket támaszt a vásárközpontok tervezőivel, építőivel szemben is. Nem elég biztosítani az áruk kiállításának feltételeit, gondoskodni kell a gördülékeny szolgáltatásokról, információs központokról is. A több száz millió forint értékű beruházás első üteme lAeg- feszített erővel példátlan rövid idő alatt fejeződött be. Vásárról vásárra épült, szépült a Budapesti Nemzetközi Vásárközpont és most 1976 tavaszán már elmondhatjuk, hogy teljesen kialakultak az új, korszerű, magyar vásárközpont leendő körvonalai. 52 ezer négyzetméter fedett kiállítási terület áll már a kiállítók rendelkezésére. 15 ezer négyzetméter útburkolatot, járdát korszerűsítettek aszfaltozással. Automatizálták a vízellátó rendszert, bővítették a csatornahálózatot, .új telefonállomásokat szereltek fel. Az idei Tavaszi BNV-n már a „K” épület legnagyobb része is használható lesz. A földszinten különböző szolgáltató komlexu- mok kapnak helyet: ígv az IBUSZ, a: MÁV, a MALÉV, a Volán, a MASPED, az OTP, a a HUNGARHOTELS és még sorolhatnánk. Az épülő további szárnyon egy 300 személy befogadására alkalmas kongresszusi • terem és az 50 személyes elnöki tárgyaló készül el még az idén. A főtéri vízmedence környékét szobrokkal, virággal csinosítják, vízi játék-berendezéseket szerelnek fel. A tervek szerint az év végére félépül a vásár főbejárata mellett a 11 emeletes „T”-épület, az úgynevezett képviseleti ház. Év végére fejeződik be az építés II. üteme, melyet a III- végső ütem követ. Ennek keretében tovább növelik a vendéglők, büfék számát, folytatják a parkosítást, közművesítést. A tervek szerint a pavilonokat később fedett folyosók kötik majd össze. A már megvalósult elképzelések és a további tervek ismeretében elmondhatjuk: a HUNG- EXPO egy minden igényt kielégítő, korszerű összkomfortos vásárközpontot hozott létre. Olyat, amellyel az évről évre növekvő számú külföldi és hazai kiállítók egyaránt elégedettek lehetnek. Halszaporítás - üvegben • A százhalombattai Temperáltvizí Halszaporító Gazdaságban kezdődik a keltetés. Az úgynevezett Zugger üvegekben áramló meleg víz kelteti ki a halikrákat. Az ivadékokat többségükben egynyaras korukban szállítják a halastavakba. A FÄO támogatásával létrehozott keltetőtelep a hőerőműtől kapja a meleg vizet. Ponty, har- . csa, csuka, kecsege, vies ege, süllő, ragadozó őn és három növényevő halfaj található a keltetőcsarnokban, illetve a tógazdaságban. Képünkön: a keltetőcsarnok. (MTI-íotó — Jászai Csaba — KS) SZABÁLYTALAN KANYARODÁS, ELŐZÉS Két közúti baleset Sánta Ferenc, a 9. számú Volán Vállalat IFA tehergépkocsijával Kecskeméten, a Matkói úton deszkát szállított. Jobbra akart elkanyarodni, erre is jelezte ka-! nyárodási szándékát, ám behúzódott a bal oldalra. Ezt követően jobbra elkanyarodott, s a mögötte' közlekedő Dollák Sán-. dór, Kecskemét, Iványi-Grünwald Béla utca 2'a. szám alatti lakos motorkerékpárjával a tehergépkocsinak ütközött. Dollák' Sándor könnyebben megsérült. A balesetért mindkét jármű vezetőjét felelősség terheli, mert Sánta Fe-* renc szabálytalanul kanyarodott, Dollák pedig szabálytalanul előzött. Kerekegyháza határában egy autóbuszt előzött Bállá István, a 9. száipú Volán tehergépkocsijával. Előzés közben a bal oldali útpadkára futott, ‘s a jármű az árokba borult. Szerencsére személyi sérülés nem történt, de a járműben és a rajta elhelyezett áruban tízezer forint anyagi kár - keletkezett. Ittas, jogosítvány nélküli vezetésért 3400 forint bírság Greksa György Géderlak, Kereszt utca 5. szám alatti lakos egy kölcsönkért Zsigulj személy- gépkocsival Dunaszentbenedeken, a Kossuth utcába egy ismerősét szállította. A. rendőr jelzésére nem állt meg, s vezetői engedély- lyel sem rendelkezik. A szabálysértési hatóság mindezeket figyelembe véve, 3400 forintra büntette. Solya László Kiskunmajsa, Bo- doglár 118. szám .alatti lakost kétezer forint pénzbírsággal sújtotta a szabálysértési -hatóság, s egyben javaslatot tett vezetői engedélyének visszavonására is. Solya Kiskunmajsa határában motorkerékpárjával két deci bor elfogyasztása után vett részt a közúti forgalomban. Meglehetősen magas árat fizetett1 az egy pohár borért. Fodor József, Balotaszállás, Arany János utca 11. szám alatti lakos a Kossuth Tsz vontatóját vezette a község határában. Ä rendőri ellenőrzés során kiderült, hogy elindulás előtt három deci bort fogyasztott. Büntetése 2200 forint, s természetesen javaslatot tettek vezetői engedélyének visszavonására is. HÍREK • HÍREK ngngnmgBnRHBBi naptar 1976. április 30., péntek Névnap: Katalin Napkelte: 4 őrá 29 perc. Napnyugta: ír óra 54 perc. Holdkelte: 4 óra 5$ perc. Holdnyugta: 20 óla 05 perc. Növényvédelmi előrejelzés . A őszibarackon megjelentek az őszibarack levélfodrosodás és a csonthéjasok levéllikasztó betegségének első tünetei. A hűvös, csapadékos időjárás kedvező feltételeket teremt mindkét kórokozó fejlődéséhez és járványos méretű elszaporodásához. A Járvány kialakulásának megakadályozása végett a védekezést haladéktalanul meg kell kezdeni. Mindkét kórokozó ellen eredményes az Orthocid 0,3 százalékos oldatával végzett kezelés, Orthocid hiánya esetén a Dithane MJ —45 használatát javasoljuk. Dithane M—45-el virágzás időtartama alatt nem lehet permetezni, az Orthocid használata a virágzás időszakában is veszélytelen. Ugyancsak őszibarackon helyenként nagyarányú kétfoltos takácsatka-fertőzés figyelhető meg. Fertőzött területeken sziromhullás után Anthio 40 EG 0,15 százalékos* Diasinon Phenkapton 0,25 százalékos oldatával végzett kezelés eredményes az atkák, levéltetvek és a molykártevők ellen is. Azokon a területeken, ahol nagyon erős az atkafertőzés, indokolt sziromhullás után a speciális atkaölőszerek alkalmasába. Galecron 50 EC..0j15 százalékos oldatával nagy lémenny iséggel, illetve Pol-akaritox 0,15—0.25 százalékos oldatával végzett kezelés. ' Felhívjuk a figyelmet az előírt munka- és környezetvédelmi előírások betartására. Kedden temetik Alpári Pált Alpári Pálnak, az MSZBT alel nőkének temetése május 4-én, kedden fél I2-kor lesz a Farkasréti temetőben. Barátai, kollégái, és tisztelői 11 órától kezdve róhatják le kegyeletüket az elhunyt ravatalánál. — Országos tanácskozás a járási hivatalok .közoktatásügyi feladatairól. Dr. Polinszky Károly oktatási miniszter nyitotta meg csütörtökön Budapesten a Fáklya Klubban a járási hivatalok művelődésügyi osztályvezetőinek országos tanácskozását. A tanácskozáson részt vett dr. Csendes Lajos, az MSZMP KB tudományos, .közoktatási és kulturális osztályának helyettes vezetője. Dr. Gosztonyi János oktatási államtitkár a járási hivataloknak a közoktatás irányításában betöltött helyéről, feladatairól tartott előadást. (MTI) — Egy kötetben adja ki a Zenemű Kiadó Bartók Béla összes levelét. A könyv érdekessége, hogy ez lesz a legteljesebb levélkiadás, amely XX. századi zeneszerzőről valaha is megjelent. A bibliapapíron készülő egykötetes műben az újabban tudományos kiadványokban megjelent összes Bartók-levél magyar szövegváltozata is szerepel.r A Kecskeméti Katona József Színház műsora 'Április 30., péntek este 7 óra: CSENDES DON Blafya-bérlet. Kiskunhalason este 7 órakor: A NAGYMAMA MOZIMŰSOR 1976. április 30.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A STADION ŐRÜLTJEI Színes, magyarul beszélő francia filmvígjáték Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! KECSKEMÉT ARPÄD fél 4 órakor TECUMSEH Színes, magyarul beszélő német kalandfilm háromnegyed 6 és 8 órakor KAMILLA, TE VAGY A SORSOM Magyarul beszélő csehszlovák bűnügyi film MESEMOZI . háromnegyed 6 órakor A NAGYPAPA KESZTYŰJE Színes csehszlovák—bolgár mesefilm-összeállítás Árpád mozi éjszakai előadás: 22 órakor! £S HAMAROSAN A SÖTÉTSÉG Színes angol bűnügyi film Csak 16 éven felülieknek! A? ifjúsági bérletek nem érvényesek! — A kecskeméti Univerzum klub kétéves fennállása alkalmából ma este 7 órakor az Aranyhomok Szállodában nagyszabású vidám, zenés, műsoros táncestet rendez, a közreműködők között van Eszményi Viktória és Szűcs Judit, valamint az Apostol együttes is. Űj gyógyszer a nők védelmében Reményt keltő eredményei vannak a „P. H. Korall” kubai— magyar közös kísérletsorozatnak. A szakemberek szerint 1—2 éven belül konkrét gyógyszer megjelenése várható. A nemzetközi orvostudomány egy ideje nagy érdeklődéssel figyeli a kubai ko- rallból származó „Plastaglan- din” anyag további sorsát, amelynek elsősorban a nőgyógyászaiban jósolnak nagy jövőt. Az eddigi klinikai kísérletek bebizonyították, hogy a belőle készített gyógyszer injekció formájában alkalmazható abortusz relő-, idézésére. Ha az új gyógyszer tökéletesen beválik, meg lehet szüntetni az egészségre káros művi vetéléseket. Egyebek között a közös kísérlet eddigi eredményeit, a szabadalmaztatással kapcsolatos kérdéseket is rögzíti a kubai—magyar gyógyszeripari albizottság szerdán befejeződött havannai ülésszakának jegyzőkönyve. Az ülésszakon született megállapodás értelmében bővítik a tudományos technológia cseréjét és szaporítják szakemberek kölcsönös látogatásait is. Magyarország műszaki, gazdasági szaktanácsadással segíti bizonyos gyógyszerek Kubában történő gyártásának beindítását. Ugyanakkor a szigetországban vizsgálatokat folytatnak majd a magyar gyógyszerek trópusi állóképességéről. — KALOCSA NÉPMŰVÉSZÉ- rÉT mutatja be az a kiállítás, amelyet ma délután fél kettőkor Kecskeméten, a Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolán nyit meg dr. Bárth János, a kalocsai múzeum igazgatója. Május 6-án Juhász Aranka, a Népművészet Ifjú' Mestere hímzés-bemutatót tart az. érdeklődőknek. A kiállítás egyébként május 13-ig, 11—15 óráig tekinthető meg. — Tavalyi kiváló munkájuk alapján ma negyedszerre is a szocialista brigád kitüntető címmel jutalmazzák a hartai Erdei Ferenc Termelőszövetkezet dunate- tétleni tésztaüzemének Zrínyi Ilona nevét viselő kollektíváját. Az asszonyok a múlt évben 2580 má-; zsa cérnametéltet, 605 mázsa tarhonyát és 763 mázsa nagykockát készítettek. — GORSIUMBAN az idén a Szokottnál korábban kezdődik meg az ásatási idény, a tervek \ szerint már május 17-én hozzá- látryik a régészek a feltáráshoz. A 19. „ásatási idény" során elsősorban a katonai tábor területén végeznek feltárást, de tovább dolgoznak a Deversorium — antikl vendégfogadó — ásatásán is. — Ez év tavaszán 60 hektár er-j dőt telepítettek a zsanai Egyetértés Termelőszövetkezetben, ezzel 500 hektár, másra nem hasznosítható. terület van beültetve lom-i bős és fenyőfával. 1990-ig további! ezer hektárnyi erdőt telepítenek. —Az idén minden növényt iparszerűen termesztenek a bajai; Augusztus 20. Termelőszövetkezetben, tavaly csak a kukoricát' termelték úgy. A terményt 500 vagon befogadóképességű magtár rakban tudják elhelyezni. — A Szeged-algyői szénhidrogén-medencében az olaj- és föld- gázkutak nem foglalnak le minden területet, a 47-es út mentén! is jelentős földdarab még jó ideig] kihasználatlan marad, ezért a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat szegedi üzemvezetősége elhatározta, hogy a területet ingyenesen kiosztja „hob- by-párcelláknak” az arra igényt tartó olajbányászoknak. PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-610. 12-516 (központi): 11-709, 11-ltt. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dl): havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 5. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 15 061 r