Petőfi Népe, 1975. december (30. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-17 / 295. szám

1975. december 17. • PETŐFI NEPE 9 7 SPORT - SPORT CSELGÁNCS KÉZILABDA Az Aranyhomok Kupa első fordulója Kecskeméten, a Városi Sport- csarnokban vasárnap reggel meg­kezdődött a kézilabda Aranyho­mok Kupa versenysorozat. Mind­járt az első mérkőzés remek küz­delmet hozott a női kupavédő Dunaújváros és a KTE csapatai között. A KTE sokáig vezetett, de a második játékrészben, an­nak is inkább az utolsó 1Ü per­cében felülkerekedett a Dunaúj­város. Igen jó volt a folytatás is a Soltvadkert és a Kiskunmajsa között, s meglepetésre a majsai lányok nyertek az újonc NB li­es vadkertiek ellen. A nap másik nagy meglepetése volt, hogy a Jánoshalmi Spartacus végig ve­zetve, biztosan győzte le a Duna­újvárost. A férfiaknál a K. Építők— Szarvasi Főiskolai Spartacus mérkőzésen csak az első félidő­ben volt küzdelem. A szünet után biztosan nyei't a kecskeméti csapat. A délutáni női mérkőzé­sen a KTE az NB I B-s Tisza Ci­pőgyár ellen a teljes OIK-csapa- tát szerepeltette, de így is meg­nehezítették a marfűiek dolgát. Ha a büntetőket nem hibázzák el, még meglepetés is lehetett volna a dologból. Eredmények: NŐK: Dunaújvárosi Vendéglátó— Kecskeméti TE 9:8 (4:4) Vezette: Kiss, Seübő. Dunaújváros: Boros — Stam- menveín, Pálmai, Farkas — Ke­lemen, Csáki, Mudra. Csere: Ko­vács, Szabó. Dombai. ■KTE: Deák — Zubornyúkné, Cs.. Kovács, Kiss, Farkas, To- masovszki, Tihanyi. Csere: Ta­kács, Gubányi, Csernus. Góldobók: Csáki 5, Farkas 2, Stammerwein, Kovács, illetve Kiss 4, Cs. Kovács, Tomasovszki, Gubányi, Takács. Jánoshalma-—Kiskunmajsa 13:11 (4:5) Vezette: Schóber, Tüske. Jánoshalma: Karip — Nagy, Gal, Debella I., Fenyvesi, Miké í., Debella K. Csere: Mikó M., Bar­tók. Kiskunmajsa: Farkas — Kó­nya, Tóth, Papdi, Tarjányi, Rácz, Kovács M. Csere: Hajas, Daskó, Kovács K., Kálmán. Góldobók: Gál 6, Debella I. 2, Fenyvesi 2, Mikó I. 3, illetve Kovács’ M. 4, Rácz 3, Tóth 2. Kónya, Papdi. Kiskunmajsa—Soltvadkert 14:13 (6:6) Vezette: Schóber, Tüske. Kiskunmajsa: Farkas — Kó­nya, Tóth, Papdi, Tarjányi, Rácz, Kovács M. Csere: Hajas, Daskó, Kovács K., Kálmán. Soltvadkert: Forgó — Hirsch, Sörös, Kovács K., Mayer, Teme­si, Milicz. Csere: Papp, Szarka, Fritsch. Góldobók: Kovács M. 7, Tóth 4, Kónya, Rácz, Daskó, illetve Kovács K. 6, Sörös 2, Temesi 2, Milicz, Papp. Szarka. Jánoshalma—Dunaújvárosi Vendéglátó 10:7 (7:2) Vezette: Farkas, Hódos. Jánoshalma. Karip — Nagy, Gál, Debella I., Fenyvesi, Mikó I., Debella K. Csere: Mikó M., Bartók. Dunaújváros: Boros — Stam­merwein, Pálmai, Farkas, Ke­lemen, Kovács, Csáki. Csere: Szabó, Mudra, Dombai. Góldobók: Fenyvesi 5, Debella 1. 3. Nagy, Mikó M., illetve Csá­ki 6, Farkas. Tisza Cipőgyár—Kecskeméti TE 13:9 (7:5) Vezette: Schóber, Tüske. Tisza Cipőgyár: Csaló — Mik­lósi, Szabó, Juhász, Csordás, Ku- Zinczi, Keliger. Csere: Gulyás. KTE: Abonyi — Kiss, Búzás. Csernus, Takács, Cs. Kovács, f a­zekas. Csere: Szűcs, Gergely, Koz­ma, Tóth, Szeverényi. Góldobók: Szabó 3, Juhász 3. Kazinczi 3, Csordás 2, Keliger 2. illetve Búzás 3, Fazekas 2, Cser- nus. Takács, Cs. Kovács, Gergely. FÉRFIAK Kecskeméti Építők—Szarvasi Főiskola Spart. 26:20 (8:8) Vezette: Farkas. Hódos. K. Építők: Sebessy — Kertész. Varjú, Rácz, Tóth, Fazekas, Fai- kas. Csere: Béna, Liptai, Patocs- kai, Balázs, Lovász. Szarvas: Botka — Raífai, Csa.i- kovszki, Takács, Gyekiczki. Szentmihályi, Valkovszki. Csere: Benesik, Kovács, Medvegy, Da- rida, Podoni. Góldobók: Fazekas 11. Farkas 5, Rácz 3, Liptai 3, Béna .2, Tóth, Lovász, illetve Szentmihályi 6. Csajkovszki 4, Takács 3, Gyekicz­ki, Darida. Dunaújvárosi Kohász- Ceglédi ESE 34:21 (15:10) Vezette: Farkas, Hódos. Dunaújváros: Juhász — Szegi, Holner, Kovács, Franka, Kalics, Baráth. Csere: Kovács, Rokon, Nagy, Gáspár, Kovács II. 'Cegléd: Turacsi — Gyenes, Jónás, Enyedi, Ignácz, Malics, Cgeh. Csere: Nagy, Csík, Oláh. Góldobók: Kalics 11, Kovács 5. Szegi, Nagy, Gáspár 3—3, Ko­vács, Rokon 2—2, Holner,' Ko­vács II. I—1, illetve Jónás 7, Cseh 5, Gyenes 3, Ignácz 3, Ma­lics 3. Az Aranyhomok Kupa követ­kező fordulója december 21-én, vasárnap lesz a kecskeméti Vá­rosi Sportcsarnokban. Űjabb csa­patok is bekapcsolódnak majd a küzdelembe. Jó verseny volt a vidéki csapatbajnokság Kecskeméten, a fedett sport­uszodában vasárnap délelőtt ren­dezték meg az országos vidéki úszó-csapatbajnokság negyedik fordulóját. Eger kivételével va­lamennyi vidéki szakosztály kép. viseltette magát, s bár a csúcsok nem forogtak veszélyben, néhány jó eredmény így is született a ki­tűnően rendezett, gyorsan pergő versenyszámok közben. FÉRFIAK: 1500 m gyorsúszás: Felnőttek: 1. Garami (Tatabánya) 37:50.5 2. Tóvári (ZTE) 18:24.5 3. Ben- csura (KSC) 19:34.2. Serdülök: í. Vil­lám (KSC) 18:40.9 2. Magyar (Tata­bánya) 18:43.7 3. Rangocsa (PMSC) 19:33.9. Delfin: 1. Szokol (Nyíregy­házi Sí) 21:25.4 2. Baghi (Tatabánya) 22:22.8 3. Rimovszky (Tótkorplós) 22:45.44. 200 m vegyes: Felnőttek: i,. Bikádi (KSC) 2:24.5 2. Garami (Tatabánya) 2:20.5 3. Tóvári (ZTE) 2:20.8. Serdülők: 1. Legeza (Gyula) 2:30.7 2. Lisztes (Tatabánya) 2:32.8 3. Csordás (Kaposvár) 2:36.8. Delfin: l. Sipos (Szentesi Vízmű) 3:00.9 2. Rimovszky (Tótkomlós) 3:02 3. Szokol (Nyíregyházi Sí) 3:07.6. 4x100 m vegyesváltó: Felnőttek: 1. Kecskeméti SC (Ben- csura. Bikádi. Karácsonyi, Kanvó) 4:34.6 2. Tatabánya 4 :38.3 3. Pécsi MSC 4:41.0 6. Serdülők: 1. Tatabánya 4:48.6 2. SZKOL 5:09.3 3. Kaposvár 5:12.4. Bellin: 1. Gyulai SE 5:59.3 2. Nyíregyházi Sí 6:01.5 3. Zalaegerszegi Sí 6:04. NŐK ; 800 m gyors: Felnőttek: 1. Sallai A. (ZTE) 10:16.9 2. Hajdú J. (KSC) 10:41.8 3, Kiss A. (Tatabánya) 10:42,5 Serdülök: 1. Csák Zs. (Szentesi Vízmű) 2. Libor É (KSC) .10:38 3. Düh M. (ZS1) 10:40.1 Delfin: 1. Pálié/. A. (Nyíregyházi Sí) 11:36.6 2. Pesti A. (PMSC) 11:53.7 3. Kozma I. (KSC) 11 :55.l. 200 m vegyes: Felnőttek: 1. Bódis E. (PMSC) 2:40.5 2. Hansági Zs. (Tatabánya) 2:44.8 3. Maidéi J. (KSC) 2:46.7. Ser­dülők: 1. Sallai A. (ZTE) 2:42.1 2. Csák Zs. (Szentesi Vízmű) 2:46.3 3. Hajdú A. (KSC) 2:46.5. Delfin: 1. Pes­ti A. (PMSC) 3:05.5 2. Füleli E. (Szen­tesi Vízmű) 3:07.1 3. Kozma I. (KSC) 3:07,5. 4x100 m vegyesválló: Felnőttek: 1. Kecskeméti SC 5:11 2. Pécsi MSC 5:13.5 3. Zalaegerszegi Sí 5:29.2. Serdülők: l. Tatabánya 5:09.1 2. Kecskemét 5:21.9 3. Pécsi MSC 5:25.2 Delfin: l. Szentesi Vízmű 5:49.9 2. Tatabánya 5:58.8 3. Dombó­vár 6:08.9. KtEGESZÍTö SZÁMOK: 100 m férfi gyors: 1. Stámusz (Pé­csi MSC) 59.1 2:. Legeza (Gyula) 59.2 3. Kanyó (KSC) 1 :00.2. 100 m női mellúszás: 1. Hajdú A. (KSC) 1 :23 2. Bódis E. (PMSC) 1:23.9 3. Düh M. (ZSI) 1:25,5. Négy versenyzőnk jutott az úttörőolimpia döntőjébe ünnepélyes külsőségek közt kezdődött szombaton délután Kecskeméten az úttörőolimpia cselgáncs országos vidék] döntő­je. A felsorakozott pajtásokat Csányi Anikó, megyei úttörő el­nök köszöntötte, s nyitotta meg a versenyt. Az érdeklődés rendkívül nagy volt. A tíz súlycsoportban össze­sen 252 nevezést adtak le, s a leg­több induló (93 fő) a 48 kg-ban volt, de a 44 kg-ban is 32-en kezdték el a versenyt. Nem volt tehát könnyű helyezéshez jutni. Bár a terem zsúfoltsága miatt & szervezőkre szinte megoldhatat­lan feladat hárult, végül mégis zavartalanul, jó rendezésben és kitűnő bíráskodás mellett zajlott le a vetélkedő. Ez. utóbbiért kü­lönösen a KSC országos hírű fel­nőtt cselgáncsozöit illeti a dicsé­ret. Küzdelemben nem voll hiánv. s a szakemberek szerint a A megye egyetlen országos vi­déki cselgáncsbajnoku: Vámos István. A tótő 31. héti. december 21-1 szel- vényén már nem található magyar csapat, mivel az őszi idény véget ért, melynek következtében kerülhet sor a ..tiszta” olasz hétre. Az A-osztály- ból mind a nyolc mérkőzés * szerepel a szelvényen, köztük rangadók is (Fiorentina—Milan. Inter—Napoli), s néhány olyan mérkőzés, amely n jobb helyezésért folyik. (Cesena— Verona. Perugia—Roma, Sampdoria— Bologna.) Lesz egy találkozó, Lazio— Cagliari) ahol mind a két együttes eddig mélyen a tudása alatt szere­pelt és utolsók a tabellán. A bajnok Juventus az Ascoli otthonában lép pályára, míg a Torino a szintén gyen­gén játszó Comn együttesét, fogadja. A B-osztály adja a további helyek­re a mérkőzéseket. Itt több élmezőny­höz tartozó együttes vidékre utazik, igen jónevü csapatokhoz, ahol ko­moly partnerét' eilen k”ll küzdeniük és könnyen előfordulhat egy-két vá­ratlan eredmény is. Tippjei nk: 1. Ascoli—Juventus. Olasz A-osz- tály. A Juventus vasárnapi győzelmé­vel ismét az élre került. A középme­zőnyhöz tartozó Ascoli otthonában eséllyel lép pályára pz éllovas. Tippünk: 2. x. 2. Cesena—Verona. Olasz A-osztály. A negyedik helyezett Cesena. ame­lyet az elmúlt heti idegenbeli győ­zelmével sikerült elérnie, hazai pá­lyán nyerhet a gyengébben játszó Verona ellen. Tippünk: 1. 3. Fiorentina—Milan. Olasz A-osz- tály. A két meglepő eredményt elért együttes (a Fiorentina idegenben nyert, míg a Milan a hazai pályán vesztett) összecsapásából a javuló já­tékkal játszó Fiorentina győzhet. Tippünk: 1. x. 4. Internazionale—Napoli. Olasz A- osztály. A Napoli hazai pályán nem bírt a lelkes Ascoli együttesével és kérdés, hogy Milánóban mire lesznek képesek? Háromesélyes találkozó némi hazai esélytöbblettel. Tippünk: 1. x. 5. Lazio—Cagliari. Olasz A-osztály. A két gyenge formában levő együttes mérkőzésén, a Lazio, megszerezheti második győzelmét. A Cagliari még nyeretlen és egyre jobban leszakad a mezőnytől. Tippünk: 1. A felszabadulás utáni első sakkverseny színvonalra sem lehetett panasz, A kiírás értelmében súlycsopor­tonként az 1—3. helyezettek, vagyis 4—4 versenyző juthatott a januárban Jászberényben sorra, kerülő országos döntőbe. A leg­több feljutó helyet — szám sze- rint 8-at — a miskolciak szerez, ték. Pécs és Szolnok követi őket 4—4 helyezéssel. A kecskeméti és bajai cselgáncsozókat 2—2 fiú képviseli majd az úttörőolimpián. Közülük Vámos István, a kecs­keméti Zrínyi Általános Iskola tanulója éppen a legnépesebb súlycsoportban, a 48 kg-ban vív­ta ki az aranyérmet. A bajai Rei- le János második lett az 52 kg- ban. Eredmények: 32 kg: 1. Simái (Szombathely). 2. Tóth .1. (Miskolc). 3. Czátler (Ajka) és Kollár (Esztergom). 36 kg: 1. Spengler (Pécs). 2. Czérna (Siklós). 3. Szoták (Mis­kolc) és Samu Zs. (Oroszlány), 40 kg: 1. Varga S. (Miskolc). 2. Horváth (Miskolc). 3. Forgács Gyula (Baja, Dózsa Gy.'úti Ált, Iskola) és Lengyel (Békéscsaba). 44 kg: 1. Ács G. (Tatabánya), 2. Kása (Pécs), 3. Bagdi (Szolnok) és Stakinger (Tatabánya). 48 kg: 1. Vámos István (Kecs­keméti Zrínyi Ált. Iskola), 2. Nagybata (Szeged). 3 .Puskás (Pécs) és Gyulai László (Kecske­mét. Heténvegyháza). 52 kg: 1. Für jász (Miskolc). 2. Heile János (Bajai József A. Ált. Iskola). 3. Varga (Nagykanizsa) és Fendle (Miskolc). 50 kg: 1. Hargas (Tatabánya. 2. Nagy L. (Miskolc), 3. Dombi (Szolnok) és Desi (Győr). 00 kg: 1. Bottá Zsolt (Szolnok). 2. Kanczler (Szombathely), 3. Lcindler (Szeged) és Samu V. (Oroszlány). 04 kg: 1. Kelemen (Kaposvár), 2. Blacz (Ajka). 3. Stanliovszki (Pécs) és Kovács L. (Szeged). __ Nehézsúly: 1. Hevesi (Győr), 2. Mekis (Békéscsaba). 3. Hor­váth (Miskolc) és Kiss L. (Szol­nok). A Petőfi Népe TOTÓ-tanácsadója Olasz mérkőzések, rangadókkal 6. Perusia—AS Koma. Olasz A-osz­tály. A két esyenlö erűt képviselő csapat találkozóién döntő lehet a ha­zai pálya előnye. A legvalószínűbb­nek a döntetlen eredmény látszik. Tippünk : x. 7. Sampdoria—Bologna. Olasz A- osztály. Lényeges különbség nincs a két csapat között, de a hazaiak ió játékkal megverhetik a vendégeket. Tippünk: 1. x. 8. Torino—Como. Olasz A-osztály. A nasyobb tapasztalattal és rutinnal, rendelkező hazaiaknak nem jelent­het akadályt a Como legyőzése. Tippünk: ' í). Atalanta—Modena. Olasz Tl-osz- tály. A Modena harmadik helye nagy­szerű teljesítmény. ha figyelembe vesszük., hogy újoncok a B-osztály- ban. A hazai együttes megszervezhe­ti a két pontot, ha ki tudja használ­ni a pálya előnyét. Tippünk: 1. x. 1(1. Avellino—Genoa, olasz B-osztály. A Genoa hazai veresége nagy megle- ■ petés. de idegenben van esélye a 1a- vításra. a köézpesoporthoz tartozó hazaiak ellen. Tippünk: x. 2. 11. Pescara—Taranto. Olasz B-osz­tály. A két együttes közül a vendég Taranto áll jobban, de a minimális előnyt most behozhatják a hazaiak. Erre az esélyük meg is van. mivel ■ a vendégeknek ismét utazniuk kell. Tippünk: 1. 12. Reggiann—Foggia. Olasz B-osz- tály. A két lói szereplő és az élme­zőnyhöz tartozó együttes összecsapá­sa. érzésünk szerint pontosztozkodást hozhat, vagy esetleg hazai győzel­met. Tippünk: X. 1. 13. Spal—Catanzaro. Olasz B-osztály. A Catanzaro az elmúlt fordulóban megnyerte a Genoa elleni rangadó­ját. Genoában. A Spal együttese ló­val gyengébb, ám nem mehetnek biz­tosra a vendégek. Döntetlen ered­mény a legvalószínűbb. Tippünk: x. + 1 mérkőzés: 14. Brescia—Novara. Olasz B-osz­tály. Az egyforma pontszámmal álló két együttes találkozóián a hazai környezet a Brescia sikerét hozhatja, de pontosztozkodás is lehetséges. Tippünk: 1. x. A további mérkőzésekre tiprüeink: t. i. d. i: Harminc évvel ezelőtt, 1943. november végén, december ele­jén ritka sakkesemény színhelye volt Kecskemét. Tóth Lászlónak a legjobb magyar sakkozókat si­került megnyernie, hogy a ..hí­rős” városban mérjék össze ere­jüket. A Kecskeméti Sakk-kör meghívásos verseny rendezésé­vel áldozott a 87. életévében el­hurcolt tiszteletbeli elnöke, Ber- kovics Arnold emlékének. Ez volt áz első nagy szabású vidéki sakkesemény. A versenyt megelőzően Tóth László Budapesten is folytatott tárgyalásokat. Barátját, dr. Mol­nár Erik népjóléti minisztert sze mélyesen hívta meg az országos érdeklődéssel várt sakkverseny megnyitójára, aki vállalta a ver­seny fővédnökségét is. A kétfordulós mesterversenyen öt. budapesti' mester, Barcza Ge­deon, Flórián Tibor, Füstér Géza. Szabadi Elemér. Szabó László és a kecskeméti Sz. Tóth Vince indultak. A sakkverseny ünnepélyes megnyitására november 25-én került sor. A magas színvonalú küzdelmet Tóth László nyitotta meg Molnár Erik népjóléti mi­niszter, Kossá István, a szak- szervezetek főtitkára, Dalmadi Jenő, a sakkszövetség ügyvezető elnöke és dr. Vajda Árpád szö­vetségi kapitány, és a helyi sakk­barátok jelenlétében. Így emlé­kezett meg az emlékverseny névadójáról: ,,— Gyakran kialvó szivarjá­val, barátságos meleg tekinteté­vel évtizedeken gt ült egv öreg úr a Kecskeméti Sakk-körben. Tisztelet és becsület övezte a tanár urat, aki nemzedékeket oktatott kivételes felkészültség­gel és lelkiismeretes gonddal nyelvekre, lelkesedéssel és sze­retettel sakkra.. A fajelmélel kegyetlen őrülete kiragadta kö­zülünk Berkovics Arnold sakk­köri tiszteletbeli elnököt, akire most kegyelettel és hátával em­lékezünk.” A sakkverseny minden délelőtt a Berel vás Szállóban nagy ér­deklődés mellett zajlott. A Ber­kovics Arnold emlékverseny vég­eredménye a következő volt: 1. Barcza 8,5, 2. Szabó 7,5, 3—4. Flórián és Szabadi 4—4. 5. Füs­téi' 3,5, 6. Sz. Tóth 2,5 ponttal. Barcza Gedeon veretlenül jutott a győzelemhez, de Szabó László is csak a győztestől kapott ki. Szabadi Elemér az 5 fordulós első menet végén Barczával együtt egyformán 4—4 ponttal állt az első helyen, azonban Barcza nagymestertől elszenvedett vere­sége visszavetette őt. A II. for­dulóban fél pontot sem tudott szerezni, míg Flórián Tibor 'csak ekkor jött fel. Füstért egy meg­semmisített játszma vetette fel, míg Sz. Tóth ezúttal „pontada­kozó” kedvében volt. A verseny egykori résztvevői így emlékeznek: 0 1 Ölti l.av/.lo, a kitűnő szerve. zo. akinek nevéhez számos ha­zai sakkverseny fűződik. Barcza Gedeon: — A verseny létrehozása Tóth László ötlete volt. Minthogy a magyar bajnok­ság nem volt teljes, csúcsver­senyt rendezett. Ezen az 1945. évi nemzeti verseny első három he­lyezettje; Flórián Tibor, Füstér Géza és Sebestyén Béla helyett Szabadi Elemér, a kecskeméti Sz. Tóth, valamint Barcza és Szabó, a felszabadulás előtti ma­gyar bajnokság kétszeres bajno­kai (Szabó László 1935, 1937; Barcza Gedeon 1942, 1943) indul­tak. Barcza Gedeon emlékezete szerint a verseny végén Tóth László személyesen kísérte ki a mestereket a piacra, akik a ka­pott pénzből ott vásároltak be. Szabó László: — Az. első ver­senyem volt ez a felszabadulás után, a további pályafutásomra nagy hatással volt. Három héttel, a küzdelem kezdete előtt jöttem haza hadifogságból, s öt éven ke­resztül sakk-könyvet sem lát­tam, s így a versenyen gyakor­lat lanul. felkészületlenül indul­tam. Flórián Tibor, a Magyar Sakk­szövetség főtitkára: — A verseny jelentőségét abban láttam, hogy míg az ország romokban hevert, s másutt még fel sem ocsúdtak, Kecskeméten már versenyt ren­deztek. Emlékszem, hogy a ver­senyzők magánházakban szálltak meg. Barcza Tóth Lászlónál, Szabó Führer Izidornál, míg én Egry Ferencéknél laktam. A versenynek mind a hat részt­vevője él, ha a hajuk deres is már. Négyen: Barcza Gedeon, Szabó László, Flórián Tibor és Szabadi Elemér Pesten, Füstér Kanadában, Sz. Tóth Brazíliában él. Jó lenne, ha a 30 évvel ezelőt­ti úttörő kezdeményezés buzdí­tásul hatna Kecskemét város sakkéletére, s az 1927-es nagy sakkverseny félévszázados jubi­leumán a VI. Tóth László emlék­versenyt Kecskemét nagy fiához méltó módon rendeznék meg. Saskői Zoltán Nagy küzdelmek, szoros mezőnyök a kecskeméti vegyesmester-versenyen Ha kissé akadozva is. de bein­dult a kecskeméti városi sport- felügyelőség által kezdeményezett vegvesmester-verseny, amelynek végleges mezőnyében hét mester és hét mesterjelölt ül sakktáblá­hoz naponta, hogy eldöntse a mérkőzés sorsát. A torna elején még némi bonyodalmat okozott egyes versenyzők későbbi érke­zése. a nevezett Szabó László (Építők) távolmaradása, akinek a helyére Zsíros László lépett be. Még pedig nem is akárhogyan ... A Kecskeméti Tipográfia mester­jelöltje az első két fordulóban egy pontot szerzett, majd nem kis meglepetésre legyőzte dr Sal- layt. a BVSC mesterét. A verseny savát-borsát azon­ban az élmezőny szolgáltatja. Az élen levő mesterek közül is ép­pen azok. akik eddigi kecskeméti szereplésük során jóformán csak a hajrára melegedtek játékba. Most nagyot fordult a kocka, mert Bakos az eddigi öt mérkő­zésből négy pontot mondhat ma­de még jellemző VIAI ML SOR TELEVÍZIÓ táje­8.05: nyelv (ált. isk. 9.20: 9.55: Orosz oszt.) Kémia (középisk. I. oszt.) Német nyelv (középisk. I—II—III—ív. oszt.) 10.20: Tévétorna (ism.) 10.25: Delta, (ism.) 10.50: Villámcsapás. NSZK—fran­cia film. (ism.) (színes!) 13.05: Iskolatévié. Orosz nyelv. (ism.) 16.38: Hírek. 16.45: ötletvásár, őrsvezetők „ Debrecenben (ism.) 17.50: Játék a betűkkel. 18.15: Az Országházból jelent* jük . .. 19.05: Reklámmüsor. 19.10: A Közönségszolgálat koztatója. 19.15: Esti mese. 19.30: TV-híradó. 20.00: Cigányzene. XI. rész: Parasztok és cigányzené­szek. I. (színes!) 20.25: A tenger titkai. Francia filmsorozat III. rész: Veszélyben a tengeri vidrák, (színes!) 21.15: Az új iskola. Kubai doku- mentumfilm. (színes!) 22.15: Z. Gács György. Portré­film. (színes!) 22.45: TV-híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: RENDEZTE: PAULÖ LAJOS. Ki mit tudott? összeállítás (ism.) 20.40: „Az egyetlen járható út’* Angol tévéfilm. 21.03: TV-híradó 2. 21.25: Reklámműsor. 21.30: Maszk nélkül, énekel (ism.) KOSSUTH Theo Adam (színes!) 8.27: Vásárhelyi Zoltán Schu- mann-kórusokat vezé­nyel. 8.45: Gondolatok filmekről. 9.00: Zenevár. 9.15: Erkel: Hunyadi László. Részletek. 10.03: Dr. Kipi-Kopp betegei. II. rész. 10.18: Éneklő Ifjúság Miskolcon. 10.37: Zenekari muzsika. Közben: 11.15: Válaszolunk hallgatólnk- 12.25: Ki nyer ma? 12.40: Tánczenei koktél. 13.25: Brigádnapló. 13.45: Népdalok. 14.00: Ezeregy délután. 15.10: Történelmi arcképcsar- 14.30: Barokk muzsika, nők. 15.50: Fúvószene 16.00: A világgazdaság hírei. 16.10: Hidas Frigyes—Gál Zsu­zsa: Az emberiségért — kantáta. 16.21: Remekírók — remekmű­vek. 16.41: Teddv Windholz zenekara játszik. 17.05: A Benedikt „motor”. Em­lékezés Benedikt Ottó akadémikusra. 17.30: A zongoraművészet első aranykora. 18.15: Bodnár György könyv­szemléje. 19.30: Balzac: Emberi színjáték. 20.18: Johann Strauss: Egy éj Velencében. 20.55: Kis magyar néprajz. 21.05: Jónás Mátvás népi zene­kara játszik. 21.35: Ottó Klemperer két nyi­tányt vezényel. 22.20: Közel-Kelet közelről 22.30: Dzsesszfelvctcleinkből. 22.45: Gondolatok útvesztői. 23.00: Cimarosa: Titkos házas­ság. Készletek 0.10: Filmzene. PETŐFI 9.33: A 04. 05, 07 jelenti . . . 10.00: A zene hullámhosszán. 11.33: A Szabó-család (ism.) 12.00: Az élő népdal (ism.) 12.10: Könnyűzene Szófiából. 12.33: Szimfónikus zene. 13.10: Beszélgetés cgv versről. 13.33: „A gyermekeknek írta Bartók Béla” (ism.) 14.00: Kettőtől — ötig . . . 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: Vízcsinálók. 18.10: Konez Zsuzsa új felvéte­leiből. 18.33: Énekszóval, muzsikával. 18.55: Zenekari muzsika. 19-.30: Mikrofonközelben — Ray Charles. 20.00: Iránytű. Szórakoztató ma­gazin világjáróknak és otthonülőknek. 21.10: Jurij Ma zűrök énekel. 21.35: A hanglemezbolt könnyű­zenei újdonságai. 21.55: Nóta csokor. 22.33: Walter Gieseking zongorá­zik. 22.55: Slágerexprcssz. 3. MŰSOR 14.05: Zenekari muzsika. 16.03: Romantikus kamarazene. 17.30: Szanált ház. Riport (ism.) ÍR.03: Hanglemez-újdonság. 19.00: Tip-top parádé. 19.33: A Magyar Állami Hang­versenyzenekar hangver­senye. Közben: Kb : 20.23: 20 pere hungarisztika a brnói egyetemen. Kb.: 21.35: Külföldi tudósoké a Kb.: 21,50: Dzscsszfelvételekből. 22.10: Massenet-áriák. 22.37: Zenei panoráma. szó. gáének, Tokaji hármat, megőrizte veretlenségét. A nagy küzdelemre egyébként, hogy az első és a második fordulóban négy-négy mérkőzésen nem bírtak egymás­sal a párok és megosztoztak a pontokon, hogy az első és a he­tedik között mindössze, egyetlen pont a különbség ... Eredmények. I. forduló: Bor­sos—dr. Sallai 0.5:0,5. Zsíros— Csala 0 5:0„5, Horváth T.—Hor­váth Gy. 0,5:0.5. Lovas—Bakos 0,5:0:5. Kádas—Ábel 1:0;.' Kn- cziha—Perényi 0:1, Haragos—• Tokaji 0:1. II. forduló: dr. Sallay—To­kaji 0,5:0.5, Perényi—Haragos 1:0, Ábel—Kocziha 1:0. Bakos— Kádas 1:0. Horváth Gy.—Lovas 0,5:0,5, Csala—Horváth T 0,5:0,5, Borsos—Zsíros 0,5:0,5. III. forduló: Zsíros—dr. Sallay 1:0. Horváth T.—Borsos 1:0. Lo­vas—Csala 0:1. Kádas—Horváth öv. 0.5:0.5. Kocziha— Bakos 0:1, Haragos—Ábel 1:0. Tokaji—Peré­nyi 0,5:0,5. IV. forduló: dr. Sallay—Pere­mi 0:1. Ábel—Tokaji 0,5:0,5, Ba_ kos—Haragos 1:0, Horváth Gy.— Kocziha 0:5:0,5, Csala—Kádas 0:1, Boros—Lovas -0:1. Zsíros—Hor­váth T. 0:1. V. forduló: .Horváth T.—dr. Sallay 1:0, Lovas—Zsíros i:(), Ká­das—Boros 1:0, Kocziha—Csala 0.5:0.5. Haragos—Horváth Gy. 0:1, Tokaji—Bakos 0.5:0,5, Perc­nyi—Ábel függő. Az élmezőny állása az V. for­duló után: 1—2. Bakos Sándor (Ganz Villany). Horváth Tamás (ZTE) 4—4. 3—4. Perényi Béla (FTC). Kádas Gábor (Szolnoki Olajbányász) 3,5—3,5 ponttal (Perényinek egy elmaradt füg­gőjátszmája' van). 5—7. Lovas Imre (Kecskeméti Építők). Tokaji N. Sándor (MTK-VM), Horváth Gyula (Dunaújvárosi 3—3 ponttal. A verseny tegnap után a VI. fordulóval dott. Kohász) lapzárta folytató-

Next

/
Oldalképek
Tartalom