Petőfi Népe, 1975. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-03 / 181. szám

1975. augusztus 3. • PETŐFI NEPE • 7 ÉVFORDULÓ AUGUSZTUS 3, VASÁRNAP SPORT* SPORT • SPORT AUGUSZTUS 5, KEDD 315 éve, 1660. VIII. hó 7-én halt meg Diego Velázquez spanyol festő, a táj- é« a genre-ábrázolás mestere. Művé­szete teljes pompában olaszországi utazása után virágzott ki (X. Ince pá­pa arcképe, Aesopus és Menippos). Munkásságának érdekessége, hogy a „Szőnyegszövő asszonyok” c. képével ő ábrázolta a világon először gyárban dolgozó munkásokat. Képünk: A vén szakácsnő e. műve. AUGUSZTUS 8, PÉNTEK 25 évvel ezelőtt 1950- ben ezen a napon halt meg Nyikolaj Mjaszkovszkij szov­jet zeneszerző, öt­szörös Állami-díjas. Művei közül szimfó­niái a legismerteb­bek, melyek világo­san mutatják a mű­vészi fejlődését az Individualizmustól a szocialista realiz­musig. Ezek a szim­fóniák a szovjet nép nagy fiait és egy hősi korszak eseményeit örökítették meg. AUGUSZTUS 9, SZOMBAT 85 évvel ezelőtt 1890. augusztu, 9-én hajtották végre az USA-ban az első halálos ítéletet Brown mérnök talál­mányával, a villamosszékkel. WlUianY Klemner nevű gyilkost végezték ki vele és feljegyezték utolsó szavait: „Boldogan áldozom fel életem a tudo­mányért!” Képünk: az első, villamos- székkel történő kivégzés. ,Könyvsiker” A franciaországi Janville plé­bánosa könyvet írt templomának mind ez ideig ismeretlen mű­kincseiről. Bár ne tette volna! A könyv megjelenése után né­hány nappal rablók fosztották ki <t templomot, egyebek között el­vittek négy 1250-ből való fa­szobrot és három XVI. századi festményt. Az újabb lehetőség adva van Minden év augusztusának első va­sárnapján van a vasutas nap. Ml is megemlékezünk róluk és üdvözöljük a nehéz szolgálatot ellátó vasuta« dol­gozókat. AUGVSZTUS 4, HÉTFŐ 85 esztendeje, 1890- ben született Erich Weinert Nemzeti-dí­jas, német író. Első drámáját Münzer Tamásról írta. Ha­zájából a . hitleriz- mus alatt emigrálnia kellett, részt vett a spanyol szabadság­harcban, majd a Szovjetunióban élt, s megírta ottani él­ményeit (Sztálingrá­di mementó). Forradalmi költeményei éles szatírával és humorral telítettek. 80 évvel ezelőtt 1895. augusztu« 5-én halt meg Engels Frigyes, Marx barátja és har­costársa, akivel együtt dolgozták ki a marxizmus ideoló­giáját. „Engels volt az első” — írta róla Lenin — „aki meg­mondta, hogy a har­coló proletariátus maga fog segíteni salátmagán." AUGUSZTUS 6, SZERDA A háború kimenete­le szempontjából ér­telmetlenül és Indo­kolatlanul 30 évvel ezelőtt 1945. augusz­tus 6-án dobták le az első atombombát Paul W. Tibbets ez­redes parancsnoksá­ga alatt a 10 főnyi személyzetű, „Enola vbv T Gay” nevű Boeing rfc B—29 repülőgépről ~- Hirosimára. Elpusz­tult a város épületei 75 százaléka, 70—80 ezer ember vesz­tette életét pillanatok alatt és később sugárfertőzés miatt további több tíz­ezer ember halt meg. Képünk: a hi- rosimai atombomba másolata. AUGUSZTUS 7, CSÜTÖRTÖK Nemrég Tamás Györggyel, a Kalocsai VTSK elnökével a vá­ros sportjáról beszélgettünk. Ab­ban egyetértettünk, hogy Ka­locsa minőségi sportja gyenge. A sportvezetőnek mint végső ments­vár, jutott eszébe: — Azért van egy világbajnokjelölt sakkozónk! * A sakk meglehetősen kiesik a sportrajongók érdeklődési köré­ből. Még maguk a versenyzők is azt mondják, hogy csak annyira sport, hogy időre játsszák. Hogy vélekedjen akkor a laikus? Kü­lönösen elvont a levelezési sakk. Művelőinek száma hazánkban alig ezerre tehető. És a legjobbak között ott van egy megyei repre­zentáns : Szántó István. Kanyargós életút során ke­rült Kalocsára. Jelenleg a VTSK- ban versenyez. Tizenhárom éves korában ismerkedett meg a sakk­kai, első mesterének dr. Né- gyesi Györgyöt vallja. Viszony­lag későn, és éppen a fővárostól való nagy távolság miatt, 23 éves korában a tábla melletti sakkot felcserélte a levelezésivel. A csere szerencsésnek bizonyult, hiszen „zsinórban” érte el az eredményeket. Magyar bajnok­ság II., majd I. osztály, a ma­gyar bajnoki elődöntő megnye­rése. Végül az 1970-es X. ma­gyar levelezési bajnokságon cél­ba ért: megnyerte a versenyt. Tábla melletti sakkban mesterje- lölti, levelezésiben pedig a ma­gyar bajnokságon elért 12 pont­tal mesteri címig vitte. A magyar bajnokság megnye­rése egyben azt is jelentette, Andersen hogy az 1972 márciusában kez­dődött X. levelezési egyéni VB elődöntőjébe őt nevezte a Ma­gyar Sakkszövetség. Az elődöntő küzdelmeiben, cso­portjában a második helyet sze­rezte meg. Szántó István azon­ban nem elégszik meg ezzel a nagyszerű eredménnyel. — Már a kezemben éreztem a csoportgyőzelmet, és egy „banán­héjon” csúsztam el. Olyan hibá­ba estem, ami még kezdő ko­romban sem fordult elő. Egy ért­hetetlen elírás folytán legalább azonos állásból vesztettem a ké­sőbbi csoportgyőztes ellen. Még most sem Tudom elképzelni, ho­gyan történhetett meg... A dön­tőben már bármi történhetett volna. Nagy küzdelem, igazi csa­ta lesz, sajnos, nélkülem. * Egy kínálkozó nagy lehetőség elúszott. Amikor Szántó István­nal a szelídi Ifjúsági Szállóban erről beszélgettem, kért, hogy erről a ballépéséről ne írjak. Annyira bántja, hogy ha még olvasnia is kell, „elmenekül a megyéből”. Természetesen ő is tudja, hogy ez az eredmény így is nagyon szép. A magyar sport gazdagodott egy sakksikerrel. Szántó István sem gondolhatta komolyan azt a kijelentést. Már csak azért sem, mert ér­tékelve a VB-elődöntő 4. cső- írtjában elért szép helyezést, a 'agyar Sakkszövetség őt jelölte az idén októberben induló újabb levelezési egyéni VB indulója­ként. Hollós Jenő A vasárnap kiemelkedő eseményei po M. Száz éve, 1875. augusztus 5-én halt meg Andersen, Hans Christian a világhírű meseköltő és Íré. VÍZSZINTES • 1. Ez a műve 1855-ben Jelent meg, amely világszerte ismert­té tette nevét (Zárt betűk: S, R, N, E, K.) 13. Kertben dolgozik. 14. Emelő­gépkezelő. 15. NŐI név. 16. Rakodó egynemű betűi. 18. Nehézipari Köz­pont. 19. Abbahagy. 20. Ten .. „ me­zőgazdasági növény. 22. Kisebb elbe­szélés. 24. 'Mássalhangzó, fon. 26. Kül­ső fizikai forma, névelővel. 28. A vi­lág egyik legrangosabb tudományos díja. 29. Lehel vezért így is nevezik. 30. Nagyon régi időszak. 32. . . .rríereg, vánszorog. 33. Fekete István népsze­rű könyve. 35. Tömeg. 37. Elkülönít. 38. Hangtalan jós. 40. Borszivó. 41. Plakett. 43. Szintén nem. 44. Nevette­tő. 46. Vérrokon. 49. Becézett Ede. 50. Régi keleti ezüst pénz. 51. Látjátok . .. a Halotti Beszéd része. 53. A Visztula mellékfolyója. 54. Főütőér. 56. Olajnö­vény. 57. Patak lesz belőle. 58. Régi népi hangszer, névelővel. 60. Nemcsak én és ő. 61. Munkácsy Mihály egyik hires festménye; . . . inas. 62. 155 ró­mai számmal. 64. Muskétás közepe. 65. Értékes tulajdonsága. 67. Vigad. 69. Felkiáltás. FÜGGŐLEGES: 1. Agyagos éfi me­szes részekből álló üledékes kőzet. 2. Az anyakönyvvezető is ez. 3. Félig édes. 4. Hím állat. 5. Szovjet-orosz író, realista módon ábrázolta a finn pa­rasztok életében és tudatában végbe­ment változásokat (Elmar). 6. Alaszka főfolyója. 7. Mássalhangzó fon. 8. Vá­ros Dél-Lengyelországban. 9. Nem romlik. 10. Félsziget a SZU-ban. 11. ENL. 12. Kicsinyítő képző. 17. Mez, eredeti Írással. 19. Lengés, függés. 21. Tanuló. 23. . . .lis, magánhangzó. 24. Finom sütemény. 25. önéletrajzát eb­ben a művében írta meg (Zárt be­tűk: M. E.) 27. Burkolatban levő. 29. Tolsztoj utóneve. 31. A végén harap. 33. Tapintat, gyöngédség. 34. Meséi­nek újabb gyűjteménye (Zárt betűk: U, K, S. S. Z. K.) 36. A teritett asz­talon található. 37. Mixel. 39. Sonka. 42. RTF. 45. A magyarba beolvadt nép. 47. Fogyasztotta. 48. Ujjong, csapong. 50. A Piave mellékfolyója. 52. . . .-pi­cike. 54. A lakása, névelővel. 55. Ilyen ütés a pofon. 58. A sérülés. 59. Fasor, Ismert idegen szóval. 61. Aid betűi. 63. Fontos nyersanyag. 66. Ra párja. 67. MÉ. 68. Személyes névmás. Beküldendő: a vízszintes 1„ függő­leges 25. és 34. számú sorok megfej­tése. G. K. A Július 27-én közölt keresztrejt­vény helyes megfejtése: Mikó utcai Angyalkert; Halhatatlan Kedves. Az elir.Mlt héten közölt keresztrejt­vény helyes megfejtői közül könyv- utalványt nyertek. Bánhídl Istvánná Kunszentmiklós, Huszti Éva Érsekcsa- nád. Pásztor Imre Kiskőrös, özv. Ri­gó Józsefné Kecskemét. Rajt a labdarúgó NB Ill-ban Bár az NB Ill-ban ezen a va­sárnapon megindul a küzdelem, a sportban mégis javában tart az „uborkaszezon”. Hogy ez meny­nyire így van, arra legfőbb bizo­nyíték a sportrovatunk szom­bati műsora, amelyben bizony — az NB III-as mérkőzéseken kí­vül — alig találunk olyan, vala­mirevaló sporteseményt, amelyet a megyénk határain belül ren­deznek. KECSKEMÉTEN Délután 16.30-kor, a Széktói Stadionban kerül sor a Kecske­méti TE—Láng Vasas _ bajnoki nyitányra. Lesz egy előkészületi mérkőzés is 10 órakor, ugyan­csak a Széktói pályán, a K. Fém­munkás—Ballószög csapatai kö­zött. Ez minden. BAJ AN Az OKISZ Kupa horgászver­seny országos döntője a Sugovi- cán reggel 7 órától 10 óráig tart, majd következik az izgalmas mé­rés, értékelés. Végül 11 órakor eredményhirdetés. DUNAPATAJON Pontosabban a Szelidi-tónál fejeződik be vasárnap a Kalo­csai Járási és Városi Sakkszö­vetség által rendezett háromna­pos vetélkedő. A villámverseny döntője is a Szelidi-tónál lesz 9 órakor, s itt hirdetik majd a verseny végeredményét is. Dél­után 15 órai kezdettel a Szelidi- tó-part szabadtéri színpadnál pe­dig a magyar sakkozás fiatal nagy reménysége, Ribli Zoltán nemzetközi nagymester ad szi­multánt. Nyári szünet nem volt. Még a KTE számára sem, pedig a kecs­keméti lila-fehérek nem indul­tak a Totó Kupában. Helyette a szakosztály vezetősége igyeke­zett a tavaszi hajrában kissé megbomlott sorokat rendezni. Az a néhány napos edzéskihagyás valóban nem nevezhető pihenő­nek, hiszen utána máris meg­kezdődött a felkészülés az őszi fordulóra. A szakvezetés is vál­tozott. A KTE tehát új remé­nyekkel, új csapattal és új ed­zővel vág neki vasárnap az NB III-as bajnokságnak. — A remény és az edző stim­mel, a csapat viszont a régi, leg­feljebb a küzdőszellem új — kezdte a beszélgetést Berki Zol­tán, a KTE labdarúgó-szakosztá­lyának technikai vezetője. Akkor beszéljünk először az edzőváltozásról. Varga Béla, aki hosszú időn át irányította a csa­patot, a tavaszi forduló vége felé, szinte egyik napról a másikra tűnt el a kispadról. Mi volt en­nek az oka? — Varga Béla éppen 5 évig volt edző a KTE-nél. Működése alatt a csapat sok szép sikert ért el. NB II-be jutott és ott si­kerrel is szerepelt. A tavaszi, szinte példa nélkül álló vereség- sorozat után úgy nyilatkozott, hogy nem kíván tovább az első csapatnál maradni. Akkor abban egyeztünk meg, hogy a tartalék vagy ifjúsági csapatnál továbbra is működik. Aztán május 31-én szerződést bontott, s nem maradt. A Szegedi Dózsa elleni mérkő­zésen már Szőczey Lajos ült a kispadon. És az új szakvezető? — Máté Ferenc kecskeméti. Közel 10 éven át volt a csapa­tunk játékosa. Azóta edzősködik, s működött már NB III-as csa­patnál is. Erélye, szakértelme közismert. Erősödött a KTE? — Ha a játékosállományt néz­zük, az nagyjából ugyanaz, mint eddig. Mindössze ketten mentek el. Bohács a KSC-be, Lőrincza Hevéciába igazolt. Új játékosa­ink is vannak. Igazoltunk két kapust. Polyákot a Hetényegy- házából, és folyamatban van Kerpics (Kiskunmajsa) igazolá­sa. Pillanatnyilag nagy szükség is van rájuk, mert Nagy E. sé­rült, Sebestyén pedig -elvégezte a főiskolát és éppen külföldön nyaral. Azt inkább erősítésnek nevezhetjük, hogy Franczkó sé­rülése rendben van, és játszhat. Aztán leigazoltuk Lakitelekről Dókát, akinek szintén a közép­hátvéd a posztja, valamint Pongrácz Györgyöt Helvéciáról, Lakit és Bőthit Izsákról. Ezek fiatal, tehetséges játékosok, s ha­marosan számítunk játékukra. Hát, egyelőre ennyi az erősítés. Az ősz folyamán Szabó Tibor is visszatér a Mezőfi SE-től. • Tavaly ősszel, a bajnoki nyitányon ezzel a fejesgóllal nyert a KTE az esélyesebb KSC ellen. A fejest a fekvő Bohács küldte Gór és Herbály közt a hálóba. (Banczik István felvételei.) • A Vasas Láng kapusát tavaly sikerült „felavatni”. Reméljük a vasárnapi nyitányon sem marad érintetlen a Láng há- > lója. A KTE reményei? — Arra nem számíthatunk, hogy a tavaly őszhöz hasonló remek rajtunk lesz, de úgy ér­zem, a. csapat most is képes ar­ra, hogy valahol az NB III-as táblázat közepén tartsa magát. Ha komolyabb sérülések nem ritkítják a sorainkat, akkor en­nél még jobb is lehet az ered­ményünk. A mi csapatunk ere­je az összeszokottság, a jó baráti szellem. Igaz, most mindjárt az elején küzdünk sérülésekkel, mert a harcképtelen Nagy E.-n kívül Porhanda és Mányoki is bajlódik kisebb sérüléssel, de a pályán mégis ott lesznek. Ja igaz! A pálya. A KTE most a Széktói Stadionban játssza a bajnoki mérkőzéseit? — Így dönötöttünk. A Városi pályán edzünk, de a mérkőzé­seinket a stadionban játsszuk. A pálya is jobb, az öltöző is (Az sajnos, nem sokkal. Szerk.), s a szurkolók számára is kényel­mesebb. A későbbiek során úgy­is ide költözik a KTE is vég­legesen. Egyelőre ez csak a baj­noki találkozókra vonatkozik. A Felszabadulási Kupa- és az elő­készületi mérkőzéseinket válto­zatlanul a Városi pályán ren­dezzük majd meg. Milyen összeállításban lép pá­lyára a KTE az első fordulóban? — Úgy tudom Máté edző az alábbi csapatot tervezi: Pólyák — Görbe, Franczkó, Gyorsa, Ko­máromi, Bende, Csurka, Má- nyoki, Csordás, Porhanda, Hor­■ váth. A végleges döntés a mai, j pénteki edzésen lesz. Lényeges változás nem várható. Vasárnap délután fél 5 órakor Kecskeméten és a többi NB III- as pályán is jelt adnak a játék­vezetők a mérkőzés és egyben a bajnokság kezdésére. Sikeres rajtot, jó szereplést kívánunk a KTE-nek, s természetesen a töb­bi megyei NB III-as csapatunk­nak is. Szabó Zoltán MAI Ml SOR Vasárnap TELEVÍZIÓ 21.15: Sporthírek. 21.25: Operabarátok tévémaga- zlnja. 22.35: Hírek. KOSSUTH 9.13 10.30 14.38 15.05 15.25 15.30 16.25 18.25: 18.35: 18.45: 19.10: 19.15: 19.30: 20.25: 20.30: Jókai-sorozat. (Színes) A kőszívű ember fiai. Ma­gyar film. — I. rész. Országos tüzoltóverseny. Közvetítés Almásfüzitő­ről. Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki. Ameri­kai rajzfilm-sorozat. A próbapapa. (Ism.) Pengető. Verses-zenés mű­sor gyermekeknek. Illa berek (Ism.) Reklámműsor. Monsoreau felesége. Ma­gyarul beszélő francia filmsorozat. V. rész: Lorraine rigói. Kajak-kenu VB. (Színes) Döntők — II. nap. Közve­títés Belgrádból. A maják nyomában. (Szí­nes) Olasz rövidfilm. Reklámújság. Delta. Tudományos híradó. A Közönségszolgálat tájé­koztatója. Esti mese. (Színes) A Hét. Hírek. Az aranyrablók. Magyarul beszélő angol bűnügyi tévéfilm-sorozat X. rész: Az elterelő manőver. 7.56: 8.05: 8.21: 9.04: 10.03: 10.34: 11.11: 11.29: 12.10: 12.20: 13.10: 13.20: 13.36: 14.06: 14.30: 15.20: 15.40: 16.00: 17.50: 17.15: 17.57: 18.12: 19.15: 19.51: Kellemes vasárnapot! Ot kontinens hét napja. Verbunkosok, népdalok. A Rádió Kabarészínházá- nak Hangmúzeuma. Andersen, a nagy mese­mondó. A vadhattyúk. Zinka Milanov és Eber­hard Wächter énekel. Gyermekkorom tájéka. Vajda János versei. Nagy mesterek — világ­hírű előadóművészek. Közvetítés a kajak-kenu VB-röl, Belgrádból. Édes anyanyelvűnk. Kényeskedök. Faragó Vilmos Írása. Dunántúli népdalok. Rádiólexikon. Operaéneklés a század elején. VIII. rész. Közvetítés a kajak-kenu VB-ről, Belgrádból. Pillantás a nagyvilágba. Artur Rubinstein Chopin- műveket zongorázik. Búcsú Lengyel Józseftől. Közvetítés a kajak-kenu VB-ről, Belgrádból. Planquette: A corneviliel harangok. Részletek az operettből. Vlláglfra: Szergej Jeszenyin versel. Nótakedvelőknek. Zenekari muzsika. Slágermúzeum, 20.38: A főszerepben: Kállai Fe­renc. A Rádiószinház be­mutatója. Sir John Falstaff. Shakespeare IV. Henrik. 23.49: Muzeális lemezeinkből. 0.10: Operaáriák. PETŐFI 7.3o: Orgonamuzsika. 8.00: Miska bácsi lemezesládája. 8.30: Mit hallunk? 9.6«: Az MRT gyermekkórusa énekel, vezényel: Bofka Valéria és Csányi László. 9.13: Prokofjev: Romeo és Jú­lia — balettszvit. 10.00: Zenés beszélgetés Czebe Józsefné budapesti népi ánpkp^cpl. 10.22: A Lipcsei Rádió fúvós­zenekara játszik. 10.40: Szívesen hallgattuk! 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 12.59: Morzsa kutya meg a vi­lágjáró Jércike. Mesejá­ték. Móra Ferenc meséi­ből. 14.00: Táskarádió. 15.00: Ki ez? Fotórejtvény. 15.15: Schubert-kórusok. 15.25: Ritmusok Moszkvából. 15.49: Mikrofon előtt az Irodal­mi szerkesztő. 16,05: Közvetítés a kajak-kenu VB-ről, Belgrádból. 16.15: Sándor György zenekari zongoraestje a debreceni Bartók-teremben. 17.28: Reggeltől estig a BUkkben. 18.05: Közvetítés a kajak-kenu VB-ről, Belgrádból. 18.15: Verselt elmondja: Hidas Antal. 18,20: Gerschwin: Porgy és Bess. Részletek az operából. 18.50: A rock mesterei — 91. 19.20: Jelenidőben. Dunai hajósok. 20.15: Hanglemczgyűjtőknek. 21.10: Badacsony — Egri József múzeum. 21.20: A vándordiák. Lehár Fe­renc daljátéka. A Rádió Dalszínháza. 23.10: Szólóművek. 3. MŰSOR %8.09: Albinoni: Tizenkét hege­dűverseny. Op. 5. 8.51: Beethoven zongoramfl- veiből. 9.40: Magdeburgl vurstli. 10.00: üj Zenei Cjság. 10.35: Albinoni: Tizenkét hege­dűverseny II. rész. 11.22: Thomas: Mignon. Részle­tek az operából. 12.10: Az elszabadult oroszlán. Kompozíció Nagy Lajos novelláiból. 12.41: Billy Cobham együttese Játszik. 13.20: Liszt: Faust-szimfonia. 14.32: Kis magyar néprajz. 14.37: Gomes: A guarany. Rész­letek az operából. 15.13: Jean Critophe. Rádiójáték Romain Rolland regényé­ből. 16.07: Csak fiataloknak! 17.07: Mflvészlemezek. 18.05: Kapcsojluk a 22-es stúdiót. Közben: 18.40: A magyar valóság versei — Falu. 18.55: A hangversenyközvetítés folytatása. 19.40: Népszerű szerelmi kettő­sök. 20.30: Régi magyar dalok és táncok. 20.44: Századunk zenéjéből. 21.38: Otto Klemperer vezényel. PETŐFI 23.00: Századunk zenéjéből. 0.10: Operettdalok. Hétfő KOSSUTH 8.15: 9.07: 9.30: 10.05: 10.25: 10.53: 12.35: 13.20: 13.50: 14.05: 14.10: 14.40: 15.10: 15.31: 16.00: 16.05: 16.35: 17.05: 17.20: 17.40: 17.55: 19.30: Gluck: Orfeusz. Részletek A Pickwick Klub. VII. A hét zenemüve. Hang-játék. Dolmányi Ernő: Ruralia Hungarica. Parasztok. VH. rész. Tánczenei koktél. Lakatos Sándor népi zene­kara játszik. Válaszolunk hallgatóink­nak. Édes anyanyelvűnk. Banda Ede gordonkázlk. József Attila műhelyei. Éneklő világ. (Ism.) Darvas Ferenc—Hajnal István: A becsületes meg­találó. Részletek A világgazdaság hírei. Mozart: d-moll zongora- verseny. Népdalok. Külpolitikai figyelő. A hét rádióhallgatója. Hol Járt, mit csinált? Sajtókonferencia A Rádió Kabarészinházá- nak különkiadása. Fjodor Saljapin énekel. Mikrolánc. Verbunkosok, nóták. Ezeregy délelőtt. Zenés műsor üdülőknek. A Magyar Rádió és Tele­vízió szimfónikus zeneka­rának felvételeiből. Az európai széppróza klasszikusai. Kettőtől hatig ... Külpolitikai figyelő. (Ism.) Kalandozás. A rock mesterei — 92. r. Színe« népi muzsika. , Nyári vidámságok. Kérők. Kisfaludy w*»..iv vígjáté­kának rádióváltozata. ' Jörg nemű« és Norman Shatter Beethoven négy­kézre irt műveiből zongo­rázik. A hét zenemüve. Táncze ne 20.55 21.30 22.20: Régi magyar dalok 22.40: Klasszikus angol költők versel. 8.05: 9.03: 10.00: 12.03: 13.35: 14.00: 18.05: 18.20: 19.19: 20.13: 20.48: 22.00: 22.30: 23.15: 3. MŰSOR 18.05: Huszonöt perc beat. 18.30: A Zsebrádiószínház bemu­tatója. Lexikon és sámfa. Radványi Ervin rádiójáté­ka. 18.53: Magyar zeneszerzők. 19.35: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban, 19.55: Sudlik Mária és Sólyora- Nagy Sándor énekel. 20.33: Az I Virtuosi dl Roma kamarazenekar Vlvaldi- hangversenye 21.51: Gerry Mulligan felvételei­ből. 22.30: Schumann: d-moll szoná­ta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom