Petőfi Népe, 1975. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-12 / 188. szám

V

1975. augusztus 12. & PEXÖi-'í NÉPS,

Yosoji Kobayashi

Jellegzetes intellektuális alkat.

. fegyelmezett tekintet, a derűs arckifejezésen is átsütő figyelem, szüntelen fogékonyság: Yosoji Kobayashi. Hangsúlyozott udvariassággal köszöntötte dr. Csenki Ferencet, vendéglátóját, s egy- egy közbevetett megjegyzésével gyorsította a hangulat feloldódását.

Szívesen válaszolt kérdéseinkre.

— Tudjuk, hogy tíz esztendeje vezető tisztségeket tölt be a legnagyobb japán lapkiadó vállalatnál s a szigetország egyik legbefolyásosabb televíziós szakembere. Szívesen hallanánk e tekintélyes pozíciókhoz vezető útról.

— Négy évtizede fejeztem be jogi. államtudományi tanulmányaimat Tokióban, majd a belügyminisztériumban dolgoztam különböző beosztásokban 1965-ig Régóta foglalkoztatnak a modern,

•nagy hatású hírtovábbító eszközök. s anyagilag is érdekelt vagyok néhány lap kiadásában, az irányításommal működő Nippon televízió működésében.

— Minek köszönhetjük magyarországi látogatását?

— A Magyar Televízió elnöke hívott meg egy együttműködési szerződés kidolgozására. Előreláthatóan szeptember )2-én, hazám fővárosában írjuk alá a megállapodást. Információkat, műsorokat cseréltünk és közösen készítünk filmeket, riportokat. Tapasztaltam. hogy Magyarországon nagy az érdeklődés a sziget- ország iránt. Honfitársaim is megkülönböztetett figyelemmel kísérik a magyar nép életét.

— Kobayashi úr milyen benyomásokkal távozik hazánkból?

— Kellemesek az emberek. Meglepett, hogy mennyire hisznek az emberek a fejlődésben, a haladásban. Igazán elismerésre

méltó az a tudatosság, amellyel jövőjüket alakítják.

Kecskemétből nem sokat láttam, de úgy vélem, hogy szerencsésen ötvöződik itt a múlt és jelen. Más a hangulata a megyei tanácsházának — ahol a vb-tit- kár úrtól szemléletes tájékoztatást kaptam a falusi gazdálkodás és életforma változásáról, az ipar előretöréséről, a homoki szőlőkultúráról —. más a díszes városi tanácsnak. Itt is nagyon hasznos információkat mondott el Gödör József elnök úr.

Ezúton is köszönöm azt a gyönyörű koncertet, amivel a diáklányok megajándékoztak minket. Hallottam eddig is a Kodály Zoltán nevéhez kapcsolódó zeneoktatásról. s zeneszerzői tevékenységéről. A tanácsteremben hallott dalok legszebb magyarországi emlékeim közé tartoznak.

Azt hiszem, hogy Hirohito 'császár rokonát, a francia szépmű- \észeti akadémia tagját, a japán televíziós szövetség elnökét hazánk barátai közé sorolhatjuk.

Ileltai Nándor

„Kis lak áll a nagy Duna mentében”

„1840 és 1844 között e házban volt Petrovics István mészárszéke”,. hirdeti az emléktábla a du- navecsei Petőfi Múzeum falán. Ebben az apró, fehérre meszelt házban dolgozott egykor Petőfi édesapja, itt élt a Petrovics család mesterlegényeivel együtt. A múzeum helyiségei különböző korok emlékeit őrzik. Az udvaron római kori sírkődarabokat és épületmaradványokat találunk, melyek a Dunaújváros közelében levő római kori település — In- tercisa — feltárása során kerültek elő.

Az állatok letaglózására szolgáló fedett hídon, a múlt század a a századelő paraszti munkájának szerszámai sorakoznak, melyek mind Dunavecse környékéről kerültek a múzeumba.

A lakóház helyiségeiben a római kor és az Árpád-kor emlékein kívül, a különböző céhszakmák munkáját reprezentáló szerszámokat, remekműveket, így a kalapos- és a csizmadiamesterség eszközeit állították ki. A Petőfi szüleinek hálószobájában levő konyhai eszközök gazdag anyaga a múlt század paraszti háztartásának képét őrzi. A következő szobában kapott helyet az a húsvágó bárd, melyet Petrovics István 250 forint fejében hagyott itt,, mintegy elismervén az adósságot.

Petőfi is gyakran járt itt, bár itt-tartózkodása során a házat bérbe adó Nagy családnál lakott. Zsuzsi nevű lányukhoz két verset is írt. A Dunavecsen keletkezett 31 költemény között van az Egy estém otthon, a Füstbe ment terv és az István öcsémhez is.

Bolvári László, a múzeum igazgatója elmondta, hogy különösen a külföldiek látogatják gyakran az egykori Petrovics-műhelyt; A Magyarok Világszövetsége és a követségek segítségével a világ minden részéről, Ausztráliából, Kanadából. Indiából jönnek ide turistacsoportok. A nyelvészek konferenciájának résztvevői minden ülésük alkalmával ellátogatnak a múzeumba.

Ahhoz azonban, hogy az érdeklődők ne csak előzetes bejelentéssel tekinthessék meg a kiállítást. egy állandó teremőr kellene. A múzeum megérdemelné ezt a gondoskodást, hiszen ez a kitűnően összeválogatott anyag nemcsak a Petőfi életéhez szolgáló adalékokkal, de néprajzi ritkaságaival is méltán keltheti fel mindenki érdeklődését.

H. Z.

Bajától a világhírig

150 éve született Türr István

A társadalmi, benne a műsza- ki-gazdasúgi-kulturális haladás múltbeli érdekeinek megmentése, megőrzése, a rendelkezésre álló és egyre fogyó anyag kritikus és reális értékelése megtisztelő feladat. A változatos, elentmondá- soktól sem mentes életutak felmérése kötelességünk is. Türr István születésének 150. évfordulóján sem tehetünk mást, mint hogy áttekintjük az életrajzot, és utalunk a gazdag életű magyar vonatkozású, maradandó pontjaira.

Garibaldi oldalán

A nagy francia forradalom nemzeti öntudatra ébresztette Európa népeinek többségét, köztük a magyarságot is. Ebben a helyzetben indult Türr István pályája. Hosszú élete — Baja, 1825. augusztus 11. — Budapest, 1908. május 3. — az európai és a magyar történelmi fejlődés sajátos időszakát fogta át.

Türr István 1842-ben a Pécsett állomásozó 52. gyalogezred önkéntes katonája lett. Az 1848- as forradalmi események kapcsán csapattestével Lombardiába vezényelték, ekkor már hadnagy. Rokonszenvet érzett az olasz nép szabadságharca iránt, ezért 1849-ben több társával átszökött a piemonti területre. Itt megbízást kapbtt az olaszországi magyar légió megszervezésére és vezetésére. Közben, mint katonaszökevényt, az osztrák hatóságok halálra ítélték. Minden módot igyekezett felhasználni arra. hogy csapatával hazájába térjen vissza, és ott nyújtson segítséget a szabadságért folyó küzdelemben. A sikertelen kísérletek után Svájcba ment, ahol értesült a világosi fegyverletételről. Néhány évre London volt ezután tevékenységének színhelye, ahol tőzsdeügynökként dolgozva gazdag pénzügyi-közgazdasági ismeretekre tett szert. A krími háború idején szerepet vállalt az angol—török hadseregben. 1855-ben az angol kormány megbízásából Romániába indult, ahol az osztrák hatóság letartóztatta, majd a korábbi halálos ítélet végrehajtásának szándékával Bécsbe vitték. Az ítélet végrehajtásától csak Viktória angol királynő közbelépése mentette meg.

A következő év — 1856 — döntő fontosságú volt Türr tevékenysége és későbbi életútja szempontjából: Konstantinápolyban megismerkedett Ferdinánd Lesseps mérnökkel. Ebben a városban teremtette meg kapcsolatait a magyar emigráció több tagjával — Klapkával, Kossuthtal, Telekivel — és bonyolult közvetítő szerepet vállalt. Nem szakadt meg összekötettése az olasz forradalmárokkal sem, tevékeny résztvevője lett az itáliai egyesítési mozgalomnak. Garibaldi közvetlen munkatársa volt. Érdemeiért altábomagyi rangot kapott. Nemzetközi hírnevét az olasz nép szabadságharcában és az egységes Olaszország megteremtéséért folytatott küzdelem élvonalában vállalt szerepe alapozta meg.

1861-ben feleségül vette III. Napóleon császár unkohúgát, Wvse Bonaparte Adélt. Párizsból nagy figyelemmel kísérte a magyar emigrációnak az ország

felszabadítására irányuló mozgalmait, közvetített az olaszok, németek és franciák között.

Politikai-diplomáciai munkásságát fémjelzi, hogy kereste a „keleti kérdés” békés megoldásának lehetőségeit; felvetette az Európai Egyesült Államok gondolatát; nem hivatalos követként államközi szövetségek megteremtésén fáradozott; elnökletével ülésezett a III. nemzetközi békekongresszus (Budapest, 1896); tárgyalásokat folytatott a nemzetiségek képviselőivel. Közben a Szuezi-csatorna elkészítésének sikere Türrt is nagy nemzetközi vízügyi vállalkozások szervezésére ösztönözte. 1876-ban megkapta a kolumbiai kormány engedélyét a Darien földszoros átvágására (a későbbi Panama részvénytársaság Lessep elnökletével), majd 1881-ben a görög kormány engedélyét a Korinthu- si-csatorna létesítésére és üzemeltetésére.

J

Gazdaság és közművelődés

Az 1867-es kiegyezés amnesztiát hozott Türr István számára is. Hazatérve tanulmányozta az itthoni gazdasági viszonyokat. A kedvezőtlen tapasztalatok ösztönözték arra, hogy széles körű szervezőmunkába fogjon a gazdasági élet fellendítése érdekében. Sokirányú és több évtizedes hazai munkásságának középpontjában a gazdasági kérdések álltak. Különösen figyelemre méltó a modern, komplex vízgazdálkodási szemlélete, a magyar vízgazdálkodás fellendítése érdekében kifejtett sokirányú szervező és propagandamunkája. 1868-tól — hazai és külföldi szakembereit közreműködésével — évtizedeken át sokat fáradozott a Ferenc- csatorna korszerűsítésén, új csatornahálózat létrehozásán.

Gazdaságpolitikai nézeteit azok a tanulmányai, cikkei, előadásai mutatják, amelyeket a hitelélet, a csatornaépítés, az öntözés, a vízi közlekedés fejlesztéséről, az utakról, a magyar mezőgazdaság létfontosságú problémáiról és a mezőgazdaság fellendítéséről írt. Közművelődési és erkölcsi nézeteit is gazdag hagyaték dokumentálja. 1868. október 20-án Baján megalakította a Népoktatási Kört, és előadásával megkezdődött a hazai felnőttoktatás. Az 1870-ben létrejött Központi Népoktatási kör elnökeként évtizedekig országosan is jelentős tevékenységet fejtett ki. 1896-ban a tudomány, a kultúra eredményeinek közérthető ismertetése, népszerűsítése érdekében létrehozta a Corvina Társulatot. Olcsó kiadványaik számottevően segítették az alakulóban levő népkönyvtárakat.

Itt lenne az ideje

Türr István a múlt század második felének egyik legérdekesebb, legszínesebb, nagy nemzetközi tekintéllyel és kapcsolatokkal rendelkező, a magyar nemzeti történelem eddig kellően fel nem fedezett alakja. Tevékenysége azt mutatja, hogy lényegében reálisan ismerte fel az ország bonyolult gazdasági, politikai, kulturális helyzetét. Munkásságával, jelentős kapcsolatok és nemzetközi látókör birtoka ban. bátor gondolkodóként, kivér teles képességű szervezőként annak minden oldalú fejlődését kívánta előmozdítani.

Gazdaságpolitikai koncepciója a következő pillérekre épült: a nemzetközi tapasztalatok és erőforrások felhasználásával a belterjesség irányába fejleszteni a magyar mezőgazdaságot; gazdaságosabbá tenni a termelést; növelni a termelékenységet; versenyképesen kijutni az európai piacra; kiszakadni abból a helyzetből, amely Magyarországot gazdaságilag Ausztriának szolgáltatta ki.

Nézőpontjában üsszekapcsoltan jelentkeztek a pénzügy es hitel, valamint a mezőgazdaság, vízgazdálkodás és közlekedés kérdései. A kiegyezés korában, hazatérésé után, szinte társ nélkül vívta hosszú, szívós és sajnos sok esetben hiábavaló harcát a bürokratizmussal, a korrupcióval. Küzdött a közömbösség, értetlenség ellen, hogy híveket, pártolókat szerezzen törekvéseinek. Minden erőfeszítése ei lenere Magyarországon csupán a Ferenc-csatornahílózat létesítése sikerült: a „törzs, a karok és lábak nélkül” — ahogyan ő nevezte.

Nemzedékünk nagyra becsüli Türr bátor, dinamikus szervező munkáját, az ország gazdaságikulturális fellendítése érdekében kifejlett erőfeszítéseit, kezdeményezéseit Egész életében megmaradt hazáját és városát szerető bajainak.

Itt lenne az ideje, hogy ne várasson tovább magára az ösz- szetett, ellentmondásokkal is átszőtt, gazdag életmű tudományos feltárása.

Dr. Faludi Gábor

11 Nwft

PÁSZTOR

FERENC:

.

4 # ^ 1f i m * •

f. f «MgÁ, w Jik K«*

(43.) Az asszonyok hallgattak.

— Eldöglöttek. Most kiléphetnénk. Sötét van, azon az úton vissza is mehetünk, amerről jöttünk. Gondold meg.

— Hülye. Körülfogtak itt mindent.

*

Megint csend. Az egyik gazfickó dúdol. Aztán sétál, csapkod valamit a kabátjához. Pedig sötét van a pincében is. Vagy csak nem szűrődik ki a világosság. Aztán megvirrad. Köd telepszik a völgyre. Sűrű pára hull le, harmatos lesz a fű, mintha permetezték volna egész éjjel. Mindenki a helyén van. Suhajda lila a hidegtől. Golubics ül és figyel. Ángyás a falnak támasztott háttal áll és messzire bámul. A fülével figyel. A másik oldalon Csík András félkönyékre ereszkedve az ablak alá csúszott. Szeretné hallani, vajon miről beszélnek benn. Hét óra múlt. Nyolcra várják az embereket.

— Legalább egy korty vizet ihatnék! —. mondja az egyik bandita.

— Fulladj meg szomjan, száradj ki, gazember — szitkozódik az egyik asszony, biztosan kapott egy nagyot, mert feljajdult.

— Hogyan szerezzünk vizet?

— Küldjük ki az egyik tramp- lit.

— Ha meglép?

— A másikat hazavágjuk.

— Az őt már nem izgatja.

— Pedig víz kell. Ha nem iszunk, akkor én rosszul leszek a szomjúságtól. Tudod mióta nem ittam vizet? Legalább húsz órája. Küldjük el a nagypofájút.

— Miben hoz? Honnan.

— Itt van a patak, mögöttünk.

— Készüljön. Kimegy vízért. Itt van ez a kanna. Ha tíz perc

múlva nem jön vissza, a másik asszonyt megöljük. Érti?

— Visszajövök.

Az asszony kilépett. Tétován, szédelegve fordult be a pinceház sarkán. Meglátta Suhajdát, de nem szólt. Ketten is integettek neki. Elhúzott az ablak előtt. Aztán befogták a száját, a patakig osont vele Csík. Fentről nyomban elindult a parancsnok lóháton. Ügy vágtázik, mintha a szél repítené. Tíz perc. Neki három alatt ott kell lennie. Ott is van.

— Petőné, magán áll minden, kezdjen el ordítani, hogy elesett, besett a patakba a kövek közé és eltörött a lába. Ordítson, jajgasson !

Az asszony jajgat, kiabál, sír, sivalkodik.

— Eltörött a lábam, nem tudok felállni, benne vagyok a vízben. Segítsenek, Ilonka, mondd meg nekik, hogy segítsenek, mert már félig ájult vagyok.

— Dögölj meg, hülye, faragatlan ringyó! Mi is megdoglünk hamarosan, mert kiszáradtam már, mint a Szahara.

— Agyonlőjük ezt a másik libát!

— Marha! Akkor a sírunkat ássuk meg. Abban a pillanatban ránkcsapnak, mint a patkányokon. Szitává lőnek. Ha ez megdöglik itt, akkor nem kímélnek már senkit, nincs kit kímélni. Miattad van, te akartál szomjan dögleni.

Az őrnagy int a három katonának. Kihívja őket a pince mellől.

— Csússzanak le ide, a bokrok

alá. Itt a rádió. Parancsot kapnak, ha vissza kell menni. Addig egyenek, igyanak kávét, tornáztassák magukat.

A domboldalon lefelé halad egy asszony. Jólöltözött, bundás, nehezen lépked a buktatós, gyepes oldalon. Csak a pinceajtó előtt áll meg, kopog, az ajtóba fúg.

— Akárki vagy, menj a rühes anyádba, mert felaprítalak — kiáltja az egyik és már lő is. Az ajtó felső részét sorozza meg. Tudja, hogy ilyen magas ember nincs. Az ajtó feljebb van. Előtte kis mélyedés. Nem gondolja komolyan az öldöklést, ijeszteni akarja a kintlévőt.

— Az anyádra lőttél, fiam! -n; szólal meg az asszony. — Az egész ország tudja már, mit műveltek. Nyisd ki az ajtót, engedjetek be. Parancsolom.

— Nekem akarsz parancsolni? Most akarsz parancsolni? Amikor kis szaros voltam, eldugtál a hetes óvodába, mert nem értél rá bajlódni az egyetlen kölyköd- del. Takarodj innen, mert most már nem az ajtóba lövök, hanem beléd.

— Hallgass meg, fiam! Még megmentheted az életed. Azt hiszed a végsőkig feszíthetitek a húrt? Nincs vizetek, nem is kaptok. Mióta nem ettetek? Azok a parasztok útban vannak ide. Köröskörül fegyveres katonák, rendőrök állnak. Azt hiszitek, átjuthattok? Bolondok vagytok. Könyörgök, ne akard megölni anyádat.

— Legszívesebben a saját kezemmel teszem! — ordított a

csupaszképű és az ajtóba lőtt. Az asszony hanyatt esett. Nem sebe- süt meg, csak megijedt. De nagyon. Lélekszakádva fut vissza a hegy felé. Sir, zokog, ájultan esik le a földre az ezredes mellé. Az orvos veszi kezelésbe. Hordágyra teszik, mentőautó szállítja el

— Súlyos idegroham! Kórházba kell vinni!

♦

A feszültség fokozódik. Az ezredes nyugalmasan ül. jegyez. Tegnap délutántól fel sem emelkedett a székről. Csak vizet iszik azóta. Az őrnagyon nyoma sem látszik a fáradtságnak.

Jönnek a szőlőből az emberek.

Italosak, borostásak. Kérdés, szó, parancs nélkül a pince felé tartanak. Bentről látják őket. Az ablakon át figyelik ketten is. Látni nem lehet, de a bentről jövő hangokból pontosan felmérhető.

— Felgyújtanak. Megsülünk. Gyerünk ki.

— Nem megyünk, ha felgyújtanak, mindenkit lekaszáiunk.

— Mivel, te barom. Talán tíz töltényem maradt.

— Nekem még van. Ha anyádat nem kímélted, akkor a koszos paraszttól ne sajnáld a lőszert.

— Bitangok! Kiengeditek az asszonyt, vagy égtek! — kiált oda Pető Lajos. — A feleségemet már tönkretettétek, kórházba kellett vinni. Ha tíz perc múlva nem jöttök elő, felgyújtunk.

Egyszerre dobálják az ablakhoz, az ajtó elé, a tetőre a benzines palackokat. Aztán egyszerre, mintha villám csapna az emberekbe, balra fordulnak, a ház mögé indulnak. Legalább ötven fegyveres határőr, rendőr áll szemközt velük. Csak integetnek, kezükkel mutatnak az embereknek, akik szót fogadnak és elvonulnak.

Az őrnagy a patakon túl vár • rájuk.

— Megőrültek? Mik maguk? Fegyelmezetlen csürhe? Felnőtt emberek! Meg akarják ölni Ilonkát? Maga is itt van, Lőrinc István? Nem tudja, miben állapodtunk meg? Azonnal menjenek a harcálláspontra. Amit maguk kapnak az ezredes elvtárstól, azt nem teszik zsebre. Nem szégyellik magukat? Ilonka olyan fegyelmezett, olyan türelmes, annyi erő van benne, mint magukban összesen.

— Nekünk is vannak idegeink! Őrnagy elvtárs. Meddig tűri még?

— Miért nem bíznak bennünk? Mindent elrontottak volna és Ilonka is bennégett volna.

— Ugye, megmondtam maguknak, marhák. Én voltam katona — mormogja a hentes és dülöngélve elindul az élen az erdő felé.

Két órakor a parancsnok lovagol a pincéhez. Frissen borotválkozott. Még púdert is tettek az arcára, nehogy észrevegyék az álmatlanság, a fáradtság ráncait az arcán.

(Folytatjuk.)