Petőfi Népe, 1975. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-02 / 205. szám

1915. szeptember 2. • PETŐFI NÉPE • 5 Elképzelések és tervek Beszélgetés a megye új úttörőelnökével Megyénk történetében először vá­lasztottak fia­tal pedagógus- nőt az úttörőel­nöki tisztség betöltésére. >■Csányi Ankió életútját, mun­káját figyelem­be véve azon­ban a döntés érthetővé ■ vá­lik. Úgyneve­zett kisiskolá­ból került a Kecskeméti Katona József Gimnázium­ba. Jeles ered­ménnyel érett­ségizett, majd felvételt nyert a Bajai Taní­tóképző Inté­zetbe, ahol népköztársa­sági ösztöndí­jas lett. Tanul­mányai befe­jeztével vörös diplomát ka­pott. Szabad Idejét a moz­galmi munka kötötte le, nem véletlen, hogy aranykoszorús KISZ-jelvénnyel .jutalmazták tevékenységét. Ezután tanítani kezdett Duna- harasztiban. Betűvetést oktatott, szakköröket vezetett, kisdobosok­kal foglalkozott. Itt éri az öröm­hír: tanulmányi munkája elisme­réséül megkapta a Felsőoktatási Tanulmányi Érdemrendet. Elte­lik egy esztendő amikor a „sző­kébb haza” visszahívja: a kecs­keméti járás úttörőelnökévé vá­lasztják. Örömmel jött, két esz­tendeig végezte pontosan, lelke­sen az 54 csapat irányítását. Tényeket, eredményeket vettek figyelembe felettesei, amikor az idén, június elsején Csányi Ani­kót megbízták a megyei teendők ellátásával... ■— Talán furcsán hangzik — tűnődik — de nem csak örömet éreztem, amikor megkaptam a megbízatást. Megfogalmazódtak bennem a kételyek is. Tudtam, ezt a munkát csak nagyon össze­hangoltan, pontosan lehet és keli végezni. Két évig ötvennégy csa­patvezetővel dolgoztam, most két- százhuszonnéggyel fogok. Talá­lok-e olyan segítőtársakra, mint Holman Péterné, Juhász Rózsa, vagy Kocsis Sándor volt? Egy­re jobban bízom benne, hogy igen. — Tehát már bizakodik. Mi­ért? — Mert az elmúlt tanév vé­gén megrendeztük az Üttörőme- zögazdászok Országos Vetélkedő­jét. A több napos verseny során láttam, hogy a gondosan meg­szervezett eseményen mennyire sikerült összehangolni a részt­vevők munkáját. Csak ennek a fogaskerékszerűen kapcsolódó tevékenységnek köszönhető, hogy minden zökkenőmentesen bonyo­lódott Je. A nyáron helyettesemmel Ko­vácsáé Vida Magdolnával foko­zottan figyeltük a táborozok helyzetét, gondjait, kerestük a további fejlesztés lehetőségeit. Ebből fakadóan jövőre részint a túrázások, a megyével való is­merkedések „menetrendjét”, ré­szint pedig a váltótáborok bő­vítését tervezzük. Levelek a román-magyar barátságról • Csányi Anikó a tavalyt, sikeres akció vörös csillagai közölt. — Milyen egyéb konkrét terv­vel készült már el? — Októberben megyei úttörő­vezetői konferenciát rendezünk, amelyen a megye kiválóan dol­gozó úttörővezetőivel számot ve­tünk az eddigi eredményekkel, meghatározzuk a következő két esztendő feladatait. Tervezzük a szakbizottságok bővítését is. Azt szeretnénk elérni, hogy például a kulturális szakbizottság egy- egy seregazemie vagy bemutató előkészítését a legapróbb részle­tekig irányítsa, illetve a bizott­ságok tagjai maguk is vegyenek részt ezeken az eseményekén. Pontosan arról van szó, hogy el­vi irányítás mellett gyakorlati segítséget adjanak. Mivel tudjuk, hogy korszerűsítenünk kell a vezetőképzést, úgy döntöttünk, hogy a megye négy úttörőházá­ban módszertani bemutatókon is­mertetjük a lehetőségeket, a „hogyant”. — Megyénkben országos úttö­rőeseményre sor kerül-e? — Igen. a jubileumi úttörőév­hez kapcsolódó találkozók, kiál­lítások és versenyek mellett Kis­kőrös ad otthont a tanév végén az Országos Néptánc- és játék fesztiválnak. — Az úttörőévet az őrizzük a lángot akció foglalja keretbe. Mint megyei úttörőelnök az ak­ción belül készített-e „magán­tervet”. Csányi Anikó tiszta szívből ka­cag a meghatározás hallatán. Mert persze van ilyen is, — ma­gánterv, az országos akcióprog­ram keretén belül. — Azt tervezem, hogy a lehe­tőségen belül gyakran indulok csapatlátogatásra. A hétközna­pokra vagyok kíváncsi, arra, hogyan érezhető a mozgalom vi­lágnézeti, politikai és erkölcsi ha­tása, amikor nincs ünnepély, nincs dobpergés és zászlóbontás. Munka van* tanulás. Konokul hiszem, hogy csak íróasztal mel­lől nem lehet irányítani. Remé­lem, hogy sok csapathoz eljutok, így láthatom . akcióink eredmé­nyeit és mindazt, amit nem lehet írott jelentésekből lemérni. Sze­mélyesen meg akarok ismerked­ni minél több úttörővezetővel, kisdobossal és úttörővel. Selmeci Katalin SOKAT HALLOTTUNK, külö­nösen régebben arról, talán túl­ságosan is sokat, hogy a Duna mentén élő népek az elmúlt szá­zadok alatt hányszor és milyen sokféleképpen álltak ellenségesen szemben egymással. Hogy meny­nyiféleképpen próbálták uraik kölcsönösen egymás ellen kiját­szani, összeuszítani őket — saj­nos nem egy esetben sikerrel. Arról viszont jóval kevesebb szó esik még napjainkban is, hogy nemcsak viszálykodás és meg nem értés volt a népek kö­zött, hanem mély, igaz, és tar­talmas, gyümölcsöző barátságok is születtek, a későbbi korok embereinek is példát szolgáltatva a békés és kölcsönösen hasznos együttélésre. Mert szerencsére minden időszakban akadtak em­berek, akik nem dőltek be az ugratásnak, akik nem engedték, hogy mások hatalmi torzsalkodá­sának eszközévé váljanak. Ilyen ember volt a múlt szá­zadban George Barit is, az er­délyi román újságíró, politikus és gazdasági szakember, aki sok­oldalúsága és fáradhatatlan munkabírása, emberi tisztessége és hazaszeretete folytán szinte legendás alakjává lett a román nép történetének. Kortársa és barátja, a magyar Wass Samu szerint ,,.a román nemzet legki­tűnőbbje” volt ő, s a haladó gon­dolkodású Mocsáry Lajos is azt írta róla, hogy „gondos megfi­gyelője minden mozzanatnak, mely a nemzetiségi kérdés kö­rében felmerül”. , HADD TEGYÜK hozzá eh­hez, hogy nem hiába volt ké­pes megírni élete utolsó szaka­szában az erdélyi nemzetiségi kérdés összefoglaló és értékelő történetét. Barit gazdag és harcos életé­ben volt újságíró, szerkesztő, lapalapító, iskola- és gyárigaz­gató; s egyben a gazdasági fej­lődés nagy hatású elősegítője, szótáríró, s az erdélyi román színházi élet egyik megteremtő­je. Fáradhatatlanul dolgozott. Szinte hihetetlen mennyiségű le­velet írt; kora sok-sok kitűnő­ségével éppúgy kapcsolatban állt, mint a különböző kérdések­kel, problémákkal hozzá forduló egyszerű emberekkel. Tizenháromezer levél maradt fenn a hagyatékában. Ebből a tizenkét kötetre tervezett soro­zatból kaptunk ízelítőt a közel­múltban, a bukaresti magyar könyvkiadó, a Kriterion jóvoltá­ból. loan Chindris és Kovács Ferenc szerkesztésében és bő jegyzetanyagával látott napvilá­got a George Barit magyar le­velezése című kötet, melyet a román—magyar barátság egyik szimbólumának is tekinthetünk. A KÖTETBEN olvasható öt­venkét levél hű képet fest erről a mindvégig tevékeny emberről; beszédesen tárja elénk e gazdag élet eseményeit, fő törekvéseit. A magyar kutatók adatokat, do­kumentumokat kémek tőle; fel­hívják a figyelmét a Pesten megtalált egyetlen Hóra és Klos-, ka fényképre, mely a magyar barátok szerint bizonyára becses a román kutatóknak; a román nyelv . tanulásához segítséget kérnek tőle, akit ebben is szak­embernek tartanak a távoli tisztelők stb. S szívesen olvassuk a . levelek aláírásaként a haladó szellemű magyar személyiségek neveit. Ráth Mór, a híres-tekintélyes könyvkiadó, % Mocsáry Lajos, a kiváló nemzetiségi politikus (Kecskemét képviselője egy idő­ben), Thorma Károly régész és Hunfalvy Pál nyelvtudós kereste fel leveleivel Baritot. A levelek gazdag tartalmát két idézettel kívánjuk érzékeltet­ni. „A magyar tudomány félszeg, ha mellőzi a románságot, mint a román tudomány nem lehet teljes, ha mellőzi a magyarsá­got.” Ezt a tekintélyes Hunfalvy Pál írta Baritnak. S a már em­lített Mocsáry Lajos így fogal­mazott: „Lehet az ember Igaz magyar anélkül, hogy szítsa a nemzetiségek ellen való gyűlöl­ködést.” EZ A KÖTET újabb bizonyíté­ka annak, hogy a magyar és nem magyar népek legkitűnőbbjei jó együttélésben lehettek egymással az elmúlt időszakokban. Jól tet­te a Kriterion, hogy megjelentet­te a leveleket. V. M. A kultúra: eszköz ELEKTRONIKUS „SRGÉDTANÍTÓ' • A román fő­város egyik is­kolájában kí­sérletet folytat­nak a „Verfix” elnevezésű elek­tronikus készü­lékkel a taní­tás eredmé­nyességének fo­kozása céljából. A jelzőtáblás berendezést hu­zalok kötik ösz- sze a diákok . padjaival. Mind- ■ egyik tanuló előtt egy-egy kapcsolótábla van, amelynek billentyűit számokkal és betűkkel jelölték meg. A diákok a megfelelő kapcsolók működtetésével, felelnek a ta­nár kérdéseire, aki az egész osz­tály válaszainak helyességét azonnal ellenőrizheti a „Verfix" segítségével. A berendezés használatával a tanár gyorsabb tempót tud Több mint egy évtizede „fedezte föl” népművelésünk a fo­galmat: komplex. Ez a szó rövid idő alatt átütő sikert ara­tott, olyannyira, hogy nemsokára magát a korszerű népmű­velésit volt szokás komplex népművelésnek nevezni. Bár a kifejezés csöppet sem volt magyaros, most már idejétmúlta elítélni. Időközben a népművelésből is a sokkal helyénvalóbb közművelődés lett, a komplex szó pedig mintha lassan hát­térbe szorulna. Komplex közművelődésről csak a fölöttébb tudálékosok beszélnek: a közművelődés fogalma ugyanis mindezt magába foglalja, amire a komplex — magyarán: összetett, együttes — szó utal. diktálni az oktatásban és folya­matosan ellenőrizni tudja, hogy a diákok milyen mértékben ér­tették meg az elhangzottakat. További előny, hogy a tanulók gondolatai nem kalandozhatnak el tanítás közben, hiszen bármi­kor készen kell állniuk a válasz­adásra. A készülék a tanulók ki­fáradásának mértékéről is tájé­koztatást nyújt az oktatónak. • Eszem ágában sincs nyelvé­szeti fejtegetésbe bocsátkozni. Mindössze arra akarom fölhív­ni a figyelmet, hogy az idézett szó múlandó divatja is a köz­művelődési gondolkodásmód gyors átalakulását jelzi. A mú­landóság azért örvendetes, mert arra utal, hogy a fölismerés rö­vid idő alatt magától értetődő­vé vált: a művelődés valamcny- nyi rendelkezésre álló eszközét együttesen kell fölhasználni, nem pedig külön-külön, egymástól el­szigetelten. Ez eleinte az úgyne­vezett komplex műsorok formá­jában öltött testet. Elszaporod­tak az olyan előadások, ame­lyek műsorában 'nem (csupán egy-egy művészeti ág — például