Petőfi Népe, 1975. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-22 / 196. szám

r \ 1975. augusztus 22. • PETŐFI NEPE • 5 A magyar és szovjet fiatalok gazdag programjának utolsó nap­ján a budapesti Hotel Ifjúság földszinti terme zsúfolásig meg­telt újságírókkal, a Komszo- - molszkaja Pravda tudósítóival, filmesekkel, fotóriporterekkel. Mindannyian kíváncsian vártuk J. M. Tyazselnyikov nak, az össz- szövetségi Lenini Komszomol Központi Bizottsága első titká­rának és dr. Maróthy Lászlónak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a KISZ Központi Bi­zottsága első titkárának nyilat­kozatát, illetve azt. hogy a két ifjúsági vezető miként értékeli az i I. magyar—szovjet ifjúsági ba­rátságfesztivál eseménysorozatát. □ □ n Maróthy elvtárs egy kis epi­zóddal jellemezte a nagyszabású találkozó hangulatát. Elmondta, hogy a Komszomol Központi Bi­zottsága első titkárával ellátogat­tak a Zánkai Úttörő városba. Ter­mészetesen előre tervezett prog­ram szerint nézték meg a taoor- épületeket. egyebek között a könyvtárat, mozit, kultúrtermet. Tyazselnyikov elvtárs látnatóan nagyon jól érezte magát a kis­diákok között. Az út Lórőváros ve­zetői séta közben észrevették, hogy a szovjet vendég egyedül bement egy olyan táborépületbe, amely a programban nem szere­peit. Az ottani ifjúsági vezetők­kel, s az úttörőkkel beszélgetett. Amikor kijött, Maróthy elvtárs megkérdezte, az imént mit lá­tott, mit tapasztalt? — Ugyanazt, amit a szervezett program során, itt is közvetlen, barátságos, őszinte fe.nőttekkel, gyerekekkel találkoztam — hang­zott a válasz. A kis epizód a barátságfeszti­vál jelképének tekinthető. Mint azt a magyar ifjúsági vezető megjegyezte, a magyar és szovjet fiatalok találkozója nem a bará­ti érzéseink bizonyítását, hanem a két nép közötti régi kapcsolat további erősítését célozta. A ba­rátságot ugyanis még nagyapá­ink. apáink kötötték, és ennek internacionalista együttműködés, közös munka áz alapja. A szov­jet fiatalok tehát nemcsak a KTSZ-esek, hanem egész népünk vendégei voltak. □ □ □ Bács-Kiskun megye dolgozo nepe nagy vendégszeretettel fo­gadta a Krim területről érkezett huszonhét tagú Kbmszomol de­legációt. A szovjet vendégek öt napig voltak nálunk, s ezalatt több száz felnőtt dolgozó és ifjú­kommunista találkozott velük. A küldöttség tagjainak többsége most járt először a Duna—Tisza közén, mégis érkezésük pillana­tától kezdve, néhány szóváltás után úgy éreztük, mintha régi jó ismerőseink lennének. Nem csupán érzés, való igazság volt ez, hiszen néhány nap alatt örök barátságot kötöttünk velük. Nagyon sokan tapasztalhattuk kedvességüket, közvetlenségüket. Amikor a barátságfesztivúl ven­dégei megérkeztek Budapestre, a Krím területi komszomolistá- kat felkeresnem szálláshelyükön a Budapesti Műszaki Egyetem kollégiumában. Ekkor találkoz­tam először J. M. Sabalovval. a Krím területi Komszomol Bi­zottság másodtitkárával, a dele­gáció vezetőjével. Az utazástól kissé fáradt volt. s még aznap «ste több megbeszélésen kellett résztvennie, így csupán néhány mondatot váltottunk. Néhány nap múlva a küldöttséggel Kecs­kemétre jött. Délelőtt a Szabad­ság téren véletlenül találkoztunk egymással. Sabalov már messzi­ről észrevett, integetett. Farkas Gábor KISZ megyei titkár meg is kérdezte tőle, honnan ismer­jük egymást? — Hiszen mi már régi bará­tok vagyunk — mondta tréfá­san, de hangsúlyából érezni le­hetett gondolatai őszinteségét és komolyságát. Ezt egy későbbi beszélgetésünk során értettem meg. A szovjet ifjúsági vezető a barátsággal kapcsolatban kifejtette azt a vé­leményét, hogy a barátság ki­alakulását nem az idő. hanem a' közös elvek, gondolatok és cé­lok határozzák meg. □ □ □ Nagyon gyorsan eltelt az él­ménydús öt nap, melynek során több üzembe, állami gazdaság­ba, kulturális intézménybe láto­gattak el a komszomolisták. A termeléssel, az üzemszervezéssel, az egyes munkafolyamatokkal, a dolgozók élet- és munkakörül­ményéivel kapcsolatos tájékozta­tók utáni kérdéseikből is ki- * tűnt, milyen széles kbrű az ér­deklődésük. Jóindulatú tanácsa­ik, javaslataik pedig sok segít­séget jelentenek a Bács-Kiskun megyében dolgozó Ifjúkommu­nistáknak. A két évre szóló együttműködési szerződés egye­bek között azt is lehetővé teszi, hogy Bács-Kiskun megye ifjú­munkásai, szakmunkástanulói, a középiskolai diákok, egyetemi hallgatók tapasztalatcsere céljá­ból felkeressék a Krím területen élő barátaikat, s tanuljanak tő­lük. A búcsúzás perceiben megkér­deztem J. M. Sabalovot, a láto­gatás során mi tetszett neki a legjobban. — Elsősorban az, hogy az em­berek nagyon őszinték, nyíltak. Igazi jó barátaink lehetővé tet­ték. hogy néhány nap alatt meg­ismerjük ennek a nagy megyé­nek eredményeit, dolgozó népé­nek munkáját, s feladatait. Nagyon jó érzés volt hallani, őszinte szavait, hiszen ezzel el­érte célját a barátságfesztivál: szovjet vendégeinkkel megismer­tettük a felszabadulás óta vég­zett munkánk eredményeit. Tárnái László • Nagy sikert aratott a Szverdlov-együttes pompás műsora. • A Hosszú­hegyi Állami Gazdaság palackozó­üzemével ismerkednek a Lenini Komszomol tagjai. • Bács-Kiskun megye határánál a búcsúzás pillanatai. (Tóth Sándor felvételei) • Vezet-e út a ponyvától -- Tolsztojig? A slágertől Bachig és Bartókig? A giccstől Michelan- gelóig és Piccassóig? — a műve­lődés szakembereinek régi, vi- tott kérdése ez. Az irodalomnál maradya- tartson-e a könyvtár krimit, lektűrt, s egyéb irodalom alatti olvasmányt?.Igen — mond­ja az egyik könyvtáros, — mert jobb. ha akár emiatt is betérnek az emberek, semhogy kocsmába mennének, s hátha legalább né- hányan közülük kedvet kapnak a jó könyvekhez... — Nem — mondja a másik — ne működ­jünk közre az ízlésrontásban! Ügy vélem, ez utóbbi aggoda­lom jogos. Az esztétikai szem­pontból értéktelen írások" leköt­hetik egy időre a figyelmet, de nem adják meg a Katharzis fel­emelő élményét, tehát nem is hagynak más nyomot olvasójuk­ban, csupán az ízlésrombolásét. Az ilyen ember elveszti érzékét a jó befogadására; úgy jár. mint aki erős zajtól megsüketülvén sohasem hall zenét, vagy aki sze­relmi kalandok hajszolása közben elveszti képességét a mély érzel­mekre. 1 De hát az emberek is. a művek is sokfélék. Lássuk előbb az embert. Az esztétikai ízlés nem mindig cs nem feltétlenül a tánultság függ­vénye. Lehet valaki egyetemi végzettséggel is „szakbarbár”: esztétikai érzékét tekintve süket, vak, befogadásra képtelen. (Még az „okosság” sem garancia: eszes emberekkel is megesik, hogy kép­telenek a műélmény befogadásá­ra.) A tétel fordítva is igaz: anal­fabétának is lehet kifinomult íz­lése. művészi érzéke. Gondoljunk a népművészetre! De jelenkori példám is akad: egy ízben egv Sza Poles megyei könyvtárban be­szélgettem egv igen olvasott, iro­dalomértő idős parasztemberrel. Öröm vöt hallgatni választékos, szépen formált* mondatait, elbű­völt tájékozottsága. Amikor el­ment, súgta fülembe a könyvtá­ros. hogy nem tud ám olvasni. Kérdőjellé merettem. Bizony, foly. tatta. gyerekkorában kimaradt valamiképp az iskolából, később már szégvellte bevallani, hát be­érte azzal, hogy a felesége olva­Könyvespolcáról leemeli a kes­kenyfilmezéssel foglalkozó köte­tet, és magyarázóan mondja: — Nem tudom elképzelni a népművelői munkát úgy, hogy ne lennének meg a Ijázi könyv­tárban azok a kiadványok, ame­lyek a különbözq csoportokkal, szakkörökkel való' foglalkozáshoz kellenek. Wilhelm József, a bajai műve­lődési központ 49 esztendős fő­előadója elindul otthonról, hogy ta­lálkozzon egyik kedvenc csoport­jával, a filmesekkel. Szinte ösz- szenőttek egymással, volt olyan év is — amikor még .bírták költ­ségvetéssel — hogy rendszeresen híradófilmeket készítettek a vá­ros életéről. — Azt hiszem, csak az lehet igazán jó népművelő, aki ugyan­olyan kedvvel foglalkozik a ki­sebb közösségekkel is, mintha öt­száz személyes rendezvényre ké­szülne — annak dacára, hogy nem kerül az újságba, és a lel­kesedését sem verik nagydobra. Útközben — némi unszolásra — belefog az élettörténetébe. A közművelődés végigkísérte egész pályáját. — A tanítóképző intézet diák­jaként, az utolsó években néhá- nyan a Baja környéki falvakban hangversenyeztünk. Megszólaltat­tuk a kuruc dalokat, Mozartot játszottunk. Egy tanyai iskolá­ban, Borota-Antallaposon tanítot­tam 1953-ig. Ott kezdtem foglal­kozni a színjátszással, ismeretter­jesztéssel. Afféle mindenes vol­tam. Emlékszem, hogy tudott me­sélni Pálinkás Feri bácsi! A hét mázsás... ez pedig úgy volt — kezdte, és mondta tovább íze­sen, amíg ki nem aludt a gáz­lámpa az iskolában. Micsoda ér­. tékeket lehetett volna megmen­teni, ha akkoriban van egy mag­Ketten a kitüntetettek közül Közöltük azoknak a névsorát, akik augusztus 20-a alkalmából át­vehették a Szocialista kultúráért kitüntetést, illetve miniszteri dicsé­retben részesültek. Most két szakembert mutatunk be a közművelődés szerteágazó területéről, akiknek az alkotmánynapi ünnep a munkájuk elismerését is meghozta. Két vallomás következik — hasonló és el­térő vonásokkal. Igen jellemző, hogy amikor magukról beszélnek, akkor is a közművelődésről szólnak. Mert a közművelődés az élet teljességéhez tartozik. ' Wilhelm Józsefről — menet közben Grajczár István: Embernek lenni nőnk, hogy hangszalagra vegyem a történeteit! Majd egy épülő faluba, Kunfehértóra kerültem, iskolaigazgatónak a zárt tanya­világból, ami megint másféle te­vékenységet követelt meg. Vil­lany is volt, vetítéseket kezde­ményezhettem . . . Innen Bátmo- nostorára, majd vissza Bajára ve­zetett az utam, az akkori- kul- túrházba, ugyanebbe az épület­be. Ügy éreztem, hogy megtalál­tam a nekem való munkaterüle­tet. Minden érdekelt — a fotó­zástól a technikai kérdéseken át a szervezési módszertanig. Sok mindent megtanultam, amire szükség van a közművelődésben. Eddig nw több mint száz ifjú­sági, politikai, szakmai vetélke­dőt vezettem, az országban az elsők között indítottuk a felnőt­tek klubját, újszerű volt a szá­mítástechnikai előadássproza- tunk... A Liszt Ferenc nevét vi­selő kórusunk elérte a megyei legmagasabb — Aranykoszorú diplomával — minősítést, a Duna Fotóklub megkapta a Kiváló együttes címet, Bács-Kiskunban egyedüli, a modern-táncklubunk. Igen, mindezek már az eredmé­nyeket jelzik. De nagyon sok olyan tennivaló akad a-.közmű­velődésben, ami mögött szívós munka feszül, és mégsem tarto­zik a látványos dolgok közé. A legnagyobb sikerélményt az ad­ja, ha összetartó kis közösségek alakulnak ki, amelyeknek a tagjai folyamatosan részt vesz­nek valamilyen csoportos mun­kában. Most szervezem a hang­lemez és magnós klubot, eddig a technikai felszerelések hiánya akadályozta meg a létrejöttét. Mire a József Attila Művelődé­si Központba ér, már ketten is várják Wilhelm Józsefet azzal a kéréssel, hogy segítse az új KRESZ-t népszerűsítő műsoros est előkészítését. .És várta egy levél a megyei tanács művelődési osztályáról, amely arról értesítet­te, hogy munkája elismeréséül megkapta a „Szocialista kultú­ráért” kitüntetést, öt éven be­lül másodszorra. Halász Ferene Grajczár István tizenharma­dik éve a TIT megyei szaktil- kóra.. Tanulmányai befejeztével lépett a közművelődésért dolgo­zók sorába, s azóta szervezi Bács-Kiskunban az ismeretter­jesztést. — Hogyan került erre a pá­lyára? — Véletlen volt. Miután 1962-ben • elvégeztem Debrecen­ben a biológia—földrajz szakot, általános iskolában akartam ta­nítani. Épp akkortájt viszont, egy barátom felhívta a figyel­mem, hogy Kecskeméten munkát ajánlanak a TIT-nél. Eljöttem. Be kell vallanom, hogy kezdet­ben elég nehezen sikerült kiala­kítanom a kapcsolatokat, ame­lyek nélkülözhetetlenek ehhez a feladatkörhöz. De végül" is sike­rült. — Miből áll egy szaktitkár munkája ? » — Legfőbb feladatomat a szak­osztályok ismeretterjesztő tevé­kenységének irányítása jelenti, hogy érvényesüljön a tartalmi és szervezeti munka összhangja. Először csak a természettudomá­nyok tartoztak hozzám, később már valamennyi szakterületet ne­kem kellett összefogni. A tudo­mányok kölcsönhatása miatt el sem lehet szakítani őket egymás­tól. Az embereket ma sok prob­léma foglalkoztatja, amelyekre megalapozott választ akarnak kapni. Egy-egy kérdést több ol­dalról vizsgáltunk meg. Például a Barátaink vagy ellenségeink a baktériumok című előadásban nemcsak a baktériumok viselke­désének a leírása fontos, hanem a betegségek, járványok leküz­désének lehetőségeiről szintén szólni kell. — Előadásokat is tart? — Hogyne. Kedvenc szakterü­letem a biológia, ilyen témából írtam a diplomamunkámat, s természetesen az ismeretterjesz­tésben is ezzel foglalkozom a leg­szívesebben. A legkülönbözőbb társadalmi rétegeknek és korosz­tályoknak tartottam előadásokat. Minden esetben meg kell találni a legjobb módszert, aminek ala' feltétele a lekiismeretes felkés' .- lés. Mindent elronthat,ha nem sikerül élő kapcsolatot teremteni a hallgatósággal. Egy kicsit ön­magamat kell tűzbe hoznom, hogy érvényesülhessen a hatás. Az ismeretterjesztésnek csak úgy van hatása, ha valamit tovább tudunk adni. ha az emberek gaz­dagabban távoznak a teremből. Ez nagyon jó érzés, ezért szere­tem a munkámat. — Milyen alap­elveket tart szem előtt? — Az egyik az állandó szak- mai-ideologiai önművelés. A tu- dasszint rohamosan emelkedik, s mindenütt többet követelnek tő­lünk. A másik a közművelődés­ben dolgozok legfontosuob szem­pontja: embernek lenni minden­kor és mindenkivel szemben. Csak így alakíthatjuk ki azokat a kapcsolatokat, amelyekre egész munkánk épül. Az írosztal mel­lett igazán szép elképzeléseket szövögethet bárki. A' gyakorlat, a hallgatók ismerete nélkül vi­szont már nem lehet reálisan gondolkodni, céltudatosan tervez­ni. Ennek szellemében igyekez­tem dolgozni, mert — meggyő­ződésem — csak így érdemes. Ehhez természetesen jó közösség, egymás munkájának segítése szükséges. — Azt követően, hogy minisz­teri dicséretben részesült, milyen elképzelései vannak a közeljövő­re? — Egy szaktitkárnak sok a feladata, de .kevés a lehetősége Különböző terveket dédelgetek magamban. Szeretnék például tudományos munkával foglalkoz­ni. De ezek csak vágyak, alig jut rá idő. Ugyanakkor az is vezet­heti az embert, hogy a lehetősé­gekhez mérten a legjobban vé­gezze el mindennapi munkáját. Nem igaz? Hámori Zoltán sott fel neki, míg meg nem halt. Gyászolta egy darabig, aztán el­ment a könyvtároshoz, megkérte, ^eritsen neki feleséget, de olyat, aki szépen és szívesen olvas fel. Sikerült találni, azóta is boldo­gan • él az ő Seherezádéjával. aki végig mesél ezeregynél is több éjszakát... • Valóban létezik ilyen, ösztö­nös műélvező képesség is. Mind­azonáltal valószínűbb és gyako­ribb, hogy ha kezdettől fogva ápolgatják. nevelik a gyermekben a jó ízlés virágát, ha éveken át tanulva tudatosan megismeri a megfoghatatlan szépség jellem­zőit. ha megakadályozzák, hogy ösztönös jó hajlandósága rossz irányt-vegyen, s fércművéktől íz­lése elromoljon :—, hogy tehát optimálisan jó esztétikai" nevelés mellett. több műértő nő fel, mint anélkül. De ami érvényes a gyer­mekre. az érvényes a kezdő ol- , vasóra is: óvni kell, mint a gyen­ge palántá.t Széltől, fagytól, s rá­bocsátani a valódi értékek nap­fényét. És mint a gyermek, aki szájába venne szöget, tűt, gyufát, ha nem vigyáznának • rá. úgy „eszi” meg a könyvek közt tájé­kozódni nem tudó, a „zöldséget” is. anélkül, hogv sejtené: ízlését sorvasztó gyomot fogyaszt. • I . • De hát mi a valódi érték? Hol húzzuk meg a határokat? A remekműveknél? Korántsem. Az irodalom, akár az erdő. égbenyúló faóriások mel­lett bokrokat, aljnövényzetet is táplál, s az is az erdőhöz tarto­zik. Az óriások mellett a kismes­tereknek is van létjogosultságuk, ók valóban elvezetnek a nagyok­hoz. (Maradjunk múlt századbeli példánál, hogy sértődés ne essék: ha mondjuk valaki nem Arany Jánoson kezdi a költészet megis­merését. hanem Reviczky Gyu­lán vagv Lévay Józsefen, az majd eljut Aranyhoz is.) De aki slágeren, kuplédalocskán. krimin andalodik »el, az nem jut sehová. A lényeges az. hogy irodalom és irodalom alatti világ két külön közeg, mint a víz és a száraz­föld; e kettő között nincs átme­net. Aki csak járni tud. de úszni nem, az nem boldogul a vízben. Am. aki már vízen van. annak is kell iránytű. Högv előre jusson és mindig feljebb. Mert még az irocjalom^rtő jfc kedvelő erobeepk :. tebBnr^5®)«."i,j,bban sz.ää kismestereket, mint a nagyokat, innen a csalóka látszat, mely egy- egy középszerű írót, költőt ideig- óráig úgy tüntet föl. mintha 5 volna a kor lángelméje, holott... Ennek az az oka. hogy a kismes­ter stílusban, formában rendsze­rint a tegnapi nagyok valamelyi­két követi. Akit már megszok­tunk. akit értünk. Így jön létre a fáziseltolódás: aki viszont a ma­ga korát tudja merőben új esz­közökkel kifejezni, aki lelkünk legmélvébe lát. s azt is tudja ró­lunk. amit magunk sem sejtünk, azzal nem tartunk lépést, vagy csak kevesen, s a következő nem­zedék fogja — megint fáziselto­lódással — utolérni. Elég arra utalnunk,, hogy hány Ady-verset tartottak érthetetlen­nek a század elején, melyeket ma könnyedén befogad a gimnazista is; vagy emlékezzünk a némafilm korára — Balázs Béla említi A látható ember című művében — a premier plan látványára fel­ugráltak és sikoltoztak a nézők: milyen kegyetlenség! Levágott fe­jeket mutogatni! Ma a kisgyer­mek sem gondol arra. ha egy arc tölti be a vásznat, hogy azt le­vágott fejnek nézze. • A megszokott, elfogadott for­mák kötőereje óriási. Mindazon­által senkire sem szabad rátuk­málni, ami számára nehéz, érthe­tetlen. s ezáltal sznob színjátszás­ba kergetni. Az ízlés lépcsőin for kozatosan, szépen kell haladnunk és mivel ?z a legegyénibb, leg­bensőbb ügyünk, érzelmekkel át­szőtt. tehát, lehet, hogy változat­lanul szeretjük a tegnap még nagy élményt jelentő kismestert, ha ki is nőttük, ha már a leg­nagyobbak ózondús légkörét érez­zük otthonunknak: de szeretjük olvasmányemlékeinket is (és időn­ként újra kézbe vesszük), mert hozzánőttek múltunkhoz. (Ka­zinczy Ferenc, a legnagyobb ol­vasók egyike, leveleiben mindig hozzáfűzte életének eseményei­hez, hogy amikor történtek, ép­pen mit olvasott. Még gyermekei is valósággal „könyvjelzőként születtek- mikor éppen itt vagy ott tartott kedves könyveiben.) Ez a legfontosabb: hogy szeres­sük könyvélményeinket, kísérőin­ket az életúton. Szeretni pedig csak azt lehet, ami szép és igaz, mert igazság és szépség föltéte­lezik egymást. B. É. Tovább erősödött a barátságunk Hová vezet az út? /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom