Petőfi Népe, 1975. július (30. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-25 / 173. szám

1975. július 25. • PETŐFI NÉPE • 5

V. DUNA MENTI FOLKLÓRFESZTIVÁL

Festmények, szőttesek, babák

Mint kezdettől fogva minden alkalommal, az idei fesztiválon is különböző kiállításokkal igyekeznek gazdagítani a nemzetközi találkozó programját. S noha Kalocsán épp úgy, mint Baján az erre a célra szükséges, megfelelő helyiségeket szinte teljes egészsében nélkülözniük kell, mégis: szerény körülmények közt megrendezték azt a néhány kiállítást, amelyre igyekszünk felhívni olvasóink figyelmét.

Tübetejka és condra

Kalocsa főutcáján, az I. István úti kiállítóteremben rendezte meg Bárth Jártos múzeumigazgató a nemzetközi népi díszítőművész-kiállítást. A falakon körben, s a terem közepén levő paravánokon láthatjuk azokat a hazai és külföldi tárgyakat, amelyeknek mindegyike a népi alkotókedv és művészi kifejezőkészség meggyőző bizonyítéka.

Járkálunk a teremben, nézegetjük a tetszetős tárgyakat. Van Itt bolgár kecskeszőr takaró; több nagyméretű gyapjúszőttes; finom kezekkel készült apró hímzés. Egy vitrinben bolgár fafaragók által kimunkált eszközök: ládika, tükörkeret, pohár, sótartó. Megakad a tekintetünk

• íme, a condra.

a szép ukrán dísztörülközőn;látunk fekete-fehér tadzsik tübe- tejkát (sapkát), azután burját övét és kirgiz térítőt; megnézzük a Csehszlovákiából érkezett színes festett tányérokat stb.

A magyar tájak népi művészetéből a jelenleg működő szak" körök tagjai által készített tárgyak adnak ízelítőt. A mezőségi bordó hímzés, a piros-sárga- kék matyó, a fekete-fehér rábaközi, valamint a piros-fehér palóc hímzés megragadja a figyelmet. Külön részben állították ki a Kecskeméten élő Molnár János magángyűjtő remekbe szabott darabjait. A kiállítás egyik ékessége a condra nevű román kabát; a szász párnavég büszkén mutatja magát; megcsodáljuk az erdélyi magyar varrottasokat és az óriás falvédőt.

Tanyák, fák, felhők

Ugyancsak Kalocsán, a Mező- gazdasági Szakközépiskola egyik tantermében rendezték meg az

Alföld a festészetben című kiállítást. A szűk helyiséget es az erősen vizesedő falakat feledtetni tudják a magyar képzőművészet immár véglegesen elismert klasszikusainak és mai festészetünk megbecsült alkotóinak művei. Külön öröm számunkra, hogy több megyénkben festőművész olajképében gyönyörködhetünk ez alkalommal. Mint már annyiszor, most is élményt adnak Rudmay Gyula képei és Fényes Adolf festményei; s az örökifjú Holló Lászió művei úgyszintén. A tanyák, fák, felhők a vásznakon megragadják a képzeletünket, élesztgetik az emlékeinket.

Ha tovább lépünk, szinte élővé válnak előttünk Koszta, Med- nyánszky, Tornyai és mások művészi alkotásai. Az 1945 ' utáni időszakot Kurucz D. István, Szurcsik János, Vecsési Sándor és Németh József képviseli egy, illetve két képével. Míg az előbbi a hónap végéig, ez a kiállítás augusztus tizenötödikéig tart nyitva.

Menyasszonyi láda és jegykendő

Ha valaki belép a bajai Türr István Múzeumnak abba a termébe, ahol dr. Sólymos Edéné rendezésében látható az Jczak- Bácska magyar népművészete című kiállítás, azonnal a látvány hatása alá kerül; mindjárt megelevenedik előtte a múlt. Az egyik sarokban Szeremle és Ér- sekcsanád ügyeskező férfiainak és asszonyainak szemet-lelket gyönyörködtető munkáit látjuk. A halvány és világos színek az uralkodók. Valamennyi darab a híres Sárköz itteni hatását mutatja.

Egy másik helyen Nagyba- racska, Dávod és Bátmonostor népének művészetét mutatják be Arrafelé a takácsszőttesek és keresztszemes hímzések terjedtek el széles körben. S ha tovább lépünk, előidézhetünk gyönyörködve a szép ládák, a festett szekrények, jegykendők, a női ruhadíszek, korsók' és más használati eszközök között. Egyik kiemelkedő darabja a kiállításnak az a szeremlei menyasszonyi láda, mely mellett senki nem megy el úgy, hogy legalább egy-két elismerő szót ne szólna róla. És így van ezzel a látogató akkor is. amikor a rikító, tarka tűzéses kötényeket nézegeti.

— Ez az a kiállítás — gondolja az ember —, amelyik leginkább színvonalasan reprezentálja a népi művészetet, s mely igazán métló a nemzetközi találkozóhoz.

• Szeremlei és

érsekcsanádi emberek művei a bajai múzeumban.

Varázsló és táncosnő

Jó ötlettel rendezték meg a bajaiak a fesztivál idejére azt a kiállítást, amely dr. Lantos Istvánná nyugdíjas iskolaigazgató babagyűjteményét mutatja be a közönségnek. A népszerű Kirakat Galériában helyezték el a népviseletbe öltöztetett babákat.

A legkisebb talán húsz milli- méternyi lehet, a legnagyobb mintegy félméternyi magas. Ha végigsétálunk a kirakat üvegei előtt, elgyönyörködünk a nevető szemű, tarka-barka, színes, sima és göndör hajú kicsi emberkékben.

Hetykén álldogál a szép grúz lány társaságában 1 a kozáklegény és félénken néznek maguk elé a japán tojásbabák; harciasak az amerikai indiánok és félelmetesek az afrikai varázslók; ránk mosolyog a fekete-sárga- fehér ruhába öltöztetett belga menyasszony és kacérkodik velünk a spanyol táncosnő; egykedvűen álldogál a német vadász és szomorkás a francia kislány; gyönyörű a lefátyolozott török hölgy és férfiasán kemény a szlovák parasztlegény; tetszetős a román parasztfiú és

• Babák a Szovjetunióból.

(Pásztor Zoltán felvételei)

csodálatos színekben gazdag a kék-arany-piros-fehér ruhába öltöztetett görög nő stb.

Egyszerű kicsi babák ezek; játékok a kicsi leánykezekben. Mégis: lehetetlen nem gondolni arra, miközben elgyönyörködünk bennük, hogy lám, milyen^szép is a népi viselet, mindenfelé széles e nagyvilágon.

V. M.

• A kalocsai

nemzetközi

kiállítás

egyik

részlete.

FILM JEGYZET

Özönvíz

Henryk Sien- triewicz hazunkban is népszerű regénytrilógiájában hatalmas történelmi tablót festett a bel- és külhar- coktól gyötört XVII. századi Lengyelországról. Törökök, ukránok, svédek hatalmi törekvései fenyegetik az egymással vi- szálykodó nemesuraktól is meggyengített országot. A feudális anarchia testvérháborúinak nemzetveszejtő küzdelmei bontakoznak ki az Özönvíz lapjain. A számtalan szereplő, a bonyolult ellentmondásoktól feszülő kort feldolgozó irodalmi mű jó témát szolgáltatott a szocialista lengyel filmművészet számára egy nemzeti filmeposz készítésére.

Az Özönvíz forgatócsoportjának vállalkozására a „szuper- produkció” jelzője illik. A kétszer kétrészes alkotás három évig készült és igénybe vette a lengyel filmesek, színészek színe-javát. Hetvenezer kilométer hosszúságú exponált filmszalag, 170 szereplő, negyvenezer statiszta működött közre a forgatásokon. Az eredeti bútorokat, jelmezeket és fegyvereket lengyel és szovjet múzeumokból kölcsönözték. Szekerek, ágyúk, kellékesek és szakértők hada követte a több mint tízezer kilométeres utat megtett stábot Lengyelország különböző tájain.

Az Özönvizet a történelmi hűség, a pontos korrajz iránti elkötelezettség jellemzi. Jerzy Hoffman rendező törekvése arra irányult, hogy a nézőt „végigkalauzolja” j a XVII. századi Lengyelország bonyolult hétköznapjain.

A regény, illetve a történelem kusza és ellentmondásos eseményeinek sorát a forgatókönyvíró hármas biztos kézzel rendezte el Andrzej Kmicic nemes kapitány szerelmének és hányatott életének hétköznapjai köré. A központi szereplő — akit Dániel Olbrychski személyesít meg — így magával viszi a nézőt a sűrűn váltakozó színterekre, a különféle pártáilású személyiségek táborába és ezzel sokban megkönnyíti az események logikájának megértését.

Jerzy Wojcik operatőrre nem kis feladat hárult, A szovjet hadsereg által „kölcsönbe szolgáltatott" hatalmas számú statiszta által életre keltett csatajelenetek és a kolostorok, kastélyok, sátrak félhomályában játszódó lírai hangvételű események megörökítésében egyaránt jeleskedett. A kosztümök,, tárgyak, fegyverek, fény- és színorgiáit és tónusait legalább olyan kedvtelléssel fényképezte, mint a szenvedélyektől feldúlt arcok vonásait.

A kitűnő alakítást nyújtó népes szereplőgárda nag yátélőké- pességgel járult hozzá az ellentmondásoktól terhes kor levegőjének érzékeltetéséhez.

Pavlovits Miklós

Emlékmű

a hátország hőseinek

A dél-urali Magnyitogorszk- ban emlékművet állítanak a hátország hőseinek tiszteletére. Egyáltalán nem véletlen, hogy éppen erre a városra esett a választás, amikor megszületett az elhatározás, hogy emlékművel örökítik meg a Nagy Honvédő Háború hátországi munkásainak hőstettét. A szovjet hadsereg minden második harckocsijához és minden harmadik lövedékéhez, itt öntötték az acélt. Milyen erősen élt a vágy a szovjet emberekben, hogy közelebb hozzák a győzelem óráját, azt a következő szám is tanúsítja: a magnyi- togorszki kohászati kombinátban a háború évei alatt az egy főre jutó termelés a békeidőhöz képest megháromszorozódott.

A monumentalitásában lenyűgöző szoboregyüttes a városi park közepén, egy dombon kap majd helyet. A szoborkompozíció központi, 15 méter magas részét egy munkás és egy katona alakja alkotja majd. A munkás, uráli acélból készült, győzelmet hozó kardot nyúlt át a katonának. Az emlékműtől egy fasor vezet a város főteréig; a fasort a fronton és a hátországban küzdő" hős uráliak mellszobrai díszítik majd. A látogatók ezen a fasoron át jutnak el a Győzelem terére, az elesettek emlékére égő Öröktűzhöz.

A szoborkompozíciót bronzból öntik, a gránitot az uráli kőfejtőkből bányásszák hozzá.

(APN—KS)

PÁSZTOR FERENC:

(28.) Egy-két ember már a folyosón leskelődött. Hallották a parancsnok hangját, kihozta őket a kíváncsiság.

— Mi van fiúk, ki nem tud aludni?

— Jelentem, Suhajda vagyok...

— Jelentem, Golubics határőr, Elveszett a macskám!

— A többiek ébren vannak?

— Mindenki felkelt már. Nyugtalanok — jelenti Suhajda és közelebb jön.

— Mondja, Suhajda elvtárs, ért maga a lovakhoz? Golubics maga állatbarát, igaz?

— Jelentem, igen. Teljes mértékben.

— Akkor maguk ketten. Kapjanak magukra esőköpenyt, vegyenek magukhoz lámpát, menjenek az istállóba. Gyújtsanak világot, dobjanak egy-egy marék szénát a lovak elé. Ha ember van a közelükben, elmúlik a félelmük. Vigyázzanak. Ha véletlenül elszakították a kötőféküket, akkor könnyen megrúghatják magukat. Óvatosan menjenek.

— Jelentem, engem szeretnek a lovak — csattan Golubics, és már indult is.

— Rendben van. Akkor indulás, szeresse őket maga is. Suhajda, igyekezzen. Magára szükségem lesz, majd velem jön. Ügyeletes! Hol a törzsőrmester- elvtárs?

— Itt vagyok! — szólt az öreg katona. Teljes öltözetben állt már az iroda ajtajában.

*

— Szereti, tiszteli a szolgálat- vezetőt. Jó barátságban, elválaszthatatlan kapcsolatban vannak ők. Ha egymás között vannak tegeződnek, meghitt, soksok esztendős közös vesződés

köti össze őket. De sok ilyen keserves éjszakát megértek már.

— Menj öreg, add ki a fiúknak a gumicsizmákat, esőköpenyeket. Készíttesd ki velük a szerszámokat. Lapátokat, csákányt, fejszét, fűrészt. Rossz előérzetem van. Keltsd fel a szakácsot.

— Jelentem, fenn vagyok már, mit készítsek?

— Jól van fiam, így kell ezt.

Gyorsan főzz teát, töltsd tele a hőpalackokat, rakd az egészet egy hátizsákba. Majd Suhajda jelentkezik érte. *

— Ügyeletes. Készítse elő a kis rádiót, magammal viszem, maga pedig legyen állandóan vételkész. Keltse fel a főhadnagy elvtársat, ő maradjon a helyén.

— Jelentem, a főhadnagy elvtárs már a vihar elején kiment Pusztai tizedessel. Még nem jelentkeztek be, nem tudom merre lehetnek. Azt mondta a főhadnagy elvtárs, hogy a kőbánya felé megy Csík Andráshoz, meg Faludihoz. Megkeressem?

— Nem szükséges, a főhadnagy elvtárs tudja, hogy mit kell tennie.

Suhajda visszajött az istállóból. Még az orrából is folyik a víz. Az esőköpenye ronggyá ázott, csizmája megtelt vízzel, az arca valóságosan lila lett, úgy megverte az eső.

— Jelentem, már jég esik. A lovak megnyugodtak. Csak az Ángyás szürkéjét tudtuk egy kicsit nehezen a helyére tuszkolni. Kiakadt a fején a sapka,

vagy mi a manó. Tetszik tudni, azok a hevederek.

— Jól van, Suhajda, csavarja ki magát, készüljön fel, velem jön. Szolgálatba indulunk, teljes, megszokott felszerelés, de előbb vegye át a szakácstól a hátizsákot, vigyázzon, tea van a termoszokban. Nehogy elkapkodja, aztán csak az üvegcserepeket visszük magunkkal. Azok a szíjak kötőlékek, ha eddig nem tudta. Induljon, ne mókázzunk. Nincs idő rá.

— Golubics. Szóljon a kutyásnak. Hozza be a Sátánt, de behozhatja a másik kettőt is. A. jószág nagyon fél a villámlástól, nem szeretném, ha idegbetegek lennének. Vigye őket a társalgóba, vigyázzon rájuk, adjon nekik enni, az elvonja a figyelmüket a vihartól.

Ismét csattant a bejárati ajtó. A kapuőr jött be, mert a csengő is felmondta a szolgálatot. A vezetéket is leszakította a vihar.

— őrnagy elvtárs jelentem, Zoli bácsi van itt.

— Engedje be, maga balkezes. Képes ott tartani a viharban. Biztosan nem szórakozásból jött.

— Jelentem, nem, mert mondta, hogy valami baj van lenn az asszonyokkal.

— Gyorsan hívja!

Maróti idegesen nyomakodott be az ajtón. Rövid bőrkabátja inkább szivacsnak tűnt, mint kabátnak. Vadászkalapja megtépett eresznek hatott.

— Mi baj van, Zoltán? — nézett rá ijedten az őrnagy.

— Két nagy fenyőt kidöntött a szél. Rázuhant a munkásszállásra. Az asszonyok kétségbeesetten az ég alá futottak, sival- kodnak, mint az eszeveszettek Még azt sem tudom, hogy sérült van-e, mi kár keletkezett. A postás Kati futott hozzám, szegény lány alig van magánál. Zsuzsa ápolgatja. Ügy elázott szegény kislány, mintha a Dunából menekült volna.

— Tűz nem keletkezett?

— Kérdeztem, azt mondta, az nincs, de az asszonyok nagyon sikongatnak, mert koromsötét van. Villany nincs, a tetőt levitte a szél, a fa pedig összetört mindent.

— Ügyeletes! Azonnal rendeljen el riadót. Mindenki szereljen fel. Suhajda, nem fél?

— Nem én, őrnagy elvtárs, az ördögtől sem.

— Vegye maga mellé Golubi- csot. Végigmennek a járőrökön. Esőkabátot, teát visznek nekik. Azonnal induljanak, legyenek óvatosak. Törzsőrmester elvtárs.' Benn marad. Tartja a frontdt. Jelentse a hadműveleti tisztnek, hogy elemi kár elhárítására a legénységgel együtt a helyszínre mentem. A rádió legyen vételkész. Igyekezzenek fiúk, nincs idő a szuszogásra.

Csak a villám mutatta az utat. Ebben a fényben megcsillantak a fejszék, lappok, a Vállon keresztülvetett fegyverek. Hangtalanul haladtak. Elől ment az őrsparancsnok. Inkább zuhant, hengeredett, mint valami

hegytetőn elengedett kő, Csapkodtak rajta a fenyőágak, nagyokat -infant egy-egy Vízzel telt gödörben. Olykor hangosan káromkodott, vagy hátraszólt:

— Jönnek, fiúk? Mindenki itt van?

A fiúk mennek, törtetnek előre, mintha motort szereltek volna beléjük. Fel-felvillannak a zseblámpák fényei.

— Takarékoskodjanak a lámpákkal. Még három óra sincs. Nem tudjuk, mi vár lenn — kiáltott az őrnagy.

*

Lenn, egy nagyon régi, nagyon avitt faházban rendezték be az erdészetnél dolgozó asz- szonyok munkásszállását. Inkább csak nyárra, az erősebb szezonra rendezkedtek be itt, csak ideiglenes menedéket nyújtott. A nyári hetekben sok itt a tennivaló. Ilyenkor kell gondozni a csemetéket, ilyenkor szedik le a gyógynövényeket, a nyári időben teszik rendbe a vadetetőket, itatóhelyeket. Ilyenkor'arra is nyílik lehetőség hogy megjelöljék a különleges növényeket. táblákat helyezzenek el • a védett fák oldalára, a fákat körülvevő kerítésekre. Ez bizony nem nyolcórás munkaidőben elvégezhető feladat. Szaporán kell dolgozni, mert beköszönt az ősz, akkor aztán késő. már kapkodni. Ezért van az, hogy hajnalban kelnek, sötétedésig dolgoznak az asszonyok, majd pihenhetnek az ősszel, meg télen.

(Folytatjuk.)