Petőfi Népe, 1975. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-03 / 206. szám

1975. szeptember 3. • PETŐFI NÉPE • 3 Nagy lehetőségeket látunk a kapcsolatok szélesítésében J. H. Faulkner kanadai államminiszter nyilatkozata Egy régi kultúrájú kis országba jöttek el egy nagy és vi­szonylag fiatal tengerentúli állam kulturális képviselői, hogy közvetlen benyomásokat szerezzenek hazánk művelődési éle­téről. A kanadai küldöttség a kulturális miniszter meghívá­sára tartózkodott Magyarországon, s kedden délelőtt befe­jezték programjukat. Látogatást tettek a Rádióban, megte­kintették a vármúzeumot, tájékozódtak a Képzőművészeti Főiskolán, magyar rövidfilmeket néztek meg. A kanadai államminiszter el­ismerő bejegyzését őrzi a me­gyei művelődési központ vendég­könyve: ..Csodálatos kulturális központ, amely nagyszerű lehe­tőségeket nyújt a városnak.” Mi­közben minden iránt érdeklődő, részletekre is kitérő kérdéseket tettek fel a Tudomány és Tech­nika Házában, a Kodály Zoltán­ról elnevezett zenepeadógiai inté­zetben és a közművelődés lehe­ti" égéiről tanúskodó mű 'ödes: k- pontban, óhatatlanul arra kellett gondolni, hogy a tíz tar­tományból és két területből álló észak-amerikai szövetségi állam mellett van egy még nagyobb szövetségi köztársaság — az USA —, ahonnan az angol nyelv köz­vetítésével válogatás nélkül áramlanak az ideológiai termé­kek. Ilyen helyzetben a saját kultúra fejlesztése különösen összefügg a nemzeti tudat önál­lóságának megőrzésével. Vajon milyen benyomásokat szereztek a hatszáz évnél öregebb Kecske­mét új kulturális centrumában? — Először is a rendkívüli mel- legségű vendégszeretetről szól­nék, amellyel delegációnkat fo­gadták a megyei tanács vezetői — válaszol James Hugh Faulk­ner államminiszter. — Ezt úgy tekintem, mint az itt élő embe­rek magatartásának megnyilvá­nulását, s ezért különösen nagy­ra értékelem. A másik maradan­dó élményem az, hogy miiyen nagy gonddal igyekeznek min­denkit hozzájuttatni a kultúra ál­dásaihoz, ami igen fontos poli­tikai és szociális tett. Nagy ha­tással van rám, ami Magyaror­szágon történik. Hazatérve fel­tétlenül elmondom a tartományi elnökünknek azt is, hogy milyen termékeny műemlékpártolással találkoztam Bács-Kiskunban.. Mert nemcsak az ipar és a me­zőgazdaság a fontos, hanem az is, hogy megőrizzük a történel­mi emlékeket azon a területen, ahol élünk. Itt a két dolog egyensúlyával találkoztam. A ré­gi Ferences-rendi barátok is meg lennének elégedve és elámulná- nak, ha látnák, hogy milyenné alakult át egykori épületük, ahol a korszerű zenepedagógia felleg­vára alakul lei. — Mi érdekli legfőképpen a kanadaiakat a magyar kultúrá­ból? — Jelenleg elsősorban a zene. Ez a művészet nemzetközi nyel­vezetével gyorsan legyőzte a ha­tárvonalakat. S szinte valameny- nyi zenekarunkban muzsikál ma­gyar származású művész. Emel­lett nagyon érdekelnek bennün­ket a tiszta népi hagyományok, amelyeket oly nagy odaadással ápolnak Kecskeméten is. — Milyen lehetőségek kínál­koznak a két ország közti kul­turális kapcsolatok fejlesztésére? — Erről a témáról több érdekes megbeszélést folytattunk Buda­pesten. Nagy lehetőségeket látunk a kapcsolatok szélesítésére. Első­sorban a humán- ,és természettu­dományok művelőinek cseréjére, szépirodalmi és pedagógiai köny­vek kiadására, zenei alkotások és filmek átvételére gondolok. A közeledés természetes folyamatá­ban jócskán adódnak még ki nem használt alkalmak. Tisz­táztuk a kulturális csere gyakor­lati tennivalóit, s e szerint fo­gunk cselekedni. Az augusztus­ban lezajlott Kodály-szimpozion- ra például éppen Kanada küldte az egyik legnagyobb csoportot. És mint a plakátokon látható, a Kanadai Kaiparazenekar —1 Mc Giel művészeti vezetővel az élén — a többi között Kecske­méten is vendégszerepei. Ezeket a lépéseket továbbiak követik — fejezte be nyilatkozatát James Hugh Faulkner államminiszter. Halász Ferenc • A vendégek a Kodály Zoltán Zene- pedagógiai Intézet munkájáról tájékozódnak az újjá­varázsolt régi épületben. (Tóth Sándor felvételei.) Tudomány, nevelés, közművelés, népművészet a Kecskeméti Népzenei Találkozón Hatodik alkalommal vállalkozik a Kecskeméti Népzenei Találkozó arra, hogy hozzájáruljon a ha­gyományok ápolásához, a régi népdalok eredeti megszólaltatásával és más módon is. Az idén nem­zetközivé bővül az eddigi országos jelleg. A válto­zatos rendezvényeknek a megyei művelődési köz­pont ad otthont. A napokban elkészült a végleges program. E szerint pénteken fél 10-kor kerül sor az ünne­pélyes megnyitóra, amit az egyes tájegységeket kép­viselő népművészek műsora követ. Ugyancsak dél­előtt Kálmán Lajos, a Kecskemét környéki népze­nekutatás tartalmáról és feladatairól szól, majd Lülcö Gábor elemzi a kun-tatár lovas-nomád kul­túra zenei hozományát. Délután a népzene és táj­földrajz szekcióülése következik. Cserey József a Sárköz és az Alföld, Bárány Béla pedig az Észak- Vajdaság magyar népzenéjének arculatát rajzolja meg. A társadalmi mozgalmakkal való kölcsön­hatást a dél-alföldi kubikos- és parasztmozgalmak példáján mutatja be Balázs Árpád. Olsvai Imre a dél-alföldi népzenekutatás gyűjtő- és elemző mun­káit veszi számba, s megfogalmazza a további fel­adatokat A népművészek csoportjai közben fel­lépnek a város üzemeiben. Tizenkilenc órától pe­dig „Zöld erdőben, zöld mezőben” címmel népze­nei-irodalmi est kezdődik, amelynek Buda Ferenc a házigazdája. A szombat az esztétika és a nevelés napja lesz. Reggel 8 órától' Sárosi Bálint „foglalkozik” a népi előadókkal. Aoasi Béla a pentatónia néhány elvi kérdését veti föl. Miután fölcsendülnek Bartók és Kodály feldolgozásai, Kardos Pál, a népdalének­lésre való nevelésről beszél a kórusmunkával ösz- szelüggésben Fél 1-től eredeti népdalórák kezdőd­nek az iskolákban. A nevelőképző szekcióban a népdaltanítás és -terjesztés, a pedagógusképzés kérdéseit vitatják meg. Az eszmecseréhez hozzá­szól Vüss Lajos is. 18 órakor nyitja kapuit a város általános iskolásai részére a „gyermektáncház”, ahol a Sebő Együttes, Szurdi Zsolt és zenekara, va­lamint a Délibáb Együttes működik közre. Este 7-től Daloló .tájak címmel nagyszabásúnak ígérkező be­mutatót tartanak a népművészek. A vasárnap programját a közművelődés jegyé­ben és az ifjúságra való tekintettel állították össze. Elsőnek Voigt Vilmos tér ki a folklór esztétikájá­nak kérdéseire. Szó esik a Páva-mozgalom jövőjé­ről, a folklórzene további megtermékenyítő lehető­ségeiről, az új zenei köznyelvünkről és más érde­kes témákról. Ugyancsak délelőtt zajlik le a szín­házteremben a fiatal népművészek bemutatója, míg a Széchenyi téren szabadtéri’ népzenei műsor hang­zik el. Délután vitára kerül sor, majd 16 órától a Salgótarjáni Phönix Bábegyüttes, a Kazári Asz- szonykórus és a Galgamácsai Népi Együttes műso­rával zárul a találkozó. A rendezvénysorozatot Pólyák Ferenc fafaragó, és a Király Ilus-pályázat díjnyertes alkotásaiból válogatott népi hangszerek kiállítása kíséri. A résztvevők az üzemek - és iskolák mellett műsort adnak a Kecskemét környéki tanyaközpontokban is. Budán szép környezetben, a negyek lábánál van a Központi Kórház, a Kút­völgyi úton. A hatalmas épület már megszám­lálhatatlanul sok embernek adott nyugodt otthont, míg visszanyer­ték egészségüket. Ezen gondolko­zom, miközben észreveszem: az épület egvik szárnyán, a föld­szinttől a felső emeletig összesen huszonhat törött ablaküveg „dí­szeleg” a falakon. — Ez igen — gondolom — hát már az ilyen hí­res-nevezetes egészségügyi intéz­mény épülete is ennyire elhanya­golt? Egy hét múlva, amikor ar­ra jártam, ismét megszámoltam a törött ablakokat; nem válto­zott a számuk. □ □ □ A metró hosszú, fényes, mozgó lépcsősora, Olvasó, becsukott sze­mű, bámészkodó mosolygó és el­gondolkodtató emberek, fiatalok és idősek, lányok és fiúk, civilek es egyenruhások, kicsik és nagyok suhannak csendben lefelé vagy fölfelé, úticéljuknak megfelelően. Színes, változatos, érdekes a kép minden pillanatban, mindig más és más. örökké változó. Egy ember a szembejövő lép­csősoron állva, koszorút visz a vállán: sok-sok virággal díszített koszorút, melynek láttán sokan elkomorult arccal eltűnődnek: bi­Budapesti mozaik zonyára az élet múlandóságán vagy ilyesmin. S látjuk, halljuk, hogy hangosan fütyül az idős kül­dönc, koszorúval a vállán, lehet vagy ötvenöt éves. És amikor va­laki éppen vele egyvonalba érve jó erősen megcsóválja a fejét, a fütyülős küldönc átkiabál az ille­tőnek: — .„Majd neked is viszünk koszorút a sírodra, koma!” □ □ □ A Rákóczi út és a Petőfi utca kereszteződésénél dolgoznak az útépítő munkások. Azazhogy. Azt teszik a lelkiismeretesek a szor- gosabbak. De van köztük olyan, megfigyeltem, aki egészen mást csinál. Nekitámaszkodik a válla- val a nagy gödör, az árok fa­lának. és nézi a nőket, az arra- járókat. Míg egyszerre csak meg­szólal: — Nézd csak. Pityu! Azt a hosszú hajú feketét, nézd: Lá­tod, azért még a normámat is megemeltetném! □ □ □ A Nagykörút díszes kirakatai előtt hullámzó emberáradat, amerre csak ellát a szem, miiT- deníelé siető, sétáló, ácsorgó em­berek. Olyan sokan, hogy szédül bele. aki át akarja fogni a 'átvány egészét. Egyszerre megszólal mel­lettem egy női hang: — Nézd már. Lajos, ezek hár­man elnézik, hogy egy dolgozik! Amikor oldalra figyelek, látom, hogy egy jó hatvan év körüli fej. kendős parasztasszony mutogat egy bajúszos embernek, aki nyil­ván a férje. Azután arrafelé né­zek, ahová a keze mutat, és mit látok ? Egy kirakatrendezőt, amint ügyes kezekkel igvekszik széppé varázsolni a hatalmas kirakatot. S mellett, közvetlen közelben há­rom felöltöztetett bábu van oda­állítva. ök azok — a bábuk —. akik „elnézik” a kirakatrendező mun ­káját; anélkül, hogy segítenének neki. Telefonálni akarok. Belépek az egyik fülkébe, s bedobok egy tan« túszt, gyanútlanul. Most minden­ki kitalálja, hogy mi következett; se vonal, se érme. Próbálom a másikkal, hátha. Ismét úgy járok. Mérgemben megyek a legközeleb­bi utcai telefonfülkéhez, kikere­sem a kerületi postaigazgató szá­mát, hogy kiönthessem neki a mérgem. Megvan. Be a tantuszt, várok. Hiába. Lenyomom a kart, kérem vissza az érmét. Itt.'is hiá­ba. S mit tettem mérgemben? Leírtam ezeket a sorokat. Varga Mihály V i t o s áJkí (2.) Tudom, a jószándékú vendégnek, aki a hétköznapi munkáját hagyja maga mögött, hogy hasznosan felüdüljön, min­den új tájék, minden ország a szebbik arcát mutatja. Bulgária különösen képes arra, hogy azt nyújtson a látogatónak, amit az .látni, kapni akar. Hogy emögött ötezer év történelme, rendkívül gazdag hagyománya^ kultúrája — egy minden nehézségen fe­lülkerekedni akaró és tudó nem­zet küzdelme, erőfeszítése és győzelme rejlik, osak növeli az értékét mindannak, ami gyö­nyörködtet. Természeti adottsá­gai pedig alátámasztják a meg­győződést : szép ország. Ha elgondolom, itt a tenger­parti kánikulában: néhány nap­pal ezelőtt havas hegyoldalon jártam, ott fent a Vitosán. Mert az természetes, ha vala­ki Szófiába látogat, csak két napra is, aligha mulasztja el, hogy a bolgár fővároshoz szer­vesen hozzátartozó hegységre ki­ránduljon. A városnak szinte minden utcájából látni a 2290 méter magas masszív hegységet. Mint egy égbenyúló díszlet ma­gasodik Szófia fölé. Uralja, őrzi a tájat. Erdői tisztítják a fővá­ros levegőjét, amely így mindig friss, pormentes. Forrásai ellát­ják a!z egész fővárost üdítő ivó­vízzel. Szófia és Vitosa szinte egy fo­galom. Amikor megérkeztem Bulgária fővárosába, és elhelyez­kedtem a Balkán Szállóban, majd körülnéztem a környéken, néhány óra múlva találkoztam a vendéglátó Balkánturiszt nem­zetközi kapcsolatok osztályának vezetőjével, Radulov elvtárssal. Az első udvarias szavak után mindjárt ezt kérdezte: — Nos, hogy tetszik Szófia? És mit szól a mi Vitosánkhoz? — Pedig ak­kor még nem is láttam igazán, mert felhőben volt a teteje, a csúcsa. Aznap nem is láthattam köze­lebbről. Ellátogattunk azonban egy másik kedves kiránduló hely­re, a Pancserovó-tóhoz. Domb­szerűvé alacsonyodott hegyek között a termál hőforrásokból és az Iszkar folyó felduzzasztott vi­zéből mesterségesen kialakított hatalmas tófelület. Partjain kem­pingek, vikendházak, nyaralók, szanatóriumok, gyógyfürdők, ví­zisísport kikötők. A ló vizén csó- nakázók és vitorlások. Bódító virágillat, elragadó látvány. Mindössze 14 kilométerre Szófiá­tól. Nem csoda, ha a főváros egyik kedvenc nyaralótelepe, üdülője, sőt gyógyüdülője. Már a rómaiak óta ki tudja hányán nyerték vissza egészségüket ter­málforrásainak jótékony hatásá­tól. A következő nap aztán Vilo- sára kirándultunk. Leggyakrab­ban Bojana falun át közelítik meg a szófiaiak. Ez az út azon­ban építés miatt zárva volt, hát Dragalevci felé mentünk. Ez a falu mintegy 9 kilométernyire termékeny műemlékpártolással van a fővárostól. Évszázadokon rándokhelye volt a Vitosai Szűz Mária kolostor, amely a közép­korban a hegység köré épült 40 kolostor egyik megmaradt em­léke. 1350 táján épült. A kelet­kezésére útbaigazítással szolgál a templom előcsarnokában lát­ható 1476-ból származó felirat.. Innen tudjuk meg. hogy a Szó­fia környéki Radoszlav Mavar bojár család alapítványi templo­ma volt. Fél évezred viszontagságai, harcai alatt aztán elpusztultak a kolostor épületei, csupán a kis egyhajós templom maradt meg. Jóllehet, időközben hozzá­építéssel azt is kibővítették, ma is őrzi eredeti freskómaradvá­nyait. Ezt már a pópa mondja el, aki ízes beszéddel mutatja sorra a templom falait több öve­zetben beborító freskókat. Leg­szebb darabjai a bolgár közép­kornak nemcsak történelmi ér­téküknél fogva, de a maguk ide­jében is új festői irányzatot kép­viselő jókezű, jószemű művész­től származó becses műalkotá­sok. Megcsodáljuk a szentképfal különböző korokból származó ikonjait. Azután diszkrét pillan­tás hatására egy-eg.v szál gyer­tyát vásároltunk, s a gyufaszál­nál alig vastagabb, mintegy húsz centi hosszú, sárga viaszrudacs­ka kanócát a popa jóindulatú szavai nyomán az illő helyen meggyújtva és elhelyezve szele­teinkre emlékeztünk. A templomból kijőve megmu­tatta a bejárat feletti lunettában a Deisist: Szűz Mária a kis Jé­zussal. A templom az ö nevét viseli, s oltalma alatt áll. A közvetlen kedélyű pópa szí­vesen részletezi tovább a törté­netet. A török hódoltság alatti szomorú évszázadok alatt szoro­san összefonódott a kolostor éle­te Szófia életével. Iskolája, könyvtára, sőt könyvmásoló mű­helye is volt. S akárcsak a töb­bi kolostorban, itt is szívesen látott és bújtatott vendégek a szabadságért küzdő hazafiak. Különös büszkeséggel említi, hegy a nagy forradalmár, Vaszil Levszki is menedéket talált itt. Egy ideig innen szervezte a fegyveres felkelést. Most c vike azoknak a mind ritkább, .^ostoroknak, ahol ip.>­0 Az Alexander Nevszki katedrális. cák is vannak. A teraszos kert­ben fiatal apáca, talpig feketé­ben játszik egy vidáman szökdé­cselő, mekegő hófehér kecske­gidával. Jobbra bolgár stílusú, k szíriekkel díszített kéteinc-ivies. épület. Ezt is, mint a kolostor melléképületét, alig hetven esz­tendeje építették. Esztétikai és építészeti elemei jól őrzik a hagyományokat. Érdekes. Szép. Budav rí Antal (Folytatjuk) • A dragalevci kolostor. Az emléktábla Vr Levszki sát idézi.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom