Petőfi Népe, 1975. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-06 / 183. szám

1975. augusztus 6. • PETŐFI NÉPE • 5 Nem ezt várjuk A bajai kulturális életről sok­szor írtunk már le — teljes jog­gal — elismerő sorokat. E cikk szerzője maga is jó néhányszor ült le az írógép mellé, hogy el­ismeréssel szóljon például a tekintélyes József Attila Műve­lődési Központ munkájáról és munkatársairól. De most a csa­lódás hangján kell a szavunkat hallatni mégis. A Bajai Műsor augusztusi szá­mát nézegetve egyre azon járt az eszünk: kifáradtak volna a kitűnő bajai kulturális vezetők? Megelégedtek volna az eddigi sikerekkel? Vagy közömbösek maradtak a nyári időszakban ■felmerülő közönségigényekkel szembert? A kis füzet legelején a lap felső részében ott áll a büszke név: „A Szocialista kul­túráért kitüntető jelvénnyel és a Kiváló Művelődési Központ címmel kétszeresen kitüntetett bajai -József Attila Művelődési Központ 1975. augusztus havi programja”. Nos, amilyen szépen hangzik a program előtt a többszörös — és megérdemelt — kitüntetéssel rendelkező intézmény neve, olyan lehangoló látni a program vérszegénységét, jellegtelenségét, ötlettelenségét. Sehol egy vala­mire való esemény egész hónap­ban. Semmi olyasmi, amiért ér­demes lenne bárkinek is felöl­töznie, egy estét, egy délutánt rászánnia egy remélt szép óra vagy akár egy röpke látogatás kedvéért. Hemzseg a havi program a „táncos-zenés klubest”, az „if­júsági táncest", a „tánc, disco programmal”, az „ifjúsági tánc­est a Spirál zenekar közremű­ködésével” elnevezésű tervezett eseményektől, meg az ehhez ha­sonlóktól. Ne értse félre senki: nem az ilyen jellegű, könnyed, ha úgy tetszik „nyárias” műsorok ellen szólunk. Hanem az egyoldalúság — és a mögötte érezhetően je­lenlevő igénytelenség — ellen. Nem a fiatalok „beat-es” igé­nyét kifogásoljuk, hanem azt, hogy a tekintélyes intézmény egész hónapra csak rájuk gon­dol. Nem hiszem, hogy elfogad­ható lehetne az az álláspont, hogy nyáron nincs igény másra. Felhozhatja bárki ezekre a bíráló megjegyzésekre, hogy alig ért véget a fesztivál, kifáradt a közönség. S hogy a sok ren­dezvény a közművelődési dolgo­zók erejét vette. De így van-e valójában? Nem hisszük. Inkább másról van szó. Arról az évek óta újra és újra visszatérő né­zetről — mely egy beidegződött helytelen szemléletből fakad —, hogy a meleg hónapok, hetek alatt, az üdülés-pihenés idősza­kában „nem megy a komoly mű­sor”. Sajnálnánk, ha ez a csep­pet sem korszerű felfogás Ba­ján is teret kapna. Ott, ahol annyiszor élen jártak az újítás­ban, a kezdeményezésben. Varga Mihály Gusztusos lehet... New^ Yorkban egy új auto­mata baba a játékpiac egyik szenzációja. Eszik, iszik — és bepiszkítja a pelenkáját. Az új­fajta babából hetenként 70 000 darabot gyártanak. A }legilletékesebbek a bugaci pásztormúzeumban A nyári szezonban mindig sok látogatója van Bugacon az idén nyílt pásztormúzeumnak. Képünkön azonban nem ide­genek, hanem fiatal- csikó­sok (láthatók a bemutató vit­rin előtt, amint élénk érdek­lődéssel nézegetik a régi pásztorkészségeket. (MTI-fotó — Karáth Imre felv. — KS) AZ OLVASÁS ISKOLÁJA Jó tanácsok kezdő gyűjtőknek Az első érettségi A harminc esztendeje Kecskeméten érettségiző 24 diák se gondolta 1944 decemberében, hogy időben befejezheti kö­zépiskolai tanulmányait. Másfél óra alatt a fronton voltak az utánpótlást szállító szovjet járművek. Az energiahiánnyal küszködő város máról holnapra élt. Az ittmaradtak a szűkszavú újsághírekből aligha remélhették, hogy keleten, nyugaton végső leszámolásra készülnek a szövetségesek. Ámbár a vi­szonyok gyors javulását ígérő jelek élesztették a reményt. Tanítás a nyolcadik napon Már hetek óta iskolába jártak a gyerekek. Aki akart, mert, Kecskeméten élt, szülei enged­ték. A németek elűzését követő nyolcadik napon a Csokonai utca 5. számú házban, Hatvani Lajos ■lakásán szabályos iskolai órákat tartottak. A kitépett füzetlapok­ra ceruzával írt tanmenetek ma is megtalálhatók a Református Könyvtárban. Volt úgy, hogy csak öt gyerek foglalt helyet az innen-onr.an kölcsönkért széke­ken, volt, amikor huszonnyolcán is összejöttek. A házigazdán kí­vül Kovács Bálintné, Kerekes Fcrencné, Mester István és Csi­szár Albert foglalkozott a gyere­kekkel. Dr. Molnár Erik, Tóth László és a szovjet városparancsnok is meglátogatta az iskolát. Dicsér­ték őket, hogy megpróbálkoztak az orosz nyelv oktatásával. Nyil­ván a szándékot dicsérték, mert Hatvani Lajos, az alkalmi nyelv­tanár mindössze néhány tucat szót ismert. Az itt állomásozó szovjet katonáktól kérdezte, hogy mi, mit jelent. Fonetikusan rög­zítette a választ és másnap már .tovább is adta tudományát. „ Koalíciós” gimnázium November húszadikától az Ókollégium épülete várta a ta- nulnivágyó kicsiket és nagyokat. Együtt jártak a fiúk és a lá­nyok, elemisták és érettségiző diákok. Napról napra többen je­lentkeztek, s így december vé­gén Tóth László polgármester és Frigyesy Ferenc népművelési titkár javaslatára szakosodbat- tak. Január 2-án váltak ki a gim­nazisták. A Czollner téren mű­ködött a négy felekezeti középis­kolából szervezett „koalíciós’’ gimnázium. Itt már hat csoport­ban oktatták a gyerekeket a he­lyi középiskolákból verbuvált ta­nárok, a kisegítő pedagógusok és a kisebbek tanítására felkért nyolcadikosok. Helyi kezdemé­nyezésre Megáll József polgári iskolai tanár módszeresen taní­totta az orosz nyelvet. Egy ma­gyarázó jegyzetet, szótárt is sok- szorosíttatott 1945 lavaszán a helyi nyomdában. A füzetet, az első felszabadulás utáni kecs­keméti kiadványt a felnőttek is haszonnal forgatták. A nagy áldozatokat követelő véres csaták sebesültjeinek az ápolására január végén vala­mennyi kecskeméti iskolát tábori kórházzá alakították, a gimná­zium tanárai, növendékei kéz­ben, kis kocsikkal hurcolták át a felszerelést Bodri Béni Batthyány utcai házába és az egyik ezzel szomszédos épületbe. Senki se bukott Rendben lezárták a félévet és amikor május 3-án ismét visz- szaköltözhettek a Czollner tér­re, már.,..IX^tgjiwlócsoport. műkő-., dött. Az alsó tagozatokon párhu­zamos . osztályokat '. létesítettek. Április II-én tartották a felsza­badulás utáni első szülői érte­kezletet. A munka ünnepére az európai béke kivívására tanítási szünettel emlékeztek. A lelkesedés jellemzésére: a tanügyi hatóságok mentesítették a tanítás alól a nevelőket a pe­dagógus-szakszervezet által szer­vezett továbbképzés tartamára. A gimnázium tanárai az érettségi­ző osztályban reggel 7-től 9 órá­ig mégis tartottak rövidített órá­kat. Kollégium hiányában a vidé­kiek részére két kihelyezett „is­kolát” szerveztek. Izsákon — például — dr. Bognár László tett sokat a környékbeli diákok fel­készítéséért. Szorgalmasan ké­pezték magukat a lakitelekiek is. A kétnapos érettségi vizsgán mind a huszonnégy diák megfe­lelt. Sikerültek a június köze­pén írt érettségi dolgozatok is. Mindenki a Népünk és sorsunk Ady Endre költészetében című tételt választotta. A természettu­dományi vonatkozású téma ki­dolgozására nem akadt vállal­kozó. Július 2-án Baranyi Gyula állt először a mai Czollner téri ren­delő helyén álló épületben a dr. Marczinkó Andor elnökletével te­vékenykedő bizottság elé. Vala­mennyi tárgyból egyest kapott. Még hatan szerepeltek ilyen ki­válóan. Hárman jelesen végeztek. Remekeltek a lányok, öten az osztályközösségben készültek, ketten magántanulóként szerez­ték meg a szükséges ismereteket. Tehervonattal a bankettre Tabló nélkül is emlékeznek egymásra a három évtizede ma­turáltak. Nyirádi Zsigmond me­zőgazdasági szaktanártól tudom, hogy dr. Szilvási Károly Felső- szentivánon körzeti orvos, Dóm­ján Gergely a Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalatnál dolgo.- zik, Dallös Ede mérnök lett, a lajosmizsei Baranyi Gyula fon­tos állami beosztásokban tevé­kenykedik. Voltak, akikkel 1945. július 3-án találkoztak utoljára az egyik osztálytárs szüleinek mat- kói szőlőjében, a bicskás ban- ■ kettertruA’ kifejezés: néntírt gyárázatra,■■. elfogadása: néóni mdulátrar skofulv '(Az évőészkd és a falatoznivalót a résztvevők vitték magukkal.) a melaszos sütemények, a nagy alkalomra őrzött szalonna és az egy-két po­hár homoki jó hangulatra vidí­totta a társaságot. Oda-Vissza al­kalmi tehervonaton utazott a társaság. Mindannyian azzal a tudattal vitték haza az érettségi okle­velet, hogy megdolgoztak érte. Kíváncsian várták, hogy ér majd a bontakozó új rendben. A túl­nyomó többség reménykedett, mert az országépítés nagy prog­ramjában, a demokratikus Ma­gyarország megteremtésében sok feladat kínálkozott a tanult em­berek számára. Heltai Nándor AZ ÉLŐ HÁZIKÖNYVT AR­RÓL, a vallomástevőről beszél­tünk legutóbb. De nem szóltunk a gyakorlati nehézségekről. Mi­nél erősebb könyvbarátszenve- délyünk, annál szűkebbnek érez­zük a teret, melyben azt kiél­hetjük. De a legkisebb lakást is falak veszik körül, s okos falkihasználással kis helyre is sok könyv fér. Igen jók a falba csavarozható kis létrák, amelyek­re tetszés szerinti távolságban helyezhetjük el a polcokat. így olyan falfelületek is felszaba­dulnak, amelyekhez álló polco­kat nem tudnánk tenni (pl. re- kamié, asztal feletti falsíkok.) Üjabban készítenek a szokásos­nál valamivel szélesebb, hátul magasított polcokat is, ezeken két-két sor könyv tárolható egy­más mögött, úgy, hogy a maga­sítás révén a hátsó sor is látható. Sajnos, a bútoripar nem igen veszi tudomásul, hogy „olvasó néppé” kezdünk válni, ezért a gyűjtés előfeltétele, a tárolás megoldása ma még eléggé költ­séges. Aki' szereti könyveit, gondoz­za is őket, mert sajnos a por tönkreteszi a papírt. (A régi, nagy könyvszekrények több vé­delmet biztosítottak, de modern lakásban nem volna hely szá­mukra.) A könyvek napi tisztí­tásához a toliseprű is elég, de legalább havonta egyszer ki kell porszívózni a polcokat. A magánkönyvtár legveszélye­sebb ellensége a kölcsönkérő. Ha a gyűjtő emberséges, nem tud­ja megtagadni a kérést, még akkor sem, ha különböző táb­lák hirdetik nála, hogy „köny­vet elvinni tilos!” De nem is a kölcsönzéssel van baj, hanem a kölcsönkérők rendetlenségé­vel. Itt is megkívánnak valamit, ’ ott is, hazaviszik, összekevere­dik, a végén már maguk sem tudják, hogy melyik könyvet honnan hozták el. A KÖNYVBARÁT kétféle mó­don védekezik: a kölcsönadott könyv helyére ún. „őrcédulát” tesz és ráírja, mikor, kinek ad­ta; ezzel emlékezteti önmagát, hogy kitől kell visszakérnie. A könyveibe pedig ex librist (könyvjegyet) ragaszt, kerüljön bárhová a könyv, ha tisztessé­ges ember kezébe jut, megnyí­lik a visszaadás útja (Ebből a gyakorlati szükségből született meg a grafika külön ágazata: a kisgrafika műfajába tartozó ex libris-’moveszet.r A házi könyvtárat is -..selejtezni kell időnként, bár csínján: anél­kül, hogy múltunk, fejlődésünk fontos tanúit eltávolítanánk, úgy csinálunk helyet új barátaink- j nak, hogy a véletlenül odasod­ródott, gyűjtőkörünkbe nem tar- I tozó könyveken túladunk. A könyv ugyanis, akár a mágnes: ! vonzza maga után a többit; ahol van belőle valamennyi, oda tódulnak az új hullámok. Lehet, hogy nem a könyv ludas ebben, hanem a saját gyűjtő- szenvedélyünk, mindegy, ha szeretjük a könyveket, kicsit „antropomorf” szemlélettel né­zünk rájuk, vagyis úgy, mintha emberek lennének. Különben is okos jószágok: ha,bibliofil kéz­ben érzik magukat, tüstént ott nyílnak ki, ahol a legérdeke­sebbek, ahol valami igen fonto- i sat rejtegetnek. Vagy lehet, hogy j ez csak a gyakorlott olvasás bi- j zonyítéka? Valószínű. Minden- | esetre, aki a könyvvel barátság­ban van, viszontszeretetet, h^lát is kapni vél, s eljut odáig, hogy rosszul érzi magát, ha egy-egy kedvence nincs a helyén ... KÖNYVSZERETETÜNK jele a dedikáltatás is. Az író kézírá­sával ellátott könyv igen becses. (Van aki külön polcot is rend­szeresít az ilyen kötetek számá­ra.) A gyűjtő még csak az iró iránti megbecsülésből kedveli a dedikált könyvet, ám utóda há­lás lesz érte, mert néhány évti­zed múltán (nem is szólva év­századról!) óriási értéke lesz egy-egy ilyen kötetnek. Ha a dedikáció személyes hangú, ak­kor az író életében semmiképp sem illik eladni: súlyos sérelem, ha netán épp ő találkozik mű­vének melegen dedikált példá­nyával az antikváriusnál. Antikváriusnál pedig minder tekintélyesebb házikönyvtár tu­lajdonosa jár: ha van meghatá­rozott gyűjtőköre, azt mindig is ki akarja egészíteni régebben kiadott művekkel. — Mindig saját könyvünket olvassuk utoljára — szoktuk mondani, mert csakugyan gyor­sabban kell végeznünk a visz- szaadandó könyvvel, akár könyvtárból, akár barátunktól hoztuk. De ha utoljára is: csak olyan könyvet vegyünk birto­kunkba, amit olvasni akarunk; s akkor érdemes igazán gyűjté­sünkre, ha többször is el akarjuk olvasni, ha közelségét, elérhető­ségét mindig kívánjuk. (Vagy ha folyamatosan, időnként hasz­náljuk, mint a kézikönyveket és a szakirodalmat.) AZ ILYEN KÖNYV nern szo­badísz, s az ilyen könyvtár iga­zi gyönyörűség forrása: hajlék, amelyben örök barátaink min­dig jelen vannak. B. E. Római pénzeket találtak Észtországban Szovjet-Észtországban, Loks falu közelében útépítés közben az exkavátor markolókanala ré­gi római pénzeket fordított ki a földből. Ez újabb adalék a jelenlegi Észtország területén élt őslakók kereskedelmi kapcsola­taihoz. A köztársaság területén az utóbbi időben több helyen ta­láltak régen elrejtett pénzeket. Vannak köztük érmék csaknem valamennyi középkori német vá­rosból, Lengyelországból, Dániá­ból, Svédországból, Angliából és más országokból. A szakembe­rek körében különös érdeklődést keltettek az Indiai-óceán szige­teiről való kauri-rákhéjak, ame­lyeket sok európai, ázsiai és af­rikai országban a fém pénzér­mékkel egyenértékű fizetőesz­közként használtak. (APN—KS) PÁSZTOR FERENC: íjM ííilT (38.) A szándékuk eddig is­meretlen. A parancsnokot kér­ték magukhoz, hogy beszélni akarnak vele. Elhatároztam, hogy megyek. — Az egyik csoport — Csík őrvezetővel — rejtve megközelíti á pincét, a hegy felől. Az utol­só hajlatban elhelyezkednek. Ügyeljenek, önöket nem vehetik észre a pincéből. Önök hallani fogják, miről tárgyalok velük. Kézenfekvő lesz, mit kell ten­niük. Vissza csak abban az eset­ben forgalmazzanak, ha erre ha­tározottan felszólítom önöket. Ügyel etes^ Intézkedjen, hogy a tiszti lakásból senki nem jöhet ki, még az udvarról sem. — Fegyvert csak abban az esetben használhatnak, ha telje­sen nyilvánvaló, hogy nem eshet bajuk az asszonyoknak, vagy ha én erre parancsot adok! Gyakor­latunkban iyen eset nem volt. Óvatosságra, fegyelemre van szükség. Van-e kérdés? A határőrök állnak, nézik a parancsnokot. Nem szokvány ügy ez. Nem a megszokott szituációk egyike. Valami más, eddig isme­retlen akció izgalma érződik. Itt csak egy lehetőség mutatkozik. Meg kell tudni, mit akarnak a fegyveresek. Tisztázni kell, mi a szándékuk a két asszonnyal. Az első feladat az, hogy őket mielőbb kikapcsolják az akció­ból. Tóth Mihály törzsőrmester lép elő. — Négyszemközt szeretnék je­lenteni ! — Jelentsen itt, nincs idő! — Javaslatom van. Cseréljünk zubbonyt. Az én öreg képemről elhiszik, hogy én vagyok a pa­rancsnok. Minden szempontból hasznosabbnak látszik, ha én megyek hozzájuk, őrnagy elvtárs is csak azt mondaná nekik, hogy meggondolja, jelenti vagy enge­délyt kér. Időt kell nyerni, hogy jól meggondolhassunk mindent. Ezek biztosan követelni akarnak valamit, csak azért vittek túszo­kat. — Nem fogadom el a javasla­tát. Én megyek — határoz a parancsnok. — Nem kockáztat­hatom a legjobb segítőm életét. Két gengsztertől egy őrsparancs­nok nem ijedhet meg. Köszönöm a javaslatot.,. Az őrnagy lassan odalép a törzsőrmesterhez. Vállára teszi a kezét. — öreg. Köszönöm. Rád vall, de bízd csak rám. — őrnagy elvtárs. Telefonhoz kérik. Azonnal. Szűcs ezredes elvtárs, — jelenti az ügyeletes. A felsőbb parancsnok minden­ről értesült már. — Várjon meg! — parancsol­ja. — Húsz perc múlva ott le­szek. Viszek némi technikát. Nyittassa ki a bánya felőli ka­put. A Tányérokhoz küldjön két jelzőt, zászlókat vigyenek. Budá­ról elindult a helikopter. A jelzőket Balogh vitte ki a Tányér-kőhöz. A többiek várnak, füstölnek, hallgatnak. Az ilyen percek mindig némán telnek. Né­hány percre felülkerekedik az izgalom, a félsz, a drukk. Olyan ez, mint egy hideg zuhany. Olyan érzés, mintha mázsás súlyokat raknának tagjainkra. Edződés, férfivá érlelő feszültség. — Őrnagy elvtárs, szólhatok? — kérdezi Suhajda és előrenyo- makodik a fal mellől. — Szóljon, de nem előadást akarok hallani! — Jelentem, szófukar leszek. Azt javaslom, hogy a két asz- szonyt cseréljük ki két határőr­re. A többit később is elrendez­hetjük. Nem tehetünk ki két gyerekes anyát ekkora izgalom­nak, amit én kinézek ebből a buliból. Egyiknek jelentkezem Én vállalom. — Jelentem, én is vállalom! — kiált Bagócs. Még tízen felemelik a kezüket, de többen nem tudták már, mert a parancsnok leinti őket. — Mi ez, népgyűlés? Ha ilyen megoldásra lesz szükség, feltét­len számítok magukra. Feltéte­lezem, hogy bármelyikük gon­dolkodás nélkül vállalná. Egyéb­ként köszönöm fiúk. Jólesik. — őrnagy elvtárs, szólhatok? — nyújtózkodik Faludi is. — Tessék Faludi elvtárs, be­széljen. — őrnagy elvtárs, nem sza­bad előttük mutatkoznia. Ezek az követelik, hogy fegyvertelenül menjen hozzájuk. Igaz? Ez egyenlőtlen feltétel. Mi van ak­kor, ha még egy túszt akarnak? Javaslatom van. Tessék vinni egy hordozható hangosbeszélőt, azt a telepes hangosítót. A pincétől harminc méterre van egy nagy kőrakás. Legalább másfél méter magas. Kitűnő mellvéd. Jó fede­zék. — Köszönöm Faludi. De nem nyitok vitát. Még nem tudjuk, mi a szándékuk. A javaslataikat figyelembe veszem, de két akasz­tófavirágtól nem ijedek meg, nem bújok el előlük a fű alá. Ennyi büszkeség bennem is van. — Helyes, őrnagy. Jól beszél, egyetértek — lépett be a folyo­sóra az ezredes. — A bújkálás azt mutatná, hogy félünk tőlük. No, erről később. Jöjjön Péter őrnagy, néhány apróságot tisztáz­nunk, önök maradjanak együtt. Mindenki vegyen magához kula­csot, hideg élelmet. Bementek az irodába. Néhány percig beszélgettek, utána a fel­sorakozott legénység elé lépett az ődnagy, és az ezredes. Nem az első találkozás ez. Voltak már itt forró percek, álltak már így egy­mással szemben. Pattogtak ilyen­kor az idegszálak. Zúgnak a fü­lek. kiszáradnak a torkok. Külö­nös, kritikus helyzet. Nem tart sokáig. A start után elmúlik. —1 Fiúk, ilyen esemény még nem volt a működési területün­kön, de másutt sem találkoztak ilyesmivel. Megoldjuk. Bízunk ta­pasztalatainkban. bátorságunk­ban, felkészültségünkben. Amíg Péter őrnagy tárgyalni mégy, át­veszem a parancsnokságot, min­denki köteles nekem engedelmes­kedni. A csoport tagjai segítenek annak a három civil ruhás elv­társnak A testülethez tartoznak, tisztek. A pincével szemközti ta­karásban helyezkedünk el, ahogy az őrnagy elvtárs elgizította már önöket. Filmkamerát, fotógépet ál­lítunk fel. Nagy erejű távcsöve­ket is hoztunk, hogy mindent kö­vethessünk. Faludi maradjon mellettük, szükség lehet a segít­ségére. Az őrnagy elvtárs lóháton megy. A csoportot a Gaz viszi. Tűzparancsot, tekintettel az ügy bonyolultságára, csak én adhatok. Erre figyeljenek nagyon. Kik a mesterlövészek ? Ketten léptek elő. Takács és Csicsmann. — Helyes. A távcsöves fegyve­reiket hozzák. Állványokat is hoz­zá. Szükség lesz rá. Pontosak, be­lőttek ? — Igen, tökéletesek — je­lenti Tóth Mihály törzsőrmes­ter. — A lövészek? — Száz méterről egy gyufás- doboz biztos —. jelenti Takács. — Az jó. Itt csak hatvan mé­ter lesz a legnagyobb távolság. De a biztonságnak csak száz száza­léknak szabad lenni! Inrdulás! — Sátán őrjöng már. alig le­het pórázon tartani. A törzsőr­mester falfehéren jön a kapuig, nyeregbe segíti az őrnagyot. — Vigyázz magadra Balázs. Máté főhadnagy a fiúkat ver­desi hátba. — Észnél legyenek, vigyázza­nak egymásra. A pincében Csend van. Szem­közt. a hajlatban már felállítot­ták a filmkamerát és a fotógépet. Az ezredes a távcső előtt fek­szik. hosszan vizsgálódik. Faludi a magnóval babrál. — Vételkész. Rendben van. Az ezredes mellett jobról Csík, Takács, Suhajda és Angyás. Bal­ról Balogh. Csicsmann. Szigeti és két-három újonc. A két mester- lövész már állványra szerelte a puskákat, megcélozták a bejára­tot. Csupán a rádió sustorog, halk csörgés, fújtatás hallatszik a kis hangszóróból. Két híradó katona kábeldobokkal fut visszafelé, az első telefonoszlopig. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom