Petőfi Népe, 1975. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-05 / 156. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Megtartotta alakuló ülését az új páriámé Pénteken délelőtt összeült az újonnan megválasztott országgyűlés. 1 Az ülésen részt vett Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, az^ MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Aczél György, Apró Antal, Biszku Béla, Fock Jenő, Gáspár Sándor, Huszár István, Németh Károly, Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai; Gyenes András, Győri Imre, Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkárai, továbbá az Elnöki Tanács és a kormány tagjai. A diplomáciai páholyokban foglalt helyet a külképviseletek sok vezetője és tagja. Pontosan 11 órakor Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke nyitotta meg az ülést. Losonczi Pál megnyitó beszéde — Megtisztelő kötelességnek teszek eleget most. amikor megnyitom újonnan választott országgyűlésünk alakuló ülését. __ Köszöntőm törvényhozásunk v alamennyi tagját, tisztelt képviselőtársaimat. Azokat, akik már több ízben kaptak bizalmat választóiktól, és külön azokat, akik először foglalják el helyüket legfőbb államhatalmi és népképviseleti szervünkben. — Ebben az ünnepélyes pillanatban helyénvaló megemlékezni arról az egységről és -odaadásról, amelyet népünk — világnézetre való tekintet nélkül — kinyilvánított a választáson szocialista rendszerünk, a Hazafias Népfront választási felhívásában megfogalmazott országépítő program, és pártunk bevált politikája iránt. A nép egyértelmű és egységes akarattal ruházta ránk a népszuverenitás gyakorlásának nagy felelősséggel járó kötelességét. Ez a felelősséget fokozó és kötelességet gyarapító bizalom megbízatásunk egész útján elkísér bennünket. — Mindnyájunk nevében e helyről is őszinte köszönetét mondok választóinknak, állampolgárainknak. Meggyőződésem, hogy köszönetünk igazán méltó kifejezése az. ha tettekkel, a hazánk felvirágoztatását, népünk gyarapodását és boldogulását, szocialista világunk építését maradéktalanul és következetesen szolgáló törvényalkotó tevékenységünkkel viszonozzuk ezt az értékes útravalól. — Három évtizedes államépítő tevékenységünk természetes és szerves folytatásának tekintjük a ránk váró teendőket, melyek egyértelműen a fejlett szocialista társadalom építéséi hivatottak szolgálni. __ Tovább haladunk politikánk e ddig bevált útján. Tudatában vagyunk annak, hogy nagy és nem könnyű feladatok megoldása és végrehajtása vár ránk és egész népünkre. A választáson megnyilvánult határozott és egyértelmű politikai kiállás, állás- foglalás után most a tetteken a sor: a hétköznapok gyümölcsét érlelő, erőfeszítést és áldozatot követelő tetteink ideje következik. — Valamennyiünktől — képviselőktől és választóktól — az eddiginél teljesebb erőkifejtést, gondosabb munkát kíván és követel a haza. — Munkánkat megnyugtató tudattal és felismeréssel végezhetjük, mert tevékenységünk szilárd tartópilléreken nyugszik. Olyan bázisra támaszkodhatunk, mint választóink, egész népünk bizalma, hazánk társadalmi, gazdasági és politikai rendjének szilárdsága, népünk tehetsége és szorgalma, valamint a szocialista közösség országainak ösz- szefogotl ereje és együttműködése. — K gondolatok jegyében fogjunk munkához. Ehhez a munkához kívánok országgyűlésünknek törvényalkotói küldetéséhez méltó oépszolgálatot, a haza üdvét szolgáló tevékenységet. lisztéit országgyűlés! Az ügyrend negyedik szakasza fertelmében az alakuló ülést a tisztségviselők megválasztásáig a koréinak vezeti. Az országgyűlés legidősebb tagjai közül felkérem dr. Pesta László képviselőtársunkat, hogy az elnöki széket korelnöki minőségben szíveskedjék elfoglalni. Losonczi Pál nagy tapssal fogadott megnyitó beszéde után dr. Pesta László kcrelnök lépett az elnöki emelvényre. Beszámolók, jelentések, a tisztségviselők megválasztása Mély meghatottsággal szólt arról, hogy most tizedszer választották meg országgyűlési képviselőnek, s első alkalommal tölti be a korelnöki funkciót. Örömének adott kifejezést, hogy a júniusi választások során a parlament \ — személyi összetételét illetően — általánosan megfiatalodott. Köszöntötte a képviselőket, közöttük elsőként azokat, akik először foglaltak helyet az ülésteremben, s akik — mint mondta — minden bizonnyal új színt, új lendületet hoznak az országgyűlés munkájába. Köszöntötte a „régieket”, akiket újra vagy ismételten újra választottak — ők hozzák a tapasztalatot, ők biztosítják a folytonosságot. • Dr Pesta László, az alakuló országgyűlés korelnöke. — Kívánom — mondta dr. Pesta László —. hogy az öl évre szóló megbízatásunk tartama során megérdemelt siker kísérje valamennyi országgyűlési képviselőnek a nép szolgálatában, a párt útmutatásai szerint, a Hazafias Népfront szellemében végzett munkáját. A korelnöki megnyitó után dr. Pesta László felkérte az országgyűlés két legfiatalabb tagját, Czégai Valéria Bács-Kiskun megyei és Párái Mária Szabolcs. Szatmár megyei képviselőt/ hogy az országgyűlés ügyrendjének negyedik szakasza értelmében — lássák el a körjegyzői tisztet. A két körjegyző elfoglalta helyét az elnöki emelvényen, majd dr. Pesta László bejelentette. hogy választási törvényünk 17. szakaszának 5. bekezdése alapján az országos választási elnökség beszámol az országgyűlésnek a választások lefolyásáról. Ezután dr. Papp Lajos, az Országos Választási Elnökség elnöke emelkedett szólásra. Az országgyűlés az országos választási elnökség beszámolóját egyhangúlag tudomásul vette, majd a Hazafias Népfront Országos Tanácsának ajánlása alapján megválasztotta a mandátumvizsgáló bizottság elnökének dr. Trautmann Rezsőt, valamint a bizottság tagjaivá Bartha Istvánt, dr. Bodnár Ferencet, Bolrári Józsefnét, Kertész Sándornét, Klaukó Mátyást és Pióker Ignácot. Ezt követően dr. Pesta László PETŐFI Népe AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXX. évf. 156. szám Árat 90 fillér 1975. július 5. szombat bejelentette, hogy a korelnökség a szünetben megvizsgálta és rendben találta a mandátumvizsgáló bizottság tagjainak megbízólevelét, amelyet az ország- gyűlés igazoltnak jelentett ki. Ezután dr. Trautmann Rezső, a mandátumvizsgáló bizottság elnöke tett jelentést a bizottság munkájáról. Elmondotta, hogy a mandátumvizsgáló bizottság az ügyrendben foglaltak szerint — az országos választási elnökségtől átvett választási jegyzőkönyvek alapján — megvizsgálta a június 15-i általános, és a június i29-i pótválasztásokon megválasztott képviselők megbízólevelét. Megállapította, hogy az országgyűlési képviselői választások a törvény előírásainak megfelelően folytak le, s azok ellen indokolt panasz nem merült fel. Valamennyi képviselő benyújtotta megbízólevelét, s azok a törvényben előírtaknak megfelelnek. Ezért a bizottság javasolja az országgyűlésnek, hogy a beterjesztett és szétosztott névjegyzékben felsorolt képviselőket igazolja. — A mandátumvizsgáló bizottság — jelentette ki dr. Trautmann Rezső —, megállapította, hogy az újonnan megválasztott országgyűlés, mint a népszuverenitás alkotmányos megtestesítője összetételében is hú kifejezője a hazánkban megvalósult néphatalomnak, fejlődő szocialista társadalmi viszonyainknak. Az országgyűlés 352 tagjának megoszlása eredeti foglalkozás szerint: 157 munkás, 48 paraszt, 146 értelmiség és egy egyéb. A képviselők kor szerinti megoszlása az országgyűlés fiatalodá- sát mutalja az előző ciklushoz képest: a harmincéves és az annál fiatalabb képviselők száma 21-ről 37-re. a 31 és 35 év kö- zöttieké 19-ről 44-re nőtt. Az 51-től 55 évig terjedő korcsoportba tartozó képviselők száma 42-ről 68-ra emelkedett, az ennéd idősebb képviselőké pedig 57-ről 50-re csökkent. Ugyanakkor az országgyűlés tagjai között — az előző ciklusokhoz viszonyítva — tovább emelkedett a nők száma is: az 1967. évi választások alapján 69, az 1971 —75-ös országgyűlésben 84, a mostaniban pedig 101 nő kapott képviselői mandátumot. — Kedvező az országgyűlés összetétele az iskolai végzettség szempontjából is. A jelenlegi országgyűlésben 206 képviselőnek van egyetemi, főiskolai vagy akadémiai oklevele. Az előző ciklusban 202 ilyen végzettségű képviselő volt. — Az országgyűlés tagjainak jelenlegi foglalkozás szerinti összetétele is megfelel szocialista viszonyainknak. Társadalmunk legszélesebb rétegei jutottak kép. viselethez. így például a munkás- osztályhoz tartozó fizikai foglalkozású és a termelést közvetlenül irányító! dolgozók száma 67, a termelőszövetkezeti parasztsághoz tartozó fizikai foglalkozású és közvetlenül a termelésirányításban dolgozó tagok és alkalmazottak száma 14. A szellemi foglalkozásúak közül 20 képviselő dolgozik ipari és mezőgazszöntjük azt a több mint 7,5 millió választópolgárt, akik egyértelmű igennel válaszoltak a Hazafias Népfront választási felhívására, szavazatukkal hitet tettek a fejlett szocialista társadalom építésének nagy nemzeti programja mellett, s annak jó szolgálatára öt évre szóló képviselői megbízatást adtak nekünk. A június 15-i országgyűlési képTisztelt országgyűlés! Országgyűlésünk külpolitikai tevékenységében a jövőben is az a törekvés, hogy erősítsük kapcsolatainkat a testvéri szocialista országokkal, tovább erősítsük barátságunkat, együttműködésünket felszabadítónkkal, a Szovjetunióval. A tőkés országokhoz fűződő kapcsolatainkban a két világrendi Az új parlament ülésszakán Fock Jenő, Biszku Béla és Kádár János dasági mérnökként ; az egyetemi tanárok száma 12. az orvosoké 10, a pedagógusoké 24, jogász és közgazdász képzettséggel 35 képviselő rendelkezik, és 7 alkotóművész. A mandátumvizsgáló bizottság elnöke végül hozzátette, hogy az országgyűlés 352 tagja közül 137-en új képviselők. Ezután kérte az országgyűlést, hogy a kiosztott névjegyzékben felsorolt képviselőket igazoltnak jelentsék ki. Az országgyűlés a mandátum- vizsgáló bizottság jelentését elfogadta és a kiosztott névjegyzékben felsorolt képviselőket igazoltnak jelentette ki. Dr. Pesta László ezután közölte az országgyűléssel, hogy az MSZMP Központi Bizottságától és a Hazafias Népfront Országos Tanácsától együttes javaslat érkezett az országgyűlés tisztségviselőire. A javaslatot — amelyet Pávai Mária körjegyző ismertetett — az ország- gyűlés egyhangúlag elfogadta, s az országgyűlés tisztségviselőivé a következőket választották: Az országgyűlés elnöke: Apró Antal. Alelnökei: Péter János, Rajfai Sarolta és Inokai János. Jegyzői: Bartha István, Fehér Zsuzsanna, dn Pesta László, Pólyák János, dr. Prieszol Olga és Szviridov Ivánná. A korelnökség ezzel' eleget tett feladatának. Apró Antal székfoglalója Az országgyűlés ezután Apró Antal elnökletével folytatta munkáját; az országgyűlés új elnöke megtartotta székfoglalóját. — Az országgyűlés most megválasztott tisztségviselői, az alel- nökök, a jegyzők, s a magam nevében őszinte köszönetét mondok azért a kitüntető bizalomért, amellyel e tisztségünkbe választottak bennünket — mondotta Apró Antal. — Igyekezni fogunk a legjobb tudásunk szerint megfelelni a bizalmuknak, és önökkel együtt hozzájárulni ahhoz, hogy a legfelsőbb államhatalmi és nép- képviseleti testületünk ebben a ciklusban is — amely éppen a tizedik, felszabadulásunk óta — jól töltse be alkotmányos funkcióit. Legfőbb törekvésünk, hogy országgyűlésünk eredményesen működjék közre egész népünk, szocialista hazánk javára, annak a politikának a megvalósításában, melyet pártunk XI. kongresszu-. sa meghatározott és amelyet a viselőválasztások eredménye azt bizonyítja, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusának állásfoglalásai, célkitűzései teljes mértékben találkoznak a lakosság helyeslésével. Párttagok és pártonkívüliek, materialista világnézetet vallók és hívők, társadalmunk legszélesebb rétegei személyes tapasztalataik alapján győződtek meg arról, hogy pártunk politikája az egész nép javát szolgálja. A dolgozó tömegek nemcsak egyetértenek szocialista céljainkkal, hanem készek dolgozni és harcolni megvalósításukért. Eddigi sikereinknek is ez a széles körű nemzeti egyetértés volt a forrása. A jövőben is ezt az egységet kell védeni, erősíteni. így további előrehaladásunkban bizton számíthatunk egész népünk cselekvő támogatására, fegyelmezett, jó munkájára. A most megválasztott országgyűlés előtt megtisztelő feladatok állnak. Az egy évvel hosszabbá vált ciklusban most első ízben nemcsak, hogy törvényt hozunk az új ötéves tervről, hanem a terv sikeres megvalósításának folyamatos ellenőrzése egybeesik képviselői megbízatásunk idejével. Az ötéves országgyűlési ciklus a XI. pártkongresszus határozatai végrehajtásának időszaka is. Ezért újabb jelentős törvényeket kell majd hoznunk, amelyek elősegítik a fejlett szocialista társadalom építését. A törvényhozásban továbbra is növelnünk kell a társadalmi nyilvánosságot. Szükséges, hogy még jobban hasznosítsuk az állampolgárok és a társadalmi szervek észrevételeit, javaslatait. szer békés egymás mellett élésének lenini elve vezérel bennünket. A szocialista országok ennek az elvnek a szellemében kezdeményezték és támogatják az európai biztonsági és együttműködési konferencia mielőbbi megtartását. Azt kívánjuk elérni, hogy földrészünkön kölcsönösen előnyös megállapodások biztosítsák a szocialista és a tőkés országok politikai, gazdasági és kulturális együttműködését. Támogatjuk a különböző-társadalmi berendezkedésű országok közötti együttműködést. A jövőben is azon leszünk, hogy országgyűlésünk nemzetközi kapcsolatai tovább szélesedjenek más államok legfőbb törvényhozó testületéivel. Elnöki megnyitómban röviden utaltam országgyűlésünk fontosabb feladataira. Ügv gondolom,« egyetértenek velem: nekünk, képviselőknek. az országgyűlés tagjainak úgy kell dolgoznunk a következő 5 évben, hogy minél hatékonyabban segítsük a XI. párt- kongresszus határozatának a megvalósítását, hazánk további felvirágoztatását, a dolgozó ember szolgálatát. Ehhez a szocialista országepítő munkához — amelynek mi, képviselők aktív részesei leszünk — sok sikert, erőt, jó egészséget kívánok képviselő- társaimnak. Apró Antal ezután bejelentette, hogy az Elnöki Tanács a legutóbbi ülésszak óta alkotott törvényerejű rendeletekről szóló jelentését — az alkotmány rendelkezéseinek megfelelően — bemutatta. amelyet a képviselők között kiosztottak. A jelentést az országgyűlés egyhangúlag tudomásul vette. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa választások sorún » választópolgárok milliói egységesen támogattak. Engedjék meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy az új országgyűlés első munkanapja alkalmából üdvözöljem mindnyájukat ^ Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa es ;,z országgyűlés tisztségviselői nevében. Az önök személyében köAz elnök ezután közölte, hogy az Alkotmány 29. paragrafusának (1.) bekezdése alapján az országgyűlés feladata, hogy megválassza a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökét, két helyettes , elnökét, titkárát és 17 tagját. Erre vonatkozóan a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa együUes javaslatot terjesztett elő.. A javaslatot — amelyet dr. Prieszol Olga jegyző ismertetett — az országgyűlés egyhangúlag elfogadta. A r’« t-köztársaság Elnöki Ta- •íácsan.'V elnöke: Losonczi Pál- az Elnöki Tanács helyettes elnököl. C áspár Sándor, dr. Traut- mann Rezső; az Elnöki Tanács titkára: Cseterki Lajos; az Elnöki Tanács tagjai: dr. Bartha Tibor, Bodonyi Pálné, Borbély Gábor, Győré Sándor, dr. Horváth Richárd, Katona Imre, Kádár János. Kállai Gyula, Kárpáti Márta, Nánási László, Németh Károly, dr. Ortutay Gyula. dr. Petri Gábor, Pióker Ignác, Somogyi József, Úszta Gyula, Vass Istvánná. Az elnök ezután bejelentette: a Hazafias Népfront Országos Tanácsától javaslat érkezett az országgyűlés állandó bizottságainak tagjaira. Az indítványt a képviselők írásban kézhez kapták. Az országgyűlés, a bizottságok tagjaira tett javaslatot megszavazta. (Folytatás a 2. oldalon.)