Petőfi Népe, 1976. április (31. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-02 / 79. szám

1976. április 2. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT* SPORT Felszabadulási váltófutás Kecskeméten KÉZILABDA Kecskeméten a KISZ Várost Bizottsága, a Városi Tanács V.B, Testnevelési és Sportf élügy elősé- ge, valamint az AlSB és KISB rendezi a hagyományos felszaba­dulási váltófutást április 3-án, szombaton délelőtt. Az idei ver­seny érdekessége lesz, hogy a rendezők szakítva az utóbbi évek gyakorlatával nem a pályán tart­ják a versenyt, hanem a város főútvonalán lesz a futás, ami egyben a régi hagyományokhoz való visszatérést jelenti, s min­den bizonnyal jóval több nézőt vonz majd. Az útvonal a Rá­kóczi út két oldala, s a különbö­ző korcsoportok 2—3, vagy 4 kö­rös versenyt rendeznek. A Fel- szabadulási váltófutás Kecske­méten a Rákóczi úton április 3-án, szombaton délelőtt 9,30-kor kezdődik. A Volán Kupáért Kiskunhalason a Szakszervezetek Szakmaközi Bizottságának siékházá- ban tartották meg a Bács-Kiskun me­gyei, és Csongrád megyei volán vál­lalatok képviselői közös spoftértekez- letüket Harkai István, a 9* sz. Volán kiskunhalasi főnökség vezetője elnök­letével. Az Országos Tröszt kiírásában üzemi nagypályás labdarúgó-bajnok­ság április 24-én veszi kezdetét és a kecskeméti—szolnoki csoport győzte­sével június 27-én játszik az országos döntőbe jutásért. Ezt szeptemberben Balatonvilágoson tartják. A kecske­LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzések Kecskeméti SC— Honvéd Kun Béla SE 2:0 (1:0) Kiskunfélegyházái Vezette: Villányi. KSC Seres (Varga) — Loson- czi, Lantos, Érsek, Kecskés — Tánczos, (Seres II.), Drahos, Os- kolás, Bohács, Szabó, Vági (Si­mon). , Kun Béla SE: Gulyás (Újhe­lyi) — Hevesi, Horváth (Lóié), Iványi, Dongó (Feleki), Sahin, Nagy, Csurka, Farkas, Czirkos (Rigó), Varga. Az 5. percben Dongó hibájá­ból Bohács kerUlt nagy helyzet­be, de mellé gurított. A 8. perc­ben Bohács 10 méterről, kapás­ból lőtt nagy erővel Gulyás ka­pujába. 1:0. A 30. percben 11-es- hez jutottak a félegyháziak, de Gulyás lövését Seres hárította. A szünet után nagyjából ki­egyenlített játék folyt. A 72. percben Bohács 20 méterről meg­célozta a kaput, s a labda a ka­pufát érintve vágódott a hálóba. 2:0. A 85. perecben még Feleki hibázott el egy nagy helyzetet 8 méterről. Mindkét csapat sokat hibázott. A KSC két góllal feltétlenül jobb volt. Jók: Lantos, Bohács, illetve Sahin, Nagy. Kecskeméti TE— Ceglédi Vasutas 1:1 (1:0) Városi pálya. Vezette: Berki. KTE: Nagy . E. (Kergics) — Görbe, Gyorsa, Virágh, Komá­romi, Csordás (Laki), Szabó (Magyar M.), Mányoki, Franczkó, Porhanda, Magyar I. Nagyon mérsékelt teljesít­ményt nyújtott az egész kecske­méti csapat a lelkes ceglédiek ellen. Az első félidőben a KTE játszott mezőnyfölényben, majd a szünet után inkább a ceglédi rohomok voltak a veszélyeseb­bek. A 22. percben Komáromi átadását Csordás juttatta a há­lóba. 1:0. A 30. percben Por­handa nagy lövését védte a ceg­lédi kapus. A szünet után a 68. percében 20 ' méteres szabadrú­gásból Halmi lövése a sorfal fö­lött és Kerpics kapus kezei közt jutott a hálóba. 1:1. A 70. percben Franczkó nagy lövését Rétfalvi védte. Jók: Gyorsa, Komáromi, illetve Zsemle, Hal­mi. KUNSZENTMIKLÖS A FELSZABADULÁSI KUPA GYŐZTESE Kunszentmiklós—Sfikösd 3:1 (2:1) Kunszentmiklós, 500 néző, Ve­zette: Czenczik. Kunszentmiklós: Székely — Torma, Janovics I., Janovics II., Kalamán, (Bakos), Bérezés II., (Kulisics), Bérezés I., Csovcsics, Toponári, Forró, Patai. Edző: Ferró Ferenc: Sükösd: Szente — Jagicza, Bogárdi, Bajai, Benda, Szabó, Tóth, Radics, Kollár, Sudár, Ma- rusa. Edző: Bújdosó Márton. A döntőhöz méltó nagy ira­mú, változatos és sportszerű mérkőzés volt. A Sükösd a. 30. percben Kollár góljával meg­szerezte a vezetést. 0:1. A 40. percben Janovics I. egyenlített. 1:1. A 44. percben Bérezés I. futotta le a védőket és veze­tést szerzett 2:1. A második fél­időben nőtt az iram. Bérezés I. újabb góljával bebiztosította a győzelmet, s ezzel az 1976. évi Felszabadulási Kupa győztese a Kunszentmiklósi VÁV Vasas lett. Jók: Bérezés I., Csovcsics, Janovics I., Toponári, illetve Bogárdi, Kollár és Marusa. A mérkőzés után rövid ün­nepség keretében Fehér László, a megyei labdarúgó-szövetség főtitkára adta át a Felszabadu­lási Kupát. Janovics II. László­nak, a Kunszentmiklós csapat- kapitányának. ■111 Péntektől vasárnapig Budapes­ten, az új Komjádi uszodában rendezek meg a szocialista or­szágok fővárosainak úszóverse­nyét. A magyar csapatban a 800 m női gyorsúszásban Balogh Gabriella, a KSC fiatal úszó­nője is indul. A Kecskeméti SC úszói egyéb­ként a várakozásnak megfelelő­en szerepeltek az elmúlt héten a Komjádi uszoda avatóverse­nyein. Balogh Gabriella a 800 m női gyorsúszásban elért 3. helyezésén kívül a 400 m női gyorsúszásban 5. Iett4:48.63-mal, a 200 m pillan­góúszásban hatodik 2:35.29-cel. A 100 m gyorsúszásban 1:05.3-at ért el. Bikádi Gábor a 200 m férfi vegyesúszásban lett 5. helyezett 2:19.44-el. A 100 m gyorsúszás­ban 58.64-et ért el. Kanyó Tamás a 200 m gyorson úszott 2:08.74-et, a 100 m gyors­úszásban pedig. 58.70-et. Vijllám Attila 400 m gyors­úszásban 4:40.08-at, az 1500 in­én lS^O^-efe úszott. Győri és szarvasi sikerek a Szilády Kupában métl csoportba 9 csapat kerUlt, a 9. sz. volán* öt, a 10. sz. szegedi Volán négy csapata körmérkőzést vív a csoportgyőzelemért. Az I. forduló pá­rosítása április 24-re. Kecskemét pi­henőnapos, Szeged I.—Baja, Kiskun­félegyháza—Makó, Szeged II.—Kalocsa. Kiskunhalas—Szeged III. A Volánosok nagy tömegét mozgósító országos bajnoksága bizonyára sok látogatót vonz majd a hétvégi mérkőzések ádáz küzdelmeire. Sz. L. Kiskunhalason a Szilády Áron Gimnázium újjávarázsolt sport­telepén ünnepélyes külsőségek között került megrendezésre a forradalmi ifjúsági napok ha­gyományos sporteseményeként a Szilády Kupa középiskolás ké­zilabdatorna. Bár az ünnepélyes megnyitót egy átfutó zápor meg­zavarta, a mérkőzések kezdeté­re ismét kisütött a nap, és igiazi tavaszi idő fogadta a résztvevő csapatokat. A kétnapos küzde­lemsorozatot Fülöp Imre, a me­gyei tanács művelődési osztályá­nak testnevelési főelőadója nyi­totta meg, s a vendéglátó iskola nevében Király Gábor, a Szi­lády Áron Gimnázium KISZ- titkára köszöntötte a vendégeket. A torna nagy küzdelmeket, kü­lönösen a szarvasi fiúk jóvoltá­ból látványos összecsapásokat “is hozott. A lányoknál is az erővi­szonyoknak megfelelően alakult ki a végső sorrend. A Győr el­sősorban Sulyok Erzsébet gólerős játéka révén szerezte meg az első helyet. Eredmények. LÁNYOK: Győr—Kiskőrös 9:3 (2:2), Hód­mezővásárhely—Kiskunhalasi Szi­lády A. Gimn. 7:11 (3:9), Kis- kunmajsa—Kiskőrös 7:4 (4:1), Hódmv.-hely—Főt 11:6 (6:3), Kis- kunmajsa—Szilády Á. Gimn. 6:2 (4:1), Győr—Fót 12:4 (7:2), H.- vásárhely—Kiskőrös 12:6 (5:4), Szilády Á. Gimn.—Fót 10:7 (3:2), Győr—Kiskunmajsa 9:8 (5:2), Szilády Á. Gimn.—Kiskőrös 5:3 (3:2), Kiskunmajsa—Fót 9:6 (5:3), Győr—Hódmezővásárhely 8:8 (6:5), Fót—Kiskőrös 7:6 (4:2), Kiskunmajsa—Hmv.-hely 8:6 (5:3), Győr—Szilády Á. Gimn. 5:4 (0:3). i FIÚK: Kkh. II. Rákóczi F. Mg. Szakközépisk.—Szeged 17:17 (5:9), Szarvas—Szeged 12:9 (8:3), Szarvas—Szekszárd 21:8 (11:5), Szilády Gimn.—Bp. Landler 17:16 (9:7), Szilády Gimn.—II. Rákóczi F., 12:11 (3:3). Szeged—Bp. Land­ler 19:16 (8:7), Szekszárd—Szilá­dy Gimn. 11:14 (9:9), Szarvas— II. Rákóczi 21:7 (7:2), Szek­szárd—II. Rákóczi 20:12 (7:8), Szarvas—Bp. Landler 27:11 (13:5), Bp. Landler—II. Rákóczi 20:19 (13:5), Szeged—Szilády Á. Gimn. 14:10 (7:5), ' Szarvas—Szilády Gimn. 21:5 (10:2), Szeged—Szek­szárd 19:12 (10:6). A legjobb góldobó a lányok­nál Sulyok Erzsébet (Győr) 32 góllal. A fiúknál a legjobb gól­lövő címet a kiskunhalasi II. Rá­kóczi Szakközépiskola csapatá­nak tagja Lukács Sándor nyerte el 42 góllá. A Szilády Kupa verenysoroza­Jól szerepeltek pajtásaink a területi döntőn A XIV. Nemzetközi Kerékpáros Iskola Kupa területi döntőjét, amelyen öt megye — Bács-Kis­kun,' Csongrád, Békés, Szolnok és Pest — csapatai vettek részt március 30-án és 31-én rendez­ték meg Szolnokon. Bács me­gye csapata kiemelkedő ered­ményt ért el, ugyanis a kerék­páros kategóriában az igen elő­kelő első helyezést szerezte meg. Az egyéni versenyben az első helyezést Golovics István, a Bé­ke téri általános Iskola tanulója, a 3. helyezést pedig Fehér Géza, a Jókai utcai általános iskola 'tanulója nyerte el. A segédmo­toros kategóriában, amelyet eb­ben az évben rendeztek meg először, az 5. helyen végzett Bács megye csapata. A Bács megyei pajtások ered­ményükkel jogot szereztek arra, hogy részt vegyenek az országos döntőn. Mezben, kimonóban I. osztályú szinten Pár hónapja, hogy első négy- szemközti találkozásom megesett Haller Jánossal, a magyar birkó­zósport feltámadt csillagával. Mégis olyan élénken él az em­lékezetemben mosolygós arca, mintha e sorok írásakor történt volna. S ez a mosoly végigkí­sérte egész beszélgetésünket. Páncélként védekezett vele, vá­laszolt, biztatott, jóváhagyott, s talán egy kicsit kinyílott, befo­gadta a kérdést is. Talán ... Kissé tartózkodóan ült le. Ol­dalról az egyik kezét feltette az asztalra és várt. Abban a pillanatban úgy éreztem, ha elhalmozom a kér­déseimmel, bezárkózik páncél­mosolya mögé és semmit sem tudok meg rapszódikus sportpá­lyafutásáról, jövőbeni terveiről. Kezdtük hát az elején. — 1962-ben ismerkedtem meg először a birkózásai — mondta. — Az első komolyabb, versenyen második lettem. Aztán hamar megszerettem a sportágat. Húzott a gyors siker. Önbizalmat adott. Hát még mikor meghívták az if­júsági válogatottba?! Hirtelen elhallgatott. — 1967-ben abbahagytam... Aztán elkerültem Bajáról. A Bp. Spartacusban NB -I-es birkózó lettem. Hollósi Géza volt a ri­válisom a válogatottban a világ- bajnoki kiküldetésért. Biztos uta­zónak számítottam Űj-Delhibe. Ismét elhallgatott. Majd moso­lyogva mondta: „Megnősültem, Nem mentem Új-Delhibe. Kőbá­nyász lettem Bátaapátiban, má­sodállásban villanyszerelő vol­tain.” — Egyik napról a másikra csak úgy... Mosolyog. — így történt. 1968-ban visz- szajöttem Bajára A cselgáncso- zók akkortájt mérkőztek az NB I-be jutásért. Hívtak, hogy segít­sem ki őket. Ipponnal nyertem a csapatbajnokságon. Hét verse­nyen vettem részt, megszereztem az I. osztályú minősítést. Min­denütt dobogón álltam, s még a súlyomat sem kellet tartani. Aztán a cselgáncsozók kiestek az NB I-ből. Haller János pedig rövid időre a sporttól kénysze­rült búcsút venni. A feltámadás 1975-ben kezdő­dött. — Tavaly elindultam a megyei bajnokságon. Szuszics és Fekete volt az ellenfelem. Nyertem. A Bóbis Gyula-emlékversenyen 2. lettem Csatári mögött. Aztán foly­tattam a versenyzést. Év végére meglett az I. osztályú minősítés. — És hét év után újra beke­rült a válogatott keretbe... / Nyújtózásszerűen rnegropogtat- ja a kezeit. Erős vállán majd szétpattan a bőrkabát. Mosolyog­va mondja: „Nagyon megdolgoz­tattak az edzőtáborban. Nem is tudom hány évi fizikai munkáit hasonlíthatnék össze az egyhavi edzőtáborozással. És még so­kan azt mondják, hogy a sporto­lóknak ilyen jó, meg olyan jó. Próbálnák csak meg... !” — Vállalta... — Nem tudtam, hogy mit vál­lalok — mondta nevetve. — Ta­valy még magamnak birkóztam, de a válogatottban...!? Most érzem csak igazán a felelősséget. — Azt tartják, hogy csak a fel­készületlen versenyzőnek van oka a félelemre... — Arra törekszem, hogy ezt a félelmet legyőzzem a jó felké­szüléssel. Még nem megfelelő a dinamikám, érződik az alapozás hatása. De majd fog ez menni... — A közelgő hazai és nemzet­közi versenyeken lesz alkalom a bizonyításra, amelyeken át akár az olimpiára is elvezethet az út... Mit vár önmagától? Az elmaradhatatlan mosoly most is kiült az arcára. Maga elé nézett. Kis szünet után vá­laszolt, szinte önmagának. — Semmit sem ígérek, de min­dent megteszek. Banczik István MAI MÍÍSOR TELEVÍZIÓ 11.28 Tévétorna (Ism.). 12.10: Iskolatévé: Francia nyelv (középisk. II. oszt.). 18.15: irány az egyetemi 17.18: Hírek. 17.25: Dalok április t-re. 17.55: Mindenki közlekedik. 17.50: Előszó helyett... Beveze­tő a „Harmadik határ” című filmsorozathoz. 18.25: Ot perc meteorológia. 18.30: BeklámmOsor. 18.35: A hétköznapok politiká­ja. VH/5: Gondolatok a párt vezető szerepéről. 19.05: Beklámműsor. 13.15: Esti mese. 19.30: TV-hiradó. 20.00: Tévétorna. 20.05: Zenés TV-szinház: Itt járt Mátyás király. II. rész: ... és mindennel meg volt elégedve. Zenés ka­landfilm. (színes 1) 21.05: Magyar tájak. Kiskunság. 21.30: Orlzök. Riportfilm a ha­tárőrség életéről. 22.15: TV-hlradó 3. 2. MG SOR: 20.00: Magyar tudósok. Zólyomi Bálint akadémikus. 21.05: MOKEP-reklám. 21.10: Talákozás 1943-ban. Olasz tévéfilm. KOSSUTH 9.20 10.05: 10.28: 10.31: 11.00: 12.35: 13.20: 14.10: 14.30: 15.10: 18.00: 16.05: 17.05: 8.27: Berlioz: Harold Itáliában szimfónia. 9.10: Természetvédelem — fele- 17.41: tétlenség. Régi cseh dalok a prágai Chorea Bohemlca együttes előadásában. Pest megyei óvodások éne­kelnek. Az Iskolarádió műsora. Ölelkezők. Garat Gábor versei. Verdl-áriák. Hogy volt 17 Nemes György műsora — műsorokról. Tánczenei koktél. Verbunkosok, nóták. Magyar szerzők müveiből. Iskolarádió. Zengjen a muzsikai A világgazdaság hírei. Munkásszállások, munka­társak ... Planquette: A corn evil lei harangok. Részletek az operettből. Hangverseny a Mindenki zeneiskolája hallgatóinak. 19.15: Folytatása következik... 11.50 Révész Tibor vidám kró- 12.00: nikája. 19.50: Schubert: G-dűr fantázia- 12.33 szonáta. 20.22: Mítoszok és legendák a 13.00 Bibliában. 13.33: 20.47: A 25 éves Állami Népi Együttes műsorából. 21.44: Láttuk, hallottuk — a szín házban és a moziban. 22.30: Kedves lemezeim. 23.32: Sanzonok. PETŐFI 8.05: Filmzene. \ 8.33: Slágermúzeum. 9.10: Rossini: Teli Vilmos — Jelenet és hármas a Ií. felvonásból. ».23: Délelőtti torna. 9.33: Fúvószene. 10.00: A zene hullámhosszán. 14.00: 17.00: 18.00 18.33: 19.20; 20.00: 20.33: 21.32: 21.45: 22.33: 23.27: Ingyen reklám. Jegyzet. Vincze Ottó: Budai kaland. Részletek a daljátékból. Prokofjev: Péter és a farkas. Nőkről — nőknek. Balázs. Árpád: Piros ta­vasz. Kettőtől ötig ... Az Ifjúsági Rádió órája. Népzenekedvelőknek. Zenekari muzsika. Sikerlista — 1976. március Közvetítés a Honvéd Kupa ökölvívóversenyről és a Budapest nemzetközi pár­bajtőr-bajnokságról. Hogy volt?! Bartók: Négy magyar nép­dal. Dzsesszklub. Örökzöld dallamok. Egk: A varázshegedű. Részletek az operából. 3. MOSOK 14.05: Operakórusok. 14.30: Kamarazene, vokális zene — magyar előadóművé­szek tolmácsolásában. 15.15: Bevezetés Ady költészeté­nek jelképrendszerébe. 15.35: Dzsesszfelvételeinkböl. 16.03: Szimfonikus zene. 18.03: Bemutatjuk űj felvételűn- ’ két. 18.13: Tip-top parádé. 18.43: Muszorgszkij: Borisz Go­dunov. Négyfelvonásog opera. Közben: 20.35: „Óvjuk a természet kin­cseit I” Tallózás a cseh­szlovák sajtóban. 20.55: Az operaközvetítés folyta­tása. Négy pont a Ferencváros előnye a labdarúgó NBI-ben fában hagyomány a legjobb ka­pus megválasztása its. A fiúknál Podoni János (Szarvas) lett az első, lányoknál Lesták Erzsébet (Kiskunmajsa), Az ünnepélyes eredményhirdetésen a díjakat Fülöp Imre, Saillay Sándor, a Szi­lády Áron Gimn. és Szakközép- iskola Igazgatója és Kiss Erzsé­bet a városi KISZ-bizolttság tag­ja adta át. A Szilády Kupa ünnepélyes eredményhirdetése után a Kis­kunhalasi AC női és férficsa­pat NB Il-es ellenfelek ellen elő­készületi mérkőzésen szerepelt. Eredmények: Női; KAC—Szek­szárdi Bőrdíszmű 18:17 (8:8). Ve­zette: Tüske, Schóber. KAC: Rácz—Bállá, Reigler, Takács, Er­dész, Molnár, Péntek. Csere: Tö­rök, Várkövi, Frittmann. Gd.: Molnár 6, Takács 5, Reigler, Er­dész 3—3, Péntek 1. Férfiak: K. Építők—KAC 30:20 (13:10). Vezette: Hajdú, Kalász. Végeredmény; Lányok: 1. Győri Sz. Gimn. 5 4 1 — 43:27 9 2. Kk.majsa Dózsa 5 4 — 1 38:27 8 3. Kkh. Szilády 5 3 — 2 32:28 6 4. Hmvh. Frankel L. 5 2 1 2 44:39 5 5. Fóti gyermekv. 5 1 — 4 30:48 2 6. Kiskőrösi Petőfi 5 ------ 5 22:40 — F iúk: 1. Sz. Vajda Gimn. 5 5 ------ 102:40 10 2. Szekszárdi 505. Ip. 5 3 1 1 78:71 7 3. Szegedi 9. F. G. 5 2 1 2 71:74 5 4. Kkh. Szilády G. 5 2 1 2 58:76 5 5. Bp. Landler 5 1 — 4 75:99 2 6. Kkh. n. R. F. 5 - 1 ( 66:90 1 i. FTC 19 14 4 1 40-15 32 2. Videoton 19 12 4 3 40-15 28 3. Ü. Dózsa 19 12 3 4 42-26 27 4. Honvéd 19 10 6 3 35-20 26 5. Haladás 19 8 5 6 25-24 21 6. DVTK 19 6 8 5 16.19 20< 7. SBTC í 19 6 6 7 29-34 18 8. ZTE 19 5 6 8 29-27 16 9. MTK-VM 19 7 2 10 27.25 16 10. Vasas 19 6 4 9 30-29 16 11. Kaposvár 19 4 8 7 27-35 16 12. Rába ETO 19 4 7 8 21-27 15 13. Tatabánya 19 6 3 10 24-34 15* 14. Csepel 19 4 6 9 21-34 14 15. Békéscs. 19 4 6 9 13-27 14 16. SZEOL 19 3 4 12 15.40 10­A SZERDAI FORDULÓ EREDMÉ­NYEI: Ferencváros—Békéscsaba 2:0 (0:0) Góllövők: Mégyesl ll-esből. Magyar. Diósgyőr—Salgótarján 0:0 Videoton—ZTE 1:1 an) Góllövők: Baranyl, illetve CsepregL MTK-VM—Csepel 4:0 (1:0) Góllövők: Kunszt, Kovács, Takács, Siklósi. Rába ETO—Ü. Dózsa 2d) (2:6) Góllövők: Glázer R., Horváth. Haladás VSE—Bp. Honvéd Ott Bp. Vasas—SZEOL 3:0 (0:0) Góllövők: Izsó 2, Kovács. Tatabánya—Kaposvár 1:0 (1:0) Góllövő: Radics. Sporthírek sorokban ÖKÖLVÍVÁS Nagykanizsán a „Túri László” IIL. o. emlékversenyen a Kun Béla SE: ökölvívói közül pehelysúlyban Szőrös, légsúlyban Simon lett első. Batik a középsúlyban harmadik helyezett. ATLÉTIKA Budapesten az országos mezei futó­bajnokságon a 9 km-es távon a Kun Béla SE csapata, a Honvéd és az MTK-VM után a 3. helyet szerezte meg. KOSÁRLABDA A kecskeméti Molnár Erik (Széche- nylvárosi) Alt. Iskola kettős győzel­mével ért véget az úttőrőolimpia me­gyei döntője: Fiúknál: l. Molnár E. Alt. Iskola (edző: Berekszászl Sza­bolcs), 2. Baja, 3. Kiskunfélegyházi József- A. 4. Kecskeméti Petőfi Alt. Iskola. Lányok: 1. Molnár E. Alt. Is­kola (edző: Kégel Tamásné), 2. Kecs­keméti í’etőfi Alt. Iskola, 3. Baja, 4. Kiskunfélegyházi József A. Alt. Is­kola. Területi bajnokságok BAJAI CSOPORT Tataháza—Honvéd Kinizsi SE 2:2, Nagybaracska—Csátalja 0:3, Felső- szentiván—Bátmonostor 1:l, Szeremle —Rém 2:2, Bajai SK n.—Bácsborsód* 4:0, Bajai Tsz SK—Nemesnádudvar 7:0, Hercegszántó—Csávoly 3:1. Ifjúságiak: Nagybaracska—Csátalja 0:2, Felsőszentiván—Bátmonostor 2:0, Szeremle—Rém 2:0, Bajai SK n— Bácsborsód 8:0, Bajai Tsz SK—Nemes­nádudvar 1:0, Hercegszántó—Csávoly 0:6. KALOCSAI CSOPORT Bátya—Apostag 5:2, Dunaegyháza— Úszód 4:2, Homokmégy—Tass 2:2, Mis­ke—Dusnok 5:0, Dunatetétlen—Duna- pataj 1:1, Foktő—Harta 1:0, Szatmár— Dunavecse 4:2. Ifjúságiak: Bátya—Apostag 3:1, Du­naegy háza—Úszód 3:0, Homokmégy— Tass i:i, Miske—Dusnok 7:0, Dunate­tétlen—Dunapataj 6:1, Foktő—Harta 10:0, Szakmár—Dunavecse 2:0. KISKUNHALASI CSOPORT Kisszállás—Kiskunmajsa 2:0, Mély­kút—Akasztó 3:0, Csengőd—Kelebia 4:1, Kkh. MEDOSZ—Imrehegy 7:2, Szánk—Tabdi 4:2, Fülöpszállás—Kkh. Spartacus 2:4, Harkakötőny—Bócsa 3:2. Ifjúságiak:‘ Kisszállás—Kiskunmajsa. 1:3, Mélykút—Akasztó 0:2, Csengőd— Kelebia 2:2, Fülöpszállás—Kkh. Spar­tacus 0:4, Harkakötöny—Bócsa 5:0. A területi bajnokságok állása: BAJAI CSOPORT 1. Bajai Tsz SK 16 11 4 1 43-9 26 2. Hercegszántó 16 9 3 4 34-19 21 3. Csátalja 16 10 — 6 32-18 20 4. Nemesnádud. 14 9 2 3 34.21 20 5. Bátmonostor 16 8 2 6 27-29 18 6. Kinizsi SE 7. Csávoly 16 6 5 5 39-28 17 15 8 — 7 42-22 16 8. Felsőszentiván 16 6 4 6 32.24 16 9. Kunbaja 10. Tataháza 11. Bácsborsód 15 6 4 5 27-27 16 16 6 4 6 22-40 16 14 5 1 8 28-39 11 13. Szeremle 14. Rém 16 16 2 2 2 12 22-46 6 2 12 20-51 6 Bajai SK II. 17 9 _ 8 36-31 19 Ifjúságiak (élcsoport) 1. Bajai Tsz SK 16 14 2 — 64-11 30 2. Bátmonostor 15 11 2 2 45-15 24 3. Csávoly 16 8 4 4 46-15 20’ KALOCSAI CSOPORT 1. Tass 16 12 3 I 63.18 27 2. Dunapataj 16 12 2 2 43-12 26 3. Harta 16 11 2 3 44-19 24 4. Miske 16 10 4 2 48-23 24 5. Szalkszentm. 15 7 4 4 28.33 18 6. Homokmégy 16 5 6 5 33-33 16 7. Dunavecse 15 6 2 7 37-35 14 8. Dusnok 16 5 4 7 29-46 14 9. Apostag 16 3 7 6 21.35 13 10. Dunaegyháza 16 5 2 9 18-32 12 11. Bátya 16 5 1 10 37-42 11 12. Foktő 16 5 1 10 29-39 11 13. Szakmár* 16 5 1 10 41.45 9 i4. Dunatetétlen 16 2 5 9 19-47 9 15. Úszód 16 3 2 11 19-50 8 Megjegyzés: A *-gal jelzett csapat tói két büntetőpont levonva. Ifjúsági (élcsoport) 1. Szalkszentmárt. 15 14 1 — 109-16 2 2. Miske 16 14 1 1 3. Foktő 16 11 2 3 69 92-17 29 .31 24 KISKUNHALASI 1. Mélykút 2. Kisszállás 3. Kk.majsa 4. Kkh. Sp. 5. Tabdi* 6. Harkakötöny 7. Akasztó 8. Szánk 9. Bócsa 10. Csengőd** 11. Kelebia 12. Csikéria 13. Imrehegy 14. Fülöpszállás Kkh. MEDOSZ 18 18 18 18 17 18 18 .16 18 18 18 17 18 18 18 CSOPORT 14 2 2 55-10 30 2 59-18 30­4 33-20 25 5 35.23 23 4 46-34 21 6 37-29 20 7 34-26 19 9 43.25 17 7 1 10 42-45 15 6 3 9 33-35 14 6 1 11 24-42 13 3 2 12 26.65 8 2 2 14 20-57 6 1 — 17 18-90 2 10 4 4 63-22 23 Kkh. MÁV visszalépett Csólyospálo9 visszalépett \ Megjegyzés: Az egy *.gai jelzett csapattól egy, a két **-gal jelzett csa­pattól 3 büntetőpont levonva. Ifjúságiak (élcsoport) 1. Harkakötöny 17 14 — 3 63-14 23 2. Kiskunmajsa 17 13 2 2 58-19 28 3. Akasztó 17 12 2 3 43-16 26

Next

/
Oldalképek
Tartalom