Petőfi Népe, 1975. október (30. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-01 / 230. szám
irts. okiéber í. • PETŐFI NBPE • • LŐTORONY ÉS FERENCES KOLOSTOR — AZ ALFÖLDI BAROKK ÉPÍTÉSZET ELEMEI — BÚTOROK, SZŐNYEGEK KERÁMIÁK Bemutatjuk a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetet. Van-e orvosság a falu „elöregedése” ellen? A Kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet felavatásával tulajdonosai használatba vették a város legújabb középületét, a ferences templom melet- ti egykori borforgalmi vállalati központöt. A két és fél évig tar- tó építkezés során újjávarázsolt épület Kecskemét „legfiatalabb” büszkesége lett. Rangját múltja 'és jelene egyként indokolja. Rendház — száz év alatt A Kodály-intézet székháza évszázadokon át ferencesrendi kolostor volt. Építésének kezdete ismeretlen. Az írásos dokumentumokból csupán az deríthető ki, hogy a kolduló szerzetesek az 1600-as évek közepén telepedtek le a városban. Megkapták a templomot és a mellette levő telket. Mivel szegények voltak, nem tehettek mást: részletekben kezdték él rendházukat építeni. A kolostor évtizedről-évtizedre bővült egy-egy új, egymáshoz képest derékszögben forduló szárnnyal, fis mire elkészült a belső udvart körbe záró, négyzet-alaprajzú rendház, csaknem száz évvel Írtak többet a kalendáriumok. Az épület története egyébként még régebbi időkre nyúlik visz- sza. A felújítás során védett kutatások kiderítették, hogy egy középkori eredetű lőtorony falait is beépítették a kolostorba. A XV. századi torony maradványainak megvizsgálásaikor azonban a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy azt egy még régebbi kőépítmény anyagából emelték... Az „uralkodó” stílus A ma ismét eredeti szépségében feltárulkozó épület sajátos barokk stílusban készült.. A szegény rend nem fogadhatott fel művelt építőmestereket, maguk a barátok irányították a munkálatokat. Így a rendház olyan elképzelések szerint készült, amelyeket az egyszerű, jórészt a nép köréből származó szerzetesek hoztak magukkal. Építészeti formái a kor uralkodó barokk stílusát jellegzetesen alföldi elemekkel ötvözték. Dísztelen nemes egyszerűség, célszerű tagoltsága a mezővárosok és fadvak népi építészetével rokon. Mai formáját az 1700-as évek végén nyerte el az épület, és a múlt század végén „épült rá” a Kéttemplom köz üzletsora. A leiszabadulás után a megszűnt szerzetesrend székházát közintéz, ményeknek adták át használatra, s azok salát szükségleteiknek megfelelően alakították át a helyiségeket. Életre kelteni az eredetit A Kodály-intézet kecskeméti létrehozásának gondolatával együtt született meg az elképzelés, hogy - a zenepedagógiai műhely székháza a rendház legyen. Kerényi József főépítészt, az intézmény tervezőjét az a szándék vezette, hogy minél többet keltsen életre az egykori kolostor hangulatából, szépségéből. 1972-től a bontás és tervezés gyakran együtt haladt; föl kellett tárni az eredeti részeket. Sorról sorra szabadították ki az újabbkori falazások alól a belső udvar kerengősét, az elzárt ajtókat, ablakokat... Mindenütt arra törekedtek, hogy a helyiségeket régi alakjukban állítsák visz- sza. A tervezői elképzelések szinte maradéktalanul megvalósultak. A lakószobák, az egykori refektó- rium és a. különböző helyiségek ma már ugyanolyan puritán célszerűséggel szolgálják a zenepedagógusok elmélyülését, mint a szerzetesekét évszázadokkal ezelőtt. Az emeleten elhelyezett étkező és teakonyha, a társalgó, a könyvtár és az egy-háromágyas szobák eredeti funkciókat őriznek. A földszinten alakították ki az előadótermeket, irodákat, zenegyakorló szobákat. Csupán a pince „modernizálódott” a gimnasztikái teremmel és a fürdőkkel. Az eredeti környezet visszaállításának hatása a falaikon túlra Is kiterjedt Kiszabadították az épület Kéttemplom köz felőli részét a nemes egyszerűségű homlokzat így a tér felől is láthatóvá vált. A rendház, a park és a napfényre kerül falmaradványok együttese a város új látványossága lett. Társművészetek a közös célért Az intézet belső építészete, berendezése a társalkotók gondolat-' világának azonosságát tükrözi. Mezei Gábor bútorai az épület, a helyiségek egyszerűségéhez jói illeszkedő, de nem „régieskedő” alkotások. Az asztalok, székek, szekrények és könyvespolcok szerkezeti elveikben korszerűek, megjelenésükben viszont jól hangsúlyozzák a belső terek történelmi hangulatát. A szőnyegek — Németh Éva tervei alapján — nem díszítenek a szó „hivalkodó” értelmében, csupán oldják a fehér falak és a dióbarna bútorok puritán együttesét A népies motívumok is a tervezői mondanivalót emelik ki: a korszerűség legfontosabb feladata, hogy elősegítse a régi szépség érvényre jutását. Az intézmény sikerült kísérlet arra, hogy valamennyi társult művészet a részletekig azonos eszmeiséget tükrözzön. A középkori magyar. edények formavilágát idéző kerámiákat Propstner János készítette. A dísztelenség, a hasznosíthatóság, a lényeg kifejezésének igénye a tányérok, a tálak és a kancsók vonalaiban éppen úgy nyomon követhető, mint a pohárszék díszítésén vagy a folyosói futószőnyeg ismétlődd motívumain. Igaztalanok lennénk azonban, ha végezetül nem emlékeznénk meg a közreműködő vállalatok elismerésre méltó munkájáról. A Kodály-intézet építésének kivitelezője az Észak-Bács megyei Vízmű Vállalat volt A bútorzat a Faipari Vállalat keceli telepének az étkészlet pedig a kishajmási termelőszövetkezet kerámia-üzemének jó munkáját dicséri. Pavlovits Miklós Az ipari országoknak, Így a Szovjetuniónak is egyik nagy problémája a falu „öregedésével” függ össze; azzal, hogy a falusi fiatalok a városokba tódulnak. Hogyan lehet ezt a problémát megoldani? Erről Ír a NovlJ mir szovjet folyóirat hasábjain Fjodor Morgun, Ukrajna Kommunista Pártja poltavai területi pártbizottságának első titkára. Az utóbbi évek nemcsak a gazdaság fejlesztésében, elért nagy eredményekkel tűnnek ki a szovjet falu életében, hanem jelentős szociális és kulturális változásokat is hoztak, növelték a falvak lakosságának jólétét. Egy jellemző példát említek — írja könyvében Fjodor Morgun. — Ukrajnában az 1972-es esztendő nehéz, aszályos, rossz termést hozó év volt. Az objektív nehézségek azonban Poltava terület kolhozparasztjainak a jólétében gyakorlatilag nem tükröződtek vissza. Sőt mi több, ebben az évben több gépkócsit és tartós fogyasztási cikket vásároltak, mint 1971-ben. A takarék- pénztárakban jelentősen gyarapodott a parasztok betétállománya. A területi statisztikai hivatal adatai szerint azonban az utóbbi 11 évben a parasztok jelentős része, elsősorban az ifjúság, elhagyta a falut. A fiatalemberek és a lányok közül sokan a kazahsztáni és az altáji szűzföldek meghódítására indultak, mások jelenleg a nyugat-szibériai olajmezőkön dolgoznak, vagy a híres szibériai vízierőműveket építik. Emellett fejlődik az ipar magában Poltava területén is, az itteni iparnak is munkáskezekre van szüksége... Ezekben a tényekben nincs semmi különös. A falu életében jelentkező problémák mégis nyugtalanságot keltenek az emberben. Vajon minden fiatal*, aki elvégezte a falusi iskolát és utána elhagyta a kolhozt, határozott, pontosan felismert cá.t követett-e, amikor városi foglalkozást, szakmát választott magának? Továbbá: miért van az, hogy az egyik faluban jóformán minden fiatal hűséges marad a földhöz, a másikban viszont nem? Előfordul, hogy a fiatalok otthagyják a jól fizetett falusi munkát, és kisebb munkabérért a városba mennek dolgozni. Gyakran csupán az emberi gyengeség készteti őket erre: ha a másik elment, én miért maradjak? Néhány amerikai szakember a Quebectől délre e század elején három helyen felfedezett feliratokat bizonyítéknak tekinti arra a hipotézisre, hogy Amerikát a föníciaiak már jóval Kolumbusz Kristóf előtt felfedezték. A feliratokat mind ez ideig még nem sikerült megfejteni. Állítólag erőA publicisták, a demográfusok, a szociológusok vitathátó álláspontot foglalnak el a falusi fiatalok vándorlásával kapcsolatban. Én azonban — írja Fjodor Morgun — nem tévedek, ha a gyakorlati emberek nevében azt mondom, hogy különösebb pesz-. szi mizmusra nincs ok. Ám ölhetett kézzel sem várhatunk. A mező- gazdaság további fejlődése elkép-. zelhetetlen a fiatalok aktív részvétele nélkül. Hogyan lehet ezt a részvételt biztosítani? A szerző ilyen példát említ: a poltavai Alekszandrovka falu kolhozából annak idején szintén elpályáztak a fiatalok. Valami vonzóerőre lett volna szükség, ami visszatartja őket. A kolhoz elnöke a gazdasági építkezéssel egy- idöben a körzet legszebb klubját építette fel a fiatalok számára, akik ezután már nem igyekeztek elvándorolni szülőföldjükről. Az idős elnök már nem él, a munkaerő-problémát azonban ebben a faluban ma is a saját fiataljaikra támaszkodva oldják meg, igaz ugyan, hogy most más alapon. Ez röviden annyit jelent: tökéletesen megértik a fiatalok von. zódását a magasfokon gépesített munkához; igyekeznek a falusi életmódot, a falu kulturális színvonalát a városi nívóhoz közelíteni, állandó figyelmet szentel-? nek az oktatás és a fiatalok szakmai fejlődése kérdéseinek: a kolhozban négy iskola működik, a főiskolákon, a technikumokban, a tanintézetekben állandóan növekszik a kolhoz ösztöndíjával tanulók száma. Az is öröklött hagyomány, hogy a szülőket okosan bevonják a falusi szakmák népszerűsítésébe, szoros kapcsolatot tartanak a katonai szolgálatra bevonult fiatalokkal. Az utóbbi 11 évben 20 000 fiatal került Poltava terület mező- gazdaságába egyenesen az iskolapadokból. A mezőgazdasági gépkezelőknek csaknem a kétharmadát ők alkotják. A fiatal koi- hoztagok szívesen eltanulnak, átvesznek minden újat, minden halandót. Ugyanezek a közép- és felsőfokú végzettségű fiatalok brigádok éléu állnak, állattenyésztő telepeket vezetnek sikeresen, vagy egész termelési ágazatokat. A falusi fiatalságnak, foglalja össze véleményét Fjodor Morgun, ma nemcsak anyagi jólétet kell, hanem erkölcsi elégtételt nyújtó, a szakma és a szellemi fejlődést lehetővé tevő érdekes munka is. (APN—KS) sen hasonlítanak áhhoz a nyelvhez, amelyet Libia területén beszéltek körülbelül i. e. 500-ban. A szakértők véleménye szerint e feliratok arról tanúskodnak, hogy az észak-amerikai kontinenst első ízben észak-afrikai bevándorlók „vették birtokba". 1492 előtt fedezték fel Amerikát Krisztina néni kamrájában a 'vártnál hamarabb és nagyobb szerencsével jártak a nyomozók. A szénkupac alatt megtalálták az elásott ékszereket. — Ugye megmondtuk. Nem vitte ki a házból — szörnyűlkö- dött a két öregasszony, szinte egyszerre. A hangsúlyukban lévő rémület annak szólt, hogy íme ők ilyen emberrel éltek egy fedél alatt. Ennek adtak menedéket. Mert, hogy az ékszerek nem becsületes úton jutottak az albérlőhöz, arra mérget mertek volna venni. Hiszen akkor akkor nem ássa el. — Kérem szépen, nem tapad ehhez embervér? — kérdezte jó hangosan Helga néni, aki, mert nagyot hallott, azt hitte más is csak akkor hall meg valamit, ha kiabálnak neki. — Ezt kezitcsókolom, majd tisztázni fogjuk odabent. Egyelőre nekünk az a dolgunk, hogy a csomagot bevigyük. — őrnagy elvtárs! Ennyi ékszert még soha nem láttam egy csomóban — örvendezett a főhadnagy és parancsnoka asztalára tette a csomagot, amelynek tartalmáról azonnal leltárt készítettek. — Szerény becsléssel is megér egymilliót! — dörmögte az orra alá az őrnagy, majd amikor elkészültek a leltárral, behívatták Rózsás, azaz Rosefeld Ferencet Az albérlő azt gondolta, hogy elengedik. Magában már tervezte, hogy miként fog kiszökni az ékszerekkel együtt, vagy ha ezt nem is, de hogyan fogja apró- donként eladogatni azokat. — Nem ismerős magának ez a csomag barátocskám? — kérdezte az őrnagy, aki a megszólítást — barátocskám — csak akkor használta, ha valakire nagyon mérges volt — Ez a csomag? Ez nem ismerős kérem tisztelettel — hebegett az albérlő. — No, persze. Természetesen! «— egyeztek bele a matrónák, a — Mondom én, hogy a memóriájával van baj! Na, majd segítünk egy kicsit: Kis kamra a szoba mellett. Szénkupac a kis kamrában. A szénkupac alatt elásva ez a csomag. így sem emlékszik? — Kérem, én ártatlan vagyok! — kiáltotta el magát Rózsás. — Igen? Milyen mértékben? Talán mint egy szopósbárány? — Nem öltem, nem gyilkoltam. Csak szerencsém volt. — Ritka szerencse, nem mondom. Na, mondjon el sürgősen mindent — szólt határozottan az őrnagy, s hozzátette: — Hanem lesz őszinte, csak önmagának árt. Az öreg Lánczos gyilkosa még nincs meg. Talán éppen maga az?! — Nem, nem. Én nem öltem, csak a gyűrűt hoztam el. Akkor is őszintén beszéltem, most is csak az Igazat mondom. Tessenek meghallgatni és hinni nekem. — Beszéljen Rosenfeld. Ml nyomja a lelkét? — Október 26-án voltam Arnold bácsinál és ahogyan már elmondtam, magamhoz vettem a gyűrűt. Odahaza nézegettem. Úgy gondoltam, kiveszem belőle a köveket, s azokat külön adom el. Bicskával kezdtem feszegetni, s amikor egy alkalommal a zöld követ erősebben ' megnyomtam, felpattant a gyűrű teteje. Egy kis ajtó nyílott ki. Nagyon meglepődtem. A tető alatt gondosan összehajtogatott vékony papírt találtam. Azonnal kivettem és szétnyitottam. Nem volt nagy. Rajta furcsa rajzot fedeztem fel. Néhány perc múlva megismertem, hogy ez egy síremlék a temetőben. A többi már könnyen ment. Tudtam, hogy Arnold bácsinak a felesége hol nyugszik, s azonnal sejtettem, hogy csakis erről a sírról lehet szó. Azt is tudtam, hogy az asszonyt gazdagon temették el. Sokáig silabl- záltam a papírt, amíg rájöttem, hogy miről van sző. Ezután csakis ez foglalkoztatott. Másnap még végigdolgoztam a napot a fuvarosnál, aztán felmentem Pestre és tulajdonképpen mindegy volt mennyiért adom el a gyűrűt. Csak meg akartam tőle szabadulni. — Azután többször jártam a temetőben, s nézegettem a síremlékeket és a rajzot. Október 31-én már este hat óra körül kint voltam a temetőben, de nem a főbejáraton mentem be, hanem a temető végén, ahol a drótkerítést felhúztam. A bőröndöt kint hagytam. A tervem sikerült, megtaláltam az ékszereket. — Na, Rózsás úr. Egy kicsit részletesebben!-— A sírt fekete márványlappal fedték be, ,eZen négy fogantyú található. A rajzon megjelölt bronzkarikák egyikét jobbra, a másikat balra kell elfordítani. Egy teljes mozdulatot. Ezután az ugyancsak fekete márványból készült fejrészt, vagyis ahová az elhunyt neve van írva, nem könnyen ugyan, de el lehetett fordítani. Alatta van az üreg, amiben ott volt ez a csomag. A bezárás már sokkal egyszerűbb: a sírkövet csak vissza kell fordítani. Enyhe kattanás jelzi, hogy ismét bezárult az üreg. — Ez hihetetlen. Vagy csak mesél nekünk Rózsás? — Nem mesélek kérem tisztelettel. Ezt ki lehet próbálni, ha nem tetszenek elhinni. — Hol az a rajz, amit a gyűrűben talált? — kérdezte az őrnagy, miközben a gyűrűt elővéve maga is megpróbálta kinyitni. A művelet sikerrel járt. A gyűrű teteje hangtalanul nyílt tel. — Azt a kis rajzot beletettem a márványüregbe. Ügy zártam vissza az egészet. — Vajon mennyit érhet ez az egész — 'eresztette el a fantáziáját az egyik nyomozó, aki leltár szerint rakta a páncélszekrénybe az ékszereket, s felemelt egy karperecét. A finom munka egy kígyót ábrázolt, amely saját farkába harapott. A kígyó szeme csodálatosan pompázó, zöld drágakőből készült. Belül finom vé- setű betűkkel a felirat: Hűségedért — Arnold. — Ne álmodozzon hadnagy! — szólt rá tréfásan az őrnagy, majd Rózsáshoz fordult:-A Kimegyünk a temetőbe és megmutatja nekünk a műveletet. Az autó lent vár. A csene- vész kis embert feleslegesnek tartották volna megbilincselni, három rendőr mellett. Elöl, a gépkocsivezető mellett az őrnagy ült, hátul Kapros százados és Miszlai hadnagy. Középen Rosenfeld. A temetőkapunál ott állt Béla bácsi, aki mikor meglátta a rendőrségi kocsit, «eléjük szaladt. — Csak nem történt valami? — Nem. Csupán egy kis helyszínelés! — válaszolt az őrnagy, és csodálkozott, hogy az öreg a történtek után nem hagyta ott az állását. De nem töprengett rajta, hanem Irányt vettek a kripta felé. A fekete márványsír komor hangulatot árasztott. Rózsás odalépett a karikákhoz és gyakorlott mozdulatokkal állította be azokat, majd a sírkövet Is elfordította. A rendőrök csodálkozására kinyílt a márvány üreg, s valóban ott volt benne a rajz. Az ámulatból először az őrnagy tért magához. — Ezek szerint a kör bezárult! állapította meg, majd kis idő után hozzátette: — Legalábbis, ami a nyomozást illeti. — Igen, valóban bezárult — erősítette meg a tényt Kapros százados, majd mindannyian beültek a kocsiba és lassú menetben kigördültek a temető rácsos vaskapuján. Béla bácsi hosszan nézett a rendőrségi kocsi után, s amikor ez eltűnt a fák között, becsukta a kaput és megindult a portásházikó felé. Útközből felnézett a borongós égre, s noha teljesen egyedül volt, hangosan megállapította: — Hamarosan eső leszl S valóban, mire az ajtóhoz ért, már permetezett is a hideg, novemberi eső... VÉGE • Csendélet a belső udvaron. # A körfolyosó részlete. • Az Intézet könyvtárterme. 9 Jobbra: egy lakószobába pillantva. még sokáig némán ültek egymás mellett, amikor a rendőrök autója elzúgott a házuk elől. (26.)
