Petőfi Népe, 1975. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-27 / 200. szám

1975. augusztus 27. • PETŐFI NÉPE • 5 A háborúról - háború nélkül „Örülök, hogy találkoztam Konsztantyin Szimonovval nem­csak mint drámaíróval, hanem mint bölcs emberrel is, aki ké­pes a tény igazságát az élet ■igazságává, filozófiai általánosí­tássá sűríteni” — mondja Valen­tin Gaft, a Szovremennyik (Kor­társ) Színház „Lopatyin naplójá­ból” című új darabjának fősze­replője, A darabot Konsztantyin Stimonov, Húsz nap háború nél­kül című regényéből írta szín­padra. A főhős, Lopatyin újságíró a heves csaták közepette pár he­tet háború nélkül tölt el. A front­ról Taskentbe érkezik, ahol a forgatókönyvéből filmet forgat­nak. Lopatyin ezt' a pár napos pihenőt arra használja fel, hogy regényt ír. A regény hősei — a színdarab szereplői. Lopatyin em­lékezete állítja őket színpadra, s emlékezete kelti életre hol a közel, hol a távoli múlt epizód­jait. Az előadás színpadi rugója nem az események váltakozásá­ban rejlik, hanem ívs életről és halálról való feszült töprengé­sekben, a szempontok és életfel­fogások összeütközésében, azok­nak az erkölcsi problémáknak a megítélésében, amelyeket a ka­tonaélet nehéz körülményei vet­nek fel. A „Lopatyin naplójából” mono­lóg-darab, napló-előadás, a töp­rengések darabja, amely a múl­tat idézi, mégis a mához szól. Ifjú kerámikusok KALOCSAI GYERMEKTÁNCOSOK LENGYELORSZÁGBAN A népi kultúra: közös nyelv Aki hétköznaponként a kalocsai Városkert árnyas sétányai felé igyekszik, gyakran megáll az énekszóra, muzsikára. Az ének-zenei általános iskola ablakaiból kedves, vidám gyermekdalok szólnak, tán­cosok lábdobbanása hallik. Kétszáznegyven kisdiák tanul a legszebb hagyományokat őrző intézményben, s közülük a legügyesebbek, az iskola gyermektánccsoportjának tagjai vettek részt legutóbb a len- gyelországi „Beskidy ’75” elnevezésű fesztiválon. Hagyományőrző fesztivál Pécsi Sándor iskolaigazgató, az együttes vezetője a következőket mondta a sikeres szereplésről: — A városi tanács és a népmű­velési intézet közös jelölése alap­ján vett részt tánccsoportunk a hagyományos beszkideki fesztivá­lon. Immár tizenkettedik alka­lommal került sor erre a rendez­vényre, amelyen ezúttal 47 együt­tes lépett fel, javarészt Lengyel- országból, de a népes mezőnyben voltak osztrák, román, cseh, szov­jet, NDK-beli és magyar vendég­együttesek is. A Beskidy ’75 jel­legzetessége a hagyományőrzés: szinte valamennyi csoport arra törekedett, hogy szülőföldjének legeredetibb táncait, dalait, hang­szeres zenéjét mutassa be a kö­zönségnek. Lelkes fogadtatás A közönség mindenütt lelkes ünneplésben részesítette a kalo­csai együttest. Mind a négy vá­rosban — Wisaban, Szczyrkben, Ustronyban és a söripar felleg­várában, Ziviecben szűnni nem akaró taps köszöntötte a szín­vonalas bemutatókat; felcsattant a vastaps, hangzott az „Éljen Ma­gyarország!”, amikor fergeteges ritmusban bemutatták a kalocsai marsot. Különösen nagy sikere volt az együttesnek Ustronyban, ahol a két órás program során lengyel és magyar népdalcsokor­ral, s önálló zenekari produkció­val álltak a több mint félezres közönség elé. Űjra és újra bebi­zonyosodott, hogy a népi kultú­ra olyan közös nyelv, amelyen egymást értve beszélnek a kü­lönböző nemzetek fiai, lányai. Lengyel—magyar barátság... Az előadások, fellépések szü­netében minden jóval elhalmdg- tak bennünket vendéglátóink — mondta Pécsi Sándor. — A ke­vés szabad idő ellenére sikerült ellátogatnunk Krakkóba, ahol megismerkedtünk a város neve­zetességeivel, köztük a híres Wa- wellel, eljutottunk a hegyek kö­zé egy kis „próbahegymászás­ra”. Akárhova vitt az ütünk, min­denütt érezhettük a hagyományos lengyel—magyar barátság ezer­nyi megnyilvánulását. Egymás megismerése, a barátság jelel felejthetetlen élményt jelentenek mindannyiunknak. Szakmailag is értékes volt számunkra ez a fesz­tivál. Bebizonyosodott, hogy jó úton járunk, amikor a népi ha­gyományok tiszta forrásából me­rítünk. A tánccsoport hazatérése után alig volt idő a pihenésre: fellé­pés várta őket a Kodály-szemi- nárium kalocsai rendezvényén. S hogy micsoda erőt ad ez a mű­vészet, mutatja az is, hogy szin­te elfeledve a lengyel út fáradt­ságát, újra szépen szárnyalt az ének, s magávalragadóan tempe­ramentumos volt a tánc. Nem csoda hát, hogy a bemutató után néhány nappal kedves levelet hozott a postás bácsi Pécsi Sán­dornak Deanna Hoermanntól, a Nemzetközi Kodály Társaság el­nöknőjétől. íme néhány sora: „Legmelegebb hálámat és köszö- netemet szeretném kifejezni azért, hogy a gyermektánccsoport ilyen felejthetetlen műsort adott.” Ez a levél is jelzi, hogy a Ka­locsai Ének-Zenei Általános Is­kola gyermektánccsoportja azon együttesek közé tartozik, ame­lyek méltó őrzői és továbbfoly- tatói legszebb népi hagyomá­nyainknak. Csapat Lajos A hosszú életű, jó minőségű tankönyv (Fotó: CTK—MTI-KS1 A szovjet pedagógusok kísérle­tei között különösen nagy érdek­lődést váltanak ki a tankönyvek tartósságára vonatkozó vizsgála­tok. Ez törvényszerű is. hiszen a tudomány, technika és kultúr a gyors fejlődés megrövidíti a tan­könyvek életkorát. bármilyen nagyszerűek is legyenek. A szovjet Proszvescsenyije Ki­adó különleges kutatócsoportja foglalkozik e problémával. 4 Hogyan hat a tankönyv típu­sa a tankönyv életkorára? Mi­lyen a hatékonysága a tanköny­vek két alaptípusának, az „aka­démiainak”. amely lehetővé teszi az oktatás módszertanának vál­toztatását. és A „módszertaninak”, melyet csak szigorúan meghatá­rozott módszertani elvek alapján lehet használni? Az iskolai tankönyvek problé­májának legfontosabb elméleti oldala: a tankönyv struktúrájá­nak kutatása, a szövegen kívüli komponensek elemzése, az elsajá­títást segítő különleges kérdés- és feladatcsoportok a könyv kép­anyaga iránt támasztott követel­mények tisztázása. E témák ki­dolgozása egy közös célt szolgál: hosszú életű, jó minőségű tan­könyvek írását. A kísérleteket a Szovjet Pe­dagógiai Akadémia Oktatásmód­szertani Intézete elméleti oktatá­si problémákkal foglalkozó labo­ratóriumában végezték. A kísér­let vezetője Viktor Zubov akadé­mikus volt. E kutatás az elgondo­lás mélységét és módszertani ol­dalát tekintve a nagyszerű szov­jet pedagógus. Leonyid Zánkpv pszichológus-akadémikus kísérle­teire emlékezteti amelyekre a szovjet iskolák elsőosztályos anya­gainak gyökeres átalakítását ala­pozták. — Kísérletünk elgondolása — mondja Viktor Zubov —, hogy időt álló fizikakönyvet készítsünk melyet a felsőosztályos tanulók megértenek, amely tudásszomjat vált ki belőlük. Olyan szerkeszté­sű könyvet találjunk, melyet a tanulók könnyen megértenek, amely mentes a „matematikai fe- tisizmustól”. és a fizika tanulá­sát alapvető kísérletekre építi. Tankönyvünkben az elméleti tud­nivalók 220 oldalt, a kérdések, gyakorlatok, feladatok pedig 102 oldalt foglalnak el. Figyelje meg, hogy nem élünk vissza a képle­tekkel. melyekből a megelőző tan­könyvekben több volt a kelleté­nél. Az illusztrációk a technika 1770-ben született Stuttgartban Georg Wilhelm Friedrich Hegel, a polgári filozófiai gondolkodás máig legnagyobb hatású alakja. Nem érdektelen: ugyanebben az évben született Beethoven, egy év­vel korábban Napóleon. S Hegel halálának évét — 1831 — Goethe halálának éve követi. A nevek itt korszakjelzők. s a korszak az em­beriség legújabbkori történetének egyik mérföldkövévé vált. HEGEL gondolkodó teljesít­ményének és jelentőségének meg­ítélése elválaszthatatlan a fel­világosodás és a polgáriasulás német formájától és attól a sze­reptől, amelyet — mint a klasz- szikusnak nevezett német filo­zófia utolsó figurája — a marxis­ta filozófia keletkezéstörténetében játszott. Eltérően Franciaországtól, a korabeli Németország társadalmi helyzete sajátosan nem kedvezett a gyakorlati politikái ^változások­nak, a polgári átalakulás forra­dalmi útjának. E sajátosság — amelyet hagyományosan mint a polgári viszonyok fejetlenségét írunk le —, eredményezte, hogy a kor felvetett problémáira a német gondolkodók elsősorban elméleti — azon belül idealista jellegű — választ voltak képe­sek adni. Itt az eltérés a francia felvilágosodástól, amely materia­lista volt, és más oldalról gya­korlati, s élesen kritikus politi­kai tevékenységet folytatott. Éz azonban nem jelentette azt — s ez igen fontos a Hegelre akasztott filozófiatörténeti cím­kék egyikének az eltávolításá­hoz—, hogy a német felvilágo­sodás, és benne Hegel, elvetet­te volna a polgári forradalmat. Hegel filozófiájában nem reakciós osztályok érdekei fejeződtek ki, annak ellenére, hogy idealista volt. Idealizmus és politikai ra­dikalizmus sajátos ötvözését már számos Marx előtti filozófiai ál­lásfoglalásban fellelhetjük. Ez most is a helyzet: az adott or­szág társadalmi és gazdasági fej­lettsége nem tette lehetővé a pol­gári politikai szabadságjogok gyakorlati megvalósítását. Eb­ben a helyzetben a filozófia el­méletileg — és a jó értelemben spekulatívan — végezte el az emberek felszabadítását. S gon­doljuk el: e lemaradás meghala­dásának polgári elméleti kiküz­dését rhilyen nagy mértékben be­folyásolta — és zavarta — az a tapaeztalat, amelyet a fejlett államokban megvalósult burzsoá társadalmi rendszer súlyos ellent­mondásai kínáltak A XVIII, SZÁZAD végén a francia forradalom katonái és ideológusai a szabadság, az egyenlőség és a testvériség je­gyében álltak csatasorba a hű­béri rend, a feudalizmus bástyái­val szemben. Érdekük egy olyan társadalmi állapot megteremtése volt, amelyet e három vonás jellemez. S ami megvalósult? Az a kapitalizmus, amely az addig soha nem látott hevességű — új típusú — osztályharc életrehívá- sával a kizsákmányolás állandó fokozásával a sárba taposta a szabadság, az egyenlőség eszmé­it. Ez a tapasztalat — párosulva a német elmaradottsággal — ma­gyarázza, hogy Hegelnél pusztán elméleti kérdéssé minősült a ^szabadság, a függetlenség, az egyenlőség követelménye. Ez a valóságidegenség pedig a filozó­fia alapvető kérdéseire nyújtott idealista válaszban ölthetett csak testet. De ez, a helyzet magyaráz­za azt is, hogy Hegelnél (polgári kereteken belül) legmagasabb szintjét érhette el a dialektika, amelynek középpontjában éppen az ellentmondások taglalása áll. A HEGELI FILOZÓFIA ezért sajátos feldolgozása, egyúttal igenlése a polgári fejlődésnek. Történelmileg szükségszerűnek tekintette mind az idevezető utat, mind a polgári forradalmi átala­kulást. (Ennek meghaladását — éppen a viszonyok éretlensége folytán — képtelenség elvárni tőle, éppúgy, mint az alakuló- félben levő proletariátus kora­beli gondolkodóitól. Utóbbiak — mint ismert — az utópikus szo­cializmus különféle formáit te­remtették; meg.) A hegeli filo­zófia legnagyobb jelenőtégű tette, hogy — bár idealista alapon — bevitte a törvényszerű fejlődés eszméjét a társadalom történeté-, nek kutatásába: az egyes tár­sadalmi korszakokat mint bel­sőleg és szükségszerűen össze­függő, fejlődő és megsemmisü­lő szakaszok előrehaladó lánco­latát fogta fel. Mindebben egy, a valóságtól indokolatlanul füg­getlenített szellemi lény, az „ab­szolút ész” megvalósulását, kife­jeződését látta. Marx és Engels számára nagy jelentőségű volt annak felisme­rése, hogy itt az idealista burok­ban materialista mag rejtőzik. Hegel ugyanis idealista alapon a legmagasabb fokon válaszolta meg a tudatos emberi cseleke­detek és az objektív társadalmi törvényszerűségek viszonyát. Nem vitatta el, hogy az emberek csi­nálják a történelmüket, de azt sem, hogy eközben tőlük függet­len, rajtuk kívül álló törvény- szerűségeknek kell hogy enge­• Kurihara Komaki és Oleg Vidov a zárójelenetben. FILM JEGYZET Szerelmem, Moszkva jelenlegi állapotát mutatják be: az űrhajózásról, az atomreakto­rokról,. a hatalmas víz. és hő­erőművekről nyújtanak ismere­teket. Az új típusú tankönyv első el­lenőrzését Moszkva két általános iskolájának osztályaiban végezték. Egy év múlva kilenc osztályban, 30Ó tanuló bevonásával megismé­telték 1973 szeptemberében kü­lönböző városok és területek 20 iskolájában vezették be a tan­könyvet. majd 1974-ben e könyv alapján kezdték meg a munkáju­kat a moszkvai, kijevi, voronye­zsi, alma-atai. kurszki, ivanovói, rigai, és leningrádi terület isko­láiban. A tankönyv alapján tanító tanárok megjegyzései lehetővé tették a szerzőknek, hogy a tan­könyv tömeges méretű kiadása előtt, további javításokat végez­zenek. A könyv a mpst kezdődő tanévre jelenik meg. A laborató­riumokban befejeződtek egy ki­lencedik osztályos tankönyv, „A molekuláris fizika és az elektro­mágnesség alapjai” előkészületi munkálatai. Az új tankönyv kí­sérleti ellenőrzését a jövő évben kezdik meg. Kirill Kovalevszkij (APN — KS1 Alekszandr Mitta Szerelmem, Moszkva című filmjének vetí­tése közben óhatatlanul is arra gondol az ember: milyen nehéz is az érzelmességpt az érzelgős­ségtől művészi következetesség­gel, jelenetről jelenetre pontosan elkülöníteni. Olykor elég a sze­replők egyetlen túljátszott moz­dulata, egy kissé „líraibb" zenei aláfestés, operatőri bravúr, 4s nyomban az elrettentő „példa”, a Love Story hangulata uralkodik el a nézőtéren. Pedig ez a lé­lektani közönséghatás lényegében idegen a szovjet filmalkotás ere­deti és súlyos mondanivalójától. Nem meggyőző ugyanis, ha a hirosimai atombomba pusztító hatásának kései drámája szenti­mentálisán keresett szépséggel árad a mozivászonról. Az érzel­gős jelenetek fényvisszaverő ré­tege elfedi a mélyebb tartalmat és megakadályozza, hogy a né­zők a szereplőkkel azonosulva él­hessék át a tiszta szerelem és a méltatlan pusztulás igazi tragé­diáját. Egyszóval a felszín ha­tásos játékai elfedik a valósá­gos és napjainkban s,em avuló tartalmat. A film története ugyanakkor alkalmas lenne a megalkuvás nélküli rendezői ábrázolásra. Juriko, a tehetséges japán ba­lerinanövendék a Moszkvai Nagy­színházba kerül, hogy elsajátít­sa az orosz táncstílnst. Itt ismer­kedik össze a szobrász Vologyá- val. A két fiatal művész között barátság, majd szerelem bonta­kozik ki. Egymásratalálásukat tehetségük beérése kíséri. A fiú jelentős megrendeléseket kap. a lány pedig főszerepre készül.' A premier erőpróbáját, a Gizelle főszerepének eltáncolását azon­ban megakadályozza hirtelen tá­madt rosszulléte. Kórképe: fehér­vérűség, amit Juriko a hirosimai atomtámadást túlélt édesanyjá­tól örökölt. A súlyosan beteg lány öngyilkosságot kísérel meg. Ezt Vologya megakadályozza, de az orvosok minden erőfeszítése ellenére meghal. A szovjet—japán koprodukció­ban készült film két főszereplője, nek, Kurihara Komakivak és Oleg Vidovnak játékában első­sorban a lírai elemek érvénye­sülnek. A részletező ábrázolás jellemzi Vlagyimir Nuhabcev operatőri munkáját is. A tehetséges szovjet filmren­dező megelőző alkotásában, a „Ragyogj, ragyogj csillagom” cí­mű filmben bebizonyította, hogy biztos kézzel képes forgatóköny­vének anyagát művészi mondani­valója szolgálatába állítani. A Szerelmem, Moszkvá-ban ez ke­vésbé sikerült. Alekszandr Mitta ezúttal mintha elfeledkezett vol­na arról, hogy a puszta történet is elegendő drámai töltetet hor­doz. A visszafogottabb, eszköz- telenebb színészvezetés és a mel­lékszereplők szárazabb játéka jobban kibonthatta volna film­jének lényeget: a hirosimai iszo- jiyat soha el nem múló me­mento j át. Pavlovits Miklós AZ OLVASÁS ISKOLÁJA A könyvtár dicsérete delmeskedjenek. A sokféle, sok­színű, sokirányú, egymást ke­resztező emberi cselekedetekből ugyanis — látta Hegel — szük­ségszerűen mindig bekövetkezik valami, amit az egyes ember nem akart és nem látott előre., Marx pozitívumként tartotta számon, hogy Hegel egységes, közös forrásból akarta levezetni, és megérteni az emberi cseleke­detekre ' ható törvényszerűsége­ket — csakhogy Marx ezeket a törvényeket nem az anyagi va­lóságtól független szellemből ve­zette le, hanem a gazdasági é'et szférájában lelte fel, és onnan magyarázta meg. Hegel megkísérelte, hogy idea­lista formában rendszerként mu­tassa be a kor tudományos is­meretei alapján a valóságra, a természetre és a ‘társadalomra vonatkozó tudást. Egységes, fej­lődésében felfogott világképet próbált felépíteni. Itt csak utal­ni tudunk arra, hogy átfogóan foglalkozott a logika, a termé­szetfilozófia, a történelemfilozó­fia, az esztétika, az etika, a fi­lozófiatörténetírás stb. kérdései­vel. Világképének alapvető tor­zítása volt, hogy a valóságot esz­méi természetűnek vélte, hogy rendszerét lezárhatónak tartot­ta, hogy a fejlődést befejezhető- nek feltételezte. ÉPP EME vonásainak mondott ellent, ezeket feszítette szét mun­kásságának maradandó eredmé­nye, a dialektika. A fejlődés fel- tartózhatatlanságának, az ellen­tétek egységének és harcának tanítása, a tagadás tagadásának gondolata — amely Marx és En­gels (és nem kevésbé Lenin) ke­zében, kritikai átdolgozásukban a tudományos materialista világ­nézet és a gyakorlati' politikai harc egyik alappillére lett. P. Zs. — Nem járok könyvtárba, in­kább könyveket veszek! e mondat hallatán mindig fészket ver bennem a gyanú: lelhet, hogy az illető könyvet vásárol, csak kérdés, mi végre? Talán inkább szobadísznek szánja, semmint ol­vasásra? Az igazi olvasó ugyanis Vala­miképpen mindig kacsolatban áll egy vagy több könyvtárral, első­sorban azért, mert minél igazibb, annál kevésbé tart lépést mohó­ságával a pénztárcája. Ám té­telezzük föl, hogy jól keres, kicsi a családja, megveszi, amit szeme szája kíván. Meg ám. ha kapja. Vannak, könyvek, melyeknél a keresletet a terjesztők elképzel­ni sem tudják. Ezek elfogynak a megjelenés pillanatában, aztán ütheti bottal a nyomát, akinek nem jutott. Ilyen esetben csakis a könyv­tár segít. És ha a kívánt könyv régebben megjelent, és se égen, se földön nincs olyan antikvári­um, aki előteremtené? Megesik az is, hogy kíváncsiak vagyunk valamire, ami nem tartozik a gyűjtőkörünkbe, eleve tudjuk, hogy csak egyszer fogjuk elol­vasni, de egyszer igen, tehát nem terheljük vele skatulya méretű lakásunkat, a könyvtárból azon­ban kikölcsönözzük... Aztán a folyóiratok! Ki győzné valamennyit (ami érdekli!) meg­venni, még inkább tárolni? Hi- hogy megleljük azt az egyetlen cikket, amit azonban sajnálnánk elmulasztani. Ha mégis talál leleményünk némi üres teret a lakásban — pincében, padláson, garázsban, ágyneműtartóban — heves megőrzési lázunk éppen azt teszi lehetetlenné, amiért az egész ötletes tárolás folyik: a visszakeresését. Mert amikor éppen szükségünk van arra az adott folyóiratcikkre, visszaria­dunk a keresgéléstől és inkább beszaladunk a könyvtárba, ahol perceken belül kezünkbe nyom­ják a kért számot. A könyvtár folyóiratolvasó szo­bája sokai tágabbá teszi látóha­tárunkat, mint hogyha akár 4—5 folyóiratra is előfizetnénk. Nem is volna könnyű kiválasztani, hogy melyik legyen az: a szak­mai persze, a hobbynkról szóló szintén, de az irodalmi periódi- kák közül melyik a kedvünkre való? Hiszen az írók már nem »csoportosulnak egy-egy folyó­irat körül (mint hajdan, amikor az olvasó tudhatta, melyik ked­vencét, hol keresse), mindenki ír ide is, oda is. Így nincs mit ten­ni, figyelni kell valamennyit’. Az elmélyült olvasó valahogy úgy van a könyvekkel, mint a borissza ember az itókával: mi­nél többet iszik, annál szomja- sabb lesz. A könyvek némiképp hasonlítanak a kémiai elemek­hez: mint azok, több „vegyérté- kűek” vagyis új, meg új kérdé­seket keltve sodornak magukkal könyvről könyvre. Ismeretter­jesztő munkánál az író által említett, idézett művek, a könyv végér) közölt irodalomjegyzék: szépirodalmi alkotásoknál az író (költő) többi műve, kortársai, a kör, amelyhez tartozott, vagy a másik, mellyel vitában állt; tör­ténelmi regény esetén a hős, a kor vagy az esemény, út eírás- nál a táj — mind megannyi csá­bító lehetőség, hogy többet, még többet, sokat és sohasem eleget akarjunk megtudni róla. Dehát honnan is sejthetnénk, hogy kik és hányán írtak pl. Napóleonról, hogy járt-e még valaki Marco Pclo korában a mesés keleten: hogy milyen mű­vekben válogathatunk, ha a ma­gyar nyelvű magyar . költészet kezdeteiről akarunk képet alkot­ni, és így tovább, ha nem létez­nék szakkatalógus. amelynek szellemes számrendszerében, az Egységes Tizedes Osztályozási rendszerben, a könyvtáros pilla­natok alatt elkalauzol bennün­ket a' kívánt könyvekhez? Eliga­zítanak bennünket a bibliográ­fiák is, az adott téma irodalom­jegyzékei : szakkérdéseinkben pe­dig segítségünkre sietnek a té­madokumentációk (esetleg idegen nyelvű tanulmányok teljes vagy kivonatolt magyar fordításai is.) Napjainkban a könyvtár kitá­gítja falait és befogadja a test­vérmúzsákat is. Elsősorban a zer nét. Nagy könyvtárakban már mindenütt találunk „fonotékát”, hanglemez, és magnószalag-gyűj­teményt. fülhallgatóval hallgat­hatjuk a kívánt lemezt. De nem ritka a képzőművészet jelenléte sem: kiállítások, tárlatok is sok­felé kapnak helyet könyvtárak­ban; a különféle rendezvények­ről, irodalmi műsorokról, szavaló­estekről már nem is szólunk, mindenfelé ismeretesek. b: É. Hegel öröksége

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom