Petőfi Népe, 1976. március (31. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-26 / 73. szám

1976. március 26. péntek 9 PETŐFI NÉPE • 5 1926-ban indult útjára a kolozsvári Korunk. Dienes László, a Tanácsköztársaság egykori nép­biztosa szerkesztette, majd 1929-től Gaál Gábor is, aki 1931-től — Dienes László Berlinbe való távo­zása után — végleg ' átvette a lap szerkesztését. A, folyóirat Beköszöntője a lap fő rendeltetését abban látta, hogy „... ráébressze az embereket azokra a nagy problémákra, amelyek megoldása nélkül nyugodt építő jövő el nem jöhet, s adalé­kokkal hozzájáruljon ahhoz, hogy a nagy nyugati szellemi áramlatok közvetlen érintésétől elzárt, de gondolkodó és tépelődő emberek könnyebben tisz­tázhassák önmagunkban azokat á fájó kérdése­ket, amelyek elől egy igazi ember sem zárkózhat el.” Világnézet, útkeresés és erkölcsi elkötelezettség kettőssége jellemezte a munkatársak többségét. „Korunkban — írta Gaál Gábor — sok az ember kötelessége kifelé. S legjobbjaink is a bensőség útját csak kívülvaló dolgokon való változtatás cél­jából járják.” A 20-as évek végének és a 30-as évek elejének gazdasági világválsága, a fasiszta tendenciák elő­retörése azonban a kulturális-világnézeti válság mélyebb okaira hívta fel a figyelmet. Siettette a munkatársak és a lap világnézeti elkötelezettsé­gének határozottabb kialakítását is. Így vált 1929 után a Korunk a marxista világnézet és társada­lomszemlélet, a magyar nyelvű marxista kultúra formálódásának legjelentősebb felszabadulás előtti műhelyévé és a szocialista művészet forrásává. □ □ □ GONDOLÁTOK ESZTÉTIKAI IRO­DALMUNKRÓL • KOSZTOLÁNYI, A KRITIKUS • A KÖZÉPKORI SZÉKELYFÖLDI MŰVÉSZET NÉ­HÁNY KÉRDÉSE • GYÜMÖLCS­TERMESZTÉSÜNK A VÁLTOZÁS JEGYÉBEN • ÉVFORDULÓK ÉS ADÓSSÁG • FORDULÓPONTON A FOGYASZTÓI TÁRSADALOM • SEPSIKÁLNOK DEMOGRÁFIÁJÁ­RÓL • MAGÁNOS VÁLLALKOZÁS KÖZÖSSÉGI JELENTŐSÉGE «AMI VAN — ÉS AMI LEHETNE • • • 1975-12 A Szocialista Művelődén Nevelési Tanács folyóirata Jelentőségét mérhetjük kultúrtörténeti mércével. Egy nagyon nehéz korszak történelmének tanúja és cselekvő résztvevője a lap. A nagyobb világ válságának vonásai sajátos módon keveredtek a háború utáni Közép—Kelet-Európa és Duna meden­cei népek még mélyebb keserveivel és nyomorá­val. E háborút, forradalmakat és ellenforradal­mat látott népek urai a nacionalizmus, a sovi­nizmus eszközeivel próbálták elmosni a kor. és a nemzeti problémák valóságos okait a népek tu­datában. A marxista szemlélet küldetése nyilván­való volt: áttörni a népekbe is beivódott előítéle­tek és gyanakvás nem egyszer megkövült rétegeit, és leleplezni az ezeket tápláló hamis ideológiákat, politikai érdekeket. Ennek a feladatnak azonoan a marxizmus is csak annyiban tehetett eleget (s ez mindenkor a marxizmus önmagával szemben támasztandó | követelménye is!), amennyiben ké­pesnek bizonyult arra, hogy — mélyen behatol­va az adott társadalmi-nemzeti közegbe — meg­találja az erővonalak valóságos elhelyezkedését és a széles társadalmi összefogás határait. A Korunk vállaltá a küldetést, és szellemében — erőfeszí­téseiben jól tükrözte azt a folyamatot, amely a társadalmi erővonalak differenciáltabb szemléleté­hez és vele együtt az antifasiszta összefogás, a népfrontpolitika szorgalmazásához vezetett a har­mincas évek második félében. Éppen ezért aligha végezhet teljes munkát a magyar nyelvű marxista kultúra történetének kutatója a Korunk évfolya­mainak, tartalmának alapos tanulmányozása nél­kül. □ □ □ A Korunk a szocialista művészet nem egy, ma már klasszikussá vált alakjának a felfedezője is. József Attila, Illyés Gyula, Déry Tibor, az erdélyi Nagy István, Asztalos István, Salamon Ernő első méltatói, vagy éppen közlői közé tartozik a lap. Fülöp Ernő József Attiláról írt szép sorai a nagy költő első igazán mély értékelései közüt valók: „Proletárköltőnek azt szokták nevezni, aki pro­letárvoltát állandóan' hangsúlyozza, s életéles ver­seiben a proletáreszményt akarja kifejezni, nem pedig a maga életét úgy, amilyen. József úgy proletárköltő, ahogy Gorkij proletáríró. Nem esz­ményt és tendenciát ad, hanem a maga emberi valóságát, nem osztálykategóriát, hanem a pro- letáremoer totális, vajúdó, talán ellentmondó, de őszinte lényegét. Vannak költők, akiknél a harci kiállás öncélú, heroikus pózzá merevedik — Jó­zsef figyelmeztet, hogy emberségért és az ember­ségre megy a játék. Költészetén át egy megszer­kesztett, szép, szilárd jövő távoli sugara vetődik lelkünkre. S hiába folyik ellene a tehetségtelenek hadjárata minden oldalon, s hiába igyekeztek töb­ben — ezt meg kell végre mondanunk — József Attilától elidegeníteni a munkásság egy részét. És hiába reagál erre József sértett és gyermekded bosszúval — tudjuk i.agyon jól és ő is tudja, hogy József Attila a dolgozók ■ és haladó intellek- tuelek osztatlan táborának költője, értjük és sze­retjük, betéve tudjuk és szavaljuk, mindenki elle­nére és sokszor önmaga ellenére is.” Ezekben a sorokban a marxista kritika — még árulkodván a leszűkítésekkel ^szembeni hadako­zásról — már egyetemes szintre emelkedett. Az antifasiszta tömegmozgalom igénye, az emberség problémájának, a „militáns humanizmusnak” na­pirendre kerülése szétfeszítette azokat a szűkebb, elzárkózásról is árulkodó kereteket, amelyek ok­talanul zárták el átmenetileg jelentős értékek elől a mozgalomat és a lapot. Ekkor juthatott el a Korunk a szellemi kultúra bonyolult képződmé­nyeinek, a vitatott és vitatható szándékoknak megértéséhez is. Bálint György és Lukács György nevének, illetve tanulmányainak a felbukkanása a folyóiratban a folyamat korabeli kiteljesedését jelezték. □ □ □ A Korunk kultúrtörténeti jelentőségét hangsú­lyozva nem feledkezhetünk meg arról, hogy még­is rólunk szól a mese ezúttal is. Annál is inkább, mert az az út, amelyet a Korunk által reprezen­tált marxizmus megkezdett-és- megjárt,- számunk­ra is tanulságot szolgáló példa. Eredményeiben és hiányosságaiban a valóság meghódításának, „szel­lemi reprodukciójának” nehézségei és bonyolult dialektikája követhető nyomon. A valósággal való lépéstartás, a valóság formálásának követelménye a szocialista társadalom építésében éppen úgy kö­vetelmény ma is az elmélet és a kritika számára, mint volt Gaál Gáborék és a Korunk időszaká­ban. Annak az erőnek a titka, amely Gaál lapjá­ból sugárzott, a mai marxista pozíció erejének a titka is. Mert a magyar nyelvű marxista kultúra töob szálon bontákoző története hozzátartozik a kultúra mai fejlettségi szintjének tartalmához és eredményeihez. Minél tudatosabb a múlthoz való értékelő és kritikai viszony, annál tisztábban je­lenhetnek meg előttünk jelenlegi fejlettségi szin­tünk erényei és. ma még meglevő hiányosságai. Ezért á régi Korunkat köszöntve és szerkesztő­jének, Gaál Gábornak tevékenységét méltatva joggal és a közös feladatok tudatában üdvözöl­hetjük méltó örökösét, a mai Korunkat és alko­tó kollektíváját is. Csak azt kívánhatjuk nekik, amit magunknak is kívánnunk kell: a tanulságok­ból tanulságot formálva, az eredmények titkán és jelentőségén megbizonyosodva, az elért telje­sítménytől sarkalva folytassa azt a munkát, ame­lyet Gaál Gáborék nagyon nehéz körülmények között megkezdték és a történelem követelmé­nyét szem előtt tartva végeztek. H. I. Újabb könyv Soltvadkertröl Négy esztendővel ezelőtt látott napvilágot az Adatok Soltvadkert történetéhez című tanulmánykö­tet, amely a település gazdálko­dását, gazdasági életét értő mon­datokkal igyekezett bemutatni, megrajzolni. A szerző, Nagy Pál István helybeli nyugdíjas peda­gógus tollából most megjelent a Soltvadkert,’ 1376—1976 című mo­nográfia. A tetszetős külsejű könyvet a soltvadkerti születésű Richter Ilona grafikusművész íl-j lusztrálta, s Nagy Károly tanács­elnök írt hozzá előszót. Nagy-Pál István eredeti for­rásmunkákra alapozott munkájá­hoz elsősorban a nemrégiben hoz- férhetővé vált Orczy-levéltár és a Pest megyei Levéltár szolgál­tatta a dokumentumokat. A szer­ző mindvégig jó érzékkel hasz­nálta fel, csoportosította és érté­kelte az előkerült írásos anyago­kat A régészeti leletek magyaráza­tával megelevenedik az olvasók előtt a letűnt századok itteni vi­lága. Az avarkori leletek, a szarmata temetők és a kuntele­pülések nyomai beszélnek a rég­múlt időkről. Ez a vidék — a mai Soltvadkert nagyközség te­rülete — egykor Árpád vezérnek és Fájsz nevű unokájának volt kedvelt vadászterülete. Sokáig a Fejér megyéhez tartozó solti szék részét képezte. A helység létét bizonyító legrégebbi hivatalos és elfogadható okmány kelte: 1376. EZ egy perrel kapcsolatos királyi oklevél szövege. A szerző alapos nyomozással igyekezett felkutatni az egykori — e vidéken meglevő — kun te­lepülés eltűnésének okait. Köz­ben kiderítette, hogy a mai Solt­vadkert területe a rajta levő há­zakkal, ingóságokkal együtt Ha­las város bérleménye volt a mo­hácsi csata előtti időkben. 1724- től kezdődően vetette meg a lábát itt, mint tulajdonos az Orczy csa­lád, melynek nehéz évszázadokon át hozzánőtt a település. A tizennyolcadik század közepe táján települtek meg nagyobb számban Vadkerten a németek. Ettől kezdve a helység egyenle­tesen felfelé ívelő fejlődést mu­tat. 1745-ben tizennégy, s 1804- ben már ötszáznál több család mondhatta magáénak Vadkertet. A kétszáz évig tartó török alatti pangás után így indult fejlődés­nek a ma is szépen virágzó hely­ség. Sok adatot, tényt találunk a kötetben gazdálkodásra is. 1789- ben például már százhatvanegy hold szőlőt műveltek a lakosok. S a tizenkilencedik század legele­jén csaknem ötven iparosmester dolgozott a község fiatajai között. Érdekesek a majorsági gazdálko­dásra vonatkozó adatok Hogy az itt élőknek nem volt könnyű sorsuk a századok alatt, azt többek között az is bizonyít­ja, hogy Csábor és Bőszér pusz­tákért — mint a megélhetés egyik forrásáért — évtizedes har­cot folytattak a vadkerti parasz­tok. A természeti csapások mel­lett vallási egyenetlenségek, vi­szálykodások is nehezítették az életet. A szerző külön fejezetekben taglalja a felszabadulás óta meg­tett utat, részletesen és szemléle­tesen mutatja be a mindenki előtt ismert társadalmi és gazda­sági fejlődést. Varga Mihály Pajtások! Közeledik a tavaszi szünet, a „második félidő” meg­érdemelt pihenője. Pihenő, egy­ben felkészülési lehetőség a ta­nítás befejezése előtt.. Most ér­demes átvenni azokat a mate­matikapéldákat, amelyeket ed­dig nem értettetek pontosan, el­olvasni a kötelező és ajánlott szépirodalmat, értelmezni, újra átgondolni a tanult verseket. Kilenc-tíz hét és vége a tanév­nek, kezetekben lesz évi ^un­kátok értékelése, a bizonyít­vány! Van még idő, hiszen a mozgalmi év legizgalmasabb eseményeire is még csak most kerül majd sor! * A tavaszi szünet idejére ké­szített értékes programot a kecskeméti úttörőház. Hétfőn, április 5-én délután 3 órakor a nótafák találkoznak. Kedden a bábosok mutatják be a bábké­szítést délelőtt, majd a nyílt szakköri foglalkozást is meg­tartják. Szerdán lesz asztalite­nisz-verseny, illetve délután az úttörők számára nagyszabású játék. Csütörtökön kerül sor a legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseményre: Az első úttö­rők nyomában — címmel. Pén­teken délután az ifjú képzőmű­vészek és fotósok rendeznek nyílt foglalkozást. A szünet utolsó napján kisdobosoknak tartanak az ifik játékos vetél­kedőt. Molnár Jutka, a soltvadkerti úttörőcsapattól küldött tudósí­tást. Mint írja, az elmúlt na­pokban tartották meg a far­sangi karnévált az iskolában. Az ötletes jelmezek sorát a sikert aratott Tanári Kar-csoport zár­ta. A pajtások az iskola tanára­it. nevelőit jelenítették meg, mutatkoztak be a bíráló bi­zottság előtt néhány soros vers­sel. Ötletességüket a jelenlevő tanárok is nagy tapssal jutal­mazták. * Hasonló élményről számolt be levelében Vlasies Etelka, a bács- szőlősi csapat krónikása. Náluk is sikert arattak az ötletes jel­mezek, a kisdobosok között a zsiráf, a zenebohóc, az úttörők között pedig a magyar huszár és a Hamupipőke. * Kisdobos krónikás, Karsai Kornélia küldött beszámolót a jászszentlászlói&c. úttörőcsapattól. Mint írja 1958 óta tartanak ná­luk — immár hagyományosan — ének- és szavalóversenyt. A pajtások hónapokig készültek erre a nagy eseményre. A nép­dalénekesek közül a kisdobos Bablincki József, illetve az út­törő Bablincki Mária érte el a legszebb eredményt. A szavalok között a kisdobos Tóth József — és a tudósítás írója — valamint Forgó Zsuzsanna 7.-es úttörő je­leskedett. * Az MHSZ-szel közösen tar­totta meg a kecskeméti városi úttörőelnökség a Lenin Ifjú Táv- írásza elnevezésű vetélkedőt az elmúlt napokban. Huszonegy jpl felkészült, sokat gyakorolt paj- . tást köszöntött a megnyitón Ja- kucs Gábor. A tíz-tizenkét éve­sek versenyében Kovács Attila a leninvárosi, illetve Veres Márta, a Jókai Mór Általános Iskola úttörője ért el első és második helyezést. A hetedikes és nyolcadikosok között Almási Zsolt, a Jókai Mór iskola, illetve Ország Pál, a Zrínyi Ilona is­kola úttörője jeleskedett. * Részletes, szépen fogalmazott beszámolót kaptunk Bajáról. Li­geti Erikától. Örömmel számol be arról, hogy megnyílt a Jelky András Úttörőcsapat pinceklub­ja! Igaz, nem túl tágas, de na­gyon otthonosan sikerült beren­dezni, derűssé tenni. Lezajlott a megnyitó is. A pajtások ked­ves meglepetést készítettek er­re az alkalomra: egy tortára harminc gyertyát tűztek, egy' kartonra pedig harminc válla­lást írtak le, verses formában. A tanárok érkezésekor meggyújtot­ták a gyertyákat, majd elmond­ták a rímes felajánlásokat. Nagy sikert arattak! A tortát — bár felajánlották nevelőiknek — kö­zösen ették meg, a kartonlapot pedig — hadd lássa mindenki!« — kiszögezték a falra. A nyitás óta minden őrsi- és rajfoglalko­zást itt tarthatnak. (Pajtások! Sok örömetek teljék a klubban, tiszta szívvel kívánjuk!) * Bódog Erikától a Zánkán járt őrsvezetőtől is levelet hozott a posta. Erika egy teljes hónapot töltött az úttörővárosban jó ta­nulása és úttörőmunkája jutal­maként. Mint írja, nehéz szívvel indult a hosszú tanfolyamra, és bizony az első héten néhány könnycseppet is ejtett. De a dél­előtti tanulás, a délutáni fog­lalkozások — ekkor ismerked­tek az őrsvezetők feladataival — no és a sok kirándulás ideje alatt, elrepült a harminc nap. Sok értékes tudnivalóval, a ta­nulásban el nem maradva úgy érkezett Erika haza, hogy lát­ta a Dunántúl minden neveze­tes városát! • Pajtások! Leveleiteket, a mai napig érkezett tudósításaitokat mind közzétettük, itt olvashat­játok. Ezekben a napokban va- lamennyiőtöknek válaszborítékot Rejtvény kisdobosoknak Pajtások! Ezen a héten kisdo­bosok számára közlünk rejt­vényt. (A következő fejtörő szól majd az úttörőknek.) A megfej­téseket levelezőlapon küldjétek be szerkesztőségünk címére .(Petőfi Népe Szerkesztősége, Kecskemét, Szabadság tér 1/a.) A lap címoldalára írjátok rá: Kisdobosrejtvény! Ha a képen látható szótago­kat helyes sorrendbe rakjátok, egy szép közmondást kaptok eredményként. Ezt az egy mon­datot küldjétek be április 3-ig a megadott címre. A megfejtők között könyvjutalmakat sorso­lunk ki. küldünk, apró meglepetéssel. A jövő héten a császártöltési csa­patnál tett látogatásunkról szá­molunk be. Selmeci Katalin 5. Más értelme, haszna úgy aincs a mai vadászatnak, a pus­kapor teleszivódik vízzel, párá­val, az ázott tollú fácánok behú­zódnak a zsombékok tövébe, bok­rok aljába, őzek, szarvasok sem mutogatják magukat a tisztáso­kon, megmerevedett lábukat váltogatva búsan kérődznek benn az erdők megközelíthetetlen rej- tekeiben. A fejedelem mégis, ma is elindult vadászni. Véle a boj- nyikok. Az égen vad iramban űz­te az északi szél a rongyos felle­geket dél felé, az eső elállt, a fejedelem úgy találta: ritkulnak a fellegek, hátha kiderül. S ak­kor talán... meg lehet majd lát­ni a hegyeket, ott, délen. Ezt a titkát magába rejtette, még a hercegnőnek sem, sőt legbizalmasabb dolgai tudóján nak, önkéntes számki vetdttség- ben társának, Bercsényi gróf­nak sem beszélt erről, a vadűzés, hajszolás valóban heves szenve­délyénél is mélyebben beléivó- dott vágyról, ösztönről, kínzói személyes, mások számára bizo­nyara érthetetlen gerjedelemről: nézni a hegyeket. Télen a legpompásabb, amikor a szikrázó, fagyos . levegőben szinte ujjal tapiríthatóan rajzo­lódnak az égre a Beszkfdek, a Kárpátok nehézkes ormai, való­ban, mintha bölénycsorda vo­nulna az ég alján, fejleszegve, marjukon a púp mintha az eget tartaná. Kora reggel, . amikor a napfény innen Lengyelország felől vet a csúcsokra éles vilá­gítást, a mélykék háttérből mintha borotva metszené ki a hegytaréjok élét, napközben pe­dig a világos háttérből az ár­nyékos havasok tompa kékje sugallja a zsongító kérdést: mi van vajon a hegygerincen túl? Magyarország, Magyarország van a hegyen túl. Sokszor megpróbálta már ki­számítani, de inkább sugalla­taira hallgatva, tekintetével ki­tapintani, melyik csúcs, melyik völgy mögött van Munkács. A vár. A vár alatt a város. Merre Tokaj. Merre Kassa. És az is csodálatos érzés — tavaly tavaszon tapasztalta elő­ször —, hogy májusban, június­ban is fehéren villog a Kárpá­tok északi árnyékos oldala, és ekkor elgondolhatja az ember: a hegyen túl már elolvadt a hó, a hegyekből zavaros vizű erek, patakok sodorják a Tisza felé a hólevet, már zöldülnek a legelők, áradnak a folyók, ott már szántanak, vetnek, burján­zik az élet, éled Magyarország. Kedvtelenül tért vissza a va­dászatról Bár a felhők gyom iramban űzték egymást, még­sem akartak ritkulni, nem lehe­tett meglátni a felhőkbe bújt he­gyeket. Március eleje van, bo­londos idő — a hegyek bizonyá­ra fehéren villognának, ha látni lehetne őket Nem lehet. Ma nem lehet. Jelena hercegnő a kastély udvarán várta. Jó ideje, hogy meghagyta az udvaros szolgák­nak: amint a fiatal pán inzseni- őr — Rákóczit is, Bercsényit is francia hadimérnökként ismer­ték a környéken, igazi nevüket csak a hercegnő tudta — meg­érkezik, azonnal vezessék hoz­zá, de nem tudta kivárni, maga állt ki az udvarba, várni a fe­jedelmet. Amint megérkezett, s lóról szállt türelmetlenül sür­gette: — Jöjjön ... jöjjön velem, azonnal jöjjön, kedvesem. Bent a kastélyban is.: s — Gyorsan, gyorsan, meg ne lássák. — S karjánál fogva húz­ta a maga szobájába. Rákóczi nem értette, mi oka ennek a türelmetlenségnek, zak­latottságnak. Benn a szooában megtudta. ' — A gróf szobájában... há­rom ember odaátról. Magyaror­szágról. Nem tudom, kik. Csú­nyák. Koszosak. Szőrösek. Van köztük egy pópa is. Hosszú sza- kállú. Orosz. Mit akarnak — nem tudom. — Aprókat remegett a hercegnő tokája, ahogy izga­tottan nyelt. Bercsényi nyitott rájuk. A hercegnő szinte ugrott elébe. — Mit akarnak ezek? Hogy találta^ ide? Kik ezek? — Azt mondják: követek. — Kiknek... Miknek a kö­vetei? — kérdezte a fejedelem. Bercsényi fanyarul elhúzta a száját — A népé. Azt mondják, őket a nép küldte. Azt is mondják, ismernek engem. Téged is. — A két menekült, ha bizalmasan beszélgettek, tegezték egymást. — Megtudták, hogy itt, a her­cegnő brezáni kastélyában né­hány magyar él. Megsejtették, hogy mi vagyunk azok. — Megtudták, hogy itt élünk — fordította a magyar szöveget franciára Rákóczi, hogy Jelena is értse. — Megtudták — rebegte Jele­na, s keblére szorította a karjait. — Akar velük találkozni? Ké­rem ... nagyon kérem... ne. Ne! .— De — mondta a fejedelem. Most már úgy is mindegy. Bercsényi szobájában három követ várakozott. Követ? Rákó­czi nyugtalan gyanakvással fi­gyelte őket Amikor belépett a szobába, a három követ látha­tóan megdöbbent, kezüket előre nyújtották. Középen állt a pópa, hosszú, vörös szakálla beborí­totta a mellét botot tartott a kezében, a másik kettő lépni akart, de Rákóczi egy intéssel megállította a mozdulatukat. — Kicsodák kegyelmetek? Ki küldte ide kegyelmeteket? A három követet 'most már nem lehetett visszatartani. Előbb a pópa jobbjánál álló — mint utóbb kiderült, Bige György nevű, jó kiállású, inas, erős, már Thököly korában sokat küzdött, szenvedett, vitézkedett kuruc — esett térdre, torkából makogó hörgés csapott fel, sze­méből könnyek csorogtak, aztán a pap kiáltott élesen: Igavo- nóóóók! — s ő is térdre esett. Harmadiknak Papp Mihály, * a nagy szakállú, szálas termetű, komor fekete képű küldött haj­lította meg a derekát, s lassan ő is térdre ereszkedett. Elbő- dült: — A nép küldött minket, nagyságos uram... fejedelmünk, vezérünk! A fejedelem nem tudta, mit cselekedjen; torka elszorult, két karját elejtette, hol elsápadt, hol vér öntötte el az arcát, nem bírt megszólalni. A félrehúzódott Bercsényi gróf szigorúan össze­húzta a szemöldökét, karját ösz- szefonta, még nem volt vélemé­nye. Jelena hercegnő imára kul­csolta kövérkés ujjait — neki nem szokatlan az effajta térd- reborulás, lengyel jobbágyaitól megszokta ezt a szlávos, gyön­géd érzelemkitörést, most mégis megérezte, hogy ez valami más, valami egészen más: elméjében nyugtalanság és aggodalom, és sok minden más kavargott. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom