Petőfi Népe, 1976. február (31. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-11 / 35. szám

1978. február 1L • PETŐFI NEPE • 1 SPORT • SPORT TÉLI OLIMPIA Jégtáncosaink pontot szereztek Innsbruckban Hétfőn délelőtt .az északi síe­lők küzdelmének befejeződésé­vel, valamint az esti jégtánc szabadon választott gyakorlatok bemutatásával a XII. téli olim. piai játékok elérkezett félidejét hez. Seefeldben a festői környezet­ben fekvő 15 kilométeres sífutó­pályán kora délelőtt az északi összetett mezőnye „vette át az - uralmat”. Ezen a napon bonyo­lították le a sífutást. A nagy kérdés az volt, hogy a kitűnő síugróteljesítmények után a 23 esztendős Ulrich Wehling (NDK) óriási előnyét a futóeredmények­kel le tudja-e valaki dolgozni? Wehling legveszélyesebb ellen­felének az első nap után, mö­götte következő finn Miettinen és a szintén NDK-s Winkler tűnt. Egyikük teljesítménye sem nőtt fel azonban a feladat nagy­ságához. Ulrich Wehling parádés telje­sítményével az első olyan spor­toló Innsbruckban, aki megvéd­te 1972-ben szerzett olimpiai el­sőségét! A 23 esztendős .verseny­ző Sapporóban — 19 évesként — az északi összetett olimpiai ver­senyek történetének addigi leg­fiatalabb bajnoka volt, s akkori és mostani győzelmét is főként pompás ugrótudásának köszön­heti. A 15 kilométeres északi össze­tett sífutó számban: 1. Urban Hettich (NSZK) 48: 01.55 perc 220.00 pont, 2. Stein Erik Gulllkstad (Norvégia) 49: 04.07 perc 210.62 pont, 3. Nyi- kolaj Magovicsin (Szovjetunió) 49:05.97 perc 210.34 pont. Az északi összetett viadal olimpiai bajnoka: 1. Ulrich Wehling (NDK) 423.39 pont, 2. Urban Hettich (NSZK) 418.90. 3. Konrad Wink­ler (NDK) 417.47. pont. . Hétfőn 150-re emelkedett azok­nak a sportolóknak és sportve­zetőknek a száma, akik influen­zában betegedtek meg Inns­bruckban. Elsősorban az olimpiai faluban arat a grippe-járvány és sok sportolót nemcsak edzésében hanem versenyzésében is akadá­lyoz. Az osztrák olimpiai csapat több mint 30 tagía lett beteg. Sajnos, hétfőn délelőtt Vajda László is belázasodott, s az olimpiai falu kórházába került. Lapjelentések szerint az utób­bi napokban többször tört be Innsbruckba meleg léghullám és ez könnyen okozhatott megfá­zásokat. Sokkal inkább arra gyanakodnak viszont, hogy a ja­pán csapat tagjai hozták be a vírust. A legérzékenyebben a svájci Nadicot érintette a meg­betegedés. A sapporói olimpiai sfbainoknő Innsbruckban is esé­lyese volt. a vasárnap rendezett, tésttr'^wa*' de á verseny helyett 39 fokos lázzal az olimpiai fa- luban kellett maradnia. A hétfő esti programban a 0 Ulrich Wehling (NDK) az észa­ki összetett viadal győztese, aki már Sapporóban is első volt. jégtánc szerepelt a műsoron. Az aranyérmet a szovjet Pahomova— Gorskov kettős nyerte nagy fö­lénnyel. A Regőczy—Sallai páros utolsónak futott. Nagyszerű kűr- jükkel, hatalmas sikert arattak, s megtartották, illetőleg vissza­szerezték az ötödik helyet Magakészítette fehér kürruhá- jában hétfőn az est egyik leg­szebb női versenyzője volt Re- göczy Krisztina, aki Sallay And­rással a táncosok versenyében az előkelő ötödik helyet szerezte meg. Kálmán-operettek zenéjéből összeállított négyperces program­juk kitűnően sikerült, és megtar­tott pozíciójuk a téli olimpián ha­zánk részére két pontot jelentett. A Regőczy—Sallay páros nyolc éve gyakorol és versenyez együtt. Krisztina húsz-, András huszonkét éves. Betty Callaway, a páros angol edzőnöje, aki egyik „részese” a si­kernek. ezt mondta: — Nagyon tehetséges a magyar páros, szívesen foglalkozom ve­lük, jövőre új programot dolgo­zunk ki, hogy a sikerek felfelé ívelő pályáján Krisztináék minél előbbre jussanak... Hétfőn hivatalosan közölték, hogy a női öt kilométeres sífutás .3. helyezettjétől, a szovjet Galina Kulakovától visszavették a bronzérmet. Kulakova már nem jelent meg vasárnap este az ün­nepélyes díjkiosztáson sem. Mint megállapították, az influenzajár­vány miatt egyes sportolók meg­előzés végett túlgyógyszerezték magukat. Kulakova is a meg­engedettnél több gyógyszert - sze­dett be, és ezek között volt olyan összetételű is, amely a 'Nemzetközi Olimpiai Bizottság tiltott listáján „ajzószerként” szerepel. A doppingvizsgálat alapján Kulakovát kizárták a helyezet­tek közül. így a 3. helyre ver­senyzőtársa, az ugyancsak szov­jet Nyina Balticseva került, aki negyediknek érkezett a célba. t és 0 Az innsbruc­ki XII. téli olimpia jégtánc versenyében a sokszoros világ, és Európa-bajnok Pahomova— Gorskov szovjet kettős szerezte meg az aranyérmet. (Telefoto — AP—MTI—KS) Az eredmények megtartása legyen a cél... Soltvadkerten már az előkészü­letekből kitűnt, hogy rangos köz­gyűlés kezdődik. A közgyűléssel párhuzamosan egy sportkiállítást is rendeztek, a gyülekező vendé­gek és sportolók először ezt te­kintették meg. A közgyűlésen megjelent: Hal­mi Levente, az OTSH munkatár­sa, Borszéki Lajos, az MTSH el­nöke, Németh József, a járási hi­vatal elnökhelyettese, Ráduly Sándor, a járási sportfelügyelőség vezetője, valamint a helyi párt-, állami és gazdasági szervek kép­viselői. A Soltvadkerti TE, ahogy az_ az elnöki beszámolóból is kitűnt, igen eredményes évet zárt. A labdarúgó-szakosztály megnyerte a Szabad Föld Kupát. A döntő mérkőzést a Népstadionban ját­szották. Elnyerték az 1975. évi megyei Felszabadulási Kupát. A falusi dolgozók XXIV. nyári spartakiádjának járási döntőin a soltvadkerti sportolók abszolút győztesek lettek, a megyei dön­tőben pedig elnyerték a női ké­zilabda megyei felszabadulási ku­pát. A férfi kézilabdacsapat eredményesen szerepel a megyei II. osztályban. Győztesek leltek a Magyar Hírlap sakk kupa me'- gyei döntőjében, s a birkózóik Is eredményesen képviselték Solt- vadkert színeit. Egész évi tevé­kenységre a női kézilabdacsapat NB Il-be jutása tette fel a koro­nát. A beszámolót követő vitában az irányító sportszervek nevében Halmi Levente szólalt fel. El­mondta hogy a vadkerti eredmé­nyekre már az OTSH is felfigyelt. Javasolta, hogy a következő öt­éves tervben az elért eredmények stabilizálása legyen a cél, vala­mint igyekezzenek minél nagyobb létszámú utánpótlásról gondos­kodni saját egyesületük, valamint a magyar sport számára. A továb­biakban széles körű vita keretén belül hangzottak el a vélemények, a múltról, valamint a jövő fel­adatairól. A jelenlevők abban a tudatban, választották meg az új vezetősé­get, hogy jó úton halad a Solt­vadkerti TE, és a további fejlő­dés is biztosított. A közgyűlés egyhangúan ismét Font Gusztávot, a sportkör el­nökéül. elnökhelyettesnek pedig ídátyus Lajost választotta. A jól sikerült közgyűlést baráti vacso­ra, majd sportbál követte. Új MHSZ-lövészklub alakult KOSÁRLABDA Diósgyőri VTK—-Kecskeméti SC 54:49 (30:31) NB I. női. Kecskemét. 300 néző. Vezette: Halász, Bacsfay. KSC: Domokos (8), Zakiján (9) — Jurászik (8) —Király (14), Mo­hai (8). Csere: Rittling (2). Ve- rasztó, Adamik. Az első félidőben állandóan a KSC vezetett. A 10. percben 14:10. alig egy perc múlva 18:11 volt az állás a KSC javára. Ezután né­hány teljesen értelmetlen, hibás hosszú indítások, és kimaradt zic­cerek követkéztek. amelyekből az­tán a DVTK-játékosok rendre ko­sarakat értek el. s felzárkózott a vendégcsapat. A .második félidő elején 2 perc alatt ismét 8 pontot ért el a diósgyőri gárda, s közben a kecskemétiek egyet sem. A má­sodik félidőt a tervszerűtlen játék, a sorozatos védekezési hibák jel­lemezték. A félidő derekán egy­szer még 42:41-re feljött a KSC, de amikor a DVTK magas közép- játékosa kipontozódott, mégsem tudtak javítani az eredményen. TEKE Pályaavató KTE-győzelemmel Tekepályát avattak Kecskemé­ten. Igaz. nem egy vadonatúj léte­sítményt. de lényegében mégis új pályát. A Katona József utcában évek óta használaton kívüli volt Építők-pályát építették át a BAR- NEVÁL dolgozói mintegy 150 ezer forintos ráfordítással és közel 100 ezer forintos társadalmi munká­val új. modern, tekepályává. Az eddig bizony kezdetleges, szinte teljesen kiszolgálóhelyiség nélküli pályához öltözőt, fürdőt, mosdó­kat létesítettek, s a pálya a jövő­ben a Kecskeméti TE tekézőinelt otthona lesz. Az avatás az elmúlt pénteken történt meg, mégpedig mindjárt győzelemmel. Kecskeméti TE—Ceglédi Bem SE 2464—2455 KTE: Vata 395. Kecskés 407. Kiss 384, Csikány 429, Faragó 428, Kovács 421. Bem SE: Horváth 424. Tarsoly 413. Hlagyuik 418, Czíra 377. Hol- lósi 430. Rimaszécsi" 393. labdarúgás A Felszabadulási Kupáért Bajai SK—Bácsalmás 0:0 Baja. 100 néző. Vezette: Bolvári. A bajai csapat jóval többet tá­madott, s nagyon sok helyzetet hagytak ki. A második félidőben a Bácsalmás is feljött, de a játék­idő alatt nem esett sói. A folyta­tás 11-esekkel a Bácsalmás szá­mára hozott sikert. 3:2 arányban győztek. Kiskunhalason a „Gőzön Ist­ván” Művelődési Központ ifjúsági klubjában megtartott alakuló gyűlésen mintegy 30 fiatal rész­vételével alakult meg a város he­tedik MHSZ-lövészklub ja. Az alakuló ülésen megjelent és fel­szólalt Szemők György alezredes, az MHSZ Bács-Kiskun megyei vezetőségének képviseletében. Kenyeres László, az MHSZ vá­rosi titkára ismertetőjében szólt a városban már eredményesen működő lövészklubok tevékenysé­géről, a szövetség szervezeti fel*? építéséről, célkitűzéseiről és a feladatokról. Hangsúlyozta, hogy a Magyar Honvédelmi Szövetség életében és tevékenykedésében igen nagy jelentősége van egy új lövészklub születésének. — A klub főbb célkitűzései, a mozgal­mi feladatok eredményes meg­valósulása, a haza védelmére való A totó 7. heti. február 15-i szelvé­nyén még mindig olasz A- és B-osz- tályú együttesek mérkőzései találha­tók. -A két A-ösztalyy. mérkőzés' Kö­zött találunk olyan csapatokat is, amelyek egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, mert a sorozatos veresé­gek miatt nagyon leszakadtak a me­zőnytől és majdnem végleges a ki­esésük. A legnagyobb veszély a Ca­gliari és a Como együttesét fenyege­ti, de tulajdopképpen a 11. helyen levő Ascoli sincs még biztonságban. A két torinói csapat külön versenyt fut a bajnoki címért és a tavalyi baj­nok az idén is elnyerheti a kitüntető címet. A B-osztályú együttesek mérkőzé­sei változatlanul az érdeklődés kö­zéppontjában vannak, mert itt is hétről hétre szorosabb lesz a tabella állása, úgy az élen levők, mint az alsó részben helyet foglalók között. Különben, az elmúlt fordulóban mind a két osztályban a vendégek szerez­tek több pontot és ezzel felborították a ..papírformát’*. ­Tlppjeink: 1. Internazionale—Lazio. Olasz A- osztály. Az inter nagy küzdelemben győzött az eddig kitünően szereplő Cesena otthonában, ami arra enged következtetni, hogy játékosai jő for­mában vannak. A mérsékelten sze­replő Lazio ellen nyerhet hazai pá­lyán. Tippünk: 1, x. 2. Ascoli—Cagliari. Olasz A-osztály. A két gyenge együttes összecsapá­sán döntő lehet a hazai pálya elő­nye. A legvalószínűbbnek a pont- osztozkodás látszik. A vendégek sor­sa minden bizonnyal már megpecsé­telődött. Tippünk: x. 3. Bologna—Verona. Olasz A-osz- tály. A középcsoporthoz tartozó Bo­logna tudásban és lelkesedésben is felülmúlja a kieses ellen küzdő Ve­ronát és igy megszerezheti a két pon­tot hazai pályáján. Tippünk: 1. 4. Napoli—Fiorentina. Olasz A-osz- tály. Az idegenbeli győzelmével visz- szakerült a harmadik helyre a Na­poli, amit szeretne js megtartani az év végéig. Nagy küzdelemben, dön­tetlen eredmény a legvalószínűbb. Tippünk: x, 1. 5. Perugia—Torino. Olasz A-osztály. Pontosan tíz pontkülönbség van a két együttes között, a Torino javá­ra. Ez elegendőnek Ígérkezik arra, hogy e mérkőzés után is megmarad­jon az előny. Tippünk: x. 6. AS Róma—Cesena. Olasz A-osz- tály. A Róma szépen búcsúzott Ca- gliariböl. mert súlyos vereséget mért felkészülés nemes és felelősségtel­jes feladata — mondotta a városi titkár. A továbbiakban Kenyeres László arról biztosította az új lö­vészklub tagjait, hogy az MHSZ városi vezetősége minden segítsé­get megad majd ahhoz, hogy a klub eleget tudjon tenni honvé­delmi jellegű kötelezettségének. A tájékoztatást követően a lo- Vészklub vezetőségének megvá­lasztására került sor. A „Gőzön István” nevet felvett lövészklub titkárává Rémán Jánost, a három tagú klubtanácsban kiképzési fe­lelősnek Halász Jánost, propagan­distának Fehér Sándort, gazdasá­gi felelősnek Monori Annát egy­hangú szavazással választották meg. Az élénk, sok hozzászólással, javaslattal bővülő ülés Szemők György alezredes zárszavaival ért véget. Szalai László a hazaiakra. Nem hinnénk, hogy ott­honi környgzetben, „az^. eddig , íeltü- riően jól szereplő, Ceséria <3ién né’ét4** jj)énye.stíl neCrff “jráiy» - t?fcönyerfiS| ' Tippünk: 1. x. ; :v:' 7. sampdoria—Milan. Olasz A-osz- tály. A Sampdoriát még változatla­nul fenyegeti a kiesés réme, míg a vendégek a harmadik helyért vív­nak nagy küzdelmet. Háromesélyes találkozó, ahol a nagyobb esélyt a Milánnak adjuk. Tippünk: 2. x. 8. Brescia—Pescara. Olasz B-osz- tály. A két együttes továbbra is nagy harcot .vív a . feljutásért. Még tulaj­donképpen az első tíz közül bárme­lyik feljuthat, de a sok „jelöltből’* csak három juthat fel. Tippünk: x, 1. 9. Catanzaro—Atalanta. Olasz fő­osztály. A két együttes közül a ha­zai gárda áll jobban és harmadik helye alapján esélyes a feljutásra, ám a vendégeknek is van még re­ményük erre. Mindhárom eredmény előfordulhat, de a legvalószínűbbnek a pontosztozkodás látszik. Tippünk: x, 1. 10. Foggia—Genoa. Olasz B-osztály. A hazaiak a negyedikek, a vendégek pedig az elsők. Igaz két pont a kü­lönbség, de ezt egy hazai győzelem­mel már egyenlővé lehet tenni. Kér­dés. hogy ez sikerül-e a Foggia csa­patának? Tippünk: X, Ív 11. Novara—Taranto. Olasz B-osz­tály. Nincs nagy különbség a két együttes között, csak hát a Novara gárdájának esélye van a feljutásra. Nem mehetnek biztosra, mert a Ta­ranto legénysége még hazai* pályán is nehéz ellenfél. Tippünk: 1, x. 12. Palermo—Modena. Olasz B-osz­tály. A Palermo együttese változat­lanul a kiesés elkerüléséért harcol, nem sok sikerrel, míg a Modena visz- sza szeretne, kerülni az élvonalba. Hazai győzelmet várunk. Tippünk: 1. 13. Piacenza—Ternana. Olasz B-osz­tály. A hazai csapat, az elmúlt heti vereségével közel került, a veszélyes zónához. A javításra megvan a lehe­tősége. ám kérdés, hogy sikerül-e? Tippünk: 1. x.-j-i mérkőzés: 14. Lanerossi Vicenza—Avellino. Olasz B-osztály. A vendégeknek hosz- szú hetek után sikerült győzniük, amit a hazaiakról nem lehet elmon­dani. Most talán az otthoni környe­zet segít és megszerzik mind a két pontot. Tippünk: 1. A további mérkőzésekre tippjeink: 1. n d. r. A Petőfi Népe TOTÓ-tanácsadója A két torinói együttes versenye a bajnoki cfmért MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 8.05: Iskolatévé: Orosz nyelv (ólt. isk. S, oszt.). 9.55: Német nyelv (középftsk. I—II—III—IV, oszt.). 10.20: Tévétorna (ism.). 10.25: Delta (ism.). 10.55: A császár kémje. 11.45: Játék a betűkkel (ism.). 12.10: Változó Ázsia. Olasz dók* mentumfilm-sorozat X, 3. rész: Létezik egy másik India? (ism.) 13.05: Iskolatévé: Olasz nyelv. 16.58: Hírek. 17.03: A XII. téli olimpiáról Je­lentjük, Női műlesiklás. 18.10: Kié a művészet?, 18.30: Tárd 1676. Dokumentum* film. 19.05: Reklámműsor. 19.10: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. 19.15: Esti mese. 19.30: TV-hlradó. 20.00: Tévétorna. 20.05: Az utas; Angol bűnügyi tévéfilm-sorozat. I. rész. 20.50: Jogi esetek. 21.30: TV-híradó 3. 21.55: Reklámműsor. 22.00: Telesport. A XII. téli olim- piáról jelentjük. Műkor­csolya. férfi szabadon vá­lasztott gyakorlatok. 2, MOSOK: 20.00: Telesport. A XII. téli olimpiáról jelentlük. Sífu­tás, gyorskorcolya. 21.05: TV-híradó 2. 21.25: Művészeti értékeink meg­óvása. Falképek restaurá­lása. KOSSUTH 8.27: Titkon innen — titkon túl. 8.57: Zenevár. — A Gyermekrá­dió műsora. 9.12: Válaszolunk hallgatóink­nak. 9.27: Nóták. 10.05: „Nyitnikék". — Kisiskolá­sok műsora. 10.40: Krúdy Gylla: Hét bagoly című regénye rádióra al­kalmazva. V. rész: Az Ud­varlás Könyve. 11.05: Zenekari muzsika. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Brigádnapló. 13.40: Népdalok. 14.00: Ezeregy délután. 14.30: Kóruspódium. 14.41: Schumann; a*moll szoná­ta. 15.10: Iskolarádió. 15.50: Ernst Busch Eftsler-dalokat énekel. 16.00t A világgazdaság hírei. 16.10; H. Rákóczi Ferenc önval­lomásairól — TI. rész. 16.30: Daróci Bárdos Tamás nép­zenei feldolgozásaiból. 17.05: Tervezzük a jövő Iskolá­ját. 17.30: Hallgassuk együtt! 18.L5: Fenyő István könyvszem­léje. 19.15: Könyvpárbaj. A Szakszer­vezetek Országos Tanácsa és a Magyar Rádió irodal­mi vetélkedője 20.30: Oj opernlemezeínkböl. 21.15: Jelentés az O. Dózsa—FTC jégkorong-mérkőzésről» 22.20: Tíz perc külpolitika. 0.10: Virágénekek. PETŐFI 8.05: Pásztordalok pásztorok aj- ' kán és hangszerén. 8.33: Daljátékokból. 9.23: Délelőtti torna. 9.33: A 04, 05, 07 Jelenti. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.33: A Szabó család. (Ism.) 12.00: Dobsa Sándor zongorázik, Billy Strange gitározik. 12.33: A századforduló operáiból. 13.33: Leopold Mozart: Gyermek­szimfónia. 14.00: Ketőttől ötig .. • 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: A világgazdaságban tör­tént. 18.10: Cigánydalok. 18.33: Könnyűzenei Olimpia — X. rész. 19,03: Vlagyimir Szofronyicklj Liszt Schubert-dalátiratai­ból zongorázik. 19.30: Töltsön egy órát kedven­ceivel. 20.33: Iránytű. 21.48: A magyar sanzon estje. 23.39: Rigó Sándor népi zeneka­ra játszik. 3. MŰSOR 14.05: Zenekari muzsika. 15.33: Turpinszky Béla és Karikó Teréz énekel. 16.03: Fonotéka. 16.23: Daniel Barenboim zongo­rázik. 17.20: Bili Evans együttese ját­szik. 18.03: Bizet: Dzsamile. Részletek 18.37: Erzsébet kori muzsika. 1M5: Iskolarádió. 19.48: Otto Klemperer vezényel« 19.48: Otto Klemperer vezényel» 21.24: Kétezer felé .. • 22.04: Hanglemezgyüjtőknek. SAKK A Kecskeméti Építők a táblázat élén A Magyar Sakkszövetség Értékelő Bizottsága az első forduló függőben maradt játszmáinak eredményét a következőkben állapította meg: OB. n. Nyugati csoport: Győri MA V-DAC—Alföldi Olajbá­nyász 0,3:1.5 (6.5:7,5), Kecskeméti Építők—Tatabányai Bányász 2:0 (8,5:5,5)-, Lovass—Baratt 1j:0, Pólyák —Klein 1:0, Komlói Bányász—Statisz­tika 0,5:0.5 (7,5:6,51. A csoport állása 1. Kecskeméti Építők 1 1 — — 8.5 2. FTC 1 1 — — 8 3. Alföldi Olajbányász 1 1 — — 7,5 4. Bp. Ságvári 1 1 — — 7.5 5. Komlói Bányász 1 T — — 7.5 6. Bp. Postás 1 — 1 — 7 7. MÉM 1 — 1 — 7 8. Nyergesújfalui V. 1 — 1 — 7 9. Videoton !• — 1* — 7 10. Bp. Statisztika 1 — — 1 6,5 11. Győri MA V-DAC L — — 1 6,5 12. Vasas Izzó 1' — — t 6.5 13. Utasellátó 1 — — l 6 14. Tatabányai Bányász I • — — 1 5,5 OB. II. Keleti csoport: Kecskeméti Tipográfia—Debreceni Spartacus 0.5:0,5 (5:9), IM. Vasas- Miskolci VIMELUX 0:1 (4,5:9,5), Hon­véd Petőfi*—Salgótarjáni Kohász 0,5:0,5 (8,5:5,5). A csoport állása 1. Debreceni Sp. 1 i — — 9 2. Miskolci VIMELUX 1 í — — 9 3. Szegedi VSE 1 i — — 9 4. Honvéd Petőfi a. i — — 8,3* 5. Vasas Láng i 1 — — 8.5 6. Ganz Villany i í — — 7.5 7. Diósgyőri VTK 1 í — — 7,5 8. Szentesi Spartacus 1 — — a 6,3 9. Tűzoltó Dózsa 1 — — í 6,5 10. BKV Előre 1 — — i 5,5 11. Salgótarjáni Kohász a — — í 5,3 12. Kecsk. Tipográfia i — — í 5 13. Vasútépítők. í — — í 5 14. Aszódi IM Vasas í — — í 4,5 A megyei csapatbajnokság sorso­lása: Kecskeméten rendezte meg a me­gyei sakkszövetség vasárnap a me­gyei I. oszt. csapatbajnokság sorso­lását. Ez alkalomból tájékoztatót is tartottak a részt vevő csapatok szá­mára. Megállapodtak abban, hogy a férfi egyéni megyei bajnokságot ÜL hó 1—12. között rendezik meg Kecs­keméten. A megyei csapatbajnokság értékelő bizottsága: Lovass Imre. Ábel Lajos. Balogh János, Galbács András és Haragos. Kálmán. A versenybíróság összetétele: T. Nagy Antal (elnök). Dudás Péter, Czibulka Zoltán, Mé­száros Lajos és Lénárt Mária. A beérkezett nevezések alapján, tisztázódott, hogv Kiskőrös. Kiskun­halas után az idei bajnokságra már a Madaras! Tsz SK sem nevezett. Ez feltétlen annak a káros szemléletnek hatása, melynek alapján a sakkozók egyre kevesebb anyagi és egyéb tá- “'mogatásbati részesülnek. Továbbra ^sem .indult Lajosmizse- Tiszakécskg.. Tzsák c:és több nagyközségünk, ahol pedig erre a személyi feltételek adva lennének. A megyei csapatbajnokság sorsolá­sa: I. forduló 1976. március 21.: Kecskeméti Spartacus—Kecskeméti Építők II.. Kiskunfélegyházi Mű­anyag—Kecskeméti Tipográfia II., Bajai Spartacus—Kalocsai VTSK. Já­noshalmi Spartacus—Kecskeméti MFSC. n. forduló 1976. április 25.: Építők n—MFSC. Kalocsa—János­halma. Tipográfia II—Baja, K. Spar­tacus—nKkfháza. III. forduló 1976. május 16.: Kkfháza—Építők II.. Baja—K. Spar­tacus. Jánoshalma—Tipográfia TT.. MFSC—Kalocsa. IV. forduló 1976. május 30.: Eoítők TI—Kalocsa, Tipográfia II— MFSC. K. Spartacus—Jánoshalma. Kkfháza—Baja. V. forduló 1976. szeptember 19.: Baja—Építők II.. Jánoshalma—Kis­kunfélegyháza, MFSC—K. Spartacus, Kalocsa—Tipográfia II. VI. forduló 1976. október 3.: Építők n—Tipográfia II.. K. Spar­tacus—Kalocsa. Kkfháza—MFSC, Ba­ja—Jánoshalma. VII. forduló 1976. október 17.: Jánoshalma—Építők II., MFSC—Ba­ja.v Kalocsa—Kkfháza. Tipográfia IT— K. Spartacus. Az erőviszonyokat ismerve a baj­noki cím sorsa- előreláthatóan a Ba­jai Spartacus és a Kecskeméti MFSC csapatai között fog eldőlni. Középmezőnyben végzett a Solt- vadkert! A Magyar Hírlap Kupa országos döntőjén (mely egyben a Közalkal­mazottak Szaksz. országos csapatbaj­nokságának is számit) megyénk baj­noka. a Soltvadkerti Nagyközségi Ta­nács 3o csapat közül végeredmény­ben a 15. helyen végzett. A csapat eredményei sorrendben: Komáromi megyei MSZMP ellen 3:0 Országos Meteorológiai Sz. ellen 0:3 Országos Anyag- és Árh. ellen 2:1 MN. TB. Váll. ellen D.5:2.5 Heves megyei SZMT ellen 1:2 Tolna megyei Tanács ellen 0:3 Nagykanizsai Járási Hiv. ellen 2:1 Borsod megyei Tanács ellen 3:0 Csongrád megyei Tanács ellen 0:3 Nógrád megyei Földhivatal ellen 3:0 Fejér megyei Tanács ellen 2.5:0.5 Hajdú megyei Tanács ellen 1:2 At bajnokságot végeredményben az Országos Meteorológiai Szolgálat együttese nyerte a PM. csapata előtt. A soltvadkerti versenyzők egyéni teljesítményei: Szénási László 12 5 1 6 46% Fiedler Béla 12 5 — 7 42% Vercz Károly 12 7 1 4 63% A Soltvadkerti Nagyközségi Tanács csapata az országos vetélkedésben is megállta a helyét. A 30 csapat közül egyedül .képviseltek 'községet, amely már önmagában is elismerésre méltó. Kis szerencsével, nagyobb nyugodt­sággal, a ió állások megnyerésével előbb is végezhettek volna. Gímés György

Next

/
Oldalképek
Tartalom