Petőfi Népe, 1975. július (30. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-19 / 168. szám

4 • PETŐFI NEPE • 1975. július 19.

Milyen eredménnyel zárták az első félévet, hol tartanak az idei termelési feladataik teljesítésében — erről kérdezem a Budapesti Jármű Szövetkezet kalocsai telepének művezetőjét, Bo- dócs Lászlót és Fehérvári Imre párttitkárt.

— A telep idei 145 milliós tervéből 83 milliót teljesítettünk az első félévben. A harmadik évnegyedben 34 milliós érték előállítása a cél — tájékoztat Bo- dócs László, miközben össze-ösz- szenéz a .párttitkárral. Ügy tűnik, egymás tekintetéből is értenek, egyre gondolnak. A párttitkár ugyanis elnézést kérőén megjegyzi:

— Jobb lesz, ha előhozzuk az összegezést. Fejből tájékoztatni ajzzal a veszéllyel jár, hogy az émber elvéti a számokat Erre pedig nagyon érzékenyek a dolgozók. A legkisebb pontatlanságra is felszisszennek, sőt vitáznak, választ kémek, győzhetnénk magyarázkodni...

Kisvártatva mindkettőjük kezében, mintegy önkontrollként, ott vannak a papírok. A művezető pedig így folytatja:

— Pontos voltam az imént. Hogy miből tevődik össze az említett termelési érték? IFA- alvázra szerelt termosz-, illetve hűtőkocsikból, elsősorban hazai piacra százhatvanat gyártunk az idén; július 12-én fut ki telepünkről az utolsó húsz darab. Emellett 30 nagy, tíz tonnás bútorszállítót készítünk lengyel exportra, ez egyébként 20 milliós tétel, valamint 4—8 személyes lakókocsikat. Ebben az évnegyedben kuvaiti megrendelésre húsz, speciális csőszállító kocsi gyártása a feladat...

— Es mit diktá^ a telep dolgozóinak a negyedik negyedév? Ha jól számolom, még mintegy 28 milliós érték előállítása marad, hátra az éves terv teljesítéséhez.

— Három hónapi kapacitásunk évente szándékosan évközben elvállalt exportfeladatokra van visszatarva. A MOGÜRT kiajánlása alapján ilyen megrendelésre biztosan számíthatunk, tehát az éves tervünk maradéktalan teljesítésére is.

A munkaszervezésre terelve a szót arról tudakozódom: milyen eredménnyel járt, hol tartanak a Központi Bizottság ezzel kapcsolatos, 1971 decemberi határod zata végrehajtásában.

Partnereim jelentőségteljesein összemosolyodnak. Fehérvári Imre pedig felvilágosít: a legjobbkor kérdezem. Ugyanis az éppen távollevő telepvezetővel, 1 Tesch Rezső elvtárssal együtt, erről számoltak be a közelmúltban a városi párt-végrehajtóbizottsóg előtt. A szakmai vonatkozásokról hadd szóljon a művezető — ajánlja a párttitkár, Bodócs elvtárs pedig így kezdi:

— Előbb néhány szót a gyárt- mányszerkezetröl. Az 1969-ben létrejött telepünk profilja nagyjából már az első évi működés után kialakult. A' szövetkezet budapesti központja, helyesebben a két, fővárosi telep a kisebb, de bonyolultabb járművek gyártására szakosodott, a kalocsai viszont a nagyobb és egyszerűbb járműveket állítja elő. A központtól kapjuk a terveket

ép a dokumentációt, minden egyéb, tehát a munka szervezése is a mi dolgunk.

A leglényegesebb, hogy az utóbbi négy évben a lehetőségeinken belül szalagszerűvé tettük a gyártást. Átszervezéssel például a vasraktár mellé került a daraboló műhely, ne vesszen kárba az idő és erő az anyag- szállítással. Ma már a munkafolyamatoknak megfelelően, egymáshoz kapcsolódnak a műhelyek: a daraboló, a vasas, lemezes, illetve a fényező és az asztalos részleg. A legközelebbi célunk önerőből az új műhelycsarnok felépítése.

Említhetném azonban a beérkező anyag ellenőrzésére a pár éve beállított hídmérleget. Jó ugyanis a bizalom, de az ellenőrzés mindig hasznos. Ez nem egyszer bebizonyosodott. Vagy az évente korszerűsödő gépeket... A furatokat például még villanynyal csináljuk, de hamarosan felváltjuk, központi, lievegőmeg- hajtásos fúrógéppel...

— Szerintem a témához tartozik, hogy mi még a kormány- program előtt, 1973-ban személyenként napi tíz forint megtakarítást tűztünk magunk elé célként — jegyzi meg a párttitkár. A művezető pedig magyarázólag fűzi tovább a szót:

— És már abban az évben csak a rezsiben félmillió forint megtakarítás jelentkezett! Hogy milyen tételekből? Például: az úgynevezett pop-szegecset Nyugatról importáljuk Nem közömbös, ha elejti, otthagyja-e vagy felveszi a dolgozó. De mivel tud1 Naprakészen, ahogyan tervezték, július 12-én útrakész az utolsó 20 hűtőkocsi.

vábbi példákkal érzékelteti, mennyire így van.

A jókora bútorszállító kocsik ráemelése az alvázra például villástargoncával történik, szinte nem is tudni kinek az ötletére. Pedig de sokat bajlódtak előtte! Még a kocsimanstrum gödörbe süllyesztésére is gondoltak, mint lehetséges megoldásra...

A párttitkár az ötletességre serkentő jutalomcsekktömböt hozza szóba. Bevezetését a szövetkezet elnöke kezdeményezte. Azóta a kalocsai telepvezetőnél is mindig ott a tömb, s a műhelyeket járva gyakran állítja ki a 100 forintot érő csekket, amelyet jó ötlete jutalmául azonnal beválthat a dolgozó. Shogy akadnak-e ötletgazdag emberek?

— Szinte nincs is olyan dolgozó, akinek ne lett volna még

• A figyelem most a harmadik negyedévi feladatokra, köztük a kuvaiti megrendelés teljesítésére összpontosúl. (Tóth Sándor felvételei.)

ja, hogy értékről van szó, nem hagyja elkallódni. Nálunk jól ismerik az ebben való, év végén az osztalékban jelenkező érdekeltségüket az emberek.

A rugalmasság kerül szóba, mint munkaszervezési tényező. Ennek pedig nemcsak a gyakori termékváltás, hanem egy-egy alkatrész hiánya miatt is óriási a jelentősége a telepen.

— Ha éppen hiányzik a szükséges híd, vagy gólyaláb, kerül más megoldás. Fennakadást ez nem jelenthet. A nyerges kocsinál használatos gólyalábat például teheremelő hévérrel helyettesítjük és kitűnően megfelel. Az ötletesség, a termelő- és műszaki gárda jó együttműködése, szinte létszükséglet nálunk — mondja nyomatékkai a művezető és toegy-egy jó javaslata. Hirtelenjében csak néhány név: például Gyovai János a tmk-ból, Kovács Jenő a festők közül, Kiss Kálmán ragasztó, vagy Ferenczi István kiszerelő... — mondja jól- esőn a művezető. Majd ismét a munkaszervezés témájához kanyarodik vissza, s a termosz- és hűtőkocsigyártás megszervezésének példájával érzékeltet Ezeket viszonylag nagy szériában állítják elő. ‘A negyed- évenkénti tervet lebontják csoportokra, ahol viszont fő egységekre és napokra ütemezik a feladatokat. Például a vasasok naponta pontosan tudják, hányadik vázat kell elkészíteniük. Ugyanígy a lemezes, fényező, s a kiszerelő csoport is ismeri a napi teendőit, ezeket írásban kifüggesztik a műhelyekben. Ily módon a napi két és fél-három kocsi gyártása biztosított. S hogy ez a mennyiség elkészüljön, egyben azt is jelenti: a forgóban legalább 40 kocsinak kell készülőben lennie.

A munkaszervezés gyakorlati példái után Fehérvári Imre a pártszervezeti munka szemszögéből közelíti a témát. Mint megtudom, a jelenleg 54 tagú alapszervezet évente napirenden tartja a párthatározatot. Megvitatják vezetőségi ülésen és taggyűlésen is. Az idén éppen ezekben a hetekben készülnek az elért eredmények áttekintésére, s a további teendők meghatározására.

— A legnagyobb szerep a szocialista brigádoknak jut telepünk üzem- és munkaszervezésében. A mozgalom szervezését 1971- ben kezdtük meg. Még az évben megalakult három brigád. Jelenleg hét működik, minttejgy 150 taggal, tehát a dolgozók 70 százalékát tömöríti. A hét brigádvezető közül hatan párttagok. A szocialista brigádok helytállásáról talán elegendő, ha megemlítem: valamennyi helyezést ért el tavalyi munkája alapján. Az egyik arany-, kettő ezüst-, négy pedig a bronzkoszorús elismerést érdemelte ki — tájékoztat meggyőzően a párttitkár, majd hozzáteszi:

A pártszervezet — s hasonlóan a tömegszervezetek is — feladatának megfelelően, elsősorban a politikai nevelő, tudatosító munkát tartja szem előtt. S ez a brigádmozgalomban szinte kézzelfoghatóan kamatozik. A szocialista brigádoknak köszönhetik a takarékosságban, DH- mozgalomban elért eredményeiket csakúgy, mint például a termékváltás zökkenőmentességét.

S bizonyára a céltudatos politikai nevelőmunkának köszönhető, hogy a Budapesti Jármű Szövetkezet kalocsai telepének pártszervezete az utóbbi négy évben 18 elvtárs — közöttük 15 fizikai dolgozó — felvételével gyarapította a párt sorait.

Perny Irén

Emlékezés egy harcosról

Az évforduló-naptár jelzi, hogy 10 éve halt meg Saf- rankó Ernáiméi, a Kommunista Párt és a nemzetközi munkásmozgalom régi, kiváló harcosa. Mi, ,Bács megyeiek, azért is emlékezünk különös tisztelettel Safrankó Emánuel, a forradalmár életére, mert régebben és a fel- szabadulás után is, kötődött a megye kommunista mozgalmához.

Molnársegédként már 1908-ban belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, 1919-ben a Kommunisták Magyarprszági Pártjának lett tagja. A Tanács- köztársaság idején a kecskeméti direktórium egyik vezetője és a helyi népgazdasági tanács elnöke volt. A diktatúra leverése után — ezt ő maga mesélte — még részt vett a kecskeméti direktórium ülésén, de amikor a román meggzállók a város alá érkeztek, északnak vette útját és Csehszlovákiába emigrált, ahol a szocialista párt kelet-szlovákiai titkára, a Csehszlovák Kommunista Párt első szervezőinek egyike volt. 1930-ban a Szovjetunióba emigrált, majd a német fasiszták elleni harcban 19^2-től a Szovjetunióban alakult csehszlovák hadsereg tisztjeként vett részt. 1945 tavaszán, visszatérve Magyarországra, a kecskeméti területi bizottság titkára lett. A Magyar Kommunista Párt 1945 májusi konferenciáján a Központi Bizottság póttagjává választották. Harcos egyéniségét sok emlékezés és számos beszéde is megőrizte. 1945 júniusának végén, Péter-Pál napján a Magyar Kommunista Párt kecskeméti nagygyűlésén többek között a következőket mondotta: „Péter-Pál napján harcba megyünk M

gyarország megrontói ellen. A magyar nép nagy szenvedéseiért büntetni akarjuk és fogjuk azokat. akik továbbra is nincstelen- ségre, szolgaságra akarják ítélni a magyar népet... Mi, kommunisták büszkén és emelt fővel állunk nemcsak a magyar dolgozók színe elébe, hanem az egész magyar nemzet színe előtt, hogy a nemzet megmentéséért folytatott harcban, az összes nemzeti erők összefogása alapján megtettük kötelességünket”

Később Vas megye főispánja lett, majd a Bolgár, a Kínai Nép- köztársaságban és a Német Demokratikus Köztársaságban nagykövetként képviselte hazánkat Nyugalomba vonulása után kecskeméti tisztelői mégegyszer a nagy nyilvánosság, előtt találkoztak vele.'' 1959. március 20-án a Tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulóján, a Kecskeméten rendezett díszünnepségen Safran- kó Emánuel vállalta az ünnepi szónok tisztét. Valószínű, ez volt az utolsó közéleti szereplése, i- Emlékét tisztelettel őrizzük.

MAGYAR SZAMOVÁR

• Az Autóiéin budapesti, Frangepán utcai központjában bemutatták a legújabb terméket, a kétliteres Visegrád teaszamovárt. (MTI Fotó — KS.)

NYÁR

(23.) Forró nyári nap köszöntött a Leshegyre. Még csak a küszöb előtt áll a július, máris haragoszöld a környék A magasfigyelőből úgy tűnik, sátor alá rejtőzött a vidék. Csak a fák koronája, egy- egy magasból kikandikáló fenyő látszik fentről. Lombok .takarják a falu házait, zöld fátyol rejti a keskeny vadcsapásokat, járőr- útakat, télről kinthagyott ölfara- kásokat. Verejtéktől ázottá válik rajtunk az ing, amíg felkapaszkodunk a bánya tetejére, a fehér mészkővel kivert sziklafokra. A távoli hegyeket is nyári pára takarja, vibrál, délibábos kocsonyásságba hullámzik a messze terebélyesedő város.

Habossá válnak a lovak, fújtat a járőrkutya, lóg a nyelve és oda se hederít egy tovaszökkenő nyúlnak. A járőr is egykedvűen, vaskosan kapaszkodik felfelé, nekifeszül a hegynek, hogy mielőbb túllehessen a nehezén. Csak a madarak vidulnak nagy nekibuzdulással, hisz messzire szállnak, magasra emelkednek, ahol már a könnyű, hűs szelek tanyáznak, hozzák az Alpok hűvösségét. Lompos sas kering a tisztás fe-’ lett, ilyenkor már kimerészkednek a nyúlfiókák, nekibátorodnak a madárfiókák, repülni tanulnak. Mind könnyű zsákmány sasnak, karvalynak, sólyomnak. Az őzek, szarvasok elbújtak; vagy feljebb kapaszkodnak a távolabbi erdőségek zsengébb füveit keresve, hűsebb lombsátrak alatt bújva. Ott őrizgetik mafla gidáikat.

A szőlők elcsendesedtek, ebben a kókadt melegben kinek marad még arra is szuflája, hogy énekeljen, nagyokat kurjantson, ha meglátja, hogy a szomszédot is veresre aszalta már a nap. A

szőlőlevelek tarkállanak a per- mettől, a felkapált, megtisztogatott tövek között repedezett, szomjas a föld. A cseresznyefákon már csak a rigónakvaló maradt. Leszedték, lebengészték a gyerekek, a teteje pedig hadd maradjon, ébresztő fütty lesz belőle úgyis.

A borházak ajtaja nyitva áll. Szellőzik, szárad, most távoznak el a tél nyirkos gőzei, a haszontalan penészek, a pipafüst maradékai, a behordott sár pora, kenyérmorzsák, szalonnavégek. Megannyi egértápláló, bogárhi- vogató maradék. A hordók őrzik még az őszi áldást, itt-ott tompán böffen egy-egy megkop- pantott donga, de kinek van kedve a mélyére nézni, nagyot szippantani a lopóval. Ebben a nagy melegben inkább csak a forrásból merítenek, akkor is inkább a fakupába, hogy sokáig frissen, hidegen maradjon.

A bánya felől inkább a por jelzi, hogy dolgoznak. Ebben a fülledt, lomha melegben még a hangok is nehezebben terjednek, mint a friss, szikrázó levegőjű tavaszban. Egy-egy megkésett gazda poroszkál kifelé. Halaszthatatlan dolga lehetett, hogy déli időben szedte a tarisznyáját és nekiindul a hegynek. Ide hajnalban illik érkezni, harmatot kell szedni a csatos szandálnak. Meg azért jönnek szívesebben napfelkeltekor, mert a bíborszínben előbukkanó nap szebbnek mutatja az óbor sárga aranyát. A jó gazda ilyen hajnalokon nem keres ivócimborát, egyedül áldoz a napnak, egyedül kóstolja a

hegy levét. Titkon, méricskélve tüzét, ízét, illatát. Olyan ez, mint a legény, aki csendben figyeli, hogy a kiszemelt lány érik-e már a szerelemre.

Dél van. A templomtoronyban megszólal a harang. A bánya felől idehallani a gőzdudát. A hegyen tüzek gyulladnak, keskeny, kék füstcsíkok jelzik, hogy nyársra került egy-egy kövér sonkaszelet, sózott szalonna, vagy jó arasznyi kolbász. Itt így dukál, ez járja. Mi dolog lenne az, hogy az asszony csak azért kapaszkodjon fel ide a hegy fokára, hogy meleg ételt hozzon. A beosztó gazda kipótolja ezt a télen. Akkor még reggelire is levest eszik, estére is pörköltet tnejje gittet, ebédre pedig legalább két fogást kér. Már télen előre tudja, hogy a forró nyárban inkább a nyárson sült szalonna járja .majd. Milyen jót lehet arra inni a pincehideg, sa- vanykásaibb borból, vagy a forrás kristálytiszta vizéből. Ezért jó ez a hegy.

Lovasok jönnek a hegy felé. Lassan, lépésben haladnak. A hajtószárat sem fogják, rádobták a lovak nyakára. Sem embernek, sem állatnak nem nagy passzió ilyenkor a lovaglás. Felülről a nap tüzel, alulról a ló melegít, a nyereg tör. Nem lehet mindig a lombsátor alatt, a gumiszőnyegnek is beillő erdei pázsiton lépdelni. Ki-ki kell ugratni a köves útra, a poros gyalogcsapásra is, a keményre száradt taligatútra. Ellenőrző körútját járja Máté Károly főhadnagy. Társa, Csik András őrvezető.

— Egy kicsit neheztelek magára, Csík elvtárs, — szólal még a fiatal tiszt, aki alig két esztendeje éli legényéletét, szinte minden percét a katonákkal osztja meg. — Tudja, hogy mennyire érdekelnek a történelmi kérdések, mennyire közel állnak hozzám azok a kutatási feladatok, amiket maga is folytat. Szívesen segítettem volna eddig is, szívesen segítek ezután is, ha egyáltalán szüksége van erre.

— Hogyne lenne szükségem erre, főhadnagy elvtárs, — kezdett magyarázkodni Csík.

*

— Lassú, bizonytalan, nehezen induló folyamat volt ez. Tetszik tudni ugye, hogy a menyasszonyom, Maróti Zsuzsa történésznek készül, ősszel már Pesten lesz, felvették az egyetemre. Az természetes, hogy a lehető legtöbbet igyekeztem neki elmondani a mi családunkról, körülményeinkről, életünkről, mindenféléről. Egyszer, egy ilyen beszélgetés közben szóba került, hogy édesapám mennyire nagy tisztelettel őrzi az én nagyapám emlékét. Makacsul keresi hosszú évek óta halálának, meghurcoltatásának hiteles történetét, temetési helyét. Mindent, ami vele kapcsolatban van. Nem tudom, főhadnagy elvtársnak említettem már?

— Nekem még nem beszélt erről. Ki volt a maga nagyapja?

— Egyszerű munkásember. Egy vidéki gyárban dolgozott. Vasmunkás volt. Apámék öten voltak testvérek Nehezen éltek, keservesen nevelkedtek Sokmindent elmesélt nekem erről az időről. Aztán jött a háború, jöttek a németek A nagyapámat is rajtakapták, hogy együttműködik azokkal, akik eldugdos- sák a németek elől a nyugatra irányított gépeket, kiszedik § robbanóanyagot a felrobbantásra ítélt üzemek csatornái alól. Egy napon, 1944 őszén, összeszedték a gestapósok ezeket az embereket, elhajtották a városból, munkaszolgálatra vitték őket, aztán több mint felét megölték. Közöttük volt a nagyapám is. Apám régen készül arra, hogy utánajárjon, keressen egykori tanúkat, társakat. Sajnos, eddig nem volt ideje, mindig tele volt munkával. Tanár egy iparitanuló-intézetben. Csak a vágy, csak az apja iránti nosztalgia él benne.

— Tudja, hogy melyik napon, melyik osztag, merre vitte el őket?

— Sokat tudunk már. Zsuzsa rendkívüli szorgalommal dolgozott, gyűjtögetett. A szabadságom nagy részét magam is azzal töltöttem, hogy felkerestem néhány túlélőt, nagyapa régi munkatársait.

— Mit tudnak eddig? > — kérdezte a főhadnagy.

(Folytatjuk.)

Félidőben a járműszövetkezetnél