Petőfi Népe, 1975. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-10 / 187. szám
Visszatekintés a folklórfesztiválra Az V. Duna menti folklórfesztivál eseményeinek sokfélesége és gyors egymásutánja nem tette lehetővé, hogy értékelő, elemző írásokat is közreadjunk lapunk hasábjain. Idő és helyszűke miatt elsősorban tudósításokat közöltünk a színes és változatos programokról. Az általánosítható tapasztalatok és következtetések összegzése a rendező szervek feladata. Szeretnénk azonban megkönnyíteni dolgukat azzal, hogy csokorba szedjük munkatársaink tapasztalatait, véleményét a fesztivál kalocsai és bajai rendezvényeiről. A hagyomány korszerűségének példázata A fesztivál — immár hagyományosan — a folklór eredeti anyagához való hűség jegyében, a népi, paraszti tradíciók felelevenítését célozta. E gondolat jegyében hívták meg Bajára és Kalocsára a Duna menti országokat képviselő együtteseket, hazánk legszínvonalasabb népdalköreit, a népművészet idős és fiatal mestereit. A színpadi rendezvényeket okos tanácskozások sora kísérte. Az írók, néprajzosok, muzeológusok eszmecseréinek közös nevezője a népi kultúra tárgyi és szellemi emlékei iránt érzett elkötelezettség volt. Szó esett a költészetről, a népzenéről és a gyűjtőmozgalom helyzetéről. Az írók tanácskozásának végső kicsengése az volt, hogy a folklór változatlan erővel gyakorol hatást az irodalomra, a zenére és a táncművészetre. A modern ember és népi múltja között azonban növekszik a távolság. És hogy miképpen lehet a paraszti kultúra évszázadokon keresztül felhalmozódott gazdag és sokrétű anyagát teremtő mórfon beépíteni napjaink életébe, arról megoszlottak a vélemények. A néprajzi gyűjtőmozgalmakról rendezett tanácskozásokon már több szó esett a folklóremlékek „visszacsatolásának” lehetőségeiről és módozatairól, a múzeumok, intézmények társa- rfalmi aktíváiról, akik a rendszerező munkát éppen úgy támogatják, mint a népszerűsítés ügyét. A fesztiválon fellépő tánccsoportok, népzenészek és népdalkörök ugyancsak gyakorlati pélMitől lesz országossá egy ren- rfezvény sorozat? Mi mindentől válik esetleg nemzetközivé? Semmi esetre sem a nevétől, az elnevezés sokat-ígérésétől. Nem attól, hogy egyszerűen kikiáltják ilyennek a rendezők. Ugyanis ahhoz, hogy elismerten — közismerten — országos legyen mondjuk a Duna menti fesztivál, ahhoz többek között az kell: tudjanak róla az ország minden kis zugában, hogy az érdeklődők számon tartsák, s ilyenkor figyelembe vegyék, számítsanak rá, és programjukat hozzá igazítsák. Nos, ha azt a kérdést tesszük fel, hogy mindez így volt-e a fesztivál esetében, a válasz nagyon könnyű: nem így volt. A Duna menti fesztivált eddig még nem sikerült „országos ügy- gyé” tenni. Különösebben nem számolnak vele, nem tapasztalható az az érdeklődés, mely más hasonló rendezvénysorozatokkal kapcsolatosan ma már természetes. Hogy miért nem így történt, annak több oka is van. • Nézzük szép sorjában. Az -«gyik: hiányzik a kellő propadákat mutattak fel az eredeti hagyományok gondos és értő ápolására. A rendezvények ily módon meg is válaszolták a tanácskozásokon felmerült kérdések némelyikét. , A külföldi csoportok többségé ezúttal már nem stilizált változatokat, hanem a helyi folklór hiteles feldolgozásait jelenítette meg a színpadon. A tánc és az ének nemzetközi nyelvén folytatott párbeszédek így valóban a különböző országok népi kultúráinak érintkezését szolgálták. Következetes és lényegire tisztult rendezői és szerkesztői elvek érvényesültek Baján a népdalkörök országos találkozóján és a népművészet mestereinek kalocsai seregszemléjén. Különösen ez utóbbi vonultatta fel változatos műfajok és előadásmódok az ország egészét képviselő sok kitűnő tolmácsolóját. Lelkes, jól képzett huszonéves népzenészek látták el a táncosok évek óta hiányzó, stílusosan alkalmazkodó kíséretét. Csupán az a kár, hogy a messze földekről ideutazott idős és fiatal népművészek vendéglátása mindössze egy napra szólt és nem nézhették végig a folklóregyüttesek műsorait. Meg az, hogy mindkét rendezvényt „elkerülte” a nagyközönség. A hagyomány korszerűsítése testesítette meg azt a gondolatot, amely köré a fesztivál legtartalmasabb rendezvényei csoportosultak. A rendezőknek ezt az elkötelezettséget kell vállalniuk a jövőben — az eddigieknél nagyobb gondossággal és szervezői figyelemmel. Pavlovit« Miklós ganda. Jómagam is tapasztaltam és másoktól is hallottam: egyes városokban még az értelmiséghez tartozó emberek sem tudtak arról, hog/ van fesztivál. Sehol semmi nyoma ennek. Semmi különösebb felhívás, népszerűsítő anyag, tájékoztató füzet stb. Így nem válhat széles körben ismertté az eseménysorozat. A másik: nem kínált olyasmit a rendezőség, amely különös dolog lett volna, melyet elszalasztani veszteséget jelentene, hiányérzetet keltene. A megrendezett kiállítások semmiben nem haladták túl a megszokott kulturális eseményeket, nem ígértek többet a mindennapinál. A nemzetközi népi díszítőművészeti kiállításhoz — amint ezt a rendezők elmondták — alig jött össze a megfelelő anyag. Az egyes országok kulturális szervei nem küldték, el időben. Hogyan lehetséges ez? A rendezők megtettek-e mindent annak érdekében, hogy a kiállítás kellőképpen színvonalas legyen? Nem történt-e hiba az előkészületekben? A rendezőkön a sor, hogy erre a kérdésre válaszoljanak. Mindenesetre egy bizonyossá vált: az, hogy az éppen- hogy „összeverbuválódott” kiállítási anyag szegényes maradt. Egy kecskeméti magángyűjtőhöz kellett például folyamodni utolsó pillanatban, hogy „mentsék ami menthető”. Am az így ösz- szeálló anyag is csak halvány mása lehetett a Duna menti országok népi művészetének. Vegyünk egy másik példát. Az Alföld a festészetben című kiállítást egy vizes falú iskolai tanteremben rendezték meg. Nem is férhetett el több kép, mint a falra akasztott huszonöt alkotás. Az összetétel alkalom- és ötletszerű volt. Hiányzott a koncepció. Az Alföld — ez mindenki előtt ismeretes — rendkívüli mód megtermékenyftően hatott a képzőművészetre IlyenAz idő múlásával egyre határozottabban érzem, hogy a négynapos találkozó csak részben teljesítette az indokolt várakozásokat. Vegyes benyomásokat rögzítettünk. Lelkesen tapsoltunk Kalocsán a kristálytisztán őrzött hagyományt fényszórók sugár- özönében felidéző Zakopanéi együttesnek, ámultunk a kace- lovóiak színes forgatagán, a csillagos ég alatt pompázó népvise- letes csoportokon. Élvezettel néztük a menettáncversenyt, a néprajzi filmszemle vetítéseit, tetszéssel hallgattuk Baján a pávakörök koncertjeit. Értesültünk a víziszínpadon tartott műsorok sikeréről, egyik-másik pályázat kedvező visszhangjáról. Egy megyei jellegűnek szánt kulturális eseménysorozattól ennél többet nem várhatnánk, ha a szervezés minden tekintetben kifogástalan. Sajnos megengedhetetlen hibák rontják az összképet. A meghívókat helyesírási, fogalmazási hibák szeplősítet- ték. Csak példaként említjük, hogy a „Duna menti népek tanácskozására” (?!) invitáló nyomtatványról „csupán” néhány előadó neve, a rendezvény helye és ideje hiányzik. A Király Húspályázat eredményének kihirdetése után egy héttel sem tudtuk megszerezni a nyertesek nevét tartalmazó listát... A mérlegkészítésnél azonban csak abból indulhattunk ki, hogy a Duna Iménti folklórfesztivál nemzetközi jellegű. Vállalni kell az ebből következő feladatokat és hasonló eseményekkel történő összehasonlítást. Ismeretes, hogy a tekintélyes fesztiválok, ünnepi játékok egy- egy kezdeményező személy vagy csoport nevéhez kötődnek; személyes ügyként dolgoznak céljaik minél hatékonyabb megvalósításáért. Mintha ez az ösztönző, a mércét szüntelenül emelő szellemi műhely hiányozna erről a fesztiválról. E sorok írója már a harmadik találkozó után, a Forrás 1971. évi 6. számában javasolta országos és helyi erőforrásokat egyesítő, az elvi problémákat tudósok bevonásával tisztázó, az elkövetkezendő tá-' lálkozók jellegét meghatározó tervet. Már most, 1975-ben hozzá kell fogni a következő találkozó előkészítéséhez. És ne a különböző tudományos intézeteket kérjük meg hónapokkal a rendezvények előtt, hogy mivel tudják gazdagítani a programot, hanem egy helyi, arra vállalkozó és minden szempontból alkalmas szakemberek bevonásával dolgozó ambizió- zus, tájékozott, irányító apparátus kérje föl, vegye rá a táléikor a teljesség igényével kellene bizonyítani, hogy mennyire igaz ez a kijelentés. Nem ez történt. A két tucatnál alig több mű semmit sem bizonyított. Arról nem is saólva, hogy egy vizes, rosszul megvilágított tanterem nem alkalmas a nagyobb bemutatásra. Ha tárgyilagosak akarunk lenni, azt kell mondanunk, hogy minden szempontot figyelembe véve a fesztivál kiállításai közül csupán egyetlen volt olyan, amely az összes követelményeknek megfelelt (hely, színvonal stb); a bajai múzeum „Eszak- Bácska képzőművészete” című kiállítása. A többi csak halvány mása annak, amilyennek egy országos — különösen nemzetközi — eseménysorozatnak lennie kell. Varga Mihály kozó jellegének megfelelő színvonalú közreműködésre az országos főhatóságokat, intézménye- lc.6t. Nagyobb tájékozottság kívántatik! összegyűjtötte-e valaki a környező államokban rendezett, hasonló célú, csak nagyobb gyakorlattal, kezdeményezőkészséggel, a körülményekkel jobban számoló programmal rendezett folklórtalálkozók tapasztalatait ? Lenne mit hasznosítani, némi ötletességgel honi viszonyainkra alkalmazni. Csak egy-két példát a m.'St elszalasztott lehetőségekről. Az idelátogató csoportok többsége 30—50 percet töltött összesen színpadon, noha azért jöttek, hogy teljes műsorukat bemutassák. A zágrábi találkozóról nagy sikerekkel hazatérő öregcsertői táncosok mesélték, hogy az üzemek, városok versengve hívták meg a vendégszereplő kilencven együttest, ök maguk három különböző településen hatszor adlak műsort, s volt alkalmuk aria. hogy a baráti találkozókon magyar táncokra tanítsák a görögöket, bulgárokat. Nálunk csak Hajóson fogadták a román csoportot, a többiek jöttek, s mentek. Ha akad egyetlen mozgató ember, nyilván Du- navecsétől Szeremléig jó néhány Duna menti község vendégül lát egy napra, egy műsorra magyar és külföldi csoportot. Ügyes szervezéssel a bevétel fedezi a többletkiadásokat. Másutt tízezres tömegeket vonz a folklór, itt szinte kizárólag kalocsaiak és bajaiak ültek a nézőtéren. (Ugyanekkor mintegy húszezren váltottak drága belépőjegyet az apajpusztai látványosságokra és ugyanennyien Kecskeméten, a jégrevü-előadásokar.) A megyeszékhelyen fillérekből szervezett korábbi népzenei találkozókra távoli országokból is érkeztek tudós érdeklődők. (Kecskemét, mint a folklór egyik legelső istápolója hazánkban a mostaninál több helyet érdemelne a fesztivál rendezői között, már- csak az egyre javuló tárgyi fel-' tételek miatt is.) Hiszem, hogy csak túlzott óvatosságból szükséges bizonygatnom: elismerem, elismerjük, a mostani találkozót sok gond közepette szervező közművelődési szakemberek, tanácsi vezetők, alkalmazottak fáradozásait; s csak a „szépre emlékezünk”. Kötelességünknek éreztük az igények, a lehetőségek, a korábbi tapasztalatok és hasonló fesztiválok, valamint az V. Duna menti folklórtalálkozó szembesítéséből adódó következtetések megfogalmazását. Jó ügyet szolgálná csak így szabad, így lehet. Heltal Nándor A kiállításokról, dióhéjban Legközelebb még jobban! •i-ikito-4 Gál Sándor: Férfifej. FRANCESCO PETRARCA Minden virág új színt nyer... Minden virág új szint nyer, szirma bomlik, ahogy ragyogva lép a zsenge réten, lába nyomán tavasz jár, itt az éden, s mi még a zord télből maradt, eloszlik. I E látvány ott él majd szememben holtig, hogy Ámor rabja mért lettem, megértem. Varázs van járásában és szemében, nincs oly erő, mi Tőle visszafordít. Bűbáját még fokozza szép beszéde, tartása és tündöklő méltósága, s még száz mást mondanék, nem lenne, vége ... Ügy nézem őt magasra szállni vágyva, mint éjmadár tekint a fényes égre. Bámulni öt jöhettem világra. * SASS ERVIN Az a jegenye az a jegenye haj pi)ros Napot tart a törzsén vére csordul az a jegenye haj ehér Holdat taré a törzsén ' könnye csordul az a jegenye ha) életem fája büszke bolond mese szirom az a jegenye haj fejfámnak fája rügykoszorú csillagvirág az a jegenye haj o reményűnh. hogy megélünk míg elégünk Nyolc hónapja csak akkor ácsorog autóbuszra várva, ha orvoshoz megy kezelésre, különben naphosszat paplan alatt. Szerencséjére, olyan nagy dohányos, hogy ágyban fekve is elszív naponta negyven cigarettát, így ha küld sugarat kintről a tiszta ég, bámulhatja a napsütötte füst ösvényét az ablak s a fal között. Fogja egyszer magát és csak úgy pizsamában, karjával egyensúlyozva ahogy a kötéltáncosok, elindul azon a rezgő ösvényen. • B. Mikii Ferenc grafikája. ZELK ZOLTÁti Rezgő ösvényen TÁRNÁI LÁSZLÓ Megvéd engem az ének In memóriám Kodály Zoltán Nyíló lomb alól fenyökoszorú rne.nlöövvel égkék hullámokba elmerülnek napjaim odafent az utolsó) kiáltás elölt Lent beta puszi a sár Cseppkő a csend pengeélű füvekkel befedve Egyszerű a rend Nagyapámért apámért magamárt vigasz az ének Megvéd a lélek-püsztulástól Rezgő lombja betakar hullámokból felszálló napjaimon • Mlskolczy Ferenc fafaragásai.
