Petőfi Népe, 1975. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-10 / 187. szám

irí NÉPE 0 *975. augusztus 10.

A puszta fiai

Ezüstgombos

mellényéért már sok pénzt ígértek a külföldi turisták.

A serkenő baj- szú. parázsfe- kete szemű legény mindanv- nyiszor mosolyogva megrázta a fejét. A mellény apai öröksége, nem válna meg tőle semmi pénzért.

Meg aztán az ő vágyai egészen más természetűek, mint a városi embereké. Az autó nem érdekli. városba nem kívánko- kozik,. itt érzi jól magát a bugaci pusztában, ahol született és ahol napestig terelgeti a Városföldi Állami Gazdaság híres szürkegulyáját.

A 21 esztendős Némedi Varga Ferenc szemre akár a puszta Lú- das Matvija is lehetne, csakhogy semmi köze a ludakhoz. Gulyás. Hajnali ötkor kiengedi az állatait és amíg azok legelnek, rátámaszkodik a botjára, vagy lehevere- dik a fűbe. Hogy mire gondol ilyenkor?

— Fene tudja. Semmire. Néha arra, hogy jobb volna az erdőben, Vadőr akartam lenni, talán még nem késő. Ha elvégzem Kecskeméten az iskolát, még lehetek.

— Szebb az erdő. mint a róna?

— Szép mindegyik. De az erdőben nem kell az állatokhoz igazodnom.

Turisták jönnek, fényképezik. Nem törődik vele, megszokta. A szabad természetben élők méltóságteljes nyugalmával hagyja menni a dolgokat a maguk útján. Nem hajbókol és nem udva- riaskodik, ha szólnak hozzá, válaszol, már amire tud. A szavak ejtéséből megismeri a német, a francia és az angol turistákat, sőt

néhány mondat erejéig társalog is ezeken a nyelveken.

— Mit szoktak kérdezni?

— Amit megértek az. hogyan érzem magam? Mit lehet erre mondani? Azt. hogy jól.

— És tényleg jól?

— Jobban, mint az a sok iderohanó városi. Mintha az ördög űzné őket, úgy vágtatnak. Nekem a város túl zajos, nem tudnék ott élni.

A gulya feltápászkodik, elindul friss legelőt keresni, a gulyáslegény is megmarkolja a botját. magányos alakja egyre kisebb lesz. ahogy távolodik az asz- -talsima tájban. A szomszédos lucernatábláról jó kedvű nevetés hallatszik. Fiatal legényke szorgoskodik a lovas szekér körül, fitogtatja az erejét: egész boglyát szúr villavégre. Amikor észreveszi, hogy fényképezzük, látszik, odajönne érdeklődni, de az idős kocsis rámordul: „Inkább a munkán járjon az eszed!”

A legényke nevet, de engedelmeskedik. Fütyürészve pakolja a szekeret, a szeme sarkában huncut jókedv, a karjában erő. Körülötte a puszta, amely munkát, nyugalmat, egészséges álmot ad a fiainak ma is. V. Zs.

Vasárnapi

^riport

pr

L.

Műértő kezek érintésére

• •

„Honnan olyan ismerős ez a kirakatos hangulatú berendezés?" — töprenghet magában sok kecskeméti olvasónk a cikkünkhöz készült első felvétel láttán.

Nézi a másik két felvételt. Hm. Görögös elemek ezen a díszes faragású oszlopfőn. amelyet márványos törzshöz illeszt a munkás. Ez nyilván ahhoz az állványzathoz tartozik.

A harmadik felvételen meg szemmel láthatóan új, modern ülőgarnitúrát gusztál az a göndör hajú férfi.

Valamilyen asztalosműhelyben vagyunk. De hol? Melyik üzem az, ahol régiség és újdonság ilyen szépen megfér együtt?

Ha még most se találta volna ki az olvasó, mi is az az „antik” kirakatszerű, néhány emlékeztető fogalmat idézünk. Például: edényzet, üveg, majolika, mérleg, „felbenyelt” feliratok, mint Tinct. jodi, polcok, fiókok, jellegzetes, amolyan szorongató illat, vagy inkább szag. Az a — szag. Arra nem szoktuk mondani, hogy illata van .. . Orvosság szag — nemde?

Itt már közbevághat, mondjuk, egy hetven esztendős kecskeméti.

— Tudom már, tudom . . . Kisgyerek voltam még. mikor édesszülém először küldött el a patikába aszpirinéit. Mikor beléptem. csak elámultam a faragott berendezésen. Bámultam az üvegezett rekeszekbe katonád rendben sorakozó fehér, zöld, barna, halványkék meg ki tudja már milyen színű üvegeket, porcelán meg faedényeket...

— Az ez. ugye. a „nagypatika” öreg bútora? ... Hát majdnem kifogott rajtam. Pedig még pár esztendeje is ott volt. ez volt a berendezés.

Igen, aki így ismer rá, jól emlékszik. Kecskemét második patikájának officinájában — eladótér táraasztallal és állványzattal — állt ez a bútor 1973-ig. Akkor újították fel és korszerűsítették teljesen a megyeszékhely központi gyógyszertárát, miután erre régen megérett már.

A régi bútorzat azonban nem került, sem tűzre, sem az ócskapiacra. Annál sokkal tekintélyesebb múlt állt mögötte. Lóránd Nándor, a kecskeméti patika- múzéum vezetője mesélte el, hogy az '1821-ben felállított gyógyszertár eredeti berendezését a századforduló idején cseréltette ki akkori tulajdonosa, Farkas Ignác gyógyszerész. Török Lajos és Csikai Lajos műbútorasztalos mesterek készítették el nagy műgonddal az új bútorzatot. Nincs > or képzőművészeti irányzat néiKŰl. Az akkori áramlat hatására a klasszicizáló eklektika stílusjegyeit öltötték magukra a berendezések. Azaz amikor ókori római és görög elemek át- \ ételével kiegyensúlyozottságra, nyugodt szépségre, arányosságra törekedtek, felvették más korok és stílusok jegyeit is. Vegyesen, s kevés önálló formával.

Mindez mit sem von le az alkotás szépségéből. Éppen e bútorzat jellegzetes bája, a fő stílusjegyek révén érvényesülő

harmonikussága indította arra a szakembereket, hogy védetté nyilvánítsák. így — amidőn „aktív” korszaka megszűnt, a megyei Gyógyszertári Központ vezetősége gondosan elraktározta. Tervezvén, hogy a majdan Kecskeméten felállítandó megyei gvó- gyítástörténeti gyűjteményben, patikamúzeumban, mint helytörténeti emléket állítják fel.

Sajnos, a raktározási körülmények veszélyeztették a berendezés állagát a bérleti díj sem volt olcsó mulatság, s az anyagi terheket, valamint a megőrzéssel járó további kockázatot, ráadásul bizonytalan időre —. nem tudta vállalni a Gyógyszertári Központ. Javaslatára — a budapesti Semmelweis Múzeum vezetőségének beleegyezésével, speciális bútorszakértők tervrajzai alapján —. hozzákezdtek a kultúrtörténeti értékű bútor restaurálásához, illetve olyan jellegű átalakításához, hogy az ishnét üzembe helyezhető legyen.

Hol? Kalocsán, a közeljövőben megnyíló második gyógyszertárban, új városrészben, állítják fel az újjáalakított, védett bérén, dezést. (Kecskeméten is a második patikát szolgálta majd háromnegyed századig.)

A szinte művészi igényességű munkát a kecskeméti Építőipari Szövetkezet asztalos részlegében végzik. B. Kovács Mihály részlegvezető-helyettes kalauzol el Szabó István brigádjához, amelynek tagjai — Kőrös József. Magyar István, Margit István. Marosi Mária, Kara Miihály — dolgoznak a berendezés helyreállí• Szabó István brigádvezető forgó korongot készít.

Erre rekeszek kerülnek — különböző gyógyszerek tárolására.

• Magyar István a díszítő oszlop fejét

és törzsét illeszti.

Úgy zárójelben felidézik, mennyire nem volt egyszerű az öreg, elszíntelenedett bútoron annak felismerése, milyen is volt az eredeti furnér. B. Kovács Mihály szeme fedezte fel a kőrist. Aztán míg kikutatták, hogy a

— Mikorra készülnek el vele?

— Szeptember közepére, vagy talán előbb is. Még nincs is itt minden egység. Sok az átalakítás, mélyítjük a szekrényeket, fiókok, polcok készülnek, a legkisebb részletnek is „stílszerűnek” kell lennie.

— Gondolom, méltó kezekben van az egykori műbútorasztalos mesterek műve.

• B. Kovács Mihály

részlegvezető- helyettes :

— Ez a Bánáti-féle ülőgarnitúra. Ide le

még olyan hurka-szerű párnázat jön

— keresztbe .., Ugye elegáns ez a tűzpiros, fekete

színösszetétel a kárpitozáson! (Szilágyi Mihály felvételei)

tásán, felfrissítésén. Elsősorban ők, mert bizonyos rutinmunkákba mások is besegítenek.

— Speciális munka, másik cég nehezen vállalta volna — véli B. Kovács Mihály. — Március 13-án kötöttük meg a szerződést. Műszaki rajzok alapján dolgozunk, melyeket a Semmelweis Múzeum hagyott jóvá. Minden egységet teljesen szél kellett szedni. Sok a pótlás, esztergályos munka, lepucolás. pácolás, fényezés. Az egykori diófaszín odavolt már. A politúrréteget le kellett maratni, mert elszürkült ...

Figyeljük Szabó István brigádvezetőt. Egy bársony finomra

kidolgozott forgó korong peremén olyan érzékenységgel használ ja a nagy fűrészt, hogy nem szaladnak túl a fűrészlogak a vékony szegőlemezen.

Magyar István egy díszítőoszlop fejét és törzsét illeszti.

— Igen babramunka ilyen faragott cirádás, aprólékosan ki- szobrozott részek helyreállítása, csorbuiatainak. letört figuráinak pótlása... A piciny formák, vé- selek alig hozzáférhetők.

— Hát ez a habos, márványos felület?

— Kőris- és diófa furnér — intenek az oszlopocskára. meg az állványzat betétjeire.

— Hetvenketten dolgozunk a részlegben, s legalább felerészben műbútorasztalosi képzettségünk van. A munkánk zöme bútor jellegű, emellett üzletberendezéseket is készítünk. Az Ipar- művészeti és Képcsarnok Vállalattal van éves szerződésünk, s csak iparművészek által tervezett szériákat gyártunk.

— Van-e mennyiségi kikötés, hogy tehát nem lehet csak ...

— ... kétszáz darabot gyárthatunk. Ez nem tömegmunka.

Hogy mennyire nem, nézzék meg Kecskeméten például az

Ara.iypók a Volán utazási iroda, a Zeneműbolt berendezéseit, vagy a Katona József Színház klubhelyiségét, s míg ki nem felejtjük, a sajtóklub belső kialakítását: az ő művük. A fővárosi galériákban pedig egy-egy iparművész „álmait”, melyekbe a kecskeméti műbútorasztalosok keze munkája adott testet, életet. Évenként egy-egy iparművész alkotását, mint az idén a Bánáti-féle. képünkön is látható vörös-fekete ülőgarnitúrát.

ök „reaktiválják” a nagypatika öreg bútorait is. Bizonyítva, hogy amit egyszer valamikor jól megalkottak, afölött csak az idő jár el. de műértő kezek érin. tésére újjászületik.

Tóth István

lifM

(42.) Suhajda káromkodik magában. Tekergeti a nyakát. Szeme előtt vörös karikák táncolnak. Már nem érez fáradtságot, még nem ernyedt el. Pattanásig feszülnek az izmai. Egyre dühösjebb lesz, egyre haragosabban gondol arra, hová, mekkorát csap majd. ha megjelenik előtte az egyik bandita.

Csík. A falnak támaszkodik. Fülét a kőhöz nyomja, hallja a hangfoszlányokat. Tudja, hogy fentről mindent látnak, mert a különleges lámpák fényében követni tudják mozdulataikat. Azt is tudja, hogy háromszor három bagolyhuhogás lesz a jel, ha az őrnagy utánuk küld valakit. Neki kell visszakúsznia a patak felé húsz métert.

Golubics fél. Dermedt mozdu- lalansága jelzi. A tőr döfésre áll a kezében. Maga is érzi, hogy mozognia kellene, hogy egy kicsit higgadtabban kellene kivárnia. Számol magában, a zajokat igyekszik megfejteni. Csodálja a nagydarab Ángyást, aki hanyagul kaparássza a körme alját és sokszor fél arasznyira kúszik az ablak felé. Néha megszorítja a vállát, vagy a kezét, bátorítja. Talán észrevette, hogy félek?

Éjfél is elmúlt már. Fáznak. A mesterlövészek három irányból állnak készenlétben. Pokrócokat, filcdarabokat, hoztak, meleg vattaruhát húztak már magukra. Ha mindenki meggémberedik is, nekik nem szabad fázniok. A különleges lámpák remekül beváltak. Gyorsan lehozták ide a vezetéket és felszerelték a technikusok. A fényképészek elhozták az első fotókat. Megdöbbentő, hogy ilyen körülmények között is, viszonylag pontos portrékat készítettek a két banditáról.

— Megérkeztek az azonosítások —, jelenti az őrnagy a félig szundikáló ezredesnek. — Mindkettő

bűnöző. Az egyik erőszakos nemi közösülés, szándékos emberölés kísérlete miatt volt büntetve. A másik, a szakáll nélküli, lopásért, garázdaságért kapott börtönbüntetést. Nem érdemelnek túl sok kíméletet. Azt még nem sikerült megállapítani, honnan szerezték a fegyvereket. '

— Ez is valami. A szülőkről tudnak valamit?

— Igen. A kisebbnek az anyja tanácsi funkcionárius. Az apja elvált tőlük. Az is vezető ember. Pontosan kéri. ezredes elvtárs? A szakállas szüleiről nem tudnak. Lehetséges, hogy fal néven élt. De a kisebbiknek idehozatom az édesanyját. Már intézkedtem. Ha éjjel nem jutunk dűlőre, reggelre itt lesz az asszony. Oda- küldjük, az ablak elé. Vajon mit mondanak neki?

— Jó, eredményes lépés, csak az a gyengéje, hogy még egy nappal számolnunk kell. Birják az asszonyok?

— Lemegyek a legényekhez.

* Úgy látom. Golubics nagyon fáradt. Attól tartok fél. teljesen elmerevedik. Ilyenkor ájulás is bekövetkezhet. Rettentően ' nehéz koncentráció.

— Kockázatos a leváltás. Menjen, beszéljen Csík őrvezetővel. Vigyen nekik frissítőt. Csokoládét, egy termoszban kávét. Ha úgy látja, nem bírják, a helyszínen keli váltani. Nehogy a legkedvezőbb pillanatban mindent elrontsunk.

Az őrnagy ismét egyedül indul, Csak útközben csatlakozik hozzá Tóth Mihály főtörzsőrmester.

— Hogyan kerültél ide? —

Megőrültél. Mászkálsz egy lőtéi

közepén?

— Balázs, nagyon fontos dolgot kell mondani. Az emberek isznak a szőlőben. Nagyon paprikás a hangulat. Pető félig tébol.vodott már. Vele vannak a gyerekei is. Négy tizenéves lány. A másik, az Ilonka férje meg csak ül az asztal mellett, kés van a kezében, az asztallapba veri pillanatonként. Attól tartok, komolyan veszi a reggel nyolc órát. nekirontanak a pincének, és akkor nem tudjuk megmenteni az asszonyokat. Azért futottam erre. hogy közelebbi úton érjek hozzád.

— Gyere velem.

Kúszva, félig sárosán, félig vizesen értek a pince mögé. Halkan. a megbeszélés szerint jeleztek Csík őrvezetőnek. András érti. felfogja, figyelmezteti Suhaj- tíát. Már belejöttek, hogy apró, lassú és hangtalan mozdulatokkal tornáztassák tagjaikat. Egy érintéssé!. rándítással, fejmozdulattal közölni is tudják egymással gondolataikat. Egészen hasznaiható embernek bizonyul ez a nagyszájú Suhajda.

— Mennem kell. Itt van nz őrnagy elvtárs. Nagyon vigyázz mindenre!

Annyira hozzászoktak a sötéthez, hogy látják egymást, olvasni tudnak már a tekintetben. Su- hajda is hallotta a huhogást, tudja, hogy egy időre egyedül leéli állnia a sarat. A másik oldalon Golubics marad egyedül. A szíve nagyon hevesen ver. A félelme már elmúlt, dühödt gyűlöletet

érez. Most gondolkodás nélkül kési eresztene a két embernek a hasába. Megretten egv kicsi', amikor Angyás jelzi, hogy hátrnkú- szik, de nem fél. A parancsnok közelléte biztonságérzetet sugall.

— Bírod még fiam? — sül ingja a parancsnok, kávét önt. itatja a lovászt. Pedig az köpköd, akkor sem issza meg a kávét, ha megsért vele valakit. Most is keservesen nyeli a keserű löttyüt. A csokoládét betömi.

— Bírom. Nincs semmi baj. Szomjas vagyok. Golubics is. Hátroküldjem?

Ott van már Golubics is. Hideg a keze, mint a békaláb.

— Fázol. Béla? Édes gyermekem bírd még egy kicsit.

— Bírom, nem érzem, hogy hideg lenne. Néha még verejtékezek is. Csak az első két óra volt nagyon nehéz, most mar nem félek, nem idegesít semmi. Tessék megmondani Takácsnak, hogy a kabaláját elhoztam. Itt van .> zsebemben.

— Megmondom. Vigyázzanak. Lehet, hogy hamarosan dűlőre visszük, a dolgot. Ott benn már nem sokáig bírják idegekkel.

Jött Suhajda is. Hátrakdszott, elnyúlik a füvön.

— Mi van magával, Suhajda? — kérdi az őrnagy és atyásan megsimogatja a fiú fejét.

— Mi lenne, őrnagy elvtárs. Várom, hogy meglékeljem az ürgét, De lehet, hogy csak lecsapom. akár egy nyulat. Ha sokáig tart. akkor engem be kell adni egy orthopédiai szanatóriumba.

Ha egy fé! cigit elszívhatnék, akkor fele királyságomat odaadnám.

— Adok én magának olyan cigarettát, hogy belfcbolondul. — suttogta az öreg és játékosan ci- bálja Suhajda 'szöghaját. Pedig megérdemelné ez a fiú. de néni

’lehet. Egy parányi engedmény az életükbe kerülhet.

— Egyen csokit, tegyen a zsebébe is. Igyon egv korty kávét. Ha fázik, mozogjon, Belső, apró, erőből végrehajtott mozgásra gondolok, mint a jógások. Ha na • gyón fáradt, leváltom!

— Nem. nem vagyok fáradt. Megyek vissza. Ezt a hernyót nekem kell nyakoncsípni.

Mindenki visszament a helyére. Az órák lassan, szörnyű lassan haladnak. Hajnal felé már ájulás, rosszullét környékezte mind a négy katonát. Nem aludtak, nem lankadtak. Minden neszre odafigyeltek. Benn a pincében sem hunyták le a szemüket.. Időnként ilyen beszélgetés zaja zajlott le.

— Álmos vagy? Ne aludj, mert belédrúgok! Szétlőlek, ha eldög- lesz. Azt akarod, hogy mindkettőnket felkoncoljon ez a banda?

— Nem, nem vagyok álmos. Ha majd Szent Pétertől megkap pom az útlevelemet, megköszö - nőm neked, hogy hülyén hagytam, ott a fpgamat. meg a földi világot. A végén ennek a papnak lesz

• igaza. Félek a nyolc órától.

— Mit félsz? Szétlőjük őket!

— Szétlőjük? A hamuban a sült pogácsa már nem tud lőni.

(Folytatjuk.)