Petőfi Népe, 1975. december (30. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-16 / 294. szám

PETŐFI NÉPE Szövetkezeti dalostalálkozó HÍREK • HÍREK Előkészületek 160 mázsa kocsonyahússal és feleannyi virslivel várják az ün­nepeket a BÉK üzletei. Pezsgőből 33 ezer palacokot. a beiglihez mákból és dióból 6—6 ezer kilo­grammnyit szereztek be. Ezenkí­vül szármakészítéshez nyolcvan tonna savanyított káposztát. A Szocialista Kultúráért kitüntetett Kodály-kórus kezdte a mű­sort. Vezényel: Zsiga László. EZÜSTVASÁRNAP UTÁN A várakozásnak megfelelő forgalom Bács-Kiskun megye üzleteinek nagy többségében a december 14-i ezüstvasárnap a kereskedelem szakembereinek előzetes számításait igazolta: egy jó közepes hétköznap bevételét érték el minden­felé. Ami tulajdonképpen — ha azt vesszük, hogy csupán ötórás nyitvatartással üzemeltek — mégis­csak kiemelkedő eredménynek tekinthető. A legnagyobb vásárlói érdek­lődésről a BRK boltjaiban szá­moltak be. A bajai Bácskát mint­egy hatezer vevő kereste fel, a forgalom meghaladta a 700 ezer forintot. A legkeresettebbek a készruhák és a kötöttáruk vol­tak. Kiskunhalason a Halasi és Kiskőrösön a szövetkezeti áru­házban egyaránt 200—200 ezer fo­rint bevételt könyvelhettek el. E két üzletben is a pulóverek, a kardigánok, valamint a fehérne­mű és a férfiing volt a sláger. Nem kevés elektromos-villamos­sági cikk — televízió, rádió, le­mezjátszó — is gazdára talált. A Centrum Kecskeméten fél­milliós, Kiskunfélegyházán 250 A kecskeméti Alföld Áruházban a gyermek- ruházati cikkek is igen kapósak voltak. (Szilágyi Mihály felvétele) ezer forintos kasszával zárta az ezüstvasárnapot. Négy-ötezren ke­resték fel a két áruházat, s a vásárlók többsége inkább a ve­gyes ajándék, a férfi és női di­vatáru, illetve a cipőosztály felé vette útját. Mindhárom részleg­nél viszonylag sok — 100—100 ezer forint értékű — elsősorban a fenyőfák alá szánt áru kelt el. K. F. KIVÁLÓ EREDMÉNYEK A POLITIKAI MUNKÁBAN, A KIKÉPZÉSBEN Másodszor nyerték el a KISZ KB yörös vándorzászlaját A magyar néphadsereg me­gyénkben levő egyik kiképző köz­pontjában szombaton délelőtt ün­nepséget tartottak abból az alka­lomból, hogy másodszor nyerték el a KISZ Központi Bizottságá­nak vörös vándorzászlaját. A ki­képző központ fiatal katonái 1971- ben, s az utána következő két év­ben a magasabb egység vándor­zászlajának birtokosai lettek, s először 1974-ben szerezték meg jó politikai és kiképzési eredmé­nyeik elismeréseképpen ezt a ma­gas kitüntetést. Az ünnepség el­nökségében helyet foglalt Sipola István mérnök ezredes, Németh Ferenc, a KISZ Bács-Kiskun me­gyei Bizottságának első titkára, a KISZ KB tagja, Árvái József ezredes, néphadseregünk magas rangú tisztjei, illetve a járás párt­ós állami vezetői. Az elnöki megnyitót követően Németh Ferenc, a KISZ megyei bizottságának első titkára mél­tatta azokat az eredményeket, amelyeket a kiképző központ fia­taljai ebben a esztendőben elér­tek. Az alakulat KlSZ-bizottsá- gának ezévi legfontosabb felada­ta, hogy politikai nevelő mun­kával segítse a KISZ VIII. kong­resszusának és a KISZ KB ha­tározatainak végrehajtását. Ki­emelten foglalkoztak az MSZMP XI. kongresszusára való felkészü­léssel, majd határozatait KISZ- oktatás keretében ismertették, magyarázták. A harckészültségi, kiképzési és szolgálati feladatokat a személyi állomány többsége a normák felső határán teljesítette, s a figyelem középpontjába az új szabályzatok megismerését és gyakorlatban történő megvalósí­tását helyezték. A szocialista ver­senymozgalomban az elmúlt év­hez képest az elért címek száma jelentősen növekedett, tíz alegy­ség szerezte meg az Élenjáró cí­met, 72 katona az Élenjáró, 22- en az Élenjáró hallgató, s heten a Kiváló hallgató címet. A KISZ- tagok 72 százalékát dicsérték meg, s több mint százezer forint érté­kű társadalmi munkát végeztek. A KISZ-bizottság sokat segített a gép- és harcjárművek vezetésé­nek oktatásában, a KRESZ- és műszaki vetélkedők megszervezé­sében, valamint kiképzési segéd­eszközök elkészítésében. Hozzájá­rultak a pályakezdő fiatal tisz­tek és tiszthelyettesek gyors be­illeszkedéséhez. szabad idő kulturált eltöl­tését segíti a négy alegység-klub, melyek közül a Radnóti Miklós nevét viselő ebben az évben Ki­váló címet kapott. A fiatalok részt vehetnek az irodalmi szín­pad, a népművészeti csoport, a pol-beat és a néptánc-együttesek­ben, s igen szép eredményeket értek el a sportakciókban. A KISZ-szervezeti élet aktivitását mutatja, hogy több mint ötszáz fiatal kapott KISZ-tagkönyvet, tett egyéni vállalást, és sikeresen hajtották végre az akcióprogra­mokat. Jó együttműködést terem­tettek a különböző főiskolákkal és egyetemekkel, a helyőrségben megszervezték az Ifjú Gárda-sza­kaszt és patronálják az öregek napközi otthonát. A nagy tetszéssel fogadott be­széd után Németh Ferenc má­sodízben adta át Bocskai Dezső főhadnagynak a KISZ KB vörös vándorzászlaját, amelyre a meg­hívott KISZ-bizottságok, főisko­lák, és egyetemek fiataljai sza­lagot kötöttek. Az úttörők köszön­tése után Dudok Károly honvéd tett fogadalmat a zászló megtar­tására. G. G. „Mindig itthon van szülőváro­sában Vásárhelyi Zoltán, noha idestova négy évtizede a főváros­ban él.” Sok ember véleményét . fogalmazta meg így vasárnap es­te Kecskeméten, a szövetkezeti dalostalálkozó után tartott meg­beszélésén Kardos Pál Liszt-díjas karnagy. Valóban jelen van tanítványai mindennapi munkájában, sikerei­ben. az idősebbek emlékezetében, hat élete példájával, következetes igényességével. Tapasztalhattuk ezt az Ipari Szövetkezetek Or­szágos Tanácsa és Bács-Kiskun megyei Szövetsége, valamint a megyei művelődési központ ösz- szefogásával rendezett hangver­senyen. A fellépő kórusok teljesítmé­nye közvetve Gyapay Józsefnek, a városi tanács elnökhelyettesé­nek köszöntőjét igazolta. A 75 évesen is jó egészségnek örvendő zeneszerző-karmestert, mint a magyar munkásdalmozgalom leg­nagyobb élő alakját üdvözölte, aki már a felszabadulás előtt a kétkezi dolgozóktól várta a meg­újulást. Karmesteri tevékenysé­gével. három évtizedes főiskolai oktató-nevelő munkájával ő te­remtette meg az oly sok nemzet­közi sikert gyümölcsöző jellegze­tes magyar énekkari stílust is. A kitűnő műsor-összeállítás Maróti Gyulának, a KÖTA főtit­kárának az irányításával dolgozó művészeti bizottságnak és a sze­replő kilenc kórusnak köszönhe­tő. Több énekkar Vásárhelyi-mű­vet is tolmácsolt. Megyénket a kecskeméti Ko­dály Zoltán, a jánoshalmi, kis­kunfélegyházi, kiskunhalasi szö­vetkezeti énekkar és — vendég­ként — a Kecskeméti Konzerv­gyár kórusa képviselte, jó szín­vonalon. A máshonnan érkezők közül a budapesti Erkel Ferenc Művészegyüttes és a Kaposvári Vikár Béla Kórus bizonyult a legérettebbnek. Maga az ünnepelt vezényelte az összkart. Mint történni szo­kott, az ismétléskor még hatal­masabban zengett, ragadta ma­gával a közönséget Kodály—Ber­zsenyi : A magyarokhoz daliama, mondanivalója. Amíg a dunántúli, fővárosi, Bács-Kiskun megyei dalosok ba­rátkoztak, a csoportok vezetői át­vették a Kecskemétre, a kórusta­lálkozóra emlékeztető ajándék­szőttest. Fodor Mária, a KISZÖV megyei elnökhelyettese köszönte meg a közreműködők fáradozása­it. Bejelentette, hogy a jövőben évenként megrendezik Kecske­méten a szövetkezeti kórusok or­szágos találkozóját. A kulturális szakemberekből, karnagyokból álló társaság a hi­vatalos ünnepség végén sem osz­lott szét. Közrefogták a könnye­kig meghatott Vásárhelyi Zol­tánt, úgy kérték a régi ősbemu­tatók felidézésére. A mester le­felé fordított bőségkosárhoz ha­sonlóan öntötte magából egy gaz­dag ,élet sok-sok tapasztalatát, karvezetői, embernevelési tudo­mányát: tetézve adta vissza az ajándékokat. H. N. naptAr 1975. december 16., kedd Névnap: Etelka Napkelte: 7 óra 25 perc Napnyugta: 15 óra 53 perc Holdkelte: 14 óra 27 perc Holdnyugta: 5 óra 03 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: változóan felhős, párás idő, mér­sékelt széllel. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: ■—3, —5 fok, legmagasabb nappali hőmér­séklet 3—4 fok között. Jelentő­sebb csapadék nem várható. A Kecskeméti Katona József Színház műsora 16., kedd este 7 óra, Kecskemét: GLORIA CSÉB-bérlet MOZIMŰSOR 1975. december 1«. KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! PISZTOLYPARBAJ 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes angol film KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! BABAHAZ Színes, magyarul beszélő angol film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor! MESÉRŐL MESÉBE Színes magyar—szovjet rajzfilm Kodály Zoltán születésének 93. évfordulója alkalmából jubi­leumi hangverseny színhelye lesz ma este a Bács-Kiskun megyei Művelődési Központ színházter­me. A műsorban a szintén jubi­láló. negyedszázados fennállását ünneplő Kodály Zoltán Ének-Ze­nei Általános Iskola és Gimná­zium növendékei emlékeznek Kecskemét halhatatlan szülöttére. — A kalocsai ÁFÉSZ, a ho­mokmégvi tanács és a községi Aranykalász Tsz összefogásával megépült az első élelmiszer-ve­gyesbolt Homokmégy-Hillye szál­láson. Az új, italbolttal össze­kapcsolt üzletet az elmúlt hét végén nyitották meg, a félmilliós bekerülési összegben jelentős a társadalmi munka értéke. — A nagyközség perifériája kereskedelmi ellátásának javítá­sára új. 250 négyzetméter alap- területű üzletkombinátot létesített a bácsalmási ÁFÉSZ. A berende­zéssel együtt mintegy másfél mil­liót érő önkiszolgáló élelmiszer- boltot és a kisvendéglőt tegnap adták át rendeltetésének. Csúszósak az utak! Súlyos közlekedési balesetek Németh Ferenc, a KISZ megyei bizottságának első titkára átadja a zászlót Bocskai Dezső főhadnagynak. Dudok Károly honvéd ígéretet tesz a zászló megtartására. (Tóth Sándor felvételei) A múlt hét végén leesett hó, majd az olvadás és az azt kö­vető fagy síkossá, balesetveszé­lyessé tette az utakat. Sajpos. er. j re sokan nem számítottak, ezért növekedett a balesetek száma. Kecskemét határábán, az 52-es számú úton dr. Tímár Sándor. Kecskemét. Budai fasor 18. szám alatti lakos személygépkocsijával a havas úttesten megcsúszott és egy fának ütközött. A baleset kö­vetkeztében dr. Tímár Sándor sú­lyosan megsérült. A személygép­kocsiban tízezer forint anyagi kár keletkezett. Akasztó határában, az 53-as számú úton Olajos Sándor buda­pesti lakos 80 kilométeres sebes­séggel közlekedett, személygépko. csijával megcsúszott, s a mintegy másfél méter mély árokba futott, ahol felborult. A gépkocsivezető felesége súlyosan megsérült. A kocsiban 35 ezer forint anyagi kár keletkezett. Olajos Sándor könnyebben megsérült. Bácsszőlős és Csikéria között Koch Antal Bácsszőlős-Szőlők 99. szám alatti lakos motorkerék­párjával szabálytalanul az út bal oldalán hajtott, s elütötte a vele szemben szabályosan, gyalogosan közlekedő Besenvi Sándor, Csi­kéria. Zöldfasor 29. szám alatti lakost. Besenyi Sándor könnyeb­ben, Koch Antal súlyosan megsé­rült. Mint megállapították, a mo­toros ittas állapotban volt. Csólyospálos belterületén a megengedett sebességnél gyorsab­ban vezette a 10-es számú Volán pótkocsis tehergépkocsiját Muhel István szegedi lakos. Nem tu­dott megállni az úttesten sza­bálytalanul áthaladó Túri Sán­dor. Csólyospálos. Dózsa György út fi. szám alatti lakos előtt és elütötte. Túri Sándort súlyos sé­rüléssel kórházba szállították. Kecskemét belterületén. a Szentgyörgyi Ferenc utca 34. szá­mú- ház előtt egy vontató pótkor csiján utazott Varga István. Kecskemét, Körösi-hegyi lakos. Az ülésről menet közben felállt, ám a jármű jobbra kanyarodott, s a lendülettől Varga István az úttestre zuhant. Varga Istvánt eszméletlen állapotban, súlyos sé_ rüléssel kórházba szállították. Dunavecse határában, az 51-es számú úton Dodony István. Bács- amás, Űjváros 3. szám alatti la­kos nagy sebességgel vezette sze­mélygépkocsiját, amely az út­testen megcsúszott és nekiütközött a vele szemben közlekedő Ko­vács Dániel budapesti lakos sze­mélygépkocsijának. Dodony Ist­ván és felesége megsérült, mind­kettőjüket a kórházba szállították. A két személygépkocsiban 60 ezer forint anyagi kár keletkezett. Petőfiszállás-Tanyák MÁV-ál- lomáson súlyos baleset történt. Görög István 52 éves. Petői iszál- lás, Tanya 491. szám alatti lakos ittas állapotban leugrott a Sze­ged felé közlekedő 714. számú személyvonatról, eközben elcsú­szott s lába a kerekek alá ke­rült. A mentők a kórházba szál­lították, ahol egyik lábát térd alatt amputálni kellett. A bal­esetért Görög Istvánt terheli a fe­lelősség. G. G. Ki látta a balesetet ? Vasárnap reggel 6 és fél 7 óra kö­zött Solt belterületén az 52-es számú úton a tüdőkórház előtt egy ismeret­len IFA V—50 tehergépkocsi elütötte Petróczi Mihály dunaeg.vházt lakost. A tehergépkocsi vezetője segítség- nyújtás nélkül továbbhajtott. A rend­őrség kéri azokat a személyeket, akik látták a balesetet, vagy arra jártak, illetve azokat a vállalatokat, akik vasárnap ilyen típusú jármüvet útnak indítottak, s amelyről hiány­zott a baloldali irányjelző, jelentkez­zenek a közlekedési alosztályon, vágy a legközelebbi rendőrőrsön, illetve körzeti megbízottnál. KITÜNTETÉS. A lakásépítés 15 éves programjának sikeres befe­jezése alkalmából, az egymillo- módik lakás átadásának ünnepsé­gén december 13-án Győrben Ha- vasi Ferenc, a Minisztertanács el­nökhelyettese eredményes mun­kájának elismeréséül a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitün­tetést adta át Deák Isti'ánnak, az Országos Takarékpénztár megyei igazgatósága vezetőjének. — Művészetbarátok köre. A be­szélő dallamok, muzsikáló estek sorozatban a régi irodalomtól napjaink költészetéig kíséri el a magyar líra fejlődését Jancsó Adrienne, a bajai Fegyveres Erők Klubjának rendszeresen visszaté­rő vendége. A művésznő előadói estje ma 19 órakor kezdődik, ‘ gordonkán kíséri Pertorini Rezső. — Hosszas várakozás után be­fejeződött a kunszentmiklósi Damjanich János középiskolai leánykollégium nagy rekonstruk- .ciója. A mintegy másfél millió forintért létesített új épületszárny avatóünnepségére ma délután kerül sor. — Műemlékvédelem. A kiskun, halasi Sáírik-féle malom az or­szág egyetlen felülhajtásos rend­szerű működőképes szélmalma. A múzeum megbízásából jelen­leg az egyik vitorlaárbócot javít­ja valamint a környéket rendezi, parkosítja a városi tanács kom­munális költségvetési üzeme. A munkával 1976. elején végeznek, — Ivóvíz a lakosságnak. A bel­területen 2,5, Felsőlajos külterü­leti lakott településen pedig 3,2 kilométerrel oővült az idén, s ez­zel összesen 37 kilométer hosszú lett Lajosmizsén a vízvezeték-há. lózat. A 200 köbméteres víztorony mellé ez évbén ugyanilyen befo­gadóképességű víztároló épült a nagyközségben. — Készen várják a vetést. A múlt héten Fajszon, a Kék Du­na Tsz-ben a háztájiakkal együtt 2200 hektáron fejezték be az őszí mélyszántást. Ugyancsak végez­tek a fűszerpaprika 450 hektár nagyságú vetésterületének istál­lótrágyázásával. Egyébként a gaz­daságban i()() mázsa őrlemény­nek való paprikát szárítanak na­ponta. — Nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette a rábízott gépkocsit Kürtösi László, Kiskunfélegyháza, Semmelweis utca 39. szám alatti lakos, s Kun­szállás határában egy angol sze­mélygépkocsinak ütközött. Kür­tösi László könnyebben megsé­rült, a két járműben 10 ezer fo­rint anyagi kár keletkezett. A balesetért Kürtösi Lászlót terheli a felelősség. — Szabálytalan előzés miatt megcsúszott Fülöpháza határában dr. Kozslik István miskolci lakos személygépkocsija, s egv teher­gépkocsi elejének ütközött. Sze­rencsére személyi sérülés nem történt, de a járművekben 23 ezer forint anyagi kár keletke­zett. — Figyelmetlenül lépett az út­testre Kecskemét határában az ittas állapotban levő Dorogi Ist­ván, Kecskemét. Mártírok útja 23. szám alatti lakos, akit Kom. ját György személygépkocsijával elütött. Dorogi István könnyeb­ben megsérült. A balesetért a személygépkocsi-vezetőt felelős­ség nem terheli. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilap] a. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619. 12-518 (központi): 11-709, 11-132. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dfj: havi 20.— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 0CS :

Next

/
Oldalképek
Tartalom