Petőfi Népe, 1975. július (30. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-02 / 153. szám

1975. Július 2. Emlékek és vallomások TÓTH LÁSZLÓ, A „GONDOS, ÖTLETES KIADÓ” AZ „ÖRÖKKÉ LÁZADÓ” NAGY LAJOSRÓL MIÉRT MARDT KI MÓRA FERENC A NYUGATBÓL? KOSZTOLÁNYI NAGY ISTVÁN MŰVÉSZETÉRŐL ÉRDEKES TANULMÁNY BUDAY DEZSŐRŐL A sajátos történetű és sajátos földrajzi fekvésű, társadalmi réteg­ződését és sokrétű gazdálkodását tekintve egyaránt változatos képet mutató Bács-Kiskun gazdag az irodalmi-művészeti hagyományokban Is. Petőfi, Katona és Kodály szülőföldjén bőséggel termett, s terem a kultúra; ízesen dús gyümölcsöket rakott, s rak a szépre, igazságra iszomjas emberek asztalára. Legutóbbi olvasmányainkból most egy szerény csokorra valóval Igyekszünk olvasóink kedvébe járni. Derékba tört életút A Magyar Tanácsköztársaság mártírja a kegyetlenül kivégzett Buday Dezső. Életének, életmű­vének dokumentumait eddig még nem tárták fel teljesen. A róla szóló alapos és részletesebb ta­nulmány sem készült el még ez ideig. (Dr. Orosz László eddig megjelent róla szóló írásai vi­szont figyelmet érdemelnek.) A Magvető Kiadó jóvoltából látott napvilágot Gál István kö­tete, amelynek címe: Bartóktól Radnótiig. A szerzőről tudni kell, Rogy a harmincas években meg­jelenő Apollo című folyóiratot szerkesztette, amely a Tóth Lász­ló által vezetett kecskeméti nyomdában készült, hasonlóan sok más, korabeli haladó kiad­ványhoz. . Nos, ebben a könyvében tette közzé a szerző a Buday Dezsőről szóló tanulmányát. Ismerteti az egykori kecskeméti direktóriumi elnök életrajzát, elemzi a Babits Mihályhoz fűződő rokoni és ba­ráti kapcsolatát. Külön fejezetet szán annak a ténynek, hogy a sokoldalú Buday Dezső (jogaka­démiai tanár, jogfilozófus, re­gényíró, költő, forradalmár) kivá­ló békeharcos volt, akit nemzet­közi szervezetbe is beválasztot­tak. Aki vidéken volt európai Nemrégiben jelent meg Németh László Megmentett gondolatok című kötete az Életmű sorozat­ban. Ebben olvastuk a Vidéken élni című cikket, amelyben arról számol be, hogy milyen hatással volt rá az egykori debreceni uta­zás, a vidéki szellemi emberek­kel, írókkal, - művészekkel való megismerkedés. (Ezt a nevezetes debreceni kiruccanást Szabó Lő­rinc is megörökítette leveleiben, amelyeket a közelmúltban meg­jelent könyvében olvashatunk.) „De milyen más hangulatban jöttem visszafelé!” — írja a Kecskeméthez annyi szállal kö­tődő Németh László. Elmondja lelkes, emlékező 'szavakkal, hogy személyes gazdagodást jelentett számára mindaz, amit vidéken látott, ' tápasztalt. S jó alkalom az emlékezés az írónak arra is, hogy Kecskemét fáradhatatlan irodalomszervezőjét, a kiváló nyomdászt és sakkszakembert is­mét dicsérje. „Gondos, ötletes kiadó” volt __ írja —, akinek k özreműködésével jelent meg a -ma már irodalomtörténeti érték­nek számító Tanú című folyó­irat. Tóth László vidéken is európai tudott lenni; lépést tartott a fej­lődéssel, a változásokkal, figyelt a világ eseményeire. Németh László sokszor és sokféleképpen kifejezte vele kapcsolatban az elismerését. Nyilván az ő szemé­lye is hozzájárult ahhoz, hogy Németh László a vidéki életről ilyen sorokat leírjon: „Nem lehetne ez ellen a vi­dékiesség ellen távlattartó prob­lémák ébrentartásával és meg­emelésével, a nagy kérdések irán­ti fogékonyság foglalkoztatásával épp a vidéket mozgósítani?” Szerencsére, ezek a szavak egy­re inkább elvesztik időszerűségü­ket. Mélykút közel van A post ághoz Ne higgye senki, hogy e so­rok írója földrajzi tájékozatlan­sága miatt állítja, hogy Apostag és Mélykút közei esik egymás­hoz. Csupán jelképesnek szán­tuk e párosítást, amely az aláo- biakból kiderül. A Nyugat cí­mű folyóirat egyik „bábája”, lét­rehozója, s mindvégig lelkes és fáradhatatlan támogatója, Fenyő Miksa a múlt század végén Mélykúton született. Nagy Lajos, a magyar próza klasszikusa, az „örök lázadó” író pedig Aposta- gon. S e két név azért került egymás mellé, mert Fenyő Miksa emlékezés-kötetében (Feljegyzé­sek és levelek a Nyugatról) Apostag nagy fiáról ír le jel­lemző, tömör sorokat. Azzal kezdi, hogy halálának híre szíven ütötte. S hangsúlyoz­za, mennyire jó barátok voltak annak idején. „Az ember és a mű csodálatos egységét” bámulta benne mindenkor — írja. Nagy Lajos novelláit a magyar iro­dalom remekei közé sorolja, s egyben őt Móricz Zsigmondhcz hasonlítja. (Tegyük hozzá, hogy nem érdemtelenül.) Amikor Fenyő Nagy Lajos Kiskunhalom című művéről tesz említést, (amely köztudottan Apostag . faluról és embereiről szól), siet leírni, hogy ő is azon a vidéken, az arrafelé élő embe­rek körében nőtt fel. Nem vélet­len hát, hogy önéletrajzában Mélykútról gyönyörű szavakkal emlékezik meg. Megtudtunk egy eddig kevésbé — vagy mifelénk egyáltalán? — nem ismert irodalomtörténeti apróságot is* a kötetből. Azt, hogy Fenyő Miksa és Nagy La­jos egy ideig közösen folyóiratot adtak ki, amelyet csak ők ketten írtak, s az egyes számokat az év hónapjairól nevezték el. E rit­kaságszámba menő, s inkább bib­liográfiai kuriózumnak tekinthe­tő kiadványokból alig van ma már; annál érdekesebbek és be­csesebbek. A kiskunfélegyházi születésű Móra Ferencről is olvashatunk a sok értékes dokumentumot tartalmazó vaskos könyvben. „Érdekes tanulmányt lehetne ír­ni arról — mondja Fenyő —„ hogy kik voltak _ jeles írók —^ ( 8,) Megérkeztünk. Ezt már az el­ső pillanatban látjuk. Nemcsak a jelzőrendszer helye mutatja, hogy célhoz értünk. Jókora túrás lát­szik a hóban. —Ezúttal nem az őzek tisz­teltek meg bennünket, -- károm­kodik a kutyás, s máris csatolja Sátán nyakához a hosszú vezető­szárat. A kutya minden porciká- jában remeg, reszket. Beidegződ- tek számára a jelenségek. Tudja ezt £ jószág, hogyha hosszú pó­rázt kap, akkor nagy futásra van kilátás. De ezt mi is tudjuk. Nem kell most sokáig bajlódni a nyomolvasással. A mostani télnek nagy ajándéka, hogy olvasni le­het a hóban hagyott nyomokon, mint a képeskönyvben, vagy a kalendáriumban. Azt még a zöld­fülű is azonnal látja, hogy ket­ten jártak itt, méghozzá kicsit széles orrú, könnyű cipőben. Elő­ször eljutottak a műszaki rend­szer vezetékeihez, babráltak raj­ta, átjárót kerestek, vagy próbál­tak maguknak ilyet készíteni. Nem sikerült nekik, mert köz­ben minden bizonnyal rájuk ijesztett a duda. Ezen a helyen jól kifogták. Olyan hangja van a jelző dudának, mint egy tajgai tehervonat mozdonyának. Nem mertek felmászni a drótok tete­jére. A másik oldalon végig tiszta, érintetlen a jéggé kemé- nyedett hó. Egy ideig még re­ménykedtek, próbálkoztak, mert toporogtak a hóban, tettek né­hány lépést oldalvást is, de aztán meggondolták. — Induljunk már, tizedes elv­társ — sürget a kutyás, mert Sátán nem bír magával. Viszket a tenyerem! Nem oda Buda, gondolom ma­gamban, s már bekapcsoltam a rádiót. Jelentek, „őrnagy elv­társnak jelentem. Kísérlet kifelé. akik írásaikkal nem keresték fel a Nyugatot.” (Például Bródy, Gárdonyi, Molnár Ferenc.) Ide sorolja Mórát is. és hozzá­teszi: „ebben mi vagyunk a hibásak (a Nyugat vezetői). Nyil­ván nem kértük meg. Kár.” Két évig Homokmégyen Nagy István festőművész élet­útja es munkássága, a magyar képzőművészet történetében be­töltött szerepe eléggé közismert. Legfeljebb azt tudják keveseb­ben a szükségesnél, hogy hány­féle szoros szállal kötődött a mi megyénkhez. Baja és Kecske­mét művészeti-szellemi életét gazdagította annak idején; két éven keresztül Homokmégy köz­ségben élt. Sok-sok itteni ba­rátja volt, s ma is élnek még olyanok, akik jól emlékeznek rá. Baján éppen ezekben a hóna­pokban szervezgetik a Nagy Ist­ván Baráti Kört. A napokban Kosztolányi írók, festők, tudósok című könyve ke­rült a kezembe Ennek második kötetében gyönyörű vallomást lehet olvasni a kitűnő Nagy Istvánról. Az Édes Anna és A szegény kisgyermek panaszai szerzője meglátogatta a festő egyik kiállítását, s így kezdi a beszámolóját: „Nem tudpk róla semmit. Itt állok képei között. Ámulok.” Megfogja a költőt a képek lát­tán „annak az igézete, ami ér­zékelhető” és „annak a víziója, ami látható, mindörökre”. Az el­fogult és elfogódott rövid kis írást így fejezi be a kritikus­nak is ragyogó Kosztolányi: „Nagyszerű, nagyszerű.” □ □ □ Azt olvastam egyszer — nem pontosan idézem a bennem mun­káló sorokat —, hogy a nagy írók, nagy művészek a múló idő­ben a tereken át kezet fognak, üzennek egymásnak. Hát nem ennek igazát bizonyítják a fen­tebb leírtak is? Varga Mihály Feltámasztott formák Barth Lídia nádtetős, fehér fa­lú parasztházban lakik Tihany­ban. A műhely a íakás szomszéd­ságában van a fazekasházban. Az elektromos kemence ajtaja nyitva, előtte frissen égetett agyagedények. Melegek még, mintha élnének: beszédesek, hall­gatagok. komorak és vidámak. A tányérok szétterült mosolyok, ma­gas vagy mélyhangú nevetések a műhely falán. A nagy vázák csöndben álldogálnak a munka­asztalokon. a polcokon, az ablak­mélyedésekben. A kis bokályok pőrén, öltöztetésre várnak, kicsit türelmetlenül. A mázzal bevontak mintha jobban ráérnének. A ko­rong előtt öntudatlan agyaghal­mok. — Ezek a kötelező házi felada­tok — mutat körbe Barth Lídia a nagyanyáinkat idéző edényekre. — Tihanyi vállalásom a Balaton- felvidék régi cserépedényeinek az A IX. moszkvai nemzetközi filmfesztiválról A IX. moszkvai nemzetközi filmfesztivál szervező bizottsága közölte, hogy a fesztiválon — melyre egyébként július 10-e és 23-a között kerül sor — ret­rospektív filmvetítés is lesz. A fasizmus elleni harcnak szentelt filmeket láthat majd a közönség; ezekről széles körű vitát is ren­deznek. A világ haladó filmmű­vészete így járul hozzá a hitleri fasizmus felett aratott győzelem harmincadik évfordulójának mél­tó megünnepléséhez. A statisztikák tanúbizonysága szerint a világon évente száz­húsznál is több különféle filmfó­rumot szerveznek. A moszkvai filmfesztivál ezek között egyike a legrangosabbaknak. A VIII. moszkvai fiimfesztiválon több mint 500 játék-, dokumentum- és ifjúsági filmet mutattak be. Nyolcvanhat országból több mint ezer vendég gyűlt akkor össze a szovjet fővárosban. A fesztivál bemutatótermeiben különböző műfajú és eltérő alkotói szemlé­letet tükröző filmeket vetítettek, de mindegyik hitet tett az ember, s az emberi személyiség ama jo­ga mellett, hogy szabad és boldog legyen. Egyetlen olyan filmet sem mutattak be. amely a pro­fit és az erőszak kultuszát hir­dette volna. (BUDAPRESS — APN) újbóli megmintázása. Bújtam a megye múzeumait és ezeket ta­láltam. A balatoni útikönyv ezt így mondja el: — ..Barth Lídia fel­újította és korszerű nyelven fe­jezi ki a Balaton-felvidék elhalt népi cserépkultúrájának hagyo­mányait”. S talán az első nők között van Magyarországon, aki a mes­terségek között a legősibb férfi­munkát. a fazekasságot választot­ta. Az agyag megmunkálása ne­héz. már az előkészítése is ko­moly fizikumot igényel. A nők évezredek óta csak a kész edé­nyek díszítésére vállalkoznak, ö a munka minden fázisát egymaga végzi, s a legjobban korongolni szeret. A habán kerámiát a kaposvári fazekasszövetkezet élesztette föl több évszázados tetszhalálából — másfél évtizede. A XVI. század újkeresztényeinek (vagy későbbi nevükön: habánoknak) nálunk múzeumok őrzik nemes egyszerű­séggel díszített edényeiket. Lídia szövetkezetben töltött tanulóévei szerencsésen egybeestek a habán- élesztgetéssel. A motívumkincset megismerte itthon és tanulmá­nyozta Csehszlovákiában is, ahol, napjainkig tovább élt és él a ha­bán. Megtanulta és egyéniségével, nőiségével sajátosan újrafogal­mazta Több ezer darabja közül nincs két egyforma, de valameny- nyiben hűséges marad a hagyo­mányokhoz. A fiatal népi ipar­művésznek egyes korszakai erő­teljesen elkülöníthetők, a jelleg­zetesebbeket színekkel jelölném: sárga-, barna-, zöld-, vörös-, és kékkorszak. Kísérletező kedvű fazekas, egy-egy új máz létreho­zása nemcsak új színt jelent ná­la. hanem újabb motívumokat és újabb formákat. Vörös például a sík felületbe rézdróttal ágyazott emberpárja Ugyanakkor fél mé­ter átmérőjű vörös tálját, egyet­len fekete hullámvonal-variációval borítja be. Figurális darabjai­nak egyike: fehér tányér köze­pén város, széles peremén kis és nagy emberek tarka áradata unos- untalan körbejár. Ez a szép mun­ka már túllépi a fazekasság ka­tegóriáját. ez már művészet. — A fazekasok néhány, legfel­jebb 20—30 féle formát ismétel­nek egész életükben. Mivel ma­gyarázható. hogy minden új da­rabja más formájú, mint az elő­zőek? — kérdezem. — Már az ősember szinte min­dent kitalált, amire az agyag ké­pes, újat tehát ebben a műfajban nem lehet produkálni, legfeljebb új felfogásban. A minták végte­len variációs lehetősége ad új le­hetőségeket. Bizonygatom is ma­gamnak, hogy sokfélét tudok raj­zolni. Az ember soha nem lehet elégedett önmagával; vigaszt, megnyugvást az sem nyújt, ha esetleg jól korongol. Ahogy percek alatt újabb és újabb edényeket vesz le Lidia a korongól. meggyőződöm arról, hogy ez a munka az egyik leg­eredményesebb megvalósítás. Vagy teremtés? Hát. ha Adám agyagból gyúratott, s azt teremtés­nek hiszi a legenda — ezek a szép edények is meggyőznek arról —, hirtelenlett konkrét valóságukkal, — hogy most teremtődtek. Talán azért is kedveljük őket olyannyi­ra —. minden gyári terméknél százszor inkább —. mert magu­kon viselik, s a szobánkba hoz­zák az ember tenyerének mele­gét. 0. E. RBHSM mm SMWiÉii Két fő. A rendszertől visszafor­dultak. A nyomokon üldözöm. A kocsit a falu felé küldöm, az útkaparó háznál vár majd ránk. A nyomok tiszták, jól olvasha­tók. Látás gyenge. Kérdésem nincs, kérem a további paran­csot.” Ha addig nem találjuk a két határsértőt, az útkaparó háznál vár bennünket a parancsnok. Re­mélem gyorsabban futunk, mint ezek. A lehető legrosszabb utat választották. Csoda lesz, ha nem törik ki a> nyakukat. Az erdőnek ez a része tele van mély víz­mosással, hatalmas kövekkel, ki- döntött fatörzsekkel, irgalmatla­nul szúrós csipkebokrokkal. Még nekünk is óvatosnak kell lenni, pedig ezekben a vastagtalpú ci­pőkben sokkal könnyebb. Kernek dolog ez a macskatalp. így ne­vezzük a magasszárú cipőt. Va­lamikor az ejtőernyősöknek is ilyen volt. Vastag, rugalmas tal­pú lábbeli, jól felfogja a görön­gyök, kövek, rögök egyenetlen­ségeit. Ebben lehet futni. Futunk is. Ketten a kutya után loho­lunk. Ketten tőlünk jabbra, ket­ten meg - balra tartanak. Balogh már gázt adott, az útkaparó ház­nál megvár. Legalább négy ki­lométert kell szaladni, hogy ta­lálkozhassunk. A jelzéstőr nem telt el még húsz perc sem. Ha futnak, akkor sem tettek meg ezen a talajon egy kilométert sem. A nyomsáv szélén megáll­tak, tanakodtak. Sok-sok láb­nyom mutatja: toporogtak, ta­nácstalanul álldogáltak. Ezek na­gyon értékes percek, a mi szá­munkra. Futás közben is meg- megállnak. Tájékozódniok kell, merre menjenek. Nekifutnak egy bokornak, egy kőnek. Rabolja tőlük az időt, bennünket pedig megajándékoz. Egyszer-kétszer felbuknak a vízmosüsb.in, vagy beleragad a lábuk a csonttá fa­gyott hóba. Nem lennék a he­lyükben egy vaklóért sem. Nekik ez kellett, hát akkor csak fussa­nak, féljenek, törje ki őket a hideglelés. Engem biztosan ki­lelne, ha hallanám, hogy kutya, ember, fegyveresek vetik magu­kat utánam. Talán feladnám, nem is futnék, mert oktalanság­nak tűnne már az első percek­ben. Semmi esélyük nincs. Így mérlegeltem, így látom, és futok Sátán után. Ennek a kutyának olyan Iránytűje, olyan biztos ér­zéke van. hogy a legfinomabb műszerrel sem kelnék versenyre vele.' Fut, mintha rakéta lenne izmai helyén. Nem vakkant, nem morog, csak fújtat, szaglászik magasra tartott fejjel, s megy neki bo­kornak. ároknak, mintha páncél védené a szügyét. Mi meg utána. Folyik rólunk a verejték, a tü­dőnk dolgozik, mint egy kovács­fújtató. Ez férfi munka. Azt hi­szem, annyi reggelit kérek, ha végetér ez a szaladás, hogy a szakács még a jövő heti normát is előhozhatja. De jó lenne most egy korty víz, egy csésze tea, egy satnya almát is szívesebben vennék most, mint holnap, a csendben egy füzér banánt. Er­re mondják: álmodik a nyomor! Szerencsére nem tart ez nagyon sokáig, mert Sátán már ezt is érzi, egyre fokozza az iramot, egyre vadabbul szedi a lábát. Már vicsorít, már morog, már csahol, mert érzi, hogy a leve­gőben maradt emberszag, a lég­szimat, ahogyan kutyásul mond­ják, meleg, közeli, friss Ilyen­kor a kutyásnak tartan.a kell magút hogy magával ne sodorja hasra ne rántsa a felbőszült ál­lat. — Ott vannak, — kiált a ku­tyás, s hosszabb pórázra ereszti Sátánt. Nem azért teszi, hogy a két embernek engedje, egyszerűen azért, mert nem bírja már tar­tani. Csak két alakot lehet látni. Egy vastag derekú fa mögött állnak. Mindkettőnek a háta lát­szik. Akár a struccok. Azt hi­szik, elég homokba dugni a fe­jüket, és már észre sem veszik őket — Mindkét oldalról hozzám! — kiáltok. Tudtukra akarom adni, hogy többen vagyunk, sok fegy­verrel kell szembenézniük, ha netalán fegyverrel is rendelkez­nek. Társaim is látják, hogy a fa mögött állnak. Kissé oldalról fogják közre. Mi hatan, meg Sátán most olyan alakzatot vet­tünk fel, mint egy harapófogó. Már kezdem bánni, hogy a ko­csi elment az útkaparó házhoz. Visszafelé nem kellene ennyit gyalogolni. Nos, nem baj, íiem kell nagyon sietni. Ismét kiáltok. Keményebben, határozottan igyekszem megpa­rancsolni nekik, hogy emeljék magasra a kezüket, s lépjenek •elő mert ellenkező esetben. a legcsekélyebb ellenállás láttán, vagy támadószándék nyilvánítása esetén úgy odapörkölök, hogy a teaszűrő hozzájuk képest egy zárt, kínai falhoz hasonló vala­minek látszik csupán. • Nem kellett annyit várni, amennyi idő alatt mindezt ello­csogtam most. Az őrnagy elvtárs megint jól tippelt. Két kölyök, két idétlen, még sapka sincs raj­tuk. Fogadnék, hogy mind a ket­tő a gatyájába eresztett már, úgy félnek. Hogyan lehetnék ezekhez szigorú, kemény, paran­csoló. — Lőjj fel egy zöldet! —i mon­dom Takács Lajos őrvezetőnek. Már durran is a rakéta. A két kölyök úgy elvágódik, mintha most csapott volna le a hirosimai atombomba. Ezek aztán bátrak, híres világutazók. Az egész csak arra jó. hogy Sátán guta ütést kapjon. Ha a kutyás nem tudna olyan határozottan parancsolni neki, talán még a gatyát, is le­tépné erről a két kölyökről. — Fegyver van nálatok? — kiált rájuk Takács. Nekem még eszembe se jutott, olyan siral­mas ez a két bolond kölyök. — Igen, van. — Álljatok tel, kezeket ma gasba, mert baj lesz! (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom