Petőfi Népe, 1976. április (31. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-21 / 94. szám

1976. április 21. » PETŐFI NÉPE • 5 „ÉG 'A GYERTYA, ÉG, EL NE ALUDJÉK!" Gyerekek a múzeumban A költők és a gyerekek is­merik a titkot: a képzelet nagy átalakító mű­helyében min­den köznapi tárgy elvará­zsolható. A pa­pírkosárból szoknya lesz, a kenyereskosár­ból kerek fej, a kukoricacsu. héból hajfonat és máris előt­tünk áll egy kis ember. A másik „teremt­mény” fejéből nemrég tejfölt kanalaztak, törzsében mo­sogatószer lö­työgött. Most kockaábráza­tán kupakorr virít, a haszna­vehetetlen mű­anyag fla­konból, pohár­ból kedves bábfigura lett. A látvány üdítő. A gye­rekek lelkendezve gyönyörköd­nek a tárlókból 'rájuk mosoly­gó bábókban, valamennyi a te­remtő képzelet és a kézügyes­ség egy-egy kis remekműve. Szé­pek a Bábszínház művészi állat­figurái, a neves iparművésznő „mesemondó” textil faliképéi, de nagy tetszést arat egy érdekes, zsákvászonra ragasztott kukori­caszemekből kialakított kompo­zíció is, amely a tervező-kivite­lező óvó néni leleményét dicséri. A legzordabb kritikust is el­bűvölő tárlat pár napja nyílt meg Budapesten, a Petőfi Irodal­mi Múzeum termeiben. Ez az ^ irodalmi-animációs kiállítás azért is érdemel megkülönbözte­tett figyelmet, mert a költészet­re legfogékonyabb, s a legeleve­nebb képzeletű közönségnek, az óvodás korú gyermekeknek szán­ták. Az úttörő, mindeddig példa fi él kiül álló kísérlet merészen perel azzal a feltevéssel, hogy. a múzeum elsősorban a hagyomá­nyok őrzésének, a felnőttek által létrehozott értékek bemutatásá­nak a helye. Ezzel a nézettel szakítottak a kiállítás gyereksze­rető rendezői, akik valóságos 'öfioííjféTmekpáradicsommá varázsol- í ták a múzeumot. A kiállított műalkotások klasszikus és mai írók. költők ismert nrtűveit, a gyermekirodalmat elevenítik meg. Az üvegtárlókban a leg­szebb, . irodalmilag is magasra értékelendő meséskönyvek so­rakoznak. Petőfi Sándor János vitézétől Weöres Sándor tündér­szép verses kötetéig, a Bóbitáig. Az irodalommal, költészettel szo­ros egységben tekinthetők meg legkitűnőbb képzőművészeink csodaszép meseillusztrációi és a Bábszínházból, tévéből jól ismert bábfigurák, Mellettük felfigyel­hetünk a gyerekek saját kezűleg készített, igen ötletes munkáira is, amelyeknek egy része már múzeumi élményről tanúskodik. A kiállítás azonban csak alap, amelyre rendszeres, napi foglal­kozások épülnek. Május 9-ig minden délelőtt óvodások töltik meg a kiállítási termeket, s ha a látnivalóval már beteltek, szakember irányításával játsz­hatnak, bábozhatnak, rajzolhat­nak: az alkotás örömeit is meg­ízlelhetik. Népszerű előadóművé­szek és bábcsoportok tartanak Írod almi-zenés-játékos műsoro­kat a kicsiknek. De a szakfog­lalkozásokon sok szép dalra, né­pi gyerekjátékra, a bábkészítés- és -mozgatás művészetére is megtanítják őket. Mindez bizonyára felkelti az óvodások alkotókedvét, fejleszti szépérzéküket, és hozzásegíti őket ahhoz, hogy majdan a mű­vészeteket értő és szerető felnőtt váljék belőlük. Nem árt' azon­ban, ha a tanulságos kísérletre a szakemberek és a szülők is odafigyelnek, és a múzeumban tapasztalt jó módszereket ők is alkalmazzák. Bár az áprilisi foglalkozásokra már minden hely elkelt, remél­hetően megyénk óvodái közül Is akad majd jelentkező. A. vállal­kozás azért sem reménytelen, mert csoportos érdeklődés ese­tén délután is tartanak foglalko­zásokat. Érdeklődni lehet a 187- 088-as telefonon. Talán felesleges részletezni, miért fontos, hogy minél töb­ben lássák ezt, a gyerekek él­ményei közé feltétlenül odakí­vánkozó tárlatot, minél többen vegyenek részt a játékos alko­tómunka örömében. A távolság autóbusszal nem túl nagy és ta­lán még járművet is lehet sze­rezni az üzemektől, vagy a gaz­daságoktól. Ennyivel ők is hoz­zájárulhatnak dolgozóik gyerme­keinek „szakmai továbbképzé­séhez”. Ahhoz a célhoz, amelyet olyan találóan fogalmaz meg a kiállítás címadójául . választott népdal: „Ég a gyertya ég, El ne aludjék!” V. Zs. Fotó: Kotroczó István Űj könyváruház műszakiaknak 1 I Az Ország legnagyobb mflaraki könyváruháza 10 millió forintos rak­tárkészlettel megnyílt s Budapesten. Az érdek­lődök a liszt Ferenc té­li ren, a Zeneakadémia mellett találják meg. GVm-fotó — Soás Lajos felvétele —- KS) MAI TÉMÁNK Brigádvezetők fóruma A bajai kulturális élet irányítói, az ottani közmű­velődési szakemberek évek óta a legkülönfélébb mó­don igyekeznek hathatósan befolyásolni saját eszköze­ikkel a munkásművelődés ügyét. Már eddig is sike­rült némely tekintetben előre lépniük., A munkás­klubok tartalmi munkájá­nak segítése, az üzemi könyvterjesztés eddigi ered­ménye, a munkahelyi kiál­lítások és más rendezvé­nyek sikere bizonyítja töb­bek között ezt. Nemrégi­ben ismét egy hasznosnak és korszerűnek mondható kezdeményezésbe fogtak a tanács illetékes vezetőinek támogatásával a József At­tila Művelődési Központ­ban. Az év elején megbeszé­lésre hívták össze a szo­cialista brigádok vezetőit. Az eredmény várakozáson felül biztató volt, már a kezdet ■ kezdetén. Százhu- szonkilencen eljöttek a ta­nácskozásra, melynek napi­rendjén a brigádok műve­lődése, kulturális tevékeny­sége szerepelt. Tüstént el­határozták, hogy létrehoz­zák a szocialista brigádve­zetők fórumát. Hogy ezen­túl havonta1 egyszer össze­jönnek,' s a művelődéssel, kulturálódással valammép- pen összefüggő kérdésekkel foglalkoznak az előre elké­szített program alapján. Azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy megteremtenek egy olyan szervezett kere­tet, mely a brigádmozga­lom segítségére lesz, és se­gítséget nyújt a brigádve- zetőnnek saját kisebb kö­zösségük irányításához. Az eddigi összejövetelek azt bizonyítják, hogy ezzel az új formával sikerült fo­kozatosan megnyerniük a brigádokat a közművelődés nemes ügyének. Egyszer sem fordult elő, hogy száz­nál kevesebben mentek volna el a foglalkozásra, íme, néhány példa az éves munkatervből: kérdezz-fe- lelek est a város első szá­mú vezetőinek részvételé­vel (remekül sikerült); vita á brigádokr művelődési le­hetőségeiről, s formáiról (nagy volt az érdeklődés és aktivitás); stb. A továb­biakban író—olvasó-talál­kozó, közös városnéző séta, munkás—művész-találkozó, és más, hasonlóan érdekes­nek ígérkező rendezvény szerepel a brigádvezetők fórumának munkaterve- ben. A művelődési központ­ban sokszorosították a fon­tosabbnak tartott városi kulturális rendezvények felsorolását is, és ezeket eljuttatták a brigádok tag­jaihoz. Ez a módszer már­is érezteti hatását: egyré többen vesznek részt a fi­zikai dolgozók közül a kul­turális eseményeken. S az a tény, hogy a Bajai Műsor című, havonta megjelenő programfüzetre már kez­detben több mint száz szo­cialista brigád előfizetett, ugyancsak a fórum élet- képességét bizonyítja, V. M. A nyelvi műveltség emelése Ma már az a feladat áll előt­tünk, hogy egész magyar népünk nyelvi műveltségét magasabb szintre emeljük. Mert feltétlenül emelni kell, és erre meg is van­nak a lehetőségeink.: Jól foglálta ezt össze az Esfe Hírlap cikkíró­ja, Ézsiás Erzsébet: „Ami egy évtizeddel ezelőtt kísérletnek számított, azt ma már nyelvi kultúránk igényei, a fejlett kö­rülmények teszik elengedhetet­lenül szükségessé. Az újságol­vasó, rádióhallgató, tévénéző emberek számára alapélménnyé vált, hogy nyelvünket nemcsak használni kell, hanem gondját is viselni — és nemcsak egy hé­ten át! A magyar nyelv hetének jelentősége éppen figyelemfel­keltő erejében, kisugárzó hatá­sában van: tíz- és százezrek vál­tak fogékony érdeklődőkké, nyelvünk tudatos őreivé.” Nagyon tanulságos és elgon­dolkodtató a Népszava egyik cikke is: Kik rontják a nyelvet? Ebben Ormos Gprő egy munkást és egy munkásból tanárrá mű­velődött embert szólaltat meg. A munkás azt panaszolja, hogy a magyar nyelv tisztasága ellen vétők nemcsak a hivatásos nyelvművelőknek okoznak bosz- szúságot, hanem a munkásnak és a parasztnak is. Az értelmiségi­eket ítéli el, hiszen a nyelvron­tás minden formája tőlük szár­marik, mert ők csinálják a saj­tót, ők írnak, beszélnek a rá­dióban, a televízióban, ők hoz­nak be nyelvünkbe minden ide­gen szót. Abban azonban téved, hogy a parasztság ma is őrzi a népnyelv jellegzetes zamatét. A falusi életforma feladása és a sajtó, rádió, tévé megváltoztatja a nép nyelvének ízeit és színeit. Így inkább a munkássággal együtt a városi népek beszédét hallgatva hajlamos a nála mű­veltebb rétegek utánzására, de maga nem kezdeményez nyelv­rontó szokásokat. A munkásból lett értelmiségi véleménye lé­nyegében egyezik a munkáséval. íme a közéletiség problémá­jának a felvetése. Aczél György egy régebben írt cikkének egy részlete is idekívánkozik. Meg kell tanulni, ahogy József Atti­lát idézi: és nem is középiskolás fokon a nép nyelvén beszélni. A nagyrészt a rádió és a televízió nyilvánossága előtt zajló eleven társadalmi és politikai élet kö­veteli ezt meg. „Ma minden tisztségviselőnek — folytatja — kötelességszerűen törekednie kell arra, hogy tisztán, világosan, szerkezetileg rendezetten, ponto­san és közérthetően — sőt: szem. léletesen. és elevenen — fejezze ki magát. Ma a tömegnek a nyilvánosság előtt szólni szemé­lyes próbatétel is. Akart-aka- ratlan tanúságtétel arról, mennyire gondolkozik világosan, mennyire hatja át őt magát is a meggyőzés szándéka. És tanú­ságtétel arról, hogy mennyire ismeri a magyar nyelv szellemét, szerkezetét, szabályait és lehető­ségeit.” Szinte folytathatjuk Deme László megállapításaival: „Mert a hallgató nem gondolatolvasó, s az olvasó sem az. A gondolatra, a máséra, ki-ki csak abból kö­vetkeztet, amit belőle hall vagy lát. S az őszinteségnek, a „belül­ről jövésnek” a megformálatlan- ság nem feltétlen kelléke, amint a hitelességnek sem a túlfor- máltság.” A nyelvi műveltség emelését tudatos és gyors be­avatkozással lehet csak elérni. Az erőket összpontosítani kell, ez egyre inkább elodázhatatlan kérdés. Deme László fejtegetéseit így fejezi be: „A nyelvi műveltség nem nyelvtani vagy szónoklat- tani szabályok megtanulását je­lenti elsősorban. Csak önma­gunk és mások megbecsülését, s ehhez a közéleti stílusból any- nvit. amennyi. ezt éreztetni se­gít.” Kiss István Mi van a tarisznyában? Hajdanán hamuba sült pogá­csával bocsátották a ■ hazulról hosszan távozó lányt, fiút Ma már a táplálkozás seholsem okoz gondot A „hazai” inkább a meg­szokott jó ízek, az otthon felidé­zésére szolgál, a szeretet jele. Fontosabb a szellemi útravaló. Ezer és ezer ifjú hagyja el falu­ját 14—15 éves korában. Vajon mit tudnak a városról, mit vár­nak tőle? Megtalálják-e az utat a város igazi értékeihez? Felkészítik-e őket a változó körülményekre a falusi pedagó­gusok, népművelők? Ébresztget- nek-e bennük olyan hajlamokat, képességeket, melyeket középis­kolásként szakmunkástanuló­ként kifejleszthetnek. Mindezen egy szavalóversenyen gondolkodtam el. A Bács megyei Építőipari Vállalatnál dolgozó Csikós Zsuzsa ismét jól szerepelt Ismét mert találkoztam vele, más alkalommal is. Megtudtam, hogy Lezsák Sándor lakiteleki irodalmi színpadán kedvelte meg a költeményeket A Katona Jó­zsef megyei könyvtár még tavaly ősszel Vörösmarty-emlékműsort szervezett. — Diákók tolmácsol­ták a Szózat költőjének leg­szebb verseit. A rendező, Ramháb Mária könyvtáros korábban Akasztón tanított. Az ottani művelődési otthonban időnként összegyűjtöt­te a költemények kedvelőit fog­lalkozott velük. Amikor volt ta­nítványai közül néhányan a me­gyeszékhelyre kerülték, megke­resték. „Tanár néni, jó volna va­lahol szavalni.” így alakult meg a kis csoport. Több helyen sze­repeltek, sikerrel. Tavaly nyáron az ÉPSZER egyik szakmunkásával beszélget­tem. Akkoriban kaptak lakást a család is Kecskemétre költözhe­tett. Ismerősöm már az első hé­ten kézenfogta két gyermekét és elvitte őket az uszodába, megmu­tatta a művelődési központot a könyvtárat. Okosan neveli gyer­mekeit akik remélhetően fel­használják a városi létben rejlő előnyöket A szülők, a pedagógusok, a mű­velődési intézmények, a KISZ- szervezetek tehát sokat tehetnek az életformaváltás, a lakóhely-, változtatás kedvező feltételeinek a megteremtéséért Jól teszik, ha a képzeletbeli tarisznyába ide­jekorán gyűjtik a szellemi útra- valót A falu és város közötti kü­lönbségek csökkenése könnyíti) dolgukat, növeli lehetőségeiket H. N. Száz évig akartak élni Anasztaszija Kuprinajova, belorussz asszony öt fiát kísérte ki a frontra az elmúlt világháborúban. Egyikük ezeket irta édesanyjának: „Feltétlenül visszatérek hozzád, anyám... Felépítünk egy új há­zat és száz évig élünk majd benne...” Kuprijanova megérte ezt a kort. Zsogyinóban, a gépkocsigyártók neves belorussz városában. Egész Zsogyino megünnepelte köztiszteletben örvendő la­kosa 100. születésnapját. Törékeny kis alakja szin­te elveszett a virágcsokrok tengerében, amint a színpadon helyet foglalt. Sokan jöttek el, hogy fel- köszöntsék: számos belorussz város lakosa, lett vendégek, Ivan Bagramjan, a Szovjetunió marsall- ja, Alekszandr Pokriskin, a légierők marsallja, a Szovjetunió háromszoros hőse. Csak az öt fiú nem volt jelen. Levelek maradtak meg a harctérről, s egy ma­roknyi föld sírjukról, — onnan, ahol elestek: belo­russz, lett és lengyel földről. ... Nyikolaj volt az első gyereke. Majd sorra kö­vetkeztek a többiek: Alekszandr, Anna lánya, Sztyepan, Mihail, Vlagyimir és végül a legkisebb, Pjotr. A háború kitörésekor*már mind felnőttek voltak. Anna és három fivére a családi hagyomá­nyokhoz híven, a kolhozban dolgoztak, a földet művelték. Velük tartott az anyjuk is. Vlagyimir vasutas volt. Alekszandr Szibériába utazott. Csak Petya, a legkisebb járt még az iskolába. Az idősebb fiúk családot alapítottak, házat épí­tettek. Vasárnaponként valamennyien összejöttek. Sokáig elüldögéltek együtt, terveiket szövögették. Ilyenkor Anasztaszija Kuprijanova úgy érezte, nincs nálánál boldogabb anya a világon.. S egyszer csak mindennek vége' szakadt: 1941. júniusában a fasiszta Németország megtámadta a Szovjetuniót. A Kuprijanovök mind partizánok lettek. így is nevezték őket: a „Kuprijanov szakasz". Olga Szigvelnyikova, idős tanítónő, szintén par­tizán. így emlékezik vissza azokra az időkre: — Anasztaszija Fominyicsna nemcsak a saját gyermekeivel l törődött, hanem az egész partizán- osztaggal. Főzött nekünk, mosott ránk, javította a ruhánkat. Egyszóval igazi hősi anyánk volt ez a szerény, csendes asszony. Elsőként Mihail vesztette el életét. Felderítő harcostársaival indult bevetésre, váratlanul meg­lépte őket áz ellenség. Amikor látták, hogy beke­rítették és élve akarják őket elfogni, gránátot ha­jított a lába alá. Az anya hősként viselte el a csapást. Magába roskadt. de könnyeit senki sem látta. Attól kezdve talán valamivel hosszabban búcsúzott gyermekei­től, mikor harci feladat teljesítésére indultak. Akkor sem sírt, amikor egymás után búcsúztatta a harctérre vonuló fiait. A Belorussziát felszabadí­tott szovjet csapatokkal együtt indultak tovább. Az 1944-es év borzalmas volt számára. Nyikolaj és Sztyepan Varsó alatt esett el. Az ayát ledöntöt­te a fájdalom, úgy érezte, nem éli túl, megöli a szívfájdalom. De ott feküdt az asztalkán egy kis levél a frontról. Petya irta. Az a levél volt az, afnelyben ígérte, visszatér, felépítenek egy új há­zat és száz évig fognak élni. Ivan Jaszinszkij, a Genetikai és Citológiai Inté­zet tudós titkára, Petya egykori harcostársa és föl­dije így emlékezik vissza: — Több ízben is támadásba lendültünk, de az ellenséges tűz minden alkalommal visszavetett bennünket. Látszott, hogy zászlóaljunk nem tud megbirkózni a feladattal. S ekkor Petya, aki mel­lettem hasalt egy gránát-tölcsérben, hirtelen fel­ugrott és a kísérődre vetette magát. Mellével be­fedte a lőrést. Mi pedig támadásba lendültünk. A kísérődnél temettük el Petyát, egy magas tölgyfa alatt. Hamvait később átvitték egy katonai temetőbe. Vlagyimir folytatta a harcot az ellenséggel. De ő sem élte túl sokkal fivéreit, belehalt sérülései­be Anasztaszija Kuprijanova házában szinte min­dennapos vendégek az úttörők. Iskolájuk Pjotr Kuprijanov, a Szovjetunió hőse nevét vette fel. De sokan keresik fel Lettországból is, ahol a hős el­esett. Zsogyino városában szoborművet állítottak a hős anya tiszteletéré. Kuprijanovához hasonlóén több mint 16 000 be­lefuss? nő állta meg hősiesen helyét a fronton, a partizánalakulatokban. Mindegyik emlékeztet valamiben Anasztaszija Kuprijanovára. A szobor­mű tehát nemcsak őt örökíti meg... Jurij Szapozskov (APN—KS) • Az anya egyik fia fényképével. (Foto: APN—KS.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom