Petőfi Népe, 1975. november (30. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-11 / 264. szám

1975. november 11. • PETŐFI NEPE 9 7 RÖPLABDA A csoport élén végzett a KSC A röplabda NB I. 7—12. helyért befejeződött a küzdelem. A KSC remekül hajrázott. Csütörtökön itthon az MTK-VM csapatát „ütötték ki” alig 45 perc alatt. Szombaton Székesfehérváron ke­rült sor a csoport rangadójára, A KSC biztosan győzötöt 3:0 aráriy- ban. Kecskeméti SC —MTK-VM 3:0 (6. 6. 10) Kecskemét. 300 néző. Vezette: Kiss K. Az első két játszmában alig volt küzdelem. A harmadikban az MTK-VM mindent megpróbált, de a nagyszerűen ütő és sáncoló kecskeméti csapattal nem bírt. Jók: Konyári, Mizsei, Nagy P., illetve Csontos. Kecskeméti SC— Székesfehérvári Volán 3:0 (8, 13, 6) Székesfehérvár, 200 néző. Ve­zette: dr. Vaszily. KSC: Konyári. Np"- P., Hege­dűs S. — Mizsei. Börcsök. He­gedűs Z. Csere: Kocsis. Edző: Dunszt Ferenc. Kirobbanó formában játszott a KSC. Küzdelem igazában csak a második játszmában volt. amikor | néhány játékvezetői tévedés fel­borzolta a kecskeméti játékosok lUCKCll. ... Jók: Konyári (a mezőny legjobb- ja), Börcsök, Mizsei. A KSC ezzel a győzelmével a 7—12. helyért folyó bajnokság élén, a 7. helyen végzett, s egy­ben az NB I-ben a vidék legjobb csapata lett. A KSC jogosult résztvevője a november 28—29— 30-án Budapesten megrendezendő helyosztó mérkőzéssorozaton, ahol a Vasas Izzó. a Vasas, a Székes­fehérvári Volán társaságában az NB I. 1—6. helyért induló 1976— 77. évi bajnokságban való rész­vétel a tét. Az osztályozó 1—2. helyezettje jut fel. Az NB I. 7—12. helyért íolyó küzdelem végeredménye: 7. KSC 21) 14 6 48:31 34 8. Székesfehérvár _____20 12 8 43:31 32 9 . TFSE 10. MTK-VM 11. ZTE_____ 2 0 9 11 37:38 20 20 9 11 40:42 29 20 9 11 39:46 29 12. Szolnoki VD 20 7 13 28:47 27 Meglegyzés: A 12. helyezett Szolnok kiesett, a ZTE mée osztályozót vív­hat a bentmaradásért. SPORT - SPORT • SPORT 65 éves jubileumát ünnepelte Kiskőrös sportmozgalma Kiskőrösön csütörtökön dél­után már jóval négy óra előtt látszott, hogy rangos eseményre készülődnek. A járási-városi művelődési központ előtt a vas­utas úttörőzenekar köszöntötte térzenével a gyülekező sportba­rátokat és sportolókat, s a mű­velődési központ közönségtermé­ben fél ötkor már zsúfolt néző­tér, mintegy ötszáz érdeklődő várta a város sporttörténetében eddig példa nélküli sport dísz­ünnepség programjának kezde­tét. Pontosan fél 5 órakor Kovács Károlynak, a Kiskőrösi Petőfi Spartacus elnökének üdvözlő szavai után Borszéki Lajos, a Megyei Tanács V. B. Testneve­lési és Sporthivatalának elnöke nyitotta meg a sporttörténeti ki­állítást, amely a 65 éves jubi­9 Szabó Gyula, a városi tanács elnökhelyettese mondott ünne­pi beszédet. leumát ünneplő kiskőrösi sport- mozgalom eredményeit és jövő terveit mutatja be. Délután 5 órakor a színházte­remben kezdődött a sportnagy­gyűlés, amelyen Ráduly Sándor, a városi-járási sportfelügyelősig vezetőjének megnyitója után Szabó Gyula, a városi tanács el­nökhelyettese mondott ünnepi beszédet. Méltatta a város 65 éves ju­bileumát ünneplő sportmozgal­mát. Kiskőrösön a sport szere- tete hagyomány, s a település a rangjának megfelelő eredmé­nyek birtokosa. A város sport­élete a lelkes társadalmi aktí­vák tevékenységén alapszik, s a fejlődés során jó néhány törésen keresztül jutott el az 1910-es labdarúgó szakosztálytól a mai szintig, amikor a labdarúgáson kívül már eredményes atlétika, asztalitenisz, kézilabda és birkó­zó szakosztály működik és len­dületesen fejlődik a tömegsport. Kiskőrösön a szövetségi bajnok­ságokon kívül ma több mint öt­százan sportolnak rendszeresen. A helyi üzemi, hivatali és isko­lai bajnokságokon 10 felnőtt és 10 serdülő csapat küzd. Azt is elmondta Szabó Gyula, hogy elkészült, a város középtá­vú sportfejlesztési terve, s reá­lis célokat tűzött ki. A jövőben ezek megvalósításán fáradoznak. Befejezésül tolmácsolta a váro­si tanács elnökhelyettese a vá­rosi tanács ünnepi ülésén el­hangzottakat, amely szerint a város sportmozgalma jól fejlő­dik, az eredmények kielégítsek; s további sikeres helytállásra számítanak. Ezután Borszéki Lajos adta át a kitüntetéseket. Dr. Gyarmati Károly, a labdarúgó szövetség 9 Borszéki Lajos, a megyei ta­nács vb testnevelési és sport- hivatalának elnöke nyitotta meg Kiskőrösön a sporttörté­neti kiállítást. (Szávai István felvételei) elnöke a Sport Érdemérem bronz fokozatát kapta. A Test­nevelés és Sport kiváló dolgo­zója kitüntetést Holló Jánosnak adta át. Oklevelet és jutalmat kaptak: Kovács Károly, Meskó György, Martinovits László, Mar- tinovits Lászlóné, Szászi Endre- né, Kurucz Mihály, Dulai And­rás, Torgyik János, Gyökér László, Vrabély Győző, Pohan- kovics János, Rohoska György. A nagygyűlés befejeztével kedves esemény színhelye volt a színpad. A városi női labdarúgó­bajnokság győztesei vették át a serleget és a bajnoki érmeket, majd színvonalas műsor követ­kezett fővárosi művészek rész­vételével. A megyei II. o. élén nem változott a sorrend H. Szamuely SE—Madaras 7:0 (3:0) Kalocsa. 300 néző, vezette: Csi- der. Végig a hazai együttes irányí­totta a mérkőzést és ilyen arány­ban is megérdemelten győztek. Góllövők: Bánhegyi 2, Magyar 2, Hein, Tóth, Fridmann. Jók: Gé­mes. Magyar, Bánhegyi, Hein, il­letve Varga, Fülöp, Kalmár. Tiszaalpár—MFSC 3:2 (1:1) Tiszaalpár;, 200 néző, vezette: Kiss B. A jó iramú mérkőzésen a töb­bet támadó tiszaalpári csapat megérdemelten szerezte meg a győzelmet. Góllövők: Száraz 3, (egyet 11-esből), illetve Csongrádi 2. Jók: Száraz. Kállai II.. illetve Szabó, Horváth. Ifjúságiak: Tiszaalpár—KSC 3:2 (1:1). Góllövők: Haticza, Kes­keny, Kovács, Hajer II. H. Radnóti SE—Lakitelek 0:4 (3:1) Szabadszállás, 100 néző. vezette: Saffer. A H. Radnóti SE győzelme megérdemelt a keményen játszó Lakitelek ellen. Kakó I. (Lakite­lek) g kiállítás sorsára jutott. Góllövők: Rab 2, Kovács. Dlabai. Lukovszki, Nagy (11-esből), illet­ve Kakó I.,. Oravecz, Boros, Sza­bó. Jók: Belső. Rab. illetve Bo­ros, Szabó. Vaskút—Solt 2:0 (1:0) Vaskút, 150 néző, vezette: Cson­ka. Alacsony színvonalú mérkőzés, végig nagy fölényben játszott a Vaskút, nagyobb győzelmet érde­melt volna. Góllövő: Hodovány 2. Jók: Csóti, Hodovány. Péter illet­ve Szilágyi. Fehér, Tóth. ifjúságiak: Vaskút—Solt 12:0 (5:0). Bácsbokod—Lajosmizse 1:1 (1:0) Bácsbokod, 100 néző, vezette: Martinecz. Izgalmas, változatos, sportszerű küzdelmet vívott a két csapat egy­mással. Góllövők: Heksch, illetve Kocsis. Jók: Kolozs, Bátyity, Bér­ger. illetve Kocsis, Szívós, Kis- juhász. Ifjúságiak: Lajosmizse—Bács­bokod 9:2 (5:2). Góllövők: Bott- lik 4. Kócsó 3, Fehér 2, illetve Mészáros 2. Császártöltés—Katymár 4:0 (2:0) Császártöltés. 200 néző. vezette: Almási A császártöltési csapat a mér­kőzés folyamán nagy mezőnyfö­lényt harcolt ki, közepes telje­sítménnyel is biztosan nyerték meg a mérkőzést. Góllövők: Szeicz II. 3, Taskó (öngól). Jók: Szeicz II., Óber. Leitner, illetve Dunai. Ifjúságiak: Császártöltés—Katy­már 9:0 (5:0). Góllövők: Markó 3. Koch 2, Tasnádi 2, Buchmüller, Cczeczeli. Dávod—Hetényhegyháza 3:1 (2:1) Dávod, 300 néző, vezette: Né­meth. A nagy iramú mérkőzésen a dávodi csapat a gólhelyzetek töm­kelegét hagyták ki. Góllövők: Zeller, Valkai II.. Pálmai I. (11-esből). illetve Nagy. Jók: Borkovics, Pálmai I., Valkai I., illetve Hulai. Horváth. Ágoston. • Ifjúságiak: Heténvegyháza—Dá­vod 5:3 (4:2), Góllövők: Varga Z. 2, Varga E.. Pálinkás, Reib, illet­ve Farkas 2, Putnoki (öngól). Kecel—Kkfh. Vasutas SK 1:0 (1:0) Kecel. 300 néző, vezette: Hor­váth S. A közepes iramú, kemény mér­kőzésen a hazai csapat Vajda góljával megérdemelten győzött. Az 55. percben Vajda (Kecel), illetve Tímár (Vasutas SK) a ki­állítás sorsára jutott. Jók: Majo­rosi (a mezőny legjobbja) Mezei I., Hasziló, illetve Papp Görög, Tóth. Ifjúságiak: Kecel—Kkfh. Vas­utas SK 5:1 (3:1). Góllövők: Sen- dula 2. Csernyi 2, Bakos (11-es­ből), illetve Pintér. A MEGYEI II. O. LABDARÜGÖ-BAJNOKSÁG Állasa 1. Császártöltés 12 9 2 1 38-17 20 2. Kecel 12 8 1 3 34-14 17 3. Szamuely SE 12 8 1 3 30-17 17 4. Vaskút 12 7 2 3 25-10 16 5. Kkfh. Vasutas 12 8 — 4 25-21 16 6. Tiszaalpár 12 6 2 4 22-25 14 7. Radnóti SE 12 6 1 5 29-30 13 8. Dávod 12 5 2 3 26-20 12 9. Bácsbokod 12 5 1 6 20-20 11 W. Lakitelek 12 3 3 6 21-24 9 11. Katymár* 12 4 3 5 21-29 9 12. Madaras 12 3 3 6 20-23 9 13. Lajosmizse 12 3 3 6 11-22 9 14. Hetényegyháza 12 3 2 7 14-21 8 IS. MFSC 12 3 1 8 14-32 7 16. Solt* 12 2 1 9 17-42 3 Megjegyzés: A *-gal jelzett csapa­toktól 2—2 büntetőpont levonva. Kecskeméti és bajai siker Az országos úttörő és serdülő egyéni bajnokságon 1—1 arany­érmet és több értékes helyezést nyertek a kecskeméti és bajai cselgáncsozók. ÜTTÖRÖK: 45 kg: 3. Vámos István (KSC). SERDÜLÖK: 52 kg: 1. Kacsur János (Bgjai SK), 56 kg: 1. Krikovszki Zol­tán KSC), 2. Kincses Tibor (KSC). 60 kg: 2. Berki János (KSC). Nehézsúly: 2. Horrváth (BSK), 3. Herceg Benedek (KSC). • November 7-én Kaposváron rendeztek országos felnőtt 1. osztályú cselgáncsversenyt, ame­lyen a Kecskeméti SC szakosz­tálya négy versenyzőt indított. 65 kg: 1. Szántó Sándor (KSC). 70 kg: 1. Nagysolymosi Sándor (KSC). Nehézsúly: 2. Stubner József (KSC). SAKK Két helyszínről érkeztek je­lentések* a sakk-világbajnoki zó­naversenyekről. Ribli Zoltán Reykjavikban döntetlennel fe­jezte be szereplését, és attól füg­gően, hogy a további függő­játszmák miként végződnek, de­rül majd ki helyezése — annyi bizonyos, hogy másodiknál rosz- szabb már nem lehet. Pillában a két magyar együtt ült asztal­hoz, és Csőm legyőzte Hazait. Ünnepi versenyek Kiskunhalason és a járásban Lövész-emlékverseny A Kiskunhalasi Járási-Városi Asztalitenisz Szövetség Mélykú- ton rendezte meg első ízben a „Járási Tízek” bajnokságát a Vegyesipari Szövetkezet ifjúsági klubjában. A meghívott verseny­zők mindvégig sportszerű és színvonalas küzdelmében végül kiskunmajsai siker született. Há­rom versenyzőjük végzett az első három helyen. A halasi já­rás asztalitenisz 1975. évi „tí­zek” bajnoka Kárpáti Lajos (Kiskunmajsa) 9 győzelemmel, 2. Kőházi Sándor (Kiskunmajsa) 8 gy., 3. Bognár Imre (Kiskunmaj­sa) 6 gy., 4. Szőke Zoltán (Mély­kút) 5 gy., 5. Bognár Lajos (Csó- lyospálos) 5 gy., 6. Judák Zsolt (Tázlár) 5. gy., 7. Makra Gyula (Harkakötöny) 4, 8. Bitó Alajos ■(Csólyospálos) 2, 9. Tóth Mihály (Csólyospálos 1, 10. Illés Béla Mélykút). A szövetség által ado­mányozott tiszteletdíjakat és az eméklapokat Szőke Sándor, a mélykúti sportkör titkára adta át. Ugyancsak november 7-én rendezett villámversenyt Kis­kunhalason a Szakmaközi Bi­zottság, az asztalitenisz szövet­ség közreműködésével a MÁV Kultúrház nagytermében. A 8 csapat küzdelméből a Járási Hi­vatal — dr. Subáné, Bácsalmá­si, Mongyi összetételű — csa­pat került ki győztesként. 2. Papíripar (Lajkó, Szőllősi, Vi-^ czián), 3. Vízmű (Kapitáínyné," Ditelján, Kapitány). A Szakma­közi Bizottság tiszteletdíjait Mó­dok Balázs, a Szakmaközi Bi­zottság elnöke adta át a győz­tes csapat tagjainak Szálai László A megyei tanács művelődés- ügyi osztálya, a KISZ megyei bizottsága és az MHSZ megyei vezetősége közösen rendezte meg november 7-én Kecskeméten, a „Szalvai Mihály” lövész emlék- versenyt, amelyen nyolc közép- és szakmunkásképző iskola csa­pata vett részt. A megnyitó után levetítették a Szalvai Mihály életútját bemutató filmet, majd a versenyzők megtekintették a Szalvai Mihály-emlékszobát. Az emlékszobán Hegedűs János ka­lauzolta végig a fiatalokat, aki éveken át közvetlen beosztottja volt Szalvai Mihály altábornagy- nak. A fiatalok nagy érdeklő­déssel nézték végig a tárgyi és írásos dokumentumokat, és hall­gatták meg személyes emlékek felidézését, amelyek a nagyszerű embert és igaz kommunistát mu­tatták be. Ezután került sor a versenyre, ahol az alábbi ered­ményeket érték el a versenyzők: Fiú egyéni: 1. Cs. Kovács Bar­nabás (608. sz. Szakmunkáskép), 2. Kiss B. Mihály (Kiskőrösi 621. sz. Szakmunkásképző Int.). 3. Grecs Pál (Kiskőrösi 621. sz. Szakmunkásképző Int.). Leány egyéni: 1. Imgrund Ka­talin (Kiskőrösi 621. sz. Szak­munkásképző Int.), 2. Takács Erika (Kkfh. Közgazd.), 3. Tú­rán Erzsébet (Kiskőrösi Petőfi Gimn.). Csapatban: 1. Kecskeméti 607. sz. Szakmunkásképző Intézet, 2. Kunszentmiklós, Damjanich Gimn., 3. Kiskőrösi 621. sz. Szakmunkásképző Int., 4. Kkfh. 608. sz. Szakmunkásképző Int. Az 1976. tavaszán megrende­zendő közép- és szakmunkáskép­ző iskolák megyei döntőjébe a verseny 1—4. helyezett csapata jutott tovább. Farkas György Pontot vesztett a Mezöfi SE H. Kun Béla SE— Kiskőrösi Petőfi Spartacus 7:0 (3:0) Kiskunfélegyháza, 30' néző, vezette: Karácsonyi. Kun Béla SE: Hegyi — Iván.yi, Horváth, Dobra, Lóié, Sahin, Dongó, Rigó, Csurka, Kisznyér, Varga (Bohács), Edző: Lantos János. Kiskőrös: Ba — Balogh. Szlo­vák II., Hajnák, Polereczky, An­tal, Fábián (Takács), Pálinkás, Szlovák I., László, Tóvizi (Bór). Edző: Biácsi Sándor. A 60 percen keresztül tíz em­berrel játszó kiskunfélegyházi csapat ellen sem tudott komoly ellenállást tanúsítani a kiskőrösi együttes. A 30. percben Iványit kiállította a játékvezető. Góllö­vők: Kisznyér 4 (kettőt 11-esből), Csurka 3. Jók: Sahin, Horváth, Csurka, Kisznyér, illetve: Szlo­vák II. Ifjúsági eredmény: 1:0 a H. Kun Béla SE javára. Csak egy félidőt játszottak. Góllövő: Mol­nár. Bajai SK—Érsekcsanád 0:0 Baja, 200 néző, vezette: Var- gacz. BSK: Tóth — Andruskó (Sas), Molnár, Győrfi, Márily, Glava- tity, Tumó, Kemény, Ispánovics, Havasi, Petresevics. Edző: Varga Imre. Érsekcsanád: Csordás — Kiss, Marinkó, Gyuricza, Szabó, Boros, Koszorús II. (Melchner), Káko- nyi, Ikotity. Tüske, Varga. Edző: Borsodi József. A vendégcsapat védelme jól zárt, bár komoly veszélyt nem jelentettek a bajai csatárok lö­vései. Jók: Győrfi, Petresevics, illetve: Marinkó, Gyuricza. Ifjúságiak: Bajai SK — Érsek­csanád 6:1 (1:0). Góllövők: Vas­vári 4, Csengő, Kovács, illetve: Soós. Sükösd—Mezőfi SE 1:1 (0:0) Sükösd, 150 néző, vezette: Var­ga. Sükösd: Szente — Bogárdi, Katus, Bajai, Benda, Szabó, Tóth, Radics, Lógó, Németh (Su­dár), Marusa (Kollár). Edző: Bújdosó Márton. Mezőfi SE: Tóth A. — Szabo- vik, Gubacsi, Nagyhegyesi, Sze- vegnyi, Tóth S.. Magyar, Miklós, Puskás (Fehér), Nagy (Kulik), Radics. Edző: Krivy Ottó. Az 52. percben Szevegnyi szer­zett vezetést a Mezőfi SE-nek. Az 57. percben Marusa ritkán látott lövéssel egyenlített. 1:1. Jók: Bogárdi, Katus, Marusa, il­letve: Miklós, Nagyhegyesi. Fájsz—Hajós 2:1 (0:0) Fájsz, 200 néző, vezette. 2zen- czik. Fájsz: Gilián — Kupusz, Dé- bics, Gombkötő I., Kovács. Czi- ezovszki (Bolvári), Horváth, Kráczer, Szabó (Palanik), Gomb­kötő II., Zsákai. Edző: Rónai Sándor. Hajós: Csesznék — Pandúr, Balogh, Csicsirkó, Huber, Fol- lárdt, Kovács, Schon, Dobler, Bagó, Molnár. Edző: Balogh Gyárfás. A fegyelmezettebben játszó fajszi csapat mezőnyfölénye elle­nére is csak nehezen győzött. Góllövők: Kráczer. Bolvári, illet­ve: Dobler. Jók: Zsákai, Horváth, Gombkötő I., Kovács, illetve: Csesznék, Balogh, Dobler. Ifjúságiak: Fájsz—Hajós 4:1 (3:1). Góllövők: Timár 4, illetve: Koch. Kunszentmiklós—Izsák 2:0 (1:0) Kunszentmiklós, 300 néző. ve­zette: Németh I. Kunszentmiklós: • Székely — Takács, Juhász, Bérezés II., Ja- novics I., Toponári, Bérezés I., Bóna (Torma), Forró, Szabó, Pa­tai. Edző: Ferró Ferenc. Izsák: Nagy (Szegedi) — Sza­bó, B. Tóth, Bakonyi, Horváth L., Höss, Pataki, Iván, Szász, Mezei, Hajnal (Sponga), Edző: Juhász István. Közepes iramú mérkőzésen biztosan győzött a kunszentmik- lősi csapat. Góllövők: Forró 2. Jók: Bérezés II., Forró, Szabó, illetve: Bakonyi. Höss, Mezei. Ifjúságiak: Izsák — Kunszent­miklós 2:0 (1:0). Salvadkert—Kecskeméti MÁV 2:2 (0:0) Kecskemét, Városi pálya. Ve­zette : Dobra. Soltvadkert: Mayer — Mezei, Meskó, Galántai, Martin, Erdős, Szávai (Keresztes), Kiss, Eiler (Szarka), Tóth, Wolf. Edző: Zsik­In Tamás K. MÁV: Kecskés — Csillag, Szabó I., Jäger, Harmath, Kiss, Kállai, Gebei, Bogdány I. (Faze­kas), Bimbó, Bogdány II. Edző: Balanyi Miklós. Csapkodó, nagyon alacsony színvonalú játék folyt, a máso­dik félidőben a Soltvadkert Er­dős és Wolf góljával már 2:0 arányban vezetett és fölényben játszott. Ezután a játékvezető Kállait, majd 2 perc múlva Martint állította ki utánrúgásért. A soltvadkerti védelem zavar­ba jött és 2 perc alatt a MÁV Bimbó és Keresztes góljával egyenlített. Jók: Mezei, Kiss, Tóth, illet­ve: Szabó I., Kecskés. Bimbó. Ifjúságiak: Soltvadkert—K. MÁV 2:1 (1:1) Góllövők: Dávid, Szegedi, il­letve: Tassi. Kiskunhalasi MEDOSZ—Gara 5:0 (3:0) Kiskunhalas, 200 néző. Vezet­te: Csányi J. Khalasi MEDOSZ: Dümény — Csáki (Juhász I.), Tóth, Juhász 11., Gulyás, Mészáros, Udvari 11.. Nagy (Szőke), Karsai, Tápai, Csermák. Edző: Virágh István. Gara: Kubatovics — Aranyos, Osztrogonácz, Zomborcsevics, Forrai, (Hollósi), Bergmann, Ku- batov, Takács, Tényi, Tomas- kov, Tóth. Edző: Karagity Ist­ván. Jó iramú mérkőzés, nagy MEDOSZ-fülénnyel. A 20. perc­ben Csermák a 35. percben Nagy lőtt gólt. 2:0. 37. percben Udvari II. estében emelt a há­lóba. 3:0. A 60. percben 11-es­ből Udvari II. növelte az ered­ményt. 4:0. A 88. percben Ku­batovics kiöklözte a labdát, s Csermák 25 méterről ívelt a ka­puba. 5:0. Jók: Dömény, Tóth, Gulyás, Csermák, illetve: Osztrogonácz, Kubatov, Takács. Ifjúságiak: Khalasi MEDOSZ— Gara 10:0 (3:0). Góllövők: Agócs 6, Dávid 2. Körösi, Vajas. Kecskeméti Fémmunkás— Tompa (2:2 (1:1) Kecskemét, 100 nézu, vezette: Kiss A. K. Fémmunkás: Bende — Ba­kos, Kun, Kovács, Palicsár, Bal­ia, Kállai, II., Márkli, Haraszti, Komáromi. Nagy (ölvedi). Ed­ző: Szabó István. Tompa: Barkóczi — Budincse- vics, Czombos, Szűcs, Zsifkó, Csapiáros, Pásztor, Füredi, Czei- gerschmidt, Kovács, Horváth, Edző: Zag József. . Nagy küzdelmet vívott a két csapat. A döntetlen megfelel a látottaknak. Góllövők: Harasz­ti, Márkli (11-esből), illetve: Fü­redi, Czeigerschmidt. Jók: Ko­vács, Bállá, Kállai II., illetve: Czombos, Csapiáros, Czeiger­schmidt. Ifjúságiak: K. Fémmunkás— Tompa 1:1 (1:0). Góllövők: Ti­már, illetve: Tóth. Bácsalmás—Gábor A. SE 2:0 (1:0) Bácsalmás, 200 néző, vezette: Nagy L. Bácsalmás: Köves — Futó, Barna, Narancsik, Szál (Rudics), Józsa, Hustyi, Knetig, Markó (Balogh), Geiger, Krisztin. Edző: Locskai Ferenc. Gábor Á. SE: Balogh — Kő­vári, Vidoisa, Frittmann, Kovács, Jenei, Dvorecz,' Vágó, Koszorús, Csont, Prikidánovics (Mészáros). Edző: Kévés Ferenc. A nagyobb lendülettel és job­ban játszó bácsalmási csapat hosszú idő után tartotta otthon mindkét pontot. Góllövők: Hus­tyi, Narancsik (11-esből). * Jók: Barna, Józsa, illetve: Vágó, Frittmann. A MEGYEI I. O. i.abdarügö-bajnoksag Állasa 1. Kiskunhalas 15 14 1 — 39-9 29 2. Mezőit SE 15 13 1 1 44-10 27 3. Kun Béla SE 15 11 2 2 42-17 24 4. Falsz 15 8 2 5 33-18 ÍR 5. BSK 15 8 2 5 20-13 18 6. Érsekcsanád 15 7 3 5 35-28 17 7. Tompa 15 8 1 6 28-27 17 8. Sükösd 15 7 1 7 30-32 15 9. K. Fémmunkás 15 5 4 6 28-26 14 10. Hajós 15 6 2 7 32-34 14 11. Soltvadkert 15 5 3 7 25-26 IS 12. Kunszentmiklós 1.5 6 1 8 26-28 15 13. Gara 15 6 1 8 21-30 13 14. Gábor A. SE 1.5 5 — 10 24-31 10 15. Kiskőrös 15 4 1 10 19-36 9 16. Izsák 15 2 3 10 18-47 7 17. Bácsalmás 15 2 2 11 17-42 6 1«. K. MÁV 15 2 2 11 16-44 6 A MEGYEI I. O. IFJÚSÁGI LABDARUGÓ-BAJNOKSÁG Állasa 1. Kun Béla SE 14 12 1 1 56-10 25 2. BSK 14 10 2 2 46-24 22 3. Kiskunhalas 13 9 3 1 41-12 21 4. Sükösd 13 8 3 2 39-15 19 5. Fájsz 13 7 3 3 38-16 17 fi. Érsekcsanád 13 5 5 3 25-22 15 7. Hálós 13 6 2 5 42-29 14 8. Soltvadkert 13 6 2 .5 28-23 14 9. Tompa 13 4 5 4 16-19 13 10. Kiskőrös 13 5 1 7 25-19 11 11. Kunszentmiklós 14 3 3 8 15-31 9 12. Izsák 13 3 2 8 18-30 8 13. Bácsalmás 13 3 2 8 16-33 1 14. K. MÁV 13 3 2 8 17-44 • 15. K. Fémmunkás 13 1 3 9 13-49 3 16. Gara 14 — 3 11 12-68 3 CSELGÁNCS

Next

/
Oldalképek
Tartalom