Petőfi Népe, 1975. október (30. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-24 / 250. szám

véleménye Színes diák Kecskeméten a mini-számítógépről orS2ágos műhely esélye A mini-számítógép mind gyak­rabban tűnik fel az olasz isko­lákban. Mi a tanárok véleménye a mini-számítógép használatáról? Az esetek többségében némi gyanakvással nézik az elektroni­ka betörését az iskolába, Azt ál­lítják. hogy a mini-számítógép lustaságra neveli a gyermekeket, még arra sem kényszeríti őket, hogy megértsék a négy alapmű­veletet. és a matematikát afféle titokzatos, minden logikát nélkü­löző játékká degradálja. Vannak azonban olyan mate­matikatanárok is, akik örömmel üdvözlik a zsebszámítógépek tér­hódítását. „A mini-számítógép — mondja egy milánói középiskola matematika-tanárnője — a mai kor vívmánya és semmi kivetni valót nem találok benne. Csak arra kell ügyelnünk, hogy okosan használjuk. Máskülönben éppen a pedagógia célkitűzéseivel el­lenkező hatást érünk el”. , Mit jelent az, hogy „jól hasz. nálni a mini-számítógépet? Ab- ban valamennyi pedagógus egyet­ért, hogy mielőtt a diák áttér az elektronikus mini-számítógép használatára^ meg kell tanulnia papíron számolni, és főként iheg kell értenie a matematikai prob­lémák „megközelítésének” és megoldásának módját. „A minikomputer — mondja egy másik matematikatanár — felmenti a diákot a hosszú és bonyolult számítási műveletek el­végzése alól és lehetővé teszi, hogy figyelmét a probléma lé­nyegére összpontosítsa. A mini-számítógép használata természetesen megköveteli, hogy a matematikatanárok új oktatási módszert dolgozzanak ki. Talán éppen ez az oka annak, hogy sok matematikatanár húzódozik a használatuktól. Hatszáz éves kotta Egy Xlll. és XIV. századforduló­való misekönyv-töredékre buk­kantak a kutatók a mosonma­gyaróvári levéltárban. A korabe­li kottapapírt — amelyre latin nyelvű egyházi éneket jegyeztek le — Halászi község krónikájá­nak kötéséhez használták. A kró­nika felöleli a község esemény- történetét 1635-től 1849-ig. A könyv utolsó lapjai üresen ma­radtak, közöttük és a vastag bo­rító között bújt meg a ritka ze­nei emlék. Lapjait szétvágták és belekötötték a községi króniká­ba. A töredék tüzetes zenei elem­zésre vár. hAhmii • Palkovits József felvétele a Kodály-intézet bejáratáról. (Kecskeméti Fotóklub.) Immár ne­gyedszerre hir­dették, illetve rendezték meg Kecskeméten az országos színesdla-pá- lyázatot és be­mutatót. A széles körű ér­deklődés nem­csak a nyilvá­nos zsűrizés­nek szólt, ha­nem főleg a fotónak, amely — mint a kép- V zőművészet legfiatalabb ága —, nagy nekirugasz­kodással, rövid idő alatt Szép pályát futott be az első fe­kete-fehér arc­képektől a leg­különbözőbb technikai meg­oldásokkal ké­szült, mai szí­nes diafil­mekig. A dicséret mindenekelőtt azokat a szerző­ket illeti, akik a csupán erkölcsi elismerés lehetőségét nyújtó pá­lyázatra — szellemi és anyagi áldozatot vállalva —, beküldték műveiket, hogy elősegítsék a lá­táskultúra fejlődését. A kecskeméti bemutató - rend­kívüli módon előrelépett a szá­mok tükrében: a tavalyi hetven nevezővel szemben most három­százan pályáztak, és az előző év­ben beküldött száznyolcvannal szemben az idén ezerkétszáz kép érkezett be. a fotó társadalmi jelentőségére vall. hogy tizenegy szakkör és tizenhárom fotóklub ' kollekcióval szerepelt. Bár nem Ilyen ugrásszerű a bemutatón ve­tített diák minőségi változása, panaszra nincs ok, hiszen a zsűri az 1974-ben bemutatott százzal szemben most kétszázhuszonöt képnek a vetítését engedélyezte. Mit tükrözött a válogatott anyag? Mindenekelőtt azt, hogy a szer­zők ’ egyre jobban megtanulják a „szakmát”. Ezzel, sajnos együtt járt, hogy a technikai eszközök átvételével a régebbi témák és megjelenítési módok is feltűnnek a vetítővásznon. Sokan figyelmen kívül hagyták: a külső forma megismerése csupán példa lehet arra, hogy a művészi tartalom adott esetben miként találja meg formáját. Ma még mindig „mo­dernnek” számítanak az olyan kifejezési eszközök, mint a szo- larizáció, ami alkalmas lehetett a színes fotózás impresszionista időszakában érzelmi tartalmak kifejezésére, de a mi korunk in­kább összegez, amelyhez a többi művészeti ág is kifejezési módo­kat keres és talál. A fotó célja is csak ez lehet. A művek láttán el kell mon­danunk, hogy a fekete-fehér ké­pek készítéséhez szokott szerzők kis hányada tud csak színkompo­zíciókban gondolkozni. Ennek szembetűnő megnyilvánulási for­mái az embereket bemutató mű­vek A tájképeken viszont azzal a hibával találkozunk leggyak­rabban, hogy a fotós a technikai fogásokat nem alárendelten, ha­nem szinte művének tárgyaként fogja föl: diákat illeszt egymás­ra, hogy egységes színfoltban je­lentkezzék a „téma”. E szerzők már tudják azt, hogy a képen szerepeltetett kevés szín sokféle változata teszi a képet színessé; de azt még nem, hogy melyik kevés szín teremt összhangot, vagy diszharmóniát. Alkotásaik így egyhangúvá, vagy kifejezés­telenné válnak., Mire figyelmeztetnek a fenti jelenségek? Először is arra, hogy az áldo­zatos alkotómunka újratermeli önmagát; tehát a jó fotós előtt nincs megállás a fejlődésben: könyvekkel, a példák kipróbá­lásával, s egyre nagyobb gyakor­lattal érheti csak el azt, hogy művének mondanivalója közért­hetően szólaljon meg. Ehhez a színek lelki-idegi hatása éppúgy hozzátartozik, mint az önismeret, amelyre az elvi-tartalmi közlen­dő épül. A színes fotózás hívei csak ezeknek az eszközöknek a birtokában emelkedhetnek egy- egy műhelyen belül a művészet szintjére. Őszintén meg kell vallanunk, hogy a bemutatón a legszigorúbb mércével is mérhető „alkotást” csupán négyet-ötöt láttunk. Ezek között is kiemelkedőnek tartjuk a gyöngyösi Fehér Miklós Alko­nyati utazását, a nyíregyházi Csutkái Csaba Búvó örökségét és a veszprémi Mendy Gyula jóéj­szakát című diáját. A kollekciók szerzői között örömmel fedeztük fel a többé-ke- vésbé egységes, lényegében szín­vonalas anyaggal szerepelt Kecs­keméti Fotóklubot. Nívós gyűjte­ményt 'mutatott be a bakonyi, a diósgyőri, a mecseki és a szegedi fotóklub is; a díjakat közöttük osztotta el a zsűri. A jól rendezett, s egyre na­gyobb horderejű kecskeméti be­mutatóktól — az előzmények is­meretében —, joggal várhatjuk, hogy a színes diafotózás egyik rangos országos műhelyévé vál­nak. Goór Imre PRÓBA - ÉS ELŐADÁS ' ■ . ' ■. V'. (MTI-fotó — Petrovito László (elv. — KS.) (Fotó: TASZSZ—MTI—KS.) A detronizált Mount Everest A Mount Everestet tartják vi­lágszerte a Föld legmagasabb he­gyének. Ez igaz is, meg nem is. Igaz. amennyiben a hegvek ma­gasságát a tenger szintjétől mér­jük. De már nem igaz, ha a Smithsonian Institute geofiziku­sa, Michael tiaposchkin javasla­tát követve a Föld középpontjá­tól mérjük a hegyek magasságát. Ebben az esetben az ecuadori Andok egyik csúcsa, a Chimbora­zo viszi el a pálmát, amely mint­egy 2150 méterrel bizonyul ma­gasabbnak a 8882 méter magas Mount Everestnél. Magyarázat: mivel a Föld nem tökéletesen gömbölyű, átmérője hosszabb az egyenlítő táján, amely. mellett a Chimborazo emelkedik. Házi feladat - szülőknek?! — AZ EMBER azt hinné — panaszkodott egy elkeseredett szülő, akinek az elsőszülött fia idén lett harmadik osztályos —, hogy a srácot beíratjuk a suli­ba, megvesszük a kötelező fel­szerelést — ami nem kis ösz- szeg a családi költségvetésben —, aztán csak arra ügyelünk, hogy tanul-e rendesen? Ezzel szemben mi a helyzet? Az okta­tás korszerűsítése odáig terjed, hogy lassacskán, még mi, a szülők sem tudunk megbirkózni a feladatokkal. Mindjárt hozzátette, hogy niejm kizárólag a számtanpél­dákra gondol, ámbár tücatnyi, nem akármilyen példa megoldá­sa, nemcsak egy \ kisdiáknak sokt de a szülőket is komoly próbára teszi. Jó, ez az iskola dolga, ebbe ők nem is kívánnak beleszólni, tanuljon, okosodjék a fiú, ez az egyedüli köteles­sége, csak attól rettegnek már előre, hogy milyen új kívánsá­gokkal állít haza nap mint nap az -iskolából? Nemrég például azt kérte a tanító néni, hogy a gyerekek másnapra hat különböző gyü­mölcsfának a leveleit hozzák magukkal. Mi sem könnyebb ennél falun, de mit tegyen az a városi szülő, aki még gyű. mölcsből 'sem lát hatfélét a pia­con, honnét varázsoljon elő mindjárt fát is, méghozzá ha­tot? Nem lenne egyszerűbb, felültetni az egész osztályt az autóbuszra, kivinni a város kör­nyékére, így ismertetni meg ve. lük szűkebb környezetüket és a természetet? A következő feladat igy hang­zott: „Kérdezzétek meg otthon az anyukátokat, hogy Ein tesz el gyümölcsöt, -zöldséget télire? Ezt írjátok íe szépen, részlete­sen.” I A gyerekek engedelmesen to­vábbították a tanító néni üzet- netét, a fiatal anyukák pedig kétségbeesetten telefonáltak jobbra-balra, ki tudna bővebbet erről a témáról, végül odsiad- ták a szakácskönyvet:,, Másold ki ebből, fiacskám!” — Befőzés? — a kecskeméti fiatalasszony, ráadásul konzerv­gyári dolgozó alig aksirt hinni a fülének — kinek van erre ideje, meg aztán minek? Mióta férjhez mentem, mindig . korv zervet eszünk.” Az iskolában úgy látszik ezt még nem mindenhol tudják, s ante, sem mindig gondolnak, hogy a dolgozó szülőknek ki­sebb gondjuk is nagyobb, mint a házi feladatok akadályverse­nyén egyre nggyobbEikat ugrani. Senki se vegye tehát rossznéven tőlük, hogy nem lelkesednek’ olyan pluszfeladatokért!, ame­lyek egy televíziós vetélkedő pi­hentagyú ötletein is túltesznek. — MIÓTA A GYEREK is­kolába -jár — mesélte egy fia- tal házaspár — jobban hozzá vagyunk kötve az ő tanulásá­hoz, mint annak idején a mi­énkhez. Egy hétig minden ál­dott este a füzeteit és a köny­1915. október 24. • PETŐFI NEPE • S Pajtások! Az úttörőmozgalom harmincadik születésnapját ünne­peljük ebben a tanévbén. Taná­raitok, szüléitek ezekben a há­ború befejezését követő években bontottak zászlót, az úttörőmoz­galom zászlaját. A kék. pirossze­gélyes nyakkendőt még sután kötötték meg, alig vplt egyenru­hájuk. De egyben biztosak vol­tak: a mozgalom az új világ épí­tését segíti, ők pedig részt akar­nak venni ebben a munkában! Zászlóbontó úttörővezetőt muta­tunk most be, hogy élete, mun­kássága valamennyiőtök előtt példaként álljon. . — Mizsetanyán, Talfájában, Kiskecskeméten tanítottam — kezdi beszámolóját Várnagy Ist­vánná, Cseh Sárika néni — mi­előtt 1946-ban a kecskeméti Bu- day utcai iskolába kerültem. Az igazgató kért meg, tevékenyked­jek az új mozgalomban, az úttö­rőknél. Hogy a feladatokat meg­ismerjük, Tones Lászlóné kollé­ganőmmel kéthetes tanfolyamon vettünk részt. Azután megkezd­tük a munkát. A Zójá utcai kol­légiumból ifivezetők érkeztek, lelkesek, ezernyi ötlettel, önte-1 vényeségre nevelő szándékkal. Jellemző, hogy ezekben a gazda­ságilag nehéz esztendőkben mi­lyen nagy jelentősége vplt az úgynevezett „timuri-munká”- nak, ami alatt a kicsinyek és idő­sek gondozását, gyámolítását ér­tettük. Különös jelentőséget ka­pott a táborozás! A mai úttörők, akiket gyakran autóbusz visz a Balatonhoz, vagy a Mátra neve­zetes helyére —, nos, ők már el sem hiszik talán, hogyan szer­veztünk akkor tábort! Az élelmet bizony, összeadtuk. Egy bögre zsír. egy bögre liszt, lebbencs, hagyma, krumpli — mindenki hozott valamit. így indultunk a Zrínyi, a Hosszú-, és a Budav utcai iskola úttörőivel az első tá­borba, * Salgótarján közelébe. Persze sátrunk nem volt. isko­lában, szalmán aludtunk, de na­gyon sokat kirándultunk. még egv tanbányába is eljutottak a pajtások! — Vajon hány úttörővel fog­lalkozott Sári néni az évek spf rán? — Megpróbáltam már én is utánaszámolni: úgy 22 ezerret Azokra vagyok a legbüszkébb-, akik valahogy kapcsolatban ma­radtak felnőttként is, a mozga­lommal. Tóthrié Arányi Piros­kára, Csupor Klárira, akik gya-f korló pedagógusok. Simonná Küú, Irénre, aki az úttörőház igazga­tója, vagy Klingerné Végh Irén-< re, aki csapatvezető. Most járnak azok a gyerekek hozzánk iskolába, akiknek a szü­leivel együtt kezdtük.... ők vol­tak az első úttörők. Nekem az úttörőmunka nagyon, sok szépet adott. Igaz, volt idő, ami­kor még órakedvezmény sem járt ezért a munkáért, a táborokat is csak nagy nehézségek árán tud­tuk megszervezni. De ezek a rossz emlékek eltörpülnek, hasiz élményekre gondolok, az ünne­pélyekre, a kijavított gyengébb jegyekre, a bizonyítványokban, arra, hogy kimondhattuk: az őrs is felelős ha egy társuk megbu­kik! A közösségi élet megannyi fontos tényezőjével ismerkedhet­tek meg táborozásainkkor a gye­rekek. Igen, hívtak már különböző úttörővezetői állások betöltésére, irányító munkakörökbe. --Azért nem fogadtam el, nem én a gye­rekekkel, a gyerekek között sze­retek dolgozni. Ha újra kezdeném,, újra csinál­nám ezt a nehéz, de csodálato­san szép, igazi pedagógust igény­lő munkát. Pajtások! Szüléitek, nevelőitek, esetleg testvéreitek között bizo­nyára vannak néhányan, akik 28, 29, vagy 30' évvel ezelőtt kötöt­ték fel a kék nyakkendőt. Ké­szítsetek velük riportot, amely­ben ezt a küzdelmes időszakot idézik fel. Írásaitokat november 21-én, az Úttörőéletben tesszük föjzzé, a legjobban sikerűiteket megjutalmazzuk. 1948 volt, ez az év számomra is nagyon emlékezetes: hathetes bentlakásos úttórővezető-képzőre mentem Budapestre! A Szabad­ság-hegyen, a hajdani Chorin-vil- lát a szovjet városparancsnok utalta ki. részükre,!. Mind job-. ban körvonEilazták a munkánkat, az úttörők feladatát. De már ak­kor is, minden akció, minden megmozdulás a tanuláshoz kap­csolódott. Arra törekedtünk, hogy az úttörők igazi közössé­gekben éljenek, segítsék egy­mást, örüljenek egymás sikerei­nek. A tanulópár-mozgalom... mi­lyen jó ötlet volt! Mennyit ta­nultak. hogy a Ságvári-zászló há­rom évig — és azután már min­dig —, a mienk legyen! Megkap­tuk a mozgalom 10. évfordulójá­ra a jó munkáért járó kitünte­tést, 1964-ben először, majd ta­valy másodszor a Vörösselyem- zászlót, ami a legjobbaknak jár. * Kecskemétről, a Halasi úti is­kolából Fodor Margit jelentke­zett. Amint írja, jól sikerült jár­őrversenyen vett részt a Tőser- dőben a csapat 11 őrse az el­múlt napokban. Az ügyességi, szellemi feladatokat szinté vala­mennyien jól oldották meg, a gondos értékelés alapján a ju­talomtortát az Indián, a Pingvin, és az Olimpia őrs nyerte meg. Balesetelhárítási tanfolyEimon vehetnek részt a soltvadkerti út­törők — írja Zsikla Judit és Le- hoczki Mária. Megtanulják az el­sősegélynyújtás legfontosabb módjait, az élesztési eljárásokat, kötözési lehetőségeket, a tanfo­lyam végén házi vetélkedőn ad­nak számot a tanultakról. Selmeti Katalin veit kötöttük be áttetsző mű­anyag borítóba! És mennyi fü­zetet! Fogja csak ezt a táskát! Egy felnőttnek, is elég cipelni, hát még egy másodikosnak! — A tanévnyitón is majd el­sírtuk magunkat — meséli egy száilő —•, hogy milyen rideg az osztály! Azt mondták, sajnos, nem kapni takarító személyze­tet! Mit tehettünk volna? Min­den, szülő küldött egy cserép zöldet, az asszonyok - vállalták az alapos takarítást, a férjem pedig feláldozta a hét végi pi­henőjét: parkettát csiszolt. Rendben van, az ember min­dent megtesz a gyerekéért, de legalább ne találnának ki min­den estére valami lehetetlen programot! Ad nekünk enélkül is bőven munkát a család, meg a gyereknevelés. ÚGY HISZEM, érdemes ezen elgondolkodni. Mert az valóban jó, ha az iskola és a szülők kö­zött eleven, tartós kapcsolat jön létre. A tanárok sok hasz­nos nevelési tanácsot adhatnak a szülőknek és az sem árt* ha a szülők erejükhöz mérten se­gítenek rendbehpzni az iskolát, érvényt szereznék otthon a ta­nárok szavainak, rendre, fegye­lemre, a feladatok pontos el­végzésére szoktatják gyermekei­ket. De legEdább a tananyaggal kapcsolatos beszerzésekből hagy­ják ki őket! Csak olyan felada­tot kapjanak a tanulók, Eime- lyek reálisak, amelyek a saját erejükből is megoldhatók. Olyan feladatokat, amelyek az ő eszüket, .ügyességüket mozgó­sítják, nem pedig a szüleikét. Ehhez persze, az is hozzátarto­zik, hogy a szülők is merjenek többet bízni ■ a gyerekre, ne hagyják magára, amikor nehéz feladatot kap, de ne is vegye­nek ki mindent a kezéből azzal, hogy „ehhez még nem ért”. Úgy hiszem, az okozza a leg­több bajt, és félreértést, hogy az iskolában egy kicsit túlbecsü­lik, otthon meg nagyon is alá,* becsülik a képességét, önálló­ságát. Az is előfordul, hogy pusz­tán hiúságból, felvágásból esi. nálnak meg helyette vsilamit. Mintha titkos versengés dúlna a szülők között: ki tudja a gyerekre kirótt feladatot szeb­ben, látványosabban, monumen. tálisabban túlteljesíteni? Mire jó .ez? A szülők tollá­val ékesített csemete sem oko­sabb, sem jobb nem lesz attól, hogy olyan előnyhöz juttatják^ ami nem a saját érdeme. Sőt, egy idő után szinte természetes­nek érzi azt. a természetellenes helyzetet, hogy minden körülöt­te forog; érte van, de semmi sem általa. A saját, személyes közreműködésével, tevékeny részvételével, aktív iparkodásá­val, amely lehet, hogy nem te­rem mindennap csillagos ' ötö. sokét, de megérleli benne a sa­ját erőből megoldott feladatok örömét, az első sikerek pótol­hatatlan élményét. MOST MÉG NAGYON az elején vagyunk az iskolaévnek, érdemes tehát megfogadni a jó tanácsot: az iskola ne a szülők­re, de a szülők se önmaguk hiú­ságára méretezzék az iskolai feladatokat, illetve azok megol­dását. A gyerekekre. Bátran élve a bennük rejlő játékcs cse­lekvés óriási lehetőségeivel és okosan alkalmazkodva a kör­nyezet, az élet szabta reális le­hetőségekhez. Vadas

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom