Petőfi Népe, 1976. március (31. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-24 / 71. szám

1976. március 24. • PETŐFI NÉPE 0 5 EGY HASZNOS SOROZATRÓL „.Magyar História’ - könyvlapokon A NÉPBEN nemzetben is gon. dolkodó, a közélet iránt érdeklő­dő, sokszor szerívedélyesen vi­tatkozó Veres Péter több mint egy évtizede elgondolkodtató je­lenségnek tartotta, hogy a töme­gek a köznapi életben a kelleté­nél kevesebbet tudnak országuk, nemzetiig történelméről, alig is­merik nagy embereit és nagy szellemeit, költészetét, művésze­tét. Akkor azt tapasztalta, hogy igény sincs az emberekben az effajta ismeretek elsajátítására. Ügy vélem — ha ma is élne — már másként nyilatkozna, hi­szen érezhetően megnőtt az ér­deklődés a történelem kérdései iránt. Ezt nemcsak a különböző vetélkedőkön résztvevők tudása, vagy a honismereti mozgalomban tevékenykedők gyarapodása, ha­nem a téma iránt érdeklődő könyvvásárlók, olvasók növekvő száma is jelzi. Kiadóink dicsére­tes gyorsasággal igyekeznek ki­elégíteni a várakozást. Egymás után jelennek meg olyan népsze. rűsítő művek, amelyek elősegí­tik, hogy megértsük a múlt ese­ményeinek igazi lényegét, hogy a jelent a történelem szemszögéből szemléljük, hogy ne csak a fel­szín jelenségeit vegyük észre, hanem á mélyebb történelmi hajtóerőket is., Társadalmunk, a jövő számáré az a jó, ha ez a hatás reális és ugyanakkor a nagy célokért lel­kesedni tudó közösségi tudatot alakít. Az MSZMP Központi Bi­zottsága mellett működő kultúr­politikai munkaközösség állásfog­lalása is hangsúlyozta. „A for­radalmi és' haladó hagyományok ápolása, a negatív tapasztalatok tanulságainak számontartása egyik feltétele a szocialista nem­zet önismeretének, táplálója kö­zösségi tudatának, aktív ténye­zője szocializmust építő mun­kánknak.” EZT SEGÍTENDŐ bocsátotta útjára a Gondolat Kiadó az el­múlt év végén a Magyar História című sorozatát. Elsőként —- Tóth István tollából. — A rómaiak Magyarországon című tanul­mányt olvashattuk. A szerző az „Ami megmaradt” elnevezésű részben sajátos stílusával eleve­níti meg a Pannónia területén felszínre került leleteket. Bizo­nyítja, hogy a kor emlékei gyak­ran mai kultúránk gyökereit, használati tárgyaink gazdag előzményeit jelentik, például az óbudai aréna és mai stadion­jaink szerkezetben és funkcio­nálisan is hasonlítanak egymás­ra. Megszívlelendő tanulságként jegyzi meg, hogy a „mai unifor­mizált lábosaink és fazekaink láttán szinté hihetetlen az a sokszínűség, amellyel a régi fa­zekasok a különböző konyhai műveletek legcélszerűbb eszkö­zeit megteremtették”. A szép, praktikus kerámiák, a díszítés és megörökítés igényével készült domborművek, szobrok segítik megértetni a mindennapok törté­netét, a kor emberének törekvé­sét, az egyes események elemzé­se pedig a római birodalom ré­szének, Pannóniának a politikai történetét. A népünk származása és leg­korábbi története iránti érdeklő­dőknek készült a sorozat másik kötete, Fodor István: Verecke híres útján ... címen megjelent könyve. Azt is mondhatjuk, hogy bátor, mindenképpen szükséges vállalkozás eredményét olvashat­juk. Bátor azért, mert olyan idő­szakban mondja el saját, szak­mailag többnyire bizonyított vé­leményét, amikor még dúl az „egy vagy több honfoglalás volt” vitája, és a képzőművészek kö­zött is fellángoló vitatéma a hon. foglalás előtti művészet. , Szük­séges. mert magyar őstörténeti összefoglalást ad. Bepillarítha- tunk az érvek csatájába, olvas­hatjuk a régész Fodor István kü­lön véleményét is, de . ami a leg­fontosabb:-élvezetes, gyakran az iskolai tanulmányainktól eltérő, azokat mindenképpen kiegészítő képet kapunk őseinkről. LEGENDÁIDAT IS oszlat . a szerző, amikor például azt írja: hamis az a kép, hogy őseink a szántást-vetést nem ismerték, megvetették az effajta tevékeny­séget. s kizárólag pásztorkodás­sal és fegyverforgatással foglal­koztak. A tények a romantikus történelemszemlélettel 1 ellentét­ben azt bizonyítják, hogy a no­mád állattartás sohasem .volt tel­jesen egyeduralkodó, „különösen nem a Don-vidéki Levédiában, ahol a kor legfejlettebb típusú ekés földművelésével és kerti kultúrájával ismerkedtek meg”. A gazdag képanyagú, a tudomá­nyos igény ellenére is gördülé­keny stílusú könyv arról győz meg, hogy a honfoglalással válto­zatos és izgalmas korszakot zárt a magyar művelődéstörténet, és az államalapítás egy hosszú tör­ténelmi folyamat törvényszerű fejleménye volt. í Péter Katalin „A magyar rom­lásnak századában” című köte­tében a mai történetírásunkban ritka módszerrel eleveníti meg a XVII. századi magyar történel­met. Ugyanis ilyen című fejeze­teket olvashatunk egyebek kö­zött: Bethlen Gábor leánykérése, Zsigmond családja, vagy Zsig- mond és Pálffy Pál találkozása. S mindezt nem a történelmi „pletyka” kedvéért teszi, hanem azért mert úgy véli, hogy köny- nyebb a történelmet érdekes ese. tekhez kötve előadni, semmint száraz fejtegetésekkel meggyőző hatásra | törekedni. Igaza van, különösen akkor, ha a tudomá­nyos igény sem szenved csorbát. A várhatóan népszerű sorozat egyik érdekes és olvasásra, ta­nulmányozásra érdemes darabja Péter Katalin munkája. A sorozat eddig megjelent kö­teteinek erénye a szakmai biz­tonság, a könnyen olvashatóság, a szemléltetés színessége. A foly. tatást várjuk a többi kiadványtól is, amelyek az előrejelzés sze­rint a következők lesznek: A Hunyadiak . három nemzedéke Teke Zsuzsa tollából. Hegyi Klá­ra: Egy világbirodalom végvidé­ken, Lackó Mihály tanulmánya Széchenyi és Kossuth vitájáról, valamint Vida István Koalíció és pártharcok című könyve. JÓ ÜGYET SZOLGÁL a Gon­dolat Kiadó, ha tovább erősíti azt a nyilvánvaló igazságot, hogy a társadalompolitikai gazdasági, ideológiai, kulturális történelme egyben a jelen előtörténete is. Komáromi Attila LÁTOGATÁS A MŰVÉSZ UNOKÁJÁNÁL A Héjjasékkal uralomra jutott helyi vezetők és a kulturális egyesületek hangadói veszett düh­vei támadták a „művésztelepi mételyt”, az ott meghonosodott szabad, ahogyan ők mondták, nemzetietlen szellemet. Azt han­goztatták, hogy Kecskemét a leg- magyarabb város, tehát joggal követeli a vezető szerepet. Több­ször kifejtették ezeket a zavaros gondolatokat, és megfogalmazták azt is, hogy mit. várnak a meg-* újhodó művészteleptől. A magya­ros irányzat — az ő felfogásuk­ban. Munkácsy epigonizmust je­lentett — kizárólagosságát és minden újítás kitiltását. Ilyen körülmények között ke­rült a hírős városba Révész Imre. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy ő a, legtekintélyesebb mes- > ter a kicserélődött telepiek kö­zött. Mindenki természetesnek tartotta, hogy őt nevezték ki az intézmény igazgatójának, amikor a Képzőművészfeti Főiskola saját kezébe vette irányítását. Az úgy­nevezett alkotóházba fiatal nővén, dékek költöztek. Tanári minőség­ben javította munkáikat, segítet­te őket Révész nyugdíjba vonu­lásáig. Ezt követően iá a tiszai vasüt mellett levő villában, a telepen lakott és jelenléte befo­lyásolta az itteni tevékenység jellegét. öreg fejjel, a második világ­háború legelején költözött gye­rekkorának tájaira, Nagyszöllős- re. A felszabadulás után a S' 'w- jetunióban nagy szeretettel fo­gadták az idős művészt. Rövid ideig élvezhette a megbecsülést. 1945 augusztusában meghalt. Az ungvári múzeum ötvennél több képét őrzi, de jutott alko­tásaiból az ország legtekintélye­sebb közgyűjteményeibe is. El­sősorban fiatalabb korában ké­szült, a 9zegényparasztság ki­szolgáltatottságát, parázsló in­dulatait ábrázoló, erőteljes kri­tikai realista műveiért becsül­ték. Hazánkban ritkán esik róla szó, noha a Nemzeti Galéria- több festményét megvásárolta, szobra van Kecskeméten, meg­emlékeznek róla a lexikonok, röviden, a művészettörténeti ké­zikönyvek. Életművét tulajdon­képpen máig sem dolgozták föl, hagyatékának pontos leltározá­sa is várát magára. Fellelkesülten vettük a kecs­keméti származású dr. Nyúl- Tóth Pál főorvostól a hírt, hogy a művész unokája szívesen látja pesti lakásán az érdeklődő kecs­kemétieket, a tanács, a múzeum és a sajtó képviselőit, Készsége­sen elmondja amit Révész Imre kecskeméti tartózkodásáról tud és megmutatja a birtokában le­vő festményeket, rajzokat, levé­leket. örömmel látogattunk el Záká- nyi Győzőnéhez. A művész közéDSő lányának gyermeke több nyári szünidőt töltött nagyapjánál. Szegedi fő­iskolás korában sűrűn ellátoga­tott Kecskemétre, így a s/emé­t „Lányaim”. 0 Rajz egy vidám asztal- társaságról. (Pásztor Zoltán felvételei.) 0 Révész Imre munka közben. Jyes élmények lelkesedésével idézi föl a növendékek, a fiatal művészek és a Révész család életét. •— Nehezen éltek a művészek. Hiába pártolta őket egy kecske­méti egyesület, sokszor még a létfenntartás is gondot okozott. A bajok sem vették el jókedvü­ket. Nagyapa derűs, kiegyensú­lyozott egyénisége ragyogta be a. telep hétköznapjait. Egy rossz szót sem mondott senkiről. Szigorú napirend szerint élt. Mindennek megvolt a maga ide­je. Délelőtt 10 órakor ment át az úgynevezett alkótóházba korri­gálni, maga inkább délutánon­ként dolgozgatott. Szórakozás ? Jeles napokon összegyűltek nála a fiatalok, él­vezte társaságukat. Néhány kecskeméti családdal is összejár­_KecsLJ tak: Jobbágy Miklós főorvossal, Nyúl-Tóth Pálékkal többek kö­zött. Második felesége zeneked- -velő asszony- volt:-1 ott-ültek , a hangversenyeken. Legnagyobb öröme az volt, amikor egy-egy koncert kedvéért fölutaztak Bu­dapestre és Révész elmehetett a festők törzskávéházába. Nem dúskáltak a pénzben, de nagyon beosztották a keresetet, így nem nélkülöztek. Szívesen sétált a határban, idő­sebb korában is. Elnézegette a •mezőn dolgozókat. Nyugdíjasán is számon tartotta tehetségesebb növendékeit. Tanít­ványai kedvelték, tisztelték. Jel­lemző, hogy amikor megvált a főiskolától, megcsappant a kecs- kemétre kívánkozó festőnövendé­kek száma. Nagyapám jó barátsá­got tartott Benyovszkyval és má­sokkal, de a nevekre már nem emlékezem. Nézzenek körül a szobában. Legalább egy-két nap kellene az itt levő hagyaték leltározásá­hoz. A falakat díszítő olajképek közül kiemelkedik a század elején festett markáns önarcképe. Ebből is sejthető, hogy tehetsége hazai piktúránk első vonalába sorolja. Ezt a festményt csodálva sajhál­0 Zákányi Győzőné kezében a nagyapa egy esztendőn át ve­zetett naplója. kozik az ember igazán, hogy ké­sőbb többnyire édeskés népies je­lenetek tetszetős áblázolására pa­zarolta különleges adottságait. Minden hasonlat sántít, mégis hadd mondjam el — anélkül, hogy Révész jelentőségét Petőfiével azonosítanám —, hogy öregkori termését nézegetve a nagy költő népies helyzetdalai jutottak eszembe. Ki ne tudná: nem ezek tartják fenn Petőfi nevét. A példázat nem véletlenül ju­tott eszembe, hiszen a fiatal Ré-, vész egyik legjobb alkotásában ábrázolta a költő és a nép össze- forrottságát. A kecskeméti múzeumban lát­ható Parasztpár gyönyörű, fölé­nyes technikával készült változa­ta a Zákányi lakás másik dísze. Művelődéstörténeti ritkaság a művész 16 esztendős korában fes­tett önarcképe. A női gyengédsé­get, szépséget maradéktalanul visszaadja a feleségét ábrázoló portré. A festmények elemzése művé­szettörténész dolga, a mi tisztünk a mielőbbi feldolgozás, számbavé­tel sürgetése. Mi mindent rejteget a négyfió­kos, dugig tömött sublót? Pompás vázlatokat, rajzokat, leveleket és. Révész bécsi tartózkodása alatt írt német nyelvű naplóját. Az ágy mögül egy 'hatalmas mappában pompás grafikákon kívül több ki­állítási diplomát találunk. Máso­dik osztályú arany medáliát ka­pott a festők akkori Mekkájában,; Münchenben. Az 1901-es okiratot többek között Lenbach is aláírta. 1906-ban Milánóból hozott el első díjat. A század első évtizedében a VIII. bécsi nemzetközi tárla­ton sorolták a legjobbak közé. Itthon is megbecsülték. A millen­niumi nagy érem tulajdonosa,. 1930-ban neki ítélték a Képző- művészeti Társulat nagydíját. Kell-e több indok a Révész-ha­gyaték mielőbbi leltározására? A fővárosi gyűjtőknél kiváló al­kotásai várják a számbavételt, melyek nélkül hiányos a festőről kialakuló képünk. Természetes kívánság, hogy a művésznek két évtizedig otthont adó Kecskeméttől jó példát vá­runk. A leendő képtár szegényebb lenne a Zákánynénál látható leg­jobb képek, az életművét felidéz ző relikviák nélkül. Heltai Nándor Révész Imre hagyatéka Iványi-Grünwald Bélát és Révész Imrét tartja nyilván a közvélemény a kecskeméti művésztelep vezetőiként. A .vélekedés lénye­gében fedi a tényeket, noha mást jelentett ez a tisztség az alapítástól 1920-ig, majd 1923-tól kezdődő Révész-korszakban. Kada Elek és munkatársai elsősorban a magyar képzőművészet megújulását várták az idehívott, idecsalt jónevű, többnyire be­érkezett alkotóktól. A telepiek rokonszen­veztek a polgári radikalizmussal, a szociál­demokráciával és érzékenyen figyelték az újabb művészi irányzatokat. 