Petőfi Népe, 1975. október (30. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-12 / 240. szám
1975. október 12. • PETŐFI NEPE • 7 ÉVFORDULÓ OKTOBER U. VASÁRNAP A legnagyobb lengyel tragika, Helene Modrzejewska, 1?» éVe, 1840-ben e napon született. Krakkói és varsói szereplései után 1876-tól kezdve 26 amerikai turnén vett részt. Legjobban krakkói sírfeliratával Jellemezhetjük : „Művészetével gt szellemre és a szívre hatott: Az Óceárion túl a lengyel művészetét terjesztette. Saját hírneve hazájának szerzett dicsőséget. ’ OKTOBER 11, HÉTFŐ «U évvel ezelőtt mo-ben. szerkesztette meg NtceUs Joseph cugnoffran- da ’ hadmérnök a nehézágyúk von taté-, sóra szolgáló, kéthengeres gőzgéppel ellátott vontatóját, A jármű úgy mozgott, hogy áj ráépített tartályban levő vizet fel kéllett forralni, ami gőzzé válva mozgatta a két dugattyút A gőzgép a háromVerekű jármű első kerekét hajtotta még. A 'bemutató alkalmával 4 km-es sebességet ért el. Foto. Conservatoire des Art Métlers, Párizs. OKTOBER 14. KEDD Dwight David Elsenhower amerikai államférfi, hadvezér, 89 éve, 1890-ben e napon született. 1942- ben az észak-afrikai amerikai haderők, 1*44—45-ben pedig a Szövetséges hadseregek főparancsnoka. Két ízben választatják ' meg ■ az USA elnökévé. E minőségében részt vett az 1969-ös genfi értekezleten, de utána hidegháborús politikát folytatott. OKTOBER 19, SZERDA I. e. 70-ben ezen a napon született Vergilius római költő, a latin irodalom legnagyobb alakja. Első munkája a Bucolics c. pásztordalgyűjtemény volt, majd a Georglca címmel a földművelésről Irt tankölte- jnényt. Hatalmas főműve az Aeneis c. eposz, mely Róma múltját. Jelenét és jövendölt sorsát ragyogó hexaméterekben tárgyalja. OKTOBER lf, CSÜTÖRTÖK ISO esztendeje, 1729. . október 16-án született Gvadányl József író, aki mulatságos verses elbeszéléseiben először mintázta meg Irodalmunkban a németesító törekvések elleni visszahatás’ megszemélyesítőjének, a „peles- ket nótáriusának a jó nzegflgyelőkélát. Műveire és a derűs humor jellemző. OKTOBER 17, PENTEK Arthur Miller, az egyik legnagyobb amerikai drámaíró 60 éve, 1919-ben ezen a napon született, fiaim c. drámájának európai előadását annak Idején az USA megszálló hatóságai úgy akadályozták meg, hogy előadási jogát egyszerűen megvásárolták. Bo- ssorkányvadáss, Az ügynök halála c. művel az amerikai életformát bírálják. Megemlítjük még a Pillantás a hidrái c. Ural drámáját. OKTOBER 10, SZOMBAT 99 évvel ezelőtt 1920 októberében hunyt el John Reed, a forradalmár amerikai Író. 1920-ban részt vett a Komintern n. kongresszusán, ezt megelőzően Bakuban az ázsiai népek konferenciáján. Szovjet- oroszországbeli élményeit a Tíz nap, ■Mty megrengette a világot címmel rta meg. SPORT Az iskolai testnevelés és sport eredményei és feladatai Interjú Bodor Jenővelt a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetőjével Az iskolai sport és testnevelés szerves része sportmozgalmunknak. A jövő nemzedék egészséges, harmónikus fejlettsége, a versenysportban résztvevők edzettségi állapota, hazai és nemzetközi szereplésük társadalmi jelentőségű kérdés. Ezt példázza több olyan magasszintfi intézkedés, amely az iskolai testnevelés és sport további fejlesztésével, tartalmasabbá tételével foglalkozik. A többi között 1973-ban lépett életbe az a művelődésügyi minisztériumi intézkedés, amely a 3. test- nevelési óra bevezetésével kapcsolatos. — Milyen gonddal, feladatokkal járt ennek megvalóiftáaa? Melyek az elmúlt időszak tapasztalatai? — kérdeztük Bodor Jenőtől, a Bács- Kiskun megyei Tanács művelődésügyi osztályvezetőjétől. — A harmadik testnevelési óra bevezetése kezdetben élénk vitát váltott ki — mondta Bodor Jenó. — Nem is minden alap nélkül, hiszen még a második órához sem voltak meg a feltételek: a testnevelő tanárok, termek, felszerelések stb. A vitázók azonban belátták, hogy a tanulóifjúság harmonikus fejlődése megköveteli a rendszeres testedzést, a fokozatos fizikai terhelést. Az első időszakban gondjaink voltak az órák elhelyezését illetően, a harmadik testnevelési óra tartalma nem minden esetben szolgálta a célkitűzéseket azokon a helyeken, ahol nem testnevelés-szakos nevelők tanítottak. Ma már az órák elhelyezése órarendben biztositól’, ezért nem is harmadik óráról, hanem három órás testnevelési, illetve az összevont tagozatú iskolában másfél, a részben osztot- taknál pedig 2 órás tantárgyról beszélünk. Az elmúlt időszak tapasztalata az, hogy a tanulók edzettségi állapota, állóképessége, ügyessége fejlődött — Csökkent-e a testnevelési órák alól felmentettek száma? — A felmentettek száma is csökkent, bár ez nem a megnövekedett testnevelési óraszámnak tulajdonítható, hanem sóinak a társadalmi szemlélet-változásnak, amelyet a párt- és állami határozatok előidéztek. A középiskolákban az 1972/73-as tanévben 2,93 százalék volt a felmentettek aránya, s 1974/75-ben ez az arány 1.77 százalékos volt. Hasonlóan csökkent a felmentések száma az általános iskolák felső tagozataiban is. Az ipari és mezőgazdasági szakmunkásképzőkben elvileg nincs felmentett tanuló. — Milyen az iikolal testnevelés és sportlétesítményekkel való ellátottság a megyében? —A lehetőségeinkhez mérten jelentős a feltételek javulása. A megyei tanács vb a IV. ötéves tervben tornaszoba-akciót hirdetett Ennek eredményeként hatvannal növekedett a tornaszobák száma, amelyek felszereléséhez megfelelő segítséget nyújtott a végrehajtó bizottság. Az ugyancsak meghirdetett kispályaépítőakcióban különösen a Kiskunfélegyházi Városi Tanács jeleskedett: több mint egymillió forinttal járult hozzá a létesítmények építéséhez. De dicséretet érdemelnek mások is: (gy például a kiskőrösiek, ahol már korábban is több játéktér épült: kedvezőtlen időjárás esetén a megye területén 36 művelődési házban tartják a testnevelési órákat. Akad azonban még olyan község is, ahol a lakodalmak zavartalan lebonyolít* sa a testnevelési óra rovására történik. Más helyen pedig még vita tárgya, hogy a takarítást, fűtést az iskola vagy a művelődési otthon fizesse. A IV. ötéves tervben öt tornaterem épült a megyében. Kecskeméten a hunyadivárosi és a széchenyivárosi iskolában. Kiskunhalason a Fazekas és a II. Rákóczi F. Iskolában, Kiskunfélegyházán a Batthyány iskolában. Ezen kívül a megyei tanácá vb az építési költségek 50 százalékával járult hozzá a tornatermek, csarnokok építéséhez Bácsalmáson. Jánoshalmán, Szánkon, Tiszakécskén, Kiskun- majsán. — Hogyan litja az iskolai központok sportéletének fejlődését? — Az úgynevezett diákvárosok, mint Kecskemét, Baja, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kalocsa sportélete annyit fejlődik, ameny- nyit közösen teszünk érte. E téren jó partnereink a megyei sporthivatal, a területi sportfelügyelőségek, a KISZ és alapszervei, s nem utolsósorban az igazgatóink. Fontos az iskolaigazgatók szemléletváltozása. Sokukat láttam már versenyeken, sót a tan, testületek tagjait is. A tanulóifjúság is gyakran igazi kupahangulatban szurkol az iskola csapatának. A hangulat, a testneveléshez, sporthoz való viszony jó. Nagy eredménynek tartom, hogy a megyénkben tanuló több mint 16 ezer középiskolás közül az ezernyolcszáz egyesülethez igazoltakon. és a száznegyvenkilenc felmentetten kívül több mint 14 eren vettek részt különféle tömegversenyeken. Ez azt jelenti, hogy minden tanuló legalább hatszor versenyzett az év folyamán. Az új középiskolai verseny- rendszerben biztosítottnak látom a diáksportélet további fejlődését. Ez a rendszer lehetőséget teremt a tanulók számára, hogy képességeiknek és lehetőségeiknek megfelelően válasszák meg a sportolási igényüket. Szeretném azonban, ha a jelenlegi 84 DSK tovább gyarapodna. Különösen az atlétikai és ■ labdarúgó szakosztályok száma nőne. a párthatározatnak megfelelően. Továbbá szeretnénk elérni, hogy az iskolák jobban segítsék a társadalmi egyesületek utánpótlását. — Hogyan értékeli az általános iskolai testnevelés és sport helyzetét? — Az általános iskolai sportunkat megfelelőnek tartom. Az úttörőolimpia versenyrendszere lehetővé teszi a tömeges indulást a háziversenyeken. Az elmúlt tanévben az általános iskolák tanulóinak 70—80 százaléka kapcsolódott be az úttörőolimpiai versenyekbe. Ahol nem testnevelőszakos nevelők tanítanak,” onnan általában nem is indultak á versenyeken, ezért több tehetséges gyermek. még mindig elkallódik. Ezúton is felhívom az iskolák testnevelőinek figyelmét a szeptember 21-ihez hasonló toborzó- versenyek megrendezésére, hogy a felszínre kerülő tehetséges fiatalokat az egyesületekbe irányíthassák, . — Melyek azok a legfontosabb feladatok, amelyek tovább segítenék iskolai testnevelési és sportmozgalmunk fejlődését? — A továbbiakban is elsődlegesnek tartóm a sport és testnevelés iránti szemléletformálás je-' lentőségét; .a tanulóifjúság mozgás iránti szükségletének kielégítését. Ehhez természetesen ''tovább kell javítani a fettételeket is. A testnevelő tanárok számának növelése mellett tovább kell szorgalmazni a nyitott és a fedett létesítmények építését, felszerelését stb. Mindezt lehetőségeinkhez mérten meg is tesszük. Szándékunk azis, hogy a megyében feltűnő tehetséges fiatalokat, a jövő' reménységeit, akik színeinknek még sok dicsőséget hozhatnak, kollégiumi elhelyezéssel segítsük — mondta Bodor Jenő. Banczik István Ifjúsági sporttelepet avatnak Baján Október Juhász Gyula: Október című verséből idézünk a vízszintes 1., függőleges i„ vízszintes 22., függőleges ti. sorokban. VÍZSZINTES: 1. Az Idézet első sorg (Zárt betűír: Z, N). 14. Baranya megyei kisközség. 15. Neves festőnk (Illés Aladár). 18. Tiltó szó. 17. Kínál hosszmérték. 16. Hátsó részel 26. Méreg Is, gyógyszer Is. 22. Az Idézet harmadik sora (zárt betűk: K. T). 29. A lendület. 28, István a szláv nyelvekben. 28. A szorgalom példaképe. 21. Aktív 'munkatárs. 33 Kilátás, nézet franciául (VUE). 34. Zamat. 35. Elavult köszönési forma. 36. Kettős mássalhangzó. 37. Afrikai nagy folyó. 38. Klsch, neves újságíró-riporter egyik utóneve. 40. Zavarosan, értelmetlenül. 43. Miskolc hegye. 43. Fordítva túrja a földet. 44. Ol. 48. Török-tatár eredetű lovasnomád nép volt. 46. Erdők, nyájak pásztorlstene a görög mitológiában. 47. Hollandiai folyó. 50. Ar- pád-házt magyar király nevének egyik része. 81. Fejér megyei község. S3. Igekötő. 34. Belül meleg I 58. Bizalmas sürgetés (Idegenből átvett). 88. Tolvajnyelv. 60. Mássalhangzó fon. 63. Teher. 63. Város Borneó. északi részén (Slbü). 66. Értéke, ford. 67. Csak közepe. 68. Kevés (két szó). 70. Derűt, örömet sugárzó. 72. Mindenkinek van. FÜGGŐLEGES: 1. Az idézet második sora (zárt betűk: N. U. ö). 2. Kergeti, haltja. 3. Erdő közepe. 4. Európai szabadkereskedelmi szövetség eredeti névbetűi. 9. Szovjetunió távirati ügynöksége, nem fonetikusan Írva. 6. Visszamondott 1 7. Egymás melletti magánhanPzók. 8. Azonos betűk. 8. USA-állnm. 10. Évről .... folyamatosan. rendszeresen. 11. Gvomos. hulladékos. 12. Éhes. 13. Kicsinyítő képző. 19. Virág franciául. 21. EYM. 22. Veszprém folyóla. 28. Kerekszám. 24. Fordítva étkező. 26. Ingatlana. 27. Az Idézet negyedik sora (zárt betű: L). 30. Egészséges. 32. Nemzetközi Teherkocsi Szabályzat olasz nevének általánosan elfogadott rövidítése. 34. A vlzsz. 81. alatti községbe való. 38. Akadály. 39. Éva Idegen formája. 41. Rossz emberi tulajdonság. 42. Belgrád melletti hegy. 43. Betegség. 45. Arany János verse. 48. Üde színfolt a városi kőrengetegben. 48. Tüzel. 48. Sietve eltú.uk. 52. Gépkocsiszln. 58. Becézett női név. 57. Mértani elemeket alkalmazó művészeti irányzat. 38. ... neki, sebaj (két szó). 61. Középfok jele. 62. íróra jellemző. 64. Végtelenül blamáló. 69. Nyomtatványokon az aláíró neve alatt látható rövidítés. 71. fordított kötőszó. Beküldendő: vlzsz. 1., függ. 1., vlzsz. 22., függ. 27. számú sorok megfejtése. G. K. . Aa október l-óm kősóit keresztrejtvény helyes megfejtése: Visas. 1: Aa óriások asztala. Függ.-13: A Nagykunság kapuja. Függ. 21: Szántó Kovács János. FÜgg. 31: Magyar Alpok. Az elmúlt héten közölt keresztrejtvény helyes megfejtői közül könyv- utalványt nyertek: Vtrágh Istvánná, Madaras; Bertha BUklóené, Kunpeszér, Cseiner István, Mohács; Dékány Ernő, Kecskemét.Baja Városi Tanács V. B. művelődési osztálya, a testnevelési és sportfelügyelásége, és a Bajai SK közösen rendezik Baján október 19-én azt az ifjúsági sport- ünnepélyt, amelynek keretében a Vasvári utcai sporttelepet ifjúsági sportteleppé nyilvánítják, s használatra adják át Baja város sportolni vágyó fiatalságának. Az október 19-én tartandó ünnepélyes avatáson a táros valamennyi általános, közép- és felsőfokú tanintézménye részt vesz. A műsorban felvonulás és ünnepélyes megnyitó, atlétikai, kispályás labdarúgó- és kézilabda-mérkőzések szerepelnek. A tornacsarnokban a BSK sportiskolásai tártának bemutatót. A program délután á BSK—Bácsalmás megyei labdarúgó-mérkőzéssel folytatódik, s a mérkőzés szünetében' a BSK atlétái rendeznek bemutató versenyeket. A vasárnap kiemelkedő eseményei A sok izgalmas és érdekes verseny, mériközés közül a legszínvonalasabb a Kiskunhalason sorra kerülő országos lovasbajnokság, de egy sor jó labdarúgó, kézilabda- és röplabdamérkőzést, is láthatunk. KECSKEMÉTEN Délelőtt atlétikai verseny a Széktói Stadionban, és NB Il-es női kézilabda a városi bitumenes pályán. A városi pályán a MÁV, a széktói pályán a Fémmunkás játszik a megyei I. o. mérkőzést. Délután 14 órakor a Széktói Stadionban a KSC—Vasas Láng NB III-as mérkőzésen a szurkolókkal együtt mi is biztos KSC-győ- zelmet várunk. BAJÁN Délelőtt két NB Il-es találkozó lesz. A Türr I. Sportcsarnokban 11.30-kor BSK—MAFC női kosárlabda-, a JPatak utcai pályán 12 árakor BSK—OSC férfi röplabdamérkőzés. KISKUNFÉLEGYHÁZÁN Délelőtt a József A. Iskolában kettős kosárlabda-mérkőzés 9.30- tól. ■ KISKUNHALASON A már említett országos lovasbajnokságon kívül, amelynek a legérdekesebb számaira éppen vasárnap kerül sor, a KAC—Váci PENOMAK női kézilabda-találkOr zó lesz érdekes, no meg a ME- DOSZ—Bácsalmás megyei I. osztályú labdarúgó-találkozó. A MEGYEI BAJNOKSÁGBAN Az élcsapatokra nem vár különösen nehéz feladat. Rangadónak számít viszont a Fájsz—Tompa, a Hajós—Kiskőrös. Félegyházán '' a Kun Béla SE a mostanában jól szereplő Ersekcsanád ellen hazai pályán sem mehet biztosra. A megyei II. osztályban az. élcsoport tagjai közül a Kecel és a Vaajcút játszik most otthon, s a Császártöltés és a Tiszaalpár idegenen. r . Sz. Z. HUMOR A férj barátja csodálkozik: — Te kölcsönadtál Olivérnek 1000 koronát és 6 ezen a pénzen elszöktette a feleségedetI Éppen azért adtam neki kölcsön! I H| ■ • Az éjszaka kellős közepén az asszony felébreszti a férjét. — Mi történtfl — kiált fel az ijedten, — Semmi különös. Csupán nem fér a fejembe, hogy tydsz nyugodtan aludni, amikor ilyen kis fizetésed van/ * A vevő panaszt tesz az áruházban: — tegnap egy pulóvert vdsd* roham önöknél, ön azt mondta, hogy tiszta gyapjú és idenézzen, ezt a címkét találtam rajta: „100 százalékos pamut”... — Ó,. kedves asszonyom, a világért ss gondolja, hogy becsapták: mi kizárólag azért varrtuk rá ezt a címkét, hogy megtévesz- szük a molyokat! e A borbélyinas már harmadszor vágja meg borotváidé közben a vendéget. Hogy kissé elterelje áldozata figyelmét, megkérdezi: „Máskor is járt már nálunk7” — jv«m, a latromat a háborúban vesztettem el” — vág vissza dühösen a vendég. M VI Ml SOR Vasárnap' TELEVÍZIÓ 8.38: Felsőfokú matematika. Ra- donilla törtfüggvény, I. 88: Sprechen Sie Deutseht Német nyelvtanfolyam, 9.43: En Francaié. Francia nyelvtanfolyam. Fekete én fehér. 10.90: Foxi Maxi kalandJaL Amerikai rajzfilmsorozat. 10.30: Ki jétazlk Ilyet? Rímelő rejtvények. 10.40: Motoregér. Amerikai rajzfilmsorozat. n. rész: Kalandos vakáció (Ism.). II. 00: Csépel—Rajai SK. Bajnoki kosárlabda-mérkőzés. Közvetítés a budapesti sport- csamokbAl.v 13.50: Kérem a kővetkezőt 1 (Színez 1) Magyar rajzfilm-sorozat. ni. réez: Egy király ne ugráljon (Iám.) 14,15: Gazdeság és történelem.'' ' Továbbképzés történelemtanároknak. V. rész: Infrastruktúra, szolgáltatások fejlődése e XX. században. 14.90: Csempészek. Magyarul beszélő dán bűnügyi filmsorozat VI. (befejező) rész: Győz az Igazság. 15.39: Műsorainkat ajánljuk! 10.09: Delta. Tudományos hlrádó. 10.30: Katonavendégek. Az NDK Néphadsereg Központi Művészegyüttesének műsorából . 17.1é: Felszabadult müvéazet. Képzőművészeti filmsorozat IL rész: A művek születése. 17.49: Egység és szolidaritás. A Szakszervezeti Világszövetség 30 éve. 10.30: Reklámújság. 10.40: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 30.05: Sátáni ötlet (színes I) Magyarul beszélő francia- olasz film. (14 éven felülieknek!) 21.93: Sporthírek. 22.00: Hírek. KOSSUTH 0.03: Ot kontinens hét napja. 8.21: Liszt: XIV. ét XIX. magyar rapszódia. 3.43: Operahérmazok. 9.00: Csattogva szárnyal a liget. Irodalmi összeállítás. 9.33: Romantikus kórusok. 3.33: Operettdalok. 10.03: Rendezte: Cut jógi János. 10.47: Népszerű fúvóiátlratok. 11.14: vasárnapi koktél. Közben: 12.19: Édes anyanyelvűnk. 13.00: Egy korty tenger. 13.10: Jó ebédhez szól n nóta. 13.30: Rádlélexikon. 14.10: A Rádió lemesalbuma. Közben: 14.40: jobban esik a falat. Jegyzet. 13.31: Filmdalok. 13.04: Írószobám. 17.03: Bach: b-moll partita. 17.33: Varnál levél. 17.43: Daloló, muzsikáló tájak — Nyírség. 13.11: Az Abba-egyűttet felvételeiből. 13.45: A falu jegyzője. Eötvös József, regényének rádióval to tata — I. ráta. 13.33: Az Olasz Rádió zenekarának hangversenye. 10.50: Pablo Neruda versel. 21.05: Jacobi: Leányvásár. 22.30: Jelenő Obrascova énekel. 23.30: Szomszédasszonyok. Elbeszélés. 33.00: Slágerek. 13.30: Rézsa Miklós: Kettősverseny. 0.10: Népdalok. PETŐFI 0.03: Mit hallunk? 3.33: Miska bácsi lemezes ládája. 9.00: Sslveaen hallgattuk. 10.22: A teljesség igésetében. Verselt elmondja: Vészi Endre. 10.33: Iránytű. Ssórakoztaté magazin utazásról 12.33: Bizet: Az artézi lány — I. szvit. 12.34: Ifjú Brumm an tó Kármér a szilvafán. Fésűs Éva mesejátéka. 14.00: Táskarádió 15.00: En láttam, — neked hogy tetszett? 15.33: Operettdalok. 13.54: Mikrofon elölt 16.00: Román művészek: opera- felvételelböl. 16.30: A vasárnap (portja. 17.00: A második lehetőség. Gócéi Sándor dokumentumműsora. (Ism.) 17.32: Ötórai tea. 18.00: Mit üzen a Rádiót 10.39: Örökzöld dzaeszzmelódlák. 10.30: Kritikusok fóruma. 10.40: Nótakedvelőknek. 20.42: Táncsene Berlinből. 21.22: Boldizsár Iván Írása. 21.32: Zenekari muzsika. 22.00: Hangulatban — szórakoztatózene. 23.00: Olasz muzsika. 23.30: Bástyasétány 77. Részletek na operettből. 3. MOSOK 0.00: Magyar előadóművészek felvételeiből. 0.00 LOrosz operákból. 10.00: Oj Zenei OJzág. 10.33: A Cseh Filharmonikus zenekar hangversenye 12.10: Ordögflak. Tadeusz Nowak regénye rádióra 13.10: Hangfelvételek felsőfokon. 14.00: Kis magyar néprajz. 14.13: Bela Rudenko és Nikola Ntkolov énekel. 15.00: Nyárt gyakorlat. GalgAczi Erzsébet hangjátéka. 10.01: Csak fiataloknak! 17.00: Az utolsó lehetőség. Dokumentumműsor. 17.32: Haydn: B-dttr szimfónia No. 102. 10.03: Kapcsoljuk a C-os stúdiót. Zempléni Kornél zongoraestje. Közben: 13.43: Aranyrondó. Vernek. 19.40: Artle Shaw együttese játszik. 20.15: Művézzlemezek. 21.14: Hangverseny z Német Demokratikus Köztársaság kortárz zeneszerzőinek műveiből. Hétfő KOSSUTH S.25: Mit Őzen a Rádió? 9.00: A hét zeneműve. 0.30: Eötvös József versel 0.00: Mit Játsszunk lányok? 10.05: Iskolnrédlé. 10.30: Debuasy-művek. 11.00: Számítógépek az egészségügy szolgálatában. 11.13: Olasz kamarazene. 11.39: Kárpáti rapszödla. Dramatizált epizódok ülés Béla regényéből. — L réez. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Válaszolunk hallgatóink«mit vy 13.33: Népi zene. 14.63: Eseregy délután. 14.33: Az BÍRT gyermekkórusa énekel. 14.33: Klasszikus operettrészle- tok. 13.10: Édes anyanyelvűnk. 1UI: Jósé Feliciano felvételeiből. 15.37: Maros Rudolf műveiből, 10.00: A világgazdaság hírei. 16.09: Munkásakadémia. Világablak. 16.39: Haydn: G-dúr szimfónia No. 47. 17.09: Százhúszat verő szív. Kompozíció Váci Mihály verseiből. 10.09: A magyar népdal hete. 10.15: A Rádió Kabaréisinháza. 20.25: A. magyar népdal bete. 21.03: Jan Peerce' énekel.-' 21.39: Mlkrolánc. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Harminc perc rock. 23.00: Zenekari muzsika. 0.10: Régi kórusmuzsika. PETŐFI 0.09: Mátrai Zsuzsa énekel. 0.33: Rimszklj-Korszakov: Az aranykakas — szvit. 0.00: Népsenekedvelőknek (ism.' 0.33: Operettfinálék. 10.00: A zene hullámhosszán. 10.15: Néhány szé zene közben. 10.55: Kis magyar néprajz, 12.00: A magyar népdal hete. 12.15: Negyedóra gitármuzsika. 12.33: Emlékpark Pusztaszeren. 12:50: Mozart operáiból. 13.33: Nagy mesterek Indulói. 14.00: Kettőtől öüg ... 17.00: Ifjúsági sportéra. 10.00: Bussáki boszorkányos. 10.33: Jagobii SyblU. Részletek 10.95: A magyar népdal hete 19.30: En és a -f 30.00: Ifjú Zenebarátok Híradója. 30.20: Labirintus. 30.33: Egy rádiós naplójából. 21.50: Nótacsokor. 22.93: Derűre Is derű. 23.00: Operettrészletek. 3. MOSOK 14.09: Bach-művek. 15.30: Iskolarádió. Matematikai szakkör középiskolások16.03: Az MRT énekkara énekel. 16.33: láttuk, hallottuk — a színházban és á moziban. - 18.48: Szvjatoszlav Richter tét Schubert-szonátát zongorázik. 17.44; A magyar népdal hete. 18.03: Tlzedmásodpercek. 18.34: Htndel-áriák. 18.50: Huszonöt perc bent. 10.13: Isko'B'-ádló. 19.35: Ltazt-hangveraeny n budapesti zenei heteken az Erkel Színházból. Közben: 20.15: Az Isteni kert. 21.40: Dzsesszt elvételek bői. 22.09: Pauk Gvörgv hegedül. Fellegi Adóm sonznűM. 27.30: A hét zenemű Ml