Petőfi Népe, 1976. február (31. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-12 / 36. szám
* • PETŐFI NEPE • 1976. február 13. ESEMÉNYEK SORÓKBAN HAVANNA „Meg kell alakítani a latin- amerikai államok szervezetét, amelyben az .Egyesült Államok nem kapna helyet” — hang- . súlyozza 'az a dokumentum, amelyet kedden hozták nyilvánosságra Mexikóvárosban. Az okmányt — amelyet 11 ország haladó szervezeteinek képviselői írtak alá — a „Latin-amerikai Egységérf-mozgalom ötnapos kongresszusa hagyta jóvá. MOSZKVA A kozmikus térség kutatásának folytatása céljából szerdán a Szovjetunióban Föld körüli pályára juttatták a Kozmosz—802 jelzésű mesterséges holdat. A szputnyik berendezései kifogástalanul működnek. (MTI) . WASHINGTON Gerald Ford, az, Egyesült Al- lammok elnöke és Joseph Luns, a NATO főtitkára kedden Washingtonban nemzetközi problémákról, így az angolai helyzetről és a közel-keleti fejleményekről tárgyalt. A megbeszélésen — a Fehér Ház tájékoztatása szerint — áttekintették „a NATO -déli szárnyán fennálló helyzetet, valamint a brit—izlandi halászati vitát is”. RAWALPINDI Titokzatos, ritka kór pusztít egy rawalpindi állami kórházban. Tíz napja egy súlyos beteget szállítottak műtőbe, ahol kiderült, hogy megállíthatatlan hasüregi i vérzésben szenved. A paciens műtét után meghalt, most kedden pedig a műtétet végző orvos is hasonló sorsra jutott. A beteggel foglalkozott további három orvos is megkapta a kórt, amelyet egyelőre „vírusos vérzéses láznak” neveztek el. (UPI) TORINÓ Lemondott a Setampa' című torinói lap elnöki tisztjéből Giovanni Agnelli, a Fiat-konszern nagyhatalmú vezetője, arra való hivatkozással, hogy 'a posztot „a szakma egyik értőjének” kell betöltenie. Utódja egy jónevű szerkesztő-riporter, a lap eddigi .alelnöke Giovanni Giovannini lett. (AFP) Elkészült a portugál alkotmánytervezet LISSZABON A közeljövőben aláírandó portugál alkotmánytervezetben a polgári hatalmi szervek javára korlátozzák a katonai hatalmi szervek jogkörét: a fegyveres erők Legfelsőbb Forradalmi Tanácsának nem lesz joga ahhoz, hogy megvétózza a miniszterelnök kinevezését — írja a lisszaboni Diario de Noticias a forradalmi tanácshoz közelálló forrásból származó -értesülésére hivatkozva. A lap úgy tudja, hogy a legfontosabb politikai pártok magukévá tették a következő elveket: 1. A köztársasági elnököt népszavazással választják meg ‘ és betölti a Legfelsőbb Forradalmi Tanács elnöki tisztségét is. Az elnök nevezi ki, illetve menti fél a kormányfőt, miután konzultált Sztane Dolanc, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége KB elnöksége végrehajtó bizottságé* nak titkára szerdán — útban- Varsóból hazafelé — átutazott Budapesten. A Keleti pályaudvaron Biszku Béla, az MSZMP Politikai Szerdán összeült a libanoni kabinet, hogy megvitassa az ország belpolitikai helyzetének stabilizálását célzó politikai reformokat, amelyekről a libanoni és a szíriai államfő múlt szombati csúcstalálkozóján megállapodás született. A l’Orient le Jour bejrúti rfiapi- lap szerdán részleteket közölt a tervezett reformokról. Értesülése szerint a' legmagasabb- állami tisztségekben továbbra is fenntartják az eddigi vallás szerinti megoszlást: az államfő maronita katolikus, a parlament elnöke síita mohamedán, a kormányfő pedig szunnita mohamedán lesz. Az újság által ismertetett öta forradalmi tanáccsal, s a nemzetgyűlésben képviselt pártokkal. 2. A legfelsőbb hatalmi szervek a következők lesznek: a köz- társasági elnök a Legfelső Forradalmi Tanács, a kormány, a törvényhozó nemzetgyűlés és'az igazságszolgáltatás szervei. 3. A forradalmi tanács politikai jogait korlátozzák, a testületet lényegében konzultatív szervvé változtatják, katonai kérdésekben azonban törvényhozó hatalommal rendelkezik majd. 4. A kormány felelősséggel tartozik mind az elnöknek, mind a nemzetgyűlésnek. 5. Az elnök egyszer megváltoztathatja a nemzetgyűlés által megszavazott törvényeket, de „második olvasás” ‘után alá kell Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára üdvözölte. A találkozó során szívélyes elvtársi légkörben, megbeszélésre került sor. Jelen volt Bosko Sxdanov a budapesti jugoszláv nagykövetség ideiglenes ügyvivője. oldalas dokumentumból továbbá kitűnik, hogy a parlamentben a keresztényeknek túlsúlyt biztosító eddigi 6:5 arány helyett azonos arányban fognak osztozkodni a mandátumokon a mohamedán és a keresztény képviselők. A nyugatnémet hírügynökség szerint még bizonytalan, hogv a tervezett reformok hatályba lép- hetnek-ej Kedden ugyanis olyan hírek terjedtek el, hogy az ország (szocialista és mohamedán körei nem hajlandók hozzájárulásukat adni olyan dokumentumhoz, amely írásban rögzíti hoev a libanoni államfő — akárcsak eddig .— a jövőben is maronita katolikus legyen. (DPA) írnia. Az elnököt öt évre választanák meg. 6. A nemzetgyűlés csak az „átmeneti időszak”, vagyis a polgári demokratikus intézményi rendszer kiépítése után kapna jogot arra. hogy módosítsa az alkotmányt. A Diario de Noticias értesülése szerint az alkotmányról szóló politikai megállapodást rövidesen aláírják az MFA és a politikai pártok megbízottai. Az O Dia szerdai számának jelentése szerint Azevedo tenger- nagy, Portugália miniszterelnöke kedden utalt annak lehetőségére, hogy indul a köztársasági elnök- választáson. A kormányfő attól tette függővé szándékát, hogv a fegyveres erők megállapodnak-e jelöltségének támogatásában. (MTI) Felszólítások Isabel Perónhoz „Hazafias lemondás” Isabel Perón argentin elnök kedden tárgyalásokat folytatott az ország legnagyobb szakszervezetének vezetőivel, akik korábban felszólították a kormányt, hogy hozzon sürgős intézkedéseket a nagy arányú infláció megfékezésére, mert másképp a közelmúltban végrehajtott béremelések hatástalanná válnak. A megbeszélésen Perón elnökasszony ismertette a munkásvezetőkkel, milyen terveket kíván megvalósítani az ország gazdasági helyzetének megjavítása érdekében. Kedden argentin parlamenti fotrások közölték, hogy újabb olyan felszólítások érkeztek az elnökasszonyhoz, amelyek lemondását sürgetik. A forrásokból származó kijelentések szerint csak az elnökasszony visszavonulásával lehetne megakadályozni egy esetleges katonai puccsot, s úgymond, csak Isabel Perón „hazafias ‘ lemondása” mentheti meg az országot. Sztane Dolanc átutazott Budapesten Libanoni reformtervek Éhínség, járvány Guatemalában Már 25 ezerre becsülik a halottak számát itXOTCvtT CV^? (Y\\ ‘'y ÍV -do'JJ9S9V9ny>)r.i jíiiVjÁ oii ‘Szovjet-amerikai kereskedelem Derűlátó értékelés Washingtonban Kjell Laugerud guatemalaj államfő szóvivőjének keddi bejelentése szerint a múlt héten bekövetkezett földrengéssorozat halálos áldozatainak száma valószínűleg eléri a 25 ezret. A mentési munkálatok során a romok alól egyre újabb holttestek kerülnek elő. A kormány csapatokat küldött a katasztrófa által sújtott több körzetbe, hogy felügyeljenek a központilag kiutalt élelmiszerek szétosztásánál. Az egyik faluban röviddel korábban súlyos összecsapás robbant ki az éhező lakosság és az országos segélybizottság megbízottai között. Az ország több pontján továbbra sem nyugodott meg a föld. A fővárostól mintegy 60 kilométerrel nyugatra erős vulkántevékenység kezdődött a Santiaguito hé* gyen. a láva a völgy felé hömpölyög. Ugyancsak működésbe lépett a közelben levő Pacava vulkán is. Károkról és áldozatokról ebből a térségből nem érkezett jelentéé. (DPA. UPI) R A földrengés-katasztrófa után rendkívül nagy a járványveszély. Mivel az országban a minimálisra csökkentek a gyógyszertartalékok, elsősorban a legfiatalabb korosztályt oltják be tífusz és egyéb járványos betegségek ellen. (Tele- foto — AP — MTI — KS.) ELNÖKVÁLASZTÁSI KAMPÁNY Reagan bírál, Ford válaszol Avagy: van-e amerikai külpolitika? Ronald Reagan volt kaliforniai kormányzó kedden az exeteri (New Hampshire állam) akadémián megtartott kampánybeszédében bírálta a Ford-kormány külpolitikai irányvonalát. Reagan az elnök republikánus párti ve- télytársaként indul a február 24-én New Hampshire-ben tartandó elnöki előválasztásokon. A volt kormányzó beszédében kétségbevonta, vajon lehet-e amerikai külpolitikáról beszélni akkor, amikor — mint hangoztatta —• „semmi jele egy követ- Jcezetes globális irányvonalnak”. A Kelet és Nyugat közötti erőegyensúlyi helyzetet érintve kifejtette. hogy nézete szerint 1970- től a fölény fokozatosan a Szovjetunió javára tolódott el, s ez a folyamat csak erősödött az env- hüíési politika nyorrfán. Reagan azt hangoztatta, hogy „a SALT I. egyezmény az Egyesült Államok jszámára olyan kompromisszumot jelent, amelyben eljátszotta a Szovjetunió feletti technológiai fölényét”. Áttekintve az amerikai külpolitika helyzetét a világ egyes körzeteiben, bírálta Ford elnök kínai politikáját. A ciprusi helyzettel kapcsolatban leszögezte, hogy az ügyet, a kormány oly módon kezelte,, hogy mind Görögország, , mind Törökország elvesztette Washingtonba vetett bizalmát, és következésképpen meggyengült a NATO déli szárnya. Az angolai helyzetet úgy ítélte meg, hogy az ügy nem eredményezett mást, csak azt, hogy ellentét robbanjon ki a kormány és a kongresszus között. Ford elnök nyilvánosan válaszolva Reagan vádjaira, kedden katonatisztek és a nagytőke képviselői előtt a Fehér Házban kifejtette, hogy külpolitikájának alapja „az erőn alapuló béke”. Leszögezte, hogy az Egyesült Államok nem tud fölénybe kerülni a Szovjetunióval folytatott küzdelemben, ha visszatér a hideg- háborús korszakba. Ford elnök kijelentette: „Úgy vélem, sokkal jobb az erő alapján tárgyalásokat folytatni a Szovjetunióval, mint fokozni a nukleáris fegyverhajszát és kockáztatni az emberiség létét”. Az amerikai üzleti világ képviselői derűlátóan értékelik a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti kölcsönösen előnyös kereskedelem fejlesztésének kilátásait. R. J. McMenamin. az egyik legnagyobb amerikai társaság, az International Harvester elnökhelyettese, a Washington Star News című lapnak adott nyilatkozatában kijelentette: „A kereskedelem számára óriásiak a lehetőségek, az előnyök pedig egyszerűen elké- pesztőek”. Cégünk — folytatta McMenamin — a Szovjetunióval és más- szocialista országokkal folytatandó kiterjedt kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok meggyő- ződéses híve. Semmi esetre sem lehet ésszerűnek tekinteni az ilyen kapcsolatok fejlődésének fékezésére irányuló törekvéseket. McMenamin közölte, hogy az elmúlt három évben az International Harvester összesen 250 millió dollár összegben kötött szerződéseket a szovjet külkereskedelmi szervekkel. Az amerikai üzletember elítélte a szovjet—amerikai kereskedelem normalizálásának ellenzőit, akik „gazdasági nyomást” követelnek Szovjetunió ellen. Mint hangsúlyozta, az ilyen eljárás „legfeljebb olyan elmulasztott lehetőségeket teremt”, amelyeket sietnek kiaknázni az amerikai társaságok nyugat-európai és japán versenytársai. (MTI) AJÁNLÁSOK A KONGRESSZUSNAK Befejeződött a CIA elleni vizsgálat WASHINGTON Heltai András, az MTI tudósítója jelenti: A washingtoni képvíselőháznak a hírszerzés ügyeit vizsgáló bizottsága kedden befejezte munkáját. A hosszú vizsgálat elképesztő részleteket tárt fel a titkosszolgálatok hazai és külföldi viselt dolgaiból, de távolról sem mindent. A törvényhozóknak a jelek szerint a jövőben sem sikerül meg- akadályozniok, hogy a CIA, a rendőrség és a hadügyminisztérium egyes szervei különleges szerepet játszanak az ország bel- és külpolitikájában. A bizottság; amely a többi között némi fényt derített a CIA chilei szerepére, Fidel Castro meggyilkolásának terveire, olasz politikusok 26 éve tartó megvesztegetésére, most ajánlásokat terjeszt a kongresszus elé. Ezek szerint a központi hírszerző ügynökséget a jövőben el kell tiltani attól. hogy — békében — politikai gyilkosságokat szervezzen, kormányok megdöntését készítse elő, hogy. egyházi személyeket, oktatási- és tájékoztatási intézményeket használjon fel céljaira, titokban könyvek kiadását pénzelje. Az FBI, a szövetségi rendőrség — a javaslat szerint a jövőben csak bírói végzés birtokában építheti majd be embereit az államra veszélyesnek minősített szervezetekbe, a katonai hírszerzési intézményeknek pedig megtiltanák, hogy az Egyesült Államokban továbbra is kémkedjenek. A CIA 1947-es megalapítása óta jórészt törvényes alap nélkül végzett tevékenységéről a vizsgálat alapján sok részletet közölt az amerikai sajtó. Ezt követően viszont — Ford elnök nyomatékos kérésére —• a vizsgáló bizottság úgy döntött: nem teszi közzé teljes hivatalos jelentését, illetve csak a kormány hozzájárulásával. Ez‘minden olyan adat, név kihagyását jelenti, amit a Fehér Ház nemkívánatosnak minősít. A múlt évben nagy garral indult vizsgálat így végül félúton megtorpant: a CIA újjászervezése. jövendő felügyelete kérdésében várhatóan főként elnöki rendeletek, nem pedig a kongresz- szus dönt majd. Ford hamarosan nyilvánosságra kerülő javaslata szerint a törvényhozás feltehetően nem kap vétójogot a CIA titkos külföldi akciói felett — sőt, még a kért előzetes tájékoztatáshoz sem juthat. Ford John Connally, volt texasi kormányzót akarja megbízni a hírszerzés felügyeletével, miután a köztársasági politikust felmentették a megvesztegetés vádja alól, s visszatért a közügyekhez. I NAPI-KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁR A negyvenhetedik A TASZSZ, a Reuter és a világ szinte valamennyi nagy hírügynöksége csaknem egyidőben röpítette világgá a hírt, amelyet öt kontinens lapjai, rádió- és televízió-állomásai közölnek vezető helyen: Addisz Abebában, az Afrikai Egységszervezet titkárságán hivatalosan bejelentették, hogy az Angolai Népi Köztársaságot teljes jogú tagként felvették a szervezetbe, annak negyvenhetedik tagállamaként. Ez a fejlemény nemcsak a sokat szenvedett — és nyilván még sok kemény küzdelem előtt álló — angolai nép, hanem az egész haladó világ nagy sikere. Nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy nemcsak katonai, hanem diplomáciai síkon is kudarcot vallott a Washington—Pretoria—Peking, „tengely” kísérlete a törvényes angolai kormány megbuktatására. Néhány héttel ezelőtt az imperialista törekvések még az etióp fővárosban, az Afrikai Egységszervezet székhelyén is éreztették hatásukat — legalábbis annyiban, hogy várakozó álláspontra kényszerítettek egyes afrikai országokat a Nyugatról és Távol-Keletről címükre intézett anyagi és más természetű fenyegetések. Azóta azonban sok minden történt. Mindenekelőtt a frontokon. Az AESZ-csúcs idején a törvényes kormány csapatai ellenőrizték a fővárost, Luandát és az ország északi részét. A déli offen- ziva azután következett. Az eredmény délen sem volt kevésbé látványos és egyértelmű, mint korábban északon. Ennek — a szocialista országok, a haladó világ erkölcsi és anyagi támogatásán kívül — a nép rokonszenve volt és maradt a döntő oka. A lakosság segítségével lehetett meggyorsítani olyan kulcsfontosságú hadműveleteket, mint az ellenséges főhadiszállás színhelye, Huambo város bevétele, vagy a Zambiát a külvilággal összekötő Benguela- vasútvonal stratégiai jelentőségű. kikötővárosának, Lobitónak az elfoglalása. A katonai helyzet alakulásának ki kellett hatnia a diplomáciai porondra is. Mobutu zairei elnök már korábban igyekezett elhatárolni magát korábbi patronáltjaitól. A láncreakció meggyorsult. Kedden Amin ugandai elnök, az AESZ soros vezetője jelentette be országa elismerését, szerdán Togo közölte ugyanezt —* az AESZ 46 tagállama közül immár huszonhe- tedikként. A szervezet alkotmánya szerint „a túlnyomó többség” elismerése egyben felvételt Is jelent. Angola előtt még sok harc áll. L Do a felvétel napja benne lesz 1 az eljövendő nemzedékek történelemkönyveiben is. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • Fogadás a Központi Bizottságon Kádár János, az MSZMP KB első titkára Lázár György minisz* terelnök társaságában fogadta Borisz Petrovics Ivanov vezérezredest és F. F. Kivda. altábornagyot, a Magyarországún ideiglenesen álló* másozó déli hadseregcsoport távozó és új parancsnokát. A találkozón részt vett Czinege Lajos, honvédelmi miniszter. • Szolidaritás Angolával A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa állásfoglalásban fejezte ki szolidaritását az imperialista intervenció ellen küzdő Angolai Népi Köztársasággal. Az állásfoglalásban támogatásáról biztosítja Angola törvényes kormányát, a függetlenségét, szabadságát hősieseit, védő népet, az angolai népi felszabadítást mozgalmat. • Az UTINFORM jelentése A szerda hajnali és reggeli órákban megindult havazás kiterjedt az ország nyugati és déli részére. ezáltal összefüggő hótakaró kezd kialakulni mind a főúthálózaton. mind az alsóbbrendű utakon. Az alsóbbrendű utak szakaszosan síkosak. A hóeltakarítás és a síkosság elleni védekezés mindenütt megindult. A leesett hó vastagsága 4—6 cm között váltakozik. Nem jelentettek még csapadékot Borsod. Hajdú-Bihar, Sza- bolcs-Szatmár. Csongrád és Békés megyéből. (MTI) • „Észak—DéI”-konferencia Szerdán összeültek a francia fővárosban a fejlődő országok és a fejlett tőkés országok közötti úgynevezett Észak—Dél-konferencia által kiküldött bizottságok és ezzel I konferencia megkezdte tulajdonképpeni érdemi munkáját. A bizottságok előreláthatólag az egész éven át üléseznek, havonta tíznapos ülésszakokat tartanak, s az év végén terjesztik majd munkájuk eredményét a konferencia plenáris ülése elé. • Az OKP és az új kormány Az Olasz Kommunista Párt pozitívan ítéli meg, hogy a „kormányválság megoldásával visszaverték, legalább is egyelőre, azokat a jobboldali kísérleteket, amelyek a parlament feloszlatásét, új választások kierőszakolását célozták”. Megállapítja: az új kormány amelynek listáján Moro jelenleg dolgozik, gyengének és ingatagnak ígérkezik. Az OKP hangoztatja, hogy a Moro-kormány ismertetett gazdasági programja sok ponton ellentmondásos választ ad a sürgető problémákra. Az OKP ellen, ‘zéki álláspontra helyezkedik az egyszínű kereszténydemokrata kormánnyal szemben, de a jövőben is felelős, építő módon fogja •gyakorolni ellenzéki szerepét — jelenti ki. • Ez lett a „kaland” vége Rokkantként érkezett haza a londoni Heathrow-repülőtérre — Brüsszelen át — Angolából ez ax angol fiatalember sok társával együtt. Zsoldosként harcolt az angolai szakadárok oldalán, a törvényes kormány csapatai ellen. (Telefoto — AP—MTI—KS) 1 I