Petőfi Népe, 1975. november (30. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-02 / 258. szám
M V V E LŐDÉS • I R O l) A L O M • MŰVÉSZET • IRODAL O M • M í V É S Z E 1 Az elkötelezett alkotói munka elismeréseként évente művészeti díjakat adományoz a Bács-Kiskun megyei tanács azoknak, akik munkásságukkal rászolgállak. Az idén hatan részesültek ebben a kitüntetésben. Hagyományainkhoz híven most is portrévázlatokkal igyekszünk őket bemutatni olvasóinknak. Az új megyei művészeti díjasokkal beszélgettek munkatársaink: Halász Ferenc, Pavlovits Miklós és Varga Mihály. A megyei művészeti díjasbeszélgettünk Báron László Hatvani Dániel Kardos Pál B. Mikii Ferenc Pécsi Ildikó Raffai Sarolta Az óvónőképző intézet tanára. Negyvenöt esztendős. Immár csaknem két évtizede szorosan hozzánőtt a hírős városhoz, a megyéhez sokoldalú és aktív munkájával. Az eleven kulturális élet mindenkor egyik alapvető eszméje volt — s amint mondja, az is marad. A Ciróka Bábegyüttes művészeti vezetője. Ez a háromszorosan kiváló együttes sokat hallatott magáról. — Hogyan kezdődött? — kérdezzük Báron Lászlótól. — A kezdetre mindig szívesen emlékszem vissza. Leendő szakmunkásokkal alakítottunk egy bábcsoportot. A fiatalok lelkesedése erőt adott. Egyre szebb sikereket értünk el. Később, amikor az óvónőket és óvónőjelölteket is sikerült bekapcsolni, tovább erősödött a csoportunk. — Akkoriban egymás után születtek a sikerek. A Ciróka név széles körben ismert lett. Sokfelé szerepeltek, ugye? — Igen. De főként a pécsi és békéscsabai nemzetközi fesztiválokra emlékszünk vissza. Hiszen első és második díjakat hozhattunk haza magunkkal. Tavaly például Békéscsabán „A nyulacska házikója” című fényfüggönyös játékunkkal léptünk közönségeié. Ezek az alkalmak arra is nagyon jók, hogy az együttes tagjai fejlődjenek. — Sokan emlékszünk még rá, hogy amikor annak idején gyermekkorát élte a báb játszás megyénkben, csak nagyon kevés csoport volt a színen. Ez a kép meglehetősen megváltozott napjainkra. — Hogyne; hiszen ma már mintegy nyolcvan bábegyüttes, csoport található Bács-Kiskun területén. Ezek közt két kiváló címet elért együttes is van. Jó dolognak tartom, hogy ennyire elterjedt a művészetnek ez az ága. — Mit tart ön a bábművészetről? Miben látja a fontosságát, jelentőségét? — Meggyőződésem, hogy legalább annyira a felnőttek részére van. mint a gyermekeknek, összetettségénél fogva — hiszen zenei, képzőművészeti elemekkel gazdag — nagy a nevelő hatása. Üvegcserepek és Koronaakác címmel két vereskönyv, egy bőséges kötetre való szociográfiai válogatás, újságcikkek sokasága, a Forrás folyóirat gyarapodó számaiba fektetett szerkesztői munka, a Forrás-könyvek gondozása — ennyit, de inkább még többet tett eddig a mérlegre Hatvani Dániel. Aki egy kicsit is belekóstolt —1 kölcsön véve egyik kifejezését —, „az írás keserves mesterségébe”, az tudja, hogy mit jelent ez. — Az első versem 18 éves koromban jelent meg az akkori Vásárhelyi Szó című folyóiratban — emlékezik vissza a két évtizedet átfogó publikálások kezdetére. — Utána a szegedi joghallgatói évek következtek. Így, visszapillantva érdekes, hogy az első másfél évben nem folytattam az írást. 1957-ben jelentkeztem ismét az éppen újjászerveződött Tiszatájnál. Egyike lehettem a szegedi folyóirat több „fölfedezett fiataljának.” Aj első verseskötet akkor látott napvilágot, amikor már a Petőfi Népe újságírója voltam. Azóta is sajátomnak érzem Bács-Kiskun megye gondjait, törekvéseit, s bőven adódnak olyan témák, amelyek szinte kínálják magukat az általánosításra azzal, hogy kiragadja őket az ember egyediségükből. — De itt már a szociográfia kezdődik... — Igen, s ez a műfaj egy kissé el is térített a költészettől. A falusi-paraszti élet változásairól igyekeztem szólni, ami bizony többször és többféle szinten váltott ki vitákat. — Milyen tanulságokat adtak a viták? — Nagyon sokfélét. A leglényegesebb az volt számomra, hogy a legkisebb pontatlanság is sokszorosan visszaüt, s annak a hitelét is rontja, ami egyébként igaz az írásban. — Mintha megfogyatkoztak volna az ilyen, valóságfeltáró riportjai, elemzései... — Az utóbbi fél évben inkább versek születnek. No meg a lapszerkesztés gondjai sem kevesek, sok energiát vonnak el. A kecskeméti Kodály-iskola ta-; nára; karnagy, megyei szakfelügyelő. A szegedi tanárképző főiskoláról jött Kecskemétre. Liszt; díjas. Hazai és külföldi találkozókon, versenyeken szerzett sikereket kórusaival. Kiváló népművelő és a Szocialista kultúráért kitüntetés tulajdonosa. Három esztendő óta él a megye- székhelyen. Neve ma már elválaszthatatlan a hírős város művészeti életétől. Jelenleg tankönyvet ír; ez lesz a második kötete. — Melyik sikerének örül legjobban? — Nehéz erre válaszolni. Mindegyik eredményes szereplés, bemutatkozás Szép és emlékezetes valamiért. Azt mondanám inkább, hogy a mi munkánkban a nagy élményt az jelenti, hogy közösségi eredetű a siker háttere; előzménye. — Minden jel szerint immár igazán kecskemétinek érzi magát. Mi okozza a szorosabb kötődést? — Nemesszeghyné hívott, egy szép és nemes ügy érdekében. Ez az ügy ma is fontos. Ez tart itt. S ebben a legnagyobb szerep a Kodály-iskolának jutott; s ez ezután is így lesz már. — Szeretnénk hallani valamit a mostani munkájáról. — Fő működési területem volt és marad a nevelés. Ez pedig az én szempontomból nagyon szorosan összefügg azzal, hogyan alakul a Kodály-iskola élete, sorsa ezután. Szeretném hinni, hogy sok gyönyörű eredményt sikerül még elérnie ennek az intézménynek. Másik nagy ügyem —■ s Kecskemété is természetesen — a Városi Énekkar. A közeli jövőben egy filharmóniai hangversenyre készülünk. Szeretnénk örömet okozni a közönségnek. Legvégül: ihilyennek látja ön a karnagyi munkát? S miben áll a siker titka ebben az elfoglalt- sági körben? — Helyesen mondta valaki egyszer: erre egy mondattal is, de egy disszertációval felérő tanulmánnyal is lehet válaszolni. Én itt csak azt mondom: a legJ fontosabb, hogy az énekkar tagjait és a karnagyot egyaránt a zene szeretete hassa át. Akkor a siker sem marad el. A bajai születésű festőművész ötvennégy éves. Évtizedek óta cselekvő részese, sajátos eszközeivel formálója városa művelődési életének. Alkotásaival külön, féle pályázatokon, tárlatokon nyert díjakat. A Szocialista kultúráért kitüntetés tulajdonosa. Rudnay Gyula halála óta vezeti a klasszikus festőről elnevezett amatőr művészeti kört. — Eléggé köztudomású, hogy Rudnay mester befolyással volt az életére. Közelebbről mit köszönhet neki? — örömmel mondhatom el, hogy sokáig mellete dolgozhattam; s talán nem dicsekvés, de megtisztelt a barátságával is. Mélyen hatott rám nem csak a művészetével, de emberi tartásával is. S ' azzal, hogy alkotói munkáját össze tudta egyeztetni a neveléssel, a művészet széles körű elterjesztésére irányuló törekvésekkel. — Az elmúlt évtizedekben az ország különböző részein, sőt külföldi tárlaton is szerepeltek az alkotásai. Képei megszületéséhez milyen források, élmények szükségesek? — Szeretném, ha nem tűnne közhelynek, de engem régóta elsősorban a dolgozó ember élete- sorsa érdekel. Sokszor megpróbálom képben kifejezni a munkavégzés közben feltáruló látványt, ami az élmény erejével hat rám. — Ezek szerint nagy szeretettel és érdeklődéssel fordul a munkások élete felé. — Igen; a Bajai Finomposztó Vállalatnál már hosszú évek óta otthon érzem magam. Sok barátom, közeli ismerősöm van a szakmunkások között is. Nem tudnám eltúlozni, hogy mit köszönhetek nekik. S a barátságért. az élményekért mit adhatok cserébe? Megfestek mindent, ami hat rám. — Szeretnénk, ha szólna valamit a terveiről. — A sikeres kiskunfélegyházi bemutatkozás után előkészítem munkáimat a kalocsai és halasi kiállításra, majd az egészen új képeimből a megyeszékhelyen láthat a közönség egy jókora csokorra valót. Pécsi Ildikó művészi hitvallása a színjátszás ősi, mély igazságaira épül. Amikor pályájának kezdetéről érdeklődöm, nem kisebb komolysággal fogalmaz. — Josie szerepe életem egyik új szakaszának nyitányát jelenti. Hát miért ne keltezném jelenemet O’Neill Boldogtalan holdjának bemutatójával?... Mintha erre az alakításra vártam volna életem kezdetétől... Elmondja azt is, hogy sok szál köti Kecskeméthez: a hivatás kapcsolatai. Ügy érzi, itt érett be tehetsége és szakmai tudása. A Vasderes című darabban nyújtott alakítására mosolyogva emlékezik: — Szeretem a „tanácséinök_ nét”, Raffai Sarolta vér bő természetességgel és igazi humorral megírt szerepét. Az az igazság, hogy otthon érzem magam sokféle színpadi stílusban —, az ének, a bohóckodás, a könnyű műfaj éppen úgy érdekel, mint a tragédia. Különösen szívesen játszom a mai szerzők darabjaiban. Emlékezetes sikert hozott a „Szerelem, szerelem” című önálló estje a Kelemen László színpadon. — Ezzel az összeállítással sokfelé megfordulok az országban — magyarázza. — Az önálló estekben az a legizgalmasabb, hogy rögtönzésre késztetnek. Üzemekben, kis falvakban, vagy nagyvárosi művelődési házakban egészen másként reagálnak az emberek. Van ahol Arany János balladáinak, másutt a könnyebb fajsúlyú verseknek van sikerük. Minden fellépésem kezdetén tulajdonképpen ki kell találnom, mit is adjak elő a közönségnek. — Milyen kötelezettségeket vállal a közeljövőben? — Bacsó Péter „Verjétek szét a zongorát” című filmjében szerepeltem a legutóbb. A televízió számára készült Szász Péter Duda Gyuri című, Moliére szövegéből átírt vígjátékában ugyancsak most fejezem be a forgatásokat. De, hogy Kecskeméten mit játszom legközelebb, arra én is kíváncsi vagyok. A magyar irodalomban nemes hagyomány, hogy az írók. költők egyúttal közéleti fórumokon is hallatták a hangjukat., A Kalocsán élő Raffai Sarolta is ezt az utat járja. Drámáit idehaza és külföldön egyaránt bemutatták, verseskönyve és kisregénye mellett novellás kötetei jelentek meg. Ugyanakkor Raffai Saroltához, az országgyűlési képviselőhöz, az országgyűlés alelnökéhez hetente hatvan-nyolcvan levél érkezik hazánk minden részéből. A feladók támogatást, tanácsot, valamilyen ügy elintézését kérik. Emellett természetesen más fontos feladatoknak is eleget tesz. \ — Vajon hogyan képes összeegyeztetni a kétféle — teljes embert követelő — tevékenységet? — A közéleti munka nagyon sokat jelent számomra. S az írásban is kamatozódik, mivel újabb és újabb embersorsokat ismerhetek meg közelről. Az idő viszont, sajnos, nagyon kevés. — Mégis, az alkotói pálya ki- teljesedésének lehetünk tanúi. — Annyiben valóban, hogy a Forrás-könyvek sorozatában elhagyta a nyomdát az Egyszeri kaland című elbeszéléskötet, könyvalakban is megjelenik a Vasderes című színművem, az év végére üzletekbe kerül az újabb verseskötetem, s várható egy novellaválogatás is. — Min dolgozik jelenleg? — Egy regénybe kezdtem. Az első fejezettel készültem el eddig. — Milyen témát választott? — Nem tudok és nem is akarok elszakadni a korunkban végbemenő életforma-változásoktól. A hősnő tanyáról kerül a kisvárosba. Továbbra is azok a pillanatok izgatnak, amikor az ember rádöbben arra. hogy félreismerte a környezetét, vagy saját magát, többre, vagy kevesebbre képes, mint hitte volna. A felismerésnek ezekben a helyzeteikben vizsgázik igazán a jellem. S mivel a közéleti munka is az élet sűrűjébe visz. itt találkozik a kétféle elkötelezettség. DEMENY OTTÓ Emlékek anyámról Gyönyörűen pontos, kerek meséi voltak anyámnak, például a zebegényi házról is, ahol nevelkedett. Megvan még, a vasútállomás 'mellett, s kocsma van benne most is, mint akkor, csak a , hentesüzletből lett időközben cukrászda, presszó, ö valamikor így mesélt róla: „Kétéves koromban már árva voltam. Édesanyám bátyja. Pali bácsi nevelt föl; övé volt a zebegényi nagykocsma és a mészárszék is. Volt egy kutyánk és egy' mátyásmadarunk. A kutya őrizte a házat és az udvart, a madár meg a verandára kitett nag-, i süteményes kosarat. Ha valaki az iddogáló legények közül belenyúlt a kosárba, hogy egy1 kiflit kivegyen, Matyi kiabálni kezdett: — Lopik, lopikt! Kitűnően tudta utánozni a bácsikéra hangját, s ha látta, hogy a kutya a nagy melegben elbóbiskol, ravaszul becsapta: — Sajó ne, gyere idei Végül Is a kutya megunta a heccet, s már csak akkor mozdult, ha Pali bácsit is látta közeledni. Egyszer meg fejbevágtak egy szódásüveggel. Mert eleven voltam nagyon, s játékot csináltam abból, hogy a részegen verekedő legények háta mögé lopakodva kikapjam kezükből az ütésre lendített szódásüveget. Akkor láttam csak, hogy milyen erős ember az én bácsikám. Egy perc alatt minden legényt kidobált a kocsmából.” Gondolom — tőle örököltem a mesélő kedvemet, bár nem hiszem, hogy íróvá válásom különösebb örömöt szerzett neki. Egyszer ugyanis hallani véltem, amikor a szomszédasszonyának panaszkodott: „Taníttatni nem tudtam, s még csak egy becsületes szakmát sem adhattam a kezébe. Valamiből csak élni kell szegénykémnek!!” 0 mindig nagyon korán kelt, pedig későn feküdt. Orosházán, ahol Éliásék kertes házában laktunk, soha nem tudtam olyan hamar kinyitni a szemem, hogy őt a szobában találtam volna. Hajnalban rendszerint gyomlálni szokott, mert a harmatos földtől még könnyen elválik a gaz. Fölkeltem hát és utánamentem a kertbe. Egyszer meg éppen a dróttal elkerített baromfiudvarban találtam őt. Sírva hajolt le a még nedves göröngyökért, s egy hatalmas, vörös kakast akart elzavarni az udvarunkból. — Miféle kakasok ezek? — kérdeztem, mert én két idegen kakast láttam az udvarunkban, de ő megmagyarázta, hogy a másik vörös kakas a mi különben hófehér Gyurikánk, s csak a szomszéddal való verekedésben, a saját vérétől lett ilyen. Később átjött a szomszédasz- szony is, és veszekedés nélkül megállapították, hogy a kóka- dozó kakasokat le kell vágni, mert úgyis megdöylenének. — Látod... nem bírtak egymással, s most mind a kettő odavan — mondta szepegve anyám a vacsoránál, és nem evett egy falatot sem. Nagyon szerette azt a Gyurit. * Gyakran kívánunk valamit, kivált gyerekkorunkban, aztán, ha megkapjuk, már nem is örülünk néki annyira. Máig emlékszem egy hasonló dologra, s már nem is fogom elfelejteni, amíg csak élek. Fagylaltot vett anyám, nekünk gyerekeknek, s akkor kivételesen magának is. De épp, hogy csak belekóstolt, máris odaadta egy szembejövő szegény gyereknek. Én nem értettem, hogy miért adta oda. Kánikula volt, járt-kelt a nép a korzón, ám én csak kétféle embert láttam. A boldogokat, akik fagylaltot nyalogatták, s a boldogtalanokat, akiknek erre nem tellett. Anyám boldog lehetett volna, de ő — úgy látszott — nem akart boldog lenni. S attól a naptól kezdve én, aki addig majd megvesztem a fagylaltért, már soha többé nem sóvárogtam utána. S nem tudom megmagyarázni, miért, de ha mégis fagylaltot eszem, kínlódva bámulok, mintha egy szembejövő kóborló gyereket keresnék, akinek odaadjam. Különben legtöbb dologban anyámra hasonlítok. PARDI ANNA ŐSZ Bizonytalan boldogságot ölelt magához a kert, elereszti hát most színeit, virágait. Nagy körökben, nagy közökben, \ s kis visszhanggal száll a szél az örökké tűnő, s jövő alkony felett. Szimbolista árnyak nőnek. Szemedfénye is már szürkület. Ősz és vonatfütty. Ellentét és egyértelműség száll a kertben valami bizonyossághoz egyre közelébb. TAKATS GYULA Egyre sűrítőbb Úgy élek, mint a tuskógomba, vadonban, kiszáradt tönk ölén. Barnán szikrázó magányomban egyre sűrítőbb messze élek én. Nem itt... Es ott sem az ragyog!... A tér... Az izzik, merre gyorsul napjából kitépett csillagom.
