Petőfi Népe, 1976. március (31. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-04 / 54. szám

Horgászok és a sportszer-kereskedelem Nincs kínálat horgászcikkekből — késnek a szállítások Nőnapra 'A szegedi Üj Élet Tsz üveghá­zaiban százezer tulipánt nevel­nek. Fajtakülönlegességgik zö­mét, mintegy 60 ezer szálat a nemzetközi nőnap ünnepségeire adják át a virágüzleteknek. A Duna—Tisza közi városok bolt­jai is szép számmal'kapnak majd. Nem kell különösebben bi­zonygatni, hogy a magyar horgá­szok 120 ezres tábora évről évre milyen sokat tesz legtéltettehb természeti kincsünk, a vizek vé­delme érdekében. A horgászegye­sületek rendszeresen, tervszerű­en; az egész kicsi tavacskáktól kezdve a hagy vizekig; újratele­pítik, visszapótolják a halállo­mányt, hisz ma a vizek biológiai egyensúlya az alapja a horgász- szerencsének. Decemberben az egyesületek­ben megtartották a közgyűlése­ket, s a vezetőségek megválasz­tása után Bács-Kiskun megyében is megkezdődött a felkészülés a március közepén kezdődő idény­re. Ez ősi mesterség legűjabb- •kori mívelői már hetek óta fel­szerelésük karbantartásával, fel­újításával foglalkoznak, s termé­szetesen, pótolni szeretnék ami szükséges, vagy éppen felújítani ami megkopott, elhasználódott. ' A megyében élő horgászok több, mint tizezeres tábora ez- időtájban keresi fel leggyakrab­ban az áruházak sportosztályait, a sportboltokat, s minden rendű- rangú üzletet, ahol horgászfel­szerelést árusítanak. Mivel vá­sárlók ezreinek igényéről van szó, természetesen a kereskede­lemnek illő felkészülni arra, hogy azt a lehető legmagasabb szinten elégítse ki. Éppen ezért tettünk sétát Kecskeméten, s érdeklőd­tünk néhány üzletben. Sajnos, nem számolthatunk be kedvező tapasztalatokról. Az Alföld Áruház játék- és sport­szerosztályán a ' kínálat mini­mális. Igaz, tetszetős éi$ méreg­drága, illetve Középárfekvésü bo­tokból van elég — ez nem csak itt, hanem más üzletekben is ta­pasztalható — viszont különbö­ző bambusz-spiccekből, (de mű­anyagból készültekből is) alig van néhány darab. Ugyanez vo­natkozik a horgokra, a különbö­ző, minőségű és keresztmetszetű zsinórokra, az ólmokra, az úszók­ra, a forgókapcsokra, a villan- tókra. Szinte sehol sem kínál­nak műlegyeket, csukázó szere­lést, s ez utóbbit külön-külön sem lehet beszerezni, stb. Feltételezzük — az elmúlt évek kedvező tapasztalata erről győz meg bennünket —, hogy az idén sem késlekedik tovább a hor­gászfelszerelések ügyében illeté­kes sportszer-kereskedelem. Cs. K. „Ki minek mestere” Országos döntőre készülnek a nyomdaiparban Tanácskozás a pártfegyelmi munkáról Március 26-án és 27-én rende­zik meg Budapesten a vidéki és fővárosi nyomdáik 30 éven aluli ifjúmunkásai részére a könnyű­ipar első „Ki minek mestere” szakmai és politikai vetélkedőjé­nek döntőjét. Az ifjúsági vetélkedőt — amely a szocialista munkver- seny szerves része — a KISZ KB 1975. évi akcióprogramjában kez­deményezte. Egyébként a KISZ által előző években szervezett ha­sonló ifjúsági vetélkedők is haté­konyan segítették az ifjúmunká­sok továbbképzését. A Könnyűipari Minisztérium, a Nyomda-, a Papíripar és a Sajtó Dolgozóinak Szakszervezete és a KISZ KB egyetértésével első íz­ben a nyomdaiparban szervezte meg a „Ki minek mestere” szak­mai és politikai vetélkedőt, a magasforma-készítő, a gépmes­ter (magasnyomó, ofszet) és könyvkötő szakmában. A vetél­kedő célja, hogy népszerűsítse a fizikai munka szépségét, bemu­tassa a nyomdász Szakma jelen­tőségét, és mozgósítsa a pálya- választás előtt álló fiatalokat a ilyomdaipari szakmák elsajátítá­sára. Az országos döntőt megelőzően 1975. IV. negyedévében kerültek megszervezésre és lebonyolításra a vállalati vetélkedők, mintegy 2500 fiatal szakmunkás részvéte­iével. A vállalati vetélkedők szak­mánkénti első helyezettjei indul­nak az országos döntőn, melynek megszervezésével és lebonyolítá­sával a Kossuth Nyomda vezér- igazgatóját bízta meg a miniszté­rium., A döntő résztvevői — akik kö­zé a Petőfi Nyomdától négy if­júmunkás jutott be —, sok érde­kességre számíthatnak. A tema­tika és speciális szakmai kérdés- csoportok mellett általános nyom­daipari témákat is tartalmaz. Ily módon a versenyzők nemcsak a saját szakmájuk ismeretéről, ha­nem a nyomdaipari technológia egészéről szerzett ismereteikről is beszámolhatnak. Bizonyítaniuk kell továbbá a fiataloknak a gyakorlati rátermettségüket is a hirdetésszedésben, a nyomógé­pek kezelésében, a kötészeti mű­veletek mesterfogásainál. A politikai kérdések az MSZMP XI. kongresszusának és a KISZ KB 1974 áprilisi határozataira, valamint az időszerű bel- és kül­politikai ismeretekre vonatkoz­nak. A döntőn is érvényesül a vetél­kedő egyik rendező elve, mely szerint a komoly versenyfelada­tokat játékos elemek — pl. hiba­keresés, betűszétválogatás, fes­tékkeverési verseny, barkohba — is tarkítják. A szakmánkénti első helyezet­tek a KISZ KB által adományo­zott térítésmentes' külföldi uta­lást és pénzjutáimat kápnak. A második és harmadik helyezettek pénzjutalomban részesülnek. Tegnap Kecskeméten, a megyei pártbizottság székházában egész napos értekezleten vettek részt a járási-városi pártbizottságok fe­gyelmi munkát felügyelő titká­rai, a fegyelmi bizottságok elnö­kei és referensei, a fegyelmi jog­körrel rendelkező községi, üzemi pártbizottságok fegyelmi bizott­sági elnökei, referensei, valamint a. megyei pártbizottság fegyelmi bizottságának tagjai. A tanácskozást — amelyen részt vett és felszólalt Barinkai Oszkár, az MSZMP Központi El­lenőrző Bizottsága titkárságának tagja és Horváth István, a me­gyei pártbizottság első titkára is — Terhe Dezső, a megyei pártbi­zottság titkára nyitotta meg. Ezt követően dr. Bogdán Lajos, a megyei pártbizottság fegyelmi re­ferense tartott vitaindító előadást, melynek során a XI. pártkong­resszus határozatainak a pártfe­gyelemmel összefüggő kérdéseit vizsgálva, azokat a feladatokat taglalta, amelyek a pártfegye­lem, s a pártfegyelmi munka ol­daláról elősegíthetik a határoza­tok maradéktalan végrehajtását. A továbbiakban még két elő­adás hangzott el. Dévényi Gyula, a KEB munkatársa a pártfegyel­mi útmutató főbb pontjainak ér­telmezéséről, gyakorlati alkalma­zásáról adott eligazítást; Pogány Károly, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese pedig A választott szervek és vezetők fe­lelőssége a kádermunkában, a pártfegyelem erősítésében címmel adott elemző megyei áttekintést. A tanácskozás résztvevőinek figyelmét pártunk politikájának hatom alapvető és állandó ele­mére — így a munkásosztály po­litikai hatalmának szüntelen erő­sítésére, a szocialista társadalmi, termelési és tulajdonviszonyok továbbfejlesztésére, s a szocia­lista tudat, a gondolkodás, az er­kölcs fejlesztésére — összponto­sító előadásokat a délután folya­mán vita követte három szekció­ban. A fegyelmi munkával megbí­zott pátraktivisták értekezlete a késő délutáni órákban Terbe De­zső vitaösszefoglalójával ért vé­get. Nagy részvét mellett temették el Kothencz József rendőr alhadnagyot Új házak környékén # A hozzánk érkezett panasznak az a lényege, hogy Kecskeméten, a Hunyadiváros Tinódi utcai építkezés átadott, vagy most átadásra váró épüléteinek a környékén nagyon sok a szemét. Ezzel szem­ben a széchenyivárosi építkezéseknél az a gyakorlat, hogy a fel­épült házak tájékát megtisztítják, a munka közben „termelt” hul­ladéktól. A panaszosok ezt várnák a Tinódi utcában is. Reméljük: ami késik nem múlik... (Pásztor Zoltán felvétele) Megkezdődött az útfelújítás A KPM Közúti Igazgatóságá­nak dolgozói kihasználva a ked­vező időjárást, a megye állami közútjain elkezdték az útfenn­tartási és felújítási munkálato­kat. A kecskeméti üzemmérnök­ség szakemberei már február el­ső hetében hozzákezdtek a bu­gaci bekötőút szélesítéséhez, a kiskőrösi üzemmérnökség a Solt- vadkart—Petőfi-tóhoz vezető utat, a kiskunhalasi üzemmér­nökség pedig a kiskunhalas- szegedi utat szélesíti. Az útesztétikai munkák kere­tében az 5-ös és a 44-es számú utak melletti leállósávoknál rö­videsen elhelyezik a padokat és az asztalokat, amelyekkel ké­nyelmesebbé, kulturáltabbá te­szik e pihenőhelyeket* A Kecs­keméti Közúti Építő Vállalat asz­faltkeverő telepein — Kecske­méten, Kalocsán és Baján — fel­készülve várják az aszfaltozási munkákra ' kedvező időjárást. Szükség van erre, hiszen a főút­hálózaton burkolat megerpsítési munka kezdődik: az 52-es úton a 9,3 kilométertől Solt irányában haladva, az 51-es számú úton Foktő és Dusnok között, az 55- ös úton Felsőszen ti ván és Csá- voly között. Az 53-as számú főút kiskőrösi átkelési szakaszának korszerűsí­tése a csatornaépítéssel megkez­dődött. Az út lezárására már sor került. Az építők megfelelő ka­pacitással rendelkeznek és a KPM Közúti Igazgatóság terüle­tén a megrendelt valamennyi út­korszerűsítési és -felújítási mun­kát elvégzik. Jó hír a kecskemétiek számá­ra ; a megyeszékhelyen a Sza­badság tér átépítésével kapcsola­tosan az érdekelt szervek között a tervegyeztetés folyamatban van. A városi tanács és a közúti igazgatóság szakemberei a beér­kezett javaslatok alapján több variációban készítik el az átépí­tés tervét, a döntés e hónap vé­gére várható. Március 2-án délután 2 órakor a tabdi temető halottasháza előtt mintegy kétezren gyűltek össze, hogy végső búcsút vegye­nek a szolgálata teljesítése köz­ben hősi halált halt Kothencz József rendőr alhadnagytól, a megyei rendőr-főkapitányság bó- csai körzeti megbízottjától. A ravatalnál kegyeletőrséget álltak közvetlen munkatársai, a köz­ség és a járás párt- és tanácsi vezetői, Körösi György rendőr vezérőrnagy, belügyminiszter-he­lyettes, dr. Fehér Géza rendőr alezredes, megyei főkapitány. Ivanics Lajos, a járási pártbizott­ság első titkára. A ravatalnál Takács Antal hon­véd alezredes, a sírnál Kiss Fe­renc rendőr főhadnagy, a kiskő­rösi járási rendőrkapitányság pártalapszervezetének titkára vett végső búcsút a fiatalon el­hunyt rendőrtiszttől. A katonai tiszteletadás után Kothencz Jó- zser rendőr alhadnagy sírját el­borították az emlékezés, a kegye­let koszorúi, virágai. FIGYELMETLENSÉG, MŰSZAKI HIBA MIATT Négy súlyos közúti baleset Súlyos baleset történt Kecske­mét belterületén, a megyei kór­ház előtt kedden délután fél 5 óra tájban. Kovács Lászlóné, Ja- kabszállás, II. kerület 118. szám alatti lakos személygépkocsijával a parkolóhelyről úgy hajtott ki az Izsáki útra, hogy nem adta meg az elsőbbséget, az ott sza­bályosan közlekedő Cseh József, Kecskemét, Felsőcsalános I/b. szám alatt lakó segédmotorke­rékpárosnak. Az összeütközés kö­vetkeztében Cseh József súlyo­san megsérült. Kovács Lászlóné ellen eljárást indítottak. A 44-es számú úton vezétte személygépkocsiját Nyárlőrinc felől Kecskemét irányában Sár­közi Sándor tiszasasi lakos. Az út mentén gyomot égettek, amely­nek füstje teljesen beborította az utat. Sárközi nem csökkentette járművének sebességét, ezért ne­kiütközött az előtte haladó Ba­logh Imre öcsödi lakos vezette tehergépkocsinak. Sárközi Sándor súlyosan megsérült. A két jár­műben 16 ezer forint anyagi kár keletkezett. A balesetért Balogh Imrét felelősség nem terheli. Kiskunfélegyháza határában Meszes Mária 20 éveÍ5, Kiskun­félegyháza, XIII. kerület, 157. szám alatti lakos motorkerék­párjával az úttesten meg akart fordulni. A jármű kormánya be­szorult, s Meszes Mária a földre zuhant. A fiatal lányt eszmélet­len állapotban, súlyos sérüléssel a kórházba szállították. Öregcsertő határában Szél Já­nos szegedi lakos a rábízott te­hergépkocsival műszaki hiba miatt áttért az út bal oldalára, s ott összeütközött Bagó Ignác 56 éves, öregcsertő,, Kossuth utca 67. szám alatti lakos lovas kocsijá­val. Bagó Ignác a kocsiról a föld­re zuhant és súlyosan megsérült. A baleset során 60 ezer forint anyagi kár keletkezett, ugyanis az egyik ló kimúlt. A baleset ügyében a vizsgálat még tart. Felgyújtotta lakását, majd felakasztotta magát Kedden a déli órákban Kecs­keméten, a Máriahegy 19. számú házban az 54 éves Hajdú Imre a konyhában benzint öntött szét, majd meggyújtotta. Ezután a padlásra ment és felakasztotta magát. A tüzet a szomszédok is észrevették, s a tűzoltóságot ér­tesítették. Hajdú Imrét a tűz el­oltása után a padláson holtan ta­lálták. G. G. HIVATAL, AZ EMBEREKÉRT Tegnap délelőtt számomra különösen fontos, lényeges hírt vett a szerkesz­tőségi rádiótelex. Arról számolt be az MTI Zala megyéi tudósítója, hogy a Zalaegerszegi Városi Tanács annak érdekében, hogy a különböző válla­latok és intézmények dolgozói hivatalos ügyeiket ne munkaidő alatt in­téznék, s emiatt maradjanak távol munkahelyüktől, bevezette a munka­időn túli ügyfélszolgálatot. A hét utolsó munkanapja kivételével a vá­rosi tanács tájékoztatási irodájában naponta este fél 6-ig meghosszabbí­tották a félfogadást. Itfegmondom őszintén, nagyon szeretnék nálunk is hasonló kezdeménye­zésről olvasni. — csató — NAPTÁR 1976. március 4., csütörtök Névnap: Kázmér Napkelte: G óra 19 perc. Napnyugta: 17 óra 33 perc. Holdkelte: 7 óra 23 perc. Holdnyugta: 21 óra 22 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: ki­sebb felhőátvonulások, számotte­vő csapadék nem várható. A többfelé erős, helyenként még viharos lökésekkel kísért észak- nyugati, északi szél lassan mér­séklődik. A legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet mínusz 2, mí­nusz 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5—10 fok között. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: március 2-án a középhőmérséklet 6,9 (az 50 éves átlag 3.4), a legmagasabb hőmérsék­let 10,8 Celsius-fok volt. A napsütéses órák száma 8. Március 3-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 0,0, a dél­ben egy órakor mért hőmérséklet 7,8, a legalacsonyabb hőmérséklet 0,0 Cel­sius-fok volt. — SZOKOLAYSÁNDOR ZENE­SZERZŐ ELŐADÁSA KECSKE- , MÉTEN. Tegnap délelőtt a Kecs­keméti Állami Zeneiskolában Szó- kolay Sándor Erkel- és Kossulh- díjas zeneszerző Vallomások az alkotásról -címmel előadást tar­tott a helybeli zenei szakembe­rek előtt. Ezt követően a vendég ismerkedett a Kodály Zoltan-is- kola életével. A zeneszerzőt elkí­sérte a hírős városba Körber Ti- vadarné, a Kulturális Miniszté­rium főelőadója, aki nemrégiben még a Kodály-iskola igazgató- helyettese volt. — Régészeti expedíciók. Az idén is újabb régészeti expedí­ciók kezdődnek Szolnok megyé- t ben. Szajolban újkőkori telep ásatásához kezdenek, Jánoshidán folytatják a késő bronzkori ha- lomsíros temető feltárását. Ide tartozik még az is, hogy Tósze­gen az idén védetté nyilvánít­ják a