Petőfi Népe, 1975. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-18 / 167. szám
/ 4 Krími pionírok megyénkkel ismerkednek Megszüntetik az árvízvédelmi készültséget Az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóságtól Arató József tegnap a következő hírt közölte: a Duna vízállása 17-én reggel 6 órakor Bajánál 801 centiméter volt. s reggel 8 órától az 1-es és 2-es védelmi szakaszon elsőfokú a készültség. Ma déli 12 órától Baja és Foktő között az árvízvédelmi készültséget megszüntetik. Erre az ad lehetőséget, hogy a védvonalakon lényeges események nem történtek, s ezért megkezdhetik a készenlétben tartott, megtöltött homokzsákok kiürítését. A belvízvédekezésben a helyzet változatlan. Csapadékot, 14,7 millimétert Kunszentmiklósról jelentettek, de ennek ellenére a belvízi evezető csatornák vízszintje tovább csökkent, s képesek fogadni az átszivattyúzott vizet. Jelenleg hat stabil és hordozható szivattyú dolgozik. Nyitány Szegeden A szegedi Dóm téren szombaton Ismét megkezdődne a szabadtéri játékok idei programja. A mostani 17. évadban öt bemutató 15 előadását tervezik augusztus 20-ig. Erkel operáját, a Bánk bánt négy este tekinthetik meg az érdeklődök. Az Idén ismét visszatér erre a színpadra Kodály daljátéka. a Háry János. Ezt a müvet ugyancsak négy alkalommal tekintheti meg a közönség. A további három bemutatón olyan művek kerülnek színre, amelyeket a átékok történetében most első alka- ommal játszanak majd el a Dóm téren. Ezek közül Beethoven Fldéliója háromszor. Ibsen Peer Gyntje háromszor, Daróezi—Kormos—Nóvák kétrészes táncjátéka a Májusjárás egyszer szerepel az idei programban. Az. előadásokra több mint 70 000 jegyet elővételben megvásároltak. Műemlék fehér és zöld keretben A szovjet testvérmegyéből, Krímből érkezett pionírok — akik augusztus 2-ig ismerkednek Bács-Kiskun megye és az ország nevezetességeivel — a tegnapi napot Kecskeméten tödtötték. Nagy érdeklődéssel figyelték a BRG-ben a magnetofonok készítését, majd a konzervgyárban tettek üzemi sétát. Megtekintették a városi tanács, valamint a Tudomány és Technika Háza épületét. Délután Kovács Gyula, a megyei pártbizottság propaganda- és művelődésügyi osztályának munkatársa fogadta őket Az úttörőknek megyénk fejlődéséről és nevezetességeiről beszélt Ma tiszakécskei pajtásaikkal játszanak, fürdenek. A zánkai úttörővárosban Bács-Kiskun megyei pajtások várják őket. Baján részt vesznek a folklórfesztiválon, elmennek a Hosszúhegyi Állami Gazdaságba. Kalocsán az úttörőházban látják őket vendégül: f űrödnek a Szalidi-tóban is, majd Kiskőrösre utaznak Petőfi Sándor szülőházához. Július 30-án búcsúznak tőlük kecskeméti pajtásaik a Szalvai Mihály Űttörőházban; kétnapos budapesti kirándulás után, augusztus 2-án indulnak vissza Krímbe. Serényen dolgoznak a városi tanács költségvetési üzemének a munkásai, hogy augusztus elején átadhassák a területet. A napokban termőföldet hordanak a romok és az utak közötti területre. Tavaly tüntették el a legrégibb kecskeméti templomot eltakaró üzletet. Kiszabadították a középkori falfelületet, hogy a műemlék eredeti formájában gazdagítsa a városképet, a megyeszékhely történelmi hangulatú főterét. A teljes hitelesség, a valóság újrateremtése érdekében a Kossuth térre néző fal tövéből elhordták a századok során felgyülemlett földet; most az ősi talajszintről emelkednek a falak. Itt mintegy 120—140 centiméteres föld és homok rétegződött a XV. századi fundamentumra- A templom, a későbbi fogadalmi emlékműhöz hasonlatosan valamelyest kiemelkedett a környezetből. A tervezők elsősorban az eredeti viszonyok érzékeltetésére alakították ki a Kossuth téri romkertet. A Kodály-intézet. a századok során ráaggatott sallangoktól megszabaduló környék megérdemli ezt a gondoskodást A járókelők így közvetlen közelről szemlélhetik a XVII. század utolsó évtizedében felavatott és — Juhász István főmérnök közlése szerint — hozzávetőlegesen száz esztendeig működő Mihály- kápolna és a csonttároló megmaradt falcsonkjait. romfalak közül elvonulnak hamarosan az épftőmunkások; kertészek és útburkolók, veszik át helyüket. majd füvesítik a romkert nagy részét. A járda mészkőlapjai közé is fűmagot vetnek; fehér és zöld keret övezi majd a régi Kecskemétet idéző műemléket. H. N. Szerdán este Lisszabonban katonák és munkások együttes tüntetésére került sor. A transzparenseken a proletáregységet és a szocializmust éltették. (Telefoto—AP—MTI—KS.) • Dunántúlra látogatott a mongol honvédelmi miniszter Batin Dorzs hadseregtábornok, a Mongol Népköztársaság honvédelmi minisztere —, aki Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter meghívására katonai küldöttség élén, hivatalos baráti látogatáson tartózkodik hazánkban —, csütörtökön a Magyar Néphadsereg egyik dunántúli kiképző bázisára látogatott. A vendégeket elkísérte Oláh István altábornagy, honvédelmi miniszterhelyettes, a Magyar Néphadsereg vezérkari főnöke, valamint a tábornoki kar számos tagja. (MTI.) * Együtt tüntettek a katonák és a t % \ * ■ * munkások fitt Lapzártakor érkezett Vontatók is közlekedhetnek az E-5-ösön A Belügyminisztérium és Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium az idén is hozzájárult ahhoz, hogy a mezőgazda- sági nagyüzemek a termények soron kívüli szállításához igénybe vegyék az E—5-ös főútvonalat. (Ez a rendelkezés nem vonatkozik a lovas kocsikra és kerékpárokra.) A szükséges útvonal-engedélyeket egyedi elbírálás alapján a megyei rendőr-főkapitányság közlekedési osztálya adja ki. A rendelkezéssel kapcsolatosan szeretnénk felhívni a mezőgazda- sági termelőszövetkezetek, állami gazdaságok figyelmét a következőkre: A vontatók, mezőgazdasági munkagépek csak abban az esetben vehetik igénybe a közutat forgalom céljára, ha azok műszakilag kifogástalanok, rendelkeznek minden olyan felszereléssel, amely a biztonságos közlekedést szolgálja. Ennek érdekében az E—5-ös út mellett levő termelőszövetkezetek és állami gazdaságok gépparkját a rendőrség műszakilag felülvizsgálja. Azokat a járműveket, amelyek nem felelnek meg a közlekedés- biztonsági követelményeknek, kitiltják a forgalomból, s csak új műszaki vizsga, illetve a hibák kijavítása után vehetnek részt a szállítási munkákban. Arra is szeretnénk figyelmeztetni a vontatóvezetőket, hogy az E—5-ös főútvonalon rendkívül nagy a forgalom. Ezért kétpótkocsis szerelvények vontatása esetén legalább 50 méteres távközöket tartanak, ugyanis ilyen módon lehetővé teszik a gyorsabb járművek számára az előzést, besorolást. Ezt egyébként a forgalomellenőrző járőrök az E—5-ösön naponta vizsgálják, s akik e szabályok ellen vétenek; azokat feljelentik. Nagyon fontos, hogy a vontatóvezetők kanyarodás, kikerülés. előzés alkalmával szabályosan közlekedjenek, a főútvonalra való ráhajtás előtt győződjenek meg ennek veszélytelenségéről. A terményeket — búzát, kukoricát, cukorrépát — úgy helyezzék el a pótkocsikon, hogy azok ne hulljanak lej ne szeny- nyezzék be az utat, ugyanis a lehullott termény az anyagi káron kívül baleseti veszélyt is magában rejt. A pótkocsis szerelvényeken — amennyiben az áruk elérik - az oldalfalak magasságát — személyeket szállítani nem szabad. G. G. KANT O PÁRTJÁN. (Pásztor Z. felvétele.) Különkiadvány a társadalombiztosításról A Társadalombiztosításról mindenkinek című Népszabadság- kütönkifcdvány WPßkon., .,.,.b^(}l megjelenik...A julius^eveL-ha» tályba lépett, a társadalombiz- tosításról szóló jogszabály egyes, a munkaviszonyban álló dolgozókat, szövetkezeti tagokat kisiparosokat, magánkereskedőket és általában minden állampolgárt érintő kérdést példákkal magyaráznak meg a szerzők. Nagyon sok segítséget nyújt a népszerű, olvasmányos formában megjelenő kiadvány az állampolgároknak, az SZTK-ügyinté- zők kézikönyvként is használhatják. Választ kapnak az olvasók például a nyugellátási kérdéseken kívül (a nyugdíjak összegszabályairól, ki kaphat ösztönző nyugdíjpótlékot, hogyan érvényesül a korkedvezmény, miként alíjKul ^.utpz^gpk,,, korhatára stb,),a sgülpj. a^tiwhes, a kisgyermekes anyák arról, hogy a betegségi és anyasági ellátások körében mi illeti meg őket, hogyan alakul a családi pótlék stb. Tartalmazza a kiadvány az üzemi baleset alapján járó kibővült ellátásokat, ismertetésre kerülnek az üzemi balesetek fajtái, a jogosultság rendszere, a folyósítási, jogorvoslati kérdések és sok más, amelyről minden érdeklődő közvetlen formában taláil eligazítást. A kiadvány 128 oldalon, jelenik meg és 5 Ft-ért lesz megvásárolható a hírlapboltokban, hírlapárusoknál. • Francia—nyugatnémet csúcstalálkozó Július 25-én és 26-án tartják Bonnban a francia—nyugatnémet csúcstalálkozót — jelentették be csütörtökön az Elysée-palotában. A találkozó időpontját előbbre hozták, mert várhatóan július 30-án Helsinkiben megnyílik az európai biztonsági és együttműködési értekezlet csúcsszintű zárószakasza. (AFP, UPI.) • Meló Antunes Rómába érkezett M ijibjo \/ujnrué<í . , Rumor olasz külügyminiszter meghívására csütörtökön kétnapos látogatásra Rómába érkezett Meló Antunps portugál külügyminiszter. A ma kezdődő olasz—portugál külügyminiszteri tárgyalásokon a kétoldalú kapcsolatokról, valamint a Közös Piac és Portugália kapcsolás tairól lesz szó. A brüsszeli csúcsértekezletről hazaérkező Rumor ismertetni fogja portugál kollégájával nemcsak az olasz kormány, hanem a Közös Piac nézeteit is Portugália megsegítésének kérdésében. (AFP, Reuter.) • Kozmosz—750 Csütörtökön a Szovjetunióban Föld körüli pályára bocsátották a Kozmosz—750 jelzésű műholdat. A szputnyik legfontosabb adatai a következők: a Föld körüli első fordulat időtartama: 95,4 perc; a Föld felszínétől mért legnagyobb távolsága: 830 kilométer; a Föld felszínétől mért legkisebb távolság: 281 kilométer; a pálya síkjának az Egyenlítő síkjával bezárt szöge: 71 fok. A Kozmosz—750 fedélzetén elhelyezett tudományos műszerek kifogástalanul működnek. (TASZSZ.) ÖTEZER ÜVEG COLA AZ ÁROKBAN Súlyos közúti balesetek Szerdán délelőtt Tiszakécske határában Petrák Balázs, Tiszakécske, Munkácsy utca 7. szóm alatti lakos, a 9-es számú Volán pótkocsis teherautójával Lakitelek irányában közlekedett A követési távolságot nem az ütés forgalmi viszonyoknak megfelelően választotta meg, amikor az előtte szabályos oldalon és helyen kerékpározó Mravik Mihály Tiszakécske, Kerekdombi dűlő 247. szám alatti lakost meg akarta előzni. A kerékpáros ugyanis jelezte balra kanyarodási szándékát, s a felező vonal mellé húzódott. Ennek ellenére Petrák balról akarta megelőzni, s hogy az ütközést elkerülje, jobbra rántotta a volánt. A tehergépkocsi az árokba borult A gépkocsiban utazó Kocsis József rakodó könnyebben megsérült, s ötezer üveg Cola az árokba zuhant és összetört. Szabálytalanságot követett el Mravik Mihály is, aki fél liter sört fogyasztott kerékpározás előtt. Nyárlőrinc határában László Antal Nyárlőrinc, II. kerület 33. szám alatti lakos anyakocája kiszaladt a 44-es számú. Kecskemét—Lakitelek közötti útra. Ekkor érkezett oda, féktávolságon belül motorkerékpárjával Balázs Ferenc Lakitelek, Kisalpár 106. szám alatti lakos, s az anyakocának ütközött. A motorkerékpár ve2etője súlyosan, vele utazó felesége könnyebbén megsérült. László Antal ellen eljárást indítottak. Dunapataj és Kalocsa között elaludt a rábízott, üresjáratban közlekedő autóbusz volánja mel-' lett Vál Ferenc bonyhádi lakos és elütötte az autóbusz előtt szabályosan kerékpározó Kálóczi József 48 éves, Kalocsa, Széchenyi út 9. szám alatti lakost, akit súlyos sérülésekkel a kórházba szállítottak. A baleset ügyében a vizsgálat még tart. Rendőrkézen a borotvás merénylő Fekete István 29 éves földműves, Kecskemét, Csóka utca 25. szám alatti lakos feljelentést tett súlyos testi sértés kísérlete miatt Kovács László 33 éves kőműves kisiparos, Kecskemét, Bajcsy-Zsi- linszky út 3. szám alatti lakos ellen, mert április 4-én egy szeneslapáttal fejbe sújtotta. Fekete a feljelentést követően megfenyegette Kovácsot, hogy az őt ért sérelem miatt egyszer borotvával elvágja a nyakát. A fenyegetését Fekete június 30-án beváltotta. A déli órákban Kecskeméten, a Szegedi úti vasúti átjárón haladt segédmotoros kerékpárjával Kovács László, s amikor jobbra, a Vasút utcába be akart kanyarodni, baloldalán kerékpárjával mellette elhaladt Fekete István. Amikor melléje ért, egy borotvával Kovács bal arcát és nyakát felhasította. Kovács Lászíót életveszélyes állapotban szállították a kórházba, s Fekete ellen körözést bocsátottak ki, mert tettének elkövetése után eltűnt. Néhány nap múlva azonban rendőrkézre került, s Fekete Istvánt emberölés kísérlete bűntettének alapos gyanúja miatt letartóztatták. Fekete ügyében a vizsgálat még tart. G. G. * El Salvadorban tartják a döntőt A világ legszebb lányai gyűltek össze El Salvadorban, hogy a Világszépe kisasszonyt a szigorú bíráló bizottság kiválassza közülük. Képünkön: jólesik egy kis napozás; a jugoszláv, török és a libanoni nemzeti szépség ült a medence szélére egy kis tereferére. Egyáltalán nem látszik rajtuk, hogy vetélytársak. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András Igazgató Szerkesztőség éo kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-019, 19-010 (központi): 11-7«, U-UL Telexszám: 20 910 bmlv h Terjeszti a Magyar Poéta Előfizethető a helyi postahivataloknál áa kéibesltóknái Előfizetési dl]: havi 20,— forint Postautalványon, valamin* átutalással KHI 210-95162 jelzőszám Iára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotáció* UUáráaaal. 0001 Kecskemét, Kfllaő-Szegedl út 0. Telefon: 10-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 Mi