irodalom, zene, film, stb. — al­kotásai szerepeltek, hanem vala­mely egységes gondolat köré cso­portosították a legkülönfélébb műveket. A következő lépcsőfok a hosz- szabb időszakra szóló, közös ter­vezés kialakítása volt. Azaz va­lamely közművelődési intézmény­hez — művelődési házhoz, if­júsági klubhoz — tartozó, java­részt öntevékeny művészeti együttesek foglalkozásait, nyil­vános szerepléseit megpróbálták úgy összehangolni, hogy mind egymás munkáját, mind a közös közművelődési célkitűzéseket minél hathatósabban szolgál­ják. A „komplexitás” gondolatá­nak térhódítása ezzel korántsem fejeződött be. Manapság a fo­galom már messze túlhaladt az öntevékeny műkedvelés körén. Egy Bács-Kiskun megyei köz­ség, Kecel példája kitűnően ér­zékelteti: az összetettség lassan közművelődési szemléletünk egész rendszerét áthatja. A 10 ezer la­kosú helységben fokozatosan olyan oktatási-művelődési-szóra- koztatási és sportközpontot akar­nak kiépíteni, amely minden ed­diginél sokrétűbb lehetőségeket összpontosít az ember szellemisé­gének kifejlesztése számára, a 60-as években épített, szabvány­szerű általános iskola körül kap majd helyet a művelődési klub, a napközi, a barkácsolásra és szakoktatásra egyaránt alkalmas műhelyépület, a könyvtár, az óvoda, a középiskola, illetve a szakiskola, valamint a konyha- épület a hozzá tartozó étterem­mel. Lesz itt tornaterem is, a szabadban pedig többféle sport­pálya. ✓ • Mindez lehetővé teszi, hogy a központ óvodájába kerülő há­roméves csöppség eleinte 14, ké­sőbb 18 éves koráig lényegében azonos környezetben, harmoni­kus körülmények között tegye meg a felnőttséghez vezető utat. S ami alighanem a legfontosabb: eközben életreszóló szálak szö­vődjenek a kulturális-művelő­dési-szórakozási igényeit megala­pozó és kielégítő központ és kö­zötte. Itt ugyanis az ifjúsági klubtól kezdve moziig, színházig, szakkörökig, tanfolyamokig szin­te minden megtalálható lesz. Szükségtelen magyarázni: ezek a körülmények csak akkor ka­matoznak igazán, ha a közmű­velődés munkásai újszerű mód­szereket honosítanak meg. Pon­tosabban: a szocialista ember- formálás új eszközeit kísérlete­zik ki. Másképpen — széles kö- rűbben — értelmezik a kultúra fogalmát, mint korunkban, és árnyaltabban, sokrétűbben igye­keznek az embereket, a kulturá­lis értékek birtokába juttatni. Azaz azokra az egyéni készsé­gekre, rejtett! fogékonyságokra és más, egyelőre nemigen hasz­nosított alkati-lélektani tulajdon­ságokra is tekintettel lesznek, amelyekkel a jelenlegi közmű­velődési körülmények között nemigen tudnának mit kezdeni. Kétségtelen, hogy összehasonlít­hatatlanul könnyebb lesz a dol­guk. Itt ugyanis szinte „belenő­nek” a fiatalok a kulturális ér­tékeket magától értetődő termé­szetességgel hasznosító életviszo­nyokba. Nem annyira megnyerni kell majd őket a művelődés ügyének, hiszen ez a szó teljes értelmében életszükségletükké válik. Inkább igényességük to­vábbfejlesztésével, érdeklődési körük szüntelen tágításával, az őket érő művészi hatások kitelje­sítésével kell majd törődni. Azaz javarészt olyasmivel, amire ma nemigen futja a közművelődés munkásainak erejéből. • A hiba persze, korántsem csak a körülményekben rejlik. Sokkal inkább a meglehetősen merev, mechanikus gondolkodás- módban: napjainkban még min­dig fölöttébb egysíkúan közelí­tünk a művelődés különböző esz- közeivél az emberekhez. Könyv, film, zene, ismeretterjesztő elő­adás, színház, műkedvelés, szak­köri foglalkozás — nagyjából ezt kínálják nekik. S elégedetten nyugtázzuk, ha a fölkínáltak kö­zül legalább az egyikkel sikerül megbarátkoztatni őket. Ez csak­ugyan elismerésre méltó. De az ember rendkívül összetett: szél­iemének harmonikus fejlesztése nem egyoldalú, hanem minél sokoldalúbb ösztönzést követel. S erre csak akkor van mód. ha a közművelődés nem csupán né­hány művészeti ág iránti érdek­lődést olt belé, hanem életmód­ját, életfelfogását alakítja kor­szerűvé. A kultúra tudniillik eszköz. Az emberi élet magasabb szintre emelésének eszköze. Arra való, hogy segítségével ki-ki kora tár­sadalmának megfelelő, értelmes életet küzdiön ki maga szamá­ra — az egész közösség hasznára. V. M. H9MSg (ostcgcMy Mai lapszámunkban kezdjük meg annak a bűnügyi kisregénynek a közlését, amelyre korábban több esetben is felhívtuk olvasóink fi­gyelmét. A huszonöt folytatásból álló történet mindvégig érdekes, fordulatos, ugyanakkor élvezetes olvasmány. Ügy gondoljuk, hogy a szerzőnek, lapunk munkatársának korábbi, hasonló írása után ezt is szívesen olvassák előfizetőink. 1. Halottak napja volt. már erő­sen alkonyodott. Eleredt az eső és sűrű. hideg zuhatagával gyors távozásra kényszeritette a sírok­nál gyertyákat gyújtogató, rendez­gető, magukban Imádkozó embe­reket. Az eső és a nyomában támadt szél minden gyertyát eloltott a sírokon, még a beföttes üvegek­be állított mécsesek Is sercegve mondták fel a szolgálatot. Sötét­ség borult a temetőre, csupán a bejáratnál épült parányi portás­fülkében világított a villany, s kellemes meleget árasztott a Ml- nlkalor olajkályha. Az öreg te­metőőr «zdndHcált a tanácstól ki­selejtezett, de itt még fényűző­nek számító íróasztalnál, nem za­varta az sem, hogy a rádió meg­lehetős hangerővel valamiféle ka­marazenét Sugárzott. Az öreg egy darabig még figyelte a hozzátar­tozók autós, buszos, biciklis me­nekülését. de amikor az utolsó jármű is felkanyarodott a díszes, vasráccsal ékesített temetőkapu elől, végképp -erőt vett rajta az álomkór. A telefon csörgésére ébredt. Nagy nyugalommal elzárta a rá­diót, majd komótosan felvette a kagylót és beleszólt: — Tessék, ^köztemető' •— Jó estét Béla bácsi. Kiss Vagyok' — Jó estét Kiss kartárs, tessék parancsolni — válaszolta az öreg s már nyoma sem volt rajta az iménti mély álomnak. A névről nem annyira, inkább az illető hangjáról ismerte meg a telefo­nálót. Naponta beszélt vele, egy házban laktak az új városnegyed­ben. Ez a Kiss állatorvos, a la­kásán is van telefon, biztosan onnan beszél. — Ne haragudjon Béla bácsi, hogy zavarom, de délután kint voltunk a nagymama sírjánál és bizonyára ott maradt a kislá­nyom kézitáskája. Olyan gyorsan menekültünk az esőtől, hogy csak. is ott maradhatott a pádon. Tud­ja ugye. hogy hol fekszik a nagy­mama? — Tudom, persze. Majd meg­nézem. doktor úr, és hazaviszem. — Jó, legyen szives, előre is köszönöm — hangzott a vonal túl­só végéről, majd kölcsönös jóéj­szakát után letették a kagylót. Az öreg kilépett a parányi házi­kóból. A szolgálata ezen a napon — tekintettel a nagy látogatott­ságra — este tízig tartott. Az ab­lakból klszüremlő fénynél fölkat- Untotta öreg zsebórájának tete­jét: fél kilenc! Dörmögött egyet, hogy ezek szerint jól elszundi­kált. Észre vette azonban — mit közben az óráját újra a zsebébe csúsztatta —. hogy alábbhagyott az eső. s már csupán szemerkél. Bement a zseblámpáért, majd kí­vülről bezárta az ajtót és elin­dult, hogy a kislány táskáját meg­keresse. A portásfülkéből mesz- sze világított az égve hagyott vil­lany. Nem is lett volna szüksége a zseblámpára, hiszen úgy ismerte a temetőt, mint a tenyerét. Tizen­ötödik éve szolgál itt, s minden sor. kripta, út, fasor és bokor már már személyes ismerőse. A felesége eleinte > sehogyan sem akart megbékélni ezzel a temető­őri beosztással. Benne a temető sejtelmes képzetekkel társult, kí­sérteteket, szellemeket, csontvázas rémeket gopdolt az éjszakai han­tok világába. Béla bácsi viszont szerette munkáját. De 6 Is —, mint minden magányosan élő, dolgozó ember — bogarassá vált. Most Is, amint lépkedett a kes­keny utakon, motyogott magá­ban. — Minek ez a nagy cirkusz? A halottak alszanak, az élők pedig rézzák a rongyot, Aki lent van, mit érdekli azt. hogy ég-e gyer­tya a hasa fölött, vagy nem ég? A lámpát la azért gyújtotta fel, nehogy valami tócsába lépjen. Elért egv fekete márványból ké­szített, aranybetűi síremlékhez. Itt mindig megállt, noha nemigen értette: Ki Istenben bízik, ha meghal, is él... Elgondolkozott ezen most is, mint annyiszor. Hogyan lehet az, hogy valaki meghal és mégis él? Mert ezek itt mindannyian meg­haltak. azért temették el őket. Vagy egyik sem bízott az Isten­ben? Tovább ballagott, s hama­rosan elért az állatorvos anyósá­nak a sírjához. A pádon valóban ott találta a kis táskát, magához vette, forgatta, nézegette, majd indulni készült, de amint fordult, a zseblámpa fénykévéje valami szokatlan formájú alakra, tárgyra zuhant. Közelebb ment, jobban megvilágította, s akkor látta, hogy egy világosbarna műbőr kabáttal letakart nő fekszik a földön. Láb. hoz simuló, puha szárú magas sarkú csizmája kilátszott a ka­bát alól. — A jó életbe! — rémült meg Béla bácsi, s kezében reszketni kezdett a lámpa, a kislány fehér táskáját pedig kis hiján elejtette. — Mit csináljak, mit csináljak? — tépelődött hangosan gondol­kodva. pedig egyértelmű volt, mit kell tennie. Ez hamarosan meg Is világosodott benne, « szokatlanul fürge lépésekkel Iramodott a pa­rányi ház felé. Félt. Arra gondolt, hogy falaki talán figyeli, netán éppen a ház mellett elbújva lesi, s ha odaér, leterítl. De nem bán- tota senki. Belépett a szobába, s rögtön a telefont vette fel. Abban a pilla­natban azonban vissza is helyez­te a kagylót. Kit hívjon, a rend­őrséget. a mentőt, a főnökét, az orvost, vagy ki a csodát? Szeme véletlenül vetődött a telefon fö­lött kissé megasan elhelyezett táblácskára: Mentők. Tűzoltók, Rendőrség. Ez utóbbit választot­ta, mert meggyőződése szerint itt a mentők, a tűzoltók meg kivált­képpen nem tehetnek semmit. Tárcsázott, s hallotta, amint a túlsó oldalon berreg a készülék. — Rendőrség! — hangzott egy erőteljes férfihang. — Kérem, itt a köztemető gondnoka. Tessenek jönni gyor­san. mert egy halottat találtam. — Na ne tréfáljon papa. Hát hol legyenek a halottak, ha nem éppen a temetőben? — Nem úgv értve kérem. Ez nincsen eltemetve. Letakarták egy kabáttal és a sírok között fek­szik. Fiatal nő lehet. Valaki le- ütötte, vagy megölte. Nem néz­tem. — Él az Illető? — Nem mertem megnézni, csak szaladtam, hogy telefonáljak. Ké­rem. jöjjenek ki’, de gyorsan. ­— Jó, kimegyünk, mondta a rendőr, s letette a kagylót. Az öreg leült, s akkor vette észre, hogy kezel remegnek, a homlokán hideg veritékcsöppek gurulnak lefelé. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom