Petőfi Népe, 1976. április (31. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-16 / 91. szám
TAPASZTALATOK HÁROM JÁRÁSBAN Kétéves a közművelődés szakfelügyeleti rendszere Köszönet a jó munkáért A napokban díszes kötésű köszönőlevél érkezett Moszkvából Kecskemétre, a Petőfi Nyomda dolgozóinak, párt-, szakszervezeti, KISZ- és gazdasági vezetőinek címezve. A feladó a Szovjet Irodalom című folyóirat idegennyelvű kiadásainak szerkesztő bizottsága párt-, szakszervezeti és Kom- szomol-vezetői voltak. — Nagyra értékeljük azokat a sikeres erőfeszítéseket, amelyeket az elmúlt egy év alatt — a folyóirat megjelenése óta a szovjet irodalom széles körben való megismertetése érdekében tett a Petőfi Nyomda kollektívája. A nyomdászok igényes munkát^ végeztek, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a 200 oldalas, színes nyomású, képeket is tartalmazó Szovjet Irodalom példányszáma nyolcezerről tízezerre' növekedett. A levél írói köszönetét mondtak a lap előállításában való közreműködésért és további eredményes munkát kívántak a nyomda dolgozóinak és vezetőinek. Képünkön a Szovjet Irodalom néhány példánya a köszönőlevéllel. Minisztériumi rendelet alapján két esztendővel ezelőtt szervezték meg a művelődési otthonok és a könyvtárak szakfelügyeleti hálózatát. Az új ellenőrzési rendszer egyik fő feladata, célkitűzése, hogy a tapasztalatok elemzésével, szakszerű feldolgozásával, s javaslatokkal segítséget nyújtson az intézmények vezetőinek és dolgozóinak a munka megjavításához, tartalmasabbá tételéhez. A napokban Gila János vezető szakfelügyelővel — a megyei művelődési központ. igazgatójával — beszélgettünk az első két esztendő tapasztalatairól. Elmondta, hogy miután az ellenőrzésnek ez az új rendszere bevált, az illetékesek úgy határoztak: fokozatosan növelik . a szakfelügyelők számát. Eddig há. rom járásban — a kecskemétiben, a kalocsaiban és a bajaiban — végeztek tervszerű ellenőrzést. Csupán az elmúlt fél év alatt huszonöt intézmény munkáját tekintették meg közelebbről látogatásaik során. Az ellenőrzési jegyzőkönyvekből kiderül, hogy a tartalmi mun. ka színvonala meglehetősen eltérő. Vannak kiemelkedően munkálkodó intézmények, s olyanok, melyeknek tevékenysége erősen Az országos versenyen minden megyét háromtagú csapat képvisel. Bács-Kiskun megyéből Decsák Ferenc, a bátyai Piros- paprika, Fekete Mihály, a tisza- alpári Tiszatáj Termelőszövetkezet és Ács Ferenc, a Városföldi Állami Gazdaság gépifejő szakmunkása vesz részt. Szakmai előki fogásul ható. Néhol — például Bátyán — laza a munkafegyelem. Másutt — Géderlakon, Du- naveesén többek között — a tevékenységi formák szegényesek, s hiányos a "felszerelés, a környezet nem eléggé esztétikus, nem eléggé vonzó. Több helyen tapasztalták a helyi tanácsok ellenőrzésének hiányát is. Ugyanakkor örvendetes az. hogy egyes helyeken példamutatóan dolgoznak a közművelődés munkásai. Oi'goványos például kitűnnek a tanyai lakosság kultúrá- lódásáért folytatott erőfeszítéseikkel. A bajai járásban jó kapcsolatokat építettek ki az iskolákkal és a termelőszövetkezetekkel. A szakfelügyeleti jelentésben a lászlófalvi művelődési otthont dicséretre javasolták. Gila János vezető szakfelügyelő elmondta, hogy az előre elkészített terv .szerint tovább ismerkednek a művelődési otthonok, klubkönyvtárak tevékenységével. A szakfelügyelők munkájának segítségére esetenként a megye legtapasztaltabb közművelődési szakembereit és a megyei művelődési központ munkatársait is bevonják. V. M. készítésükről a Bács-Kiskun megyei Állattenyésztési Felügyelőség KISZ-szervezete gondoskodott. ■ Ennek keretében néhány órás politikai előadást hallgattak meg a versenyen részt vevő fiatalok, majd politkai és szakmai ismeretterjesztő kiadványokat kaptak, amelyeket az április 23Gyarapodott a madarasi kertészeti társulás Az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezet támogatásával alakult meg Madarason a Mathiász János kertészeti társulás. Tagsága 4,5 hektáron szőlőt, gyümölcsöt és zöldséget termeszt, amellyel elsősorban a helyi ellátást javítják. Ebben az évben 9 hektárra nőtt a társulás területe és harmincnégyre a tagjainak száma. Az újonnan csatlakozott személyek tíz nagy fóliaházat is hoztak, ami nagy mértékben bővítette a társulás termelési lehetőségét. A 9 hektár közösen használt területen változatlanul a szőlő, gyümölcs, valamint a zöldségtermesztés a jelentős. A társulás beruházásai jól meggondoltak és folyamatosak. Eddig kutakat ástak, hogy az öntözéshez légyen elegendő víz, elhatározták, hogy elegyengetnek egy újabb területet. és betelepítik szőlővel, gyümölcsössel. A telepítés a volt epreskertben történik, amelyet évekig senki sem használt. A társulás tagjai tizenöt évre bérelték ki. Első teendőjük volt az amerikai fehér szövőlepke és a többi kártevő irtása. Mészáros Ffilöp án kezdődő háromnapos országos vetélkedőig tanulmányozhatnak. A verseny előtti napokban gyakorlati főpróbát tartanak. A kerekegyházi Dózsa Termelőszövetkezetben csehszlovák gyártmányú, tejvezetékes berendezéssel ismerkednek meg a fejési gyakorlaton, amelyet Jászfalvi Alajos technológus vezet. A Fejér megyében, a Sina-tele- pi Állami Gazdaságban kezdődő versenyen a legjobbakat külföldi utazással jutalmazzák, majd értékes tárgyakat osztanak ki az országos szakmai és politikai vetélkedő résztvevői között. Fazekas Zoltán Mezőgazdasági szakmunkásfiatalok országos szakmai és politikai vetélkedője A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium a KISZ Központi Bizottságával közösen szakmai és politikai vetélkedőt hirdetett a tehenészetben fejőgéppel dolgozó fiatalok számára. Az országos verseny előkészítésével minden megyében az állattenyésztési felügyelőséget bízták meg. A vetélkedő célja a fiatal gépifejők és szarvasmarha-tenyésztő szakmunkások tudásának gyarapítása. Űj szerek a kukorica gyomirtására Felújítják a vasúti kereszteződést HÍREK • HÍREK naptar 1976. április 16., péntek Névnap: Csongor Napkelte: 4 óra 54 perc. Napnyugta: 18 óra 34 perc. Holdkelte: 21 óra 25 perc. Holdnyugta: 6 óra 00 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium Jelenti: április 14-én a középhőmérséklet 12,6 (az 50 éves átlag 10,6), a legmagasabb hőmérséklet 17,7 Celslus-fok volt. A napsütéses órák száma 6. Április 15-én a reggel 7 órakor mért hómérséklet 9,1, a délben egy órakor mért hőmérséklet 16,9, a legalacsonyabb hőmérséklet 7,4 Cel- sius-fok volt. A Kecskeméti Katona József Színház műsora Április 16. du. 3 óra: A NAGYMAMA Ifjúsági D-bérlet. MOZIMŰSOR 1976. április 16.: KECSKEMÉT VAROS! fél 4 és 7 órakor 141 PERC A BEFEJEZETLEN MONDATBÓL Csak 16 éven felülieknek! Dupla helyárú! Kétrészes, színes magyar film KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor EMLÉKEZZ A NEVEDRE 14 éven aluliaknak nem ajánlott L Színes, magyarul beszélő, szovjet—lengyel film MESEMOZI háromnegyed 6 órakor KIN CSELRE JTO ÉS KOMÁJA Szovjet rajzfilm Árpád mozi éjszakai előadása: 22 órakor! ÉN NEM LATOK, TE NEM BESZÉLSZ, O NEM HALL Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes, magyarul beszélő olasz bűnügyi filmvígjáték DIÉTÁSNŐVÉREK — NDK-KÖRUTAZÁS. Az országos eredményeiről is ismert Kecskeméti Fotóklub ma este fél 7-kor kezdődő összejövetelén Krisch Béla NDK-beli körutazásán készített színes diáit mutatják be a fotózás kedvelőinek. A klubestet a megyei művelődési központban a művészklub helyiségében tartják. 9 — Óvodások és a KRESZ. A sümegi FOLTEX Háziipari Szövetkezet a TANÉRT megrendelésére az idén megkezdi az óvodás korú gyermekek közlekedési oktatására alkalmas szemléltető eszközök gyártását. A KRESZ-játékokat az Országos Pedagógiai Intézet a közlekedési hatóságokkal együtt jónak minősítette,' s mintegy 3 ezer garnitúra készül el december végéig. — SOPRONI ÜNNEPI HETEK. A nyugat-dunántúli történelmi városban június 25 és július 12-e között tartják a hagyományos ünnepi heteket. A megnyitó a város legszebb műemlékterén, a Beloiannisz téren lesz. Színházi, opera és operettprogramokon kívül divatbemutatót is rendeznek, valamint az ünnepi hetek keretében kerül sor a II. soproni ifjúsági napokra, amelyre hétszáz fiatalt várnak az ország minden részéből. — Kiskunmajsa fejlődéséről. Az elmúlt esztendőben útépítésre, útjavításra járdaépítésre, az üzlethálózat fejlesztésére a köz- világítás korszerűsítésére, a villanyhálózat építésére és parkfelújításra 3 millió 912 ezer forintot irányzott elő a tanács költségvetése, s ezt az összeget 4 millió 64 ezer forintra teljesítették. # Az Egészségügyi Főiskola diétásnővér- szakán nemrégiben adták át rendeltetésének az új tankonyhát. A hallgatók ott gyakorolják a diétás ételek elkészítését. (MTI-fotó: Balaton József felvétele — KS) 0 A MÁV Kecskeméti Pályafenntartási Főnöksége programot dolgozott ki az út- és vasútkereszteződések korszerűsítésére. Most Kecskeméten a BOV melletti kereszteződés korszerűsítését végzik. A körülbelül 50 ezer forintos munka gyors és pontos elvégzésére a legkorszerűbb gépeket alkalmazzák. A képen látható kitérő-aláverőgép automatikusan méri és szabályozza a készülő pálya ívét. (Pásztor Zoltán felvétele) Baleset a vágányokon Hazánkban a növényvédő szerek mintegy 70 százalékát a Fűzfői Nitrokémia állítja elő. Elsődlegesen a gyomirtó szerek előállítására rendezkedtek be, ezt szolgálja a saját kutató apparátus és a szoros együttműködés a Nehézvegyipari Kutató Intézettel és a Növényvédelmi Kutató Intézettel. Együtt munkálkodnak új szerek előállításán és a technológia továbbfejlesztésén is. A nagyszabású fejlesztéshez kidolgozták a programot, s ennek megvalósításával a következő esztendőkben számos új növényvédő szerrel bővült a hazai választék. A Nitrokémia fő termékei a jövőben a kukoricagyomirtó szerek lesznek. Erre a célra három különböző típusú Balsorsom már többször kény- szerített arra, hogy a kecskeméti Széchenyivárosban kellett valakit felkeresnem. Mindjárt elöljáróban kijelentem: senkinek, aki e városrészt behatóan nem ismeri, nem kívánom, hogy az én kálváriámat végigjárja. Nos, adva van egy cím: X utca, ennyi, meg ennyi szám. Már magát az utcát is roppant nehéz megtalálni. Még szerencse, hogy a Nyíri út sarkán található egy annyira-amennyire útbaigazító vázlat. Bár mondjuk meg, hogy a kiterjedt négyed lakóinak mindegyike sem ismeri ki magát szűkebb pátriájában. Ilyenformán néha sikerült olyan „jótanácsokat” kapnom, hogy ha nem a térképre bízom magam, kilométereket gyalogolhattam volna — potyára. Elindul tehát a messziről — mondjuk a Máriavárosból ideérkező illető. Esetleg meg is találja a keresett utcát. Igenám, de a messzeségbe nyúló háztömböknek csupán az egyik végén van utcajelzés. Így tehát ha történetesen nem jobbról érkezem, hanem balról, rosszabbik esetben estig is nyomozhatok... S ha végre az utca is, a házszám is stimmel, találós kérdés gyanánt még mindig ott van a háromszert állítanak elő. Már hagyományosan gyártják a Triazin- származékot, és új termékeik — szintén gyomirtásra — az acet- anilid és a karbamid származékok. A triazinok jó 'hatásukról nevezetesek, ugyanakkor lassan bomlanak el a talajban. Éppen ezért rövidesen új Triazin- származék gyártását kezdik meg Monazin néven. A gyomirtó szerek másik csoportjában az acet- anilid-származékok között is több újdonságra számíthat á mezőgazdaság. Á Propaklór után megkezdik az annál jóval szélesebb hatású Acetklór gyártását is. A karbamid-típusú gyomirtó szerék felhasználásával hét kombinációt dolgoznak ki, s ezekből minden esztendőre jut egy-két újdonság. négy lépcsőház. Vajon melyikben keressem azt, akivel találkozni szeretnék! Sem a bejárati csengők mellett elhelyezett névtáblák, sem a lépcsőházi postaládák nem nyújtanak útbaigazítást. Némelyiken ugyan név is akad, de a többieken semmi. Maradna „támpontnak” a házfelügyelő. Node, a sok lépcsőháznak ő is csak az egyikében lakik,, s azt kitotóz- ni, hogy hol, ehhez megint csak végig kell járni az épületet. Érdeklődhetnék valamelyik lakótól is, de egyrészt annyi embert Ő sem köteles ismerni, másrészt pedig munkaidőben járok itt, s így ..senkivel sem találkozom... Volt már ismerős, akit ilyen kö. rülmények közt kétszer is hiába kerestem, végül aztán föladtam a reményt. Persze az, hogy fatalista vagyok, egyáltalán nem vigasz. Bizonyára még sokan mások járnak ugyanebben a cipőben, kutatva valaki után. Nem tudom,- 'hogy mi lehetne a megoldás ez ügyben. De talán a ná- lamnál erre hivatottabbak módot találnak arra, hogy a Szé- chenyivárosba látogatóknak ne kelljen olyasfajta feladatokat vé- gezniök, mint hajdanán Kolum- busznak, hogy Maigret felügyelő, ről ne js beszéljek... —a —r Szerdán délelőtt 11.20 órakor könnyen tragikussá válható, de végül is szerencsés kimenetelű baleset történt Kecskemét határában. Szurok Zoltán 20 éves, Kecskemét, Vörösőr utca 12. szám alatti lakos a Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet MTZ—50 típusú traktorával két darab, 4 méter hosszú és 1 méter széles földsdmítót vontatott. Az E—5-ös útról a tsz majorjába vezető bekötőútra ért, és ahol az út a vasútvonalat keresztezi, ott akart áthaladni. A vontatott simító a sínekben elakadt, s a vonóhorog az MTZ-ről letört. Szurok . Zoltán segítségért sietett, de eközben egy tehervonat érkezett, s a sorompóőr a sorompót le? zárta. A vontatmány mellett tartózkodó Domián István, a közös gazdaság ágazatvezetője, Kecskemét, Sétatér utca 28. szám alatti lakos észrevette a közeledő vonatot, eléje szaladt, s zsebkendőjével jelzést adott. A tehervonat vezetője észlelte a jelzést, de lefékezni nem tudott, s a földsimítókat, amelyek a vágányok közé szorultak, 250 méterre maga előtt tolva megállt. Személyi sérülés szerencsére nem történt, a vonat tíz percig állt, s az akadály eltávolítása után továbbhaladt. A vontatóban, a vonatban anyagi kár nem keletkezett, a . sorompó üzemképtelenné vált, a simítok eldeformálódtak. A pályatest mellett levő vezetékoszlopok közül több megrongálódott. A rendőrség a baleset ügyében a felelősség megállapítása céljából vizsgálatot indított. G. G. — Horgászrekordok. A Magyar Horgász című lap áprilisi számában közölte az 1975. évi rekordlistát, amelyben több megyei eredmény is szerepel. Például Szíjártó István 9 kiló 70 dekás csukát fogott a Dunavöl- gyi Főcsatornában, s ezzel orszá; gosan a 4. helyezett, Pataki Frigyes 8 kiló 30 dekás halával (Vadkerti-tó) az országos 8. A Kiskunsági csatornában fogta Varga István azt a 16 kiló 80 dekás amurt, amellyel országosan a ranglista 3. helyezettje lett. — Ifjúkommunista tervezők. Az AGROBER KISZ-tervező közössége összesen 63 millió forint kiviteli értékű beruházást tervezett meg társadalmi munkában; amellyel a húsprogram megvalósítását segítették elő. — Külföldi vendégek. A húsvéti ünnepekre hazunkba szép számmal érkeznek külföldi vendégek. Több mint hatszáz személyt várnak az NSZK-ból, mintegy háromszáz turistát Ausztriából, de a Szovjetunióból, Csehszlovákiából és Bulgáriából is több , csoport érkezik. — Űj rendszerű víztisztító. A tőkés import megszüntetésére új rendszerű víztisztító berendezést konstruáltak a komáromi Vasipari Szövetkezet műszaki dolgozói. Az aktív szénnel működő regenerátort a mosodák használhatják, s ezzel megelőzhetik, hogy a folyók biológiai életére károsan ható vegyszeres víz ke- rüjön ki az üzemükből. — Társadalmi segíts. Kiskun- majsán a nagyközségi tanács az arra rászoruló idős emberekhek és családoknak — összesen 81 személy részére — fizetett az el* múlt esztendőben szociális segélyt. A központi intézkedések hatására a segélyek összege itt is jelentősen emelkedett, például a rendszeres szociális segélyek havi összege elérte a 700 forintot. Rendkívüli segélyek címén ezen felül 61 ezer forintot fizettek ki. — Jánoshalmán 356 lakás felépítését térvezték a IV. ötéves tervben, de ennél 29-cel többet, 385-öt adtak át, amiből 20 tanácsi beruházású célcsoportos lakás. A cigánylakosság életkörülményeinek javítására 16 „CS” és 9 kolónia rendszerű házat építettek. — BATA IMRE József Attila- díjas kritikus és Csák Gyula József Attila-dijas író két sikeres író-olvasó találkozón vett részt szerdán a szarkási klubkönyvtár avatását. követően. Délután a 607-es kecskeméti Ipari Szakmunkásképző Intézetben, este a Kiskőrösi Állami Gazdaságban válaszoltak a mai magyar irodalommal kapcsolatban feltett kérdésekre. Mindkét ankét kitűnően sikerült. — Megduplázódott a Kiskun- halasi Építőipari Vállalat üzemi étkeztetésben részt vevő dolgozóinak a száma három év alatt. Jelenleg négyszáztizenöten veszik igénybe az ebédelésnek ezt a lehetőségét. A vállalat adagonként 4 forinttal járul hozzá a költségekhez. — A keceli határ 2 és fél ezer hektáros szőlejéből' 500 hektár a mezőgazdasági szövetkezetek közös tulajdona; A helyi Szőlőfürt Szakszövetkezet fejleszti a szőlő- feldolgozást és a borászatot, elsősorban a tájjellegű vörösbor termelését. PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. FöszerkesztO: dr. Weither Dániel Kiadja; a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelazlnger András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-019. 12-316 (központi): 11-709, 11-IM. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszd a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dl): havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 210—95162 Jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út «. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 200« MEGJEGYZÉS ? Nyomozók előnyben