Petőfi Népe, 1976. március (31. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-04 / 54. szám

2 • PETŐFI NÉPE 0 1976. március 4. PÁRIZS Párizsban nagy példányszám­ban adták ki francia nyelven Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának a XXV. párt- kongresszuson elhangzott beszá­molóját. (TASZSZ) BRÜSSZEL A NATO állandó tanácsa Brüsszelben jelentést hallgatott meg a bécsi haderőcsökkentési tárgyalásokról, a szocialista or­szágok javaslatairól. Az Atlanti Szövetség vezetői a jelek szerint továbbra is ragaszkodnak saját elképzeléseikhez, mindenekelőtt a „közös plafon” elfogadásához, és egyelőre nem voltak hajlandóak részletesen foglalkozni a szocia­lista országok javaslataival. MADRID Országossá vált Spányolor- szágbah a teherautó-sofőrök sztrájkja. Ebbe a munkamegtaga­dási mozgalomban most már 50 ezren vesznek részt. Akciójuk le­állással fenyeget több gyárat, harmincezren kapcsolódtak már be az általános iskolai tanítók sztrájkjába. RÓMA A római Eur-negyed kongresz- szusi palotájában szerdán 856 kongresszusi küldött, 250 meghí­vott vendég és mintegy 50 kül­földi küldöttség jelenlétében megkezdődött az Olasz Szocia­lista Párt XL. kongresszusa, amely az olasz politikai és gazdasági válság elmélyülése, valamint az OSZP-nek a politikai összképben elfoglalt helyzeté'' következtében döntő módon befolyásolhatja a jövendő eseményeket Olaszor­szágban. A kongresszus a párt vezetői szándéka szerint „fordu­latot” hivatott végrehajtani a legrégibb olasz munkáspárt több mint nyolc évtizedes .történeté­ben. BARQUISIMETO A venezuelai légierő bejelenté­se szerint kedden az ország észa­ki részén fekvő Barquisimeto városa közelében összeütközött két gyakorlatozó harci gép. Az egyik pilótának sikerült lehoznia súlyosan sérült gépét, a másik repülő két pilótája katapultált az őserdő fölött, s egyelőre nyomuk veszett. (Reuter) 0 Képünk: Péter János búcsúzik a küldöttség vezetőjétől. 0 Szerdán Szombathelyen folytatódott és befejeződött Púja Frigyes és dr. Erich Bielka határmenti találkozója. Az osztrák külügymi­niszter az első napi találkozás színhelyéről, Grazból érkezett a dél­előtti órákban Szombathelyre. A Claudius Szállónál magyar kol­légája és vendéglátója, Púja Frigyes fogadta. A két külügyminisz­tert a megyei tanács épületében dr. Bors Zoltán, a Vas megyei Ta­nács elnökhelyettese üdvözölte, majd ezt követően rövid tájékoz­tatást adott a megye és Szombathely fejlődéséről. A megyei ta­nácsháza különtermében Púja Frigyes és dr. Erich Bielka bilate­rális kérdésekről tárgyalt. Az angolai nép hozzálátott a háborús károk helyreállításához Angola dolgozói, az ország egész társadalma lelkesen tesz eleget kipróbált élcsapata a An­golai Népi Felszabaflítási Moz­galom (MPLA) és a köztársaság kormánya felhívásának és aktí­van bekapcsolódik az interven­ciósok által szétrombolt népgaz­daság helyreállításának munkála­taiba.- Az MPLA ifjúsági szerve­zete ‘több tízezer fiatalt küldött az ország mezőgazdasági vidékei­re hogy segítsenek a parasztok­nak a függetlenség kikiáltása utáni első termés mezőgazdasági és ipari’' növények betakarításá­ban. Óriási segítséget nyújtanak a legfontosabb gazdasági feladatok megoldásához a' békés élet meg­szervezéséhez városban és falun a köztársaság fegyveres erőinek kátonái és tisztjei is. Egyidejűleg az MPLA határozatára az egész országban nagy szabású politi­kai felvilágosító munka folyik, amelyet külön erre a célra ki­képzett biztosok szerveznek ás irányítanak. Az ipari objektumok, valamint az utak, hidak, lakónegyedek és iskolák helyreállításáról a fővá­rosba érkező hírek a gyarmati uralom és az intervenciósok ter­rorja alól felszabadult pép soha nem tapasztalt lelkes munkájáról tanúskodnak. (TASZSZ) ESEMÉNYEK SOROKBAN Magyar-osztrák tárgyalások Ma választ új Központi Bizottságot XXV. kongresszusa 0 Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára az SZKP XXV. kongresszusának küldöttei körében. Hazaindult Havannából a magyar tervegyeztető küldöttség az SZKP (Folytatás az 1. oldalról.) küldöttcsoportja képviselőt küld Ez a szűkebb testület vitatja meg, hogy kik kerüljenek a jelöltek listájára. A jelölőbizottság' ja­vaslatét azután a kongresszus elé terjesztik, ahol személy szerint minden egyes jelölést jóváha­gyatnak, s csak ezután kerül sor a titkos szavazásra a véglegesí­tett jelölőlistáról. Az SZKP XXV. kongresszusa pénteken fejeződik be, s ugyan­ezen a napon az új összetételű Központi Bizottság első ülésén választják'meg az SZKP Politi­kai Bizottságának tagjait és pót­tagjait, titkárságának tagjait, valamint a főtitkárt. Szerdai tájékoztatóján Afa- naszjev arra a kérdésre válaszol­va, hogy az SZKP XXV. kong­resszusán a három napja folyó gazdasági vitában miért nem for­dul elő a „gazdasági reform” ki­fejezés, Afanaszjev kifejtette: a gazdasági reform a Szovjetunió­ban lényegében lezárult, s ezért most „a gazdasági mechanizmus tökéletesítéséről” beszélnek. Ez állandó és hosszú távú feladat. Jelenleg, a gazdasági mecha­nizmus tökéletesítése keretében az ösztönzés formáinak és az irá­nyítás módszereinek fejlesztésén van a hangsúly. Bevezették pél­dául a termékek minősége alap­ján való ösztörizés' rendszerét^ amelynek keretében támogatják az állami minőségjellel ellátott. tehát világszínvonalú termékek gyártását, folytatják a szovjet szabványoknak megfelelő termé­kek gyártását, s igyekeznek megszüntetni az ' ennél alacso­nyabb színvonalú , termelést. A vállalati önállóság elvét nem ter­jesztették ki a külkereskedelmi vállalatokra, ahol az állam meg­őrizte teljes monopóliumát. Ez az intézkedés helyesnek bizonyult, mert a külkereskedelmi vállala­tok nem tudtak volna megbir­kózni a tőkés világpiac megráz­kódtatásainak következményei­vel, az inflációval és az áremel­kedéssel. Afanaszjev végül megállapí­totta: — A szovjet gazdaság centra­lizációjáról hamis kép alakult ki Nyugaton. Valójában ma is- in­kább a centralizálás hiánya ér­ződik a gazdaságban, semmint a túlzott központosítás. Ennek kö­vetkezménye, hogy időnként még a mai viszonyok között is a he­lyi gazdasági érdekek érvénye­sülnek az országos érdekkel szemben. A legfontosabb gazda­sági feladatok megoldására ezért komplex programokat dolgoznak ki. Ilyen komplex tárcaközi prog­ram keretében folyik például a nem-feketeföld övezet mezőgaz­daságának fellendítése, a nyugat­szibériai gazdasági központ fej­lesztése. * A XXV. kongresszus határoza­ta, amely egyhangúlag elfogadja az SZKP KB politikai irányvo­nalát és gyakorlati tevékenysé­gét, kifejezi a sokmilliós, ideoló­giai és politikai szempontból egy­séges párttagság akaratát — ír­ja szerdai vezércikkében a Pravda. ■ * A kilencedik ötéves terv ered­ményei, az elvégzett feladatok és a kedvező kilátások meggyőzően bizonyítják, hogy a párt határo­zottan halad tovább a lenini úton, betölti a munkásosztály minden dolgozó és az az egész nép politikai vezetőjének szere­pét — hangsúlyozza a lap. A szovjet emberek, és az egész világ is tudja — írja végül a Pravda vezércikke —, hogy az SZKP politikája, egész tevékeny­sége az emberek javát szolgálja. Ez a humanista cél eltéphetet- len kötelékekkel fűzi össze a pár­tot és a népet. (MTI) HAVANNA Király Ferenc, az MTI tudósí­tója jelenti: Kedden este hazaindult Kubá- bó1 a Huszár István miniszterel­nök-helyettes, a Tervhivatal el­nöke vezette magyar küldöttség, amely a magyar—kubai ötéves tervegyeztető tárgyalásokon vett részt. A Jósé Marti repülőtéren dr. Osvaldo Dorticos államelnök, a tervbizottság elnöke és dr. Me- ruk Vilmos havannai magyar nagykövet búcsúztatta a vendége­Apró Antalnak, a magyar or­szággyűlés elnökének vezetésével — Anton Benya-nak, az oszitrák nemzeti tanács elnökének meghí­vására — szerdán délután magyar parlamenti küldöttség utazott Ausztriába. A delegáció tagjai1: Raffai Sarolta, az országgyűlés alelnöke, dr, Gonda György, Gor­Az elutazás előtt a két küldött­ség vezetője rövid nyilatkozatot adott az MTI havannai tudósító­jának. Osvaldo Dorticos rendkí­vül nagyra értékelte a tárgyalá­sok eredményeit, azt hogy a kö­vetkező öt évben a két ország árucsere-forgalma megkétszerező­dik. Huszár István kiemelte, hogy a havannai, jegyzőkönyv aláírá­sával befejeződött a magyar nép­gazdaság. 