Petőfi Népe, 1976. április (31. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-25 / 98. szám

M í VE LŐDÉS • I RODAI O M • VI VVÉS Z El • IRODA 1 O M • MVVÉ S Z El Pólya Tiborról - születése évfordulóján Talán kevésbé izgalmas évfordulóról írunk mai számunkban. Számunkra azonban becses a születésnap, mivel a kecskeméti művészte­lep egyik alapító tagjáról van szó. S alkalom ez arra is, hogy pontosabbá tegyük a Magyar Életrajzi Lexikon közlését, amely szerint Pólya Tibor 1912-től 1919-ig lett volna tagja a kecskeméti művésztelepnek. Nem, ennél jóval rövidebb ideig kötődött a városhoz, ám az itt töltött nyári hónapok nem múltak el nyomtalanul a munkásságában. Kisebb-nagyobb eltérésekkel ennyit őriznek a lexikonok a ma 90 éve született Pólya Tiborról: festő-grafikus; Budapesten, Szol­nokon és Párizsban tanult; tagja volt a szolnoki és a kecskeméti művésztelepnek; táj. és figurális képeken kívül plakátterveket és karikatúrákat készített; 1917 'és 1924 között majd minden évben kiállított az Ernst Múzeumban; 1929-ben a Fészek Klubban gyűjteményes tárlata volt; 1925 és 1928 között a Kossuth-szobor le­leplezésekor Amerikában járt és a New Yorkba látogatott küldött­ség útjáról albumot adott ki; szülővárosában, Szolnokon halt' meg 1937. november 29-én. Az ilyen rövid összefoglalók természetesen keveset mondanak a művészi pályáról. Különösen akkor, ha Pólya Tibor alkotá­sait egyáltalán nem ismeri, nem is ismerheti a mai művészetsze­rető érdeklődő. A kézikönyvek­ben nem szerepelnek az alkotá­sai, s a kecskeméti és a szolnoki művésztielepről készült modern feldolgozások sém tárták fel a munkásságát a nagyközönség előtt, mivel még nem jelentek meg. Érdekes, hogy a gyakori kiállításai sem váltottak ki je­lentősebb viszhangot, csupán Bá­lint Aladár (Nyugat' 1921. 641.) Alku Pólya Tibor rajza. A karikatúra a kecskeméti művésztelepen illetve a közelében készült. — Ksy (.eniíAt kpp »tndeunsp • We*ége. ha megengedi képi, hogy lefemem — IIM a gyerOktartáet én Immm», nagyságos Ét? A szöveg: — egy pengőt kap mindennap a felesége, ha megengedi kend. hogy lefessem. — Hát a gyeröktartást én fizessem, nagyságos úr? jegyzett föl róla egy kiállítási beszámolójában néhány fontos jellemzőt: „... teljesen ösztönei vezetik. Sokfelől jövő hatás üt ki képein. A Viaskodás című képe Daumierra való emlékezés jeléit mutatja.” Pólya Tibor emlékét • — a ko­rabeli tárlatlátogatókon kívül — legelevenebben a pályatársak őr­zik, és közülük is elsősorban azok, akik szűkebb, baráti köré­hez tartoztak. Ilyen barát, kollé­ga volt Herman Lipót, akivel 1910—11-ben együtt dolgozott a kecskeméti, majd sokáig a szol­noki művésztelepen és akivel egy asztalnál ült a Japán Kávé­házban évek hosszú során át. Akik nem menneM o Műcsarnokba A Japán kávéház müvészasztalánál foglalnak helyet, az alá­írás szerint: Lechner bácsi. Fényes bácsi,, Szinyey Merse Pál, Iványi Grünwald, Lázár Béla, Róna József, Csók István, Kerns- tock K., Ernst Lajos, Manheimer G., Falus Elek, Pólya Tibor, Herman Lipót. Herman Lipót a nekrológban (Magyar Művészet 1938. január) mond el legtöbbet Pólyáról: „Tel. jesen kialakult eredeti művész volt, termékeny és sokoldalú — úgy a grafika, plakát, illusztrá­ció, karikatúrarajzolás, mint az olaj és temperával festett magya­ros és kosztümös zsáner, táj és arckép területein”. Herman hoz­záfűzi azt is, hogy Pólya tulaj­donképpen autodidakta volt, no­ha egy évet az Iparművészeti Fő­iskolában, fél évet az Országös • Mintarajziskolában tanult, de közben már különféle lapok szá­mára rajzolt és illusztrált. Né­hány hónapig Münchenben és ’ Párizsban élt, de az igazi mű­vészi tanulóidejét Fényes Adolf mellett töltötte a szolnoki mű­vésztelepen. Pólyánál nehéz elkülöníteni -a fejlődési szakaszokat. Ügy tű­nik, hogy a félkészültsége már a pálya elején ugyanolyan biztos és határozott, mint a későbbi években. Jó humora különösen a csoportokat ábrázoló népi élet­képein ütközik ki. Főleg a me­gélés, a szélesebb elbeszélő je­lentkezés a sajátja, mint a té­ma hosszú gondolati és festői ér- * lelése. Így a nagyobb kompozíció, és rajzai, illusztráéíói is gyorsan lejegyzett pillanatképek; tűnő hangulatokat, egyszerű állapoto­kat rögzítenek. A karikatúrákon jól megfigyel­hetők Pólya művészi előadás­módjának sajátosságai: humora, jó összefoglaló készsége, művei­nek határozott körvonaljátéka és mindaz, amiért érdemes a nevét megjegyeznünk 90. születésnap­ján. Sümegi György SIMON LAJOS: Vers a nosztalgiáról Amikor győztesen leteper, mikor szivemre dobbant páros lábbal, mikor torkomat marja, mint a sírás, mikor már életveszélyes, mint érbén a vérrögöcske, a bennem szorult, tücsökszökkenésnyi gyermekkorom meséje, az ifjúság nevetségesen törpe nyavalygásainak meséje, a férfikor élet—halál komoly küzdelmeinek meséje, akkor én bátran megnyitom a beszéd zsilipéit, a legkényesebb szavak előtt is átharapom a gátakat, mert én ezerkilencszázharmincöt elejétől egyike voltam Magyarország fűszálainak, ‘az vagyok ma is, s az leszek kétezerben is. ZALÁN TIBOR: Titkom, kimondhatatlan Lakatját egy látomás szememre verte, messe torkom sarló, ha szólni szeretnél Takarja csontomat napraforgó árnya, fűszálon perdüljek bele a homályba, űzzenek csak tovább, akik eddig űztek, állítsanak társul a iárstalan fűznek, karomat törje szél, mikor lerajzolna, göncölszekér elé fogjanak hurokba szenvedő zöldszemünek, táltosszép ménnek, nem adlak ki! Leszel hát keserűbb, énekl Fektethetnek vágyaimért szöges ágyra, már jön, aki az életemet kitalálta, s mire elárulnám neki a titkomat: ezüstsarló metszi némává torkomat. 1 ’* &r« 11 % JG 1 1 L3?Dr D 'i’jM mm • A kecskeméti bemutatkozások után a Budapest) Műszaki Egyetem közlekedésmérnöki karánaV pinceklubjában nyílt meg Törőcsik Jolán fain tar. zia-kiállítása a héten. Ebből az alkalomból kö­zöljük a Napraforgók című műve reprodukció­ját. WEÖRES SÁNDOR: Pogácsasütés Fönn az ég vaskalap, hány pogácsát süt a nap? fönn az égi vaskalapban a pogácsa hány darab? Jön egy tucat bárányfelhő, tereli az égi szellő gyapjú-puha korbácsa, de hát egy se pogácsa. Száll egy' vaskos gomolyfelleg, rajta fényes jég-lebernyeg, villámokat osztogat, a pogácsa elmaradt. l Kecskeméti utcarészlet. Stotz Mihály rajza. HORVAI MIKLÓS: Fogantatás Senkik, hévül Ónk egy kristályba zárva. Sóval és vízzel. indul a forrás, hunynak a szembogarak. Utat talál a mederhez és fészkéhez a tűz. Ujjong a szél és ébred a nap. BIBIBXQBXBlEXBIBIEISIBXSBISISffilSK SZEKULITY PETER: Diplomás házaspár A hirdetést átfutva tudatom mélyéről váratlanul felmerült Gáspár alakja, s újból eltöltött a rossz érzés, amit négy esztende­je az irodájában éreztem, annak következtében, hogy a szerelők mérnök kartársnak szólították. A titulust kegyes leereszkedéssel fo­gadta. Később, amikor kérdőre vontam, fülig vörösödve magya­rázkodott: Nincs jelentősége, ez csak afféle formaság. Nem hagytam annyiban a dol­got, és barátságunkra hivatkoz­va kértem, mondja el őszintén, szaktechnikus létére, miért kí­vánja meg a „mérnök” megszó­lítást. Harapófogóval kellett be­lőle kihúzni minden szót. Nagy nehezen mégis kinyögte: „Ha diplomásnak hisznek, nagyobb a respektem”. Teljes meggyőződés­sel hangoztatta; tekintélynövelő, munkafegyelem-erősítő „körül­mény” a diploma. Gáspárral beszélgetve és az élet tényeivel szembenézve el kellett ismernem: a diploma a köztudatban eleve növeli az em­ber tekintélyét. Ám a tisztelet végül is nem az embernek szól, hanem a diplomának. Ettől vala­miféle szolgalelkűség okán a köz­napitól általában ^térdnek, min­den tekintetben értékesebbnek hisszük magát a diplomást. Ami aztán azzal' jár, hogy némelyik mérnök, orvos, közgazdász min­den szempontból különbnek és többnek tartja magát,/mint az átlagember. Ez az utóbbi típus abban a szent meggyőződésben és tévedésben él, hogy van a „tömeg” és van az „elit". Ma­gasabbrendűségét főleg és szinte kizárólag külsőségekkel hangsú­lyozza. Öltözködésben, viselke­désében, fellépésében, modorá­ban kínosan ügyel a látszatra, arra például, hogy úri ember és semmi félreértés ne essék, va­lóban „úri ember”. Ez a diplo­más dobogtatja meg a kispolgár szivét, hiszen egy felületen ép­pen a kispolgári embereszményt reprezentálja, azt, akire határ­talan csodálattal fel lehet nézni, mindegy, hogy a ruha kit takar. Környezetemben, ismerőseim körében mindig ráismerek Z, Aranka megfelelőire és látnom kell: az arisztokratikus gőg sze­mélyiségzavarokat okoz, mert a teljesértékűséget nagyképűen le­egyszerűsíti egyetlen dologra, a „kutyabőrre”. Mintha bizony a teljesértékűség ennyiből állna. Ennél sokkal több és a legysze- rűsités a fejekben rendszerint világnézetünktől idegen képzete­ket teremt, zavarja a lényeglá­tást, nemritkán politikai egyen­súlyvesztést eredményez. Továb­bá nehezen helyrehozható hibá­kat szül, s nemritkán egyéni’ meghasonlások, tragédiák előidé­zője. Z. Aranka mérnöknő egyik üzemben középirányítóként dol­gozott, negyvenötén tartoztak hozzá. Negyvenöt ember, illetőleg szerinte negyvenöt név. Semmit nem tudott beosztottairól, fogal­ma sem volt arról: kiben milyen érték, érdeklődés, készség lako­zik.' Bognár bácsi, a segédmuun- kás apja lehetett volna, ám neki csak Bognár volt. „Bognár reg­gel felül a gépkocsira és elmegy rakodni.” Kalmár, Ökrös, Ham- rák... Z. Aranka a szaktárs, a kartárs, az elvtárs kifejezést be­osztottaival szemben nem ismer­te. Keresztülnézett a fizikai dol­gozókon, bezzeg elvárta, sőt meg­követelte, hogy kellő tiszteletet kapjon tőlük. Látszólag megkap­ta, annak ellenére, hogy közönsé­ges hangnemben trágárságokat vagdosott a munkások fejéhez, s szentül hitte: jól áll neki az al­jabeszéd. Egyébként mint mérnök, kivá­lóan megállta a helyét, de em­berként messze nem volt azon a magaslaton, ahol hitte magát, s ahonnét lenézte a világot. Hisz­tériás rohamot kapott, amikor le­váltották, s helyére egy „szimp­la” technikust tettek. Gyártotta a beadványokat, hivatkozott a diplomájára, amit talán legszí­vesebben nyakába akasztva hor­dott volna. Sokféle megnyilvánulása van a diplomagőznek. A végeredmény azonban mindig ugyanaz. A dip­lomagőz társadalomellenes, mert kizárólag a hozzája hasonlót'is­meri el egyenrangúnak. A mi rendünk megbecsüli a tudást, nagyra értékeli a( magasan kvali­fikált értelmiségi munkát. De a diploma önmagában semmiféle kiváltságot nem jelent. Ettől egy ember rendelkezhet a környeze­tében levőknél nagyobb átlag­tudással, de nem biztos, hogy személyiségként is fölözi az át­lagot. Az egyetem, a főiskola csu­pán lehetőség ahhoz, hogy kéllő intelligenciával á jellem is erő­södjék. A diplomások döntő többségére éppen gz a jellemző, hogy kultu­ráltan illeszkednek környezétük- höz, értik és érzik helyüket, sze­repüket a társadalomban, tiszte­lik, becsülik a munkásom bért. M. János, a kiváló közgazdász ebből a nézőpontból tiszta emberséggel így fogalmazta meg saját világ­látását: „Édesapám a felszabadu­lásig uradalmi cseléd volt. Je­lenleg nyugdíjas tsz-tag. Én az ötvenes években egyetemi diplo­mát szereztem és öt esztendővel ezelőtt megvédtem doktori érte­kezésemet De nagyon jól tudom, hogy édesapám életismeretben, bölcsességben, tapasztalati tu-, dásban magasan fölöttem áll. öcsém traktoros. Ismerjük egy­mást és róla meg nyugodt lel­kiismerettel mondom, hogy igen­igen okos ember. A szüléimét, a testvéreimet nézném le, ha nem tisztelném minden dolgozóban a valóságos értékeket.” Érdemes megfigyelni, hogy leg­többször éppen azok hivalkodnak a diplomával, akiknek „alig van”. Ismertem az inszeminátort, aki állatorvosnak játszotta meg ma­gát Beszerezte az aranykeretes szemüveget, az egyéb kellékeket, felült a magas lóra, leereszkedő, vállveregető hangon tárgyalt a gazdákkal, akik a .'régmúltból ereződő alázatból doktor úrnak titulálták. De hát né feledkezzünk meg a hirdetésről. Újból elolvastam, de már figyelmesebben és határozot­tan megéreztem: nem véletlen, hogy éppen Gáspárt juttatta eszembe. Ez a hirdetés azért ada­tott fel, mert egy házaspár kis­lánya mellé pótmamát keres,1 Nem akármilyen házaspár: dip­lomás házaspár. Mindent elkép­zelhetünk. Mindent, aminek eb­ben a hirdetésben helye volna. Lehetne ez a házaspár jóravaló, jól kereső, • elfoglalt, emberbe­csülő, betegeskedő, a pótmama­kereséshez ezék a jelzők mind­egyike elképzelhető, csak éppen a „diplomás” nagyképű és feles­leges. ISZLAl ZOLTÁN: Széljegyzet a jelenlétről Még láthatjuk egymást. Engem néz szemed. Találkozásunk mégis: szinte álom. Kaucsuklabda — közömbös vizsugáron. Mindegy: földobódik, vagy leesett. Tudod is te, miért mégy el tőlem. Öngyilkos vagy! Jobb éned nálam hagyod. Bn eltűnök előled az időben Téged nyársukra döfnek csillagok. Bocsáss meg. Bn lettem a gazdagabb. Ki — nem tudja, hova, — de tovább utazik. Nekem ne ints! Magányos, ki marad s egyedüllétével a csömörig lakik. ű Kerekes Ferenc: /Lovak tatása.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom