Petőfi Népe, 1975. december (30. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-10 / 289. szám

IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: kisebb felhőátvonulások, elszórtan hózápor, havas eső, zápor, kisebb eső. Mérsé­kelt, napközben megélénkül nyugati,északnyugati szél. Az évszak­hoz képest enyhe idő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 mínusz S, legmagasabb nappali hőmérséklet 3—8 fok között, (MTI) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A Lengyel Egyesült Munkáspárt VII. kongresszusának második napja i Kedden délután szólalt fel Kádár János, a magyar küldöttség vezetője Varsóban kedden délelőtt folytatta munkáját a LEMP VII. kongresszusa. Elsőként Zdzislaw Grudzien, a párt katowicei vajdasági bizottságának első titkára szólalt fel és tolmácsolta az ország legfontosabb bánya- és iparvidéke dolgozóinak üdvözletét. Ezt követően a szövetséges pártok, a lengyel pa­rasztpárt és a demokrata párt vezetői köszöntötték a kong­resszust. A szünet után tartotta meg nagy figyelemmel kísért be­szédét Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára. Leonyid Brezsnyev felszólalása párt és a nép alkotásainak szé­les panorámáját, világosan és a maga teljességében vázolta fel azokat a mély benyomást keltő változásokat, amelyek végbe­mentek az utóbbi években a len­gyel társadalom életének vala­mennyi szférájában. A barátok jogán, a harcostár­sak jogán — akik örülnek egy­más sikereinek, és akik szívéhez közel vannak egymás gondjai — jelentjük ki: a lengyel kommu­nistáknak minden alapjuk meg van arra, hogy meg legyenek elégedve tevékenységük eredmé­nyeivel. Nemcsak az elmúlt öt esztendő konkrét ügyeit értem ezen, ha­nem azt a légkört is, amely most uralkodik az országban, a párt tekintélyének megerősödését, azt az aktív támogatást, amelyben» dolgozók részesítik a part köz­ponti bizottságának irányvonalát Most a kongresszuszon tárgy­szerűen mérlegelik a lehetősége­ket, meghatározzák a soron levő munkák irányát és mennyiségét Olyan bonyolult, olyan nagyará­nyú feladatokról van szó, ame­lyek megoldása nagy erőfeszíté­seket követel a párttól, és az egész néptől. Nem kételkedünk abban, hogy a lengyel kommunisták megva­lósítják mindezeket. A munkás­osztály, a parasztság, az értel­miség, valamennyi nemzedék emberei marxista—leninista párt­juk vezetésével felépítik lengyel földön a fejlett szocialista tár­sadalmat. Egész szívünkből kí­vánunk önöknek, kedves bará­taink sikereket e nagy, történel­mi jelentőségű munkában! A forradalmi hagyományokról, a szovjet és a lengyel nép barát­ságáról szólva Leonyid Brezs­nyev megállapította: A sokoldalú szovjet—lengyel együttműködés már régóta a két ország előretörésének fontos té­nyezője. ötéves tervről. ötéves tervre megsokasodnak eredmé­nyei, kiszélesedik hatóköre. Gierek elvtárs itt a kongresz- szuson igen meleg hangon beszélt pártunkról és a szovjet népről. Folytatja munkáját a magyar szakszervezetek XXIII. kongresszusa Kedden reggel fél 9-kor az Építők Rózsa Ferenc Művelő­dési Házában folytatta munkáját a magyar szakszervezetek XXIII. kongresszusa. A tanácskozáson részt vett Apró Antal, az országgyűlés elnöke, Biszku Béla, az MSZMP KB titkára, dr. Sarlós Ist­ván, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Pullai Árpád, a Köz­ponti Bizottság titkára, Brutyő János, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottság elnöke. Az elnöklő Kiss Károly, a SZOT alelnöke üdvözölte a ta­nácskozás résztvevőit, majd fel­kérte Voss Imrét, a mandátum­vizsgáló bizottság elnökét, hogy ismertesse a bizottság jelentését. A mandátumvizsgáló bizottság megállapította, hogy az ágazati- iparági szakszervezetek kong­resszusain az alapszabálynak megfelelően titkos szavazással 789 küldöttet választottak meg a magyar szakszervezetek XXIII. kongresszusára. A küldöttek kö­zül 771-en vannak jelen, vagyis a küldötteknek 97,7 százaléka. A kongresszus tehát határozatké­pes. Betegség miatt 15, külföldi út miatt 3 küldött nem tud részt venni a kongresszusi munkában. A küldötteken kívül 423 meg­hívott vendége van a kongresz- szusnak. Részt vesz a kongresz- szuson 49 ország és három nem­zetközi szakszervezeti szövetség képviseletében 82 külföldi ven­dég. A küldöttek életkor szerinti megoszlása is a tagság összeté­telének megfelelő. A küldöttek­nek 22,2 százaléka 30 évesnél fiatalabb, 30—40 év között van a küldöttek 18 százaléka és 60 évesnél idősebb a küldöttek 6,5 százaléka. Á küldöttek között a férfiak és nők aránya is az egész tag­ság összetétele szerint alakult: a férfiak aránya 59, a nőké 41 szá­zalék. Az összes küldöttek közül 81 a szakszervezeti bizalmi. A kongresszus a mandátum­vizsgáló bizottság jelentését tu­domásul vette. A keddi tanácskozáson felszó­lalt Porubszky Dezsőné, a Dunai Cement, és Mészművek munkása. Gresina Károly, az Akadémia Nyomda Állami-díjas dolgozója, Pergő Margit, a Peremartoni Ve­gyiművek műszerésze, Duró László, a Hortobágyi Állami Gazdaság szakszervezeti bizott­ságának titkára, Méhes Lajos, a Vasasszakszervezet főtitkára, Ka­réi Hoffmann, a Csehszlovák Forradalmi Szakszervezeti Moz­galom Központi Tanácsának el­nöke, Miso Misev, a Bolgár Szakszervezetek Központi Taná­csának elnöke, Pekka Oivio, a Finn Szakszervezetek Központi Szövetségének elnöke, Stanislaw Lewardowski, a Lengyel Szak- szervezeti Szövetség Központi Tanácsának titkára, Kurucz Já­nos, a Pécsi Volán 12. számú Vállalat gépkocsivezetője, Ko­vács Sándor, a Dombóvári Vasút­üzem dieselmozdony-lakatosa, Herczeg Károly, a SZOT titkára, Szabó Attila, a Tisza Cipőgyár Szakszervezeti Tanácsának titká­ra, dr. Bíró Györgyné, a Textil­ipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, Kárpáty Edit, a Ko­márom megyei Tanács főelőadó­ja. Ebédszünet után Fabók Zol­tánnak, a Helyiipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára el­nökletével folytatódott a tanács­kozás. Elsőnek Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság tit­kára emelkedett szólásra. (Beszé­dét lapunk 3. oldalán ismertet­jük). Felszólalt ezután Pálfi István, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt szakszervezeti trösztbi­zottságának titkára, Duschek La- josné, a SZOT titkára. A magyar szakszervezetek kongresszusa ma folytatja mun­káját. (MTI) AS MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXX. évf. 289. szám XfS 90 fillér 1975. december 10. szerda Leonyid Brezsnyev üdvözölte a kongresszus résztvevőit, köszöne­tét mondott a meghívásért, majd így folytatta: Edward Gierek elvtárs beszá­molójában kibontakoztatta a • Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB első titkárának társaságában a LEMP VII. kongresszusán. (Telefoto -- CAF—MTI—KB) sokra értékelte az SZKP politi­káját. Őszinte köszönetét mon­dunk ezekért az elismerő sza­vakért Biztosítom a tisztelt kongresszust arról, hogy az egy­ség. a barátság és a testvériség volt és marad a lenini párt és a szovjet állam Lengyelországhoz fűződd kapcsolatainak lényege. Elvtársak! Országunk most te­vékenyen készül a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXV. kongresszusára. A közeljövőben számos és más kormányon levő testvérpárt is kongresszust tart. A szocialista országok pulzusa egy ritmusban ver. A szocializ­mus közel hozza egymáshoz a népeket, egyesíti őket egy olyan (Folytatás a 2. oldalon) Szocialista országok kommunista pártjai vezetőinek találkozója Varsóban Varsóban, december 9-én ta­lálkoztak a szocialista országok kommunista és munkáspártjai központi bizottságainak főtitká­rai és első titkárai, akik részt vesznek a Lengyel Egyesült Munkáspárt VII. kongresszusá­nak munkájában. A találkozón részt vett: Todor Zsivkov, Gustáv Husák, Edward Gierek, Kádár János, Jumzsagijn Cedenbal, Erich Honecker és Leonyid Brezsnyco. A testvérpártok vezetői kicse­rélték véleményüket a szocialis­ta államok együttműködése to­vábbfejlesztésének kérdéseiről, valamint megvitatták az időszerű nemzetközi problémákat. A nemzetközi problémák meg­vitatásánál különös figyelmet szenteltek az európai biztonsági és együttműködési értekezlet Helsinkiben aláírt záródokumen­tumában rögzített elvek és téte­lek megvalósítása útjainak. Hangsúlyozták, hogy feltétlen szükség van olyan gyakorlati lépések megvalósítására, amelyek a fegyverkezési hajsza megféke­zései, az elért politikai enyhülés­nek a katonai enyhülésre irá­nyuló intézkedésekkel való meg­erősítését szolgálják. A barátság, a teljes kölcsönös megértés légkörében ment végbe a találkozó, amelyet minden megvitatott kérdésben a nézetek egysége jellemzett. (MTI) Tegnap indították útnak a Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyárából a szibériai Uszty- Ilimszkbe az ott épülő cellulóz­kombinát csarnokszerkezeteinek utolsó szállítmányát. Az ünnepé­lyes alkalomból ott volt a gyár­ban Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizottsága ipari, mező- gazdasági, közlekedési osztályá­nak vezetője, Bondor József épí­tésügyi és városfejlesztési mi­niszter, D. J. Levcsenko, a szov­jet kereskedelmi kirendeltség ve­zetője, Horváth István, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Gajdócsl István, a megyei tanács elnöke, dr. Kőrös Gáspár, a kecs­keméti városi pártbizottság első titkára, a különböző minisztériu­mok, vállalatok képviselői és többen a megye és a város köz­életi személyiségei közül. A magas rangú vendégek ezút­tal tulajdonképpen a határidő előtt befejezett, jó minőségben, hősi helytállással végzett munká­nak adták meg a tiszteletet jelen­létükkel. Az előzményekhez tar­tozik ugyanis, hogy a távoli Szi­bériában a zord éghajlati körül­mények között KGST-országok • B. J. Lcvcsenko köszönti eyár dolgozóit. • Amikor Zombori Mátyás az I-es üzem vezetője a vállalás telje- sítését beszéli meg a Kilián brigáddal. ÜNNEPSÉG A FÉMMUNKÁS KECSKEMÉTI GYÁRÁBAN Elindult az utolsó szállítmány Uszty-Ilimszkbe • Indul az utolsó szállítmány Uszty-Ulmszkbe, (Tóth Sándor (elvételei) 1 } i i.. * í i 4 / If V „ 1 összefogásával épülő hatalmas pa­píripari létesítmény építésénél rendkívül fontos, a határidők be­tartása. A kecskeméti üzem 36 szocialista brigádja pedig ez év szeptemberében az I. üzem kom­munistáinak és négy szocialista brigádjának kezdeményezésére vállalta, hogy 15 nappal a határ­idő előtt, november 30-ra legyárt­ja a csarnokszerkezeteket. Az I-es üzemben összegyűlt ünneplő munkásokat és vendége­ket Horváth János, a kecskemé­ti gyár igazgatója köszöntötte. Ez­után S. Juhász László, a III. mű­hely szocialista brigádjának ve­zetője Gulyás Györgynek, a Fém­munkás vállalat vezérigazgató­jának jelentette, hogy a vállalt határidő előtt öt nappal elkészül­tek az uszty-ilimszki cellulóz­kombinát részére gyártott csar­nokszerkezetek. Gulyás György vezérigazgató megköszönte a nagyszerű munka­teljesítményt, majd jelentette Borbély Sándor MSZMP KB osz­tályvezetőnek és Bondor József miniszternek, hogy a megrendelt 13 speciális csarnok szerkezetét, hozzá 84 tolókaput és 864 ablakot legyártották. Eddig a vállalat kecskeméti üzeméből 710, a szé­kesfehérvári gyárból pedig 18 vagon indult Szibériába. Jelenleg az utolsó hat vagon már meg­rakodva, útra készen áll. Ezután D. J. Levcsenko, a szov­jet kereskedelmi kirendeltség ve­zetője átvette a szállítmányt. Be­szédében hangsúlyozta a szocia­lista gazdasági integráció jelen­tőségét, majd a Fémmunkás Vál­lalat dolgozóinak áldozatos mun­káját méltatta. Elmondta, hogy most a szovjet nép is nagy műn- kasikerékkel készül az SZKP kongresszusára. Rámutatott arra, hogy a szovjet és a magyar nép érdekei közösek, népgazdaságaik fejlesztésében. Ezt példázza az Uszty-Ilimszkben épülő cellulóz­kombinát is, amelynek termelése valamennyi szocialista országnak hasznos lesz majd. Ezt követően Bondor József miniszter szólott a gyár munká­saihoz. A munkások és a vendégek ez­után az iparvágányhoz mentek, ahol az utolsó csarnokszerk^ze- tekkel megrakott hat vagon ál­lott. A szerelvény az ünnepség résztvevőinek nagy tapsa mellett gördült ki a gyárból. A vendégek ezután műhelyről műhelyre jár­va megtekintették a gyárat, mi­közben a beszélgetés során arról is szó esett, hogy újabb 100 mil­lió forintos megrendelés érkezett Uszty-Ilimszkből. Nagy Ottó

Next

/
Oldalképek
Tartalom