5. ötéves tervének egyeztetése a KGST-tagországok- kal. Kubával most első ízben egyeztették a terveket. (MTI) janc Ignác, dr. Guba Sándor és dr. Novák Pálné képviselők. A küldötltség búcsúztatására á Keleti pályaudvaron megjelent Péter János, az országgyűlés alel­nöke, és Nagy János külügymi­niszter-helyettes. Ottt volt dr. Pe­ter Hohenfellner, a budapesti osztrák nagykövetség tanácsosa. kei. Magyar parlamenti küldöttség utazott Ausztriába Kádár János a Szovjet Tudományos Akadémián LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT A HIDEGHÁBORÚ NYITÁNYAKÉNT • Határzár THB CONGO Harminc éve hangzott el Churchill fultoni beszéde AZ SZKP XXV. kongresszusán részt vevő magyar pártküldöttség, élén Kádár Jánossal szerda este ellátogatott a Szovjet Tudomá­nyos Akadémia elnökségének moszkvai székházába. Részt vett a látogatáson Leonyid Szmimov, az SZKP KB tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyet­tese és Vlagyimir Pavlov, a Szov­jetunió budapesti nagykövete is. A vendégeket Anatolij Alek- szandrov, a Szovjet Tudományos Akadémia elnöke és a testület számos más vezető személyisége fogadta. A szívélyes üdvözlés után közvetlen hangulatú eszme­csere következett. Anatolij Alekszandrov egyebek közt el­mondta, hogy a Szovjet Tudomá­nyos Akadémia rendkívül széles tudományos hálózatot irányít: 250 intézetben 160 ezren dolgoznak, közöttük 40 ezer tudományos munkatárs. Szólt arról is, hogy a két ország akadémiája között ha- gyomáriyosan jók a kapcsolatok, és mind szorosabb együttműkö­dés bontakozik ki a szakterülete­ken, az intézetek és személyek szerint .a tudósok között is. Keldis akadémikus többek közt kiemelte, hogy — a többi szocia­lista országok tudósaival együtt — a magyar tudomány képviselői is tevékenyen részt vesznek az interkozmosz programban. Szov­jet és magyar intézetek közösen munkálkodnak például a felbo­csátott szputnyikok optikai megfi­gyelésében és a világűrből sugái* zott információik értékelésében, feldolgozásában. Jurij Ovcsinyikov alelnök a kémiai és a biológiai tudomá­nyok terén mind elevenebbé vá­ló együttműködést méltatta. Meg­említette, hogy a két ország tu­dósainak rendszeresen megjelenő kémiai szakkiadványa ma már a nemzetközi tudományos élet is­mert, rangos folyóirata. Kotyel- nyikov alelnök a fizika és a ma­tematika szakterületei, .Szidirov alelnök a geológia és a geofizika, Fedoszejev akadémikus pedig a társadalomtudományok szovjet és magyar művelői közötti mélyülő munkakapcsolatokról adott szár mot. Fedoszejev megjegyezte, hogy a közös munka eredménye­ként látott napvilágot, a közel­múltban a Szovjetunióban orosz nyelven a háromkötetes „Mo- gyarország története". Ambarcumjan akadémikus, az örmény Tudományos Akadémia elnöke a csillagászatban, a bio­kémiában kibontakozott kapcsola­tokat méltatta, s elismeréssel be­szélt a magyar obszervatóriumok értékes megfigyeléseiről. Marcsuk akadémikus, a Szibériai Tudo­mányos Akadémia elnöke a tu­dományos kapcsolatok sokrétűsé­gét azzal is érzékeltette, hogy az elmúlt öt évben 450 magyar tu­dós járt szibériai tudományos in­tézetekben Megjegyezte: ,,Mind­inkább érezzük, hogy a gazdasági integráció maga után vonja a tu­dományos integrációt, s ez rend­kívül örvendetes.” Kádár János megköszönte á részletes és átfogó tájékoztatást, majd hangoztatta: — Az önök és szélesebb érte­lemben a szovjet tudósok munká­ja óriási szerepet játszik a szo­cialista világrendszer országai­ban végbemenő dinamikus fejlő­désben, nem utolsósorban abban, hogy békében élhetünk és épít­hetünk. Szívből gratulálok önök- nek és önökön keresztül vala­mennyi szovjet tudósnak nagy­szerű eredményeikhez. A Központi) Bizottság első 'tit­kára meleg szavakkal mondott köszönetét azért a segítségért, amelyet a Szovjet Tudományos Akadémia nyújt magyar tudósok képzéséhez és 'továbbképzéséhez, valamint azért a bizalomért, amely a tudományos megállapo­dásokban, együttműködésben megnyilvánul. — Párt- és állami kapcsolatáin- kat az jellemzi, hogy a magyar és a szovjet kommunisták közös nézeteket vallanak a szocialista építő munka, a nemzetközi poli­tika kérdéseiben. Pártjaihk vi­szonya kitűnő. Kívánom, hogy — mint a múltban — a jövőben is az együUműködésnék ugyanez a szelleme hassa át a magyar és a szovjet tudományos együttműkö­dést — mondta befejezésül Ká­dár János. (MTI) Samora Machel, Mozambik el­nöke szerdán bejelentette, hogy országa és Rhodesia között lezár­ják a határt, felfüggesztenek mindenfajta összeköttetést és forgalmat a fajüldöző fehér tele­pes rendszerrel. Képünk: a szín­hely térképvázlata. • Szovjet tiltakozás Walter Stoesselt,’ az Egyesült Államok moszkvai nagykövetét szerdán behívatták a Szovjetunió Külügyminisztériumába, és. a New York-i szoyjet intézmények és munkatársaik ellen elkövetett el­lenséges cionista akciók ellen tiltakozó nyilatkozatot tettek előt­te. A Szovjetunió Külügyminisz­tériuma követelte, hogy az Egye­sült Államok hatóságai vessenek véget az ellenséges kampánynak. Winston Churchill fultoni be­széde, amely 30 évvel ezelőtt, 1946. március 5-én hangzott el, „magában foglalta a hideghábo­rú irányzatának fő összetevőit, alkotórészeit” — írja Vikentyij Matvejev szemleíró, áz „USA: gazdaság, politika, ideológiá” (SZSA) című folyóirat márciusi számában. „Az imperialista vasököl szem­beállítása a Szovjetunió és álta­lában a haladás és a béke erőivel — ez volt a lényege annak ' a beszédnek” — mutat rá a szerző. A fultoni beszéd óta eltelt 30 év során nyilvánosságra került archív, memoár és más anyagok fényénél az is látható, hogy mi rejtőzött a beszéd hátterében, és milyen szerepet játszott • az a nemzetközi helyzet megmérgezé- sében, a háborúk idején alakult Hitler-ellenes koalíció hatalmai közötti együttműködés szétszakí­tásában. Churchill a leghango­sabban fejezte ki azt, amit az Egyesült Államok és más nyugati országok imperialista körei gon­doltak. „A hidegháború” stratégiája nem hozta meg szervezőinek a kívánt eredményeket, de nagy károkat okozott az emberiségnek a „helyi háborúk”, a „fegyverke­zési hajsza” formájában, amely feneketlen torkán mérhetetlen anyagi értéket nyelt el, károkat okozott ez a politika a világnak katonai, politikai tömbökre tör­ténő szakadásával és sok egyéb­bel. amely mind a mai napig hátráltatja a nemzetközi feszült­ség csökkentését. Kitartó és hosszú harcra volt szükség ahhoz* hogy a0 Nyugat vezető politikusai rájöjjenek en­nek az irányvonalnak a tartha­tatlanságára, a hidegháborús po­litika felülvizsgálatának szüksé­gességére és arra, hogy válaszol­niuk kell a Szovjetunió, valamint a többi szocialista ország béke­szerető kezetejnényezéseire és ak­cióira. A negyvenes évek második fe­lében a hidegháború keletkezésé­hez vezetett fultoni gondolkodás- mód megújulásának jelei ma is észlelhetők. Az enyhülési folya­mat iránti ellenségességből átha­tott körök megnyilvánulásaiban olyan, még meglevő veszélyes il­lúziók tükröződnek, hogy kato­nai, gazdasági vagy bármilyen más eszközökkel nyomást lehgt gyakorolni a szocialista országok­ra. Egyesek hajlandók lennének pajzsra emelni a „szovjet fenye­getés” elavult madárijesztőjét, hogy a katonai-^ipari komplexum önző érdekeinek nevében még in­kább kiterjesszék a fegyverkezé­si hajszát — írja befejezésül Vi­kentyij Matejev. (TASZSZ) i

Next

/
Oldalképek
Tartalom