Petőfi Népe, 1975. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-06 / 183. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1975. augusztus 6. MÓDSZERESEN, EREDMÉNYESEN A VÁROSFEJLESZTÉS FÓRUMA Meddig „éljen” egy alkatrész? Természetesen addig, amíg szükség van rá! S hogy meddig van rá szükség? Ennek megállapítására idestova 30 esztendeje létezik egy napjainkra igen kifinomulttá vált módszer, amelyet érték- vagy funkcióelemzésnek nevezetek el. A fejlett ipari országokban — Amerikától Csehszlovákiáig — má már széles körben alkalmazzák. Ennek az elemzésnek a lényege, hogy egy-egy termék funkciójából, feladatából indul ki, hogy mit kell teljesítenie a gyártmánynak a felhasználónál, es mennyi ideig. Ennek alapján állapítják meg a konstrukció valamennyi gyártási normáját: mennyi és milyen anyag kell, milyen minőségű munka stb. Az így készült termék valamennyi alkatrésze megközelítően . összhangba kerül egymással: minőségileg, élettartamban, az igény- bevételekkel szembeni ellenállásban. Tehát, nagy biztonsággal elkerülhetővé lesz, hogy felesleges funkció kerüljön a termék bármely részegységébe vagy alkatrészébe. Ezáltal a gyártmányok használati és kereskedelmi értéke közt s a gyártási költségek közt hamarabb teremthető összhang. Minden alkatrész megközelítően addig él, ameddig a többi, minden munkára annyi időt fordítanak, amennyi szükséges. A funkcióelemzést a takarékosság szolgálatába állítva megalapozott és az összes követelménnyel szán kalkulációk készíthetők. A szakirodalomban ismert adat ma már, hogy egy-egy űj konstrukció 20—40 százalék (olykor 50—00 százalék) felesleges ráfordítást tartalmaz: anyagban, munkában. Ezt. az évek során az önköltségcsökkentő programokban, ésszerűsítési és újító- mozgalmakban lassan-dassan lefaragják. Holott ennek a ma még elkerülhetetlennek látszó pazarlásnak elejét vehetnék mindenütt. A funkcióelemzés nemzetközi gyakorlata szerint egy- egy gyártmánycsoport önköltsége minden évben 15—25 százalékkal csökkenthető. Részben, mert egyre jobb megoldásokra nyílik mód a haladás eredményeként, másrészt pedig mert ennyi tartalék kerül a prototípusba. A többi közt például, a mérnöki túlbiztosítás miatt is. Természetesen, a funkcíóelem- zés módszerét meg kell tanulni, ehhez is szakemberek kellenek. Idő kell ahhoz, hogy egyre több gyártmányra, teljes technológiai sorokra, beruházásokra, aztán egész gyárakra alkalmazhassák. Egyelőre a hazai vállalatoknál kevés helyen fogtak hozzá e módszer bevezetéséhez. Pedig a tanfolyamok százait lehetne szervezni brigádok, művezetők, mérnökök, technikusok számára, ahol az értékelemzés lényegét és szemléletét sajátíthatnák el a résztvevők. Nem kell ehhez sem központi utasításra, sem központi támogatásra várni. Az ifjúsági mozgalmakba, a brigádmozgal- makba egyaránt beépíthető feladat lehetne, és hasznos feladat! Még annyit: nemzetközi' gyakorlat a hulladéktelepeken heverő iparcikkek rendszeres elemzése, hogy a már használhatatlanná vált termékek melyik alkatrésze lenne még jó. ha funkcióját folytathatná. Amelyik jó, amelyik túlélte az egész szerkezetet — az felesleges ráfordítást tartalmaz: több, vastagabb, jobb anyagból vagy gondosabban készült, általában drágábban, mint kellett és lehetett volna ... Szokatlannak tűnhet ez a gondolat, de mielőtt elítélné bárki — ha módja van rá — menjen ki egy gyárudvar sarkába, nézze meg az ott felhalmozott limlomot. Ha található ott olyasmi, ami még működőképes — akkor máris van egy új ötlet, amelynek nyomán el lehet indulni a legközelebbi takarékos- sági intézkedési terv összeállításakor. G. F. Jelzőberendezés vakok számára Praktikus újítás egy aprócska jelzőberendezés, amely a egészére erősíthető. Halk csengetéssel jelzi, ha a folyadék szintje megközelíti a csésze szélét. Az ügyes, henger alakú kis szerkezetbe elemet építettek be, az áramkör két szabadon levő végét úgy akasztják a csésze szélébe, hogy az a csésze belső oldalán a kívánt mélységig érjen. A folyadék — amint eléri a kívánt szintet —. zárja az áramkört és működésbe hozza a csengőt. Aprócska dolog, de könnyíti azoknak az életét, akiknek amúgy is tengersok nehézségük van. Érdekes eljárással készülnek a műszálas textilanyagok színes mintás nyomásai a Bajai Finomposztó Vállalatnál. Tavaly •vásároltak Angliából egy színnyomó gépet, amely az 500 méter hosszú színes mintákkal ellátott papírtekercsről 220 fokos melegnyomással másolja rá a mintát a textilárura hasonló eljárással, mint a gyerekek a matricát a papírlapra, csak nem hidegen. hanem melegen. Az így előállított termék rendkívül jó színtartó, élénk, kont- rasztos színeket ad és a géppel évente mintegy 800 ezer méter színes nyomott anyag állítható elő. A gép a szakmunkát a kezelői munkára egyszerűsítette. Még mindig titok a postagalamb titka Az átlagember nem nagyon, vonzódik a galambhoz. A Unión szemében azonban az egyik legvonzóbb és legtitokzatosabb állat. Jelen esetben a postagalam- bokra gondolunk, tizeket lakóhelyüktől több mint ezer kilométer távolságban engedik szabadon, és ök ezt a távolságot óránkként 80—90 kilométer sebességgel 12 óra leforgása alatt teszik meg. A tudósok hosszú évek óta igyekeznek feltárni, hogyan tájékozódnak a galambok számukra teljesen ismeretlen helyen. Számtalan kísérletet végeztek, galambokat boncoltak fel, elektródákat vezettek be a madarak agyába, kísérleti alanyaikat heteken át sötét szobában tartották. majd hol napfényes, hol borús időben szabadon engedték őket, és ezerféle módon igyekeztek lájékozódóké'pességüket megzavarni. A kutatók mindenekelőtt arra gondoltak, hogy a galamb a Nap állása szerint tájékozódik. Csakhogy a madár borús időben vagy éjszaka is biztosan hazatér. Gondoltak arra is, hogy különösen érzékenn a Föld mágneses terére; csakhogy egyetlen szerve sem utal ilyenfajta érzékenységre. Feltételezték, hogy a lazachoz hasonlóan a galambok tájékozódóképessége szaglásuktól függ. de akkor is hazatalálnak, ha az orrlyukaikat gézzel betöm.ik. Feltételezték azt is, hogy a tájékozódóképesség alapja a látás; a galamb azonban akkor is hazatalál, ha a szemére olyan lencsét helyeznek, amely mindössze 2 méterre szűkíti le a madár látókörét. Röviden: a postagalamb titkát nem sikerült megfejteni. Gara a fejlesztési verseny élén t "• A három nemzetiségű község kicsinyei otthonosan érzik magukat modern konyhával is ellátott óvoda kibővitett, árnyas udvarán. (Szabó Ferenc felvételei) Mégegyszer a planetáriumról A leendő kecskeméti planetárium, mint a tudományos ismeretterjesztés fóruma, évek óta foglalkoztatja a megyeszékhely közvéleményét: miért nem épül már tizenegy éve? Hol kap helyet? Miért akarnak alája nyilvános WC-t építeni? stb. A kollektív bölcsesség, a nyílt várospolitika szelleme — tudjuk és hisszük — jó alap ahhoz, hogy az illetékesek helyesen döntsenek, s éppen ezért a kecskeméti városfejlesztés fórumán szívesen adtunk helyet Herényi József Ybl-díjas főépítész hozzászólásának: Három millió forint költséggel, s jórészt társadalmi összefogással épült fel a hattantermes új iskola. • Nemcsak az időjárás viszontagságaitól véd, de esztétikailag is előnyösen illeszkedik az utcaképbe az új autóbusz- váróhelyiség ebben a munkában. Egyidejűleg hozzáfogtak a parkosításhoz. Ehhez a tanács által juttatott virágokon kívül a garaiak forintjai js közelebb vittek. Ma már minden ház előtt rózsakert díszük. A határ sivár, lápos, mocsaras részének 19 holdját csapolták le, s hoztak, létre — a társadalmi munka jóvoltából az eredeti költségnek a feléből — egy kilométeres, zárt csatornarendszert. A ravatalozó építésénél két-két napi társadalmi munkára vállalkozott szinte kivétel nélkül mindenki a községben. Sőt ezen felül családonként 100 forint hozzájárulásra is kötelezték magukat. Ezekhez a munkákhoz is segítséget ajánlott a tsz, a ktsz, úgyhogy a tanácsot jóformán csak az építési anyag juttatása terhelte. Nagy gondot okoz Garán a járdák hiánya. A népfront szervező munkája és ismét csak a lakosság sokszor megtapasztalt segítsége nyomán az idén két kilométer járda épült, s az összefogás eredményezte megtakarításból még ugyanennyit szándékoznak elkészíteni. A Vörös Hadsereg és a Kossuth utca egyenként két-két kilométer hosszú. Mindkettőnek mindkét oldalán már betonjárda van vagy lesz rövidesen. Több más utcának pedig legalább az egyik oldala kap majd betonjárdát. A mellékutcákat sártalanítot- ták, s a KPM-mel összefogva a Vörös Hadsereg utcát a kétszeresére szélesítették, ami annál is inkább fontos, mivel ez az útvonal a tsz gépesítési központjához vezet. Szilárd burkolatot kapott a Zrínyi utca is. A fiatalok saját klubot létesítettek és rengeteg munkát áldoztak a sportkombinát korszerűsítésére, bekerítésére, pályák kialakítására. Fáradozásuk pénzbeli értéke legalább a hússzorosát teszi ki a tanács által juttatott 15 ezer forintnak! A hétközi diákotthon, napközi és óvoda közös központi konyhájának munkáinál a pedagógusok működtek közre dicséretesen. Segítségük értéke mintegy 150 ezer forintra becsülhető. Amikor Zegnál Márk tanácselnöknek föltesszük a kérdést: hogyan tovább? — ő így válaszol: — A mostaninál jobb gyakorlatot. célravezetőbb módszert el sem képzelhetnénk. Épp ezért ezt követjük majd a jövőben is. ösz- szefogással, közös erővel, a további célok megvalósításáért. Jóba Tibor „A Petőfi Népe június 12-i számában közölt cikk a kecskeméti vasútkertben tervezett planetárium és nyilvános WC megépítésének helyességét kérdőjelezi meg. Joggal! Egyszerű to- vábbviccelődés is lehetne a planetárium és a nyilvános illemhely összekapcsolása. Érdemes azonban ennek az esetnek az ürügyén megfogalmazni, és ha lehet ezzel is segíteni a planetárium megvalósulását. Általánosságban: akár az egyéni, akár a társadalom közösségi igényeit kielégítő építkezéseket megelőzi a kérdésfeltevés: mit akarunk építeni, hol, mennyiért? Az erre adott válaszok egyúttal döntések is; ezért alapvetően fontos, hogy azok helyesek, igazak legyenek. Planetárium építéséről van szó, így folytassuk helyválasztással: a vasútkert minden erőlködés ellenére ma is csak egy olyan védőpark, amely a vasút zaj- és szennyező hatásától igyekszik védeni a várost. (A planetáriumnál talán fontosabb kérdés is adódik: a buszpályaudvar körüli rózsakert és a fenyvestelepítési kísérletek helyett miért nem lombos fákat, parkokat telepítettek, folytatva a védőpark helyes kiépítését?!) A vasútkert általában az ingázók, a pályaudvarra sietők és a körút forgalmán üggyel-bajjal átevickélő óvodások (játszótér) használják. (Évente egyszer a majális résztvevői is.) Az elmondottakból kiderül, hogy a planetárium helyválasztása ezen a területen kérdéses. Nézzünk viszont körül az egyre növekvő Széchenyivárosban. Az itt fölépüit új iskola mellett, még két 16 tantermes iskola épül majd. (Ez is jelzi a teljes kiépülés nagyságát.) A Széche- nyivárosba „benyomuló” parkerdő remélt megvalósulása égető hiányt pótol, és minden bizonnyal városi vonzása lesz (Megint csak komoly kérdés: a parkerdő telepítésénél nem kel- lene-e megvizsgálni a lakótelep ebbe az irányba történő továbbfejlődésének szükségességét és valószínűségét ?) A lakótelepi monotónia agyonsírt, visszatérő problémánk. Ezek az adottságok már válaszolnak: érdemes a planetáriumot a Széchenyivárosba telepíteni. A Textilnyomás planetárium szervezett látogatói elsősorban iskolás gyerekek lesznek; a majdani három iskola jó alap, de a belterületi iskolákból sem nehezebb (remélem) megközelíteni a Széchenyivárost, mint például a vasútkertet; ugyanakkor a planetárium kicsi, de jellegzetes tömege, kupolája lazítja környezetének merev beépítését. Itt kapcsolódhatunk egy másik kérdéshez: Helyes-e a planetáriumot egyetlen bemutató- teremként elképzelni? Nyilvánvalóan nem. Rossz időben, télen szükséges egy nagyobb előtér, ahol a látogatók „leolvadnak”, mielőtt a' bemutatótérbe, a planetáriumba lépnek. És igenis szükséges a WC és a mosdó is, mert éppen a gyerekek ezt sűrűn látogatják. (Ebben az összefüggésben a planetárium és az illemhely együttese szükségszerű.) Adódik egy új kérdés (javaslat); miért ne lehetne az előteret úgy hasznosítani, hogy abban — akár az állandó felügyelő — tudományos ismeretterjesztő könyveket, újságokat, stb-t árusítana. (A vasútkertben a két pályaudvari WC helyiségein kívül nyilvános illemhely megépítése — az évenkénti egyszeri népünnepélyt figyelembe véve is — szintén szükséges.) Itt zárul a mit, és hol kérdések válaszköre. Az, hogy egy jobban használható létesítmény kedvezőbben közművesített és alkalmasabb területen épülhet fel, komplexen válaszol a „mennyiért”, a gazdaságosság kérdésére is. Azt hiszem, a planetárium jó kitekintést ad a mi mindennapos kis problámáinkra, amelyről mindig kiderül, hogy megoldásuk a nagy egészhez tartozik. Jelzi a környezetalakítás, építés stb. előkészítésének fontosságát és közéleti-politikai felelősségét.” Herényi Józsefnek a planetárium építésén is túlmutató javaslatait, véleményét megköszönjük, és reméljük, hogy ezzel a vita, véleménycsere még nem fejeződött be. Mivel az ismeretterjesztő intézmény a tanács és a TIT közös hozzájárulásával épülne fel, várjuk a két szerv válaszát is. Csató Károly matricáról Ez a felszabadulás előtt páratlanul jómódú község mit „örökölt” a szabad évtizedekre? Egyebek közt hatökrös szekérrel is alig járható, tengelyakasztó — utaknak’ csúfolt — kátyúkat; töménytelen mocsaras, belvizes, lápos területet. Volt hát mit a helyére tenni, javítani, a községet csinosítani, korszerűbbé tenni. A lakosság körében már régóta jelentkezett az igény — ami lényegében az egészséges előrelépés egyik záloga —, hogy a környező községekkel tartsanak lépést, sőt az sem baj, ha a fejlesztésben netán „lekörözik” amazokat. A sok-sok javaslatot a cél érdekében előbb össze kellett fogni, az ötleteket rangsorolni, a megvalósítás ütemét és módját megállapítani. Hogy ez mintaszerűen sikerült, azt — mindjárt itt elöljáróban mondjuk el — a megyéi településfejlesztési versenyben a 2500 lélekszámon felüli községek kategóriájában kivívott első helyük, s az ezzel járó 200 ezer forint és zászló is tanúsítja. És mielőtt még számot adnánk a köz asztalára letett eredményekről, beszéljünk a módszerekről, amelyek jól szolgálták a községgyarapítást. Először is tanácstagi körzetenként úgynevezett rész-falugyűléseket rendeztek. Ezeken minden háztól képviseltette magát valaki, így hát a részvétel százszázalékos volt. S a felszólalások, az őszintén elmondott óhajok nyomán adva voltak a tennivalók. A község vezetői kert elés nélkül megmondták, hogy kizárólag csak tanácsi erőből képtelenség ötről a hatra menni. Szervezett összefogásra, az erők egyesítésére van tehát szükség. Nagy segítséget jelentett a mozgósításban sok egyéb szerv mellett, u. népfront és a KISZ. A falugyűlések egyikén például a fiatalok elképzeléseit summázták, de ugyanígy csokorba szedték a nyugdíjas korosztály kívánságait is. Ami egyébként párját ritkította, az volt, hogy nem az általában megszokott lokálpatriotizmus érvényesült az igények kinyilvánítása során. Ki-ki nem a szőkébb körzete, lakóterülete vagy utcája sérelmeit, hiányosságait hánytorgatta fel, hanem a közösség egészének a nevében szólott. Mindenekelőtt körvonalazták a legsürgetőbb teendőket: bölcsőde, óvoda, iskola, ravatalozó, belvízlevezetés, utak, járdák, művelődési ház. Az ilyetén való szótértés 1973 őszén vette kezdetét. Azóta ez már szinte rendszerré vált. Az igények és a lehetőségek szem- beállításakor nyomban kitűnt hogy pusztán a tanács erejéből jóformán két évtized alatt sem tudnák feladataikat megoldani. Ezért kellett a vezetőknek egymás közt leülniök azért, hogy a fenti „távot” legalább a negyedére sikerüljön csökkenteni. Úttörőktől és KISZ-tagoktól kezdve a termelő egységek dolgozóin ál a tanácsokig mindenki vállalt valamit. A Vörös Csillag Tsz. a Bajai Állami Gazdaság és a garai ktsz összefogásával például négy kilométernyi útszakaszt töltöttek fel homokkal és dunakaviccsal. Természetesen a lakosság segítsége is benne volt
