Petőfi Népe, 1976. február (31. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-06 / 31. szám

Pártnap Kalocsán és Szabadszálláson Mit ígér a Rádió? A napokban kézhez kaptuk a Magyar Rádió ifjúsági főosztá­lyának és a politikai adások fö- szerkesztöségének február havi. programját. Szívesen hívjuk fel Olvasóink figyelmét néhány, sze­rintünk nagyobb érdeklődésre joggal számot tartó műsorra. Ma délután négy óra öt perc­kor kezdődik Szél Júlia doku­mentumriportja, mely a tragikus debreceni autóbusz- és vonatsze­rencsétlenséggel foglalkozik. S ugyancsak ma este, húsznegy­venkor a bajai születésű ripor­ter, Rapcsányi László beszélget Háhn István professzorral a bibliáról. Bizonyára sokak fi­gyelmét leköti majd február 12- én a Két otthon című műsor. Ebben a munkásszállások lakói­nak életével ismerkedhetünk meg közelebbről. A Polpresszó című műsor vendége lesz dr. Pozsgay Imre miniszterhelyet­tes, 23-án délután. A beszélgetés témája a korszerű forradalmiság fogalma lesz ezúttal. Többször is alkalma lesz a rá­dióhallgatónak a világ távoli tá­jaira ellátogatni a rádióhulla, mok segítségével. A Messzelátá című összeállításban például az afrikai könyvkiadás tervéivel és gondjaival ismerkedhet az ér­deklődő. Február 24-én az SZKP aznap kezdődő XXV. kongresz- szusából kapnak ízelítőt a hall­gatók. S aki a múlt eseményei iránt érdeklődik, az is megtalál­ja a számítását. 24-én, este Rá­kóczi Ferencről és koráról su­gároznak műsort többek között. Néhány izgalmasnak ígérkező tudományos műsort is hallani fogunk ebben a hónapban. 16- án este hat órakor a szovjet tu­domány néhány világhírű szel. Ietni műhelyébe kalauzolnak el bennünket a rádió munkatársai. Szó esik majd ebben a műsor­ban a műszivekröl, a jövő ké­miájáról, a mester ségesgyé­mánt-gyártásról és sok más ér­dekességről. S február 18-án azt tudhatjuk meg, niikén't Jtenét cukrot készíteni kukoricából. A rádió munkatársai ebben a hónapban több alkalommal is felkeresik Bács-Kiskun megyét. A népszerű „Játékmester keres­tetik" sorozat következő adásá­ban a Kecskeméten élő Király Zoltán riportja hangzik el, 18- án délután. S 23-án a Hosszú­hegyi Állami Gazdaságról sugá. roznak riportot. Majd a hónap végén, pontosabban 28-án Gara község életéről és problémáiról hallunk minden bizonnyal érde­kes műsort. ' V. M. Kelendő hanglemez Elkészítették a kecskeméti, Arany János utcai Gramopresszó hanglemezbolt elmúlt évi forgal­mának összesítését. Kiderült, hogy a tavalyi bevétel több százezer forinttal haladta meg az előző évit. Egyébként több mint 2 mil­lió forintért vásároltak hangle­mezt 1975-ben a hírős város zene­kedvelői. Már megint olvad Kitüntetések A Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa hosszú időn át folytatott, kiemelkedő szervező és gazdasági munkája elismeré­seként . a Munka Érdemrend aiany fokozata kitüntetést ado­mányozta dr. Gátay Ferencnek, a Bács-Kiskun megyei EPSZER Vállalat igazgatójának. A ki­tüntetést tegnap délelőtt Kecs. keméten dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke meleg sza­vak kíséretében nyújtotta ’ át. Ugyancsak tegnap délelőtt nyújtotta át a megyei tanácsel­nöke a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa által adomá­nyozott Életmentő Emlékérmet Fodor Árpád tiszáalpári úttörő- . nek, aki a múlt év novemberé­ben a Holt-Tisza beszakadt je­ge alól élete kockáztatásával kimentette iskolatársát. Földi Mihályt. A kitüntetések átadásánál je­len volt dr, Arvay Árpád, a me­gyei tanács vb-titkára, dr. Fehér Géza megyei rendőrfőkapitány és Keserű Ferenc, a tiszaalpári úttörőcsapat vezetője. (Tóth Sándor felvételei) Tegnap délután Kalocsán, a I Műanyagfeldolgozó Vállalatnál pártnapot tartottak, amelyen a I vállalat dolgozóin kívül részt vettek a járműszövetkezet, a tej­ipari vállalat és a MÁV dolgo­zói is. A pártnap előadója Lajtai Benőné, az MSZMp megyei vég­rehajtó bizottságának tagja volt, aki beszédében a negyedik öt­éves terv országos, megyei ered­ményeit ismertette és szólt Ka­locsa fejlődéséről, ezen belül pe­dig a műanyagfeldolgozó válla­latnál folyó munkáról, végül az V. ötéves terv célkitűzéseit vá­zolta. Ugyancsak tegnap tartottak pártnapot Szabadszálláson az Aranyhomok Mezőgazdasági Ter­melőszövetkezet balázspusztai- kultúrházában, ahol a környező mezőgazdasági üzemek dolgozói meghallgatták Horváth Ignác. nak, a kecskeméti járási párt- bizottság első titkárának tájé­koztatóját. Az előadó a IV. öt­éves terv teljesítéséről, valamint az V. ötéves terv feladatairól beszélt. Kemencecserék A vidék hagyományaihoz híven csak kerek, fehér cipókat állíta­nak elő — naponta 35—36 mázsát — a Kecskeméti Sütőipari Válla­lat tiszakécskei üzemében. Az idén — előreláthatólag ősszel — kor­szerűsítik a sütödét: a mostani négy olajtüzéléses kemencét két állandóan és alul fűtött Cimbora vagy Pajtás kemencére cserélik ki. Az új berendezésekkel a ter- mékbővítést is meg tudják oldani. HÍREK . HÍREK A gyermek- és ifjúságvédelemről, az általános iskolák ellátásáról tárgyalt a megyei népi ellenőrzési bizottság Tegnap délelőtt Kecskeméten ülést tartott a Bács-Kiskun me­gyei Népi Ellenőrzési Bizottság. A testület tagjait, a meghívotta­kat és a vendégeket Miklós Zol­tán elnök köszöntötte, külön üd­vözölve dr. Major Imrét, a me­gyei tgnác^ elnökhelyettesét. Ezfftán a résztvevők rátértek az első napirendi pont, a gyermek- és ifjúságvédelem helyzetéről készült összefoglaló jelentés tárgyalására. Legutóbb 1967-ben vizsgálta a megyei NEB a témát. Akkori megállapításának lényege az volt. hogy ezen a téren rende­zetlenek a körülmények mind a megelőzés, a gondozásba vétel, mind pedig az utógondozás te­kintetében. Ennek felszámolása, a veszélyeztetett kiskorúak hely­zetének javítása érdekében az eltelt közel tíz esztendő alatt több párt- és állami határozat született, új jogszabályok léptek érvénybe. Mostani vizsgálatá­ban — amelynek során az 1974— 1975. évi állapotokat elemezte a NEB —. arra keresett választ a munkabizottság, hogy milyen előremutató változások történ­tek az említett intézkedéseknek megfelelően a gyermek- és if­júságvédelem területén. Megállapítja a j jelentés, hogy az intézkedéseknek a megyében történt körültekintő alkalmazá­sa, végrehajtása nagyban előse­gítette a korábbi állapot javulá­sát, eredményesebbé tette az an­nak felszámolására irányuló tö­rekvéseket. Megállapítja ugyan­akkor az összefoglaló, hogy a sokoldalú szervezett és társadal­mi intézkedés eredményessége mellett még több területen fo­gyatékosságok tapasztalhatók a veszélyeztetett körülmények kö­zött élő kiskorúak és fiatalko­rúak segítésében. A téma vitájában részt vett véleményével, javaslatával és észrevételével dr. Major Imre, dr. Szokoly Gyula, a megyei ta­nács vb igazgatási osztályának vezetője, valamint Parádi Olga, a megyei tanács főelőadója is. Az elhangzottakat dr. Babay Imre, a vizsgálat vezetője, a megyei főügyészség fiatalkorúak ügyé­sze foglalta össze. Az ülés második napirendi pontjaként szereplő téma a me­gyében működő általános isko­lák taneszközellátása volt. A kérdés sokoldalúságára jellemző, hogy úgyszólván valamennyi résztvevő felszólalt. Elmondta véleményét Bodor Jenő, a me­gyei tanács vb művelődésügyi osztályának vezetője is, aki el­ismerését fejezte ki a NEB-nek az alapos, minden részletre Ki­terjedő és segítő szándékú vizs­gálatáért. Dr. Major Imre arról beszélt, hogy a megye általános iskoláinak eszközellátottsága ma már megfelel az országos színvonalnak. Éppen ezért je­lentkeznek olyan új — a koráb­binál lényegesen kellemesebb — gondok, mint például a tanesz­közök tárolása, használása, ja­vítása, s nem utolsósorban a pe­dagógusoknak e modern eszkö­zök használatára történő ösztön­zése, képzése. A megyei tanács elnökhelyettese ezután köszöne­tét fejezte ki a vizsgálatot vég­ző munkabizottságnak és Vécsy Györgynek, a bizottság vezetőjé­nek. A megyei NEB a továbbiak­ban megvitatta az alkalmazott létszám alakulásáról és a fog­lalkoztatottság hatékonyságáról készült jelentést, amelynek elő­adója, s egyben a vizsgálat ve­zetője Vjhidi László volt. A tes­tület! mindhárom jelentést elfo­gadta, majd aktuális ügyeket tárgyalt. A tanácskozás Miklós Zoltán elnök bejelentéseivel ért véget. G. S. naptah 1976. február 6.» péntek Névnap: Dorottya Napkelte: 7 óra OR perc. Napnyugta: 16 óra 52 perc. Holdkelte: 9 óra 18 perc. Holdnyugta: 23 óra 32 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: február 4-én a középhőmérséklet mínusz o,9, (az 50 éves átlag mínusz o,6), a legma­gasabb hőmérséklet 1,7 Celsius-fok volt. Február 5-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet mínusz 2,3, a dél­ben egy órakor mért hőmérséklet a legalacsonyabb hőmérséklet mi* nusz 2,9 Celsius-fok volt. A Kecskeméti Katona József Színház műsora Február 6.. péntek du. 3 óra: TÉLI REGE Ifjúsági D-bérlet. MOZIMŰSOR 1976. február 8«: KECSKEMÉT VAROS! fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor KIS NAGY EMBER Csak 16 éven felülieknek! Felemelt helyárú! Színes, magyarul beszélő amerikai film KECSKEMÉT ÁRPÁD 3 órakor EGRI CSILLAGOK I— IL , Kétrészes, színes magyar film Dupla hely árú! háromnegyed 6 és 8 órakor BOB HERCEG Színes, zenés magyar film MESEMOZT háromnegyed 6 órakor ELZA KOLYKEI Színes, magyarul beszélő angol film Éjszakai előadás az Árpád moziban 10 órakor! A SZERELEM ANATÓMIÁJA Csak 16 éven felülieknek 1 Színes lengyel film . — Nádudvari bútorok külföldre. Évi 20 millió forint értékben ké­szítenek kárpitozott és gyermek- bútorokat, valamint vasvázas szé­keket a Bajai Lakberendezési és Építőipari Szövetkezet nemesnád­udvari telepén. Az üzem ebben az évben összesen 1200—1300 Győ­ző, illetve Gyula nevű ülőgarnitú­rát szállít Csehszlovákiába és Lengyelországba. Január 1-től a Praktik cipőszekrényeket —■ ha­vonta 600 darabot — is itt gyárt­ják. — A nagycsaládosok üdülteté­sét 15 ezer forint készpénzzel tá­mogatja évente a Volán 9-es szá­mú Vállalat. Ezen felül — a há­rom vagy több gyermeket nevelő szülőket, s a család nyári pihenő, sét segítendő — tavaly Miskolc- Tapolcán. az idén pedig Gyulán is bérelnek egy-egy villát. — Presszóból kenyérbolt. Egy presszórésznek is jutott hely az átadás előtt álló szakmáid új mű­velődési házban. A helyiséget a Kalocsa és Vidéke ÁFÉSZ rende­zi be április 4-ig, mintegy 300 ezer forintért. Ugyanakkor meg­szüntetik a község jelenlegi cuk­rászdáját. ahol valószínűleg ke­nyérüzletet alakítanak majd ki. Űrtávközlési állomás Halkeltető állomás Baján Az élővizek szennyezettsége miatt évről évre több halivadékot kell szétengedni ahhoz, hogy meg­teljen a folyami halászok hálója. A bajai Új Élet Halászati Terme­lőszövetkezetben jól szolgálja ezt a feladatot a halkeltető állomás. Tavaszonként több millió nemes, illetve ragadozóhal kerül innen a Dunába és mellékágaiba. Az idén még intenzívebb lesz a mester­Figyelmetlenségből, szabálysértésből súlyos vasúti és közúti baleset i Most sem panaszkodhatunk, hogy hosszú, ke. meny telünk lett volna. Ha így olvad tovább, va. sárnap már csak a locspocs meg a sáros hőkupacok emlékeztetnek majd bennünket az idei derekai havazásra, (Pásztor Zoltán felvétele) 9 űrtávközlési földi állomás épül a Veszprém me. gyei Taliándörögd határában. Az állomás lehe-j tővé teszi majd egy, fekete-fehér, vagy színes tv.műsor, valamint egy rádióműsor adását és vételét. Ezenkívül 12 távbeszélőcsatornát is lé. tesitenek a berendezéseken, (MTI-fotú — Bajkor József fei« — KS) Kedden a kora esti órákban sú­lyos baleset történt Kisszállás és Balotaszállás között, | Kelebia— Budapest közötti vasútvonalon, a 95-ös számú őrház mellett. A Ke- lcbiáról Budapestre közlekedő 44 797. számú tehervonat | már említett őrház mellett levő soróm- pós vasúti átjárótól 15 méterre el­ütötte Sztankovits Imre 61 éve$, Kiskunhalas, Vitéz utca 1. szám alatti lakost Az idős férfit élet- veszélyes sérülésekkel szállították a kórházba. Mint megállapították,1 Sztankovits Imre a sínek között szabálytalanul közlekedett. Kecskemét belterületén, a Kos­suth tér 3. számú ház előtt tör­tént közlekedési baleset. Csordás László, Nyárlőrinc, II. kerület 172. szám alatti lakos személygépko­csijával a Szabadság tér felől a Kossuth tér felé közlekedett, s úgy akart áthaladni a gyalogát­kelőhelyen, hogy kikerülte a mel­lette álló gépkocsit. Emiatt elütöt­te a gyalogátkelőhelyen közlekedő Berényi Béláné, Kecskemét, Baj- csy-Zsillnszky út 15. szám alatti lakost. Szerencsére Berénylné könnyebben sérült meg. Csordás László ellen eljárást indítottak. a g. — DIÓSZEGI BALÁZS KI ÁLLÍ­TÁS A. A kunszentmiklósi szüle, tésü és jelenleg Kiskunhalason élő' festöműiiész alkotásaiból ki. állítást rendeztek Nyíregyházán. A városi művelődési központ ki­állító termében szerdán Berecz András festőművész nyitotta, meg a tárlatot. — A háztáji gazdaságok takar­mányellátására. A Bács-Kiskun megyei Gabonaforgalmazó és Ma­lomipari Vllalat szemes-, illetve- táptakarmány-értékesítő telepeket hoz létre a jelentősebb állattartó falvakban. Helyenként pedig- a termelőszövetkezetek látják el ezt a feladatot. Ezekben a napokban megkezdődött a takarmányértéke­sítő helyek kijelölése. —• Újabb helikopteres növény­védő támaszpont. Az idén a Kis­kőrösi Állami Gazdaság is- bérén- ' dezkedik légi növényvédelemre. Új helikopterével a saját ültetvé­nyein kívül a hartai célgazdaság növényvédelmét is elvégzi. Ezen­kívül. amennyiben igénylik, a környező szakszövetkezetek sző­lőseit, gyümölcsöseit is helikop­terrel permetezhetik. — Márciusban nyit Kecskemé­ten a Kéttemplum köz új boltja, a Bács-Kiskun megyei Ruházati Kereskedelmi Vállalat > nőieipő-« és bőrdísz-mű szaküzlete. Áruellá­tására már több millió forint ér­tékű készletet rendelt a BRK a legújabb tavaszi modellekből. séges gyarapítás. Csak pontyból tizenötmilliót, csukából pedig öt­milliót keltetnek erre a célra. A keltető állomásukon már megkez­dődött az előkészület a -kishalak nevelésére. Lombikban kel majd a mesterségesen megtermékenyí­tett ikra, a porontyokat pedig úsztatómedencében edzik a nagy­vizekhez. (MTI) 9 A XII. téli olimpia első bajno­ki címét a férfiak 30 kilomé­teres sífutószámában a 28 esz­tendős szovjet Szcrgej Szavcl- jev szerezte meg 1:30:29:38 'órás teljesítménnyel. (Telefoto — AP—MTI—KS) — A Kígyós patak mentén. Az elmúlt év végén kezdték Csávo- lyon a Kígyós patak Pacsirta ut­cai hídjának megerősítését. A 200 ezer forintos munka során kicse­rélik a híd megrongálódott vasbe- ton-vholtozatát. A napokban meg­kezdték a patak partján futó ut­ca parkosítását, sövénnyel, fákkal való beültetését is. Nyolcmillió forint gazdasági bírság engedély nélküli vállalkozásért A legfőbb ügyész gazdasági bír­ság kiszabását indítványozta a Fe­hérvárcsurgó és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövet­kezet ellen, mert az 1970—1973. években tevékenysége — alapsza­bályától eltérően — nem a helyi ellátás javítására és a lakossági szolgáltatások bővítésére irányult, hanem engedély nélkül az ország különböző részein gépipari és technológiai szerelési munkákat végzett és ezzel jogtalan hasznot ért el. A Legfelsőbb Bíróság a szövet­kezetei ezért 8 040.000 forint gaz­dasági bírság megfizetésére köte­lezte. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztői dr. Weither Dániel Kiadja; a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőság és kiadóhivatal: S001 Kecskemét, Szabadság tér i/a Telefon: 12-619. 12-01« (központi): 11-709, 11-111. Telexszám: 2« 216 bmir h Terjeszti a Magyar Posta RlőílzelhetO a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél előfizetési dfj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással khi 215—95162 jelzőszámlára' Készült a Petőfi Nyomdába» ofszet rotációs eljárással, 6061 Kecskemét, Külső-Szegedi üt 1 Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka tsirtm Index: ti 065

Next

/
Oldalképek
Tartalom