Petőfi Népe, 1976. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-15 / 12. szám
JELZŐLÁMPÁK — PARKOLÓUTCA TIZENHÁROM MÉTER SZÉLES ÚTTEST Új forgalmi csomópontok Kecskemét városközpontjában Szerdán délelőtt a KPM Közúti Igazgatósága, a városi tanács, valamint az érdekelt vállalatok képviselői közigazgatási bejáráson, illetve egyeztető tárgyaláson vitatták meg Kecskemét városközpontjának forgalmi rendezését és az ezzel kapcsolatos átépítési feladatokat. Bővül a szövetkezeti boltok választéka Az V. ötéves tervben — a megelőző tervidőszak .6 milliárd forintos forgalmával szemben —9.5 milliárd forint értékű forgalmat tervez a SZÖVÁRU. A csaknem 400 ÁFÉSZ körülbelül 80 nagyobb áruházát és csaknem 500 szaküzletét ellátó nagyvállalat e célkitűzésének megfelelően már az idei évben egynjilliárd 800 millió forint értékű árüt kíván partnerei rendelkezésére • bocsátani. Ebből az árutömegből egymilliárd jut a ruházati cikkekre, s különösen a gyermekruhák és -kabátok kínálata növekszik. Ezekből 250 ezret szereznek be a szövetkezeti üzlethálózat számára, köztük sok olcsó jersey ruhát, felső kötött holmit', kamasz és bakfis konfekciócikkeket, valamint 20 ezer farmernadrágot, ugyancsak, kisgyermekek és kamaszok részére. A ruházati kínálatban további csaknem egymillió darab felnőtt és 200 ezer dárab gyermek kötött alsónemű, .600 ezer pár. férfi, női- és több mint 1.0Ó ezer pár gyermekcipő szerepel, A vegyesiparcikkek részesedése a vállalat ez évre tervezett összforgalmából több mint 700 millió forint, többek között 10 ezer moped, 50 ezer különféle kerékpár, 25 ezer hűtőgép, 10 ezer centrifuga. 11 ezer mosógép, 22 ezer porszívó, 23. ezer rádió, 10 ezer televízió, 4 ezer' lemezjátszó és 12 ezer kávéfőző értékesítését tervezik, ezek jelentős része szovjet. NDK és más importforrásokból származik. Mezőgazdasági eszközökből 60 millió forint, értékűt hoz forgalomba a vállalat; a permetezők, metszőollók. szemzőkések és egyéb eszközök jó részét a Szovjetunióból. . Lengyelországból, Csehszlovákiából szerzik be. Kétségtelen, hogy a megyeszékhely központjában levő forgalmi csomópontok — különösen csúcs- időszakokban —■ képtelenek átengedni az egyre nagyobb közúti, illetve gyalogos forgalmat. Éppen ezért szükség van olyan megoldásra. amely nemcsak a jelenlegi, de a későbbi években is biztosítja Kecskemét belső, illetve átmenő forgalmának zavartalanságát. A megállapítások szerint szük- ségés a Technika Háza előtt levő csomópont kialakítása, illetve annak forgalomirányító jelzőlámpáival való ellátása. Ezzel tulajdonképpen ezen a részen1, befejeződik az építendő kiskörút végleges ' rendezése. Ez különösebb forga- lómszervezési munkálatokat nem, igényel, csupán a jelzőlámpák kábeleinek elhelyezése jár majd aszfaltfelbontással. Megállapodás született. arra, hogy a Centrurri Áruház előtt levő csomópontot megszüntetik. Ilyen módon a Kálvin tér zsákutca lesz, s a Kálvin téren parkolóhelyeket létesítenek. Ez lesz Kecskemét első parkoló- utcája. Az Arany János utca felöli oldalon a Szabadság tér egybefüggő parkká lesz átalakítva, de az Arany János utca közlekedése a Szabadság tér. illetve Nagykőrösi utca felé megmarad. Természetes, hogy a csomópont megszüntetésével egyidejűleg az itt elhelyezett forgalomirányító jelzőlámpákat máshová helyezik át. A legnagyobb gondot a városi tanács előtti csomópont átalakítása jelenti. Az egyik elképzelés szerint — erre ugyanis három változatot dolgoz ki az UVATERV —- a Szabadság tér felől a Nagytemplom előtt levő zöldövezetből mintegy 400 négyszögölnyi területet vágnának le, s a Széchenyi tér felől jövő forgalom egyenesen beágazna a (Kossuth térbe. Ezt a rendkívül nagy forgalmú csomópontot forgalomirányító, jelzőlámpákkal látnák el, amely szinkronban lenne a Technika Háza előtti jelzőlámparendszerrel. A tanácskozás részvevői ezzel kapcsolatban kérik a közvéleményt, hogy javaslataikat juttassák el a városi tanács építési és közlekedési osztályához, illetve a KPM Közúti Igazgatóságához A városközpont ilyen módon való forgalmi rendezése azt eredményezi, hogy a Technika Házától kezdve négy forgalmi sáv áll majd a járművek rendelkezésére. Megszüntetik a balesetveszélyes keramitburkolatot, s helyette betonalapra aszfaltburkolatot kap a Szabadság téren átvezető út. Gondoltak a gyalogosok forgalmára is. Eszerint az irányított gyalogos átkelőhelyek mind a Technika Házánál, mind a városi tanácsnál megmaradnak, a Centrum Áruház előtti gyalogátkelőhely kerül áthelyezésre, amelyet szintén jelzőlámpával irányítanak. Mint a tárgyaláson megtudtuk, ebben az évben megkezdik és be is fejezik Kecskemét városközpontjának forgalmi rendezését. A megbeszélés másik közérdekű témája a Kuruc körút kiépítése volt. Az elképzelések szerint még ebben az évben elkezdik a Bem utcától a Kuruc térig az építkezést, illetve a csapadékvízcsatorna elkészítését A Bem ut-. cától a Kuruc térig 13 méter széles út készül, egyenes ráhajtást biztosítva az E—5-ös felüljáróra; E munka befejeztével tulajdonképpen , yéglegesen kiépítésre kerül a Kecskeméti nagykörút. E vonatkozásban azonban gondok is jelentkeztek, ugyanis tíz épületet szanálni kell, amelyre csak jövő évben lesz lehetőség. Az útépítés költsége 16 millip forintra tehető, ám az egyéb költségek — szanálás, csapadékvíz-csatorna, elektromos és távközlési kábelek elhelyezése stb. — meghaladják a 20 millió forintot. Az út megépítésével egyidejűleg a Kuruc téren jelzőlámparendszert hoznak létre a közlekedés biztonsága érdekében. Gémes Gábor INDUKTOR,, VILLÁMDELEJ, A VILÁG ELSŐ DINAMÓJA Jedlik Ányos- emlékkiállítás Százhetvenhat évvel ezelőtt született és nyolcvanegy esztendővel ezelőtt halt meg Jedlik Ányos, a múlt század egyik kimagasló alakja, a magyar történelem egyik kiválósága, aki méltán lett világhírű a kutatásai, kísérletei és feltalálói munkássága alapján. Róla írta halála után Eötvös 'Loránd, hogy olyan szel- lemóriá's volt, akit nemcsak bámulni lehet, hanem mint alkotó munkást, követni is. Joggal tarthatjuk őt a XIX. század 'legnagyobb hatású kísérletezőjének. Tudós akadémikus,, egyetemi tanár, fizikus volt egyszemélyben. 9 A kiállítás egyik ékessége: a villám- feszítő. 9 A Molnár Erik Általános Iskola Olimpia Örsének tagjai. (Tóth Sándor felvételei.) Tavaly az Országos Műszaki Múzeum kiállítást rendezett eredeti munkáiból, műveiből, gazdag és változatos életének dokumentumaiból, emléktárgyaiból. Ezt a kiállítást mutatják be most a megyei művelődési központ előcsarnokában. Kedden est^ a megnyitó alkalmával ars Molnár Benedek, a műszaki főiskola főigazgatója méltatta, a felfedező tevékenységét, kiemelte a magyar és nemzetközi tudományos életben betöltött szerepét. Üveg alatti tárlókban megany- nyl Valóságos kincs- tárul a látogatók szeme elé. Az egyik táblán időrendi sorrendben sorolják, fel a tudós feltaláló, felfedezéseit. Ezek közt szerepel többek kö- . zött a szódavizet gyártó gépezet, az ólomakkumulátor, az ívlámpa- szabályozó, a villamos gépkocsi: és természetesen a dinamó is. (Meg kell jegyezni itt: a világ úgy tudja, hogy Siemens ez utóbbinak a felfedezője. Mégis: jóval előtte már felfedezte azt a ma- • gyár Jedlik Ányos.) A kiállítás egyik fő ékessége, remeké, mely látványnak is érdekes, a villamfeszítő gép. Ennek sajátossága,, hogy, segítségével több millió voltos potenciálkülönbséget képes létrehozni az ember. Üveg alatt látható a Világ első öngerjesztésű dinamója, eredeti alakjában, amint azt a tudós férfiú megalkotta. Villámdelejes forgonyban, áramváltással forgó villámdelejben és sok más egyéb érdekességben gyönyörkedhet a látogató. Az egyik helyen ezt a szöveget olvashatjuk: „1854 végén a Jedlik-féle elemcellák siliere akkora volt, hogy ezek forgalmazására egy Villamos Társaság alakult.” Az egyik tárlóban a tudósról készült fotók, kéziratok láthatók, a másikban Jedlik Ányos könyvei, tanulmányai, és a róla szóló gazdag irodalomból válogatás. Horváth Árpád: A dinamó regéMindazoknak, akik az elkövetkező napokban megnézik ezt a páratlan érdekességű, sok eredeti tárgyat bemutató kiállítást,, gazdag és maradandó élményben lesz részük. A megyei művelődési központ jó ügyet szolgál azzal, hogy közkinccsé, igyekszik tenni a magyar tudománytörténet kiválóságának életművét.' V. M. nye című élétrajz például, és a cseh Margarita Vehrachova kötete a feltalálóról. ! Üzenet Telefonon hívom. Kecske- ] méten a „ll-551”-et. Jelent- ] kezik. — Tessék. SZMT' művelődési központ, Romsits Ig- nácné beszél. — Itt a Petőfi Népétől. Különleges kérdéssel zavarom magukat. Mi volt az új esztendő első közvetlenebb, mondjuk így, csaláJ diasabb jellegű eseménye a művelődési központban? — Jó, hogy így leszűkíti, mert sok minden történt már. Bensőségesen családias kis összejövetellé tettük a nyugdíjas ’ nők első találkozóját az új évben. Szombaton — hetenként ezen a napon este 8-ig övék a klubhelyiség — szerény vendégeléssel kívántunk nekik boldog új esztendőt. S külön is a 90 éves Mária néninek. (Másik nevét nem tudom, utónevükön ismerjük a nénikék legtöbbjét.) — Hányán látogatják I rendszeresen a klubot, s milyen idősek? — Az időtől is függ. Ha | ilyen akadálu nincs, tizen- j öí—húszán töltik itt a dél- utánt-estét csöndes beszélgetéssel. kártyázással. lemezhallgatással. újságolvasással ... Hatvan-hetven- nvolcvan évesek, sőt: — Mária nénit már említet- I tem. — Magányosak? . — Akad olyan is, de jórészt családjukkal, hozzátartozók közt élnek ... Mé- I gis, szeretnek összejönni „saját nemzedékükkel” is. Jó kibeszélgetni magukat, hiszen sok helyütt kevés mód ran erre otthon. A fiatalok egész nav munka- I ban. tanulásban. Este meg- I I hánviák-vetik a maguk gnvdját-baját. aztán ha jut idő... — Jó, hogy a művelődési központ melléjük áll.- — Bárcsak több időnk, lehetőségünk volna rá. Megyei jellegű intézmény is vagyunk, mint módszertani központ. Kecskeméten harminc üzem tartozik hoz- § zánk, s a városokban a szakmaközi bizottságokkal és szakszervezeti művelődési házakkal állunk kapcso- I latban ... Bizony, jó, ha időt tudunk szakítani, hogy egy kis lemezműsorral, diavetítéssel színesítsük a nyugdíjas asszonyok együtt- létét. Ahhoz már kevesen I vagyunk... Megköszöntem a felvilágosítást, de mielőtt letettem volna a telefonkagylót, I Romsits né még lelkemre kötötte. — Ha mégis ir valamit I erről az apró eseményről, | említse meg, hogy a kecs- I keméti társadalom — üze- I mek. intézmények, fiatalság I — részéről elkelne már egy 1 kissé nagyobb ráfigyelés a I nyugdíjas asszonyok klub- .1 jára. örülnének egy-egy Iá- I fogató csoportnak, egy kis I műsornak, szavalatnak... I i Legiőkévpen annak, ha „ki- I vülállók” is szólnának ve- I j lük.. ... Az üzenetet átadjuk. (t) NAPTAR ■R U76. január 15., csütörtök Névnap: Lóránt Napkelte: 7 óra 28 pere. Napnyugta: 16 óra 20 perc. Holdkelte: 14 óra 51 perc. Holdnyugta: 5 óra 37 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: túlnyomóan borult idő. Ismétlődő havazással, havaesesővel. A déli, délnyugati szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 2, plusz 3 fok között, északkeleten mínusz 5 fok körül. A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1—plusz 6 fok között várható. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: január 13-án a középhőmérséklet 7,1 (az 50 éves átlag mínusz 2), a legmagasabb hómérséklet 11,2 Celsius-fok volt. Január 14-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet mínusz 0,1, a délben egy órakor mért hőmérséklet 1,3, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 0,1 Celslus-fok volt. — A KATYMÁRI Egyetértés Termelőszövetkezet a megyében elsőként tegnap a helyi általános iskolában mégtartotta zárszámadó közgyűlését. — A Kunbaja-bácszőlősi Állami Gazdaság központjában tegnap kezdődött Az iparszerű szőlő- és bortermelés ökonómiai kérdései, különös tekintettel a termelési rendszer továbbfejlesztésére címmel rendezett előadássorozat. — Az Idegenforgalmi Hivatal az elmúlt esztendőben több, mint tízezer külföldi, főképpen nyugateurópai vendéget fogadott a megyében. Ugyanennyit a lajosmi- zsei tanács, és csaknem hatezret a kalocsai IBUSZ. — Az Állami Biztosító kártérítés címén csaknem 360 millió forintot fizetett ki Bács-Kiskun megyében. 1975-ben Ez 64 millió forinttal haladja meg az 1974-ben kifizetett összeget HIVATALNOKNÖ — Nem ertem, drágám, miért kell itthon is pontosan vezetni a fogyóeszközökről szóló grafikont? — Az Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat kecskeméti telepe 101 százalékra teljesítette elmúlt évi tervét, ami 1974-hez viszonyítva 7 százalékos felfutást jelent. Ez a fejlődés várható az idei esztendőben is. mintegy 4P millióval forgalmaznak többet élelmiszer- és vegyiáruból. Várhatóan javul az ellátás a cukorka- és csokoládéfélékből is. A Kecskeméti Katona József Színház műsora Jan. 15. A MOSOLY ORSZÁGA Bérletszünet MOZIMŰSOR 197$. január 15.: , KECSKEMÉT VÁROSI fél 4. háromnegyed 6 és 6 órakor BOSSZÚ A BÉRCEK KOZOTT Színes csehszlovák film KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor AZ IDŐK KEZDETEN Színes magyar film MESEMOZI Háromnegyed 6 órakor HA NEKEM PUSKÁM LENNE Színes csehszlovák film (A Quick-ből.) — Az Alföldi Cipőgyár 1976. első félévében több, mint 800 ezer párt cipőt szállít a belkereskedelemnek. a második rfélévre pedig 120 modellből mintegy 720' ezer párat ajánlanak. Üj termékeiket a február 17-e és március 9- e között megrendezésre kerülő cipőbörzén mutatják be az érdeklődőknek Martfűn. Súlyos üzemzavar a komlói Zobák-bányán Súlyos üzemzavar történt a Me- ■ cseki Szénbányák zobálci bánya- üzemében. Szerdára virradó éjjel 'egy órakor, a 11-es szinten. A 10- es telepben hajtott vágatban a gázkitörésveszély ’elhárítására alkalmazott védekezési eljárás közben gázkitörés következett be. A munkahelyen a védekezési eljárást Götzer Ádám aknász irányította, aki a gázkitörés bekövetkezését észlelve, a dolgozókat menekülésre szólította fel. majd maga is elmenekült. A gázkitörés- körülbelül ötven tonna szenet dobott ki és nagy mennyiségű metán szabadult fel. Személyi sérülés szerencsére nem történt. Az érintett hét dolgozó a veszélyeztetett területet időben elhagyta. A gázkitörést, mint súlyos üzemzavart. a kerületi bányaműszaki felügyelőség vizsgálja. (MTI) Szabálytalanságból két súlyos baleset Ittasságért háromezer forint pénzbüntetés A rendőrség eljárást indított súlyos testi sértést okozó közlekedési vétség alapos gyanúja miatt Révész László Lakitelek, Szikra 312. szám alatti lakos ellen. Révész a rábízott tehergépkocsival Kecskemét belterületén, a Bem utcán közlekedve nem adta meg a vele szemben egyenes irányban közlekedő ízeli György kerékpárosnak az elsőbbséget és összeütköztek. ízeli György Kecskemét, Tanácsköztársaság tér 2. szám alatti lakost súlyos sérüléssel a kórházba szállították. Fülöpháza határában, az 52-es Számú úton Solt irányában közlekedett a rábízott kistehergép- kocsival Fekete Sándor szolnoki lakos. Figyelmetlensége miatt összeütközött az előtte balra kanyarodását jelző Ungor István Ágasegyháza, I. kerület 85. szám alatti lakos vezette személygépkocsival. A baleset következtében Fekete Sándor súlyosán tneg- sérült. A járművekben hatezer forint anyagi kár keletkezett. Nagy János. Dunavecse, Akácfa utca 2. szám alatti lakos Baján személygépkocsijával a Budai Nagy Antal utcában közlekedve egy kerékpárost leszorított az útról. Szerencsére a kerékpáros nem sérült meg. Nagy János e szabálysértésen kívül mást is elkövetett, ugyanis nem rendelkezik vezetői engedéllyel, s a cselekmény elkövetésekor vérében 0,72 ezrelékes alkoholkoncentráció volt. A szabálysértési hatóság 3 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta. Rikai István alkalmi munkás havonta 1500 forintot keres. Köm- pöcről Csengéiére motorozott annak ellenére, hogy nem rendelkezik vezetői igazolvánnyal. A rendőr meg akarta állítani, ám Rikai a jelzésre nem állt meg, továbbhajtott. A gyakorlatlan motorost nem volt nehéz utolérni, s ellenőrzés alá vonni a járművét. Ekkor derült ki, hogy fék- berendezése és féklámpája is üzemképtelen volt. A szabálysértési hatóság 2500 forintra büntette. Ezért nem volt érdemes szabálytalankodni, hiszen a vezetői engedély megszerzése ennél kevesebbe kerül. G. G. PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottságának. napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja; a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-511 (központi): 11-709, 11-136. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethétő a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: h^vi 20,— forint Postaut&iványon, valamint átutalással KHI 215—95162 jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-728 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065