Petőfi Népe, 1975. december (30. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-30 / 304. szám
197*5. december 30. • PETŐFI NEPE • 5 Az a bizonyos többlet... Az értelmiségiek kultúraterjesztő szerepéről A főiskolák, egyetemek államvizsgát követő záróünnepélyének legszebb szavai közé tartozik, amikor az ifjú értelmiségieknek arról beszélnek: a szakmai feladatok teljesítésén túl tennivalójuk az is, hogy szétsugározzák azokat az ismereteket, amelyeket tanulmányaik során szereztek. EZ A SZÉP misszió a tanároknál természetes, ök már az első tanév első napján megkezdik sugározni ismereteiket, — a legtöbbjük eredményesen — egy életen át. A kényelmes felfogás az 6 esetükben még könnyű és cáfolhatatlan indokot is talál: ez a dolguk, ezért tanultak. De hiszen valamennyien tudjuk, hogy nem csak erről van szó, amikor az értelmiség értéktovábbító. kultúraterjesztő szerepéről beszélünk. Előhozakodhatnánk nagyszerű és lelkesítő példákkal, miként vesznek részt mérnökök, orvosok- muzeológusok, pártmunkások. tanácsi előadók, agronó- musok, kutatóintézetekben dolgozó tudósok a kultúra terjesztésében. Hány előadást tartanak, milyen eredménnyel vesznek részt szakkörök, klubok, helytörténeti gyűjtők munkájában, műsoros estek stb. szervezésében, fizikai munkások továbbképzésében. Nagyon szép és örvendetes vívmányok ezek; sohasem kerülhetett volna rájuk sor, ha nem várja szomjasan a társadalom. Kivált azok a rétegek, amelyek korábban el voltak zárva a kultúrától. Emlékezzünk a két évtizeddel ezelőtti ismeretterjesztő előadásokat, író—olvasó találkozókra, művelődési házakban rendezett összejövetelekre: bármi volt is a meghirdetett előadás témája, utána rendszerint közvetlen beszélgetés következett. Az előadó — pedagógus, tudós, mérnök, politikus, katonatiszt, művész — nem szabadult könnyen. Szóba került a szakmája annak új eredményei, szóba került ooli- tika és életforma, múlt és jelen, irodalom és történelem ... A kérdezettnek beszélnie kellett, minden szava az érdeklődés élénk közegébe hullt, mert az emberek mindenről tudni-hallani akartak HOGY MÁRA_ kielégült, vagy vagv akár elcsitult volna ez a társadalmi méretű érdeklődés — azt egyáltalában nem mondhatjuk. Inkább talán azt. hogv felismertük: az ismeretszerzésnek és továbbításnak rendje, üteme, sok-sok tudományosan meghatározott fokozata van, egyiket sem helyes elhagyni átugrani, megkerülni. Valami azonban mégis hiányzik. Nem a múlthoz, hanem a jelenlegi igényekhez és lehetőségekhez képest. Hiányoznak azok a meghitt és közvetlen találkozások, amelyek, tömeghatásuknál fogva, a kultúra magasabb régióiba vonzzák-vezérlík az érdeklődőket. Kíséreljük meg egy példával megvilágítani, mire gondolunk. Állami képkereskedelmi vállalatnak ügyes, szakmájában megbízható és tisztességes alkalmazottja járja a vidéki iparváros új lakásait. Készletében vannak jó képek és gyengébb képek — ahogy az ilyen esetben lenni szokott. Az üzletmenet jó; sok a vásárlás, fogynak a képek. A meglepő az. hogy a vásárlók foglalkozásszerű megoszlásában alig van különbség. A tanácsi művelődési osztály egyik jól képzett előadójának erről jutott eszébe: mi volna, ha sorra látogatná az új képekkel gazdagodott lakásokat a múzeum egy művészettörténészének kíséretében és elbeszélgetne a háziakkal a képekről. Az ötletet megpendítik a helyi lapban. Másnap már csengenek a telefonok a szerkesztőségben és múzeumban: jöjjenek ide is, ide is, hozzánk is... A KÉT LÁTOGATÓ első meglepetése az. hogy általában a gyenge kvalitású kepeket — szokvány csendéleteket, ezerszer látott olvasó nőket, miegyebeket — vásároltak. A második meglepetésük, hogy ugyanezek láthatók a segédmunkás és a főorvos, a villanyszerelő, a mérnök és a tanár falán. Közös a következtetésük és gondolatuk: azok az értelmiségi rétegek, amelyeknek hivatásuk volna — vagy legyünk kevésbé szigorúak: amelyektől elvárható volna — bizonyos ízlésbeli irányítás, nem mindig alkalmasak erre. Mert ők maguk sem váltak új ismeretek befogadóivá, képzőművészeti kultúrájuk, ízlésük megrekedt. Helytelen volna e példából valamiféle általános következtetést levonni. Jelzésértéke vari csupán, — a képzőművészeti közízlésről ad, nem éppen lelkesítő jelzést. Nyilván más lett volna e képvásár eredménye, ha az iparvárosban rendszeres képzőművészeti ismeretterjesztés folyik, s „elő- harcosként” a magasabb alap- képzettséggel rendelkező értelmiségieket hívják meg művészekkel és művekkel való találkozásokra. GYANÍTJUK: könyvvásárnál folytatott „felmérés és tájékozódás’’ esetében — korántsem ez volna a helyzet. Ott a közízlés magasabb, emelkedettebb, igényesebb. S minthogy ugyanebben a városban a komolyzenei ésemé- nyeknek — elsősorban az értelmiség körében — minden alkalommal nagy közönségük van, a zenei ízlés jobb minőségére is joggal gondolunk. Sőt, tudjuk, hogy értelmiségi foglalkozású emberek között lelkes propagandistái vannak a komoiy zenének. A mind teljesebb embert, mind nagyobb figyelmet követelő szakmák mellett nem könnyű gyarapítani az általános műveltséget, a művészetekben való jártasságot —, ezt mindenki jól tudja. S nincs is szükség arra, nogy egy fogorvos, mérnök vagy agronó- mus képzett kalauz legyen képek, szobrok dolgában. De hát nem is erről van szó, amikor az értelmiség befogadószerepéről és kultúraterjesztő hivatásáról beszélünk. Arról, hogy lehetősége, ideje és ereje szerint gazdálkodjék a kulturális élményekkel. Mondhatnánk úgy is, hogy engedje tovább művelni magát. Az alkalom tengernyi. Budapesten, vidéken egyaránt. Aki többet tud. s magasabb szellemi értékek birtokában van, feltétlenül érez kényszerít, belső ösztönzést, hogy ismereteit másokkal is megossza. Oldalakat tölthetnénk meg nagyszerű példákkal, hogy városokban, falusi közösségekben milyen ízlésemelő tevékenységet folytatnak ma is értelmiségi foglalkozású emberek, az egész társadalom hasznára. De nem térhetünk ki a kedvezőtlen jelenségek regisztrálása elől sem. Említett példánk ilyen volt. az Értelmiségiek, akik önmagukat szüntelenül ösztönözve a kultúra értőivé és befogadóivá válnak, példájukkal, tekintélyükkel, kultúrájuk kisugárzásával hatást gyakorolnak a környezetükre. Ezzel teljesítik azt a többlethivatást, amelyekről^ a .diplo- makiosztó ünnepélyen síép rhon datokat hallottak, s jobban eleget tesznek társadalmi kötelezettségüknek is. Nem előírásból: szívből. T. I. Büntetés a dohánygyáraknak A fiumei ferde torony A washingtoni kormány beperelte a hat legnagyobb amerikai cigerattagyártó céget, amiért nem helyeztek kellő súlyt az ártalmas- ságot feltüntető jelzésekre hirdetéseikben. Az 1972-ben hozott rendelkezés előírja, hogy a cigarettareklámokon jól látható helyen szerepeljen a felirat: „Az egészségügyi miniszter megállapítása szerint a dohányzás veszélyezteti az ön egészségét.” Most a Phillip Morris, a Reynolds és más cégek a rendelkezés kibocsájtásától számítva naponta tízezer dollárt fizethetnek visz- szamenőleg, amennyiben a bíróság helyt ad a keresetnek. (AP) Kevesen tudják, hogy Fiume bizonyos tekintetben felveheti a versenyt Pizával. Itt. áll ugyanis az 1377-ben épült Szent Mária templom, melynek harangtornya szintén ferde. A különbség csak az, hogy ennek alapjait időben megerősítették, és így nem áll fenn a torony ledőiésének veszélye. A művésztelep vendége volt BENYO ILDIKÓ 1969-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán. Másfél évig tanított, majd sikerrel pályázta meg a Derkovits-ösztöndijat, amely lehetőséget nyújtott számára, hogy csak a rajzolásnak, a grafikai ábrázolásnak szentelhesse idejét. Az év végén a kecskeméti művésztelepen töltött el néhány hetet. A hírős városban, illetve az Alföldön • Találkozás a Metrón • A reménység képei című sorozatból. most időzött hosszasabban először és — mint elmondotta — értékes és maradandó benyomásokat szerzett. Szívesen térne vissza máskor is. Itt-tartózkodása alatt elsősorban fametszeteket készített. A Stúdió Galériában, a Ferencvárosi Pinceklubban és Finnországban megrendezett kiállításainak anyaga is javarészt fára és linóleumra készült grafikai nyomatokból állt. FILM JEGYZET Hugó, a víziló Színes, cselekményes, mindenekelőtt az ifjúság érdeklődésére számottarló filmalkotást mutattak be az elmúlt napokban a moziban. Á „Hugó, a víziló" című, egész estél betöltő rajzfilmet magyar—amerikai .kopro- Üuticwkérjt,'fiirdqfik' a'pinkátok, Á 'szereplő' egy tisztességes es jószándékú vízilóbébi. Eredetileg messze idegenben született. Kitalálója ugyanis Giaham Percy, új-zélandi grafikusművész. A figura „élelrekeltöjp" viszont, oki, mint Pinocchio jó tündére, lelket lehelt az élettelen fabábuba, a magyar rajzfilmgyártás egyik tehetséges alkotója. Gémes József volt. Az ábrándos lelkületű Hugó az ö rajzasztalán formálódó ceruzavázlatokat követően kezdett el mozogni, és „ismerkedett össze" a forgatókönyv ben szereplő társaival: a kedves gyermekhaddal és gonosz felnőtt ellenfelével, a pénzügyminiszter Aban kánnal. A magyar—amerikai együttműködésben megindult gyártási munkálatok rendezője Hill Fei• Hugó, a rózsaszín vízilóbébi, a gyermekek által teremtett paradicsomban. genbaum, és ugyancsak amerikai állampolgár volt a hatásos zenei betétszámok és a zenekari kíséret szerzője is. A kétéves, nagyszabású vállalkozás társalkotói, a háttértervezők, rajzolók és kifestők azonban a Pannónia Filmstúdió rajz és Animációs műtermének munkatársai voltak. Mintegy nyolcvanezer színes cellulóz lapot kellett elkészíteniük a filmbeli jelenetek felvételeihez. A. film története Afrikába kalauzolja nézőit, ahol egy jószándékú szultán országának kikötőjét szörnyűséges cápák támadják meg. A tenger tigriseinek vérengzése lehetetlenné teszi az áruk hajóra rakodását, és ez megakasztja az ország felődését. A cápák ellen a szultán vízilovakat importáltat és a lomha, békés állatok meg is tisztítják a partvidéket az ádáz ellenségtől. Az ország külkereskedelemre alapozott fejlődése töretlenül ivei magasra a továbbiakban, ám lakói egyre inkább megfeledkeznek egykori jótevőikről, a kileütő immár állandósult lakóiról, a vízilovakról. Amikor eleség hiányában az állatok kénytelenek megdézsmálni a környező ültetvénye kft. a parasztok Aban kán reze t'Píé'veP'hájtóvadászatot indítanak ellenük. Az üldöztetést csak Hugó, a rózsaszínű vízilógyerek éli túl. akinek egyedül kell boldogulnia az ellenséges világban. A. film cselekménye egyaránt alkalmas a fiatalok kíváncsisága nak és a felnőttek érdeklődésének kielégítésére. A puszta mese megjelenítésének rajzi világa ugyanis — ironikus formában — igen sok korszerű mondanivalót is hordoz. A fasiszta jellegű tér- rorlégényekre emlékeztető cápahad, a gyors ipari-technikai fej lődés árnyoldalai, a jól egyéniesített szereplők humora a fel nőiteket készteti gondolkodásra, míg Hugó viszontagságos életének alakulásáért elsősorban a gyermekek aggódnak. P. M. (33.) Nem akartam én bőgni, kívül-belül reszkettem az erőlködéstől. hogy megelőzzem a hisztériát de hiába tornáztam, a sírás tőlem függetlenül lö- kődött ki belőlem, és hiába akartam kiabálni, hogy ne haragudjanak rám, nem akarok én sírni, erre nem volt hangom. Orsika ott ült mellettem a reka- mién, haldoklott az álmosságtól, Bandi bácsi is bejött, rajta nem látszott, hogy álmos, pedig biztosan csak miattam ébredt fel, ő is odaült mellém, megfogta a kezem, mintha a pulzusomat számolta volna, halkan adagolta a szöveget, amit nem értettem, de a szemét a könnyeimen át is láttam, jó szeme van, másképpen nem lehet jellemezni, őszinte szeme, akaratos, de nem erőszakos, hitelesen ábrázolja a jellemét. Nem volt egyetlen érzelmes közleménye se, erre világosan emlékszem. — Meg kell nyugodnod, kislány. Mit mondjak reggel apádnak? Hazudjak, hogy minden rendben? Vagy vigasztaljam azzal, hogy megint végigbógted az éjszakát? Nem rendezkedhetünk be arra, hogy éjjel-nappal nyugtátokkal tömjelek. Szégyelltem magam, utáltam magam. Vizet kértem, meg akartam nyugodni. Öntöttem rnagarn- ba a vizet, nem hagytam, hogy Bandi bácsi a felénél kivegye a kezemből a poharat. Megittam az egészet. Egy perc múlva ki is hánytam. Szemük se rebbent, se Orsikáé, se Bandi bácsié. Orsika lepedőt cserélt, huzatot a takarómon, a párnán. Visszafektettek, szobrot ültek mellettem, nem js tudom, meddig, mert elaludtam. Ritkán pirulok el, de reggel, amikor Bandi bácsi megdicsért, hogy klassz gyerek voltam, fegyelmezetten elaludtam, egyszerre azt hittem, hámlik az arcom, úgy égtem. Reggelinél csak arra koncentráltam, elő ne jöjjön a tengeribetegségem, és Bandi bácsi ezt is kiszúrta. Odahajolt hozzám, hogy elterelje a figyelmem: — Mutasd a szemed. Gyönyörű. mondhatom. Be van dagadva, majd nézd meg a tükörben. Fedik ha valakinek ilyen szép szeme van, mint neked, köteles több hiúságot tanúsítani iránta. Fapofával szövegelt, nem a szavak értelmével hatott rám, hanem a kiboríthatatlanságávnl. Ránézett Orsikára: — Főzzetek kamillateát, borogasd be Kati szemét. Orsika pedig kedvesen bólintott és nem kérdezte meg, hogy hát még mi a francot nem kell csinálnom ezzel a hisztériás tak- nyossal... Mert esz.ébe se jutott, hogy ez is eszébe juthatnak. Amikor pedig hazaköltöztem tőlük, az ő szeme volt furcsa. — Hiányozni fogsz, Kati. Látod, milyen önző az ember... Mindig azt szerettem volna gyerekkoromban, meg később is, amikor már nagyobb lány voltam, hogy legyen egy húgom. — Nem nézett rá az apura, úgy mondta: — Kár, hogy elviszi. Amikor hazajöttem Adorjá- néktól és szédülten boldog voltam a szextől és pattogtak a bőrömön a pórusok, annyira el kellett volna mondanom valakinek., hogy már teljesen nő vagyok és már nem is a földön járok, úgy feldob engem ez az átalakulás. felhívom Orsikát és el is rohantam hozzá, de amikor már ott ültem vele szemben, egyszerre csak észlelni kezdtem, hogy részleges rövidzárlat állt be az agyamban, amitől képtelen vagyok elmondani Orsikának ... Családi fertőzöttség. Gátlásosán hallgatni arról is, ami halálosan jó, és és arról is, ami úgy nyom, hogy fulladozunk tőle. Nem normális ez, világosan tudjuk, de ugyanígy tudjuk azt is. hogy tehetetlenek vagyunk, így aztán meg se kíséreljük átprogramozni magunkat. Az apu egy hete tudja, hogy én már véresre vakartam a lelkemet Tamás miatt, minden idege rángatózik, hogy segítsen nekem, de nem képes megszólalni, és én se tudok megszólalni, hogy legalább any- nyit mondjak, ha nem is igaz, hogy ne téveszd meg magad a formális logika szabályai szerint apu, ugyanis az a helyzet, hogy bennem frankón nem tört ki meghasonlás Anna néni hivata- "los közleményétől. Tamás és Aliz július utolsó vasárnapján házasságra lépnek egymással... o — Ejnye. Bogár, mondtam, hogy ma reggel én főzök teát... — J’étais plus fraiche, mon chér papa, már meg is fürödtem, belefér az időmbe, hogy megetesselek. Majd a bátyámat is, ha méltóztatik felébredni. Sajtos omlettet vagy szalonnás rántottat óhajtasz? — Ha ragaszkodsz, hogy mégis te ... Maradok az arany közép- útnál. Lágytojás. — Örömmel. Foglalj heylet. Vagy borotválkozz. — Ha nem találod elviselhetetlennek a borostámat, inkább reggeli után. — Nem bánom, legyen vasárnapod. Itt az újság, már behoztam, Jól aludtál? — Igen. És te? —■. Kitűnően. Egészséges fiatal szervezet, tiszta lelkiismeret, ki is fáiasztottam magam késő éjszakáig, mi más kell még a mély alváshoz? Mi van az újságban? — Vietnam. Közel-Kelet. Választási kampány Amerikában. Merényletek Írországban. Olimpiai előkészületek ... Vasárnapi melléklet az% e heti korrupciós üggyel. — Melyik országban? — A mienkben. — Persze. Az e heti... Mindjárt forr a víz. Hány tojást főzzek? Ne feledd, apu. a lágytojás minden ellenkező hiedelemmel szemben nem könnyű reggeli. — Hármat kérek. — Hármat. Mit írnak azokról a korruptokról? — A főkolompos milliós vagyont ügyeskedett össze. — Igen, az már vagyon. Ami hat számjeggyel leírható, az még csak pénz, de a vagyon a hétszámjegyes értéknél kezdődik. — Találó meghatározás. Ki mondta? — Nem tudom... Nem mindegy? — Voltaképpen mindegy. De aki mondta, tájékozott a hazai vagyonszociológiában. — Tamás mondta... Fői a tojás, apu, számolj még hatvanig, aztán vedd le a lángról. Hozok magamnak cigarettát. — Éhgyomorra ne gyújts rá ... Hatvanig számoljak? ... Már volt legalább tíz ... Tamásról nem is gondolná az ember, hogy ilyen aspektusból is törődik a pénzzel. Anna szerint Tamást, csak any- nyiban érdekli a pénz, ameny- nvijben el lehet költeni. Automatizálni kéne a lágytojásfőzést. Mondjuk, húsz. Bogár, hová lett az a kicsi homokóra? Pont három perc alatt folyt le benne a homok .. . — összetört. Na, itt vagyok. Hányig számoltál? — ötvenegy, ötvenkettő ... — Adorjánéknak is milliós vagyonuk van. Pedig ők nem kor ruptok, igaz? — Adorján Artúr gyógyszerei minden évben annyi dollárt hoznak az országnak. Bogár, ameny- nyl pénzt te el se tudsz képzelni. — Te is lehettél volna ilyen nagymenő, te is farmakológus akartál lenni, — Az volt ám régen, meg a fiatalságom. — Lehettél volna. Az anyu mesélte, hogy ennek a szocializmusnak az elején megkérdeztek, váí- lalod-e, hogy az államigazgatásban, vagyis az iparigazgatásban ... Közölhetted volna velük, hogy nem vállalod. — Valakinek vállalnia kellett. Aztán addig-addig vállaltam, amíg megmaradtam tisztviselőnek. Amikor viszont egyszer még_ is visszamehettem volna a szakmába. volt annvi önkritikám, hogy számvetést végezzek és megállapítsam. hogy késő már. kiestem a szakma fejlődéséből, a ritmusból. inkább vagyok már gazdaságpolitikus: vagy inkább közgazdász. mint... Tudod. Bogár, a konkrét gyógyszerkutatás olyan hogy abból nem szabad Ideiglenesen se kiesni Szóval, maradtam, a helyemen. így talán több haszon van belőlem, mint ha valamelyik laboratóriumban lennék közepes káder. • (Folytatjuk.)