3. Először beszélt úgy, hogy sokan hallgatták megnyilatkozását. Ám éppen ilyenek? Mit mondjon ne­kik? Ezeknek? Nem először gon­dolta végig a kimondásra szánt eszméit, érzéseit, de hangosan most fogalmaz először. Ám mit mondjon — épp ezeknek? Hosszan beszélt. A hazáról. A magyar nemzet szenvedéseiről, önmaga legbensőbb érzéseiről; a haza szabadsága iránti elszántsá­gát, buzgalmát teljes őszinteség­gel megvallotta. Es azt is, hogy teljes életét a nép szolgálatára szánta. Felemlegette, hogy a mel­lette álló Esze Tamás kezébe még ott kinn, lengyel földön, a brezárii kastélyban hűségesküt tett. megfogadta, hogy élete fogy­táig a benne bízókat el nem' hagy­ja, s addig is, amig a külföldi, francia segélyhadak meg nem ér­keznek, fegyverbe szólítja a ma­gyar nemzetet a képtelenül hatal­maskodó, zaklató, porcióztató, nemesi szabadságunkat rongáló, igaz, régi törvényeinket jussain­kat megvető, jószágainkat hatal­masan foglaló, s fogyasztó, be­csületünket tapodó, sónkat, ke­nyerünket elvevő, életünkön ural­kodó. s kegyetlenkedő birodalom ellen. Kijelentette, hogy éppen most következett el a szabadulás ideje, mert a minket sanyargató nemzet háborúba keveredett, s vannak országunknak használó más országbeli királyok és feje­delmek, francúzok, ’ bavariusok, svécusok, akik készek ügyünket megsegíteni. 1 . Körülpillantva az álmélkodó hallgatóságon, az volt az érzése, hogy ő csak beszél, beszél, de ezek mintha értetlenül fogadnák a szavait. Nem értenék, amit mond ? Pedig magyarul mondja. Jójlehet, a tornác előtt álldogálók között vannak ruszinok is, akik nem ér­tik a magyar szót, de legtöbb a magyar, mégsem értenék? Ponto­sabban: ahogy szemük tükréből, villanásából olvasni próbált, úgy találta, vannak mondatok, ami­kor a tekintetek 'fellobbannak, mások hallatán mintha kihuny­nának. No, lássuk csak! — Édes hazánk küszöbén ál­lunk, országunk szolgálatjára in­dulunk. Tik vagytok azok, akik az ország nevében hozzám követeket küldöttetek — a szemek izzani kezdenek — és én itt, színetek előtt megköszönöm a hozzám való hivségeteket. Megfogadom nek­tek, hogy mindazok, akik édes ha­zánk ügyéért, a nemes magyar nemzet szabadítás'áért fegyvert ra­gadnak ... azok... azok... — itt megakadt, pedig a tömeg' feszült várakozással leste a szavait. Né­melyik a száját is eltátotta. — Legyetek bármely renden levők, a nemes nemzetnek, ősi jogainak sérelmeit orvosoljuk — a fejede­lem agyán átvillant, hogy ezek itten mit sem törődnek azzal, hogy vajon mi lesz a nemesek sértett jogaival, hiszen egy sincs köztük ezen a renden levő, kö­zöny látszik a tekintetükből, mást kell mondani, nekik szolót —, a nemteleneket, szegényeket pedig, kik pátenseink hívására zászlóink alá állanak, kiemeljük szolgasá­gukból, terheik alól kiszabadít­juk, és mint ahogy régi fejedel­meink szabadságot adtak vitézke­dő katonáiknak, akik kiváltkép­pen hajdúknak neveztetnek, azon- képpen, ha az országot megbir- juk, azonképpen mi is, az édes­hazánk szolgálat jában fegyvert vonó szegénységet felszabadít­juk . j. mindazon jogokat megad­juk. .. Nem tudta tovább folytatni: már utolsó szavai is elvesztek a felszakadó rivalgásban. A