bronzkori ásatás területét, ahol egy évszázada kezdték meg a feltárást. • Karneváli forgatag Rió de Janeiróban. Mint a képen is'látható; '■ a riói karnevál harrtradik: napján is, keddre virradóan, jókedvűen búcsúznak a brazilok a farsangtól. fTelefoto — AP—MTI—KS) — MŰSZAKI IRODALMI DÍ­JAK. A Gépipari Tudományos Egyesület a hagyományoknak meg­felelően értékelte tagjainak elmúlt évi irodalmi-publikációs tevé­kenységét. Ennek alapján a na­pokban kiosztották a szokásos műszaki irodalmi díjakat. Az egyesület kecskeméti szervezeté­nek három tagja: dr. Csikai Im­re, Kárpáti Béla és dr. Varga László tanárok részesültek ez al­kalommal a megtisztelő kitün­tetésben. t — Nagyobb lesz a kecskeméti piac. A primőrök megjelenésével jelentősen bővült Kecskeméten a piaci felhozatal, s a meglevő te­rület kicsinek bizonyul az őster- melők fogadására. Ennek érdeké­ben március 7-től a Csáki utcá­nak a Kaszap utca felőli részét is bekapcsolják a piaci forgalom­ba, ahol összesen száz méter asz­tal várja a termelőket, akik ve­gyesen árulhatnak gyümölcsöt, zöldséget. — Nyúlhús. Bács-Kiskun me­gyében nem igen szeretik e házi­állat húsát, ennek ellenére éven­ként csaknem 1 millió nyulat te­nyésztenek a kisárutermelők, amit szinte teljes egészében az iparnak adnak át. A pecsenye­nyúl iránt a. külföldi keresleet egyre növekszik, s ehhez mérten fokozza termelését a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat, amely az idén már 400 vagon házinyu- lat exportál főként Olaszország­ba. — Házirádió a szülőotthonban. Az ismeretterjesztés új módsze­rét választotta a Szabolcs-Szat- már megyei kórház baktalóránt- házi területi szülőotthonának fő­orvosa, dr. Balázsy László. A fő­orvosi szoba egyik sarkában mi­nistúdiót rendeztek be, a kór­termekben pedig hangszórókat szereltek fel. A házirádióban reg­gelenként a nagyvizit után. a fő­orvos által összeállított forgató- könyv szerint 20—25 perces egészségügyi felvilágosító előadá­sokat sugároznak. — AGROKER-T ÁJ EKOZTA- TÓ. A rendelkezésre álló gépek­ről és az ev folyamán várható alkatrészellátásról tájékoztatta a bácskai és Duna melléki területi szövetséghez tartozó termelőszö­vetkezeteket Baján, a városi-ta­nács dísztermében az AGROKER megyei kirendeltsége. A beszá­moló utáni hozzászólásokban sok hasznos javaslat is elhangzóit. — Borkóstolók létesítését terve­zi a Kiskunhalasi Állami Gazda­ság tajói és balotaszállási pincéi­nél. A kiszolgálást összekapcsol­nák a szőlőfeldolgozás, a borpa­lackozó és -tároló, valamint a ba­lotaszállási pince mellett kiala­kítandó tájpark bemutatásával. A Kecskeméti Katona József Színház műsora Március 4., csütörtök este 7 óraj FIGARO HÁZASSÁGA Arany-bérlet. MOZIMŰSOR UH. március 4.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor aranyvadaszok Felemelt helyárú 1 Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes olasz ftlmvigjáték KECSKEMET ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor KESERŰ CSOKOLÁDÉ Színes, magyarul beszélő olasz film MESEMOZI háromnegyed 6 órakor HAHÓ, A TENGER! Színes magyar film ■ PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja* a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András igazgató I Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-610, 12-516 (központi): 11-709, 11-1M. Telexszám: 20 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Pósta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 216—95162 Jelzőszámlára I Készült a Petőfi Nyomdába* I ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út I. Telefon: 1S-729 Igazgató: Ablaka latvá» Index: 21 MS I | I

Next

/
Oldalképek
Tartalom