Petőfi Népe, 1975. december (30. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-09 / 288. szám
1975. december 9. • PETŐFI NÉPE • 5 MŰVELŐDÉSI HELYZETKÉP Változások Tabdiban Tabdi kicsi község Kiskőrös szomszédságában. Az élet azonban nagy léptekkel halad előre itt is. Az utóbbi évékben bekövetkezett változásokról lapunkban is beszámoltunk már. Ugyanakkor mintegy másfél esztendővel ezelőtt bíráló cikket is kénytelenek voltunk megjelentetni a falu közművelődéséről. Azóta sok minden történt Tabdiban: az egyik legutóbbi látogatásunk erről győzött meg bennünket. Sutus Etelka egy évvel ezelőtt vette át a község elhanyagolt művelődési házának irányítását. Amikor idekerült az új munkahelyére, a helybeliek közül sokan úgy nyilatkoztak az intézményről, hogy „jó érzésű ember oda ugyan be nem teszi a lábát!” A fiatal igazgatónő levelező úton most végzi a főiskolát. De a tanulás és a munka mellett az olvasásra is szakít időt ma. gának. Azt vallja, hogy egy igazi népművelőnek sok mindenhez kell értenie. Érdekli a zene, a képzőművészet, a színjátszás, a bábozás. S egyben ő a könyvtáros is, és vezetője az ifjúsági klubnak. Ezt mondja: — Jó Tabdiban, Kedvesek az itteni emberek. Megérdemlik, hogy törődjenek velük. Sokat gondolkozom, mi-mindent kellene csinálni és hogyan, ötleteken töröm a fejem sokszor. Ügy érzem, a gyerekekkel és a fiatalokkal már szót tudók érteni. Most a felnőttekkel szeretném ugyanezt a jó kapcsolatot kialakítani. Itt-ott már mutatkozik is eredmény. — Alaposan megváltozott min. den az elmúlt másfél év alatt — mondom elismerően. — Segít a tanács. És a fiatalok jönnek a hívó szóra, ha valamiben segíteni kell. Legutóbb ültettünk tujafákat az épület elé. Csináltunk új járdát. Belül szépítettük, otthonosabbá tettük a helyiségeket. Remekül együttműködünk az iskolával is. Annak idején jogosan érte bírálat a tabdiakat a nagyon elhanyagolt, szánalmas állapotban levő intézményükért. Egyik szégyenfoltja volt a művelődési háznák az épülethez ragasztott ormótlan tyúkól. Ez végre eltűnt onnan. A helyén egy jól fűthető s szépen berendezett ifjúsági klub épült. Igaz, ma még kevesen látogatják rendszeresen, de az alap már megvan a későbbi jó munkához. Sutus Etelka büszkén mutatja az új televíziót: — Ez is sokat segít. Látunk egyéb változást is. A kényelmes ülőhelyekkel ellátott előcsarnokból az újonnan kialakított könyvtár nyílik. Megérint a jó meleg, amikor belépünk. Négyezer kötet könyv, húsz ülőhely és a mosolygós-kedves- könyvtáros várja a látogatókat. Az olvasók száma még alig éri el a százat. Ez kevés; ám ha a tavalyi nullához hasonlítjuk, nem lesz helye szemrehányásnak. Annak külön örül a könyvtáros, hogy legalább húsz olyan felnőtt olvasója vian, aki fizikai munkás. Kakas István és felesége például szinté) naponta megfordul itt. Az iskolával közösen két kisebb helyiséget tanteremnek alakítottak át. Nappal ezekben tanítás folyik, este viszont tarthatnak bennük előadást, próbákat vagy egyéb kulturális foglalkozást. A nagyteremben test- nevelési órákat tart az iskola. Azt remélik, hogy akik mint iskolások most ide járnak, egykor mint felnőttek is látogatják a művellődési ház rendezvényeit. A kicsiknél kell kezdeni Terveik közt szerepel, hogy erősítik az ifjúsági klubot. Igyekeznek vonzó programokat kialakítani. Sikeresek a mesedélutánok. Ezékre gyakran még a felnőttek is szívesen elmennek. Meghívták a Fővárosi Művelődési Központ színjátszó csoportját szereplésre. A Petőfi-estjüknek sokan tapsoltak. Szívesen fogadta a helybeli ' közönség Koós Jánost és Sárosy Katalint is. Működnek a bábosaik. Csengődi Dezsőné vezetésével gyakran hallatnak magukról. A televízió vetélkedőjén is részt vettek: egy árnyjáték-összeállítás- sal szerepeltek a területi döntőn. A közel jövőben új műsorral jelentkeznek. . most arra készülnek éppen. Két bábcsoportjuk van; szerveztek egy utánpótlás együttest is. „A kicsiknél kell kezdeni” — mondja az igazgatónő. Kézimunka-szakkör, ismeretterjesztő előadássorozat szerepel még a következő hónapok terveiben. Külön-külön ezek természetesen nem nagy dolgok; inkább amolyan kis apróságoknak foghatók fel. Úgymond hétköznapi munkafeladatoknak. Ám mégis: együttesen bizonyítékai egy alapjában nemes törekvésnek. Többek között a Tabdiban egy esztendő alatt bekövetkezett biztató változásokat mutatják. Varga Mihály „Ültettünk tujafákat” Eltűnt a szégyenfolt Bernáthegyi helyett helikopterek Szent Bernát hegyén a szerzetesek nem tudnak otthont adni kolostorukban 40 kutyakö- lyöknek, vagyis a híres bernáthegyi kutyák idei „termésének”. A növekvő árak korában ugyanis jelentős nehézségeket okoz az állatok táplálása, az érdeklődés irántuk viszont egyre kisebb. A szerzetesek mégis megtartják az újszülöttek egy részét, a faj tisztaságának megőrzése végett csak néhányukat képezik ki az eltévedt turisták megmentésére, hiszen ma már egyre inkább helikopterek veszik át a szerepüket. A puszta télen • Egy fénykép Korom József fogatos gyűjteményéből. Csendes, kihalt a vidék, csupaszon meredeznek a fák. A csárdában elhallgatott a citeraszó, téli pihenőre tértek a fogatosok. Korom József is Skodára szállt át a kocsiról. Amikor a tanyája körül süvöltve nyargal a pusztai szél, előszedi a nyáron készült fényképeket, emlékezik. Alig várja, hogy kitavaszodjék megint, befoghassa a lovait, messziről jött vendégeket fuvarozzon, a méneshez és a szürke gulyához. □ □ □ Egyet fájlal csak, hogy a község annak idején kieresztette a kezéből a pusztai állattartást. — Pedig a bugaciak ehhez nagyon értenek — kardoskodik az igaza mellett —, nekem elhiheti. Én még emlékszem, amikor 9 barom — vagyis 4500 szarvas- marha — tanyázott a csillagos ég alatt. Csak úgy sírt az a sok csengő a nyakukban, öröm volt hallgatni. Most meg a kiskun- félegyháziaké a gulya is, a ménes is. Bugacon már iáiig talál valakit, aki lovakkal vesződik. — Megéri? — Hát! Egy ló majdnem any- nyit fogyaszt, mint az autó. Körülbelül ezer forintot havonta. És mire felnevel az ember nagy gonddal, sok munkával egy csikót, három év. Na és a rizikó? Kényes állat ám nagyon, elég egy rossz lépés, megbotlik, eltöri a térdét és vége. — Én már nem tartanék — mosolyog elnézően a lánya —, de apuka már csak ilyen. Ki se bírná lovak nélkül. Pedig a köztudatban a ló úgy hozzátartozik Bugáéhoz, mint a tevék a Szaharához. Bent a községben, mégis több autó, motorbicikli és kerékpár látható, mint lovas kocsi. És a „lovas” bugaciak utódaihoz is közelebb áll az autó, mint a hajdani gyerekálmok szilajon vágtató főszereplője, a ló. — Ki ült közületek lovon? — érdeklődöm a községi általános iskolában. Az utolsó pádból két kéz repül a magasba. Az egyik tulajdonosa mindjárt eldicsekszik, hogy az ő papája híres lovas az állami gazdaságban. A vékony, szőke kisfiú szintén csikósnak készül. Ma még. Mire felnő, köny- nyen lehet, hogy kombájnos, vagy gépszerelő lesz belőle. * Társaik azonban jobban vonzódnak a négykerekűhöz, mint a négylábúakhoz. Több kéz tudatja büszkén, hogy az ő szüleiknek már van kocsijuk. — Olvasni szoktatok-e? Egy kéz sem marad a pádon. — Mit? — Újságokat — valamilyen lap minden családnak jár, sokan veszik a Petőfi Népét. Kedveltek az ifjúsági regények, különösen, ha Dózsa Györgyről, Rákócziról szólnak. — Tévéje hánynak van otthon? Huszonöt gyerekből csak ötenhatan nem jelentkeznek, az ő tanyájukban még villany sincs. — Rádió? Minden ujj a magasba, lendül. □ □ □ A bugaci gyerekek többsége tanyáról jár be az iskolába, javarészük ugyanúgy gyalogszerrel, mint annak idején az édesszüleik, de a kezük nem kérges az otthoni munkától, az öltözékük nem viseltes, kopott, hanem a legjava annak, ami az áruházakban kapható. Nincsenek elvadítva a tudástól, közösségtől, nem nézik tátott szájjal a technika vívmányait, hiszen otthon villanyfényes szobában írják a házi feladatot, tévét néznek, rádiót hallgatnak, autóba ülhetnek, olvashatnak, tanulhatnak, sőt továbbtanulhatnak. A bugaci nyolcadikosok 90 százaléka ma már középiskolába megy tovább, vagy szakmát tanul. Vannak vágyaik és ezek a vágyak semmivel sem szegényesebbek, mint a nagyvárosi gyerekeké, hiszen már az érdeklődési körük is sokban azonos. Némelyik korszerűsített, gépesített tanya már felveszi a versenyt bármelyik bérházi környezettel. Igaz, házi könyvtár nincs bennük és a szülők sincsenek olyan helyzetben, hogy tej és vaj helyett, tudományban és művészetben fürösszék csemetéiket. Viszont annál hálásabbak az iskolának, ha segít nekik. Élesre csiszolgatja a kíváncsi kis elméket, betereli őket a községi könyvtárba, tornáztatja a testüket és a szellemüket. Jelenleg sok gondot okoz Bugacon, az iskolai helyhiány, de a környezet mostoha adottságait, példás nevelői lelkesedéssel és felelősséggel pótolják. Ez a növendékeiken meg is látszik. □ □ □ Minderről Fekete Józsefné iskolaigazgatóval és Dobos Istvánnal, a községi párttitkárral beszélgetünk. Utóbbi személye két okból is figyelmet érdemel. Az egyik az életkora, „mindössze” 32 esztendős, ami kamaszkomak számít ezen a fontos, és nagyon nehéz politikai területen. A másik, hogy idevalósi Bugacra, ez az első eset, hogy helybeli politikai vezetőt kapott a község. Szavaiból azt veszem ki, hogy mindkét jótűlajdonságnak megvan az előnye, meg a hátránya is. A fiatalabbak a saját korosztályuk elismerését látják benne, az idősebbek között akad bizalmatlan is, de olyan is, aki a személyes ismeretség előnyeit szeretné kamatoztatni. — Nagyon meg kell gondolni, hogy mit teszek és mondok — tájékoztat őszintén „belső” ügyeiről. — Kevesen vagyunk párttagok és a kívülállók szemében a párt egyet jelent azzál, aki képviseli. Ha azt látják, hogy én a saját boldogulásomra használom fel a beosztásomat, nem engem szólnak meg, hanem azt mondják, „illyenek a kommunisták”. Erre feltétlenül figyelni kell. Még olyan apró dolgokban is, hogy nem megyek be soron kívül az orvoshoz, kivárom, amíg rám kerül a sor. Máskülönben a falu rögtön így tenné fel a kérdést: „Miért különb egy párttitkár, mint mi”, és igazuk lenne. — Nem túl szigorú önmagához? — Másként nem lehet tekintélyt tartani. És mondtam már, hogy itt nem az én tekintélyemről van csupán szó, hanem a párt tekintélyéről, ezt pedig nem tehetem kockára apróságokért. A mozgalmi munkát még az úttörőknél, kezdte, a KISZ-ben folytatta, volt szakszervezeti vezető is, tehát nem előzmények nélkül került új beosztásába. Mi az mégis, ami „várakozáson felül” nehéznek bizonyult? — Itt volt például a három szakszövetkezet egyesülése. Nagy harc és vita előzte meg, végül csak kettő egyesült, és meg is lett az eredménye. Közösen többre jutottak, nyereséggel zárták az évet. Nagyon nehéz terep a szakszövetkezeteké, gazdaságilag is bonyolult, arról nem beszélve, hogy az egyéni gazdák vékony szállal kötődnek még ehhez a szektorhoz is, elsősorban a maguk érdekét nézik. Ahhoz, hogy megváltozzon a szemlélet, előbbre kell lépni a termelési viszonyok alakulásában. Több és jobb gép kellene, de ennek az árát előbb muszáj megtermelni. Már nem is hozzám beszél, hangosan töpreng. — Nem elég, hogy az ember jót akar, a legjobb szándékkal is eltévesztheti az arányokat. Most, hogy a szakszövetkezetekkel tényleg többet törődtem, már meghallottam, hogy keveset járok a többi munkahelyre. Jó lenne mindig pontosan és téved- hetetlenül tudni, hogy mikor és mivel használok legtöbbet a falunak? Most már kicsivel nagyobb • Dobos István, a fiatal községi párttitkár. a gyakorlatom, könnyebben eligazodom, de még így is nehéz eldönteni, mire figyeljek jobban: á párt "‘szervezeti életének a megerősítésére, a gazdasági munkára, vagy az emberek apró-csepró, de számukra nagy horderejű dolgaira? Már ott tartok, ha 24 órát végigdolgoznék, talán az se lenne elég? • A vendéglő bizony nem olyan fényes, mint a bugaci csárda. A pusztára indultam, hogy megnézzem, milyen télen. Hogy mégsem jutottam el odáig, nem bántam meg. Mert a híres pusztáról már sok szó esett. Arról, hogy Bugacon, a nagyközségben, hogyan telnek-múlnak a napok, hogyan éreznek, gondolkodnak, változnak azok az emberek, akik itt élnek — jóval kevesebb. Pedig erre nem árt néha odafigyelni... Vadas Zsuzsa (19.) — Hol vetted ezt a dohányt? Bitang jó szaga van. — Mindig ezt szívom, nem vetted észre. — Soha. Ügy látszik, éjszakai csendben a pipadohány szaga is hatásosabban érvényesül. — Vagy a te szaglóérzéked. Most, hogy nem lóg a szádban cigaretta. Ismered a véleményünket a büdös cigarettáidról. .;— Igen. Bogár rendszeresen közli velem. Erről jut eszembe, bármennyire fáradt a lányod. még nem alszik. Ahogy bejöttem, az ajtaja alatt még látszott a fény.x — Égve felejtette a villanyt. úgy aludt el. Le is kéne oltani. Nyitva az ablaka, bejönnek a fényre a bogarak. — Mindjárt leoltom, csak előbb megiszom ezt. — Vigyázz, fel ne ébreszd. Aztán te is lefekhetnél. — Te még nem? Akkor lezuhanyozok. — Zuhanyozz, én még átnézem ezt az exportprognózist, végigszívom a pipám is. Na nézd, megmozdult a szél, mindjárt kiszippantja a függönyt a huzat. — Holnapra esőt mondott a csaj a tv-ben. — Nem is ártana. Unom már ezt a szaharai klímát, o Ez valami istenverése rajtunk, hogy szórjuk a süket sódert, jár a szánk, de mind a ketten másról beszélünk, mint amit gondolunk. Pedig ő is ugyanazzal a rohadt fájással van tele. mint én. Akárhova néz, mindenről Bogár jut az eszébe, de hallgat, nyeli vissza magába a tehetetlen fájást. Mert ilyen a konstrukciónk. Ha milligrammnyi esélyünk sincs, hogy segítsünk magunkon, beszélni sincs értelme. Amikor az anyu haldoklóit, akkor is hallgattunk, olyan konokul és koncentráltan. hogy görcsöt kapott az állkapcsunk. De akkor még csak mi ketten hallgattunk, apa meg én. Bogár még gyerek volt, benne még nem alakult ki ez a családi vonás, ő még sírt, tombolt, hogy anyu, ne csináld ezt, és nekünk ordított, hogy ne hagyjuk meghalni az anyut, és Kelemen doktornak könyörgött, hogy csináljon valamit, amitől az anyu kinyitja a szemét és szól őhozzá. Mindig betegesen irtózott az injekciótól, de akkor meg se rez.- zent, észre se vette, hogy a doktor beleszúrja a tűt és benyomja a bőre alá a nyugtatót. Azóta három év telt el. és három év alatt benne is kialakult a hallgatás, megtanulta, hogyan kell nem meghallani a célzást olyan témával kapcsolatban, amit ösz- szeszorított foggal tárol magában. Ült mellettem a Sport Szálló teraszán. ette a fagylaltját, és fegyelmezetten szövegelt mindenféléről. ez volt a védekezése a kísérletem ellen, hogy arra a szemétre terelhessem a szót. Kormányozható némaság és kormányozható süketség, ebben már egységes a maradék családunk. Inkább beszélünk a bajunkról Kelemen doktorral, mint egymással. Bogár is tudja, hogy apa is, én is pontosan ismerjük a tényállást, de ő úgy tesz. mintha nekünk sejtelmünk se volna semmiről, és mi is úgy viselkedünk, mintha sejtelmünk se volna róla, hogy ő mitől fuldoklik. vagyis hogy egyáltalán fudoklik. Gyönyörű. Toporgok a zuhany alatt és zuhog rám a víz, mintha esőben ácsorognék a Hernád utcában azzal a házzal szemben, az eresz alatt, és a szél verné a pofámba a záport, amíg bámulom a szembeni házat, a málló vakolatát és előtte a Pubi VW-jét. ahogy az eső mossa. Nem vették észre, hogy követtem a kocsit a csotrogányon, egészen a Hernád utcáig. és azt se szúrták ki, hogy a sarok mögül kifigyelem, melyik házba mennek be. Viszkettem a szégyentől, hogy Bogár után kémkedek és az a tudat se vigasztalt, hogy senkinek se akarom elmondani, amit fel fogok deríteni. Áztattam magam a szívós záporban és a víz úgy folyt a pofámon, mintha könnyek patakzottak volna rajta, azért éreztem így. mert égett a bőröm a szégyentől magam miatt, a les- kelődésem miatt, de elsősorban a dühöm miatt, hogy Bogár találkahelyre jár a Pubival. kéglire jár, mint a gyárból az Iglódiné, akit egy piszkos, poloskás ötven- forinrtos bérkégliben csapott agyon a férje, ahol az ötvenesért a tulaj még tiszta lepedőt se adott. Nem akartam átvágni az úttesten, nem akartam bemenni a házba, ahol eltűntek, mégis lépkedett alattam a lábam, és minden lépés után egyre precízebben éreztem, hogy ha rájuk csengetek, akkor Bogár egv életre kiselejtez az emberek sorából, és' eszembe se jutott, hogy annak a ronda bérháznak melyik lakásában keressem őkét, mégis bementem a kapun és odaálltam a tábla elé, amire a lakók névjegyzékét rajzszögezték ki, egyik gyufát a másik után gyújtottam meg. mert a lépcsőházban sötét volt abban az esős időben, és akkor produkálta a sors azt a húzást, ami engem maximálisan átejtett. A negyedik gvuía lángjánál. Mert a névjegyzék harmadik sorában ott volt egy név, amitől egyszerre helyére rándult az agyamban a ficam. Adorján Péter. A Pubi nagybátyjának a neve. a csóró öreg gigerlié, akit kétszer-há- romszor láttam csak és annyit tudtam róla. hogy nyugdíjas irodakukac, akit az Adorjánék a rengeteg dohányukból csak azért támogatnak, hogy minél kevesebbet forduljon elő a körükben. Ezt az öreg nyomorultat látogatta meg a Pubi és Bogár, mert az apa-Adorján ezzel is kivédett egy látogatást, ami támogatás ügyében aktuálisan bekövetkezett volna a villájukban. Kipörögtem a kapu alól, mint egy lelassított búgócsiga, szétkentem a homlokomon az esőt. fejembe nyomtam a bukósisakot és elcsorogtam onnan a motorral, ami pillanaton- kint akar kicsúszni alólám a hátsó kerekével a nyálkás kockaköveken.. Boldog voltam, mindenesetre felszabadult és megköny- nyebbült, hogy Bogár mégse jár kéglire a Pubival. és nem sejthettem, hogy soha korábban nem vert még úgy át és talán később se fog úgy átverni az élet, mint akkor... Szobrozok itt a zuhany alatt, tudatában a ténynek, hogy pocsékul pofára estem ott a Hernád utcában, mert igenis kéglire járt a húgom azzal a stricivel, a Pubi csóró 1 gigerli nagybátyja szolgáltatta á találkahelyet, rohadt undor ez az egész, és megfejthetetlen, mivel tudott annyira hatni Bogárra az a szemét, hogy kéglire járni is hajlandó volt vele, miért vállalta a megalázkodást, éppen ő, aki már bepisilős korában is inkább választotta a büntetést, de nem hazudott? Most ott fekszik a szobájában ahol elfelejtettem zuhanyozás előtt eloltani a villanyt, és vagy alszik, vagy ébren van, de ha nincs ébren, álmában is .kínlódik, mert egy ilyen lánynak, amilyen ő, az egész teste-lelke megmérgező- dik, ha rá kell jönnie, hogy azért piszkította be magát kéglizéssel meg minden más mocsokkal, hogy az önmaga ellen elkövetett sorozatos erőszakok végén egy elegáns Adorján-féle vacsora közben szinte mellékesen kapja meg a felmondást. Ezért kell kiirtani és ezért fogom kiirtani mégis azt a rohadt szemetet, és beletaposom az anyaföldbe... Reggel odamegyek hozzájuk és kirángatom az ágyból, a szép hullámos hajánál fogva, vagy ha nem, hát a bokájánál kapom el, úgy húzom ki a takarója alól, akár alszik még, akár ébren van. Bogár szobájában el kell oltanom a villanyt... — Ki az? — Aludj. Csak leoltom a villanyt. — Nem alszom. Ne oltsd el. — Bejönnek a szúnyogok a fényre. (Folytatjuk.)