hegy- szőrosban, mintha égzengés tört volna ki, hatalmasan visszhang­zott az örömteli üvöltözés, a fe­jedelem Esze Tamásra pillantott, a nagy, csontos ember hajadonfő­vel állt mellette, csuklójával a szemét morzsolgatta. Kiss Albert szaporán bólogatott, aztán az öre­get is elkapta a tömeg mámora, fokosát vadul forgatta a feje fö­lött. „Héjj, kurucok” — csak ezt üvöltözte. A fejedelem csak nagy­sokára tudta beszédét folytatni. — Mint kegyelmetek jól tudják, hűséges emberünket, Barvinszky Gált, néhány héttel ezelőtt bekül- dottük Magyarországra, hogy hoz­zon híreket a nép állapotáról. Azt tapasztalta, hogy őt. mint nekem hites emberemet,, a nép mindenütt örömkönnyekkel fogadta, meg azt, hogy a nép már képtelen elviselni terheit, csapatokba szervezkedik, zászlókat vár, meg parancsokat, és akkor a fej nélküli tömeg had­sereggé változik, és az én szemé­lyemben várja szabaditóját. Lás­sátok, tapasztaljátok, íme, én fe­jedelmi személyemben itt vagyok, életemet és minden vagyonomat rászánva... Megint a kivehetetlen, üvöltő hangzavar, a szemek most már düiledten és könnyben úszva, mintha szent őrjöngés lázában lo­bognának : i kisurunk..! Iste­nünk... fejedelem... fejede­lem ..., hálá... hálá isten­nek ... És a panaszkodó jajga­tás, amiből a fejedelem hol a só árát, hol a porciót hallotta ki, meg azt, hogy reá... reá __ r eá ... Megint el-eldörrent egy- egy puska, a kaszák megint a le­vegőt döfködték, egy öreg ruszin kezdte, aztán ahány hozzáfért, a lábát ölelgették, térdre hullva ru­háját csókolgatták: a fejedelem beleszédült ebbe a vad mámorba, nevetett is, dühöngött is. öklével fenyegette meg a puskadurrogta-■ tókat, ő is együtt kurjongatott már az üvöltözőkkel, de ő azt kiabál­ta, hogy szilent, szilent, de hát ezek a latin szót nem értették, akkor fordította magyarra: Csend ... Csend ... halgassatok, héj jj! Elhallgattak. — Még van szóm hozzátok. Nem elégséges az elhatározás, a resolítió. Rend kell a hadakozás­ban, nem pedig rendetlenség. Né­melyek, ahogy láttam, részeg fő­vel bukdácsoltak le a hegyről elibém. Híreket hallok, hogy ma­gokat kurucoknak nevező ceká- szók megindulnak, szabadjára járnak, 1 kamorákat, törnek fel, marhákat hajtanák el, mind a szegénységet, mind a nemesi ud­varházakat zaklatják, háborítják, prédálják, vermeket ásnak meg — aminél nagyobb szégyen nem eshet a kuruc nevezetre. Része- geskednek, hordókat lőnek be puskájukkal, holott a fegyver nem efféle vitézkedésre való. Én ilyen garázdaságot sem a táborban, sem a táboron kívül nem tűrök, ha­nem mindezek megtorlására ke­mény szigorúsággal eljárok. Ha- dibírákat állítok még ezen a na­pon, akik akár kemény pálcázta- tásra, akár felakasztatásra is ítél­hetik a tobzódókat, útonálló go­noszokat, de még azokat is, akik tudva részesülnek a lopott jók-1 ból — körülpillantott, s azt talál­ta, hogy szavait kissé meghűvö- södött hangulat fogadja. Néme­lyek arcára kiült a merő döbbe­net. de legfőképpen Kiss Albert arcának rángatózása ragadta meg a figyelmét, meg az, ahogy a sze­meivel - állandóan kacsintgat a tömegben hol egyikre, hol másik­ra, azok meg visszakacsintgatnak. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom